32. fejezet

Öntsünk tiszta vizet a pohárba


- Szia Attila! – köszöntötte Anna a fiát. Egy sötét bárban ültek csak ketten voltak anya és fia. Régi fából készült, kör alakú, a megszokottnál magasabb asztalnál ültek, a szék kényelmes az asztalhoz illő bárszék volt. A helyiségben megnyugtató hangulat uralkodott. Attilának kellemes volt a csend, jólesett neki a nyugalom. – Megfelel a helyszín vagy menjünk máshová?

- Nem, jó itt!

- Hát beszélgetni akartál, most minden kérdésedet felteheted! De előbb én teszek fel egy kérdést: Ki vagy te?

- Ezt hogy érted?

- Ki vagy te Attila? A fiam vagy, de biztosan jól ismered te saját magadat?

- Szántó Attila vagyok. Orvos. Az apám: Szántó András az édesanyám pedig te vagy. Miután te meghaltál apa és keresztapa, akinek mellékesen 23 éve nem ismerem a valódi vezetéknevét csak azt, hogy a keresztneve Alex, remélem, ezt jól tudom, nevelt fel bennünket a bátyámmal, Péterrel együtt. – Anna mosolygott. – Anikó néni, a te ikertestvéred, segített a felnevelésünkben apuéknak, már amikor a munkája ebben nem akadályozta meg. Az egész családom te, apu, keresztapu, a bátyám, a nénikém ügynökként dolgoztatok, sőt a többség ma is ezt a szakmát űzi a családban, már ha lehet ezt így fogalmazni. És én is ügynök vagyok a BK csoport egyik tagja a barátaimmal együtt. Mekkora őrült vagyok, hogy belementem! – akadt ki Attila és tenyerébe temette arcát. – Most nem lennék ekkora slamasztikában. Volt egy motorbalesetem. Lebénultam, legalábbis néhány orvos állítása szerint, de lábra álltam. Megölték a barátnőmet, én túléltem. Túléltem egy gyógyszer-túladagolást és kijöttem egy égő házból… És most ugyanaz a rohadék akar eltenni láb alól, aki megölte a mennyasszonyomat, ráadásul, pont akkor mikor végre egyenesbe jött az életem. Ezt én nem hagyhatom!

- Még nem haltál meg! Még van visszaút! Ez az életed, legalábbis, amit te ismersz.

- Mit akarsz ezzel mondani?

- Attila! Hányan vagytok testvérek?

- Hárman voltunk, de már csak ketten vagyunk, Peti és én.

- Tévedsz! – Attila ledöbbent, egy hang sem jött ki a torkán.

- Négyen vagytok testvérek.

- Micsoda? – nyögte ki végül.

- Igen Attila, jól hallod. Peti és Milán ikrek voltak.

- Ezt tudom, Milán meghalt aznap mikor te.

- Nem igaz! Milán él. Nem tudom, hol van most, de él. Attila! – kezdte egy kicsit bizonytalanul Anna. – Van még egy bátyád!

- Nem, nem igaz. – rázta a fejét Attila.

- De igaz! Krisztiánnak hívják.

- Nem. – rázta még mindig Attila a fejét, nem akart hinni a saját fülének. „Nem! Nem! Nem! Arról tudnák! Nincs még egy testvérem!” – gondolta magában. Anna egy mély lélegzetet vett. „Most meg kell adnom neki a végső döfést!”

- 2 perccel idősebb nálad.

- NEM! – állt fel az asztaltól Attila.

- Hidd el! Van egy ikertestvéred! – Attila könnyes szemmel nézett édesanyja szemébe, majd eltűnt. Elment, keresett egy nyugodt helyet, ahol maga lehet a gondolataival. Órákig ült a kedvenc versenypályája lelátójánál a sötét éjszakából világos lett. A pálya lassan benépesedett. Figyelte az éppen gyakorló ifjú gyerkőcöket, a következő nemzedéket. Jókat mosolygott egy-egy esésen és figyelte az aggódó apa-edzőket. A gyerekek elestek, az apa rohant, hogy megnézze nem esett e baja a gyermekének. A srácok fejéről mikor lekerült a bukósisak egy mosolygós arc bújt el mögötte, aki kikacagta saját bénázását. „Milyen jó volt itt. Peti, apu meg én. És most kiderül, hogy van még két bátyám, akikkel nem együtt nőttünk fel, akikkel nincs egyetlen közös emlékünk sem. ”

- De van! – jelent meg Anna a fia mellett. – Emlékezz vissza, soha nem volt olyan, hogy úgy érezted ez nem a te emléked? Nem a te életed?

- De igen. – mondta némi gondolkodás után Attila. – Főleg mostanában!

- Mióta megismerkedtél a szimbiózissal.

- Igen, így van! – Attila minden mérge elszállt mikor látta édesanyja kisírt szemeit. – De mi történt velük? Miért nem nőhettünk fel együtt?

- Attila, amit most mondani fogok nem lesz számodra a legmegnyugtatóbb. Tudnod kell, te nem tehetsz róla, ami veletek történt az egy hihetetlen és szavakkal el nem mondható történet. Nem biztos, hogy mindent meg fogsz most érteni, de idővel minden világos lesz. Oké?

- Igen.

- Egy lombikprogramban kellett részt vennünk, hogy Andrással gyermekünk lehessen. Így lett Péter és Milán. Te viszont ajándék voltál, a bátyáddal, Krisztiánnal, egyetemben. Nem kellett orvosi beavatkozás a sors akarta így, hogy ti megszülessetek. Amíg várandós voltam veletek álmomban láttam a jövőt, hihetetlen volt. Nem hittem a csodákban, sem ezekben a természetfeletti dolgokban, sem az okkultizmusban, sem semmiben, amit sohasem tapasztaltam. Csak azt hittem el, amit láttam. Láttam a jövőt, tudtam, hogy én meghalok a születésed után. Tudtam, hogy nem együtt nőtök fel. De minden, minden próbálkozásom, hogy ezt megakadályozzam kudarcba fulladt. Ezután rendbe hoztam a kapcsolatomat a nővéremmel, Anikóval. Egy butaság miatt évekig nem beszéltünk. Ő mindig is fogékony volt az effajta természetfeletti dolgokra. Kibékültünk és mindent elmondtam neki. Láttam minden nagyobb dolgot az életedben. Így tudtam neked levelet írni, álmomban sem gondoltam volna, hogy tudok neked segíteni. Én voltam a legboldogabb ember a világon, mikor megszülettetek. Volt két fiam, egy szerető férjem és megszületett még két kicsi fiú. Két kicsi fiú, akik talán képesek megváltoztatni a világot. A születésedkor komplikációk adódtak, állítólag, amit én soha nem hittem el, elaltattak. Mikor felébredtem azt mondták csak egyikőtök maradt életben a másiktok halva született. A bátyádat vitték el, eltévesztették, mert a fiatalabbikat akarták. A fiatalabbik te vagy, nagy dolgokra vagy képes. Az erődet én sem ismerem, csak azt tudom, hogy csodát tehetsz a romlott világgal. A világban korrupció, utálat, gyűlölet, erőszak az úr. A szeretet, a valós emberi érzések meghaltak. Talán te újjáélesztheted! Mielőtt felrobbant az autó, Petit is és Milánt is kidobtam a kocsiból. Milánt az nevelte fel, aki megölt engem. Egy őrangyal, legalábbis ő azt mondta magáról, nem engedte, hogy átlépjek a fénybe mondván, még küldetésem van: Segítenem kell téged. Még kicsi voltál hittél bennem, könnyű volt figyelmeztetni, aztán összevesztetek Petivel és már nem hittél a létezésemben. Elküldtek benneteket egy bentlakásos iskolába, két különböző helyre, hogy a „Főnök” ne találjon rátok, mert különlegesek vagytok, és ezt a maga hasznára akarja fordítani. De mindketten túl jók voltatok ahhoz, hogy a háttérben maradjatok. És ez így helyes! Nem bujkálhattok a sötétben, nincs jogotok a világ elől eltitkolni a tehetségeteket! Figyelmeztetni akartalak a balesetre, de nem láttál meg. Nem hittél bennem! A baleset után végig melletted voltam, a szívem majd megszakadt, aztán egy éjszaka megnyíltál és álmodban sikerült rávennem arra, hogy újra élj. Élted az életed, aztán hazajöttél, mert valami hiányzott az életedből. A családod. És amint visszatértél a városba megnyílt a lelked és újra hittél bennem.

- Nehéz lett volna, azután ami az aluljáróban történt.

- Hát igen, de be kell ismernem nehéz volt a bizalmadba férkőzni! Ezen nem csodálkozom, azután, ami veled történt. Mostmár minden tudsz! – visszamentek a bárba. Anna felállt az asztaltól.

- Anya!

- Igen?

- Mikor tanultad meg a szimbiózist?

- Te nem hallgattál meg, hát unatkoztam. Anikó éppen egy szellemtáblával játszott, amikor segített nekem. Én cseréltem vele, eleinte nehezen ment és mindkettőnket teljesen kifárasztott, de megtanultuk. Én levelet hagytam neki, mit és hogy tegyen így tanulta meg az „agykontrollt”, ahogy ő hívja. A meditáció tökéletesítése 5 évbe telt, de megérte időnként képes hallani engem.

- Hol van Milán és Krisztián?

- Nem tudom, mivel csak te vagy képes látni és hallani, így csak a te közeledben tudok létezni. Anikó érzékel, de nem tud velem kommunikálni, így mellette csak rövid ideig vagyok képes maradni. Vettem négy házat. Ha a házakat egy térképen rajzolod, egy négyszöget alkotnak az országban a négyszög középpontja a szülői ház. Egyforma távolságra vannak a házak vagy inkább birtokok egymástól. Mindet én terveztem és felügyeltem az építkezést is. Ha majd eljön az idő, mindenki megtud minden részletet, addig mindez a te és az én titkom marad. Rendben?

- Igen. – bólintott Attila.

- Segíthetek még valamiben most neked? Van még kérdésed?

- Tudni akarom mi is az a szimbiózis!

- A szimbiózis együttélést jelent. Általános iskolában a gombák és a fenyőfáknál tanultad.

- Igen tudom!

- Na ennek semmi köze hozzá! A szimbiózis egy erős kapcsolat két vagy több fél között. Egy annyira erős érzelmi kapocs, ami képes összekapcsolni különböző személyek érzelmeit. Érzed az örömét, a bánatát, a fájdalmát. Látod, amit lát. Hallod, amit hall…

- Értem!

- De vannak feltételei: Létrehozható vér szerinti kapcsolat, ilyen például a szülő, testvér, gyermek vagy egyéb közeli rokonság által. Létrejöhet erős baráti kötelék által. Olyan emberek között, akik bármikor képesek lennének feláldozni saját épségüket a másikért. És létrejöhet igaz szerelem által. De csakis és kizárólag akkor, ha mindkét fél nyitott erre a természetfeletti kapcsolatra. Létrehozója a természetfeletti szeret és hit. Következményei vannak: megismered a másik fél vagy felek legmélyebb titkait, érzéseit.

- Már értem!

- Még valami! – nézett vissza Anikó a bár ajtajából.

- Te éppen szimbiózis kapcsolatban vagy Liával. Mellesleg helyes lány és nagyon kedves is. Beszélgettünk vele, még eltűntél. Látott engem, melletted a kórházban, tehát a te szemeddel lát. Megúsztam, mert Anikónak hitt. Az már a te döntésed, hogy belépsz a fénybe vagy visszamész és teljesíted a feladatodat. Engem mindenesetre mindig megtalálsz, veled vagyok, ezt ne feledd! – mondta azzal eltűnt.

Várj! És mi a feladatom? – szólt Anna után, de ő már eltűnt. – Megkeresem a bátyáimat. – adta ki magának az utasítást Attila. – Vissza kell mennem! De hogyan? – kérdezte, de akkor megjelent egy ajtó a fényesség mellett. – Köszi! – Attila felnézett, majd belépett az ajtón.



* * *

- 3 mg adrenalint. – mondta Robi. A nővérke a kezébe adta a fecskendőt.

- Ugye tudod, hogy ez most nagyon necces helyzet a számára? Egyetlen esélyed van és abban nem szabad hibáznod! – kérdezte az öccsét István.

- Igen tudom, a barátom és nem hagyom, hogy ebben a kórteremben a mi kezünk alatt haljon meg! – válaszolta Robi, majd Attila szívébe döfte a tűt, majd minden erejét összeszedve Attila szegycsontjára ütött.

- Istenem segíts! – mondta Robi, majd a monitort kezdte bámulni. A szobára teljes csend ült. Mindenki a monitort kezdte bámulni. Attila visszafoglalta a testét.

- Csak adj valami életjelet! Gyere vissza! Gyerünk! – suttogta maga elé Robi. Lia fura borzongást érzett. „Visszajött!” – nyugtázta magában. Az EKG megmozdult, ezzel egyidőben Attila hörgés hallatában levegő után kapkodott. A szobában lévők mind fellélegeztek.

- Szinusz ritmus. – szólalt meg az egyik nővér.

- Semmi baj! – suttogott Attila fülébe Robi. Oxigén maszkot adott rá. – Mély levegő. Csak nyugodtan, most már rendbe leszünk. Visszajöttél! – A szoba lassan kiürült Anikó Attila mellett maradt Robival. Lia értesített mindenkit, hogy Attila felébredt, majd bement Danihoz vele is közölte a híreket. A srác válaszolni képtelen volt a lélegeztető gép miatt, de értette a körülötte zajló dolgokat. Az ő szívéről is nagy kő esett le, mivel magát hibáztatta a történtekért. Egy kis idő múlva Attila légzése lassan normalizálódott, zavarodottan nézett szét a szobában. A szemei még mindig vérvörös színű volt a szérumtól. Először a jobb, majd a bal lábát mozgatta meg. „Mozognak!” – sóhajtott fel magában, gyenge mozdulat volt ez, de engedelmeskedtek a gazdájuknak. Jobb kezét kicsit ökölbe szorította, ám a bal keze nem volt hajlandó megmozdulni. Robi végigkövette a barátja mozdulatait, de észrevette Attila segélykérő nézését, mikor a bal keze nem engedelmeskedett. – Nyugodj meg, apukád szerint ez a szérum hatása. Az ellenszer miatt a nyakad is béna idéglenesen. - Attila egy megkönnyebbült pillantást küldött Robi felé.