17. fejezet 

A baj egyik felét szerencsére elzárták előle az átlátszó falak: a boma is kint rekedt a harcból. Némán, higgadtan nézett a vigyorgó sith szemeibe, aki nyilván itt élte a második életét, mert úgy tűnt, nem lát tökéletesen.
Astrix kétségbeesetten Shilinához fordult.
- Van esélye? Ha neked sem mozdult, akkor lehet, hogy ez is feladja…
A jedi lemondóan megrázta a fejét.
- Túl erős. Az a szerencséje, hogy a boma nem tud harcba lépni.
Astrix keserűen támasztotta neki a fejét a falnak, és közben nézte, ahogy a lánya teljesen nyugodtan néz farkasszemet egy vézna, sötét harcossal.
- Jedi vagy? – kérdezte a sith. – Mert ellenem sem halandó ember, sem jedi nem ér semmit!
Freya halványan elmosolyodott.
- Szerencsémre egyik sem. Mandalóriai vagyok.
A sith meghökkentségét kacajjal rejtette el.
- Egy jedi, aki mandalóriai?
- Inkább csak mandalóriai. – helyesbített a lány, és ahogy a sith megindult körben, ő is tartotta tőle a távolságot.
- Szemrevaló darab vagy. – jegyezte meg a beast-rider. – És elfogadható az energiád is. Nem akarsz csatlakozni? A sötét oldal nagy úr!
A lány megrázta a fejét.
- Soha.
- Kár érted. – csivitelte sajnálkozón. – Mi a testedet is figyelembe vesszük, ne félj, nem vagyunk olyanok, mint a jedik…
Astrix vérben forgó szemekkel ütötte a falat. De Freyán nem látszott, hogy megsértődött volna. Talán, mert nem is értette a sith előző célzását. Megpróbálta kisütni, hogyan lehetne a saját erővel rendelkező lézerfalakat kiiktatni.
- Nem sokat szoktál a kinti világban lenni, ugye? – kérdezte a lány hirtelen.
A sith eltűnődve nézett maga elé.
- Furcsa teremtés vagy, igazi magadnak való sith lehetnél. Pofátlan kis növendékből így is van elég.
Freya megpróbálta kiszűrni a sith hangját, mert önkéntelenül is maga előtt látta a táblát, amire a Sith Nagykönyv fontosabbjai voltak felírva.
Nincs béke, harag van.
Nincs félelem, hatalom van.
Nincs halál, halhatatlanság van.
Nincs gyengeség, sötét oldal van.
Én vagyok a sötétség szíve.
Nem ismerek félelmet,
De félelmet okozok az ellenségeimnek.
Én vagyok a világok pusztítója.
Ismerem a sötét oldal hatalmát.
Én vagyok a gyűlölet lángja.
Az egész univerzum előttem hajol meg.
A sötétségnek áldozom magamat.
Ahol igazi életet találtam
A világosság halálában.
Ennyi neki elég volt a sötét oldal hatalmából.
Shilinával kezdett kommunikálni. Rájött, hogy, ha feltöltik ellentétes erővel a falak generátorait, akkor sikerülhet túlnyomás miatt darabjaira szedni őket. Shilina ráállt a terve, és elkezdték kiiktatni azt a falat, ami mögött ő és a mandalóriaiak voltak. Az viszont rögtön feltűnt mindkettejüknek, hogy nem csak ez az egy fal kezdi megadni magát.
- Miért nem ereszted be a bomádat? – kérdezte Freya a sith-től. – Még be sem kellene mocskolnod a kezed egy mandalóriai vérével.
- Freya, ne csináld!! – üvöltötte Astrix, de csak a két jedi lány tudta, miért kérdezte ezt meg.
- Miért eresszem be a bomámat? – nevetett a sith. – Egy mozdulattal megölhetnélek!
- Hát tedd meg! – biztatta Freya.
Most, már Xel és Cryus is ütötték a falat.
- Ez őrültség, ne provokáld!
A sith egy percre vigyorogva a harcosokra nézett.
- Miért védenek ennyire ezek a hímek? Csak nem az apád valamelyik? Vagy esetleg több annál…?
Freya megint nem értette, mire céloz, de nem is akarta megérteni. Egy sith szavai neki nem sokat jelentettek.
- Én szeretem az állatokat. – mondta a beast-ridernek. – És a bomákat is.
- De én saját kézzel szeretnélek megölni. – vigyorgott tovább az ellenfele.
- Itt a lehetőséged rá, már öt teljes perce. Miért nem mozogsz?
Egy percnyi csend. Freya halkan szólalt meg:
- Ha a bomádat megpróbálnád kiengedni, akkor a telrevani őrharcosok is be tudnának jönni. Nem tudsz kijutni innen, csak megölni, mert minden fal összeköttetésben van…
A sith hirtelen eltűnt előle, a torkát valami szorítani kezdte, és egyre feljebb emelkedett a falon.
- Okosnak hiszed magad? – sziszegte a sith, miközben erős ujjai a lány torkába mélyedtek.
- Engedd el, te nyamvadt dög! – bömbölte Astrix. – A saját súlycsoportoddal nem mersz kezdeni!
A beast-rider megnyalta a száját, és Astrix-ra fordította sötét szemeit.
- Nem hinném, hogy te a súlycsoportom lennél. Ha ezt a halott kis nagyszájút elengedem, kinyitom a két kaput, és elmegyek innen a bomámmal. Aztán, ha kedvem támad, tovább engedlek titeket is, hogy gondolatban végignézzem a kétségbeesett reakciótokat.
- Te nem vagy ember. Hányszor haltál már meg? – kérdezte tőle halkan, fuldokolva Freya.
A sith most, már röhögött. Elengedte a lányt, aki levegő híján a földre rogyott. Nagyon erősen szorították a nyakát, és most össze kellett szednie az erejét. A falakból már nem volt sok hátra, mert Shilina azóta is dolgozott rajtuk. Most folytatniuk kellett.
- Mit gondolsz, hányszor? – kérdezte a sith.
- Minimum ötre tippelnék…
- Honnan találtad ki? Jó alap lenne belőled. – mondta a sötét lovag. – Eltaláltad. Ötször meghaltam, de ötször fel is éledtem a klinikai halálból. Örülsz?
Freya még mindig a nyakát masszírozta.
- El sem hinnéd, mennyire…
- Pimasz vagy. – vigyorgott a sith. – És ez tetszik. Ha biztosra tudnám, hogy a sötétség képes lesz elragadni magával, akkor más titkokat is szívesen megosztanék veled, aztán együtt végeznénk ezekkel. – fejével a dühtől tomboló mandalóriai katonákra nézett. – A bomám megvédene téged. Mit szólsz?
Freya a harcosok legnagyobb döbbenetére gondolkodóba esett.
- Mit nyerek, ha igent mondok? – kérdezte.
- Hatalmat. Halhatatlanságot. Az egész univerzum előtted fog meghajolni! – kezeit kacagva a levegőbe emelte.
- És mennyi időm van választani?
- Freya ne tedd! – figyelmeztette Xel, azonban Shilina a szájára tette a kezét.
- Nem fogja megtenni. – suttogta halkan, hogy a sith ne hallja. – Csak időt nyer.
De ezt egyedül Xel hallotta, mert Shilina mással nem osztotta meg: tovább koncentrált a falakra.
- Nagyjából öt perced, amíg jó kedvemben vagyok. – felelt a sith.
- Egy sith szokott jó kedvű is lenni…? – kérdezte Freya.
- Csodálom, hogy nem a sith akadémiára ajánlottak be először. – nézett maga elé elgondolkozva a sith lovag. – Van benned bátorság. Vagy csak vakmerőség?
- Inkább a vagy. – Freya még egy kicsit húzta az időt. Muszáj volt, néhány pillanat, és ledönti a falakat.
- Dönts most! Látod, ezek nem lesznek ellenfelek számodra! A sötét erő sokkal hatalmasabb, mint a fizikai energia!
Ismét a lány mellett volt, halkan duruzsolt a fülébe.
- Engedd el, engedd el te patkány! – Astrix minden önuralmát elvesztette.
Nekirohant a falnak, és lám: sikerült átmennie. Freyáék áttörtek. A sith meghökkenten konstatálta, hogy benyomul a tíz talpig felfegyverkezett, lila páncélos harcos, hátuk mögé zárva Freyát, de egyikük sem őt támadta, hanem előbb megilletődött bomájával végeztek.
A beast-rider sorsa annál kegyetlenebb volt. Astrix vad, gyors mozdulattal nekirohant, aztán undorral lerázta magáról a lila vállvédőjére fröccsenő vért. Egy pillanat alatt lánya mellett volt, aki még mindig higgadtan, de sokkal inkább megilletődötten nézte végig a sith gyors halálát. Édesapja olyan indulattal szorította magához, hogy szinte feljajdult.
- Soha többé ne tedd ezt! – hallotta aggódó, szemrehányó hangját. – Mégis mit csináltam volna, ha bajod esik?!
A lány csak állt, némán, érezte a harcosok féltő kisugárzását, de nem tudta, miért nem mozdul.
- Astrixnak igaza van. Mit tettünk volna, ha megsérülsz? – lépett oda hozzá Xel is, és szinte fájtak a szavai, olyan mértékű számonkérés volt benne.
- Nem számítottam rá… - dadogta Freya, és forró arcát Astrix melléhez szorította, hogy megnyugodjon. Szíve hevesen vert, nyakát még mindig szorongatta valami, de nem a sith miatt. Jó néhány percig ölelte az édesapját, mire készen állt el is engedni, és hosszabb időn keresztül egyedül menni.
- Menjünk tovább! – intette a csapatot Xel, de hangja már sokkal halkabb volt. Ő is aggódott Freyáért, talán Astrix után ő a legjobban.
Freya hosszú távon semmit sem érzékelt, pontosabban semmit sem akart érzékelni, maga körül éppúgy nem, mint energiákat sem. Csak haladt, megszeppenve édesapja oldalán, aki védőn szorította magához. Ennyi egy napra bőven elég volt sith-ekből.
- Apa… apa kérlek… ezt ne mondd el anyának…
Astrix teljesen érthetőnek találta a kérést, de előbb-utóbb úgyis közölnie kellett feleségével, hogy hol voltak.
A szentély hirtelen véget ért: a folyosó további része beomlott.
Shilina most akadt ki, ahogyan a fejét szétfeszítette az indulat, ezt a szót döfködve az agyába:
De most mégis merre?
- Most merre? – kérdezte meg tőle Cryus is, és a lánynak pár percig hallgatnia kellett, hogy ne támadjon rá a harcosra.
- Nem tudom. A követ akarjátok, nem?
- De, nagy valószínűséggel.
- Akkor valahogy le kell vennünk onnan, csak találjátok ki, hogyan. – mondta durcásan.
A harcos elkapta a kezét.
- Te jöttél ide először, te akartad a követ megszerezni, te keltetted fel a sith-ek érdeklődését, hát légy most te az is, aki mindezt helyrehozza!
Shilina sértődötten nézett át a harcoson, és próbált rájönni, vajon mi lehet alattuk, vagy felettük. Miután elfogadható megoldásra jutott, elindult vissza szentély felé.
- Szerezzük meg a követ, aztán a kijárat már majd nem a palota szélénél van… - ekkor jutott csak eszébe, hogy a kijárathoz vezető lyukon a harcosok még a legjobb esetben sem fognak beférni.
- Azt mondod, a palota mellett van ennek az elátkozott barlangnak a kijárata? – Cryus mellkasát hirtelen szorítani kezdte valami ismeretlen erő.
- Igen. De az eredeti kijáraton nem mehetünk ki, vissza kell fordulnunk.
- És ezt eddig miért nem voltál képes elmondani, hogy ne jöjjünk tovább, mert úgy sincs semmi haszna?
- Megoldható lenne, hogy ne szívózz velem?
- Hidd el, minden mást szívesebben csinálnék most, mint hogy veled csevegjek, ezért zárjuk le a témát, és vezess ki innen!
- Nekem nem mondhatod meg, mit csináljak!
Cryus indulatosan karon ragadta az elsompolygó lányt.
- Nem dicsőség nőket erőszakkal rávenni valamire, de kezd idegesítő lenni a modorod, aranyom! Vezess ki innen! Most!!
Shilina tétován intette maga után a lila páncélú őrharcosokat, de a követ őrző szentély előtt megállt.
- Mindenképpen kell az a kő, ha nem akarjuk, hogy a sith-ek idejöjjenek.
- Igen. Már csak egy a probléma. Elszívja az energiát, ha hozzáérsz.
A lány eltűnődve nézett maga elé, és mikor Cryus azt hitte, megint csak játszadozik, hirtelen megszólalt.
- Minden élőlénynek van energiája, és ez egy életerő szívó kristály. De ha olyas valaki veszi le, aki nem él…
Cryus megborzongott.
- Megnyugtatna, ha kevesebb önbizalommal beszélnél az ilyesmikről. Viszont ha csak így lehet levenni…
- Ha találsz más, ésszerű megoldást, én támogatom! Nekem csak ez jutott eszembe.
- Én ezen inkább nem is gondolkozom, mert ha ez a ˝csak˝, akkor több agyalással ki tudja, milyen ötletek születnének.
- A kedves kis kedvencetek ide tudná vonszolni azt a sith-et, ahogy engem is kivonszolt abból a házból…
Cryus rávillanó tekintetére gyorsan elfordította a fejét.
- Te nem tudod megcsinálni?
- Szerinted engedtem volna, hogy csak úgy kiráncigáljon, ha tudtam volna védekezni ellene?
- Megoldható lenne, hogy az esetek kisebb százalékában válaszolsz kérdéssel? – morgott rá a harcos.
- Esetleg. – Shilina megvonta a vállát. – És ha érdekel, nem, én nem tudom megcsinálni, mert nekem ezt nem tanították meg, ahogyan a magasabb fokú öngyógyítást sem. Én nem olyan jedinek készültem.
- Hát te milyen jedinek készültél?
- Tömegpusztító fegyvernek. – Shilina kelletlenül felmorgott. – Freya meg valami ˝B˝ tervnek. Ha minden tartalék elfogy, minden katonai erő meghal, és minden veszve van, akkor jöhet ő.
- Ezt honnan tudod ennyire biztosan?
- Hát… ha megnézed az energiát és annak a hasznosítását, rájössz, hogy nem minden jedi ugyanolyan. Nekem teljesen rendszertelen az energiaellátásom, attól függően, hogy gyilkolok-e, viszont befolyásoló és gyógyító energiát nem tudok sugározni, csak az utóbbit, de a minimális szinten, az is lassú, és azt is csak magamra. Freya ezzel szemben, ha mindenki megsérülne, akkor is meg tudna titeket gyógyítani, viszont neki állandó az energiaellátása. Tisztán érzem, hogy a tenyerében van a legtöbb energia, szóval tud harcolni, gyógyítani, és egy bizonyos korlátig ölni is.
- De mitől függ, hogy minek képeznek ki? Adottságon múlik?
- Nem. A jedi mesterek szeszélyén. Szerinted mi logika van abban, hogy én lettem a fegyver?
- Hát… - Cryus halványan elmosolyodott – Nem érdekel, mit gondolnak mások, független vagy, nem félsz, és… imádsz harcolni.
- De kiismertél, harcos! – Shilina szájából furcsán kúsztak elő a szavak, tekintettel arra, hogy ő is idetartozott – állítólag.
- Veled már beszélni sem tud az ember! Egyszer mondok valami kedveset, akkor is megsértődsz! Elég gyerekes vagy.
- Nem vagyok gyerekes, de szerinted a népek kit szeretnek jobban? Aki el tud pusztítani egy fél világot, vagy aki meggyógyít mindenkit? Hát persze, hogy az utóbbit! A galaxis inkább kussol, de mindenfelé szikrázik a feszültség. Mindenki hatalmat akar és mindenki a sajátjának akarja. De senki sem mer felszólalni, csak az ürügyet keresik, hogy végre megtámadhassák a szomszédos bolygót.
- Akkor mégis az előbbit kellene jobban szeretniük. Hatalomhoz erő kell, az erő pedig a fegyverben rejlik. Miért szeretnék jobban a gyógyítókat?
- Mert a gyógyítók szolgáltatják az ürügyet! Nem a saját jedijüket szeretik, ezt nem mondtam. Ha egy bolygón tartózkodik egy jó képességű, békés jedi, akkor a másik bolygó vérszemet kap tőle, és kész a háború. Csak az irigység uralkodik itt. Például a Naboo uralkodó nélkül van, mert az örökös meglógott, hogy majd hoz haza jelöltet, de már három éve elment. Az Ord Mantellen Paga bárónőnek gyűlt meg a baja a savripekkel, amiket sötét jedik oltottak be, hogy mutálódjanak. Ezért kellek neki. – keserűen lehajtotta a fejét. – Fegyvernek.
Cryus most először úgy érezte, megsajnálta az önfejű, nagyszájú jedi tanoncot, akit ezek szerint a keserűség taszított állandó közönybe. Megérintette a szőke hajkoronát.
- De Shilina, hiszen most megtaláltad a családodat. Nem kell elmenned innen. – mondta neki halkan.
A tanítvány arcán könnyek folytak végig.
- Hát nem érted, Cryus?! Én vagyok a tömegpusztító fegyver, amire minden háborúzni vágyó igényt tart! Engem úgy neveltek, öljem meg az ellenséget, hidegvérrel, minél többet, minél hatásosabban. Megnyernek velem egy háborút, de aztán eldobnak! Utána nem érdeklem őket, utána menjek, amerre látok! A jediket nem érdekli a család, a szerelem, a kötődés. Ha egy évet eltöltenél köztük, megtudnád, milyen paradicsomban élsz, hogy lehet családod, kedvesed, és azt csinálsz, amit akarsz!
Cyrus letörölte Shilina könnyeit, aki elfordította az arcát, és a csapat felé fordult. Valami köszönömöt mondott Cryusnak, hangja egészen érzékeny volt.
- Freya, vissza kellene hozunk azt a halott sith-et ide, hogy levegyük a kristályt.
Freya felemelte a fejét, és bólintott. Csendben koncentrált, majd percek múlva megjelent mögöttük a lebegő sith teste. Nem volt túl gusztusos, miután Astrix levezette rajta minden indulatát. Freya apja most is elhúzta a száját, amikor meglátta kifelé vonszolódni a folyosóban. A lány egy percre letette a testet, és várta, mit is sütött ki Shilina.
- Okay, szedjük le azt a követ. – Shilina még szipogott egyet: mindenki hallotta a beszélgetésüket, és mindenki megértette. – Freya, tudod külön irányítani a kezét?
A válaszbólintás megnyugtató volt. A sith teste felemelkedett, karja előrenyúlt, kézfeje és ujjai görcsösen közeledtek a szentély tetején lebegő erőkristály aurája felé. Fekete kesztyűs kéz lassan összezárult, markában tartva a követ, és a sith teste hirtelen megrándult. Az őrharcosok egyszerre mozdultak, de végül sikerült letenni a kristályt a földre.
- Hogyan tovább?
Shilina agyalt. Nagyon erősen, szinte már fájt tőle a feje, minden lehetőséget számításba vett, de nem jutott eszébe semmi sem. Hirtelen feltámadó dühében egy mozdulattal rátaposott a sith görcsösen összezáródó kezére. Csak úgy ropogtak a csontok… és a kristály. A többiek dermedten nézték.
- Nem volt más megoldás. – mondta halkan Freya, majd Shilina mellé lépett, és elől haladva folytatta útját az alagútban.
Váratlan dolog történt, ami megzavarta Freyát. A beast-rider megvonaglott a földön, majd felpattant, és valami más nyelven őrülten ordibálni kezdett, aztán Freya felé indult. De félútig sem jutott. Astrix páncélkesztyűs ökle a gyomrába fúródott, majd a földre zuhanva feje még egy halálos csattanás után nagyot reccsent a lila páncélcsizma alatt.
- Nem elég egyszer megölni ezt a férget?!
- A kristály újraélesztette. – pislogott Shilina elhűlve. – Szóval így jött vissza ötször a klinikai halálból!
- És ezért kellett annyira ez a vacak kő a jedimesterednek. – felelt Cryus szárazon. Egy tömegpusztító fegyverrel és egy életerő-kristállyal könnyű.
- Sithek vannak a közelben. – zökkentette ki őket Freya. – Sok és erős.
Astrix a kardjára csapott.
- Na végre! Éppen elegem lett abból, hogy sith szagot kell szívnom, de eggyel sem végezhetek.
Freya tétován pillantott az apjára, majd le a kristályra, aztán újra vissza Astrix-ra.
- Tizenöten lehetnek. Mind tanítvány, de nem kell őket alábecsülni. – folytatta lehunyva a szemét.
A telrevani őrharcosok többsége felvette a páncélhoz tartozó lila sisakot, ami így tíz kegyetlen harcos látványát keltette, eltakarva – egyébként feltűnően vonzó – arcukat.
Előre törtek az alagútban, maguk mögé zárva a két lányt, aki összenéztek. Na, ebből jól kimaradnak, ha nem tesznek valamit! Azonban, mire kiértek a harcosok már csak bemutató jelleggel fejezték be mozdulataikat, körülöttük szétszórva sötétruhás tetemek.
- Hát nem akarok panaszkodni, de nem tartott volna tovább a küzdelem, ha nincs nálunk fegyver. – jegyezte meg szárazon Astrix. – Szerintem induljunk vissza. Itt már nincs semmi keresnivaló.
Shilina visszavezette őket az urnákhoz, és lementek az ismeretlen járatba. Mint kiderült, ez tényleg a kijárat volt.

Astrix és Freya sötétedés után léptek be telrevani otthonuk ajtaján. Ascilla aggódva sietett eléjük, de még Alinna is megjelent, akinek még rég lejárt a munkaideje.
- Hol voltatok? – kérdezte tőlük aggodalmaskodva Ascilla.
- Előbb jöttünk volna. – mentegetőzött Astrix. – Csak néhány pofátlan sith miatt lezárták a városkapukat, így sokkal később tudtunk bejönni, de még igazoltattak is minket.
- Tehát hol voltatok?
Freya lesütötte a szemeit, és nem mert felelni: nem akart volna hazudni, de félt elmondani az igazságot. Astrix érzékelte lánya félénk reakcióit.
- Freya, te menj aludni nyugodtan! – mondta neki. – Majd én…
Freya hálásan nyomott csókot Astrix arcára. Aztán a többiektől is elköszönt, és kardjával száguldott fel a lépcsőn. Astrix hosszan nézett utána. Ascilla viszont mind türelmetlenebb lett.
- Szóval?
Astrix kezébe vette felesége kezeit, és leültette az asztalhoz.
- Elmondom, de ígérd meg, hogy nem kéred számon rajta!

Freya visszatért a fürdőből, leült az ágya szélére, és fésűt a kezébe véve, többször átfésülte dús, fekete haját. Astrix az ajtóban állt, karjait összefűzve, és néma mosollyal nézte.
- Ó, milyen sugárzóan gyönyörű ma este, hercegnőm. – szóalt meg, és belépett az ajtón.
Freya kedves mosollyal fogadta a bókot.
- Anya mit szólt hozzá? – nézett fel édesapja szemébe, miközben az leült az ágy szélére.
- Hát… nem volt túlságosan elragadtatva, amikor megtudta, hogy egy sith barlangban jártunk.
- A beast-ridert elmondtad neki?
- Úgy-ahogy. Nem mondtam mást, de a fojtogatást nem említettem meg…
- Köszönöm. – remegő ajkakkal nézett édesapja megkomolyodó arcába. – Apa… te most haragszol rám?
Astrix összefűzte ölében a kezeit.
- Hogy haragszom-e? Igen, nagyon haragszom. Nem, gondoltál arra, hogy baj érhet, és arra sem, hogy most találtalak meg hét év után, te pedig képes lennél egy pofátlan sith miatt ezt semmibe venni. De soha még ilyen bátor lányt nem láttam. Kicsit önfejű, de ambiciózusa ezt pótolja. Szóval tulajdonképpen nem tudok rád haragudni, mert egyszer kérdezel rá erre, és nekem elszáll az agyam, hogy ilyen nagyszerű harcos lányom van, aki ráadásul eléggé felelőtlen, hogy csak úgy jár-kel az őrharcosok sorfala közt…
Freya értetlenül nézett rá:
- Mire gondolsz?
- Nem mondhatod, hogy nem vetted észre! – tiltakozott Astrix. – Elmész mellettük, és szépen komótosan megbámulnak. De majd én befenyítem őket!
Freya rémülten fogta meg Astrix tettetetten fenyegető kezét.
- Azért bántani akarod őket, mert rám néznek?
Astrix pár pillanatig csak némán fürkészte lánya szemeit, de amikor rájött, hogy az tényleg nem tudja, miről is van szó, újra leengedte a kezét.
- Nem érdekes. – felelte. – A lényeget majd én tudom. De Xel igen-igen intenzíven érdeklődött az eddigi holléted és a harci technikád iránt. Tényleg, erre én is kíváncsi lennék! Kitől tanultál harcolni?
- Minden, amit tudok, azt a jediktől tudom. Megtanítottak az Erő használatára, a kardforgatásra, és a gyors ölésre is. De ez még semmi, látnod kellene az akadémiai mestereket, akkor nem engem dicsérnél.
- Teszek az akadémiai mesterekre, és szerintem ezzel Xel is így van. Amikor a barlangban harcoltatok Shilinával, hát ott rögtön gyökeret vert a lábunk! Két törékeny lányka egyedül ment szembe öt sötét-jedivel!
- Nem az számít, mit teszel meg, hanem, hogy hogyan keveredsz ki belőle. Én arra számítottam, hogy legalább támadni fognak, de ez így elég unalmas volt.
Astrix megsimogatta a haját.
- Sebaj, hercegnőm, amilyen ügyesen kevered a bajt, szerintem lesz még alkalmad harcolni!
Freya mosolyogva nézett föl az apjára, arca sugárzott. Majd hirtelen újra elkomolyodott.
- Apa, neked meséltek Shilina ügyéről?
- Nem. Miért olyan fontos?
- Mert mint kiderült, ő is ide tartozik. Shilina cal Telrevan.
Astrix arca elkomorodott.
- Szóval… szóval mindenkiből jedi lett?
- Úgy tűnik.
Az őrharcos szeme Freyára villant.
- Te tervezel valamit. – mondta határozott hangon.
- Még nem teljesen…
- Freya, nehogy azt mondd nekem, hogy…
- De igen! Visszamegyek a köztársaságba, megkeresem és visszahozom azokat a lányokat, akiket elraboltak, majd jedit neveltek belőlük!
- És szerinted ezt én hagyni fogom?
A lány tétován pillantott le a kezében szorongatott fésűre.
- Szerinted hány apuka meg anyuka várta haza ilyen kétségbeesetten a kislányát, mint ti?
- De épeszű szülőként nem foglak kiengedni!
Astrix már elhűlt a gondolattól is, hogy ismét felügyelet nélkül hagyja, sőt, kiengedje a birodalom határain kívülre, sőt, jediket keresgéljen az ismeretlenben.
Freya elkeseredett arckifejezéssel nézett az apjára.
- Apa, gondold már el, hanyan élnek abban a tudatban, hogy nincs családjuk! Hanyan harcolnak évek óta, hogy tartozhassanak valahová! Téged ez hidegen hagy?
- Nem, nem hagy hidegen, és ha tehetnék értük bármit, hidd el, megtenném. De az egyetlen szem gyönyörű kislányomat nem fogom elengedni! – roppant tenyerével megsimogatta Freya arcát. – Képzeld, kint voltam a vadonban őrharcosként, majd kapuőrként legalább tíz évig. Aztán idejöttem, megtaláltam Ascillát, két héten belül pedig összeházasodtunk. Nemsokára megszülettél. Megszülettél, és el sem tudod hinni, mekkora öröm és büszkeség tombolt bennem! Apró, törékeny kisbaba voltál, és amint kinyitottad a szemeidet, jobban vigyáztam rád, mint a saját életemre. Betöltötted a hatot, és egyszer őrjáratról hazatérve Ascilla rohant elém, hogy tulajdonképpen, már nincs kislányom… El tudod képzelni, mit éreztem akkor? Minden összetört, és ostoba üresség költözött a helyébe, csak a fájdalom, és a lelkiismeret furdalás maradt meg. Hét év fájdalom után egyszer csak egy angyal szállt le az égből, és a halál széléről hozott vissza! Belenéztem a szemeibe, és a saját lányomra leltem!
Freya némán nézett a sötét, szuggesztív szemekbe, és hirtelen az ő szemei is izzani kezdtek valamitől. Pislogott párat, hogy elrejtse az arcába tolakodó könnyeket.
- Aranyszíved van, Freya cal Telrevan! – mondta neki Astrix. – De mindig figyelj arra, hogy mások megmentése ne a te érdekeid rovására menjen!
Átölelte a lányát, aki meg sem tudott szólalni, mert tudta, hogy rögtön elsírná magát. Feldobogó szívvel szorította arcát Astrix melléhez, és hamarosan elaludt. Astrix óvatosan lefejtette nyakáról lánya fehér karjait, kivette a fésűt a kezéből, és betakargatta.
- Jóéjt, hercegnőm! – lekapcsolta a villanyt, majd bezárta maga mögött az ajtót.
Szíve végre fölengedett. Hét év után, újra visszatérhetett abba a tökéletes világba, amit úgy hívnak: család. Abba a paradicsomba, ahol két dolog adott erőt neki: asszonya önzetlen, forró szerelme, és visszakapott lánya szeretete.
Csak az szakította meg a gondolatmenetét, ahogyan belépett a szerelem és a gyengédség világába, a hálószobába. Ascilla épp a fürdőből jött ki, szinte libegett a könnyű, áttetsző hálóingben, édes, gyümölcsös illat lengte körül, és rózsaszín ajkai kérdőn nyíltak szét férje beléptekor… Ugyan a vadonbeli bázison egyszerre akár tíz verekedő harcossal is elbánt, most el kellett ismernie magában, hogy egyetlen törékeny nővel szemben veszített…
- Elismerem! Te nyertél! – hajolt le Ascilla ajkához, és ahogy a hálóing egyre kevesebb mindent takart el, már nem is törődött azzal, hol van a határ, vagy egyáltalán létezik-e olyan…

Kifejezéstelen arccal nézett le az előtte térdelő, síró-nevető nőre, akinek teste állítólag kilenc hónapig jelentett menedéket számára. Rywola össze-vissza csókolta, csakúgy, mint Wellaby-t, aztán tovább vezette őket a házban.
Nem sokára megtudta, hogy már nincsen édesapja, viszont heten vannak testvérek. Vele együtt három lány, és négy fiú. A legidősebb testvére, Eyna cal Telrevan, akinek már az őrharcosok is bókolgattak, mivel nemrég töltötte be a tizenkilencedik életévét. Legidősebb bátyja, Deren, aki csak egy évvel maradt le Eyna mögött. Következő két testvére is fiú volt: a tizenhat éves Lerill, és a tizenötöt töltő Cerron. Aztán ő és Wellaby következtek a sorban, mint egyidős lányikrek, és mögöttük haladt a tíz éves Lerion. Minden fiú büszkén lépett a hős Tierron cal Telrevan, azaz apjuk pályájára, aki még a Mandalóriai Háború alatt vesztette életét.
Szinte megrémült, ahogy három fiatal, páncélba öltözött fiú jelent meg az ajtóban, hát, még mikor megtudta, hogy a bátyái! Nyugodt hangjuk, kék szemeik, és szőke hajuk lévén szinte tökéletesen egyformán néztek ki. Érkezésükkor megjelent a konyhaajtóban az elbűvölő Eyna is, aki az egyetlen volt a családban, aki látható jegyeket örökölt sötétszemű édesapjától.
Leültették a nappaliban, majd a négy idősebb testvér, és Wellaby faggatni kezdték, hol volt, mit csinált, nem esett-e baja az alatt a hét év alatt, amíg nem látták.. A még fiatalnak számító Lerion pedig csöndben üldögélt, és hallgatta őket. Neki hasonlóan ismeretlen volt Shilina, mint Shilinának ő. Hamarosan Rywola is leült közéjük, néha könnyek lopakodtak a szeme sarkába, de uralkodott érzelmein. Shilinát megdöbbentette testvérei szeretete, kedvessége és nyitottsága. Ő eddig nem is hitte, hogy van valaki a világon, aki egyáltalán még foglalkozik a létezésével, azon kívül, hogy háborúra akarná felhasználni.
Amikor már a fontosabb dolgokról – de korántsem minderről – megkérdezték, és választ kaptak, Eyna kézen fogta, és megmutatta neki a hatalmas családi házat. Mindenkinek saját szobája volt, volt három közös fürdőszoba, és egy külön, amit még Rywola és Tierron használtak, manapság viszont már csak Rywola. Eyna bevezette húgát az ő szobájába, ami hét éve üresen állt, majd leültette az ágyra.
- Gyere húgocskám, ez a te szobád, a szekrényben van hálóing, ha akarsz, megfürödhetsz! Holnap majd anya meg én elviszünk ruhát venni, és megmutatunk a rokonoknak, barátoknak, akikre valószínűleg nem emlékszel, de nem baj!
Megsimogatta, megcsókolta Shilina arcát, és kecses, energikus léptekkel távozott. Shilina csak ült, maga elé bámulva. Érezte arcán a kedves gesztust, mert ez annak számított, de nem tudta mire vélni. Nem ismerte egyiküket sem, nem hallotta még a hangjukat, a nevetésüket, ami pedig annyira gyönyörű volt! Hát tessék! Máris szerette őket, valami mély nyom volt elrejtve a fejében, és ahogy hozzászóltak egyenként, az a nyom kezdett beindulni. Mindegyiküket csodálta. Eynát egyszerűen nem tudta nem szeretni, mindig is egy nővérre vágyott, és közben nem is tudta, hogy van neki. Wellaby egy ködös emlékként úszott a tudatába, de talán ő volt az, aki beindította ezt a nyomot a szíve mélyén. Derenben, Lerillben és Cerronban bármikor képes lett volna tisztelni az ellenfelet. Lerion volt az, aki ugyan csak halványan, de elkezdte megindítani agyában a harcot a valós, és valótlan emlékképek között.
Átöltözve ledőlt az ágyára, és hamar elnyomta az álom.

A megszokottság hamar keltette. Kicsit sajnálta magában, hogy hozzászokott a hajnali ébredéshez, mivel általában ilyenkor volt őrjáraton, mert legalább most alhatott volna egy kicsivel többet. Megmozdult, hogy az órára nézzen, mire Ascilla álmosan mocorogni kezdett a karjaiban. Visszatakarta gyönyörű asszonyát, aztán végre valahogy sikerült meglesnie az időt. Hajnal hat, morogta magában. Odalentről hallotta a bejárati ajtó kattanását. Megállapítva, hogy Alinna megérkezett, és nem Freya szökik ki, hogy használhassa a kardját, visszaejtette fejét a puha párnára.
Lassan kikecmergett Ascilla gyengéd szorításából, lezuhanyozott, és felöltözött. Úgy döntött, még nem húzza el a függönyöket, Ascilla aludjon csak nyugodtan. Kósza boldogsággal lépett ki az ajtón, elindult a folyosón, de Freya ajtaja előtt megtorpant. Óvatosan kinyitotta az ajtót, de lánya még aludt. Olyan mozdulatlan volt, hogy Astrix még állt ott pár pillanatig, majd megbizonyosodva arról, hogy minden rendben, továbbment. Alinnával már a lépcsőfordulóban találkozott. Bólintással üdvözölte, és továbbment. Lecsapta a bejárat kapcsolóját, és kilépett a pirosodó hajnalba.
Jólesően felfrissült a tiszta, hűvös levegőtől. Végighaladt a kapuig vezető kisösvényen, amit az Ascilla által lelkesen gondozott illatos virágok, burjánzó páfrányfüvek sorfala kísért. Ascilla imádta a természetet. Ha csak tehette kiült az illatozó gyümölcsfák árnyékába, lehunyta a szemét, és általában el is aludt. Astrix erre gondolva változtatott irányt, átment a házon, ki a hátsó ajtón. Megdöbbentette az őt hirtelen megrohanó érzés. Nyugalom, béke, harmónia. Beleszagolt az illatos levegőbe. Végtelen nyugalom lett úrrá rajta, ahogy nekidöntötte fejét a gyümölcsfa puha, sima kérgének. Pár perc múlva elaludt.
Amikor kinyitotta a szemét, Freya ott ült vele szemben: szemei lehunyva, légzése nyugodt volt, teljes mozdulatlanságban. Astrix már biztos volt benne, hogy alszik, amikor a lány kinyitotta a szemét, és kedvesen felmosolygott.
- Megláttam, hogy idekint vagy, és gondoltam csatlakozom. – mondta.
- Nem is tudtam, hogy idekint is el lehet aludni.
- Kicsit rásegítettem az alvásodra. Rád kapcsolódtam meditáció közben, így sokkal mélyebben aludtál.
- No, az ártatlan hercegnőből egyszerre jedi boszorkány lett? – nevetett.
- Nem vagyok én boszorkány. – nézett elkomolyodva a szemébe Freya. – Csak segíteni akartam.
Astrix kedves mozdulattal érintette meg lány fekete hajkoronáját, megnyugtatva, hogy nem úgy értette.
- Édesanyád hol van? – kérdezte tőle.
- Odabent. Rywolával beszélgetnek.
- Okay. – Astrix megindult befelé, de nem tudta pontosan, honnan kapott több energiát: a fából, vagy a lányától.
Belépve a házba, megpillantotta két beszélgető, díszes ruhájú nőt, akik egy csésze kávé mellett üldögéltek, és halkan csevegtek valamiről. Astrix köszöntötte Rywolát, homlokon csókolta feleségét, és a szobája felé indult, hogy felöltözzön.
Nemsokára teljes harci díszbe öltözött, amiben már asszonyával való első találkozáskor is megdobogtatta nemcsak Ascilla, de más, a mulatóban tartózkodó lányok szívét. Boldogságtól és büszkeségtől dagadva lépett ki az ajtón, amikor hirtelen el-elcsukló sírást hallott, és a háta mögé nézett. Döbbenete leírhatatlan volt.
- Shilina? Hát te meg…?