hogy vagy a halálbüntetést vagy a dolgozattémát fogják eltörölni. Én azzal érveltem többek között, hogy éppen a nácizmus jeleseit idéztem, Hitlert, Keitelt, akik azon a véleményen voltak, hogy az igazi megfélemlítéshez nem elég a börtönbüntetés, ahhoz halálbüntetés kell. A háború millió számra pusztította el az embereket, az emberi élet nem volt egy szent dolog. Nekem pedig az volt a véleményem, hogy nem szabad törvényesen sem gyilkolni. Hozzá kell tennem, hogy Magyarországnak történelmi hagyományai vannak abban, - éppen most emlékeztünk az aradi vértanukról, - és nagyon sok más politikusunkat végeztek ki az idők folyamán, akit utólag rehabilitáltak. Tehát Magyarországon kitűnő történelmi példák bizonyítják, hogy ártatlan embereket végezhetnek ki, és amikor helyre kellene hozni valamilyen módon, őket már nem lehet feltámasztani. Jogászként mindenféle jogi érvet felhoztam . Minden bírói ítélet ellen lehet fellebbezni. Mindent utólag, valamennyire helyre lehet hozni, ha tévedett a bíróság. Egyetlen esetben vagyunk biztosak a bírói tévedhetetlenségben, amikor halálos ítéletet szabnak ki. Akkor egészen biztosra vesszük, hogy megérdemelte, fel sem merülhet, hogy a büntetéssel javítani is lehet, – ezt hívják speciális prevenciónak, - csak arra tesszük a hangsúlyt, hogy a halálbüntetés megfélemlíti az embereket – ezt nevezik generális prevenciónak. Azt írtam, hogy teljesen idegen a szocialista jogtól, és a humanizmustól.

-         Ha most nézlek, „nem sokkal a huszadik életéved után”, itt ülsz ősz hajjal, igen, olyan vagy, mint egy jogász professzor, jogi érveket sorakoztatsz fel, de ránézek az életrajzodra és az van ide írva: 1959 – „Halló fiúk! Halló lányok!” Ez rögtön közelebb van ahhoz a fiatalhoz, aki nekem halálbüntetésről meg végletes dolgokról gondolkodik. Nem nagyon idegen ez a két téma egymástól?

-         Ez úgy jött össze, hogy én újságíró akartam lenni. De nem vettek fel az újságíró egyetemre. Akkor a Bölcsész Karon Mihályfi Imrének volt ilyen tanszéke, ahova későn jelentkeztem, és már nem volt hely. Viszont olyan sikeres volt a felvételim, hogy átirányítottak a jogra. Csizmadia professzorhoz kerültem, aki megkérdezte tőlem, miért akarok jogász lenni, mire azt válaszoltam, nem akarok jogász lenni. Akkor miért van itt? Mert ide irányítottak. Én újságíró akarok lenni. Ismeri a Szabó Lászlót? Olvasom a Szabad Népben. No, ő is itt végzett, maradjon itt, és lesz magából is újságíró. Elvégeztem a jogot, de olyan nehezen lettem újságíró, hogy azt szoktam mondani, aki nálam lejjebb kezdte a szakmát, az egy faliújságnak volt a külső munkatársa.

-         Hogyan volt akkor ez, hogy mégis kapcsolatba kerültél a televízióval?

-         Az egyetem elvégzése után az ügyészségre kerültem, én voltam az ügyészségnek az első KISZ titkára, és valószínűleg ebben a minőségemben kerestek a „Halló fiuk! Halló lányok!” műsorához jogi szakértőt. Fejér István kiváló humorista esetjátékot írt a műsornak és ahhoz kellett jogi szakértőnek lennem, élő adásban. Gondolom, az olyan kézenfekvő volt, hogy az ügyészségen van egy fiatal jogász, hívjuk meg őt. Ez nagyon nagy élmény volt, életemet meghatározó élmény. Az esküvői fekete ruhámban, fehér ingben, – gőzöm nem volt arról, hogy ez a legcélszerűtlenebb öltözék a tévések között, - nekem a televíziózás  nagy dolog volt, és ennek megfelelően ünneplőbe vágtam magam. Pokoli jól éreztem magam! Azt láttam, hogy velem szemben valaki mutogat, egyik tenyerét a másik felett keresztbe téve – később már tudtam, hogy ez az idő jelzése, - de mi a Fejér Pista bácsival úgy belemelegedtünk a témába, hogy nem akaródzott abba hagyni e társalgást. A másik ilyen érdekes élményem volt, hogy a televízió akkori vezetői, - Pécsi Ferenc volt a tévé vezetője, nagyszerű ember volt, - nézték a műsort, és „felfedezetek”. Ez az ember tud a képernyőn viselkedni, jól beszél, nem jön zavarba, le sem lehet lőni, annyira jól érzi magát a képernyőn, úgy hogy én ettől kezdve számítom a televíziós pályafutásomat. Hosszas külsőzés után lettem televíziós. De hadd tegyem hozzá, én nem tartom magam nagy tévésnek, tévés személyiségnek. Viszonylag keveset voltam képernyőn, érdekes módon még máig is megismernek azok, akik annak idején a „Rólad van szó” öt évig tartó műsorsorozatát nézték. De az első élmény ez a „Halló fiuk! Halló lányok!” műsor volt . Antal Imrus volt a műsorvezető, diáksegítője a Kern Andris. Volt egy kislány is, az ő nevére nem emlékszem. A kamerákat ide-oda vitték a stúdióban, mert az élő adás különböző helyszínei egy stúdióban voltak berendezve.

-         Van itt még egy olyan cím, amit az életrajzodban olvasok, amelyik egy kicsit, mintha jobban kötődne a jogászkodásodhoz. Az van ide írva: „Nyílt tárgyalás”

-         Igen, Azt a Kökényesi Ferenc rendezte, majdnem mindegyik ilyen műsort Karácsondi Miklós szerkesztette. Ő volt az Ifjúsági Osztály mindenese, Úgy tudom, a televízió akkori vezetőinek is nagyon fontos műsor volt ez, mint ilyen felfedezettet oda is meghívtak, hogy a közönségben mintegy a vádat képviseljem.

-         Igen, az kézenfekvő, hogy az ügyészségen dolgozó, ott is ilyen szerepet töltsön be.

-         Csakhogy nekem éppen az volt a véleményem, hogy, ha már ilyen formát választanak a műsornak, egy tárgyalást, akkor az legyen valóban érdemi tárgyalás, hogy különbözzék egymástól a vádló, a védő és az ítélő személy. Az a véleményem alakult ki, hogy a forma eltereli a figyelmet a tartalomról. Az első adás után óriási házi vitát rendeztek, akkor még a Sándor György, aki később a televízió kulturális területein különböző vezető pozíciókat betöltő jeles személyiség lett, mint egy nyurga fiatalember a műsorkészítők oldalán vitázott.

-         A későbbiekben egykori elnökünk Nagy Richárd is szerepelt a Nyílt tárgyalásban?

-         Azt hiszem igen, de én akkor már nem voltam résztvevője ennek a műsornak. Lényeg az, hogy rettentő nagy vitában voltam Sándor Györggyel. Ez, - érdekes módon, -  megmaradt a későbbiekben is, amikor már az Ifjúsági Osztály vezetője voltam.

-         Mennyi ideig voltál az Ifjúsági Osztályon?

-         Nyolc-kilenc évig voltam első esetben a vezetője, de azután még egyszer egy rövid időre visszatértem oda. Külsőzéseim is főképpen ifjúsági műsorokhoz kötődtek. Közben, szintén vagy nyolc évig, voltam a dokumentumfilm szerkesztőség helyettes vezetője is.

-         Maradjuk egy kicsit még az ifjúsági műsoroknál. Innen visszatekintve, különösen egy rendszerváltozás után, könnyen hihetjük azt, hogy ezek az ifjúsági műsorok direkt propaganda műsorok voltak, amelyek az ifjúságot valamilyen szocialista embertípussá akarták nevelni. Ennek acélnak a kánonja alapján, pontosan megszerkesztett, céltudatos műsorok készültek.

Műsorainkban kétségtelenül érezhető volt valamiféle kettős jelleg. Volt olyan, amikor például filmet, műsorokat készítettünk a KISZ védnökségi mozgalmáról. A KISZ védnökségével épült például a Paksi Atomerőmű. Nagyon jó dokumentum film késült erről. Elmondhatom, hogy voltam az atomerőmű olyan részlegében, ahová az erőmű megindítása után, ember nem tette be a lábát. Voltam uránbányában, több mint ezer méter mélyen a föld alatt, és amikor áramszünet lépett fel, egy perc alatt ötven fokos hőmérséklet volt és a főténél – azt hiszem így hívják a még aládúcolatlan fejtést, és ott beszélgettem a vájárral, hallhatóan ropogott a nyers kőzet. Ezek nagyszerű emlékek! De volt olyan sorozat is, Feledi Péter készítette a”Több hús, több tej” című sorozatot, amely szintén a KISZ védnökségéről szólt elvileg, valójában pedig dolgozó embereket mutatott be a mezőgazdaságból.
Az ifjúság, mint főszereplő, az úgy kezdődött, hogy az”ellenforradalmi” részvétel miatt politikailag az ifjúság megbízhatatlan volt. Nem volt „jól fekvő” állapot fiatalnak lenni! Akkor az Ifjúsági Osztály kitűnő munkatársai, elsősorban  Pauló Lajos rendezőre, Békés József osztályvezetőre gondolok, kitalálták azt, hogy annyit szapulják a fiatalokat, mi pedig mutassuk be a tehetséges fiatalokat. Elkezdték a Ki Mit Tud sorozatot. Ezek annyiban propaganda műsorok voltak, hogy be lehetett mutatni, ez egy csodálatos ifjúság. Tehetséges, a Ki Miben Tudós, a Ki Minek Mestere, a Riporter kerestetik, mindmegannyi lenyűgöző műsor! Emlékszem, otthon odakozmált az ebéd, mert a főzésről megfeledkezve néztük, hogy esztergál valaki gömbben gömböt és még kisebb gömböt. Csodálatosak voltak ezek a műsorok és mindenki nagyon büszke volt a fiatalokra. Máig is igazolja a jó műsorokat, hogy akik a híres zenészek, énekesek, matematikus zsenik, akkor feltűnt nevessé vált újságírók, mindannyian máig a legmagasabb színvonalat képviselik. Akkor az ifjúsági műsorokat a televízió kísérleti műhelyének tekintették. Ott mindent ki lehet próbálni, és ha átment a gyakorlatba, akkor már az összes vetélkedő műsor, szinte mind, az ifjúsági szerkesztőségben indult, vagy az ottani tapasztalatok alapján. Például a Táncdal

-         fesztiválok, vagy a Karmester verseny már nem az ifjúsági szerkesztőség műsorai voltak, de a rokonság letagadhatatlan.

-         Csukás Pista is az ifjúsági osztályhoz tartozott?

-         Csukás Pista nekem évfolyamtársam volt a Jogi Karon. Ő a gyermekosztályhoz tartozott, hiszen a legjelesebb rajzfilmek az ő munkái alapján készültek.

-         Úttörő sorozatban járta az országot, le is nyilatkozta, hogy a valóságismerete onnan van, hogy bejárta televíziósként az országot. Közben ő megírta azt az egy-két versét is, de főképpen a rajzfilmek tették híressé.

-         Pista nagyon érdekes egyéniség. Szikrázóan tehetséges mesemondó. A „Süsü a sárkány”, a „Pom-pom mesék” a „Nagy ho-ho-ho-horgász”, és megannyi kitűnő ötlet származott tőle. Mégis érdekes, egyszer olvastam a rendszerváltozás után egy nyilatkozatát, hogy ő egy elnyomott költő volt. A dolog érdekessége, hogy a legsikeresebb meseíró volt. Megvallom, – ez bizonyára az én alultájékozottságom csak, - nekem nem tűnt fel a rendszerváltozás után, hogy a költészetünkben milyen nagy űrt tölt ki az elnyomás alól kiszabadult remek meseíró a költeményeivel. A versei is nagyon jók, de azt hiszem, ő zseniális meseíróként marad meg a köztudatban.

-         Emlékszel ennek a korszaknak konfliktusaira?

A dolog érdekessége, hogy én a TIT-ből, ahol mint a Budapesti szervezet titkára dolgoztam, szinte egyik napról a másikra lettem a televízió belső munkatársa.
Már akkor, vagy két éve, folyamatosan minden hónapban megjelentem a képernyőn a „Rólad van szó” műsorral, amikor Erdős András helyére kerestek új osztályvezetőt. Úgy tudom, elsősorban az Iskolatelevíziónál kerültem szóba, de Erdős Bandi távozása miatt végül is az Ifjúsági Osztályra kerültem. Távozásomkor Ortutay Gyula behívott magához és jóindulatúan figyelmeztetett, hogy vigyázzak magamra, mert engem az Aczél György nem szeret. Engem – kérdeztem csodálkozva. Szerintem azt sem tudja, hogy a világon vagyok. Dehogy nem tudja! – mondta Ortutay Gyula, aki akkor a TIT elnöke volt, - és elmondta, hogy miért kellett nekem a TIT Budapest Szervezetétől eljönnöm.
Itt egy kis kitérőt teszek. Köllő Miklós, kitűnő pantomim művész hazajött Kanadából, hozott nekem egy üveg francia konyakot, és amíg megkóstoltuk, beszélgettünk a nyári programról. Ez 1973 január havában volt. Volt nekünk a várban a Magdolna toronyban egy úgynevezett toronyklubunk. Akkor volt divat a pinceklub, kitaláltam, hát miért ne lehetett volna toronyklub is? Lett. Ott Köllőék nagyszerű előadást tartottak a torony első emeletén „Gyönyörök kertje” címmel, talán Orff zenéjével, megelevenedtek Hieronimus Boss képei. Egy-egy szinten nyolcvan ember szorongott farönkökön ülve, és közvetlen közelségükben zajlott az előadás. Nagyon nagy siker volt.  A földszinten Gábor Ila „Könyörgés istenekhez” címmel csodálatos daleseteket tartottunk, és most azt terveztük, mi legyen 73 nyarán. Miklós akkor látta a „Jézus Krisztus Szupersztárt” Kanadában és el volt ragadtatva. Kitaláltuk, hogy a zenéjét felhasználva, jeleneteket mutatnak belőle, és kiegészítjük ismeretterjesztő előadással is. Azt találtuk ki, kell-e a XX század emberének valamiféle kollektív bűntudatának lennie, kell-e a vallásossághoz menekülnie? Gecse Gusztáv neve jutott eszünkbe, mint előadó. Nem késlekedtünk, azonnal felhívtam a hozzánk tartozó Pesti Műsor felelős szerkesztőjét és lediktáltam a hirdetésünk szövegét, valahogyan így: Folytatjuk a toronyklub előadásait, A „Gyönyörök kertje” és a „Könyörgés istenekhez” műsorain kívül, előkészületben, részletek a „Jézus Krisztus Szupersztárból”, ismeretterjesztő előadással arról, kell-e kollektív bűntudatának lennie a XX, század emberének?
Ezzel a szöveggel meg is jelent a Pesti Műsorban a programunk. 1973. február havát írtuk. Hivatott Vonsik Gyula, aki akkor a TIT főtitkára volt. Ha eddig nem volt baj abból, amit a Budapesti szervezetnél művelsz – éppen volt ellenem egy feljelentés a helyettesemtől, – akkor most lesz. Mi baj lenne? Kérdeztem kicsit csodálkozva. Be akarjátok mutatni a „Jézus Krisztus Szupersztárt”? Ha csak ez a baj? – és elmondtam mit tervezünk. Írjál egy igazoló jelentést és hozd át. Átmentem a Múzeum utcába,

-         lediktáltam a z igazoló jelentést és vittem vissza a Bródy Sándor utcába. Átadtam az egyik kezemmel a jelentésemet, a másik kezemmel átvettem a fegyelmi határozatot, amely szerint éves jutalmam felét elvonva megbüntet azért, mert Jézus Krisztus apologetikáját vittem a budapesti ismeretterjesztésbe.
Gyula! Nagyon hálás vagyok ezért a fegyelmiért! Értetlenül nézett rám. Februárban vagyunk, a TIT-ben még senki sem tudja, kap-e az idei évben jutalmat, csak én, és nagyon nagy jutalmat kell adnod, mert csak a nagy jutalom fele lehet nagy, hogy méltóképpen megbüntethess. Cinikus vagy mondta, és a szó szoros értelmében kiutáltak a TIT-ből. Április elsején már a televízióban dolgoztam. Köllőéket kék lámpás rendőrautó jelenlétében kiköltöztették a toronyból. Mezei elvtárstól, a Művelődési Főosztály vezetőjétől körlevél ment minden budapesti művelődési intézményhez, hogy a „Jézus Krisztus Szupersztárról” egy szó ne essék!
Ortutay Gyula elmesélte ezek után az átélt események után, hogy a dolog úgy kezdődött: Aczél György Moszkvában tárgyalt, amikor megkérdezték tőle, valóban be akarják mutatni Budapesten a „Jézus Krisztus Szupersztárt”? Aczél György nem tudott róla, orra alá dugták a Pesti Műsor aktuális számát. Azonnal telefon Budapestre, azonnal kivizsgálni az ügyet. Vonsik Gyula éber volt. Nem azt írta vissza. Nyugi-nyugi, nyolcvan ember jelenlétében pantomimet néznek, zenét, és előadást hallgatnak, hanem azonnal megakadályozta, megbüntette az elkövetőket. Hát jó lesz vigyázni Halák elvtárs, mert magát nem szereti Aczél György elvtárs…
Amikor a nyolcvanas években a Corvin moziban bemutatták a nagysikerű filmet, kicsinyes bosszúként, a Boy Szolgálattal küldtem két jegyet Vonsik Gyulának, hogy legalább utólag tudja meg, milyen nagy tettet hajtott végre.
Hát így kerültem a televízióhoz belső munkatársnak.
Itt is egy botránnyal kezdődött  a pályafutásom. Éppen a soron következő Ki Mit Tud - ra készülődtünk. Én mindig nagyon komolyan vettem a műsoridőt. A „Rólad van szó” harminc perces volt, élőadásszerűen vettük föl, és mindig 29.30 vagy legfeljebb 30.10 volt a tényleges műsoridő. Hatvan adást ért meg, ha jól tudom egyetlen adást sem kellett montírozni azért, hogy rövidíteni kellett volna. Most is, a stáb ülésén, - Kovács Bélánál ült a stáb, - mint az Ifjúsági Osztály friss vezetője, próbáltam beleszólni a műsormegbeszélésbe, mert két műsorvezetővel – Wisinger István és Petrányi Judit, -zsürivel, szereplőkkel, amit terveztek, egyszerűen nem fér bele két órányi műsoridőbe. Leintett a Béla, előbb tanuljak bele a dolgomban, ennek bejáratott módja van… Talán két vagy három órával lett hosszabb az első adás a tervezettnél… (Akkor ez még lehetséges volt) A második adásra Petrányi Judit már kimaradt a műsorból, (mintha ő lett volna a bűnbak,) és sikerült többé kevésbé kordába terelni a műsoridőt. Nem is olyan régen az IWIW-en jelentkezett be ismerősnek Judit és most, ott kértem tőle bocsánatot, de hát valamivel rövidíteni kellett a műsort. A nézők egy szót sem szóltak a csúszásért, mert a fellépők, a zsűri olyan volt, hogy nem unatkoztak egy percig sem.
Karácsondi Miki találta ki azt a ma már kedves komikumnak tűnő szavazási módszert, hogy megkérték a nézőket, a televízió kivételével oltsanak el minden lámpát, kapcsoljanak ki minden elektromos fogyasztót és egy kamera vette az elektromos művek mérő központjában, hogy a műszereken hogyan zuhant a fogyasztás. Majd elhanzott, hogy akinek tetszett a produkció, az kapcsolja vissza a fogyasztókat. Cszzs! Így mentek fel a mutatók és pontosan össze lehetett vetni, ki mennyi elektromos fogyasztási értékkel mérhető produkciót mutatott be. Ez egy gyönyörű időszak volt, minden újdonságot ki lehetett próbálni, és ez meg is látszott a műsorok színvonalán. Sándor Györggyel voltak konfliktusaim, kaptuk a műsoridőt és abban volt 22 óra körüli adásidőnk is. Én úgy gondoltam, ide valamiféle könnyű szórakoztató műsort kell készítenünk, Sándor György szerint abban az időben a három műszakban dolgozóknak kell műsort adnunk. Hiába érveltem, hogy az egyik műszak éppen kezdi a munkát, a másik műszak befejezi, a harmadik műszak alszik, ő ragaszkodott hozzá. Hogy te mindig kekeckedsz, kifogásokat keresel, egyszóval jól összerúgtunk. Én kitértem. Tovább álltam, Radványi Dezső helyettese lettem a dokumentumfilm szerkesztőségben.

-         A Radványihoz buktál…

-         Igen, Ott csak a dokumentumfilmekkel kellett foglalkozni, évente 40-60 film készült és voltak kedvenc témáim

-         Nem zavart a munkában, hogy Radványi abban a hírben állt, hogy közvetlen kapcsolata volt a állam biztonságiakkal?

-         Ez így volt, de ez nem zavart. Dezső bácsi bölcs, öreg ember volt, használt neki, hogy ő is leülte koncepciós perben a maga idejét, miután részt vett koncepciós perek előkészítésében. Tehetséges szerkesztő volt . Kétségtelen, hogy volt olyan múltja, - talán még nyilas is volt, hogy zsidókat menthessen, - azután nyíltan lehetett zsidó és az Államvédelmi Hatóságnál vizsgáló volt, azután koncepciós perben leültették, majd rehabilitálták, de azt hiszem a kapcsolatot fenntartotta a belüggyel, Úgy tudom, – tőle, – hogy ő készítette a Nagy Imre perről egy deszkafal mögül a filmfelvételeket. Az ő kapcsolata továbbra is megmaradt. Nagyon érdekes munkát végzett, járta a világot a külföldre szakadt hazánkfiairól készített dokumentum filmeket,

-         Te ezt akkor is tudtad, vagy csak most tudod?

-         Volt amit tudtam,volt amit  sejtettem. Gondolhatod, hogy tőle nem tudhattam mindent, hiszen senkinek sem köthette az orrára a valóságos kapcsolatokat, de sok mindenre következtetni lehetett. Tudomásom szerin a stábnak mindig volt belügyes tagja is, aki gondolom, a forgatás ürügyén ápolhatta , megteremthette a kapcsolatokat a külföldi magyarokkal. Ez abban az időben természetesnek tűnt, utólag minden más dimenzióba kerül. Én nagyon-nagyon jól éreztem magamat a dokumentumfilm szerkesztőségben és ezért hálásan gondolok Dezső bácsira. Részben azért, mert lehetett filmeket csinálni,

-         Említenél olyan filmeket, amelyeket ilyen távlatból is szívesen vállalsz magadénak?

-         Nagyon szerettem a Lékay  László bíboros úrról készített portréfilmünket „A megnyesett fa kizöldül” címmel. Ezzel az Egyesült Államokba is kijutottam az INPUT fesztiváljára. Ezért külön hálával tartozom Baló Gyurinak, akinek igen nagy szakmai tekintélye volt az INTPU-nál. Közönség-díjas filmem volt „A kenyér itt kezdődik”, amit már csak a közönségdíj elnyerése után, a rendszerváltozás időszakában mutatott be a tv. Szerkesztője voltam a „Pánik” című, azt hiszem soha be nem mutatott filmnek, a Csertő utcai tűzről, ahol talán tíznél is több halálos áldozat volt. Úgy vélekedett Megyeri Karcsi, hogy a film nagyobb pánikot keltene, minthogy megakadályozná esetleges ismétlődés esetén az újabb pánikot,

-         Fel van itt nekem írva, hogy „Demokrácia gyermekcipőben”

-         Kedvenc filmem volt! Nálunk ugyanis az volt a politikai gyakorlat, hogy a választás előtt eredménypropaganda volt a divatos, a választás után is sikerekről szólt minden, tehát akkor nem lehet arról szólni, jó-e a választási rendszerünk vagy sem. Azt javasoltam Erdős Andrásnak, aki akkor a Politikai Adások főszerkesztője volt, készítek egy dokumentumfilmet az első többes jelölésű választásról és azt a két választás között lehetne bemutatni, amikor még lehetne változtatni a módszereken. Mert a propaganda célokkal nem ütközne. Ács községben forgattuk le a filmet, amely nagyszerűen bizonyította, hogy a választás csupa formalitás, érdemi dolgokról nem születik döntés, a tanácstagok között nincs eltérés, jószerivel programjuk sincs, egyszóval nem jó a választási rendszerünk. Javaslatokat is megfogalmaztam közben mit indirekt, mit direkt módon. Kemény kérdésekkel, tényfeltáró módon, elkészült a film ezzel a címmel: Demokrácia gyermekcipőben. Mondanom sem kell, sem a választáskor, sem közötte, sem előtte nem mutatták be a filmet. Más címen erősen megvágva azért műsorba került egyszer, teljesen hatástalanul. Az eredeti filmet mégis nagyon sokan látták, mert jártuk vele az országot, közönségtalálkozókon vetítettük le.. A kollegák szívesen jöttek velem, mert 16/2 filmre készült, és én csak azt kértema endező tanácsi szervektől, hogy a műszaki kollégának fizessenek a vetítésért, legalább száz községben mutattuk be, mindig nagy közönség érdeklődés mellett. Azt hiszem így többen látták talán, mintha egy koradélutáni műsoridőben leadta volna a televízió, és a viták hatására nagyon nagy hatást is váltott ki. Ma is a választási iroda egyeik vezetője, Tóth Zoltán, kitűnő jogász, aki abban az időben is a Minisztertanács Hivatalában a választási ügyekkel foglalkozott. Ő rendszeresen hozta a tévébe a munkatársait és vetítettük a filmet, szakmai eszmecsere kíséretében. Szinte oktató filmmé változott a viták során, mit, hogyan kellene megváltoztatni, mit, hogyan kellene csinálni, hogy valóságos tartalma legyen a választásnak, a tisztség elvállalásának, a választókkal való kapcsolatnak. .

-         Az nincs a címben, hogy „szocialista” demokrácia gyermekcipőben..

-         Hosszú lett volna ilyen címmel, de látható, hogy így sem mutatták be, hát még, ha a szocialista demokráciáról mondtam volna, hogy gyermekcipőben jár.
Mint mondtam, nem tartom magam nagy tévés személyiségnek, én háttér ember voltam, amikor riporterkedtem, ott is úgy irtottam a magam szövegét, mint az arankát,hogy minél több idő maradjon az alanyom mondandójának közlésére. Viszont a háttérben nagyon szívesen politizáltam. Amikor átkerültem az Ifjúsági Osztályról a PAF-ra, akkor a XII. kongresszus dokumentumairól vitát rendeztünk előírásszerűen. Nekem rögeszmém volt, hogy utáltam a gondolattalanságot, ami ezekben a dokumentumokban öltött testet. Minden kongresszus előtt, visszamenőlegesen elővettem ezeket a kongresszusi dokumentumokat és kékkel, zölddel, és pirossal kijelöltem, hogy mi az, ami változtatás nélkül benne volt a négy évvel előbbi kongresszusi dokumentumban is. Megdöbbentő és elszomorító eredményre jutottam. Vagy csak annyi változás volt, hogy megváltoztatták benne a szórendet, vagy a mondatok sorrendjét egy-egy szakaszon belül. Ilyenek voltak benne, hogy „fejlődik a vákuumtechnika”. Hegy ez azt jelenti-e, hogy fejlődni fog, vagy fejlődik,  esetleg fejlődött és mi az hogy vákuumtechnika? Utáltam ezeket a semmitmondó dokumentumokat és ezért csináltam egy hozzászólást. Ennek az volt a lényege, hogy a dokumentum úgy rossz, ahogy van, ehelyett hármas rendszert ajánlottam, amelyben mondjuk meg 1.) ez az eredmény, 2.) mondjuk meg, hogy ez a probléma, 3.) és mondjuk meg, hogy ez a tennivaló. Az én változatomban fel is soroltam talán 18 oldalon, mit tekinthetünk eredménynek, mit tarthatunk megoldásra váró problémának, mi ezek után a tennivaló. Ezt elmondtam, amikor a PAF pártértekezlete volt, és írásban is benyújtottam ezt

-         Egy zárójel, mikortól voltál tagja a pártnak?

-         Valamikor a hatvanas években léptem be, amikor gyámügyes voltam a I. kerületi Tanácsnál.

-         Még az igazi tévés korszak előtt?

-         Igen. A dolog érdekessége, hogy én hittem, én bíztam az elméletben, de nekem ez mást jelentett, mint a hivatalos politikának. Ebből lett a „halákizmus”, ahogyan később a tévében a kollegák elnevezték, – úgy hallottam ez az elnevezés Derera Misitől származott, - de lényeg az, hogy a XII. kongresszusnak az ajánlottakat le is írtam. Idézem az egyik megállapításomat és javaslatomat – ez az írásbeli hozzászólásom 10.oldalán a második gondolatjeles bekezdésben volt olvasható:

-         „állapítsa meg a kongresszus, hogy mivel a Magyar Népköztársaságot sem belső, sem külső okok nem kényszerítik arra, hogy területén külföldi katonai támaszpontok legyenek, a bizalom erősítése érdekében ezeket a támaszpontokat fel kell számolni. A Magyar Népköztársaság helyzeténél fogva az egyik legelőnyösebb színtere lehet a bizalom erősítésének. Ezért a Magyar Népköztársaság kormánya kezdjen tárgyalást a velünk legszorosabb baráti viszonyban lévő Szovjetunió kormányával, hogy a bizalom erősítése érdekében rövid határidőn belül vonja ki a hazánk területén ideiglenesen állomásozó katonai alakulatokat.”

-         Ezt te hamarabb mondtad, mint az Orbán Viktor?

-         Közel tíz évvel korábban. Ez 79 végén volt, mert a XII. kongresszus 80 áprilisában ült össze. Elmondtam, de volt ebben más érdekesség is. Idézem újra, engedjétek meg, hogy szakmánkra vonatkozó részt kicsit hosszabban idézzem:
„Sajtónk és más, a köztudatot és közvéleményt formálni hivatott eszközeink is, társadalmunk nagy kérdéseiben mindig csak ezt a reprezentatív köztudatot tükrözik. Önkéntesen és egymástól kényszerítve kialakítottunk olyan tabu témákat, amelyekkel – hiába foglalkoztatják azok széles körben a nem közösségi fórumokon megnyilvánuló közvéleményt, - nem foglalkozunk, úgy téve, mintha minden a legnagyobb rendjén menne.
Ilyen tabu témák: a Szovjetunióhoz fűződő viszonyunk, a párton belüli véleménykülönbségek, a nemzetközi munkásmozgalom véleménykülönbségeivel kapcsolatos nézeteink, a szomszédos szocialista országok belső gyakorlatának egyes szférái, a környező országokban élő magyar nemzeti kisebbség még megoldatlan problémái, érdemtelen kivételezettség egyes emberek között, kialakítottuk a bírálhatatlan vezetők körét is.
Olyan helyzetet teremtettünk, amely röviden szólva így jellemezhető: Amiről nem beszélünk, az nincs, amiről beszélünk, az van, - akár fedik a kimondott szavainkat a tények, akár nem…
… 1./ állapítsa meg a kongresszus, hogy csak akkor lehetséges ideológiai, tudományos életünkben, a szocialista életmód kialakításában a továbblépés, ha életünkben a nyíltság, az érvek ereje érvényesül, ha a témák tabuságát megszüntetve, a lényegre fordítjuk a figyelmünket…
…2./ Állapítsa meg a kongresszus, hogy a sajtónak és minden szervnek, amelynek feladata és alkalma van a köztudat formálására, alapvető kötelessége a társadalmi kettős tudat és magatartás megszüntetése érdekében saját nyíltságával és érveivel mindent megtenni.
3./ Állapítsa meg a kongresszus, hogy az eddig tabuként kezelt témákban is véleményt lehet és kell nyilvánítani a gondok megoldása érdekében. Nekünk a kedvezőtlen tényeket kell megváltoztatnunk, nem a kedvezőtlennek ítélt kijelentéseket, véleményeket elhallgatni, esetleg elhallgattatni”

Ha előbb azt kérdezted, előbb indítványoztam-e az ideiglenesen itt állomásozó szovjet csapatok kivonását, mint Orbán Viktor, akkor most arra hívom fel a figyelmet, hogy a nyilvánosság fontosságára való figyelemfelhívással Gorbacsovot előztem meg legalább öt évvel.

A hozzászólásom befejezése után, kivittem az elnökségi asztalhoz a 17-18 oldalas hozzászólásomat, amit Megyeri Karcsi azonnal olvasni kezdett. Láttam, hogy egyre sápadtabb, egyre idegesebb. Amikor szünetet tartottunk, odajött hozzám és megkérdezte: Ebben a nemzetközi helyzetben, te tényleg kivonatnád innen a szovjet csapatokat? Tényleg kivonatnám! Hát hogyne vonatnám ki, hiszen ez lenne a legegyszerűbb megoldás, hiszen a hozzászólásomban, előterjesztésemben bizonyítottam, hogy egyetlen országgal szemben sincs, és egyetlen országnak sincs velünk szemben háborúra okot adó követelése, mi egyszerűen a szövetségi rendszerünk kapcsán állunk szemben olyan országokkal, amelyekkel érdekeink szerint a legszorosabb kapcsolatot kellene fenntartanunk.
 A lényeg az, hogy engem ezek után megválasztottak a PAF alapszervezeti párttitkárának, az én véleményemet különvéleményként csatolták a pártalapszervezet véleményéhez. Két év múlva, még írtam egy levelet a Fehérháznak, miért nem válaszolnak a külön véleményemre, de erre sem válaszoltak. Viszont Majoros Balázstól tudom, hogy ezek után, szinte szlogen volt a fehér házban, ha nálunk valamilyen rendezvény volt…

-         Majoros Balázs volt akkor az egész televízió pártitkára –

-         Igen , …szóval azt mondták, menjen oda ki valaki, hogy mit mond ez a Halák.
Ti emlékeztek rá talán, hogy minden hozzászólásomat Marx, Lenin idézetekkel kezdtem és fejeztem be, és ettől igazságaim formálisan megcáfolhatatlanná váltak, hiszen a politikusok többsége csak szajkózta a marxizmust mint jelszavat, de nem ismerték valójában az elméletet. Így került sor arra, hogy a KISZ-esek meghívtak Tihanyba, ahol továbbképzést tartottak, ahol „halákizmus” címmel tartottam előadást. Az egyik fiatal kollegám odajött még az előadás előtt, és azt mondta én mindenféle lexikonban utána néztem, mi is az a halákizmus, de nem találtam rá semmiféle utalást. Sajnálom, mondtam, hogy még nincsen, de majd lesz. Most már tudom, hogy nem is lesz. A lényeg az, hogy nekem nagyon határozott véleményem volt, hogy amit mi itt átélünk, az nem szocializmus. Ezt a látszatviszonyt meg kellene javítanunk és én hittem a megjavíthatóságában. Rengeteg ötletem volt arra, mit hogyan kellene megváltoztatnunk.