13. fejezet  Törésvonal

A szoba csendjét csak a ceruza sercegése, a néha felhangzó torokköszörülés és halk motyogás zavarta meg, mely mind egy embertől származott - az ágyon ücsörgő Shagan Wilfrontól, aki igencsak gondterhelt ábrázattal rajzolgatott, egészen addig, amíg elege nem lett és mérgében a falhoz nem vágta rajzeszközét.
- Azt mondta, legfeljebb három nap! - csapott az ágyra tehetetlen dühében. - Ez volt egy hete!
- Higgadj már le...
- Nem higgadok! A rohadt életbe, hol van már? Rég itthon kéne lennie!
- Shagan... - támaszkodott az asztal szélének a lassan előtűnő démon és nyugodt tekintettel nézett le a férfira. - Kalas nem kisfiú már, nem kell érte folyton aggódni.
- Nem aggódok és tudom, hogy tud magára vigyázni, de azt hiszem, megengedhetek magamnak ennyit! - pattant fel és kétségbeesetten hajolt közel hasonmásához. - Mikor jön haza?
- Drága, egyetlen Shaganom - paskolta meg a másik férfi a rajzoló feje búbját. - Ne legyél hülye és foglald el inkább magad valami hasznossal.
- Eddig azt csináltam! Rajzoltam, feltakarítottam a műtermet és...!
- Akkor menj és beszélj végre Mimivel! - emelte fel hangját a démon, zöld szemei dühösen villantak meg. - Csak tereld el a gondolataidat Kalasról, mert lassan én hülyülök bele, pedig én aztán tényleg sokat bírok! KUSS LEGYEN MÁR!
Shagan megszeppenve némult el és kikerekedett szemekkel nézett a démonra, aki nyögve temette tenyerébe arcát.
- Hihetetlen vagy...
- Mert?
- Mindegy... - legyintett a másik, majd intett neki. - Menj, beszélj Mimivel. Jó lenne tisztáznotok, hogy most akkor mi is a helyzet.
- Nem teljesen az én ügyem... Nem is tudom, ki volt az, aki nem tudta befogni a száját... számat... Minek kell neked az én testemet használni?
- Hülye... Elmondtam már, hogy a te tested az, amire szükségem van, hogy végigvihessem mindazt, amit régen elkezdtem.
- De miért pont én?
- Nézz tükörbe.
- A kinézet az egy dolog.
- És éppen elég. Kerítsd elő Mimit - fonta karba kezeit a démon és várakozóan vonta fel szemöldökét, mire Shagan megforgatta szemeit. - Meg kell beszélnetek, hogy most akkor mi is van. Mert nem hinném, hogy rád mérges amiatt, amit én tettem vele több, mint egy évszázada.
- Mit tettél vele? - kapta fel fejét a rajzoló, mire a másik vállat vont és megcsóválta fejét.
- Fogalmazzunk úgy, hogy megkértem egy olyan dologra, amire életem 10000 éve alatt nem mertem senkit. És ugyanezt megtettem Kalasszal is, a különbség csak az, hogy Kal fel tudta fogni, miről van szó. Pedig Mimi a lehető legeszesebb és a legritkább lények közül való, míg Kalas... Nos, ő egy korcs.
Shagan kikerekedett szemekkel nézett a démonra, először értetlenségében pislogott, majd döbbenten tátotta el száját.
- De... Te szereted Kalast, nem?
- Ja.
- Akkor... Akkor miért beszélsz így róla?
- Shagan, ez az igazság. És Kalast minden korcsságával szerettem.
- Szeretted?
- Átadtam a helyem, nem? - húzta el keserűen száját a démon. - Megtehetném azt is, hogy kitúrlak a helyedből és visszatérek, mint Shagan, az áruló és őrült, aki megszegte a démonok közösségének minden szabályát, csak hogy visszaállíthassa a világot olyanra, mint amilyen volt és ismét összevackolok Kalasszal, de nem teszem, mert vagyok olyan előzékeny, hogy átadom a pálcát neked és hagyom, hogy te irányítsd a tetteid és érzelmeid. Illetve... - köhintett. - Amikor úgy érzem, nem zuhansz ki önmagadból.
Shagan pislogott egyszer, pislogott kétszer és végül harmadszor is, mikor a másik szavai értelmet nyertek. Lehajtotta fejét és kezeit bámulva, alig hallhatóan szólalt meg.
- Akkor... Az a Shagan, akit magamnak hittem eddig... Az nem létezik?
- Már miért ne létezne? Mondd, hányszor láttál engem azelőtt?
Shagan zavartan pillantott fel, hogy az előtte guggoló démonnal találja szemben magát. A másik halvány félmosollyal ajkán, szelíden simogatta meg haját.
- Fogalmazzunk úgy, hogy az azelőtti személyiséged a kettőnké volt és a fő alkotórész te voltál benne.
- Mikor jön haza Kalas? - húzódott el a gyengéd kéz elől a rajzoló és kétségbeesetten próbált minél messzebbre menekülni a démontól. Nem tudta, egyszerűen képtelen volt felfogni az imént hallottakat - és bár érezte, hogy a másik a nemtörődöm magatartással próbálta nyugtatni, jelezni, hogy a dolgok nem sokban fognak változni, mégis görcsös rettegés fogta el a puszta gondolatra is. És csak Kalas tudta volna most megnyugtatni.
- Shagan, kérlek...
- Nem! Hagyj békén! Mikor jön haza?
A démon felsóhajtott és lehunyta szemeit, hogy aztán egy fájdalmas fintor kíséretében kibökje:
- Ma este.

Shagan valósággal menekült a műteremből, bár tisztában volt azzal, hogy Shagan az ő testében bujdokol és bárhova megy, akár futva, akár járművel, bárhol felbukkanhat - mégis, a tény, hogy minél messzebb lehet a helytől, ahol látta, beszélt vele, megérintette, kicsit megnyugtatta... Az azonban, hogy akibe belefutott az utcán történetesen Mimi volt, kevésbé.
A rémülettől tágra nyílt pupillákkal pattant vissza a magas férfiről és ült fenékre, egyszerűen mozdulatlanná dermedve, mikor belenézett mentorának fekete szemébe és színtiszta dühöt látott benne.
Hosszú másodpercekig csak meredtek egymásra és Mimi már épp szóra nyitotta volna száját, mikor egy meglehetősen furcsa kinézetű Nagesh dugta ki fejét a háta mögül, kihúzta szájából a leginkább sült pókra emlékeztető rágcsálnivalót és széles vigyorral képén szólalt meg.
- Jéééé, egy Shagan!
- Úgy csodálom az elmés megállapításaidat... - morogta Mimi gúnyosan, mire a fiú arca valósággal eltűnt vigyora mögött.
- Tényleg?
- Nem, te hülye, nehogy komolyan vedd! - fakadt ki a sötéthajú férfi. - Te meg meddig akarsz még ott ücsörögni? Kelj már fel, éhes vagyok.
- De... - találta meg hangját a rajzoló, ám a Mimi mellett toporgó srác félbeszakította.
- Gyere már! - lóbálta meg Nagesh a pálcára húzott valamit Shagan arca előtt. - Anyuci utálja, ha ezt az utcán eszem.
- Láttad már magad ezzel a szádban?
- Nem, miért?
- Nem épp szívderítő látvány, ahogy szőrös póklábak lógnak ki a fejedből.
Shagan értetenül pislogott. Most akkor hogy is van ez? Végigsérti Mimit, egy hétre eltűnik, nem szól senkinek és ezek után csak annyi a baj, hogy a földön ül?
- Felállnál végre? Akadályozod a forgalmat! - állt meg mellette egy rakománnyal megpakolt szolga és rávicsorgott. - Vagy olyan jó érzés a kő a seggedben?
- Kolseb! - mordult fel Mimi. - Tűnj el és hagyd békén a srácot. Van elég baja, ha jó neki a földön ülni, hát üljön!
- Ez az, Kolseb, tűnés! - játszotta a papagájt Nagesh, mire Mimi átható tekintettel nézett le rá.
- Nem kértelek meg rá...
- Bocsi... - cincogott a fiú és bedugta csemegéjét szájába. Shagannak egyet kellett értenie Mimivel; a látvány, ahogy a valaha pókként létező dolog lábai kilógtak a srác szájából, minden volt, csak szívderítő nem.
- Gyere, nehogy felfázz a végén nekem - nyújtotta kezét a férfi, szemeit Nageshre villantva. - Kuss. És vedd ki azt az izét a szádból.
- De finom! - nyafogott az, mire Mimi felhorkant és leporolta Shagant. - Nagesh, ne bosszants tovább! Mára szerintem így is eleget dühítettél, menj inkább haza.
- Igenis, anyuci - dalolta a fiú és hosszú szökkenésekkel ellavírozott az árusok között.
- Nem akarok megjegyzéseket - morgott a férfi, mikor Shagan elmosolyodva nézett Nagesh után. - Nem is ismerem!
Shaganból önkéntelenül is kipukkant a nevetés Mimi durcás-sértődött képét látva, és féktelen hahotává nőtte ki magát, mikor a férfi arcán értetlenség tükrüződött. Az végül bosszúsan fújt és elindult az úton.
- Beszélgessünk inkább.
- Miről?
- Mondjuk, hogy miért léptél le egy szó nélkül.
- Nem találtalak.
- Már megbocsáss... De elrongyoltál otthonról, és nem voltál képes hazajönni. Én este hazamentem, lefeküdtem aludni, reggel felkeltem és elmentem edzeni és ez vagy 4 napon keresztül. Akkor hogy nem tudtál megtalálni?
Shagan morgott valamit válaszképp, mire Mimi megcsóválta fejét.
- Shagan, nem vagyok rád mérges. Illetve nem rád vagyok mérges.
- Akkor... Shaganra? - kockáztatta meg a kérdést a rajzoló. Mimi biccentett. - Miért vagy rá ennyire mérges?
- Olyasmit kért tőlem, amit csak a legelvetemültebbek követelnek meg a szolgájuktól.
- Mit?
Mimi sötét szemei még sötétebbe fordultak és idegesen megcibálta fonatait.
- Hagyjuk, rég volt.
- De nem bocsátottál meg neki...
- Shagan, én csak félek, hogy tőled is követelni fogja! - csattant fel a férfi. - Kalas megadta neki, de kész roncsot csinált belőle! Nem akarom, hogy veled is ez legyen! Bassza meg... - káromkodta el magát, mikor rájött, hogy túl sokat mondott. Shagan várakozóan állt meg mellette és figyelmesen nézett fel rá.
- Elmondod?
- Nem.
- Kérlek.
- Nem.
- Mimi, ez komolyan érint engem. Tudnom kell róla.
- Shagan... Ne itt.
- Elmondod?
Mimi idegesen pillantott körbe, majd karon ragadta a rajzolót és berángatta egy lepukkant ivóba, annak is a legelrejtettebb asztalához. Intett a csaposnak, aki automatikusan nyúlt egy üveg és két pohár után, hogy fürkész tekintettel álljon meg fölöttük, várva jutalmát.
- Akkor elmagyarázod végre? - szólalt meg Shagan, miután a csapos visszatért helyére. Mimi elhúzta száját és kimérten bólintott.
- A démon és szolgája között három szintű kötelék létezik - kezdett bele nagy lélegzetvétellel. - Az első szint, amikor csak névlegesen uralkodik a szolgán, parancsol neki és bünteti, képes bárhol és bármikor megtalálni...
- Ez azt jelenti, hogy Zakhyel...
- Nyugi, te nem érdekled, én pedig nem tartozom hozzá.
A rajzoló meghökkenten nézett a másikra.
- Te... Nem szolga vagy?
- Nem, én vagyok ebben a városban az egyetlen szabad lény.
- Hogyhogy?
- Ezt majd máskor elmondom, most nem emiatt vagyunk itt. Szóval, az első szinten csak névlegesen birtokolja a szolgát a démon, a másodikat elfogadásnak vagy megtörésnek szokták hívni, itt a szolga már mindig az ura mellett van, ő intéz mindent, amit a démon kér, és akaratát teljes mértékben a démon irányítja. A harmadik szint... - elgondolkodva nézett poharára a sötét hajú férfi, majd hirtelen mozdulattal megtöltötte mindkettőjükét. - A harmadik szint... Az öregek csak a Szenvedés kötelékének nevezik... Én csak a lehető legundorítóbb kérésnek hívom.
- És ez mit takar?
Mimi beharapta ajkát és sebtiben körbepillantott, majd hangját visszafogta és közelhajolt Shaganhoz.
- Néhány démonnak nehezére esik egyedül uralkodni a gondolatain és azt tartják a legegyszerűbbnek, ha összekötik a tudatukat a szolgáéval... Egy bizonyos szinten ez kölcsönösen előnyös, mert a démon megszabadulhat azoktól a dolgoktól, amik bántják, a szolga pedig olyan erőt kaphat, amiről csak álmodozni mert… Viszont ha nincs meg a kellő érzelmi háttér, akkor akár egy szörnyeteget is válhat a szolgából – komorult el tekintete.
- És Kalas ezt megadta Shagannak? - kérdezte a rajzoló döbbenten, mire Mimi bólintott.
- A baki csak az, hogy Kalas nem Shagan szolgája volt. Hanem Zakhyelé. Én voltam Kalas szolgája. És fel akart használni arra, hogy a képzelgéseinek a szemetese legyek.
Shagan elgondolkodva forgatta meg ujjai között poharát.
- Emiatt gyűlölted meg?
Mimi elkerekedett szemekkel bámult rá és értetlenül rázta meg fejét.
- Miből gondolod, hogy meggyűlöl… oh. Hülye kérdés. Egyértelmű és igazad van – fektette állát az asztalra és elmerengve lötykölte meg italát. – Nem volt felhőtlen a kapcsolatunk és az eset után valóban meggyűlöltem.
- De Shagannak szüksége lett volna a segítségedre, nem? – kérdezte ártatlanul a rajzoló, Mimi arcán pedig utálkozó kifejezés jelent meg.
- Lehet, hogy szüksége lett volna rá, nekem viszont nem volt szükségem a nyomorára. Sem arra az elátkozott erőre, ami velejárója a dolgoknak.
- Milyen erő?
Mimi arckifejezéséről tisztán le lehetett olvasni, hogy inkább lenyelte volna a saját kezeit, csak ne szólalt volna meg.
- Milyen erő, milyen erő… - morogta orra alatt. – Olyan erő, na.
- De milyen?
- Shagan, ne idegesíts, így is sokat mondtam…
- …de nem eleget… - lobbant fel a sötétben egy sárga szempár és Marion vált ki a sötétből. Hegyes fogait felvillantva hajolt le, szemeit Shaganéba fúrta, míg állát Mimi vállára fektette és megcirógatta a férfi nyakát. Mimi arca undorodva torzult el és fenyegető morgás tört elő torkából.
- Vedd le rólam a mocskos kezed, Marion, mielőtt darabokra szedlek…
A rajzoló hatalmasra tágult szemekkel bámulta a sárga íriszt, képtelen volt elszakadni tőle…

- Marion! – dördült fel egy határozott hang az éjszakában és a fiatal srác riadtan ugrott talpra, gyorsan elrejtve háta mögött a kezében szorongatott tárgyat. – Mégis, mit csinálsz? Mi van a kezedben?
- Sem-semmi – hátrált a fiú, mikor a magas férfi közelebb lépett. – Ugyan, Mimi, csak kóborlok egy kicsit az éjszakában, miért ekkora gond ez?
- Add ide – nyújtotta ki kezét Mimi várakozóan. Marion kis gondolkodás után vonakodva nyomta az idősebb kezébe a halványan derengő, formátlan követ.
- Honnan szedted?
- Zakhyel hagyta kinn az éjjeliszekrényén.
- Mondd, öcskös, te komolyan ilyen idióta vagy? – kérdezte Mimi, dühtől remegő hangon. – Van merszed meglopni a gazdád…
- Te is számtalanszor megloptad a tiéd!
- Azért ne felejtsd el, hogy az én gazdám és a tiéd között elég nagy a különbség. És Zakhyel korántsem olyan elnéző, mint Shag. Egyántalán, honnan szedted ezt a hülyeséget, hogy csak úgy lenyúlsz valamit egy démon ágya mellől?
- Hát… - hajtotta le fejét zavartan Marion. – Beszélt hozzá… És azt mondta neki, hogy köszöni az erőt, amit adott neki… Nekem is kell az az erő!
- Egy fasz vagy, drága öcsém – közölte vele Mimi és zsebre vágta a követ. – És leszel szíves elfelejteni ezt a marhaságot. Alakváltó vagy, alakváltó felmenőkkel, nem kell neked egy démon ereje.
- De kell! – csattant fel az ifjabb testvér. – Nem fogok megmaradni ebben a rohadt, tehetetlen testben, nekem kell az erő, nem fogok életem végéig párducként tengődni!
- Hallgass rám, kicsim, és sürgősen verd ki ezt a fejedből. - nézett rá villogó szemekkel Mimi. – Anyánk elásná magát szégyenében, ha hallaná, hogy miket beszélsz…
- Ha nem felejtetted volna el, mi most azért vagyunk szolgák, mert anyánknak nem volt meg az ereje, hogy el tudjon minket tartani! – vicsorgott Marion, sötétbarna szemeiben eszelős őrület villant. – Nem akarok ott kikötni, ahol ő, erőt akarok, hatalmat mások felett…!
- Marion, lehet akármekkora erőd, démonok között csak szolga maradsz – szakította félbe Mimi fagyosan.
- Nem… Én is démon leszek… - vigyorgott a fiú háborodottan, mire bátyjának arcán tömény undor tükröződött és kiköpött.
- Ocsmány képzelgések… Menj, bújj inkább be a kályhád mögé és nyöszörögj azon, hogy nem vagy elég jó Zodának. És ne merészelj ezek után a szemem elé kerülni, mert élve nyúzlak meg. Értve vagyok?
- Hogyne – felelt Marion gúnyosan. – De ne lepődj meg, ha egyszer azon kapod magad, hogy az én talpamat leszel kénytelen nyalni egy szelet száraz kenyérért…

- Shagan! – kiáltott fel valaki rémülten mellette és erős kezek rázták meg vállát. – Shagan!
Szemei felpattantak és torkában dobogó szívvel nézett körbe, a rémülettől kitágult pupillákkal meredt Mimi fekete szemeibe. A férfi aggódó pillantással fürkészte.
- Minden rendben? Mi történt? Látomásod volt?
Bizonytalanul rázta meg fejét és reszkető végtagokkal próbált kikászálódni az asztal mellől.
- Meh… menjünk innen – nézett könyörögve Mimire, aki értetlenül, kikerekedett szemekkel bámult rá, de bólintott és szinte védelmezően kísérte ki a koszos kis kocsmából.

A megkönnyebbülés valósággal végigsöpört rajta, mikor Mimi becsukta mögöttük az ajtót és Loki hangos nyávogással sietett eléjük.
- Látomásod volt, ugye? – állt meg fölöttük a férfi, mikor Shagan eldobta magát a kanapén, macskáját ölelgetve.
Shagan vonakodva nézett fel magas társára és biccentett.
- Ne haragudj a jelenetért… - motyogta Loki bundájába, mire Mimi hitetlenkedve vonta fel szemöldökét.
- Hülye vagy, Shagan? Nem rendeztél jelenetet, csak a frászt hoztad rám az üres tekinteteddel, meg a rémült pofáddal! – ült le az alacsony asztalkára a férfi és várakozva pillantott le rá. – Mit mutatott?
- Mindegy…
- Mondd el.
- Nem lehet…
- Miért?
- Mert megígértem Kalasnak, hogy mindig neki mondom el először!
- Kalasnak? – hökkent meg a férfi és lemondóan sóhajtott. – Azért ne bízd az életedet rá… Lehet, hogy most úgy tűnik, hogy védeni akar, de lehet, hogy máskor meg a hátad mögött kavar a dolgaiddal és nagyobb szarba kever, mint amit egyáltalán el tudsz képzelni.
Shagan pislogott és beletúrt Loki bundájába.
- Én bízom Kalasban.
- Csak ne elvakultan – ált fel Mimi és beletúrt Shagan hajába. – Ne felejtsd el, hogy Kalas démonokat szolgál.
- Bennem meg egy démon van – horkantott fel a rajzoló. – Majdnem ugyanaz.
- Shagan… Shagan nem tud téged elárulni, Kalas viszont igen. Vigyázz vele, kérlek – szorította meg vállát és anyáskodó mosollyal ajkán ölelte meg a másikat. – És ha még egyszer azt hiszed, végig tudsz sérteni, szétrúgom a segged.
- Igenis, anyuci – mosolygott bele mentorának vállába Shagan. Loki hangos dorombolással emelkedett fel és átölelte a két férfi nyakát.

A nap végére a rajzoló házuk teraszának korlátján ücsörögve találta magát, ölében Lokival, aki hozzá hasonlóan elmerengő tekintettel bámulta a lenyugvó napot, ahogy az ereszkedő tűzgömb narancsszínűre festette a tengert és az öbölben ringatózó hajók vitorláit… Halk sóhajjal túrt bele a macska bundájába.
- Vajon mikor érkezik? – kérdezte önmagától, a választ viszont a hirtelen feltámadó széltől és beboruló égtől kapta meg.
- A fátyol! – rontott ki a teraszra Mimi és a korláton áthajolva próbálta kivenni az öbölben történteket.
- Mi?
- A fátyol! – mutatott az öböl felé Mimi izgatottan, majd Shagan kezét megragadva futásnak eredt. – Itthon vannak!
Fejük fölött ezüstös testű szerkezetek suhantak el, hogy aztán hirtelen lefékezve a tengerbe csobbanjanak és lassú sodródással kikössenek.
A város láthatóan felbolydult, az újonc szolgák kíváncsian nézték a járműveket, az idősebbek futva indultak a kikötők felé, üdvözölni visszatérő barátaikat, néhányan urukat.
Shaganék elvegyültek a hirtelen meglóduló tömegben, a rajzoló próbált magas barátjának nyomában maradni, de elvesztették egymás szorítását és elsodródtak egymástól.
Végül az egyik móló bejáratánál futottak össze.
- Bocs, nem vártalak meg – nézett le rá Mimi, Shagan morcosan, könyökét dörzsölgetve támaszkodott meg mellette.
- Semmi gond.
Mimi biccentett és visszafordult a mólóhoz, ahova az egyik jármű halkan zümmögve besorolt. Szisszenés hallatszott, ahogy a gép oldalán kinyílt egy ajtó és három meggyötört arcú férfi – két szolga és egy alacsonyrangú démon – és egy nő lépett a biztos deszkákra. Az ajtó surrogó hangot adva csukódott be mögöttük, majd a szerkezet bugyborékolva süllyedt a tenger fenekére.
A démon felszegett fejjel, ajkán félmosollyal lépett el mellettük, maga után húzva a nőt, nem törődve a mólón maradt két szolgával, akik gyilkos tekintettel néztek utána, majd kelletlenül elindultak a város felé.
- Soman – szólította meg egyikőjüket Mimi, mire a magasabbik megtorpant és felpillantott a sötéthajúra. Társa fáradt pillantást vetett rá és néhány lépésre tőlük megállt.
- Mirheim – biccentett Soman. – Lejöttél megnézni a vert sereget?
- Vesztettetek?
- Hmpfh… Te is tudod, hogy nem. Nem tudunk veszteni… - hajtotta le fejét a férfi. Mimi könnybelábadt szemekkel nyúlt ki és ölelte át fiatalabb társának vállát.
- Sajnálom, Soman…
- Te csak a dolgodat tetted, Mirheim – felelt keserűen a férfi. – Nem tudhattad, hogy mészárlásra fognak minket felhasználni. Jól kikupáltál minket – tolta el magától Mimit, majd hangját alig hallhatóra fogva folytatta. - …és ha Kalasnak szüksége van segítségre, mi készen állunk.
- Erről még beszélünk – suttogott vissza Mimi. Soman és társa biccentett feléjük, majd elvegyültek a tömegben. Shagan nem kérdezett semmit.

A tömeg lassan oszlani kezdett, ahogy az utolsó jármű utasai is kiszálltak süllyedő „hajójukból” és a Napnak már csak utolsó, erőtlen sugarai csillantak meg a vízfelszínen. Shagan türelmetlenül meresztgette szemét, hátha felbukkan a hátborzongató vitorlás, mellyel Kalas érkezik, de nem látta a szerkezetet.
Mimi komor ábrázattal támasztotta mellette az egyik cölöpöt, elmélázva babrálva fonataival, mikor a rajzoló hátán végigfutott a hideg. Mimi elrúgta magát az oszloptól és várakozva nézte, ahogy a szellemhajó formát ölt és kínzó lassúsággal sodródik be a móló elé.
Tompa puffanás jelezte, hogy Kalas végre szilárd talajon áll.
Shagan széles, boldog mosollyal indult a szőke felé, ám Mimi gyorsabb volt. Elviharzott a rajzoló mellett és ölelésébe rántotta Kalast, aki ellenkezés nélkül simult hozzá, arcát a másik férfi mellkasába temetve.
Shagan döbbenten állt meg és nézte a párost. Kalas hirtelen annyira törékenynek, kicsinek és kétségbeesettnek tűnt, ahogy valósággal bújt mentorához, csapott vállán hirtelen meglátszott éveinek súlya, szenvedése, a feladat terhe, amit hajdani szerelme a vállára rakott…
Pillantásuk találkozott egy villanásnyi időre és a rajzoló elszörnyedt attól, amit látott. Tömény szégyen, elkeseredettség és fájdalom sugárzott a szürke szempárból…
Ledermedve követte tekintetével a szőkét, mikor elhaladt mellette, próbálva elkapni annak pillantását, de Kalas tüntetően, szégyentől égő arccal fordította el fejét.
A rajzoló kinyúlt utána, de a szőke elhúzódott keze elől és lépteit megszaporázva eltűnt a kikötő falainak árnyékában. Shagan nem értett semmit.
- Gyere, menjünk haza – paskolta meg vállát Mimi. A rajzoló ellenkezés nélkül követte.

- Mi történt, Mimi? – kérdezte a férfitől, mikor az gondterhelt sóhajjal ült le kanapéjukra. – Mi volt ez az egész?
- Hadjárat – emelte ölébe Lokit Mimi és homlokát a macska homlokának dörgölte.
- Ki ellen?
Mimi vállat vont.
- Mindig más. Hol a peremvidék, hol a mágusok.
- És… Kalas…
- Ne, Shagan – nézett fel rá a magas férfi. – Kérlek, Kalasról ne kérdezz. És őt se kérdezd. Így is épp eléggé fáj neki, nem kell rátenni még egy lapáttal.
- De miért? Rám se nézett, szinte észre se vett… - hangja kétségbeesetten csengett. Mimi együttérzően karolta át és átpakolta hozzá a macskát.
- Shagan, addig nem is fog rád nézni, amíg meg nem bocsát magának. És most zárjuk le a témát. Kalas felnőtt férfi, túl fogja tenni magát rajta, előbb vagy utóbb.
Shagan lassan bólintott, majd felállt és szobája felé vette az irányt. Hátán érezte Mimi tekintetét, ami eszébe jutatta délutáni látomását.
- Mimi – torpant meg az ajtóban.
- Hm?
- Marion az öcséd?
Feszült csönd telepedett rájuk, Loki idegesen fészkelődött karjaiban.
- Ja, régen az volt.
- Régen?
- Amikor még nem vakította el Zakhyel hatalma és nem csináltatott szörnyeteget magából.
Shagan bólintott és behúzta maga mögött az ajtót.

Gondolatoktól zúgó fejjel feküdt ágyán, lassú mozdulatokkal simogatva macskája hátát. Az állat álmosan pislogott, sárgás szemei halványan derengtek az ablakon beszűrődő fényben.
- Szerinted, cica? – fektette állát a macska mellé Shagan. – Mi történt? Miért nem jött oda?
Loki dorombolva fészkelődött és puha mancsával finoman megsimogatta gazdája orrát. Shagan elmosolyodott és egy puszit nyomott a tappancsra.
- Én is szeretlek, szőrgolyó.

Aznap éjszaka képtelen volt elaludni. Folyton csak a szőke férfi szemei lebegtek előtte, telve szégyennel és megkeseredettséggel és elképzelni sem tudta, mi történhetett vele, hogy ezek tükröződjenek szürke íriszeiben. És ahogy egyre többet gondolkodott ezen, egyre kevésbé volt álmos, így végül macskáját betakargatta és kisurrant a nappaliba – ahol Mimi küszködött álmatlansággal.
- Te se…? – pillantott fel a magas férfi és megfordította a kezében tartott fadarabot, hogy a másik felét faraghassa meg.
Shagan bólintott és leült mentora mellé.
- Idegesít ez az egész.
- Ne gondolkozz rajta. Mondtam már.
- De piszkálja a csőröm…
- Ehh…
- Neked nem?
- Nem. Én tudom, miért van.
- Miért?
- Csak.
- Lehetetlen vagy – állt fel a rajzoló és a bejárat felé vette az irányt.
- Hova mész?
- Sétálni. Majd jövök.

Nem ő volt az egyetlen, aki sétálni indult. A város utcái tele voltak gondolataikba temetkezett szolgákkal, akik vagy egy fal tövében ücsörögtek, vagy a külvilággal nem törődve, lassú léptekkel rótták a macskaköveket. Néha fel-felbukkant egy-egy démon, akik mintegy felügyelőként vigyázták a csavargó szolgákat, figyelve a kis csoportokra, melyek egy-egy utcasarkon összeverődve sugdolóztak.
Az egyik ilyen csoportban Shagan ismerős arcot vélt felfedezni – Cain gyűlölettől összeszűkített szemekkel követte a mellettük elhaladó démont, aki fensőbbséges tekintettel méregette a fehér hajú férfit.
Valami készülődött – érezte a levegőben, a csoportokból áradó izgatottságban és a démonok nyugtalanságában. És tudta, hogy a mai estével a démonok uralma alá lett ásva.
Nem kezdett egész éjszakás kóborlásba, egyenesen a műterem felé indult. Hiába mondta neki Mimi, hogy ne feszegesse a témát, tudni akarta, mi történt, biztosítani akarta Kalast, hogy ő mellette áll, bármit is tett.
A műterem ajtaja résnyire nyitva volt hagyva, de érezte, hogy tulajdonosa nincs benn. Ugyanakkor ott lüktetett a szőke félreismerhetetlen jelenléte…
- Kalas? – lökte be az ajtót Shagan és óvatosan bedugta fejét a résen. Választ nem kapott.
Halk sóhajjal lépett be a terembe és leült a gondosan összerendezett ágyra. Várt.
Felpillantott az előtte felderengő alakra, aki hanyagul nekitámaszkodott az asztal mellett álló széknek és őt nézte.
- Meddig mennél el érte?
A rajzoló értetlenül pislogott.
- Mit tennél meg érte, hogy a tiédnek tudhasd?
- Hát… Bármit.
A démon elmosolyodott és bólintott.
- Helyes. Kevesebbet ne is – fejezte be és úgy, ahogy megjelent, el is tűnt. A rajzoló nyögve dőlt hátra és lehunyta szemeit…
Halk zörgés jelezte, hogy Kalas megérkezett. Shagan összerezzenve nyitotta fel szemeit és nézett a bejárat felé, ahol a szőke állt, hátát a falapnak vetve, üres tekintettel bámulva maga elé. Shagan nem mozdult, épp csak egy kicsit dőlt előre, várva, hogy a szőke észrevegye – de Kalas környezetével nem törődve, csak állt ott, az ajtónak támaszkodva.
A rajzoló lelke összefacsarodott, mikor meghallotta a másik férfi felől érkező halk szipogást és az kínzó lassúsággal csúszott le a fal tövébe és temette tenyerébe arcát.
- Kalas… - állt fel és óvatos mozdulatokkal indult el a férfi felé, aki csak akkor vette észre, mikor már szinte előtte állt.
Kikerekedett, szinte rémült szemekkel nézett fel a rajzolóra, könnyáztatta arca sápadtan világított a sötétben… Shagan leguggolt elé és kezeivel kinyúlt, hogy átölelje… Kalas azonban elhúzódott kezei elől és remegve csúszott arrébb.
- Menj el… Hagyj békén…
- Kalas, mi történt?
- Menj el… Ne érj hozzám… Hagyj békén…
- Kalas… - kapta el a férfi vállát a rajzoló és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen.
A szürke írisz egészen sötéten izzott, telve érzelmekkel, amiknek okát Shagan nem tudta, de meg akarta tudni.
- Kalas, mi történt? Mit csináltam, hogy kerülsz?
- Semmit nem csináltál – fordította el tekintetét a szőke. – Csak kérlek… Hagyj békén…
- Miért, Kalas? Tudni akarom, miért hagyjalak békén!
- Elárultalak, Shagan! – kapta vissza fejét a másik, szemei sötéten izzottak. – Ellened fordultam! Ha tudnád, mit tettem, meggyűlölnél…
- Próbáljuk ki – vágta rá a rajzoló. – Mondd el és meglátjuk, hogy meggyűlöllek-e.
Kalas döbbent, hatalmasra tágult szemekkel bámult fel rá, hitetlenkedő ábrázatot vágva.
- Odaát voltunk, az embereknél – mondta végül, alig hallhatóan. - …és… Zakhyel… parancsba adta, hogy félemlítsük meg őket…
Shagan torkát gombóc szorította el.
- Nem mertem ellenkezni… Megtettük… És… a mágusok… őket is… Mészárlás volt, esélyük sem volt… Mindenütt vér és én… nem… nem tettem semmit…
Shagan megremegett. Erre nem volt felkészülve… de nem gyűlölte meg a szőkét. Helyette kinyúlt és szorosan magához ölelte.
- Shagan, kérlek… Gyűlölj meg, kiabálj velem… Undorító vagyok, csak bemocskollak… - zokogott Kalas, próbálva elküzdeni magát a rajzolótól, az azonban nem engedte.
- Nem, Kalas, nem… Nem gyűlöllek. Te csak parancsot teljesítettél…
- Nem ellenkeztem… Megtehettem volna… Kérlek, gyűlölj… - könyörgött a szőke, apróra húzva össze magát.
Shagan döbbenten nézett le rá. Az eddig ismert, határozott, büszke férfi szinte semmivé foszlott, hátrahagyva egy összetört, zavarodott és bűntudatos lelket, aki önmagát hibáztatja olyan dolgokét, melyek nem az ő hibái…
- Nem, Kalas… - húzta mellkasához a szőke fejet és lehajolt, hogy fülébe suttoghassa: - Szeretlek… És ne várd, hogy meggyűlöljelek, mert nem foglak.
Kalas megdermedt és összeszorította szemeit.
- Nem… Hagyj békén, nem érdemellek meg… Csak bemocskollak…
- Mit mocskolsz be, Kalas?
- Téged… Az ártatlanságod… Nem ismered ezt a világot és nem is akarom, hogy megismerd… meg kell maradnod az ártatlan rajzolónak… Nem tartozhatsz ide… - eltolta magától Shagant és arrébbhúzódott, térdeit ölelve. – Menj el, kérlek… Hagyj békén… Csak egy kicsit…
- Kalas, én…
- TAKARODJ!

A rajzoló letörten kóborolt a kikötőben, a hajnal halovány derengése már visszatükröződött a sötétszürke tengerről, ezüstös fénybe vonva a komor feketeségbe burkolózott várost.
Shagan halk sóhajjal támaszkodott neki az egyik vaskos kőkorlátnak, nem messze egy ezüstfehér hajú szolgától. Cain épp csak egy pillantásra méltatta, majd visszafordult a kikötő hajnali életének vizslatásához.
Shagan hasonlóképp tett. Tekintetével figyelte, ahogy az első hajó felvonja vitorláját és kifut az öbölbe, majd a vitorlák átcsapnak a hajó másik oldalára és felgyorsulva suhan a tenger felé. Bugyborékoló hangok hallatszottak és a mólók mellett lassan felszínre emelkedtek a tegnap este érkezett szerkezetek. A rajzoló üveges szemekkel követte a hozzá legközelebb eső járművet, ami cuppanó hangot hallatva a víz fölé emelkedett és egyre magasabbra, míg végül megállt Shagannal egymagasságban.
A férfi szinte hallotta a gépből áradó zümmögést, látta a fémes testen keresztülcikázó kékes villámokat, ahogy a halált osztják… És elpattant benne valami, ami már előző este óta gyűlt.
Görcsös zokogás tört föl torkából… Szemei előtt megelevenedtek hajdani látomásának rémképei, forró könnyek csordultak végig arcán… Erős kéz nehezedett vállára, együttérzően szorítva meg azt. Meghökkenten nézett fel, visszafojtva a sírást.
- Engedd ki – szólalt meg halkan Cain és szelíden rámosolygott a rajzolóra. – Jobb lesz – tekintetében furcsa lágyság csillant, de épp csak egy pillanatra. Szemébe visszatért a megszokott fagyosság, arcát visszafordította az öböl felé, kezét azonban nem húzta el. És ez Shagannak furcsamód teljesen természetesnek hatott. Szipogását csak a másik szolga hallotta.