Főoldal

Hírek, újdonságok

Információk

Közérdekű

Falutörténet

Közlekedés

Templom

Kultúrház

Sportcentrum

Falunap

Közösségi élet

Térkép

Turizmus

Közbiztonság

Információk

Rendeletek

Jegyzőkönyvek, jelentések 

Nyomtatványok

Egyéb

Galéria

Utcaképek

Hátterek

Itt mutasd meg!

Történelmi sarok

Egykor és ma

Körkérdés

Helyi kitüntetés

Beszámolók

Képek

Csapat

Eredmények

Táblázat

Statisztikák

Archívum

Nézettség
Indulás: 2004-07-16
 
Hírek, újdonságok
Hírek, újdonságok : Felhívás

Felhívás

Varga Ádám  2009.01.22. 14:34

Várjuk a honlappal kapcsolatos javaslatokat a fórumba, vagy a vardam@vipmail.hu e-mailcímre.


Kedves Látogató!

 

A felsőpáhoki honlap az eddigi legnagyobb átalakulás előtt áll. Anélkül, hogy a részletekről egyelőre bármit is elárulnánk, annyit mondhatunk, hogy sokkal szebb és jobb lesz, mint a mostani. A megvalósulás módját, idejét (hamarosan), mikéntjét egyelőre rejtse jótékony homály! Annyi azonban biztos, hogy a Kedves Látogatók igényeit a lehető leginkább szeretnénk ezután is kiszolgálni. Sőt, ha lehet, akkor még jobban. Ennek érdekében számítunk az Önök/Ti véleményére is, hogy ehhez tudjuk alakítani a terveket. Alapvetően a tartalmi dolgokban nem tervezünk nagy változást, de amennyiben valamilyen jó ötletet kapunk, és ez megvalósítható, akkor szívesen megcsináljuk. Továbbá várjuk a javaslatokat arra is, hogy esetleg mit hogyan kéne megváltoztatni, miből kéne még több, vagy még jobb, vagy éppen mire nincs szükség.

Látható, hogy egyre több az önkormányzati anyag az oldalon. Ezt mindenképp még tovább fogjuk fejleszteni, ahogyan továbbra is nagy hangsúlyt fektetünk fényképekkel és beszámolókkal a falu életének bemutatására. Nagy öröm, hogy egyre bővül a régi fényképekből álló adatbázisunk is, több helyről is kaptunk e-mailben felvételeket, amit ezúttal is köszönünk, és kérünk továbbra is mindenkit, hogy, akinek vannak ilyen képei, azt juttassák el hozzánk! Ezek a felvételek majd a megújult honlapon lesznek megtekinthetők.

Bíztatok tehát mindenkit, hogy bátran írjon nekünk a fórumra vagy a vardam@vipmail.hu e-mailcímre! Minden ötletre (akár formai, akár tartalmi) számítunk!

 

A szerkesztők

 
 
Kép frissítése folyamatban 

Üzenőfal

Vendégkönyv

Fórum

Impresszum

2009. 3.12.
Hévíz-Felsőpáhok

2009. 3. 11.
Zalacsány-Felsőpáhok képek

2009. 3. 9.
Zalacsány-Felsőpáhok

2009. 02.16.
Képek a Farsang-kupáról

2009. 2. 14.
Farsang-kupa

2009. 02. 11.
Hírek

2009. 01. 30.
Hírek

2009. 01. 29.
Hírek

2009. 01. 22.
Felhívás

2009. 01. 17.
Önkormányzati rendeletek

Képviselő-testületi jegyzőkönyvek

Költségvetés, zárszámadás

2009. 01. 06.
Hírek

2008. 12. 23.
Hírek

2008. 12. 22.
Hírek

2008. 12. 12.
Képek a Mikulás-napról

Képek a nyugdíjasok karácsonyi ünnepségéről

2008. 12. 9.
Hírek

2008. 11. 20.
Nyomtatványok

2008. 11. 17.
Hírek

2008. 11. 15.
Egykor és ma!

2008. 11. 8.
Foci statisztikák

Meccs képek

2008. 11. 1.
Új térkép

2008. 10. 28.
Meccs beszámoló

2008. 10. 27
Meccs képek

2008. 10. 24.
Meccs képek

Meccs beszámoló

2008. 10. 18.
Hírek

2008. 10. 17.
Hírek

2008. 10. 16.
Önkormányzati rendeletek

Képviselő-testületi jegyzőkönyvek

Költségvetés, zárszámadás

2008. 10. 10.
Új képek a Petőfi és a Mándi utcáról

2008. 10. 6.
Meccs beszámoló

2008. 10. 5.
Hírek

Meccs képek

2008. 9. 30.
Meccs beszámoló

2008. 9. 29.
Meccs képek

2008. 9. 23.
Meccs beszámoló

2008. 9. 22.
Meccs képek

2008. 9. 16.
Hírek

2008. 9. 15.
Meccs beszámoló

Meccs képek

2008. 9. 8.
Meccs beszámoló

2008. 9. 7.
Meccs képek

2008. 9. 5.
Hírek

2008. 9. 1.
Meccs beszámoló

2008. 8. 31.
Nemesbük-Felsőpáhok meccs képei

2008. 8. 25.
Felsőpáhok-Rezi meccs képei

2008. 8. 22.
Felsőpáhok-Gyenesdiás képek

2008. 8. 18.
Zalakoppány-Felsőpáhok

2008. 8. 15.
Helyi kitüntetés

Hírek

Új képek 4 szoborról

Új háttér

2008. 8. 12.
Költségvetés, zárszámadás

2008. 8. 11.
Rezi-Felsőpáhok képek

Foci beszámoló

2008. 8. 7.
Foci beszámolók

Hírek

2008. 8. 6.
Önkormányzati rendeletek

Képviselő-testületi jegyzőkönyvek

 

Felsőpáhoki szálláshelyek

Környező települések

Közintézmények

Közszolgáltatók

Egészségügy

Média

Egyéb

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Az utóbbi idõkben komolyan foglalkoztat a retro játékok árainak robbanása. Errõl írtam egy hosszabb cikket.    *****    Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK