Tercina

Az életemnek ködös reggelén
Egy fekete erdőbe tévedtem
mert az igaz út hangja nem zenélt.

Hatalmas rettegés és félelem,
amely a fák között uralkodott.
Féltem, a helyes utat nem lelem.
 
Nem tudom mi volt az, mi elsodort
és a helyes útról elüldözött,
de még mindg a nyomomban loholt.
 
Mint csillag az égen, úgy tündökölt
a jóság útjának szent sugara
s elűzte a félelmet, mi gyötört.
 
Újra zengett az Igaz Út hangja,
s az út széle tele volt virággal,
Lágyan ringatóztak, mint a dallam.
 
Tudatomban a helyes iránnyal
A cél felé biztosan indultam,
Ajkaimon kérlelő imákkal.
 
Előttem egy öszvér állt, fordultam
is vissza ijedtemben azonnal.
"Innen nem szabadulok..." gondoltam.
 
Megijedtem hirtelen, azonban
tudtam, a Jó a Rosszat legyőzi:
Ez bátorságot adott valóban.
 
Az öszvért a Jó útról leűzi
a nemrégiben nyert bátorságot.
Egy pók magát az útra felküzdi,
 
És falja köztünk a távolságot.
Nyomában egy rút zöld kígyó csúszik
S hangtalan torkával kiáltott.
 

De már az egész út fényben úszik;
Legyőztem az utamba állókat.
A győzelmem tart, az idő múlik.