10. fejezet  Mentor

Ajtócsapódás hangja riasztotta és abban a pillanatban felpattantak szemei. A szoba fényárban úszott, mellkasán egy doromboló fekete szőrgombóc durmolt, őt pedig éjszaka levetkőztették és betakargatták.
- Mi a fene... - túrt bele sötét tincseibe és puhán lerakta maga mellé macskáját, hogy felülhessen. Az állat álmosan nyújtózott, majd másik oldalára hengeredve összegömbölyödött. - Lustaság - mosolygott Shagan, végigsimítva a selymes bundán. - Lusta áruló...
Loki nem reagált, így gazdája inkább a szobának szentelt egy kis figyelmet. Hatalmas, majdhogynem franciaágynak beillő ágy, tömött könyvespolc, mahagóni íróasztal és díszesen faragott szekrény... Akárki is rendezte be a szobát, volt pénze is, ízlése is.
Shagan szemét ismerős címek ragadták meg a könyvek között. Dumas, Blake, Bronte, Dickens... Csupa olyan könyv, amik az emberek közt voltak népszerűek és Shagan számára valószínűtlennek tűnt, hogy a démonok földjén is hírnévnek örvendenének.
Elnyújtott ásítás hangja szűrődött be az ajtón keresztül, amire halk kuncogás felelt.
- Látom, te sem vagy éppen éber... Mikor jöttél haza?
Újabb ásítás és alig kivehető dörmögés.
- Igyál egy kávét és fürödj le. Bűzlesz a piától.
- Pedig nem is ittam olyan sokat... Bár, a fene se tudja, a nyolcadik körnél kezdtem elveszteni a fonalat. Most viszont összeszedek valami ruhát, mert azért anyaszült meztelenül mégsem illendő egy vendég előtt mutatkozni.
- Ajánlom is...
Shagan hallotta, hogy a mély hangú illető becsapja maga mögött valamelyik ajtót, majd Kalas kezd matatni a nappaliban.
Körbenézett szobájában, ruhái után kutatva, amikre végül az ágy végében, összehajtogatva lelt rá. Kimosva.
Nem tudta, ki követte el, de hálát adott neki, hogy nem kellett összeizzadt és mocskos ingébe visszabújni, hanem kellemes, friss illatú öltözékben léphetett ki a nappaliba, a félmeztelenül rohangáló Kalas társaságába.
- Jó reggelt! - köszönt a szőkének, aki épp egy kenyércsücskön rágódva próbált kirángatni a kanapé párnája alól valami ruhaneműnek tűnő szövetet. Kalas felkapta fejét és biccentett, majd kivette szájából a kenyérdarabot és az asztal felé intett.
- Van kávé, ha kell.
- Oké...
- Ja, és borotválkozz meg. Zakhyel utálja a szőrös alakokat.
- Oké... - ült le az asztalhoz.
- Ehető csak tegnapi sült hús van, amit a lakótársam meghagyott.
- Nem baj, úgysem vagyok éhes - húzta maga elé az egyik tisztának tűnő bögrét és színültig töltötte a gőzölgő kávéval. Amelyből, mint rájött, egy kortynyi is elegendő lett volna, olyannyira ütött.
- Hagyd ott, ha nem ízlik - húzta fel Kalas az inget, amivel az előbb küzdött és leült Shagannal szemben. - Valaki csak megissza - pillantott sokatmondóan lakótársa szobájának ajtajára. Shagan óvatosan letette a bögrét az asztalra és ránézett a szőkére.
- Hogy hívják?
- Mimi.
- Hogy? - pislogott értetlenül a rajzoló. - Én férfihangot hallottam.
- Mert férfi. Mirheim Akeda.
- Aha - bólogatott Shagan és nyújtózott, figyelmen kívül hagyva Kalas fürkész tekintetét, majd felállt és bizonytalanul indult meg a fürdőszoba felé.
- Mit mondtál, hányadik ajtó a mosdó? - nézett tanácstalanul társára, aki ismételten a kenyércsücsköt rágcsálta.
- Bejárattól a második.
- Köszi - lökte be a mondott ajtót és belenézett az egészalakos tükörbe. Valóban ráfért a mosdás és a borotválkozás is, amihez az eszközök adva voltak, a leginkább „extra luxus” jelzővel illethető fürdőszobában.
- Ezt a fényűzést... - vette kezébe a puha törülközőt, amibe Kalas neve volt belehímezve. - Fene se hinné, hogy Kalas szolgaként van itt...
- Shagan, húzz bele, nincs időnk egész délelőtt itt toporogni!
- Oké... - dörmögött a férfi és a kezébe vette a kikészített borotvát. - Na gyere, te ősember...
Már javában vakargatta a borostát képéről, mikor egy majd’ kétméteres, vékony alak lépett be a fürdőszobába. Shagan megállt a mozdulat közepén és csodálkozva nézett fel az arcát egy vödörnek is beillő kávésbögre mögé rejtő férfira.
- Öhm... Jó reggelt - köszönt illedelmesen, mire a másik felemelte kezét és intett, majd elvette az ivóalkalmatosságot arca elől. Shagan gyorsan lemosta a borotvahabot arcáról és a férfi felé fordult, aki éppen szája egyik feléből a másikba lögybölte át a kávét és nagyon nem figyelt a rajzolóra. - A nevem Shagan - nyújtotta kezét.
A másik egy pillanatra rámeredt, majd köhögve prüszkölte fel a torkán akadt kávét, eláztatva Shagant, végül háziasszonyokat megszégyenítő sikoltással kirohant a fürdőből.
- Kalas, hogy kerül Ő a fürdőszobánkba’?!
- Mi van?
- Azt kérdeztem, mit keres Ő a fürdőben?!
- Öhm... Ne akadj ki.
- Már kiakadtam! Ez.. Ez egy szörnyeteg! Megmondtam, hogy nem élek egy fedél alatt egy ilyennel!
- Ha tényleg ő lenne, te már valószínűleg kettétépve lennél feltrancsírozva a falra.
- De...
- Mimi, ennyire hülye azért még te se vagy - fogta kézen a magas férfit Kalas és az arcát pucoló Shagan mellé húzta. - Shag...
- Shagan!
- ...bemutatom Mimit.
- Helló - intett a rajzoló és megtörölte arcát Kalas törölközőjével. Most már alkalma volt alaposabban megszemlélni a szőke lakótársát, aki bizony nem tűnt egy átlagos alkatnak.
Elképesztő magassága mellett piszok vékony volt, ehhez pedig furcsa nyúlánkság járult. Hosszú, fekete haja vékony fonatokba volt rendezve, arca felét borosta és pajesz borította, és amennyire Shagan ki tudta venni, bogárfekete szemében függőleges pupilla húzódott.
- Üdv - morgott a férfi és bizalmatlanul végigmérte a nála jó két fejjel alacsonyabb vendéget. - Szóval te vagy Zakhyel újabb lábtörlője. Akkor én mentem - fordult ki a fürdőből és úgy, ahogy volt - mezítláb, egy szál nadrágban - elhagyta a lakást. Shagan értetlenül nézett Kalasra, aki nekidőlt az ajtófélfának.
- Ne is törődj a kirohanásaival, meg lehet szokni.
- Nem, nem ezzel van a gond - rázta a fejt Shagan és ismételten nekiállt a borotválkozásnak. - A kitörését nem értem. Már tegnap is elég furcsán néztek rám az árverésen...
- Vannak olyan dolgok, amikről csak az ilyen idióták beszélnek - váltott Kalas fagyos hangnembe, majd ellökte magát az ajtótól és kivette Shagan kezéből a borotvát. - Rossz nézni a szerencsétlenkedésed.
- Kalas, mi a fenét csinálsz? - rántotta el fejét a rajzoló, mikor a szőke nekiesett a pengével. - Én is meg tudok borotválkozni!
- Ssssh... - helyezte mutatóujját a férfi ajkára Kalas és mélyen belenézett annak zöld szemeibe. - Nyughass - mondta olyan hangnemben, aminek a rajzoló nem mert ellenállni.
Shagan elvörösödve tűrte, hogy vendéglátója, egészen belemerülve arcának vonalaiba, megszabadítsa a fölös szőrszálaktól.
- Régen te voltál az, aki ezt kérte... - szólalt meg halkan Kalas, mire Shagan értetlenül pislogott.
- Kalas, csak most találkoztunk.
- Nem, kicsi Shagom... - dorombolt a férfi. - Mi már nagyon régóta ismerjük egymást.
- Nem emlékszem rá - húzódott el a rajzoló, mikor Kalas befejezte a műveletet. A szőke átható tekintettel fürkészte, majd elmosolyodott és hátralépett.
- Elmegyünk, kerítünk neked valami ruhát, aztán meglátogatjuk a gazdánkat.
Shagan bólintott és követte Kalast a nappaliba. A szőke sikeresen kiszabadította a szövetet a kanapé matraca alól és vállára terítette.
A rajzoló egy pillanatra összezavarodottan nézte Kalast, amint felköti haját. Mozdulata közben a rögtönzött ing finoman rásimult mellkasára, szabaddá tette lapos hasát és izmos vállait, Shaganban pedig ellenállhatatlan vágy ébredt, hogy odasimuljon ehhez a feszes testhez és hagyja, hogy azok a karok átöleljék...
De megrázta a fejét és kitépte magát a bűnös vágyak közül.
„Mégis, mi a fenét csinálok?” - szidta magát. - „Kalas férfi. Én is az vagyok. Ellentmond a természetnek a két férfi közti testi...” - egyszeriben elvesztette a fonalat, ahogy a szőke csábító pillantást vetett rá és szóra nyitotta száját.
- Mehetünk, vagy parádézzak még?
- Persze, mehetünk - vágta rá kissé túlságosan is gyorsan, mire Kalas elvigyorodott és intett neki, hogy csak utána.

A város, annak ellenére, hogy hétágra sütött a nap, komor sötétségbe burkolózott. A magas, sötét falak egyszerre oltalmazták és börtönbe zárták a mögöttük lakókat, a magasba vágyó démonokat és a számtalan, mélybe taszított szolgát.
Kalas, mint valami fényes, gyönyörű angyal, aki árasztja magából a fényt úgy vonult végig az utcákon, nyomában Shagannal.
Senki nem mert kilépni eléjük, holott az utca, melyen sétáltak, tömve volt gazdáik kívánt dolgai után siető szolgákkal, rabszolgákkal, akik pultok mögé kötözve kínálták a különféle árukat, melyeket rájuk bíztak.
Shagannak feltűnt a hatalmas társadalombeli különbség a szolgák és a rabszolgák között. Értelemszerűnek tartotta, hogy a démonok állnak a társadalom csúcsán - ők irányítanak mindent, hozzájuk folyik be minden -, de úgy tűnt számára, mintha a szolgák is a démonokéhoz hasonló hatalmat élveznének. Legalábbis a társadalom legalja körében.
- Shagan, erre gyere - kanyarodott be egy kapualjba Kalas és kitárta az ajtót a rajzoló előtt, aki kissé bizalmatlanul pislogott be a fáklyákkal megvilágított alacsony folyosóra.
- Biztos, hogy...
- Menj már be - türelmetlenkedett a szőke. - Mivy itt lakik, jobb, ha egyenesen tőle szerezzük be a holmijaid, mint ha kintről.
- Miért, mi baja van a kinti holmiknak?
- Azok a pórnépé. Vagy kellemetlen szövésű, rossz szabásmintával készült ruhák, vagy rossz minőségű, könnyen foszló anyagok. És ha megtehetjük, miért ne olyan ruhákat hordjunk, mint amilyet a démonok is?
- Szereted a fényűzést...
- Te talán nem? - villant meg Kalas szeme és lekapta az egyik fáklyát a falról, ahogy sötétedett a folyosó. - Nem hiszem, hogy szívesen laknál egy tetves, ürüléktől bűzlő lyukban.
- Hát, abban tényleg nem.
- Na látod - dobta bele a fáklyát egy hordóba, mikor a folyosó széles teremmé szélesedett, melyet napfény öntött el, csodálatosan megvilágítva a terem oszlopai közé kifeszített anyagokat. - Mivy! - kiáltotta el magát Kalas. - Gyere elő, vásárlód van!
- Várj egy percet Kalas, méretre szabok egy nadrágot és megyek! - rikkantott vissza egy fiatalos asszonyhang. Kalas elhúzta a száját és kezébe vette az orra előtt lengedező selyemsálat.
- Egy ilyen lepedőnek? - pillantott Shaganra, az orra alá tolva a vörös anyagot.
A rajzoló meghökkenve nézte a sálat, majd megbotránkozva tolta el.
- Á, nem tudod mi a jó... - morgott Kalas sértetten. - Hidd el, ezen a szex... vadállati...
- Nem áll szándékomban...
- Persze, persze - intette le a szőke, majd továbblebbent egy palackzöld anyaghoz. - Ez menne a szemed színéhez.
- Kalas, nem lehetne egy egyszerű pamutinget, meg farmernadrágot szerezni? - feszengett Shagan a rengeteg, méregdrága szövet között. Kalas megcsóválta a fejét.
- Kérlek, szakadj már ki ebből az általánosságból. A birodalom leghatalmasabb démonának a szolgája vagy, a társad a birodalom legbefolyásosabb szolgája, te meg meg akarsz maradni ebben a középszerűségedben. Nem vagy normális.
- Kalas, nem akartam idejönni - emlékeztette a férfit. - Te hoztál ide.
- Visszahoztalak - javította ki Shagant a szőke, egy lepedőnyi csipke mögül kinézve. - Most még nem érted, de előbb-utóbb rájössz.
- Mi lenne, ha te mondanád el?
- Katasztrófa.
- Miért?
- Mert nem tudnád felfogni és mindenképp utána akarnál járni - simogatott meg Kalas egy mintát az egyik anyagon. - Mivy!
- Jövök már! - suhant elő az egyik oszlop mögül egy fiatal nő és megállt a várakozó páros előtt. - Szóval, mi kéne?
- Vegyél vissza, kicsi lány - mordult a nőre Kalas, mire Mivy bólintott.
- Elnézést...
- Legközelebb ne várakoztass meg.
- Nem foglak - hajtotta le a fejét Mivy.
- Kell négy váltás ing a fiatalúrnak, három nadrág és valami könnyű edzőruha.
Mivy Shaganra pillantott. Kék szemében furcsa árnyék villant.
- Kalas... Ő Vele egyméretben van?
- Igen.
- És...
- Elég legyen a kíváncsiskodásból.
- Megfelelnek az Ő ruhái is?
- Változtass rajtuk egy kicsit, mert Zakhyel meg fog pukkadni, ha beállít azokban.
- Rendben - hajolt meg a nő és eltűnt a szövetek mögött.
Shagan figyelte könnyed mozgását, majd Kalashoz fordult.
- Kérlek... Ki ez az Ő?
A szőke megrázta a fejét.
- Nem beszélünk róla.
- Tudni akarom.
- Azt mondtam, nem! - mordult fel fenyegetően és fejét a rajzoló felé kapta. Szürke szemeiben vörösen rajzolódott ki a pupilláját körbefonó vékony csík. Shagan rémülten lépett hátra, mire Kalas tekintete egyből megenyhült. - Bocsáss meg. Ez kissé érzékeny terület.
- Feltűnt... De ahogy látom, engem is érint.
- Shagan, megmondtam...
- ...hogy nem vagy hajlandó elmondani.
- Igen. És maradjunk meg annyiban, hogy majd ha készen állsz rá, akkor.
- Ha készen állok... - ismételte Shagan. - És az mikor lesz?
- Az tőled függ.
- Itt vannak a ruhák - lépett oda Mivy, megtörve a két férfi közt kialakulni készülő szempárbajt. Kalas odavetett néhány csillogó érmét a nőnek, majd kiemelt a Mivy kezében lévő csomagból egy könnyű anyagból készült inget és odanyújtotta Shagannak.
- Vedd fel.
- Itt? - nézett körbe a férfi zavartan. Kalas arcán kaján vigyor terült szét.
- Ne szégyenlősködj... Mivynek semmi köze hozzád, én meg láttalak már meztelenül. Ha pedig bárki meg mer zavarni, annak Zakhyel haragjával kel szembe néznie.
- Örülök, hogy ennyire szíveteken viselitek a kinézetemet... - morogta az orra alá Shagan, és elvonult az egyik vaskos csipke mögé.

Valóságos felüdülés volt a város sötétsége után a démonok palotáinak tágas folyosóin és napfényes termein keresztülsétálni, legalábbis Shagannak. Kalast teljesen hidegen hagyta a falak világossága - hiszen ő már jónéhány éve itt élt.
A rajzoló néhány lépéssel lemaradva loholt a nyomában - nehéz volt megszoknia a „suhogós” holmikat, melyeket a szőke ráaggatott, így minduntalan megállt igazgatni öltözékét, hiába, hisz folyton úgy érezte, mintha meztelen lenne. Bár, meg kell hagyni, ezek a ruhák furcsa, előkelő kinézetet adtak neki, mintha ő is egy lenne a nagyhatalmúak között.
- Nocsak, ki van itt... - bukkant fel hirtelen az egyik oszlop mögül egy férfi. Shagan egy pillanatra azt hitte, Mimi áll velük szemben - de tévednie kellett, mikor belenézett az ismeretlen sárga szemeibe.
- Marion - nyögött fel, a férfi pedig feléfordította hideg tekintetét, amelyben dühös fény villant.
- Mit keres ez itt, Kalas?
- Zakhyel szolgája - felelt a szőke. Marion összehúzta szemét.
- Miért tenné pont őt szolgává? Hiszen...
- Mi talán tudjuk? - szakította félbe Kalas. - Hidd el, Marion, én sem örülök, hogy pont Zakhyel szolgája lett, ha egyszer nekem volt ígérve...
Maron felkapta fejét és félelmetes morranást hallatott.
- NEKED? Neked, te aljas... Mégis, mire kell egy szolgának egy szolga? Főleg neked...
- Tudod, Marion... - fogta vissza hangját Kalas és lassan elindult a másik férfi felé. - Tudod... Mindig is a zöldszeműekre buktam... Rá...
- Ő nem jöhetett vissza! - menekült el Kalas közeléből Marion. - Még te sem hozhatod vissza!
- Ki mondta, hogy én fogom? - nevetett fel Kalas tébolyultan. - Neki nem kell segítség ahhoz, hogy visszajöjjön! Ő nagyobb Zakhyelnél, nagyobb Hyondarnál... Ő, Ő a legerősebb!
- Elég! - kiáltott közbe valaki dühösen, majd Zakhyel bukkant fel. Dühtől villogó tekintettel nézett a vele egymagas Kalasra. - Nem merészeld őt emlegetni... Marion, takarodj! - förmedt a rémülten görnyedező férfira, majd undorodó pillantást vetett Shaganra. - Te itt maradsz.
Shagan bólintott. Valahogy nem fűlött a foga ahhoz, hogy belekeveredjen Kalasék vitájába, mégis megütötte néhány szó fülét a tőle néhány méterre folyó heves társalgásból.
- Hogy merészelted...
- Ő a Látó, Zakhyel... Lehet, hogy Shagan egy Vele...
- Megmondtam, hogy végezz vele!
- És aztán beleegyeztél, hogy az enyém lehet. De nem tartottad be az ígéreted!
- Felfogtad te, hogy milyen veszélyes lehet ez?
- Persze. Nem is vagyok hajlandó elmondani neki, hogy honnan jön az ereje... Már ha igaz a feltevésem.
- Reméljük, hogy tévedsz...
- És ha nem?
Zakhyel arca vészesen elsötétült.
- Nem akarok még egy polgárháborút...
Kalas arca úgyszintén.
- Nem fogom megölni.
- Megteszi más.
- Nem engedem.
- Ellenszegülsz?
- Ne felejtsd el, hogy én segítettelek titeket a triumvirátus idején...
- Ne felejtsd el, mi lett a vége... - sziszegte a démon, majd intett fejével Shagannak. - Szolga! Te Mimi mellett fogsz tanulni, ha pedig elsajátítottad a megfelelő tudnivalókat, Kalas fog rád felügyelni.
- Köszönöm a bizalmat - hajolt meg Kalas és gúnyos vigyort villantott fel. - Démon.
Zakhyel zöld szemében gyilkos fény lobbant fel a szavak hallatán, melyeknek értelmét Shagan nem teljesen látta át.
Bár, miért is látta volna... A fátyolon innen élők mindannyian kizárták az őt illető dolgokból és kezdett egyre inkább összezavarodni. Fogalma sem volt ki lehetett ez az Ő, aki folyton szóba kerül, hogy miért nem akarnak, jobban mondva miért nem mernek róla beszélni...
Mégis, sejtette, hogy a válasz önmagában van, csak nem elég őszinte magához, nem képes magábafordulni.
Világéletében csak élt bele a nagyvilágba. Apja halálával elvesztette céljait, mikor fogadott nővére elköltözött otthonról, a maradék inspiráció is kiveszett életéből, csupán anyjának makacs vallásossága maradt és rajzai, melyeket szülője rendre bűnösnek titulált és tűzre vetett, holott Shagannak gyakran fogalma sem volt, mit jelentek rajzai... De Kalas már azokban is gyakran fölbukkant, igaz, a gyermeki ábrákból nehezen lehetett kiszűrni a szőke férfi alakját.
Soha, senkivel nem alakított ki szoros kapcsolatot. Barátai mind eltávolodtak tőle, ahogy munkát találtak, családot alapítottak és sikert sikerre halmoztak. Volt osztálytársai között ő az egyetlen, akinek nincs állandó partnere, saját lakása, hisz amiben él, az is nővérének a hagyatéka. Csupán a rajzoláshoz való tehetséget mondhatta magáénak... Aminek köszönhetően találkozott Jonasszal, aki megpróbált valamiféle báty-főnök szerepet felvenni vele szemben.
És Loki... Az alulfejlett, félholt kismacska, akit egy kukából húzott ki másfél éve, az egyetlen lény volt közelében, aki valóban közel tudott férkőzni hozzá.
- Shagan, gyere - indult el Kalas, a rajzoló pedig összerezzenve követte. - Mimi valószínűleg az egyik kocsmában szórakozik. Leadlak neki, utána viszont dolgom van.
- Milyen dolgod?
- Nem rád tartozik - felelt kurtán a szőke és bevezette Shagant egy szűk átjáróba.

A sötétség hirtelen szakadt rá. Ott állt a falak között, melyeken apró repedések futottak végig, és várt. Tudta, hogy jönni fog. Még sosem mondott neki ellen.
Valóban, ahol az árnyék a fénnyel találkozott, megvillant egy hosszú búzaszőke hajjal borított fej és hanyag testtartású gazdája, majd befordult és megállt néhány méterre tőle.
- Shagan... - húzta össze szemöldökét. - Mit akarsz?
- Te tudsz nekem segíteni - lépett közelebb a másik férfihez, aki fejét félredöntve figyelte őt. - Ismerlek.
- Mit akarsz? - ismételte meg Kalas hűvösen, mire ő felemelte kezét és sóhajtva beletúrt félhosszú tincseibe.
- Zakhyel magáénak akarja a világot. Hyondar nem mer neki ellenszegülni...
- Shag... - komorodott el Kalas tekintete. - Mégis, mit gondolsz, mi lesz, ha szembeszállsz az öcséddel? Az ő pártja nagyobb...
- Tudom! - vágta rá hevesen Shagan. - De nem lehet az övé minden!
- Már megint gyenge vagy...
- Nem érdekel! - fakadt ki. - Tudom, hogy démonnak születtem, tudom, hogy másokat kéne nyomorba taszítanom, de betege vagyok ennek! Nap, mint nap látom, ahogy a fátyol túloldalán ezrek halnak meg, csak mert Zakhyelnek játszani van kedve! Nem akarom, hogy mindent kiirtson, hogy a mágusok is az áldozatául essenek!
- A mágusok... - ismételte vontatottan Kalas. - Hát már a mágusokért is aggódsz?
- Kérlek... - lépett még közelebb a szőkéhez és könyörögve nézett bele annak szürke szemeibe. - Megmutattad, milyen a valódi élet... Segíts megtartani azt...
- Ne felejtsd el, hogy Zakhyel szolgája vagyok - Kalas tekintete komolyan csillogott, ő azonban már látta benne a beleegyezés szikráit. - Nem árulhatom el.
- Nem azt kérem, hogy áruld el... Csak hogy segíts.
Kalas lehajtotta fejét, és kezét Shagan vállára ejtette.
- Mit tehetnék még érted?
Igaza volt. Beleegyezett.
Arcán bátortalan mosoly terült szét és megfogta a szőke finom kezeit.
- Köszönöm, Kalas...
- Még ne, Shag... - hajolt oda hozzá a szolga és megszagolta haját. - Nem tettem még semmit... - simított végig ajkaival a másik ajkán, majd egy gyors mozdulattal eltűnt.

Ahogy kiléptek az átjáróból, minden kivilágosodott, Shagan pedig magához tért. Rémülten kapott levegő után, ami nem kerülte el vezetője figyelmét. Kalas megtorpant, mikor Shagan is és hátrafordult.
- Mi történt?
- Sem-semmi - nyögte a rajzoló, próbálva fékezni reszkető térdeit, azok azonban nem engedelmeskedtek neki és összecsuklottak alatta. Kalas villámgyorsan utánanyúlt és elkapta.
- Ha nem történt semmi, akkor miért pánikolsz? - nézett bele Shagan zöld szemeibe, majd leültette őt a fal tövébe. - Látomásod volt? Hé, nyugodj le... Nem hallod, nyughass! - emelte fel hangját, mivel Shagan csak halálraváltan remegett, képtelenül arra, hogy akár csak egy szót is kinyögjön. - Na jó, tűnjünk innét - pillantott idegesen körbe, elkapva egy sunyi pillantású démon tekintetét. - Gyerünk, Shagan... - húzta fel a férfit, aki meredten bámult maga elé, próbálva feldolgozni a látottakat.
Nem tudta, hogy ez most mi volt... Látomás a jövőből, vagy kissé rossz helyre csúszott álom? Hihetetlennek tűnt számára, hogy akár Zakhyel rokona lehet, vagy hogy képe lenne szembeszállni vele. Úgy vélte, ismeri magát annyira, hogy tudja, nem lenne elég bátorsága arra, hogy szembeszálljon egy ekkora hatalmú démonnal...
- Ide - húzta be egy lepukkant lebuj ajtaján és begyömöszölte a legsötétebb sarokban álló asztal mögé. - Szolga! Hozz valami erőset! - kiáltott a pult mögött ácsorgó férfinek, aki azonnal ugrott és egy füstölgő itallal teli kancsót helyezett a szőke elé, majd annak szemvillanására hajlongva menekült a közeléből.
- Idd ezt meg - töltött Shagannak és az orra alá tolta a poharat. A rajzoló köhögésben tört ki, már az alkohol szagától is, de Kalas könyörtelenül megitatta vele.
- Mi a pokol volt ez? - kapkodott levegő után. Kalas elmosolyodott.
- Azért... Jobban vagy?
- Fogjuk rá... - törülgette könnyeit a sötéthajú férfi, érzékelve, hogy remegése semmivé foszlott és feje is könnyebbnek tűnik.
- Mi a fene volt az ott benn?
- Nem tudom... - tárta szét kezeit tanácstalanul Shagan. - Eddig még sosem volt ébren látomásom.
- Mit láttál? - hajolt közel Kalas. A rajzoló idegesen pillantott körbe, nem nagyon akaródzott elmondani neki. Nem tudta, mit látott, s félt, hogy ezzel akár nagy bajba is keverheti akár Kalast, akár önmagát. - Shagan, el kell mondanod... Zakhyel nem fog róla tudni. Nekem ő már nem a gazdám.
- Akkor kid?
Feszült csend zuhant közéjük. Shagan érezte, hogy sikerült gondolkodóba ejtenie a szőkét, aki vontatottan felelt.
- A munkaadóm.
- De kötelezhet arra, hogy mondj el neki mindent...
- Shagan, nem csak miattam kérem, hogy mondd el, mit láttál - düh szikrái villantak fel a szürke szempárban, fojtott hangja indulattól reszketett. Shagan megriadt ettől a tekintettől, nem volt képes állni Kalas tekintetét, így fejét lehajtva aprót bólintott.
- A... Ott álltam az átjáróban. Téged vártalak... Jöttél. Segítséget kértem... Meg akartam buktatni Zakhyelt. Azt mondtad, az öcsém...
Kalas felborította a keze ügyébe eső poharat, az alkohol fekete csíkot mart a falapba. Shagan felkapta fejét és belenézett a szőke döbbenettől tágra nyílt szemébe.
- Te... - nyögött fel Kalas. - Erre emlékszel?
- Nem értem - vonta össze szemöldökét Shagan. - Azt akarod mondani, ez egy emlék?
- Felejtsd el - vágta rá gyorsan a férfi és követte tekintetével a belépő társaságot, melyet Mimi vezetett. - Ezt ne merd senkinek se említeni. Főként nem Miminek.
- Nem vagyok hülye, tudom, hogy veszélyes dolgot láttam...
Kalas bólintott.
- Megkérhetlek valamire?
- Attól függ...
- Szeretnék én lenni az első, aki értesül a látomásaidról. Zakhyel előbb-utóbb rájön, hogy minden, amit megálmodsz, valóra válik, és kényszeríteni fog, hogy álmodj neki.
- Honnan tudod, hogy meg fognak történni?
- Mondtam már, mi nagyon régóta ismerjük egymást... - csillant meg cinkosul a szőke szeme, majd odaintette Mimit és ivótársait. - Anyuci, drága, van itt neked még egy kiscsibe!
- Mi van?!
- Zakhyel Shagant is a nyakadba akasztotta - dőlt hátra Kalas és arrébhúzódott, hogy a magas férfi beférjen mellé. Mimi felsóhajtott.
- Lassan tényleg úgy érzem magam, mint valami tyúkanyó... - morgott és megkaparintotta a Shagan előtt ácsorgó kancsót. - Hmm, kribl...
- Mi?
- Kribl. A birodalomban fellelhető legmérgezőbb virág levéből készült ital. Jobb, mint bármelyik pia az emberek világában...
- Az igazat megvallva, aki nincs hozzászokva, annak bizony szétmarja a gyomrát - ült le Shagan mellé egy kerek arcú fiú és kezet nyújtott a rajzolónak. - Nagesh, a peremvidékről, másfél éve vagyok Zakhyel szolgája és Mimi lótifutija.
- Hé! - csattant fel méltatlankodva a fent nevezett. - Attól, mert meg szoktalak kérni, hogy járj utána néhány holminak, nem vagy a lótifutim!
- Mimi a lustaság mintaképe - súgta oda Kalas a rajzolónak, aki felnevetett.
A társaság mintha kifújta volna a látottak emlékét is a fejéből. Hamar rájött, hogy Mimi a legnagyobb bohóc a környéken, ugyanakkor rendkívül mélyérzésű emberről, egy gondolkozó lényről van szó - ami nem volt elmondható Nageshről. A fiú többnyire gondolkodás nélkül kimondta, amit gondol, akármekkora hülyeségnek is tűnt, és ebből kifolyólag pillanatok alatt képes volt a legegyszerűbb dolgokat is hatszorosan megcsavarva félreértelmezni.
Kalasról még mindig nem tudta, mit gondoljon - a férfi olyan volt számára, mint a tenger. Egyik pillanatban haragos, szinte lázad, a következőben hangosan kacag a többiekkel, s egy újabb hirtelen váltás után magába temetkezve fürkészi társainak arcát - legfőképpen Shaganét, ami egyre jobban kezdte zavarni a pirulásra hajlamos rajzolót.
- Mit nézel? - pillantott a szőkére, mikor az már hosszabb ideje csak az ő arcát bámulta. Mellettük Mimi és Nagesh hangosan koccintottak a másnaposságra.
Kalas kicsit megrázta fejét és felkönyökölt.
- Annyira... Ő vagy.
- Ki?
A szőke lehunyta szemeit.
- Nem akarok rá emlékezni.
- Akkor miért beszélsz folyton róla?
- Menjünk haza - állt fel a férfi és átmászott Mimin. - Anyuci, ne maradj ki soká. Nageshnak holnap ki kell mennie Drohne-nal.
Drohne? Shagan felkapta fejét és homlokráncolva nézett Kalasra. Ismerős volt neki a név...
- Te nem jössz? - pillantott rá a szőke várakozóan, Shagannak pedig bevillant a név eredete. Az álma... Amiben Kalas meghal.
- De, jövök - tápászkodott fel, és kissé imbolyogva követte a látszólag józan szolgát. - Várj már... Teljesen be vagyok állva, így nem tudlak követni...
- Kellett neked megkóstolnod azt a löttyöt, amit Mimi ivott.
- Borzalmas volt... De nem olyan rossz, mint amit te nyomtál belém.
- Hát, aki csak sörön él...
- Ez azért nem teljesen igaz... - ingatta ujját a rajzoló és egy pillanatra megkapaszkodott az egyik hullámzó kerítésben. - Egyántalán, honnan tudod, hogy sörös vagyok?
Kalas a fejét félrebillentve mosolygott rá, mire Shagan felsóhajtott.
- Tudom, régről ismersz...
- Nem, régóta figyellek.
- Még jobb - indult tovább a sötéthajú férfi. - Mesélj nekem a peremvidékiekről...
- Hmm... - gondolkozott el Kalas. - Olyan sokféle népség él ott, hogy nehéz lenne róluk csak úgy mesélni. Egyszer elviszlek és megmutatom, miféle hely.
- Amikor az árverésre vártunk, volt ott két peremvidéki... Cain és Raven... Hyondar vette meg őket.
- De csak mert Zakhyel rábeszélte.
- Miért?
- Szerinte Hyondar nem elég keménykezű - vonta meg vállát a szőke. - Eddig összesen egy szolgája volt, akivel éjjel-nappal együtt volt, azt hiszem, jobban ismerték egymást, mint bárki más... Meg amúgy is, szerintem Zakhyel játszani akar. Ráveszi Hyondart, hogy képezze ki katonának valamelyiket, a másik pedig legyen mondjuk gyógyító, aztán majd megfigyeli, milyenek lesznek a reakcióik, ha elszakítják őket egymástól.
- Jézusom - fintorgott Shagan. - Ennyire aljas lenne?
- Ennél rosszabbakat is tett... - hajtotta le fejét elkomorodva a szőke. A továbbiakban egy szót sem szólt, csak elgondolkodva nézte az utcák végén felcsillanó, a lemenő nap fényében fürdő óceánt.
Shagan furcsán ismerősnek találta a helyzetet, de nem értette miért. Talán, valamikor régen sétálhatott így valahol... De nem. Egyetlenegyszer volt tengerpart közelében nyaralni, de az is egy zsúfolt üdülővárosban volt, nem egy sötét démonvárosban.
- Piszok giccses, de valahogy mindig megfog - állt meg egy lépcső tetején Kalas és lenézett a város komor falaira és az azokkal éles kontrasztot húzó narancsszín tengerre. - Szerinted?
- Nem tudom - vonta meg vállát Shagan. - Sosem tudtam megfogni az ilyen dolgokat.
- Majd megtanítom - nézett szelíden a rajzolóra Kalas, mire Shagan felvonta szemöldökét.
- Hogy is van ez? A fiatalabb tanítja az idősebbet? - kérdezte, elfeledkezve arról, hogy a szőke rendszeresen hangsúlyozza a kettejük közti korkülönbséget.
- Shagan... Hány éves is leszel?
- Harminc.
- Jó, én háromszáz...
- Nem szóltam.
- Remélem is - vigyorodott el Kalas és könnyedén felszökkent az utat szegélyező vállmagaságú párkányra. - Nincs kedved bejönni velem a műtermembe? Megihletett a tenger.
- De, szívesen - bólintott a férfi, hisz már úgyis kíváncsi volt társának az álmaiban emlegetett tehetségére. - Te festesz, igaz?
- Többnyire - bólintott Kalas. - Bár gyakran szoktam rajzolni, ha ecset és vászon nincs a közelben.
- Realista, vagy saját stílus?
- Ez is, az is - billegtette fejét a férfi. - Ha nagyon nincs mit csinálnom, akkor elkezdek kísérletezni a különféle módszerekkel, de többnyire megmaradok a realista ábrázolásnál. Egyszerűen nem tudom egy síkba vetni a dolgokat.
- Ezt tartják a legnehezebbnek. Amikor a képregényrajzoló-tanfolyamra jártam, akkor is ezzel töltöttük a legtöbb időt, hogy hogyan tudnánk leegyszerűsíteni a rajzokat, hogy azok még élvezhetőek legyenek.
- Furcsa hallani, hogy neked nehézséged lennének a rajzolással... Amilyen elképesztő sebességgel gyártottad a rajzokat az álmaidról... - jegyezte meg a szőke halkan, mire Shagan szerényen elpirult.
- Azokat csak összecsaptam...
- Akkor nem akarom tudni, milyen az, ha valóban odafigyelsz arra, amit csinálsz.
- Nézd... - jött zavarba Shagan és megdörzsölte tarkóját. - Nem szívesen beszélek az ilyesmikről...
- Akkor ne beszélj. Megérkeztünk - ügetett fel Kalas egy kecsesen ívelő lépcsőn és matatni kezdett a tetején várakozó ajtó zárján. - Bocs, de egy kicsit vacakol... Azért - mosolyodott el, mikor a kilincs kattant egyet és engedelmesen kinyílt a terem tulajdonosa előtt.
Shagan kíváncsian lépett be az apró ajtón, hogy aztán állát valahonnét a térde környékéről kaparja össze. Kalas műterme legalább akkora volt, mint egy bálterem, polcok által kisebb-nagyobb részekre osztva és minden egyes szabad falterületet elborítottak a festmények, rajzok, különféle apró műtárgyak. Az oszlopok aranylóan csillogtak, a mennyezetet egy hatalmas, roppant színes freskó borította, mely furcsamód egy jól ismert bibliai képet mutatott: a kiűzetést a Paradicsomból.
- A mindenségit... - hümmögött elismerően Shagan, követve vezetőjét a műterem belső szentélyébe. - Ez mind a tiéd?
- Aha - bólintott Kalas. - Többek között ezt ajánlották értem az árverésen.
- Igen, hallottam, hogy rekordért vittek...
- Úgy is mondhatjuk... - bólintott a férfi kelletlenül. - Szerencsétlen mindenét feltette rám, aztán el is veszítette, amikor Zakhyel úgy gondolta, jó leszek neki cipőt pucolni.
- Csak erre kellettél neki? - csodálkozott a rajzoló, majd kezébe vett egy, az egyik polcon árván heverő rajzot, mely egy nyíló virágot ábrázolt.
Kalas megvonta a vállát.
- Először cipőt pucoltam, utána ablakot, aztán megverekedtem a becsületéért néhány öreggel és a testőre lettem.
- Minek egy démonnak testőr?
- Több szem többet lát. És valakinek be kell hajtani az adókat.
- Szóval te ilyen házi mindenes vagy.
- Olyasmi. Teljes foglalkoztatottságú szolgának lehetne hívni...
- Furcsa egy kifejezés - nézegette a falra akasztott képeket Shagan, majd rámutatott az egyikre, amelyik egy vidáman kacagó nőt ábrázolt, derékig érő szőke hajjal, karjaiban egy ébenfekete hajú fiúcskával. - Ő ki?
Kalas arca elkomorult és alig hallhatóan válaszolt.
- Az anyám és az öcsém.
- Mi történt velük? - kapta fel fejét Shagan a szomorkás hangra.
- Zakhyel kivégezte mindkettőjüket - felelt Kalas sötéten. - Nem voltak képesek alávetni más akaratának.
- Sajnálom - nézett a szőkére Shagan, és komolyan is gondolta, amit mondott. Át tudta érezni, milyen lehetett a férfinak elveszteni a rokonait.
- Régen volt már - merengett el Kalas. - Lassan... 250 éve. Már nem is emlékszem anyám mosolyára.
- Hogy hívták az öcsédet?
- Francis. Állítólag apám után nevezték el... Sosem ismertem. Anyám szerint az ő szemeit örököltem...
- Lehetséges - nézett fel Kalas anyjának sötétbarna szemeire, majd vissza a fiára. Csupán finom vonalú szemöldökük és hullámos, búzaszőke hajuk volt az, mely valamiféle rokoni kapcsolatot mutatott közöttük.
- Gyere, megmutatom a belső szobákat - váltott gyorsan a feszélyezett festő s intett Shagannak, hogy kövesse a polcok boltívei alatt, az árnyékos dolgozószobába.
Valóságos megkönnyebbülés töltötte el a terem pedáns rendje után a félhomályos szoba ismerős rendetlensége. Az asztalon kusza összevisszaságban hevertek a festékes tasakok, az ecsetek, a festőállványon egy félig kész festmény árválkodott, a sarokba állított ágy bevetetlen, az ágy fölé szerelt polcon rajzok tömkelege.
- Otthonos... - jegyezte meg a rajzoló, szemügyre véve az egyik földön heverő papírlapot, melyen néhány vázlatos alak kapott helyet.
- Kérsz valamit inni? - matatott Kalas az asztal fiókjában. Shagan felnyögött.
- Kalas, hagyj békén a piával...
- Te tudod - vonta meg vállát a szőke, majd fogával lepattintotta a kezében lóbált bőrtömlő kupakját s szájához illesztette. Shagan megszédülve huppant le az ágyra és hátradőlt.
- Bassza meg... Soha a büdös életben nem megyek el még egyszer Mimivel inni... - pislogott kábán a plafonra. Kalas megtörölte száját és ránézett.
- Elfelejtettem mondani a kribl utóhatását...
- Még az is van neki?!
- Aha - kortyolt bele a tömlőbe a szőke ismét. - Hirtelen kábultság és aluszékonyság.
- Fogadok, hogy direkt tervezted így...
- Nem - rázta fejét Kalas. - Úgy számoltam, hogy megmutatom a műtermet, utána pedig hazamegyünk és kialszod magad, de szeretett anyánk keresztbehúzta a terveimet.
- Miért hívod Mimit az anyádnak? - támaszkodott fel Shagan. Kalas vállat vont és nekidőlt az asztalnak.
- Nem tudom. Rajta ragadt.
- Azért elég... furcsa egy jelző ez egy felnőtt férfinak...
- Furcsa, nem furcsa, a fiatalabbak mind így hívják.
- Hány éves?
- Hát... - tűnődött el Kalas és magában gyorsan utánaszámolt. - Ha nem tévesztettem semmit, akkor most 621.
- Ha-hatszázhuszonegy?! - kiáltott fel döbbenten Shagan.
- Mi olyan hihetetlen? - nézett rá csodálkozva a szőke. - Shag, itt jóval lassabban telik az idő, mint nálatok.
- Még mindig Shagan.
- Tökmindegy.
- Lehet... - pislogott a sötéthajú férfi álmosan. Kalas elmosolyodott.
- Nyugodtan alhatsz itt is, nem valószínű, hogy bárki is zaklatna.
- És te?
- Ha már kikezdek valakivel, akkor az legalább félig legyen magánál az ágyban.
- Jó - helyezkedett el a rajzoló a kényelmes fekhelyen, majd néhány pillanat múlva mély álomba zuhant, melyet nem zavartak látomások.

Iszonyatos fejfájással és rossz szájízzel ébredt. Hunyorogva bámult fel a fehér plafonra, majd lelökte magáról a fehér takarót, amit valaki gondosan ráterített és a széleit begyömöszölte teste alá, nehogy érje a hűvös éjjeli szellő és megzavarja a szunyókálásban.
Felült és nyögve temette tenyerébe arcát.
- Rohadt életbe... Valaki, egy fájdalomcsillapítót... Kalas, itt vagy a környéken?
Mint a csendből kiderült, a szőke férfi nem volt a környéken.
- Fenébe... - kászálódott ki az ágyból és tanácstalanul körbenézett. - Hol lehet itt a mosdó? Csak nem az utcára jár ki...
Tekintete megakadt egy természetellenesen elhelyezett cetlin az asztalon. Kíváncsian szeme elé emelte és végigböngészte a néhány sort.

Jó reggelt, Shagan!
Remélem nem gond, hogy egyedül hagytalak, de szólított a munka. Mosdó az egészalakos cicás hölgy mögött, a szekrénybe raktam a ruháidat, van mellettük egy kis kenyér és sajt reggelinek. Fejfájáscsillapító a mosdó fölötti szekrénykében, a zöld port keresd, két csipet egy pohár vízbe.
Mimi a Gyíkok terén vár, 11-kor. Ne késs sokat, nem szereti.
Üdv: Kalas

Felsóhajtott, visszatette a cetlit előző helyére és célba vette az említett festményt, mely mögött ott húzta meg magát a megkönnyebbülés fellegvára...
Közel fél óra tollászkodás után, immáron semmivé foszlott fejfájással és tisztán kilépett a fürdőből, felöltözött, megreggelizett és nekivágott a városnak, hogy megkeresse azt a bizonyos Gyíkok terét, melyről halványlila gőze sem volt, hol lehet.
- Elnézést - lépett oda egy idősödő férfihez, aki hunyorogva nézett fel rá. - Meg tudná mondani, hol találom a Gyíkok terét?
- Maga... - pislogott a görnyedt szolga, majd kikerekedett szemekkel nézett rá. - MAGA?!
- A nevem Shagan és...
- Hagyjon békén! - menekült el a közeléből a férfi. Shagan értetlenül bámult rá, de mikor az idős férfi rettegve takarta el szemét, inkább továbbment.
Ám akárhogy próbálkozott, senki nem adott neki választ. Aki pedig nem futott el előle, az csak értetlenül rázta fejét, mintha a tér nem is létezne. Végül a férfi ismerős területre tévedt - a piacra, ahol tegnap jártak Kalasszal.
Odalépett néhány árushoz, azok azonban nem válaszoltak neki, hanem portékáikat árulták szüntelenül.
Shagan idegesen pillantott körbe. Tekintete megakadt egy reménykedő, mogyoróbarna szempáron.
- Shivas! - kiáltott fel és odasietett a fiúhoz, aki egy tükröket árusító bódéban kuporgott. A fiú gyorsan hajának függönye mögé rejtette arcát és onnan pislogott fel rá.
- Van eredeti, keleti tükrünk, kézzel készített kerettel... - motyogta, majd lebukott a pult alá és előhúzta a nevezett tárgyat, egy ceruzával és papírral együtt.
„Nem beszélhetünk.” - firkantotta fel. - Esetleg ha az úrnak nem tetszik, van ezüstberakásos kerettel is. „Menj végig az árusok utcáján, a végén lesz egy fal, azon egy ajtóval.”
- Kicsit mintha torzítana - jegyezte meg Shagan, belepillantva a tükörbe, és egy köszönömöt intett ujjával. Shivas szeme rémülten villant egyet, mikor a férfi tekintete a karján húzódó zúzódásra esett és gyorsan eltüntette köpenye alatt kezét.
- Sajnálom - motyogta a fiatal férfi, és összehúzta magát. Shagan döbbenten szisszent fel, ahogy Shivas elfordította fejét és egy pillanatra látni engedte nyakát, melyet fognyomok, lila foltok és sebek borítottak.
- Shivas, mi a pokol történt veled? - kapta el a fiú kezét, aki a félelemtől tágra nyílt szemekkel bámult fel rá és rettegve próbált elhúzódni tőle. - Válaszolj!
- Hagyj békén! - könyörgött a szolga és kitépte karját Shagan szorításából. - Menj már innen, kérlek! Így is elég bajt kavartál, ne tedd még rosszabbá! - kiáltott kétségbeesetten, mire a rajzoló hátrált néhány lépést.
- Shivas, miről beszélsz?
- Tűnj már el! Nem hallod? Menj innen! Kérlek... - nézett könyörgő tekintettel a férfira és fájdalmasan lehunyta szemeit. - Menj már...
- Beszélek Mimivel - jelentette ki Shagan és elsietett a Gyíkok tere felé.

Egy pillanatra megtorpant a Shivas által említett kapu előtt és felbámult a monumentális építményre. A fémkapuba vert szögek sötét szuronyokként meredeztek az ég felé, a keresztpántokra nyomott felirat nem sejtetett semmi jót, még ha Shagan nem is tudta elolvasni az ismeretlen betűket. A résnyire nyitott kiskapun pedig füstös levegő áramlott be, ropogással kísérve, mintha odakinn tűzvihar tombolna...
Kilépett a résen és körbenézett. Mint kiderült, a füst a fal melletti árokba szórt szemét felől szállt fel, a ropogás pedig annak a hangja volt, ahogy toprongyos alakok járkáltak a hamuban, összetördelve a még egészben lévő darabokat.
Shagan száját tátva nézett végig a kopár téren. Itt nem voltak házak, nem voltak árusok, csupán a társadalom aljanépe, és a fekete sziklák, melyek egy kupacba voltak összehordva a tér közepén és melyeken most egy csapat vidáman iszogató alak foglalt helyet.
- Szervusz, Mimi - lépett oda hozzájuk a rajzoló. A fekete hajú férfi széles vigyorral intett neki és szép sorjában rámutatott mindenkire a társaságból.
- Symren - a fiú átható tekintettel mérte végig Shagant, felvillantva hosszú szemfogait és mogyoróbarna haját hegyes füle mögé tűrve. - Kaihel - a rajzoló első ránézésre nem tudta megállapítani róla, hogy férfi-e vagy nő, de az illető nem is nagyon akarta kinyilvánítani hovatartozását. Sápadt arcán utálkozó fintor suhant át, majd figyelmét csontnyelű késének szentelte. - Nagesht már ismered.
- Jó reggelt! - intett a fiú vigyorogva. - Hogy van a másnaposságod?
- Elmúlt - dörmögte a férfi, majd tekintete átsiklott a Mimi túloldalán trónoló egyedekre.
- Jusna és Kreshe, az ikrek - bökött az egymás vállának dőlő testvérpárra, akik rokoni kapcsolatukat meghazudtolva, egymás tökéletes ellentétei voltak.
Míg Jusna magas volt és izmos, addig Kreshe alacsony, szúrós szemű és törékeny testalkatú. Jusna barna szemei békésen szemlélték a világot, Kreshe acélszürke pillantása ide-oda villogott társai között. Egyvalami egyezett: fekete szemöldökük határozott vonala és frufrujuk világoszöld árnyalata.
- És az ott hátul, aki nagyon el van bújva, az Cain.
Shagan meghökkenve néz a sziklák túloldalán heverő férfire, aki most felemelkedett és feléfordult. A fehérhajú dühös vicsort eresztett meg, amire Shagan értetlen pillantása volt a válasz.
- Hát akkor - ugrott talpra Mimi és a kezében szorongatott bőrbutykost az övére kötötte. - Menjünk.
- Öhm... Mimi - tartotta vissza a férfit még egy kicsit Shagan.
- Mondd, Látó.
A rajzoló egy pillanatra zavarba jött a tiszteletteljes jelzőtől, de hamar túltette magát rajta és folytatta.
- Találkoztam a bazársoron Shivasszal...
- Kivel?
- Az árverésen vele adtak el.
- Nem járok be az árverésekre.
- Jó... Figyelj, nagyon rossz bőrben van.
- Shagan, idefigyelj - fogta meg a férfi vállát Mimi. - Ne üsd bele az orrod más démonok szolgáinak ügyébe. Még Zakhyel sem teheti meg, hogy megszólja az alattvalóit amiatt, ahogy a szolgákkal bánnak.
- De Shivas tényleg...
- Felejtsd el, Shagan - nézett mélyen a férfi szemeibe a fekete szempár. - Nem segíthetsz neki. És most gyere. Neked kell a legtöbbet tanítanom.