11. fejezet: Visszatérő

A napok lassan teltek a démonok birodalmában, lassabban, mint kellett volna. Shagan számára pedig mintha még a kétszeresére is nyújtották volna…
Mimi hajnalban keltette őt, hogy társaival együtt feltakarítsák az ébredező várost, utána pedig többmázsás ládákat kellett a kikötőben rakodniuk. Nem értette, mire jó ez, de engedelmesen követte a férfi utasításait, aki züllött életmódja ellenére katonai fegyelmet tartott újoncai között.
- Na, fiaim – lépett oda a kikötő bejáratánál várakozó kis csapathoz Mimi és hátbavágta a zsebre vágott kezekkel álló Nagesht. – Húzd ki magad, vendégünk érkezik.
- Ki?
- Kik inkább.
- Kik?
Mimi félredöntött fejjel nézett le a fiúra, aki egyszeriben holtsápadttá vált.
- Ugye nem…
- De bizony – bólogatott a férfi. Kaihel lehunyta szemeit és halkan megszólalt.
- Akkor én most megyek – mondta azon a beazonosíthatatlan tónusán és talpra lökte magát. Mimi sötét szemöldöke megrándult.
- Gyerek, nem mész sehova.
- Neked úgyis mindegy, nem?
- Azt mondtam, maradsz. Shagan, te elmehetsz.
- Ő miért mehet el és mi miért nem? – háborgott Jusna, mire Cain rámordult.
- Szúnyog, fogd be és gondolkozz.
- Megint a nevem és a kinézetem, igaz? – nézett a fehérhajúra Shagan. Cain biccentett, Mimi pedig felsóhajtott.
- Ha az az idióta nem… Mindegy, hagyjuk – harapta el a mondatot, észrevéve a társaság hirtelen felélénkülő figyelmét. – Shagan, húzz haza és takaríts ki. A macskát pedig etesd meg, mert tegnap nem jött haza.
- Az én macskám, tudom mit kell vele csinálni – jegyezte meg epésen a rajzoló és táskáját átdobva vállán, elindult otthonuk felé.

Loki lábait lógatva, a hasán feküdve sütkérezett a vékony korláton, füle botját se mozdítva gazdája dorgáló szavaira. Shagan végül sóhajtva lökte be a vaskos tölgyajtót, hogy aztán egy félmeztelenül flangáló alakkal találja szembe magát – Kalasszal.
- Kalas! – kiáltott rémületében, mikor megpillantotta a férfit. – Mit keresel te itt?
- Talán nem örülsz, hogy hazajöttem néhány órára? – nézett átható tekintettel a rajzolóra a szőke. – De ha már itt vagy, segíthetnél bekötözni – ült fel az asztalra és eddig oldalára szorított kezét felemelte. Shagan falfehéren meredt rá a harapásnak tűnő sebre.
- Jézus, Kalas, mit csináltál?
- Semmi közöd hozzá, csak kötözz már be – sziszegte a férfi. – Ott a kötszer a pulton.
- Hol voltál? – markolta fel a holmikat a rajzoló és óvatosan nekiállt kitisztítani a sebet. Hála Miminek, ez volt az első, amit megtanult ezen a földön.
- Lényegtelen – szisszent fel, ahogy Shagan végighúzott a bőrén egy szeszes pamacsot. – Az istenit neki, óvatosabban nem lehetne?
- Kalas, meg vagy egy kicsit cincálva, ha nem tűnt volna fel – jegyezte meg a barnahajú férfi és a kötszert vette kézbe. A másik furcsán lehajtott fejjel figyelte mozdulatait, néha eligazgatva a gézt oldalán.
- Marion volt – szólalt meg hirtelen. Shagan felvonta szemöldökét.
- Marion tud ekkorát harapni?
- Alakváltó… Párduc.
A rajzoló keze megállt a mozdulat közepén és várakozó pillantással várta a folytatás. Kalas a fejét ingatva kivette kezéből a géz végét és befejezte a kötözést.
- Volt álmod, amíg távol voltam?
- Nem – pakolta el a kötszereket Shagan. – Se emlékkép.
- Értem – bólintott Kalas, követve tekintetével a másik mozdulatait. – Mimiéknek vendégük van, igaz?
- Igen.
- Démonok?
- Azt hiszem.
Hosszú csönd állt be köztük. Kalas véres tenyerét bámulta szürke szemeivel, Shagan pedig a szőke arcát pásztázta fűzöld íriszével.
- Vissza fogsz még jönni hozzám? – szólalt meg hirtelen Kalas. Shagan értetlenül pislogott. – Ugye tudod, hogy hiányzol? – pillantott fel a szőke és ködös tekintettel nézett a rajzolóra. – Nem kell válaszolnod, csak azt akarom, hogy tudd, nekem nagyon.
Shagan dermedten állt a pult mellett, tágra nyílt szemekkel hallgatva Kalas furcsa beszédét.
- Shagan… Ha már visszajöttél, miért nem mutatod magad? Miért kínzod a népet? Láthatod, még mindig emlékeznek rád…
- Kalas… - lépett közelebb a rajzoló. – Miről beszélsz?
A másik tekintete hirtelen kitisztult és rá nem jellemző módon, zavartan fordult el.
- Mindegy… - lökte el magát az asztaltól és belebújt ingébe. – Nem tudom, mikor jövök megint. A macskát etesd rendesen – cirógatta meg a félig nyitva hagyott ajtón besurranó Loki csillogó bundáját és behúzta maga mögött.
Shagan bambán bámult maga elé, összezavarodva az imént hallottaktól. Mintha egy újabb arcát ismerte volna meg Kalasnak, rövid ismeretségük alatt.
Macskájának követelőző nyávogása zökkentette ki merengéséből.
- Jól van, kapod már, te éhenkórász – vett elő egy tálkát az állatnak, majd félrelökdöste matató mancsait a hűtő ajtajáról és megtöltötte a tálat. – Nesze.

Kelletlenül áll neki feltakarítani a kicsinek éppenséggel nem nevezhető lakást, miközben rádöbbent, hogy az alatt a néhány nap alatt, amíg Kalas nem volt otthon, valóságos csatatérré változott. Se Mimi, se ő nem voltak a rend és fegyelem hívei, így hát igencsak elszaporodtak a koszos ingek, a mosatlan tányérok és egyéb nyalánkságok.
Sóhajtva mosta el a tányérokat, sóhajtva hordta le a szennyest a mosókonyhába és sóhajtva mosta fel a nappali csempéjét, amin ott virított Kalas vére. Sóhajtva rakott rendet Mimi szobájában, halomba rakva az üres üvegeket, összehajtotta a szétszórva heverő ruhákat és a másik férfi unalomból készített félkész faragványait és késeit.
Sóhajtva lépett ki a félhomályos szobából, tekintete Kalas résnyire nyitva hagyott ajtajára esett. Vajon az ő szobáját is ki kell takarítani? Egyántalán, bemehet abba a szobába?
Furcsa, elzárt birodalomnak tűnt az ajtó mögötti helység. Nem mondta neki senki, hogy ne menjen oda, mégis, valami visszatartotta, hogy engedély nélkül belépjen. Félt, hogy valami olyan van ott benn, amit nem szabadna látnia, valami olyan, ami csak és kizárólag Kalasé és amit a szőke csak magának akar megtartani.
Végül kis lelki huzavona után feladta a Kalas szobájának kitakarítására irányuló céljait és nekiállt a fürdőnek – ami, mint kiderült, Mimi szobájánál is nagyobb munka volt, tekintve méreteit, a milliónyi holmit, amit le kellett törölni és a hatalmas kádat, amibe folyamatosan ömlött a kellemesen meleg termálvíz.
Röpke két óra alatt végzett, Loki segítségével, aki rövid könyörgés után hajlandó volt bevonulni a polcok alá és Shagan ujja után kapkodva végigpókhálózni az összes nehezen elérhető területet.
Leizzadva törölte végig maszatos kézfejével homlokát és futva belepillantott a tükörbe.
Egy csapzott hajú, majdhogynem ismeretlen férfi nézett vissza rá, émelyítően zöld szemekkel, feketébe hajló, félhosszú tincsekkel. Alig ismert önmagára tükörképében.
Valóban ennyit változott volna ez alatt a néhány nap alatt? Végigmérte mását. Teste mintha megnyúlt volna, inasabbá vált, arca határozottabb vonásokat vett fel, a démonok arcához vált hasonlóvá…
- Mi a fenére gondolok én… - rázta meg fejét, kirázva belőle a zavaró gondolatokat. – Démon… A hülyékhez hasonlítok, nem a démonokhoz – fordult el a tükörtől, a kezében szorongatott ronggyal lecsapkodva a nadrágjára ragadt koszt. Tükörképe felsőbbrendű mosollyal nézett utána.

Már a konyhában sürgölődött, valami ehető összehozásával bíbelődve, mikor Mimi robbant be a lakásba, széles jókedvvel túrva bele ifjabb lakótársának hajába.
- Na, picinyem, mostantól csak a tied vagyok! – kapta ki Shagan kezéből a félig átsült csirkehúst és egyetlen nyeléssel eltüntette feneketlen bendőjében. A rajzoló kissé lassú felfogással pislogott a hús hűlt helyére, majd leeresztette a kezét és szúrósan nézett Mimire.
- Mi van?
- Zakhyel átadta a többieket Kileenek, engem meg megbízott, hogy csak veled foglalkozzak.
- És ez nekem jó, vagy rossz? – fordult vissza a félkész húsokhoz a férfi. Mimi megvonta a vállát.
- Ha elég gyors leszel, jó, ha nem, akkor borogathatod majd magad.
- És ez miféle mozgást takar? – sóhajtott, mire társa szélesen elvigyorodott.
- Kardvívást.
- Neeem, kizárt, hogy én bármiféle fegyvert vegyek a kezembe – rázta fejét hevesen a rajzoló. Mimi megvonta a vállát és kilopott még egy szelet húst a kezéből, mire Shagan lábujjhegyre állt és határozottan nyakon csapta a pofátlan mentort.
- Csinálj magadnak, ha olyan éhes vagy!
- Most mi van? – méltatlankodott a nyakigláb férfi
- Mimi, ezt magamnak csináltam, ha nem tűnt volna fel!
- Bocs, de én is itt lakom – morgott a hosszúhajú sértődötten és a maradék húsokat felmarkolva bevonult szobájába. Shagan hitetlenkedve bámult utána, majd fortyogva vágta bele az olajba a kezében szorongatott villát és lendületes léptekkel vonult el az egyik közeli ivóba, ahol – kinézete miatt – készségesen kiszolgálták.

Mimi könyörtelen volt a kardvívás művészetében. Shagan akárhogy igyekezett, képtelen volt kikerülni csapásait a bottal, amit kard helyett használtak, így szerezve jónéhány lila foltot testére. Szerencséjére azonban mentora belátta, hogy talán nem a legjobb ötlet bedobni a rajzolót a mélyvízbe, úgyhogy inkább kivitte a szirtekre futni és tárgyakat vágni hozzá. Elvégre nehéz köveket kikerülni majdnem olyan, mint az éles pengét és mint kiderült, jobban is ment a fiatal férfinak. Igaz, így is gyakran landolt a hideg tengervízben.
A kötelező edzéssel töltött napok gyorsan peregtek és Shagan furcsa dolgokat kezdett észrevenni. Igaz, nem voltak nagy látomásai, de apróbb dolgok bekövetkeztét biztosan meg tudta mondani. Ami igen jól jött, mikor egy-egy nagyobb kavics elől kellett lebukni.
- Hé, törpe, mehet?
- Törpe a nénikéd! – kiáltott vissza a férfinak Shagan, mikor az néhányszor a levegőbe dobta a fekete követ.
- Beletrafáltál – vigyorgott Mimi és elhajította a kavicsot. A rajzoló egy villanás alatt tudta, hogy merre tart és sikeresen elugrott előle. – Ügyes – biccentett mentora elismerően. – Az utóbbi 10-ből csak 9 talált el.
- Azt már haladásnak lehet venni, nem?
- Ha összeszámoljuk, hogy ma már kábé 200-at vágtam hozzád és ebből összesen 102-t sikerült kikerülnöd, akkor igen – vakarta meg fejét és meghúzgálta vékony fonatait. – Lehet, hogy lassan áttérhetünk a rendes vívásra.
- Megint le akarsz zúzni? – fintorgott a rajzoló, mire Mimi felröhögött.
- Aranyom, ha rajtam múlna, te már rakatnyi Marion-trágyaként hevernél valamelyik árnyékszéken…
- Kösz a biztatást – horkant fel Shagan és visszadobálta a kavicsokat Miminek. Az kezeit széttárva hagyta lepotyogni azokat lába elé.
- Mit akarsz? Mondtam, hogy megyünk vívni.
- Azt mondtad, lassan.
- Az nálam az azonnalt jelenti.
- A fene se igazodik ki ezen az idiótán… - dünnyögte orra alá a rajzoló és lebukott a felé hajított kisebbfajta szikla elől. – Hé!
- Hallottam ám!
- Jó, de ezért nem kell gyilkossági kísérletet megkísérelni!
- Pedig hidd, el, szívesen megtenném! – vicsorgott a férfi. – Persze csak ha mindenestül kiirthatnálak.
- Áruld már el, mi okod van erre? – lépett Mimi mellé Shagan és várakozó pillantással nézett fel rá. – Mi a fenéért piszkálsz folyton?
- Nem mondhatom el – fordította el a magas férfi a tekintetét, majd hirtelen mozdulattal rátámaszkodott a vállára. – Ha tudnád, milyen régóta meg akartam ezt csinálni… - nosztalgiázott emlékei között. Shagan lerázta magáról kezeit.
- Bocs, de ezentúl se fogod, függetlenül a közös múltunktól, amiről nem tudok semmit.
- Nagy a szád, aranyom…
- Hagyj már! Menjünk vívni.
- Erre gondoltam én is – vigyorgott Mimi és elindult a korábban felépített küzdőtér felé.

- Az istenit neki… - terült el néhány nap múlva ágyán, testileg-lelkileg teljesen kimerülve, Mimi kemény tanítása után. A férfi most nem verte el, mint az ezt megelőző alkalmakkor, hanem könyörtelenül megdolgoztatta, átmozgatta minden izmát. Kétségtelenül értett ahhoz, hogyan hozza ki a legtöbbet tanítványából, akinek jövőbelátó képessége egyre nagyobb segítséget nyújtott neki, mentora csapásainak kikerülésében.
Lehúzta átizzadt ingét és hanyag mozdulattal a szoba sarkába hajította.
- Meg kéne fürödnöm… - motyogta párnájába, de nem volt elég lelkiereje, hogy kivonszolja magát a fürdőbe. Végül mégis megerőszakolta fáradt izmait és elvonult csobbanni a medencébe.
Ahogy hevert a hasán a bokáig érő vízben, egy pillanatra mintha megszűnt volna körülötte a világ. Lebegett a semmiben, oldalát finoman cirógatta a víz, bőrén cseppek gördültek végig, vékony csíkokat húzva testén…
Furcsa súly nehezedett csípőjére és két erős tenyeret érzett hátán. Összerezzenve rántotta ki magát a lebegésből és kitekeredett, hogy felnézhessen „támadójára”, aki azonban határozottan leszorította őt, képtelenné téve a mozgásra.
- Maradj nyugton, nem foglak bántani… - hallotta Kalas selymes hangját füle mellett, és az erős kéz megszorította vállát. – Jól fog esni.
Kalas szorítása enyhült, ahogy Shagan már nem próbálta levetni magáról.
- Mi a fenét csinálsz? – kérdezte a rajzoló enyhe rémülettel hangjában, mikor egy tégely jelent meg a semmiből.
- Szerinted? – kérdezett vissza Kalas hetykén és szétdörzsölte tenyerében a tégely tartalmát. – Hason kell feküdni és krém kell hozzá. Vajon mi?
- Sokminden lehetne… - motyogta Shagan az orra alá, mire Kalas előredőlt és huncut csillanással szemében pislogott rá.
- Rossz az, aki rosszra gondol… Na, most nyughass – simított végig a hátán és óvatosan megnyomkodta vállát, mire Shagan hangos sziszegéssel felelt. – Lazíts, csupa görcs vagy.
- Hogy a fenébe lazítsak, ha egy ferdehajlamú alak ücsörög a hátamon?!
- Ez a ferdehajlamú alak éppenséggel meg akar masszírozni. De ha neked jobb öklömnyi görcsökkel edzeni, nekem jó – szállt le csípőjéről a szőke, mire Shagan hátába fájdalom nyilallt, amit sziszegve adott társa tudtára. Kalas sokatmondó mosollyal ült vissza rá.
- Mondtam én, hogy nem akarok rosszat – dögönyözte végig a rajzoló hátát és lapockáit.

A rajzoló némán tűrte, hogy a szőke szolga végigmasszírozza hátának minden pontját, hangosan nyögött, mikor a másik erős keze egy-egy fájdalmasabb pontra tévedt és ujjának finom mozdulataival szétzúzta a fájdalmat.
Belesüppedt abba a jóleső bizsergésbe, ami megtöltötte testét Kalas érintése nyomán, felsóhajtott, mikor végighúzta hosszú ujját gerince mentén…
A szőke tincsek végigcirógatták bőrét, megborzongott, mikor Kalas puhán megcsókolta tarkóját.
Majd felegyenesedett és nyújtózott.
- Ha abba mered hagyni, kibelezlek…
A szőke kajánul elvigyorodva nézte a rajzoló ellazult és kába arcát, félig nyitott szemeit, álmos tekintetét.
- Mit ne hagyjak abba?
- A masszírozást.
- Ennyire jólesik?
- Ühüm…
Kalas szelíden elmosolyodott és kisöpört egy sötét tincset a rajzoló arcából. Shagan lehunyta szemeit és teljesen elernyedt, valósággal eggyévált az oldalát csiklandozó vízzel.
- Naaa…
- Csak mert ilyen szépen kéred – helyezkedett kicsit Kalas és folytatta a kellemes dögönyözést.
A rajzoló még inkább átadta magát a másik férfi kezeinek. Már-már annál tartott, hogy magában eldöntötte, hogy hagyja, tegyenek vele ezek a kezek azt, amit akarnak, mikor Kalas megtörte a kellemes csendet.
- Volt álmod, amíg távol voltam?
- He? – tért magához Shagan és értetlenül pislogott. Mit akar ez az álmokkal?
- Gondoltam, hogy nem – mosolygott sejtelmesen Kalas. – Mimi mondta, hogy egyre ügyesebb vagy.
- Csak… - nézett le kezeire, majd kifordult a szőke alól. – Olyan…
- Olyan mi?
- Mintha változott volna a képességem. Úgy értem… Nem voltak ilyen nagy, hirtelen és drámai álmok, hanem a közvetlen jövőt láttam, tudtam, mi fog történni…
Kalas szürke szemében furcsán villantak a fekete csíkok, vörösesre színezve íriszét.
- Mindig?
- Nem, nem mindig. Te tudod, miért van ez, ugye?
Kalas elgondolkodva nézett rá és belepacsált a vízbe.
- Igen, tudom.
- És nem fogod elmondani.
A szőke bólintott, majd tenyeréből kevés vizet csorgatott Shagan vállára.
- Így van.
- Nekem kell rájönnöm?
- Nem.
- Hát akkor?
- Majd ha Ő hajlandó lesz megmutatni.
- Ki ez az Ő?
Kalas tekintete mélyen az övébe fúródott, ám Shagannak olyan érzése volt, mintha nem az ő, hanem valaki másnak a tekintetét keresné.
- Ő te vagy.
Shagan értetlenül bámult rá, mire Kalas elmosolyodott és szeretettel simogatta meg arcát.
- Nem baj, ha még nem érted. Ha hajlandó lesz megmutatni magát, minden világos lesz. Most menj, pihend ki magad. Mimi holnap még kevésbé fog kímélni.
- Ma itthon maradsz?
A szőke fürkészve nézte Shagan arcát, majd felsóhajtott és bólintott.
- Igen, azt hiszem.
- Csak azt hiszed?
- Nézd, meglehetősen sok mostanában a dolgom, és igencsak résen kell lennem néhány dolog miatt.
- Miért?
- Nem vagy te egy kicsit olyan, mint egy kíváncsi kiskölyök?
- Nem lehetek kíváncsi kiskölyök?
- Végül is… Maholnap 30 leszel, van még néhány hónapod kiélni gyermeki hajlamaidat…
- Nem volt gyerekszobám – vágta rá hevesen a rajzoló, mire Kalas hangosan felkacagott.
- Látod, erről beszélek!
- Elkanyarodtunk a témától.
- Megnyugodhatsz, itthon maradok – nyugtatta meg Kalas, majd lefröcskölte a másikat és feltápászkodott. – Mindenesetre most megyek aludni, mert az utóbbi napokban nem sokszor kerültem ágy közelébe. Jó éjszakát.
- Jó éjt! – köszönt a szőke hátának Shagan, majd ő is kimászott a sekély medencéből és maga köré csavarta törülközőjét. Tűnődve bámulta tükörképét, mintha az választ tudna adni az ezerféle kérdésre, amely felötlött fejében Shagannal kapcsolatban. De végül csak megcsóválta fejét, hátat fordított a tükörnek és kilépett a fürdőből. Tükörképe ravaszul csillogó tekintettel nézett utána.

Alig lépett be szobájába, egyszerűen elnyúlt az ágyon, úgy, ahogy volt és mély álomba zuhant.

Zuhant, zuhant, közeledett a föld, ő pedig képtelen volt fékezni zsákként zuhanó testét. Ajkait sikolyra nyitotta, kezeivel eltakarta szemét, nem akarta tudni, mikor jön a végzetes becsapódás, mikor hirtelen olyan érzése támadt, mintha teste súlytalanná vált volna, és puha pihék vették volna körül. Kíváncsian nyitotta szét ujjait, feledve a zuhanás rémületét és körbenézett.
Lebegett. Körülötte üvegtornyok szöktek az égbe, az ég kék volt és tiszta, a nap pedig ezer sugarát szórta a város felé. Döbbenten nézett fel, a magasba, ahonnan érkezett, de nem látott semmit. Lenézett talpa alá és ajka néma sikolyra nyílt…
Bokáig süllyedt a nyúlós, olvadóan puha feketeségbe, mely ragadós pamacsaival ölelte magához, egyre mélyebben szippantotta be… Küzdeni kezdett, egyensúlyát vesztve zuhant tovább, a feketeség pedig csak falta testét, szorította magához… Elnyelte egészében, hogy a talajon köpje ki.
Fájdalmasan kiáltva terült el a durva betonon, a talaj véresre horzsolta tenyerét. Sziszegve dörzsölte meg karcolásait és talpra állt.
- Hol vagyok? – kérdezte magától. – Mi ez a hely?
- Te nem tudod? – jött a kaján hang egy közeli kerítés tetejéről. Arra kapta tekintetét és önmagával nézett farkasszemet.
A levegő bennrekedt mellkasában, a másik ő tekintetétől. Buja zöld írisz, metsző pillantással, nem magas test, mégis erőt sugárzó. Reszketés fogta el, mikor leugrott a kerítésről és közelebb lépett.
- Te nem tudod, Látó? – fogta meg állát és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. – Tudnod kéne.
Shagan rettegve kapkodta tekintetét, kiutat keresve, ám nem talált. Pillantása végigcikázott az üvegpalotákon, az üres utcákon…
- Nem tudom! Ki vagy te, mi ez a hely? – tépte ki magát a másik kezei közül és hátraugrott. Önmaga elmosolyodott és felnézett az égre.
- Tiszta kék. Az emberek ilyenről álmodnak, nem? Nincs zsúfoltság, nincs sietség. Minden állandó… - szemei elé emelte kezeit és közelről csodálta őket. – Milyen gyönyörű is az élet…
- Ki vagy te?! – kiáltotta félelemtől reszkető hangon Shagan. – Válaszolj már!
- Kalas megmondta, nem? – eresztette le karját a másik és átható tekintettel pillantott rá. – Én te vagyok. Te én vagy.
Shagan megrázta fejét és hitetlenkedve hátrált. Mi ez az egész? Ki ez a szörnyeteg, miféle őrültségekről zagyvál itt össze?
- Te Shagan vagy – követte a másik. – Én Shagan vagyok. Én vagyok az Ő, akiről mindenki beszél, de nem merik nyíltan kimondani a nevem. Ez a város pedig – intett az üvegtornyok felé – Ezt mi fogjuk felépíteni. Meg akarom alkotni a világot, amiben mindenki egyenlő.
- De…
- Gyere… - nyújtotta felé kezét a másik. Shagan rettegve húzódott el előle. – Mutatok néhány dolgot.
A rajzoló tágra nyílt szemekkel nézte a felé nyújtott kecses kezet és fejét rázva hátrált, amíg háta falnak nem ütközött.
- Mit akarsz mutatni?
- Hogy mi vagy, hogy honnan van az erőd, hogy mire kell használnod.
- Előbb azt mondd végre el érthetően, hogy ki a pokol vagy! – kiáltott rá kétségbeesve a rajzoló. A másik Shagan elmosolyodott és leeresztette kezét.
- Gyere – indult el az úton. Shagan makacsul lecövekelt – volna, ha teste nem engedelmeskedik parancsának és lódul meg. A rajzoló feladta az ellenkezést és átvette az uralmat lábai fölött.
- Ez a világ évek milliói óta áll itt, úgy, ahogy az Alkotó kigondolta – vezette végig kihalt tereken, félhomályos sikátoron, szűk utcákon a másik. – De senki nem alkotta meg. Az alkotónak elveszett az ereje, elrabolták tőle. Hatalma háromfelé szakadt: az Életre, a Halálra és a Sorsra. Azonban semmit sem lehet tökéletesen háromfelé tépni, így lelkének egy része kóborolni kezdett.
A másik megállt és kinézett a házak közt az élénkkéken csillogó tengerre. Zöld szemének színe változott, a tengerfenék sötétségét árasztotta magából, tekintete komoran fordult Shagan felé.
- Kérdezni akarsz, tedd.
Shagan tétovázott. Hasonmása várakozva vonta fel szemöldökét.
- Mi közöm van ehhez?
- Mindent a maga idején – intette le a másik és elindult a tenger felé. Shagan tétovázva ugyan, de követte. – Az az egy rész azonban magában hordozza az Alkotó ősi akaratát és hatalmát.
- Mi ez a hatalom?
- Kora mesélt neked a fátyolról, amit az Alkotó hozott létre. Csakhogy a mágusok azt nem tudják, hogy a fátyol az az Alkotó lelkének egy darabja, a kóbor darab. Folyton változik, hajlik a többség, az erő akarata előtt, ám megvan a saját öntudata és ennek formát is adott. Tudod, kiről van szó – fordult meg hirtelen és Shagan tekintetébe fúrta az övét.
A rajzoló idegesen pillantott félre és megrázta fejét.
- Dehogynem – mosolyodott el hasonmása, majd vállat vont. – Talán még nem látod át a helyzetet, de hamarosan rájössz.
- És a három rész?
- Élet, Halál és Sors. Az élet útja. Három olyan lény csapott le rájuk, akiknél rosszabb sosem élt és sosem fog élni. Az Élet egy zsarnok kezébe hullott, a Halál egy gyáváé, a Sors pedig gyenge volt, nem tudta megvalósítani célját és bujdosni kényszerült.
- Ki a Sors?
Vezetője sunyi mosolyra húzta ajkai és folytatta.
- Összeroppant a milliónyi élet súlya alatt, nem bírta elviselni a látványt, ahogy életek milliói peregnek le a szeme előtt nap, mint nap. El akarta pusztítani az Alkotó maradványait.
Tekintete megvillant és Shagan felé indult. A rajzoló rémült hátrálásba kezdett, a másik azonban megragadta ingét és magához rántotta.
- Meg akarom mutatni, mi tette tönkre… - lehelte és ajkát Shagan ajkához szorította.

Véreső törte át az ég kékjét, vérvörösre mázolta az üvegépületek fényét, dögszagot hozott, a halál fuvallatát. Sikoly hallatszott, Shagan nem tudta eldönteni, vajon ő sikoltott, vagy valaki más. Ajkán érezte a másik ajkán, küzdött ellene, ám az egyre csak szorította, egyre erősebben, erőszakosan marva a rajzoló száját.
Fájdalom söpört végig Shagan testén, a véreső eláztatta, a másik még mindig csüngött ajkán, szemében könyörtelen fénnyel, gyilkos erőt sugározva testébe.
Eltépte magát tőle, és mintha az élettől is eltépte volna magát. A véreső áradatként sodorta magával, elmosta az üvegvárost, elmosva hasonmását, a Sorsot.

Futott, futott az életéért, nem, nem a saját életéért, valaki másért, de nem tudta kiért, nem tudta, hova, merre, miért, csak futott, menekült a vérvörös eső elől, mely halált hozott.
Megtorpant, az eső még jobban átmosta vértől csatakos testét. Megrázta fejét és térdre hullott, arcát tenyerébe temette és felzokogott. Miért?
Gyengéd kéz túrt hajába. Zavarodottan nézett fel, zöld szemei Kora kedvesen mosolygó tekintetébe akadtak. A lány játékosan pödörte ujjai között a sötét tincseket, de nem szólt semmit.
- Kora… - nyögte a rajzoló. A lány teste hullámzani kezdett, magával rántotta egy álomképbe…

Sikolyokba fúltak a harcias üvöltések, halálhörgésbe a diadalmas kiáltások. Ott állt kézenfogva a lánnyal a csatatér közepén, megkövülve bámulva a kegyetlen küzdelmet. Ismerős alakok rogytak a földre, ismeretlen alakok gyűrték le őket, vérszomjas vicsorral mélyesztve fegyverüket ellenfeleik testébe…
Felordított, mikor Mimit pillantotta meg a küzdelem központjában. Nekilódult, hogy kimentse a gyilkos helyről, ám Kora visszarántotta. Rámeredt a lány helyén álló önmagára és felsikoltott. A másik fejét ingatva közel húzta magához.
- Maradj nyugton és lásd a sorsokat… - suttogta fülébe. Shagan rettegve, kimeredt szemmel bámulta Mimit, ahogy elhajítja használhatatlanná vált kardját és vadállatként morogva veti bele magát az öldöklésbe…
Hirtelen meglátta, hogy mi mentorának a sorsa. Élni, élni, folyton küzdeni, nem adni fel a harcot és győztesként kikerülni minden helyzetből. Egyszeriben rádöbbent, Miminek nem lesz baja. A férfi legyőzhetetlen.
Tekintete most a Mimi mellett harcoló Nageshre hullott. A fiú makacsul megvetett lábbal verekedett, de gyenge volt, ellenfele pillanatok alatt legyűrte. Shagan felüvöltött, ahogy látta barátjának jövőjét, ahogy kínok között pusztul, egyedül, távol minden segítségtől.
Tekintete Kalast kereste… Nem látta a szőke férfit, akárhogy kutatta. Félni kezdett, hogy elbukott, de érezte, nem eshetett baja… Fekete füst kavargott mindenütt.
Szőke tincsek villantak a füstben, mintegy új erővel töltve fel a harcosokat. Kalas vérszomja elsöpört minden ellenállást, győztesként magasodott a legyőzöttek fölött, ám nyílvessző röppent a távolból, átütötte a győztes testét, tartás nélkül hullott a porba…
Kitépte magát a szörny kezei közül, futott, hogy elérje a szőke testét, mielőtt leérkezne a földre, ám elkésett… Üvöltve, sikoltva ölelte Kalas testét, magány marcangolta szívét, vérkönnyeket hullatott érte…

…elkeseredetten kapaszkodott az erős testbe, mely oltalmazóan ölelte; a vállába temette arcát, vigasztalóan simogatta meg fejét…
- Jól van, nyugodj meg… - susogta a fülébe. – Nem bánthatnak…
Görcsösen megremegett, zokogás rázta testét, forró könnyek csordultak végig arcán, Kalas letörölte őket.
- Ssssh… - simogatta meg hátát nyugtatóan, Shagan azonban képtelen volt megnyugodni, egyre csak az álom részletei peregtek szeme előtt, a milliónyi halál egy pillanatba sűrítve, a pusztítás, a véreső, a másik… Nem értett semmit, nem akart érteni semmit, elege volt mindenből, véget akart vetni a szörnyű álmoknak, végezni akart a sorssal…
Kis idő múlva azonban alábbhagyott testében a remegés és könnyeit maszatolva dőlt Kalasnak, aki szelíd mosollyal húzta magához.
- Minden rendben van…
- Nem tudom… - nyöszörgött a rajzoló. – Valaki van bennem, úgy néz ki, mint én, Shagannak mondja magát, de nem ismerem… Sors… Sorsokat mutatott, nem bírom, nem bírom… Fáradt vagyok…
Kalas tekintete elsötétült, de nem szólt semmit, csak hallgatta tovább a rajzoló összefüggéstelen és zavarodott beszédét, simogatta és ringatta, Shagan pedig nem tiltakozott… Kétségbeesetten kapaszkodott a szőkébe, képtelenül arra, hogy elszakadjon tőle… Biztonságot talált Kalas erős karjai között, biztonságban érezte magát rémálmai és látomásai ellen.
- Jól van… - nyomott apró puszit a szőke Shagan feje búbjára, mikor hangja elcsuklott és nem tudta folytatni.
- Fáradt vagyok…
- Aludj egy kicsit…
- Félek… - hunyta le szemeit.
- Itt maradjak veled?
Bizonytalanul bólintott. Kalas megcirógatta arcát és arrébb tolta.
- Akkor engedj ide.
A rajzoló engedelmesen helyet szorított a szőkének, aki egy pillanatra sem engedte el, mintha érezte volna, hogy Shagan pánikba esne, ha nem érezné testét.
Shagan összegömbölyödve fészkelte be magát Kalas karjai közé, hagyva, hogy a magas férfi hosszú ujjai álomba simogassák, kitöröljék fejéből rémeinek emlékét…
A szőke illata körbevette, elbódította és csak arra tudott gondolni, ezzel az illattal akar mindig álomba merülni…