Döbbent, kikerekedett szemek. Ez volt mindenkin látható. Samantha reszketni kezdett, és hirtelen a levegőt forrónak érezte. Ha kiderül, amit tett, akkor...

-         Letartóztatási parancsunk van emberölés, és gyermekbántalmazás miatt. - mondta a biztos úr.

-         H... Hogy mi? - kérdezte kiakadva Samantha. - Én nem öltem meg senkit, és nem is...

-         Ezt majd a rendőrségen bebizonyítja. Reméljük, van egy jó ügyvédje, ugyanis lesz rá szükség.

-         Elnézést, de én ezt nem igazán értem... - adtam Leon kezébe a pici Hanát.

-         A bíróságon majd mindent meg fog érteni, kisasszony. De önök is beszéljenek az ügyvédjükkel...

-         Mi hogyhogy benne vagyunk? Kérem, mondja már el, mi folyik itt! - eközben a másik kettő ember bilincset tett az Onigean párosra.

-         Holnap mindent meg fog tudni, Miss. Naegino. - felelte. - Viszlát! - azzal kiléptek az ajtón, és a két nőt berakták a rendőrautóba.

-         Én tényleg nem értek semmit. - néztem vissza. - May? - tekintettem rá.

-         Sora, mindent meg fogsz tudni holnap... - suttogta szomorú szemekkel. Ő már tudta, mit tett ez a két boszorka. - De addig is, érezzük jól magunkat. - mosolyodott el.

May nem mondott semmit, akárhogy is faggattuk őt. Csak a szokásos mondattal válaszolt: Majd megtudjátok.
Leon fölhívta a legjobb ügyvédjét, Dean Howkins-t. Dean 30 év körüli férfi volt, szőkés fürtökkel, és aranybarna tekintettel. Magas, jó ízlésű. Két gyermekes családapa, és szerencsékre itt volt Cape Mary-ben. Pont el tudott minket vállalni.

A tárgyalás délután kettőkor kezdődött. A Kaleido Színpadtól ott volt Kalos, Sarah és May. Csak őket engedték be. Emellett ott volt még vőlegényem, Yume, Dean, Carlos és én. Martha otthon vigyázott Hanára.
A tárgyaló terem igen nagy volt. Több ember elfért benne. Középen volt egy hatalmas asztal, hol a bíró foglalt helyet. Nem messze tőle helyezkedett el az esküdtszék. Két padsor volt, az egyikben mi foglaltunk helyet, a másikban pedig nénikém, Vanessa, és az ügyvédjük. A hatalmas, fából készült ajtón két rendőr vigyázott, kezükben fegyverrel.
Ebben a pillanatban megérkezett a bíró, és mindenki felállt.

-         A tárgyalást megkezdem... - szólt egy szigorú tekintetű nő. Leon megfogta a kezemet.

-         Minden rendben lesz... - suttogta a fülembe.  

-         Miss. Wong-ot kérjük, fáradjon ide. - szólt a bírónő, s May fölállt, és férfi egy könyvet nyújtott felé.

-         Esküszik, hogy csakis az igazat fogja mondani?

-         Esküszöm! - azzal leült.

-         Miss. Wong. Mért jelentette fel Mrs. és Miss. Onigean-t.

-         Azért, mert Miss. Onigean egy kegyetlen nő. Meg akarta ölni Sora Naegino-t.

-         Hazudik! - üvöltötte Vanessa, és erre mindenki suttogni kezdett.

-         Csendet! Azt mondtam csendet! - azzal egy fa kalapácshoz hasonlító tárggyal ütött az asztalra. Erre a beszélgetés abba maradt. - Miss. Wong, folytassa!

-         Rendben. Kezdeném a legelejétől. Tehát, Vanessa megpróbálta megölni Sorát az egyik előadáson. - itt reszketni kezdtem. - Erről be is számolt nekem, de én nem akartam ebben részt venni, és meg is mondtam neki, hogy elmondok mindent Sorának. Csakhogy a következő, amire emlékszem egy nagy sötétség. Igen ám, de a terve nem sikerült, ugyanis Leon, nem tudom, hogy hogy, megmentette Sorát. De így, Ő elvesztette az emlékezetét. - a bíró szorgosan irkálta fel a hasznosabbnál hasznosabb információkat. Nem messze tőle egy nő gépelt írógépén. - Ezután, Sorát elűzte Japánba, hazugságokkal, és fenyegetésekkel. - kissé könnyes lett a tekintetem. - Legalább is, nekem ezt mondta. Amikor magamhoz tértem, a szobájában találtam magamat. Megkötözve. Engem is megfenyegetett, hogyha szólni merek, bántja a testvéreimet.

-         Hazudsz! Egyáltalán nem mondtam ilyet, te kis...

-         Vanessa, nyugodj meg! - utasította rendre ügyvédje, Mr. Wagg. A lány dühösen fújtatva leült. - Miss. Wong. Hogy tudja ezt bizonyítani? - állt fel Mr. Wagg.

-         Kalos Eido bizonyítani tudja, hogy pár napra, szó nélkül eltűntem, és nem mentem be dolgozni. - nézett a férfira.

-         Mr. Eido? - húzta fel a tekintetét.

-         Igen, ez tényleg igaz.

-         Ezek csak szavak! Bizonyítani is kell! - akadt ki Mr. Wagg. ~ Ez így nagyon nem lesz jó... - gondolta magában.
-         Rendben. Ezt a tárgyat végső esetként szerettem volna bevetni, de ha nem hisz nekem, olvasson be ebbe! - vette elő táskájából egy nagy, vastag, kékes színű könyvhöz hasonlító tárgyat.
-         A... A naplóm! - kerekedett ki a szeme Vanessá-nak. - De hogy...?
-         Egy dologban hálás vagyok, hogy a szobádba vittetek. És az ez volt.
-         Elloptad!
-         Lehet, de örülhetünk neki. Ebben a naplóba - fordult a bíró felé. - mindent leírt. Van egy másik is, melyet 15 éves korától írt. Az is itt van nálam. De ez a napló sokkal értékesebb, mint az. Nyugodtan nézze meg. - nyújtotta oda. A bírónő elvette, és beleolvasott. Sokáig nézegette, lapozgatta. A levegőben érezhető volt a feszültség, és az idegesség.
-         Ez... mind igaz, Miss. Onigean.
-         Nem! Nem igaz! - felelte ingerülten.
-         Parks, olvassa fel! - nyújtotta oda a mellette ülő férfinak.  

„Kedves Naplóm! 

A mai napom szörnyű volt. Egy idegesítő kis csitri, Sora Naegino, és az idióta húga, Yume Naegino hozzánk költöztek. Olyan kis szerény, szomorú, és ártatlan az a kislány. Ch, szerintem inkább csak szánalmas. Azt sem tudom, mit keres egyáltalán itt. Ó, ja mégis. A szülei meghaltak. Jaj, most sírnom kellene? Na de most mennem kell... A drága unokatestvéremnek van még egy-két dolga...” - mondta a Parks nevezetű férfi, majd lapozott egyet.

 „Kedves Naplóm! 

Most tökéletesen érzem magamat. Sorát anya többször is megverte ma, hála azért, mert „véletlenül” eltört egy családi ereklyét. Amit, persze én törtem el, de rá fogtam. Anya Yumé-t is akarta bántani, de Sora átvállalta, és így Ő még többet kapott. Itt-ott vérzett is. Nesze neked, most már nem vagy olyan szép!” 

Egy újabb bejegyzés:

  „Kedves Naplóm!

Mint már említettem, Sora itt lakik nálunk. Hát, most már nem. Szerencsémre eltakarodott innen. Anya beadta egy nevelőintézetbe, az édes húgocskájával együtt. Csak azt sajnálom, hogy így nincsen egyetlen egy szolgálónk sem.
Ahogy már mondtam, Sora szülei meghaltak. Az anyja egy betegségben, az apja meg egy autóbalesetben... Hát nem éppen így volt.” 

-         Hogy mi? - álltam föl.

-         Kicsim, nyugi! - ölelt át.

-         Ezt... hogy érti? - kérdeztem, miközben arcomról folytak a könnycseppek.

   „Az anyja egy betegségben hunyt el, igen, ez igaz. Csak hogy még mindig élne, és virulna, ha nem kapta volna el azt a mérget, meg belülről marja szét a legfontosabb szerveket... Nagyon nem értek ehhez, de anya mesélte.
Még régebben átjöttek hozzánk, amikor ittak finom italokat. Anya belekevert valamilyen port, ami színtelen, és szagtalan volt, így Hana, vagy kicsoda azt itta meg. A szer lassan hatott. És rá egy évre Sora anyja meghalt.” 

-         T... Te voltál? Te ölted meg? - üvöltöttem, miközben sírtam. - Hogy tehetted ezt, Samantha. - a nő csak egy gúnyos mosolyra húzta ajkait.

-         Csendet! Had olvassa tovább.

  „Az apja meg valamilyen balesetben. Na ez sem így volt. Igen, autóbalesetben, de csak azért, mert a kocsit megbütykölték... Pontosabban anya megbütykölte. Valami olyasmit mondott, hogy „Kölcsön kenyér visszajár.” Ezt nem tudom, mire értette. De azt igen, hogy anya szerette Sora apját, azt az Aldent, vagy kit. Szerelmes volt belé, és féltékeny volt, amikor megtudta, hogy a húgába szerelmes, és hogy nem is néz rá, csak „Hana így”, meg „Hana úgy”... Aztán az egyik este, hallottam, hogy anya próbálkozik... Csak Alden nem foglalkozott vele, még ez után sem, hogy szeretett felesége meghalt. Anya meg bedühödött, és leitta magát. Aldennek beadott valamilyen szert, túl erőset, amiért elaludt. Aztán fogalmam sincs mért, de kiment, és megbütykölte a kocsiját. Ha jól emlékszem a fék vonalait vágta el, vagy már nem is tudom. „Ha nem lehetsz az enyém, akkor senkié sem!” - ezt mondhatta. Amikor Alden fölkelt, szörnyen szédült, de végül beült kocsijába. Az idő szörnyű volt. Majd másnap bejelentette, hogy Alden meghalt. Hmm... Ezután került hozzánk Sora, és Yume. De már ők is elmentek, így boldogok vagyunk.”  

Keservesen zokogtam. A nagynéném...... Megölte... Megölte őket... A szüleimet... Akik szerettek engem, s kishúgomat. És még mindig itt lennének, ha az az álnok kígyó nem tette volna ezt.

-         Ez nem lehet igaz! Megöltétek a szüleinket! - üvöltöttem sírva. - Mért, Samantha? Mért tetted ezt?

-         Hogy mért? Mert elegem volt, hogy csak a kis Hanát pátyolgatták. Hogy semmibe vettek. Pedig orvos voltam. Az akkori osztály legjobbika. De nem, csak a kicsi Hana, aki olyan ügyes artista. Aztán megismerkedtem Aldennel. Helyes férfi volt, és belészerettem. De Hana őt is elvette tőlem. Aztán megszülettetek ti is... Ch. Úgy gondoltam, ha már nem kaphatom meg azt, amire igazán vágytam, akkor senki se kapja meg...

-         És szerinted én nem szenvedtem semmit? Szülők nélkül, a saját erőmből nőttem fel. És... emellett vertél engem.

-         Egyik sérülése súlyosabb volt, mint a másik... - suttogta Yume könnyezve.

-         Visszatérve, Vanessa hívta ide Dereket is, aki most börtönbe ül. És Vanessa volt az, aki mindig szét akart benneteket tépni. - felelte May.

-         Hol van már Adam? - kérdezte magában idegesen Vanessa.

*** 

Mielőtt megkezdődött a bíróság egy férfi lopódzott be az Oswald villába. Halkan, nehogy valaki meghalja fölsétált az emeletre, néhány szobába benyitva, mire végre megtalálta a gyerekszobát, hol egy nő ült.

-         Maga meg mit csinál itt? - kérdezte dühösen, miközben kislányunkat visszatette a bölcsőbe.

-         Jöttem gyereklátogatóba! - felelte, majd leütötte Martha-t, s kiemelte Hanát. - Hmm... tényleg csinos vagy... - mosolyodott el az alvó gyerek láttán. Észrevette a kis táskát, amiben ott volt minden fontos dolog. Fölemelte, majd eltűnt, mintha ott sem lett volna.

Pár órával később egy nő ébredezett. Fején megszáradt vér virított, és erősen szédült. Körülnézett, és minden eszébe jutott.

-         Hana! - felelte, miközben sírni kezdett, majd mit sem törődve a fejébe nyilalló fájdalommal, fölállt, és elrohant a bíróság helyszínére.

***

-         Csendet kérek! Azt mondtam, csendet! - nyomatékosította az utolsó szót a bírónő. Mindenki elhallgatott.

-         Mrs. és Miss. Onigean. Az esküdtszék úgy döntött, hogy maguk ketten...

-         Sora! - rontott be Martha.

-         Martha, mit történt? - álltam fel megrémülve.

-         Na de hölgyem, ez egy bíróság! Őrök! - felelte, majd a két biztonsági őr lefogta őt.

-         Várjanak! Had mondja el! - a két férfi megállt.

-         Sora... Hana...

-         Mi történt vele? - léptem közelebb.

-         Sora, Hanát elrabolták!