9.Várakozás vagy Fehér éjszakák

                                                       Néhány hónap múlva

 Mottó:                                                                                             Helyzetjelentés:

1.     Herceg, a hó elment.

2.     De mégsem lesz tavasz.

A következő hetek, hónapok belevesztek a szürkeségbe. Akár egy szürke, végtelen óceán, ahol a hajós egyre a szigetet lesi, de az csak nem bukkan föl a horizonton. Ólmos súllyal nehezedett rá, ködként ülte meg lelkét.

Ahogy telt az idő, egyre jobban várta, hogy Dumbledore hívassa és közölje vele indulniuk kell Krétára. Bár leginkább azt szerette volna, ha arról értesíti, hogy más megoldást talált és ejti a tervet. Ez esetben nem lett volna rá lehetősége, hogy egyhamar viszontlássa Stellát.

Az óráit ugyanúgy megtartotta, látszólag nem változott semmi, a kívülálló nem sejthette, mi zajlik benne. Sokkal több idő telt, mint amire számított, úgyhogy már kezdett reménykedni benne, hogy Dumbledore lemondott a dologról. És egy nap mégis bekövetkezett.

–Severus, – szólt súllyal ejtve ki a szavakat Dumbledore – minden készen áll. Holnap indulnia kell Krétára, úgy döntöttem, hogy ön előre utazik. Nem helyes, hogy együtt lássanak minket, nehogy gyanút fogjanak. Én néhány nap múlva követem önt. Krétán Miss Spiridon várni fogja önt.

Piton szó nélkül hallgatta végig, a gondolatok lázasan keringtek az agyában és percek töredéke alatt többféle érzés is végigfutott rajta: izgalom, zaklatottság, aggodalom.

De ebből kívülről nem látszott semmi, csak Dumbledore sejthetett valamit, mert ő már túl régóta és túl jól ismerte Pitont.

–Az óramegtartási kötelezettségei alól természetesen mentesül erre az időre.

–És Voldemort? – kérdezte sötéten a bájitaltan tanár.– Mit mondjak neki?

–Az igazat, hogy valami készül külföldön, és ennek néz utána, amire rájönnének, ha egyáltalán rájönnek, amit kétlek, már késő lesz.

Piton bólintott, majd szobájába sietett, hogy elkezdje a készülődést.

Rekordidő alatt be tudott csomagolni, hatalmas rutinja volt ebben, tévedhetetlen biztonsággal választotta ki a legszükségesebb dolgokat. Varázspálcájának egy suhintására kivágódtak a szekrények ajtajai, ahol példás rendben sorakoztak a polcon a ruhái. Ezek közül néhány darab a bőröndbe szállt szépen összefogva, anélkül, hogy összegyűrödött volna.

Piton a dolgozószobájába ment és kinyitotta azt a szekrényt, ahol a legfontosabb bájitalokat tartotta. Innen lopta ki valamikor Hermione a százfüléfőzethez szükséges hozzávalókat. Ezeket is elővarázsolhatta volna, de jobb szeretett saját kezűleg babrálni velük. Néhány pillanatig mérlegelt magában, majd kivett néhány bájitalt. Soha nem utazott hosszabb útra néhány fontos bájital nélkül. Sosem lehet tudni mi adódhat.

Bármikor újból elkészíthette volna őket, de némelyikhez olyan bonyolult összetevő szükségeltetett, amely nem biztos, hogy bármikor kéznél van.

Majd leemelt néhány könyvet is, és ezeket is elcsomagolta, a bájitalok a bőrönd egy külön rekeszében kaptak helyet. Néhány percig még tétovázott, majd sóhajtott és lecsapta a bőrönd fedelét.

Váratlanul friss levegőre támadt kedve. Odakinn már alkonyodott, a tanár néhány percnyi töprengés után felfele indult a csillagvizsgáló toronyba, nem akart messzire menni.

Amikor már jó messzire járt a szobájától, suhanó árnyakat vett észre egy olyan emeleten, ahol a diákoknak semmi keresnivalójuk nem lett volna. Egy pillanatra megállt, majd úgy döntött, hogy nem szentel figyelmet Potter és társai szánalmas kísérletezéseinek, nem volt olyan hangulatban.

Nemsokára megérkezett a toronyba, a nehéz vasajtó csikorogva nyílt ki. A falakon bolygókat és zodiákus jegyeket ábrázoló megsárgult térképek lógtak, de Piton rájuk sem pillantott. A gótikus ablakhoz lépett és felnyitotta. Metsző hűvös levegő áramlott a helységbe, de őt ez nem zavarta. Innen nagyon messzire el lehetett látni, a Tiltott Rengeteg sötét fáin túl a kékellő hegyeket és még annál is messzebb…

A szél sötét talárját cibálta, de ő nem törődött vele, a végtelent fürkészte távolba vesző tekintettel.

Stella a tengerparton sétált, a süppedős homokos parton, néha felemelt egy kagylót, majd leült egy kiugró sziklára, cipőjét maga mellé tette. Órákig el tudta nézni a tengert, akár az erkélyről, akár így a parton a sétálgatva. A morajló, hullámzó tenger látványa megnyugtatta háborgó lelkét. Fehér sirályok kerengtek élesen kiáltozva, egészen közel. Szeretett volna ő is sirállyá válni, szállni, szárnyalni tengereken, vizeken, erdőkön át, országokon túlra, szárnyával megérinteni kedvese arcát.

Egy nagyobbacska hullám felcsapott, játékosan végigsöpört lábain és eláztatta ruhája szegélyét, de ő nem látszott észrevenni. A szél feléje sodort egy dalt, együgyű mugli szerelmi dalocska volt, a sziget túlsó felén a mugli faluban dúdolta valaki elnyújtott hangon: Agapi-mu! Agapi-mu!

Stella hirtelen vágyat érzett, hogy lemenjen a mugli faluba, beálljon körtáncot táncolni és megfeledkezzen a ránehezedő problémák súlyáról.

Milyen egyszerű is lenne így élni! Nem lenne Voldemort, halálfalók, átkok … De nem lehet! Őt minden a varázslóvilághoz kötötte, látásból ismerte a környéken élő muglikat és életüket, néha messziről biccentettek is neki. Valószínűleg valami különc milliomosnak tartották a sziget félreeső sarkában romos, régi házban egyedül élő komoly fiatal nőt, aki mindig váratlanul jelent meg és tűnt el a szigeten.

Szomorú volt és félt. Severus! – gondolta. – Hol vagy?

A tenger is lassan acélszürke és mélykék színt öltött. A boszorkány a látóhatárt fürkészte az egyre sűrűsödő szürkeségben, mintha tekintete át tudott volna hatolni a végtelen horizonton…

                                        ***

*’’Ágyad hideg volt, idegen,

 Veled feküdt a tetemem,

 nem én voltam,

egy másik asszony.

Egy másik asszony szívta tested…

én lelkedet hoztam el.’’

Piton verejtékezve ébredt, a hideg verejték patakokban folyt a hátán. Még hosszú percekig a lázálom hatása alatt volt…

–Valami nincs rendjén, de nem tudok rájönni, hogy mi … gondolta néhány perc múlva, amikor már higgadtan tudott gondolkozni. A tükörből még a szokásosnál is sápadtabb arcmása nézett vissza rá.

Kinnt még csak éppen derengett a hajnal. Tudta, hogy nem lesz képes többet aludni, különben is inkább virrasztott, amihez szokva is volt, mintsem viszontlássa lázálma képeit.

–Lassan indulnom kell – gondolta aztán, – ha idejében ott akarok lenni a kikötőben. Itt az idő.