18. fejezet 

Freya leültette Shilinát az ágya szélére, aki még mindig halkan sírdogált. Megkérte, hogy senki se jöjjön be, majd mély meditációba merült, közben halkan beszélt Shilinához. A lány el-elcsukló sírása lassan elhallgatott. Ekkor Freya megkezdte útját az agyában, de valaki megfogta a kezét. Kinyitotta a szemeit, és Shilina nézett rá, könyörgőn.
- Kérlek, ne kutass a fejemben! – hebegte zavartan. – Majd én elmondom.
Freya bólintott, és hallgatni kezdte a halkan, akadozva beszélő lányt. Ahogy az egyre több mindent mondott neki, egyre inkább tisztult benne a kép.
- Deren ma reggel azt mondta, nem ítélnek el, mert jedi vagyok. – mondta szipogva Shilina. – Mert ő még mindig ugyanúgy testvéreként szeret engem, ahogyan akkor szeretett, és fájt neki, amikor elraboltak.
- Nem értelek. A bátyáid, szüleid, a nővéred, mindenki szeret téged. Mégis mi ezzel a gond?
- Freya, engem nem arra neveltek, hogy szeressek, vagy, hogy szeressenek. Ölni tudok, de azt határtalanul.
- A szeretet pótolja mindezt. Ha megpróbálnád…
Shilina csak a fejét rázta a szelíd, kérő szavakra.
- Nem. Az a nő odakint állítólag az édesanyám, de akkor miért nem érzek iránta semmit sem? Csak szánalmat éreztem, amikor tegnap este ott sírt előttem. És Eyna? Eyna miért ennyire kedves velem? Öt év korkülönbség van köztünk, ők szeretnivalók, szelídek és kedvesek. Én meg… én meg csak egy fegyver vagyok, egy kísérlet, múlt nélkül, emlékek nélkül!
- Képzeld, nem olyan régen, még én is ezt hittem. Hogy nem tartozom sehová sem, sőt, voltak olyan álmaim, amikor az is megfordult a fejemben, hogy csak egy kémcsőben nevelkedett sejt vagyok. Egy kísérlet. De nem vagyunk azok! Elszakítottak a jogos életünktől, a családunktól, a múltunktól. A köztársaságban szeretett téged valaki?
- Nem.
- És a jedik közül?
- Nem, onnan sem.
- És ha bemész abba a házba, ahol a hat testvéred, és az édesanyád van, mit érzel?
- Féltést. Szánalmat… szeretetet…
Shilina lehunyta a szemét.
Freya is bekapcsolódott, nyugalom-, és szeretethullámokkal árasztva el Shilina auráját. A két lány lassan, szinte egyszerre nyitotta ki a szemét, és sóhajtott nagyot.
- Egyszerűen szörnyen érzem magam. – tört fel Shilinából egy halk, rekedt hang. – Hálátlan vagyok velük, és… ők pedig mégis szeretnek.
- Most mondok valamit, de kérlek, ne haragudj rám miatta. Az előbb bementem a fejedbe, ha fogalmazhatok így, és találtam valami egészen érdekeset.
A szőke lány felvillanyozódott.
- Mégis mit?
- Egy parancsot. Sőt, nem is egyet, hanem kilencet.
- Milyen… milyen parancsról beszélsz?
- Beépített parancsokról, szóval valaki tényleg kísérletezett rajtad. Az egyik parancsban benne van a kérdés a közönyödre, a furcsán ingadozó energiádra, a ridegségedre, és a nyugodt gyilkolási módszereidre… bocsáss meg.
Shilinát különösebben nem érdekelte a nyers megfogalmazás:
- Nem értelek. Mit is találtál pontosan?
- Nem tudom minek nevezni, de átalakítja az eredeti egyéniségedet egy tökéletes, rideg, pusztító fegyver ürességéhez igazítva.
- És a másik nyolc?
- Mindegyik más és más. Főként emberek és népek ellen vannak benne tiltások, gyűlölet, ellenszenv.
Shilina arca elsápadt:
- Rywola, Eyna, Deren, Lerill, Cerron, Wellaby, Lerion. – suttogta halkan.
- Igen, pontosan.
- Már meg sem merem kérdezni, mi van a kilencedikben…
- Pedig még ez a legfontosabb. Ez a legveszélyesebb.
Shilina hirtelen izzadni kezdett, torka kiszáradt. Alig bírt megszólalni:
- Mondd már!
- Egy kiiktató parancs. Egy időzített bomba. Ha átléped Mandalória határát, kilencvennégy órán belül a parancs aktiválódik…

Shilina sírva borult Rywola karjaiba.
- Átkozottak! Átkozott mind! Mindent elvettek tőlem, és még ez a kevés is kell nekik! Átkozott… átkozott jedik…
A szőke asszony fátyolos szemekkel ölelte át a lányát, ahogyan erről Freyától is utasítást kapott. A parancs megszüntetése csak egy módon volt lehetséges, de ők még pontosan nem tudták ezt a módot.
Ahogy Freya egyre ingerültebben és kétségbeesettebben törte a fejét, tanulmányozta a felépítését, hirtelen valami nagyon gyanús tűnt fel neki, amibe bele is borzongott. Shilina tarkóján egy apró, kör alakú tartály volt, olyan apró, hogy szinte észrevehetetlenül megbújt a szőke hajkorona mögött. Hozzáért, megkocogtatta. Könnyű üvegből volt, és már rendesen rátelepedett a lány nyakára. Eredetileg valamilyen folyadékkal lehetett feltöltve, de már alig lötyögött a tartályban néhány csepp. Megpróbálta levenni, amikor Shilina hirtelen felé fordult, szemei vérben forogtak, és nyomban neki is ugrik Freyának, ha Deren és Lerill le nem fogják húgúkat.
Bíztatón bólintottak az elhőkölő Freyának, aki ezúttal ismét megpróbálta megszabadítani Shilinát a folyadékos tartálytól. Húzta, húzta, és ahogy egyre jobban ráncigálta, Shilina egyre inkább egy dühöngő fenevaddá változott. Fogait csattogtatta, és kinyújtotta a kezét Freya felé, de Lerill egy heves mozdulattal leszorította. Váratlanul halkan beszélni kezdett hozzá, amit Shilina tudatalattija nagy valószínűséggel felfogott, mert többször nem akart támadni, csak nyivákolt, nyöszörgött a padlóra szorítva. Szebb megfogalmazással Freyának sikerült kitépnie a tartályt a helyéből, amitől az eddig vonagló, küzdő Shilina fájdalmasan remegve a földre zuhant. Még szerencse, hogy idősebb bátyja, Deren elkapta esés közben.
- Mi ez az izé? – kérdezte Lerill, bizalmatlanul, szinte iszonyodva méregetve az apró tárgyat, majd húga kiszívott, sebes tarkóját.
- Nem tudom. – Freya a fejét rázta. – Nem tudom, mi ez a szerkezet, mi ez az anyag, de még azt sem pontosan, hogy mit befolyásol.
Bement a szobájába, kezében az undok kis valamivel, ahová senki sem követte, csak Derennek intett. Deren eligazította Shilina fejét a vállán, és belépett Freya szobájába.
- Kérlek, tedd le ide az ágyra! – Freya, tenyerét a szőke lány homlokára téve, meditációba merült, ahonnan pár pillanat múlva vissza is tért.
- Mi történt vele? – kérdezte aggódva az ágy mellett térdelő Deren, miközben idegesen szorongatta kezében a vékony, erőtlen ujjakat.
- Valaki manipulálta az agyát. – simított végig az élettelenül heverő lány fehér homlokán. – Talán kábítószer volt, talán csak olyan volt a hatása.
Kezébe vette az előbb még Shilina nyakán csimpaszkodó tárgyat, hogy szemügyre vegye.
- Nagyon, nagyon kicsi a nyílás.
- Lehet, hogy azért, mert halálos a benne lévő folyadék.
- Nem hiszem. Csak lassan adagolja, hogy sokáig kitartson. Amilyen jó harcos a húgod, nehéz lett volna állandó rendszerességgel feltölteni a tartályt.
- Mi van, ha ez tartotta vissza az otthontól?
- Még az is lehet. – Freya elgondolkodva forgatta kezében a kis kütyüt. – Ahhoz meg kellene nézni, mi ez egyáltalán.
Hirtelen támadt egy gondolata, és kisuhant az ajtón. Nem köszönt el senkitől, tudta, úgyis nem sokára visszajön. Egészen a palotáig szaladt, majd útját a gyakorlópálya felé vette. Szeme ide-oda járt a sok páncélos, meg civil alak között, amikor végre meglelte, aki keresett.
- Deptford! – kiáltott oda neki, és a fiú rögtön felkapta a fejét.
Odaszaladt hozzá, és kedves mosollyal üdvözölte, ami láthatóan a fiúnak nagyon tetszett.
- Deptford, tudnál nekem segíteni?
- Hát, attól függ. – felelte a fiú mosolyogva.
- Nézd, van itt egy ilyen kis micsoda, amiről egyelőre fogalmam sincs, mi lehet. – fehér kezébe megcsillant a tartály üvege, a benne lötyögő kevés folyadékkal. – Esetleg te meg tudod mondani?
Deptford a kezébe vette a kis valamit, de csak aztán kezdhetett el gondolkodni, hogy felfogta, Freya hozzá fordult segítségért.
- Honnan szerezted? – kérdezte a lánytól.
- Az egyik barátomtól. De mire jó?
- Valami cucc van benne, amit nem tudom, hogy mi, de ilyet állatoknál – újabban embereknél – használnak, ha mondjuk nem kontrollálhatók, vagy csak… az uralmuk alá akarják őket hajtani. – Deptford igyekezett kerülni a témát, arra gondolva, a hasznosítás egyik ága nem nagyon illene bele Freya gondolatvilágába.
- Szóval kábítószer van benne?
- Vagy méreg. Tök mindegy, mert mindkettővel működik. Ez amolyan legújabb technika most. Látom, a barátod már jól elhasználta valakire, vagy valamire…
- Ne értsd félre, nem rossz szándékú, hogy ez volt nála. Ugyanis róla szedtem le.
Deptford láthatóan felvillanyozódott.
- Komolyan? Furcsa, mert a szülőbolygómon kísérletező orvosok és tudósok küldtek nekem mintát belőle. Gyere, megmutatom!
A fiúnak eszébe sem jutott, hogy esetleg kihasználja: teljesen egyedül lesz a lánnyal a szobájában. Egészen a dreadnaught fedélzetére vezette fel a lányt, majd a saját szobája felé indult. Kirámolta az egyik fiókot, és egy kis nylon tasakból ugyanolyan szerkezetet halászott elő, mint amilyen Freya kezében volt.
- Látod? Ugyan ebben nincsen semmi, nem is értem, miért küldték nekem, talán, hogy büszke legyek rájuk. – vágott egy kelletlen fintort. – Szóval elmebefolyás mesterséges szerekkel.
Freya eltűnődve álldogált a szoba közepén. Percek teltek el, amíg újra megszólalt:
- De miért kísérleteznek ilyenekkel? Kinek kell ez?
Deptford hirtelen izzadni kezdett, de még mindig próbálta távol tartani a kényes témát.
- Az emberek hatalmat akarnak. És ezt újabban így próbálják elérni. Betáplálható parancsokkal lehet még hatásosabbá tenni, hogy mozdulatra pontosan ugyanazt csinálja az áldozat, amit a fogva tartója akar tőle.
- Átkozott mind… - morogta magában Freya. – Nagyon köszönöm a segítségedet!
- Nagyon szívesen. – Deptfordnak még soha nem esett ilyen jól kiejteni ezt a két szót. – De miért pont hozzám fordultál?
Freya elmosolyodott.
- Láttam itt hajón, hogy mennyire értesz az ilyen mindenfélékhez, sőt néha még a pilóta helyét is átvetted. Hát ezért gondoltam rád.
A fiú is mosolygott, de tudta, menekülnie kell, mert még egy szó a lány részéről, és az egója elkezd majd hihetetlen iramban felfelé szökni - pedig így sem volt valami lassú fejlődésű. Ujjaival dobolni kezdett az éjjeli szekrényen, hogy oldja idegességét.
- Ha megbocsátasz, most mennem kell. – mondta neki Freya, amitől végre fellélegezhetett. – Még egyszer köszönöm!
Elindult kifelé, le a rámpán, de Deptford ide már nem követte, hanem vesztesként rontott be a zuhanyzóba, hogy jéghideg vízzel lenyugtassa magát. Freya minderről mit sem tudva ment vissza a házukhoz, ahol az ajtóban állva Deren, Ascilla és Rywola már láthatólag nagyon várták.
- Deren, megtudtam, mi ez a valami. – szólalt meg végül. – Elmebefolyásoló szerkezet, ami mostanában csúcstechnológiának számít, mivel idegen anyagokkal és manipulatív parancsokkal sugároz az áldozatnak engedelmességre való kötelezettséget. De azzal, hogy nincs rajta, a parancs deaktiválódott
A harcos kék szemei hódolatteljesen csillantak, és kezet csókolt Freyának.
- Nincsenek szavaim a hálára, hogy megmentetted őt!
Freya futó mosollyal ment be a házba.
- Igazából ti mentettétek meg! A ti sugárzó szeretetek győzte le az agya kábult harcképtelenségét az idegennel szemben. Nélkületek… - elhallgatott és megállt. -… a parancs még most is vészesen közeledne a végrehajtáshoz…
Felment a lépcsőn, be a saját szobájába, ahol Shilina még mindig aludt; mozdulatlanul, de légzése nyugodt volt, egyenletes, mellette ott térdelt Lerill, és Freya beléptére felemelte a fejét. Freya szó nélkül tette le a kis tárgyat az asztalára, aztán kiment, hogy egyedül hagyja a két testvért. Örült annak, hogy végre az elkeseredett jedi lány is képes lesz elindulni a visszavezető úton; a szeretet, család, harmónia felé.

Napközben Xel és Cryus is meglátogatta Freyát, mindketten más-más időben, és beszélgettek a tegnapi kalandról, a beast-riderek és bomák szoros kapcsolatáról, a harci technikákról – és természetesen szóba került Shilina is. Cryus egy kicsit aggódni látszott a lányért, mert amikor megtudta, mi történt vele, be is nézett a szobába, hogy jól van-e. Furcsamódon valamiért megkedvelte az önfejű, közönyös lányt, talán a barlangban tett beszélgetésük miatt. Xelnek viszont teljesen eltérő volt a viselkedése Cryuséhoz képest. Tele volt energiával, mint mindig, és szinte csüngött Freya minden egyes szaván, főleg, amikor a harcászatról és morálról beszélgettek. Freya számára Xel olyan mértékű és erejű energiát sugárzott, ami megdöbbentette a lányt. Édesapja közelében is hasonló volt az érzése, de Astrix ereje inkább féltésre is szeretetre épült, míg Xel a nap minden percében ezt az energiát sugározta. A többi őrharcosból is áradt ez a hatalmas energia, és egyre jobban megdöbbent, hogy ezt egyáltalán hogyan képesek levezetni nap, mint nap.
Délután, miután Deren és Lerill hazavitte Shilinát, kiült a kertbe. A napfény kellemesen sütötte az arcát, a feléje boruló, hajlongó növények hűs széllel csiklandozták a vállát, az illatok, színek tökéletesen maximumra töltötték az energiáját. Négy óra körül megjelent Rywola, az ikrekkel együtt. Shilina kipihent volt, arca sugárzott, és mosolygott. Freya leültette a fűbe, hogy őt is feltöltse. Wellaby is helyet foglalt mellettük, csak egy kicsit távolabb, hogy ne zavarja őket. Freya odahívta őt is maguk mellé, meditáló ülésbe helyezkedett, és lehunyta a szemét. Az ikrek ugyanígy tett.
- Érzitek ezt az illatot? – szólalt meg Freya megnyugtató, szinte dallamos hangon.
Kinyitva a szemét, látta, hogy Shilina elmosolyodik, és bólint. Shilina észre sem vette, hogy már alszik, a meditatív világ annyira hasonlított a valósághoz, mivel Freya is innen merítette nyugtató és gyógyító energiáját. Csak egy kicsit volt tökéletesebb a meditatív álom, mivel Freya nyugalommal még szebbé tette, de ez nem volt észrevehető, csak annyira, mintha az eddig felhők közt bujkáló nap most előjött volna, és még ragyogóbbá tette volna a környezetüket.
Wellaby sem tudott sokáig ellenállni a csábító, illatos és színes világnak, lassan álomba ringatta saját magát. Közben Rywola és Ascilla is csatlakozott hozzájuk. (Ascilla természet-rajongása lévén nem is akart, vagy inkább nem is tehetett volna másképpen.) A nap késő délutánba hajlott. Mikor már Freyán kívül mindnyájan aludtak, a családok néhány férfi tagja is ott volt, persze csak az ajtóból figyelve a meditáló lányokat és asszonyokat, nehogy megzavarják őket. Freya érzékelte mindnyájukat, kinyitotta a szemét, rájuk mosolygott.
Ott volt Astrix, Xel, Lerill, Cryus, de még Azex is, akivel Freya utoljára csak tegnap találkozott. Némán nézték a fűben ülőket, féltés, szeretet, nyugalom és valamilyenfajta büszkeség sugárzott belőlük. Freya óvatosan felállt alvó édesanyja, és barátai között, majd megindult az ajtó felé. A páncélos férfiak némán nyitottak utat előtte. Minden csendes, nyugodt, tökéletes volt. Visszanézve ellenőrizte Shilina agyát, hogy még mindig van-e benne manipulatív tényező, de mivel erős jeleket nem talált, kivonta őket a saját hatása alól, és így már csak mélyen, önszántukból aludtak tovább.
A harcosok követték befelé, és hellyel kínálták.
- Mit csináltál velük? – kérdezte halkan Astrix.
- Csak meditáltunk egy kicsit. – mosolygott rá sugárzón a lánya. – Most békésen alszanak, és amikor felébrednek, tele lesznek nyugalommal, energiával.
Xel megsimogatta a haját.
- Ha egyszer háborúba mennél, csak annyit kellene tenned, hogy leülsz a csatamező közepére, és mindenkit szépen álomba ringatsz. – Astrixhoz hasonlóan ő is halkan beszélt.
- Nem hiszem, hogy ilyen könnyű lenne. Ők akartak velem meditálni, én nem kényszerítettem rá senkit. Egyébként, ha ezt még folytatják magukban, akár képesek lesznek saját magukat is meggyógyítani.
- Uram, a te lányod szeretetből van? – kérdezte suttogva Lerill Astrixtól.
Az őrharcos rámosolygott, kezeit Freya vállán nyugtatta.
- Nem tudom, fiam, de egész biztosan nem hétköznapi ember.
- Én egészen egyszerűen csak egy ember vagyok. – nyugtatta meg őket Freya. – Hisz a meditálást is a jediktől tanultam.
Cryus arca elkomolyodott.
- A jedik nem tanítanak szeretetet és törődést.
Freya kénytelen volt beletörődni, hogy földöntúli tüneménynek nyilvánították.
- Megyek, felébresztem őket. – mondta, mintegy szégyenlősen kitérve a kedves, dicsérő szavak elől.
Kilépett a kertbe, nagyot lélegzett, és abban a percben Ascilla kinyitotta a szemét. Tiszta tekintete, gyönyörű mosolya, sugárzó arca egészen felderítette Astrix arcát is. Aztán sorban a többiek is felébredtek; az ikrek együtt nyitotta ki a szemét, egymásra néztek, összemosolyogtak. Pár percig mind a négyen üldögéltek a fűben, egymásra pillantottak, és csak akkor tudatosult bennük, hogy öt harcos csodálja őket áhítozó tekintettel.

Nem sokára Shilina többi testvérét is áthívták. Éjszakába nyúlóan maradtak ott a vendégek, és olyanok voltak, mint egy nagy család. Wellaby nagy lelkesedéssel mesélte el Eynának a délutáni meditálást, és kérte, hogy legközelebb ő is csatlakozzon. Lerill végig Freya közelében maradt, mert ugyan maga sem tudta megmagyarázni mit, és miért, de valami nyugtató érzett a jedi lány körül. Még vacsora után kihívta a kertbe, és hálás szavakkal megköszönte neki húga életét.
Aztán tizenegy óra körül lassan-lassan távozni kezdtek az érkezettek. Mindenki elköszönt a vendéglátóktól, és hazaindultak. Telrevan sötétedő utcáin andalgó tücsökmuzsika hömpölygött végig, a fák susogtak, a virágok bólogattak a késő esti, fülledt levegőt enyhítő hűvös szél simogató karjai alatt. A fővárosban minden fény kihunyt, csak néhány mulató tartott még nyitva, messzi, trillázó zenét ontva magából. Aztán azok is elhallgattak. Az ösvényeken, parkokban még itt-ott megjelentek a párok, egymásba fonódva, becézgetve párjukat, volt, aki haza sem ment, mert a selymes füvet kényelmesebbnek találták, míg a puhalevelű lombok föléjük omlottak, elrejtve őket a csillagok kíváncsi, ragyogó szemeitől, melyek úgy villantak a sötét, meleg éjszakában, mint a hegyesre fent, hideg késpengék. Aztán a fák alól hallatszó, becéző szavak is elcsitultak, a szerelmesek egymás karjára ejtették fejüket, miközben elringatta őket a másik tudata.

Kiabálásra ébredt. De amint kinyitotta a szemét, a hangok elhallgattak, csak a visszhangjuk csengett fárasztóan a fülében. Már nem is volt biztos benne, hogy nem csak álmában hallotta a kiabálást. Egy hang hívta. Ismerős volt, tudta, segítenie kell. Álmosan támolygott el az ajtajáig, és amikor már elborította a végtelen fáradtság, a segélykérő hang újra felerősödött a fejében. Valaki, aki ismeri, tudja, hogy képes segíteni, ezért hívja. Aggodalomtól és tettrekészségtől vezérelve támolygott ki az ajtaján. Elindult az egyik irányba, már azt sem tudta merre, amikor falba ütközött. Pontosabban egy élő falba.
- Hová mész, hercegnőm? – hallott egy halk, aggódó hangot.
- Lerill… segítséget kér… segítenem kell… - motyogta halkan.
- Jól van, megkeressük Lerillt, és segítesz rajta. Csak várj egy percet, felöltözöm!
Lépteket érzett dobbanni a lába alatt, és amíg visszafelé is megérezte őket, aléltságában nekidőlt a falnak. Próbált a kinti természetből erőt meríteni.
- Gyere, hercegnőm, menjünk! – hallott egy hangot, és valaki az ölébe kapta.
Megérezte arcán a hűs levegőt, és még mindig próbált annyira feltöltődni, hogy legalább felébredjen. Hirtelen megálltak. Hallotta a házba csengető hangot. Már volt ereje, kinyitotta a szemét, és látta, hogy a villanyok az érkezésük előtt is fel voltak kapcsolódva.
Rywolát látta meg az ajtóban, kisírt szemekkel. Mögötte Eyna, sötét szemeiben félelem és aggodalom fénye világolt.
- Hol… hol van Lerill… segítséget kért tőlem… - mondta, és megpróbált bizonytalanul talpra állni.
Egyik nő sem szólt semmit, Eyna csak kézen fogta, és lassan felvezette a lépcsőn. Astrix és Rywola a nyomukban. A hosszú folyosón egyetlen szobából szűrődött ki fény. Odabentről hangok hallatszódtak. Freya, most, már tudta, mi a célja, és belépett a szobába. Amint szeme hozzászokott a fényhez, meglátta, hogy Shilina az ágyon fekszik, kábult álomban, ujjai szorításában Lerill keze, és a fiú hörögve haldoklik a szoba padlóján. A szobában Deren próbálta kiszabadítani öccse kezét húga gyilkos szorításából, egy kicsit arrébb pedig Cerron vigasztalta a sírdogáló Wellaby-t. Lerion nem volt sehol. A három testvér Freya beléptére felemelte a fejét; aggodalom, fájdalom, keserűség és félelem övezte csak úgy a tekintetüket, mint kisugárzásukat.
Freya nem kérdezett semmit. Derennek épp sikerült megszabadítania Lerillt Shilina fogásától, amikor Freya letérdelt a haldokló fiú mellé, és egyik kicsi kezét a homlokára, másikat görcsösen vonagló mellkasára tette. Pillanatok teltek el, szinte eredmény nélkül, amikor Wellaby hirtelen felállt Cerron karjai közül, és leült Freya mellé. Lehunyta a szemét, ahogyan a tegnap délután folyamán tanulta, és próbálta visszaidézni az energiaáramlás hasznosítását. Ekkor Rywola is tétován előrelépett. Odaült ő is melléjük, így már hárman gyógyítva Lerillt, akinek légzése lassan megnyugodott, a görcsök oldódtak a mellkasában. Freya felállt Rywola és Wellaby mellől, és Shilinával folytatta. A lány teste lassan elernyedt, légzése lelassult, félig nyitott, kába tekintetű szemeit lehunyta, és mélyet lélegzett. Elaludt.
Rywola és Wellaby közben addig sugározták az energiát Lerillbe, míg a fiú visszatért az önkívületből. Freya még egyszer végig simított fehér homlokán, aztán visszalépett, tisztes távban, hogy a család megnyugodhasson. Egy karcsú, vékony test átölelte hátulról, és érezte a vékonyanyagú hálóingén átütő meleg könnyeket. Látta, ahogy Deren az arcát a tenyerébe ejti, fáradtan, de gondterheltségtől mentesülve. Mindenhonnan áradt felé a hálás, szinte örömtől zokogó energia hullám, és egészen elérzékenyült. Az ő szemébe is könnyek tolultak, torkában gombóc volt, de nem mert sírni.
- Mi történt vele? – hallotta Wellaby halk, kislányos hangját. – Miért csinálta ezt Shilina?
Freya magában találgatni kezdett, és hirtelen valami egy iszonyatos rémülettel vágott a tudatába.
- A parancs! – suttogta elhaló hangon. – A parancs most aktiválódott volna, mert még nyoma maradt Shilina agyában, de ő harcolt ellene! Olyan düh és megkönnyebbülés szabadult fel belőle, amikor a parancs ellen küzdött, hogy energiája megtámadta Lerillt is!
Még fel sem tudta fogni teljesen, amit az imént elmondott. Ha nem tudják meg, hogy Shilina mandalóriai, és nem kerül vissza a családjához, akkor ebben az órában, a palota egyik szobájában most… megborzongott. Egyszerre öröm, és a halálközelség olyan félelme futott rajta át, hogy valamit felolvadni érzett magában. Még sokkal később sem jött rá, hogy mi volt ez.
- Már két testvéremet mentetted meg. – szólalt meg hirtelen a mindig csöndes Cerron. – Ha egy életen át szolgállak, sem tudom majd viszonozni mindezt!
Megkönnyebbült, szeretetteljes csend hullott a szobára. Freya olyan érzelmi sokk hatása alá került, amilyen mértékűt talán csak édesapja megmentésekor érzett. Mindenki egyetértett Cerron szavaival, de egyikük sem tudott mit felelni rá, így Freya sem. Eyna még mindig hátulról ölelte, de már nem sírt.
Tekintete hirtelen találkozott Lerillével. Látszott a fiún, hogy meg akar szólalni, de Freya egy nyugalomhullámot küldött feléje, amelyben benne volt a felfogható üzenet, hogy nem kell hálálkodnia.
Astrix mindeközben némán állt az ajtóban. Szeme izzott az arcán legördülő könnyektől. Ilyen hatalmas érzelmekkel nem mindennap találkozott. Nézte, figyelte a lányát, aki már sokadik csodáját tette visszakerülése óta. Már magában az is csodának számított, hogy visszakerült. Aztán az ő életének megmentése, a sith barlangban történtek, Shilina megdöbbentő parancsának deaktiválása, és Lerill visszahozása a közeli halál széléről. Kézen fogta lányát, aztán ölébe véve lement a lépcsőn, ki a kapun, miközben a testvérek követték. Lerill már a saját szobájában aludt, mélyen. Deren és Cerron átvitték. Elköszöntek egymástól, mindegyikük többször megölelte Freyát, köszönetet mondtak Astrixnak, könnyben fürdő arccal, majd befordultak a hatalmas családi ház ajtaján.
Astrix visszavitte a házba Freyát, és éppen szólt volna hozzá, összegyűjtve minden erejét, de lánya akkora már aludt. Ascilla ott ült a nappali közepén, kisírt szemekkel, hogy hová tűnhettek, és érkezésükkor felpattant az asztaltól. Astrix először felvitte Freyát a szobájába, Ascilla követte, majd megfordulva asszonya selymesen zuhanó hajába rejtette nedves arcát.
- Légy nagyon büszke lányodra, szívem… - súgta neki halkan.

Amikor már reggel ébredt, különösen sok kisugárzást érzett maga körül. Az első tulajdonosa Alinna volt, aki bejöttekor nevetve ölelte át, nem győzve szavakkal kifejezni, amit tegnap hallott. Freya csak némán ült az ágyon. Valami nagyon kifárasztotta. Felkelt, kitekintett az ablakán, és önkéntelenül elmosolyodott; Rywola, Ascilla, Eyna, Wellaby és Shilina a fűben ültek, lehunyt szemmel meditálva, tőlük nem olyan messze egy fehér cica társaságában Cerron és öccse, Lerion figyelte őket, teljes nyugalommal.
- Alinna, lejössz te is meditálni?
Alinna arca felragyogott a kérdés hallatán.
- Ó, már voltam lent! Már egy órája odakint ülnek, Ascilla annyira élvezi, hogy engem is bevont!
Freya mosolyogva bólintott, ellépett az ablaktól, majd kilépve a folyosón, a lépcső felé vette az irányt. De a fordulóban megtorpant, és arra gondolt, visszafordul. Hat férfi tekintete fordult feléje, ő pedig ott állt, egyszerű fehér köntösben, mint valami égből leszálló istennő. Végül úgy határozott, tovább megy. Leérve a lépcsőn mindenki felállt, helyet csinálva a közéjük ülő tüneménynek.
Lerill erős kezébe zárta Freya kezét.
- Rögtön tudtam, hogy jönni fogsz a hívásomra. Valahogy… éreztem a jelenlétedet.
Freya csak megrendülten bólintott, de nagyon zavarta, hogy hat szempár figyeli minden mozdulatát.
- Valami baj van? – kérdezte, miközben felemelte a szemét.
- Nem, nincs. – Xel a fejét rázta, Cryusszal és Azex-szal együtt.
- Akkor miért néztek rám ennyire nagyon?
- Csak… csak úgy.
A lány zavartan bólintott, de továbbra is érezte magán az éber tekinteteket.
- Shilina hogy van? – kérdezte, hogy legalább elterelje a szót és a figyelmet.
Deren sietett Lerill előtt válaszolni:
- Jól. Teljesen más, mint amilyennek visszatérésének első napján láttuk. Kiegyensúlyozott, és mindig mosolyog.
- Jó hallani.
Deren helyeslően bólintott, és elhallgatott. Freya kezdte kényelmetlenül érezni magát. Lerill, mintegy kitalálva a gondolatait, elengedte a kezét, és Freya szinte rögtön felállt.
- Ha nem gond, csatlakozom a kintiekhez. – rámosolygott a komoly arcú harcosokra, és kiment az üvegajtón. Leült a fűben. Xel csak akkor szólalt meg, amikor biztos volt benne, hogy nagyon mélyre ment.
- Hét év nyomor után olyan erővel képes átsugározni másba a szeretetét, ami már csodaszámba megy.
- Bizony. – bólogatott Azex. – De szerintem épp a felé áradó folytonos gyűlölet késztette arra, hogy imádjon segíteni másokon.
- Egyszer találkozzak össze azzal a jedivel, aki innen elmerte vinni! – fújt nagyon Astrix.
- Jogos a haragod, uram. – bólintott Lerill. – Nektek… nincs olyan érzésetek, mikor már a közeletekben van, hogy árad belőle a szeretet?
- De. – Cryus felelt először. – Már amikor kifutott Shilináért. Mondta, hogy sosem találkozott vele. Én pedig felelősségre vontam… mekkora egy barom vagyok.
Astrix felcsillanó szemekkel csapott a vállára.
- Nem kell most emiatt emésztened magad, szerintem menjünk, és próbáljuk ki ezt a meditációt, hátha annyi örömet lelünk benne, mint a lányaink!
Mindenki támogatta az ötletét.

˝Csak lazítsd el magad, és ne gondolj semmire! Ha érzel valamit, ami nem külső, hanem belső inger, akkor az Erőt használva próbáld meg megkeresni. Ha elakadsz, majd segítek. Elsőre nem olyan könnyű egy tovatűnő érzés után kutatni!˝
˝Mit gondolsz, a parancs még mindig bennem van?˝
˝Nem, már nincs. Tegnap legyőzted, csak szegény bátyád pont akkor tartózkodott ott.˝
˝Nem akartam bántani. Ezerszer bocsánatot kértem tőle. Azt mondta, nem haragszik, mert ez sem az én hibám. Szeretnék már olyan életet élni, amiben felelősséget vállalok a tetteimért.˝
˝Hát a jediknél nem így volt? Ott még minden egyes szavadat is számon kérték rajtad!˝
˝Igen, tudom, de ők magasról tettek rám, gyűlöltek, és nem érdekeltem őket. Viszont a családomat szeretem, ők pedig mindig elhárítják, és a jedi énemre fogják a veszélyt.˝
˝Most, már tudják, mi miért volt, és tudják, hogy a tegnap estével lezárultak a jedi veszélyek.˝
˝Hogy lehetsz te ennyire nyugodt? Mindig szelíd vagy. Hogy csinálod?˝
˝Én nem tudok másmilyen lenni. Anya mondta, hogy már kicsi koromban is ilyen voltam. Ilyen…˝
˝Elragadó.˝
˝Eh! Nem teljesen.˝
˝Várj, találtam valamit!˝
˝Nagyszerű, hangolódj rá, és indulj el a felé vezető úton!˝
˝Mit gondolsz, egy mély nyom?˝
˝Emlékre tippelnék, de most csss! Lazíts, és találj kapcsolatot!˝
˝Igazad van… tényleg egy emlék… egy furcsa emlék…˝
˝A családodról?˝
˝Nem, még a jedi létből. Itt egy fehérruhás alak. Fehér a haja is. Nem értem, de beszél hozzám valamit, és… előlép a szoknyája mögül egy kislány… fekete hajú… kék a szeme… de fél, és ellenséges…˝
˝Te jó ég, Shilina!˝
˝Na, látod, én is ezt mondom!˝
˝Benne vagyok az emlékeidben!

- Ayra, Ayra, Ayra! – sietve szaladt a folyosón lépkedő nő után, aki a hívásra azonnal megfordult.
Szemei nagyra nyíltak, és most, már ő is szaladt feléje.
- Freya! Istenem, de rég láttalak!
- Én is téged. – Freya megcsókolta Ayra mindkét arcát.
- Igaz, amit rólad mondott Mandalore?
- Hát, ha egyre gondolunk, akkor igaz…
- Hát ezért imádod ennyire ezt a helyet! – hangjában csak jókedv volt, semmi ellenszenv, semmi rossz szándék, előítélet. – Teljesen meg voltál kergülve, amikor megtudtad, hogy idejövünk. De miért nem mondtad el? Azért annyira nem vagyunk kegyetlenek, hogy egy közénk csöppenő kislányt megöljünk csak azért, mert más világból való…
- Nem, Ayra, igazából még én sem tudtam pontosan, hogy idevaló vagyok. Nézd csak, bemutatom az anyukámat!
A mögöttük haladó tömegből egy Freyához kísértetiesen hasonlító, csak nőiesebb arcú és alkatú asszony lépett elő, arcán szelíd mosoly.
- Üdvözlöm, asszonyom! – hajtott fejet Ayra mosolyogva, tisztelettel.
Ascilla a kezébe fogta Ayra kezeit.
- Hálával tartozom önnek, mert vigyázott a lányomra, amíg én nem lehettem mellette!
- Freyára nem nagy áldozat vigyázni! Nagyszerű lánya van!
Ascilla átölelte Freya vállát.
- Igen, csodálatos. Esetleg velünk tartana?
- Szívesen. Esetleg tegeződjünk, hiszen nem nagyot csináltam olyasmit, ami miatt magáznia kellene.
Ascilla elmosolyodott.
- Rendben, Ayra.
- Merre is megyünk?
- Először a gyakorlópályára, Kelorhoz, megköszönni azt a tíz őrharcost, aki tegnap leengedett velünk. – mondta azonnal Freya.
- Hová le?
- Hát… egy sith barlangba. – Freya igyekezte kerülni a témát édesanyja előtt. – És egyúttal felhívni a figyelmét a veszélyre. A barlang kijárata a palota mellett van.
- Akkor úgy tűnik, sok dolgotok van. Örülök, hogy csatlakozhatok.
- Mi is örülünk. – mosolygott rá Ascilla.