7. Érzelmek iskolája

Piton szobájába érve, a férfi egy szót sem szólt, a nőre sem nézett, csak fel-alá kezdett járkálni. Stella egy darabig nézte, majd halkan megszólította:

–Severus, … megtudhatnám, mi bajod van?

A férfi hirtelen megállt, és feléje fordult, arca sápadt volt a dühtől:

–Nem vállalhatod el! Ez túl veszélyes feladat! Dumbledore elég nagy mágus ahhoz, hogy más megoldást találjon erre a problémára !

–De Severus…

–Túl biztos magában a kisasszony, mi?– nézett gúnyosan a boszorkányra.

–Nem erről van szó…

–Én nagyon jól tudom, hogy micsoda veszélyekkel járhat az ilyen típusú  idéző mágia, főleg, ha arról van szó, amit én sejtek…

–Kislány korom óta ismerem a szentélyt és avattak be … 

–Attól nem kevésbé veszélyes…

–És amit Te csinálsz, Severus? Az életedet kockáztatod szinte naponta azzal, hogy Voldemortnál kémkedsz…

A varázsló elfordult tőle és keserűen felnevetett:

–Az én életem, ugyan már! Évek óta csinálom ezt… és mit gondolsz, annyira hiányoznék? Esetleg a piszkos munka, amit végzek…

–Severus – vágott a szavába a nő, mert nem bírta tovább hallgatni a férfi keserű önmarcangolását.

A férfi közel lépett hozzá, és durván megragadta a karját és annyira megszorította, hogy fájdalmat okozott neki:

–Ígérd meg, hogy nem vállalsz semmilyen feladatot, amit Dumbledore rád akar bízni! – suttogta.

Stella döbbenten nézett a varázslóra, akit még ilyen haragosnak nem látott.

Halottsápadt arcán látszott, hogy alig bírja visszafogni a lelkében dúló hatalmas indulatot.

–De Sev, – szólalt meg a lány, megpróbálva kiszabadítani a karját a férfi szorításából, aki láthatóan nem volt tudatában, hogy milyen hatalmas erővel fogja.

Piton már hosszú évek óta nem érzett ilyet, már vissza sem tudta idézni a pillanatot mióta szorított össze lelkét ilyen másokért érzett aggodalom.

Most itt van valaki, aki, igen, egyre fontosabb a számára, sőt…Úgy érezte, hogy beleőrülne, ha valami történne ezzel a teremtéssel. De ezt nagyon nehéz volt beismernie, még önmagának is. A tehetetlenség érzése dühössé tette.

–Ígérd meg ! – sziszegte a férfi.

–Mit ígérjek meg? –kérdezte Stella szenvedő arccal, miközben kétségbeesetten próbálta kirángatni a karját a férfi kezének szorításából.

–Hogy nem vállalsz semmi őrültséget!

–Ez fáj, engedj el! – nyögte végül a boszorkány, mert látta, hogy nem szabadulhat a férfi bilincsszerű markolásából.

Piton ekkor végül elengedte a nő karját, de csak azért, hogy ezúttal mindkét karjával átfogja az előtte álló karcsú alakot.

–Nem engedlek el, amíg meg nem ígéred nekem! – és a szemébe fúrta átható fekete tekintetét. Stella tehetetlenül állt a fekete szemek  fogságában. Ekkor a varázsló hirtelen magához rántotta és őrült módon csókolni kezdte az ajkát, az arcát, nyakát, haját…csókok záporoztak rá.

–Ne, ne itt… – nyöszörögte tehetetlenül a nő, de a teste mást mondott, mert ugyanolyan szenvedéllyel viszonozta a férfi csókjait és érintését, mint amillyenel kapta.   –Mit ne? –mordult rá a férfi, és tovább csókolta.

Stella érezte, hogy elveszett, a férfi szenvedélye magával sodorta.

De ekkor erősen kettőt kopogtak az ajtón. Ám Piton nem zavartatta magát, a kopogás azonban ismétlődött. –Severus – próbált Stella kiszabadulni a férfi karjaiból – kopognak … Ekkor az erős karok végül  elengedték, Piton idegesen az ajtó felé indult. –Ki az?

Stella közben zavartan próbálta rendbe hozni összeborzolt haját és zilált ruháját.

–Professzor úr!– hallatszott egy hang, – üzenetet hoztam.

Piton ingerülten felrántotta az ajtót. A küszöbön Harry Potter állt, aki meglátva Piton arckifejezését, ösztönösen hátrahőkölt. ’’Piton már megint formában van!’’–gondolta.

–Potter! – megtudhatom, mi a fenét keres itt? – suttogta roppant dühösen.

–A… az igazgató úr küldött, hogy közöljem, … hogy várja a professzor urat és a vendég hölgyet az irodájában.

–Jó, megyünk már, …és tűnjön már innen, mit álldogál itt? –förmedt rá, mert Harry a nyitott ajtón át bepillantott a szobába, de Stella félig elfordulva állt, úgyhogy nem láthatta jól a félhomályban.

Harry végül kihátrált a küszöbről: –Vajon mivel dühítette így fel ez a nő? Pedig milyen csinos és milyen kedvesnek látszik. – töprengett, amíg elhagyta az alagsori folyosót.

Stella lelke viharos tengerként háborgott, megdöbbentette a  férfi hirtelen dühkitörése, majd az ezt követő váratlan szenvedélyes jelenet.

Önmaga reakciója is megriasztotta, nem tudta, hogy a férfi ilyen hatással van rá és  ilyen hatalma van felette.

–Induljunk akkor – szólt Piton a nőhöz, és többet meg sem szólalt, amíg Dumbledore szobájáig értek, de az a tekintet, amit egymásra vetettek, már úgyis elmondott mindent.