Megbánás

Blaise magára rángatta a nadrágját és dühöngve meredt az őt bámuló tömegre. Draco belépett a szobába, magával húzva Harryt és Ront és bezárta az ajtót.

– Jól csináltad Brian! - szólt a fekete hajú férfihoz, aki szintén magára kapkodta már a ruháit, és most átsétált a hármashoz.
– Te ezt kitervelted! - nézett vádlón Zambini Dracóra.
– Mondjuk úgy, hogy most már kvittek vagyunk!
– Te aljas szemétláda! Csak azért, mert nem téged vettelek el!
– Tulajdonképpen ez csak az egyik ok! De nem fejteném ki. Remélem, okulsz a történtekből – mosolygott a szőke a férfira, majd kilépett az ajtón, Ronnal, Harry viszont maradt.
– Mit akarsz még te is? - vicsorgott a megalázott férfi.
– Szeretted Dracót?
– Mi?
– Hallottad.
– Csak nem beleestél? Gratulálok! Sikerült kifognod a mardekár legszemetebb tagját.
– Draco nem olyan!
– Nem? És ezt most az utóbbi jelenetre alapozod? - ezzel a férfi kirohant a szobából. hogy megkeresse a nejét.

Érthető, hogy a botrány után a társaság hamar feloszlott, bár az biztos, hogy sikerült az estét emlékezetessé tenni! A vendégek mélyen felháborodtak Zambini viselkedésén, és mélységesen élvezték a botrányt!
Hermione megnyugtatta a zokogó nőt, majd értesítették a szüleit, akik el is jöttek érte és hazavitték. Zambini úgy tűnt el, hogy senki sem látta mikor távozott. Felesége látni sem akarta.

Hermione kérdőre vonta a három férfit, különösen Harryt és Ront, hogy hogyan voltak képesek ilyen aljas húzásra! A háromból egyedül Harry érezte magát rosszul a szemrehányás után.

Miután mindenki nyugovóra tért sem tudott elaludni. Gyötörte a lelkiismerete. Nem Blaise miatt, a nőt sajnálta, akinek akaratán kívül fájdalmat okozott.
Másképp kellett volna, gondolta és nem értette, hogy Draco, hogy tud aludni.

Fel és alá járkált a könyvtárban, ahol csend és nyugalom volt. Vágyott rá, hogy valakivel megbeszélje a dolgot, de nem tudta ki lenne erre alkalmas. Dracót láthatóan nem zavarja, amit tettek, és Harry igazából nem is haragudott rá ezért. Draco ilyen. Ezt tudta, és mostanra el is fogadta.
Hermione és Ron mostanra már biztosan összevesztek. Sirius csak nevetne.
Ekkor lépett be az ajtón Remus.

– Nem tudsz aludni?
– Te sem?
– Én tudnék, de tekintve a mai estét, gondoltam szükséged lenne egy barátra – mosolygott kedvesen a barna hajú varázsló.
– Gondolom apámékat is sokszor meghallgattad!
– Bizony! Ágas és Tapi is gyakran tettek hülye dolgokat, amik miatt aztán furdalta őket a lelkiismeret.
– Blaise megérdemelte, amit kapott.
– Ha ez így van, akkor miért érzed rosszul magad?
– Remus! Undorító dolgot tettünk! Ahogy az a nő nézett! Ahogy Mióne nézett! – temette arcát Harry a két tenyerébe.
– Nem mondom, hogy nem volt, hm, szóval nagyon gonosz dolog, amit tettetek, de már megtettétek. Nem lehet visszacsinálni. És bár nem tudom pontosan mit tett ellened, biztosra veszem, hogy komoly dolog volt.
– Másképp kellett volna!
– Lehet, de már vége. Mindenki el fogja felejteni. Egyszer te is.
– Gondolod?
– Igen.
– És nem undorodsz tőlem?
– Szent Merlin, Harry! Hogy gondolhatsz ilyet? Ha muglikat gyilkolásznál sem undorodnék tőled!
– Köszönöm Remus. Igazi barát vagy!
– Jobb már? – nézett fiatal barátjára a férfi mosolyogva.
– Igen. Menjünk aludni – állt fel a fekete hajú varázsló, és hálaképp átölelte Remust.

Amikor a két férfi összeölelkezett nem vették észre, hogy az ajtóból egy szőke férfi figyeli a jelenetet, majd kisurran az ajtón, nehogy észrevegyék.

Draco felébredt és észrevette, hogy férje nincs mellette, sejtette, hogy a Blaise-zel történtek nem hagyják nyugodni, ezért a keresésére indult. Nem hallotta, hogy mit beszélt a két férfi a könyvtárban, csak azt látta, amikor szorosan átölelték egymást.
Visszarohant a lakosztályba, és bebújt az ágyba, hogy Harry nehogy észrevegye, hogy nem alszik. Úgy érezte, hogy a szíve ezer apró darabra tört és ezt már soha senki nem fogja összeragasztani.
Milyen ostoba volt! Beleszeretett a férfiba, pedig az nem ígért neki semmit! Hogyan is ígért volna, hiszen Lupint szereti! Ennyi. Elvesztette a szerelmet, még mielőtt megszerezte volna.

Úgy tett, mintha aludna, amikor férje belépett a szobába. Érezte, ahogy bebújt az ágyba mellé és szokásos mozdulatával átöleli. Órákig hallgatta Harry egyenletes légzését, ahogy békésen aludt mellette.

Még most sem tudta gyűlölni! Pedig annyira akarta! Elhatározta, hogy elmegy. Elmegy, mert azt akarja, hogy Harry boldog legyen. Ha Lupin teszi boldoggá, ő nem áll az útjukba.
Halkan felkelt, összeszedte pár holmiját és írt egy rövid levelet.
Indulás előtt csendben gyönyörködött az alvó férfiban, majd lehajolt és csókot lehelt az arcára.

- Isten veled, Harry Potter! – súgta az alvónak, majd kilépett a hálóból.

Pontos terve volt, így begyújtotta a fogadóteremben a kandallót és belépett a lángok közé.

Folyt.köv.