|
20. Piton emléke és a hasznos házidolgozat
2008.05.13. 15:20
Szerző megjegyzése:
Itt a folytatás, jó olvasást!
Ron az utóbbi napokban olyan boldog volt, mint még soha. Hermione is megnyugodott, mikor megtudta, hogy szerelme mégiscsak örül a babának. Persze a veszekedések sem maradhattak el – nem lettek volna önmaguk, ha nem kapnak össze valami apróságon mindig –, de alapjában véve egész jó volt a hangulat.
Ginnyt nemsokára kiengedték a gyengélkedőről, és férje nagy örömére saját szobát kapott, amit persze a kis család közösen foglalt el, s ehhez hozzáadódott Ron és Hermione, na meg a két baba, mert kiderült, hogy Hermione ikreket várt. Ron arra voksolt, hogy olyanok lesznek, mint Fred és George, a többiek viszont őszintén remélték, hogy az ikrek örökölnek majd valamit anyjuk tehetségéből.
Lea életvidám, jókedvű és rendes kislánynak bizonyult, az esetek hatvan százalékában sikerült az ifjú szülőknek aludni is valamennyit. Amíg „anyuci” órán volt, a trió vigyázott a kislányra, aki rendkívüli lelkesedéssel már rögtön az első alkalommal kitépett egy lapot az egyik könyvtári könyvből. Madam Cvikker olyan hisztériát vágott, hogy Harry alig merte betenni a lábát ezután a könyvtárba.
Ginny végre megtanulta a telepátiát, és mindkét fiatal örömére, mikor Harry épp a könyvtárban böngészett az alapítók után kutatva, egy hang szólalt meg a fejében: “Sikerült! Gyere ide!”
Persze azt még nem tudták, meddig terjed ki a hatásköre, de abban teljesen biztosak voltak, hogy ez mindenképpen nagy előnyt jelenthet nekik. Hermione, látva barátnője sikerét, hamar összeszedte magát, és alig két óra elteltével már boldogan újságolta szerelmének, hogy neki is sikerült elsajátítania a mágia ezen ágazatát.
Persze Harry, ahogy ebben sikert ért el, máris egy újabb képtelen ötlettel állt elő: tanulják meg az animágiát. A fekete hajú fiú pedig olyan jól haladt a tanulással, hogy még McGalagony professzor is kifejezte csodálkozását.
Ron a fejét fogta, mikor értesült barátja újabb tervéről, de végül engedett a noszogatásnak, és belelapozott abba a könyvbe, amit Hermione nyomott a kezébe. A barna hajú lány legalább egy óráig szónokolt arról, hogy ha sikerül megtanulják az animágiát, az mekkora előnyöket jelenthet számukra.
- Én inkább csak el szeretnék rejtőzni a világ elöl levegőt venni – morogta Harry. Mostanában igen nagy volt a rajongói tábora, minden folyosón leállították, hogy Harry így, meg Harry úgy.
Ennek ellenére a napjaik rendellenesen vidáman és felhőtlenül teltek, s Harry úgy érezte, hogy ez csak egy kis napsütés a szörnyű, pusztító vihar előtt. Élénken élt még benne a beszélgetés Malfoy-al, akitől megtudta, hogy Voldemort a Roxfortra pályázik. Ezért hát, amint volt egy kis szabadideje, kidolgozott egy profi menekülési tervet Ginnynek és Leának arra az esetre, ha a Sötét Mágusnak valahogy sikerülne áttörni az iskola védelmét. Persze megpróbálta úgy megszervezni a dolgokat, hogy a többiek is biztonságosan elmenekülhessenek a Roxfortból, de ebben az esetben csak a Szükség Szobája jöhetett szóba, ami elegendő helyet biztosított a diákseregnek. Harrynek fél napjába telt, mire még egy példányt csinált a Tekergők térképéből, de megérte. Úgy gondolta, ez jól jöhet McGalagonynak. Ginnyéknek viszont támadás esetén jelezniük kellett Harrynek, és el kellett indulniuk a Félszemű Banya szobrán át Roxmortsba, a Mézesfalásba, ott Harryék várják majd, hogy elkísérjék őket a lakásukig, ahol a lehető legnagyobb biztonságban lehetnek.
Ginny a terv hallatán kijelentette: elviszi Leát a házba és rábízza Dobbyra, de ő nem fog a fenekén ülni, miközben a halálfalók el akarják foglalni az iskolát. Harry inkább nem szólt semmit, de magában elhatározta, hogy ha kell, sóbálványátokkal sújtja feleségét és a székhez kötözi, mint hogy esetleg elveszítse.
A következő napon pedig megtörtént, ami felborította a nyugodt életet. Egy szombati, hűvös napon történt, amikor Harry úgy döntött, lemegy a roxmortsi házukba pár holmiért. Ginny határozottan kijelentette, hogy megy ő is, és Leát is viszi, mert nem árt egy kis környezetváltozás, és legalább hármasban lehetnek egy keveset.
Harry rábólintott, és a Félszemű Banya szobrán keresztül elkormányozta feleségét és kislányát a házba. Nála jobban talán csak Ginny lepődött meg, amikor a szobába lépve a kényelmesen üldögélő Pitont pillantották meg. A fiatal nő felsikoltott, de Harry szerencsére gyorsan szájára szorította a kézét.
- Ne sikíts!
- Nahát, már azt hittem, sosem jössz vissza – mondta a volt professzor gúnyosan.
- Nem számítottam a látogatásodra, Piton. - Harry direkt tegezte a bájitalmestert. Hangja kimért volt és nyugodt. - Látom kényelembe helyezted magad.
Piton szeme most a Ginny karjában pihenő kisbabára tévedt. Tekintete egy pillanatig döbbenetet sugárzott, de rögtön utána ismét kiismerhetetlenné vált.
- Látom, tényleg igazak a pletykák. Nem gondolod, hogy kicsit korán kezded, Potter?
- Piton, térj a lényegre, mert nincs hangulatom a kifogástalan modorodhoz.
A férfi futó pillantást vetett a zavartan álldogáló Ginnyre. Harry értette, mire céloz, mert kijelentette:
- Tökéletesen megbízom Ginnyben. Bármit elmondhatsz előtte.
A lány hálásan rámosolygott férjére, majd leült a kanapéra, és térdeire fektette a kis Leát.
- Hallgatlak – szólt Harry, helyet foglalva barátnője mellett.
- A Nagyúr készülődik – vágott bele Piton rögtön a közepébe. - Összegyűjti az összes halálfalóját és a dementorokat, vérfarkasokat, koboldokat toboroz, egyszóval hadsereget akar. Szervezkedik és erőt gyűjt. Nem tudom, mit tervez, de biztos vagyok benne, hogy nagy csapás lesz a varázslótársadalom számára.
- Én tudom – mondta a fekete hajú fiú csendesen. - Egyértelműen a Roxfortot akarja magának, mivel az a legősibb, legbiztonságosabb és legfontosabb intézmény. Ezen felül oda akar csalni, hogy végezzen velem, és erre a legfőbb eszköze a barátaim és szeretteim felhasználása.
- Ez esetben biztos védelemmel kell ellátni a Roxfortot és a fiadat. - Piton az utolsó szónál kissé elhúzta a száját.
- Kislány – vágott közbe Ginny.
- Lényegtelen – legyintett a férfi. - Te azonban, Harry, nem engedheted meg magadnak azt a kiváltságot, hogy meghalj.
A fiú nem tudta pontosan, hogy csak véletlenül csúszott-e ki Piton száján a keresztneve, vagy így tervezte.
- A biztonságot már megoldottam, részletes és pontos menekülési tervem van, és a legerősebb létező pajzzsal láttam el őket – mutatott szerelmére és lányára. - Ezt még Voldemort sem tudja megtörni.
- A Nagyúr nem ismer lehetetlent, Potter. Ne legyél ilyen könnyelmű.
- Nem vagyok az. A pajzsot az én erőm és a környezetben levő szeretet tartja fenn. A te Nagyurad nem érhet hozzájuk.
- Nem az én Nagyuram! - csattant fel Piton. - Ugyanannyira a halálát kívánom, mint te.
- Ezt nem kétlem. Csak az okát nem tudom.
Harry mélyen a fekete szemekbe nézett, és érezte, hogy a bájitalmester megszünteti a védelmet az elméje fölött.
Piton sebesen haladt végig a sáros földúton a régi kúria felé. Fekete talárja lobogott , arcát csuklya takarta. A bal karja egyre jobban sajgott. Még gyorsabban szedte lábait, tudta, hogy a Nagyúr dühös lesz, ha nem ér oda időben. Nem sokkal később már a kapu előtt állt, ami egy pillanat múlva hangos nyikorgással kitárult. Piton belépett, áthaladt a kerten, mely rendezetlen volt, és a ház felé vette az irányt. Alig érte el az előcsarnokot, hangos sikítás töltötte be a házat. A sikoly megismétlődött, tele fájdalommal, szenvedéssel. A kiáltások könyörtelenül követték egymást, újra és újra. Piton úgy érezte, egy éles, jéghideg kést mártanak a szívébe. Megszaporázta lépteit, és kinyitotta a hatalmas ajtót, ami a bálterembe vezetett . A terem tele volt sötét csuklyás alakokkal, középen pedig ott álla maga a Nagyúr, felemelt pálcával és arcán kegyetlen mosollyal. Piton félve pillantott le, s a tekintete megakadt a Voldemort lábainál fekvő, vonagló és sikoltozó fiatal nőn. Fekete haja csomókban lógott a szemébe, s vörös volt a rászáradt vértöl. Arcán, kezein zúzódások látszottak, lába természetellenes szögben állt. A lány sikolya visszhangzott a teremben, szinte fizikai fájdalmat okozva a mereven bámuló Pitonnak.
- Á, Perselus, már vártunk. – Voldemort leeresztette a pálcáját és vörös szemeit Piton szemeibe mélyesztette. - Gyere közelebb!
De a férfi nem engedelmeskedett, lábát nem tudta mozdítani, és egyre csak a nehezen lélegző lányt nézte. Ne, ne, csak őt ne! - gondolta elkeseredetten. - Ez nem történhet meg!
A fájdalom elviselhetetlen volt, pedig nem őt kínozták.
- Öld meg! - szólt hidegen Voldemort, Pitonnak címezve. - Végezz vele, vagy én teszem meg!
Nem, nem halhat meg! Piton kétségbeesetten kutatott a megoldás után
- Látom, még mindig nem vagy elég erős – hallatszott a jeges hang. - Nem baj, elnéző leszek veled, Perselus. - Pálcáját a kínokkal küszködő lányra irányította. - Avada Kedavra!
A zöld fénysugár mellkason találta a nőt, s egy pillanatig a fény borította be a szobát.
Neee! - Piton térdre esett. Nem tudta feldolgozni a tényt. Nem lehet, hogy elveszítette. „Ez a rideg valóság” – suttogta belül egy kis hang.
- Miért? - kérdezte végül halkan, felpillantva a vörösen izzó szemekbe. Hangja tele volt fajdalommal és gyűlölettel.
- A szeretet csak gyengévé tesz, Perselus. El kellett hárítani az utolsó akadályt, hogy végül semmi se álljon az utadba. Csak így szerezhetsz hatalmat, Perselus, csak így lehetsz hűséges követőm. Most menj, és gondolkodj!
A férfi szó nélkül megfordult, és szinte kirohant a kúriából. Hoppanált, s mikor újból kinyitotta a szemét, egy elhagyatott erdei faháznál állt. Itt találkozott vele, itt tartotta először a karjaiban... És most elveszítette. Irtózatos düh lobbant lángra benne, gyűlölet és mérhetetlen harag Voldemort iránt, tengernyi indulat és bosszúvágy. Bosszú. Meg kell bosszulnia a halálát, megérdemli!
A kép eltűnt, és egy másik lépett a helyébe. Piton várt valakire. A táj elhagyatott volt, egy erdő közepén állt, kis tisztáson. Nagy volt a csönd, és a férfi minden idegszálával figyelt. Aztán megmoccant egy ág, és egy idős varázsló jelent meg Piton előtt. Hosszú szakálla és haja volt, kék szeme, orrán félhold alakú szemüveg pihent.
Dumbledore megállt Piton előtt, és összevont szemöldökkel végigmérte, s pálcáját készenlétbe tartotta. Piton fogta saját fegyverét, és a földre dobta.
- A szándékaim békések.
-Csakugyan? - Dumbledore leeresztette pálcáját. - Ez esetben akár meg is oszthatnád velem, miért vagyunk itt?
Piton az egyik kőre ült, és mély levegőt vett. - Át szeretnék állni a maguk oldalára. - A fekete hajú férfi érezte, hogy ez közel sem volt olyan hihető, és nem tűnt olyan őszintének, mint tervezte, ezért melyen Dumbledore szemébe nézett, és feltárta az elméjét. - Sok információval szolgálhatok, és használható kém válna belőlem. Kellően el tudom rejteni az érzéseimet.
A professzor komoran hallgatott egy darabig, majd együttérzöen sóhajtott. - Érthető. Hiszek neked, de a bizalmamig még hosszú utat kell bejárnod.
- Biztosíthatom, hogy sosem árulnám el magát, uram. Azok után, amit a Sötét nagyúr tett... - hangja elhalkult. - A szemem láttára ölte meg. És én nem tehettem semmit...
Piton szörnyen érezte magát. A fájdalom belülről emésztette. Már semmi már nem tartotta benne a lelket, csak az, hogy megfizessen neki... Voldemortnak.
A helyszín ismét változott.
Piton Dumbledore irodájában ült, az igazgatóval szemben, és idegesen kopogott az asztalon.
- Perselus, ez most nagyon fontos! Tudnom kell, mennyit árultál el Voldemortnak a jóslatból?
- Csak amennyit hallottam. Csak addig, hogy a hetedik hónap halála szüli őt... De értse meg, Dumbledore, én tényleg nem sejtettem akkor, hogy ez olyan fontos. Hisz tudja, hogy akkor még a Sötét Nagyúrhoz voltam hűséges... És azt sem gondoltam, hogy a jóslat Potterékre vonatkozik. Ki nem állhattuk egymást a Roxfortban, de nem hiheti, hogy a halálukat kívántam... hiszen tudja, hogy Lily a barátom volt... amíg meg nem sértettem egy életre.
- Igazam van, hogy még sokáig szeretted? - nézett az igazgató fürkészően a sötét szemekbe.
- Igen, szerettem... De ő hozzáment Potterhez. Aztán megismertem Aurorát... - hangja elcsuklott. - És most még őt is elveszítettem. De esküszöm, bosszút állok.
- Perselus, nem engedheted, hogy csak a bosszú vezessen! Ezt nem szabad hagynod! Nem taszíthatsz el mindenkit magadtól.
- Ugyan ki mást taszíthatnék el? Aki számomra valaha is jelentett valamit, mindegyikőjük meghalt. És mind az én hibámból.
- Nem te tehetsz róla, Perselus. Csak Voldemort tehet róla, és a gyűlölete. Nem válhatsz olyanná, mit ő! Szeretned kell! Ha másért nem, akkor Aurora emlékéért. Nagyon fontos, hogy ezt megértsd.
A kép halványodni kezdett, és Harry döbbenten nézett maga elé. Sosem gondolta, hogy a férfi miken ment keresztül.
- Én sajnálom, nem tudtam – szólt lehajtott fejjel.
- Nem vagyok kíváncsi a szánalmadra, Potter – hördült fel dühösen.
- Nehogy azt hidd, hogy csak te tudod, milyen elveszíteni valakit.
- Ezt sosem mondtam – vágta rá mogorván. - Tisztázzuk a dolgokat! Ez az én magánügyem, és nem szeretném, ha bárki is tudna róla.
- Még véletlenül romba dőlne a hírneved, amit sikerült a Roxfortban megszerezned. Kész katasztrófa lenne, ha kiderülne, hogy neked is vannak érzéseid.
- Ki mondta, hogy vannak? - villant meg volt bájitaltanár szeme.
- Az emléked magáért beszél. Ha valaha képes voltál szeretni, akkor minden valószínűség szerint még mindig képes lennél rá, ha megerőltetned magad, kedves Félvér Herceg.
- Ne gúnyolódj velem, Potter!
- Ha neked szabad, tán nekem is, nem igaz? Már nem vagy a tanárom.
- Attól még a legkevésbé sem mondhatod meg, mit csináljak, és mit nem.
Harry nagyot sóhajtott. - Nem akarok veszekedni. Van még valami említésre méltó a halálfalókkal vagy Voldemorttal kapcsolatban?
Piton elgondolkozott.
- Most, hogy mondod, igen. Említett valami megbízatást, de még nem kaptam további információkat.
- Értem. Nem küldte el a halálfalókat, hogy őrizzenek valamit, vagy nézzenek szét egy-egy helyen?
- Nem tudok róla.
- Akkor jelenleg semmi nyom.
Harry felállt, és Ginnyre nézett.
- Lassan indulnunk kéne, Lea már biztos éhes, és Ronék nem tudják, merre vagyunk. - A fiú ismét Piton felé fordult. - Ha meguntad a vendégeskedést itt nálam, tedd vissza a védö bűbájokat a házra. Viszlát, Piton.
Már az ajtónál jártak, mikor a férfi utánuk szólt.
- Potter, sosem hittem volna, hogy valaha is ezt fogom mondani épp neked, de elismerésre méltók a pajzsaid és mágikus határvonalad.
Harry döbbenten vette tudomásul, hogy most minden jel szerint PITON megdicsérte ŐT. Életében először nem gyűlölte a bájitalmestert. És ez nagy lepés volt a békés együttműködés felé.
***
Harry, mikor elmesélte a Pitonnal való találkozást barátainak (gondosan elhallgatva a Piton emlékeiről szóló részt), Ron mérgesen felhorkant, és hangot adott afeletti gyanújának, hogy Piton átveri őket, Hermione pedig elgondolkozva hallgatta végiga beszámolót. Aznap délután Harry úgy döntött, hogy kivesz egy kis szabadnapot, és pihen, mert az utóbbi napokban elég sokat gyakorolt és kutatott, így ráfért a lazítás. Elégedettséggel töltötte el, hogy a tükör bűbájt (mivel szeretetben most nem szenvedett hiányt) tökéletesen el tudta végezni, a legerősebb átkokkal szemben is (a halálos átkot érthető okokból nem próbálta), s mindezt ráadásul nonverbálisan. Pálca nélkül is gyakorolták, és elég jól haladt vele. Hermione kijelentette, hogy Harry nagyon ért az érzelem alapú varázslatokhoz, így mostantól kezdve Harry kizárólag olyasmit tanult, ha valami új tananyagot kellett választani.
Elmélkedését kopogtatás hangja szakította félbe. Az ajtón Ginny dugta be a fejét, és mikor látta, hogy Harry nem gyakorol, belépett. A kopogás azért volt szükséges, mert egy ilyen alkalommal, amikor éppen elég veszélyes párbajt vívott Harry és Hermione, Ginny óvatlanul Leával a karjában belépett, és kis híján telibe találta egy a kislányt egy tűzpiros fénycsóva.
Ezúttal Ginny nem egyedül (jobban mondva Leával) érkezett, hanem barátnői is csatlakoztak, és együtt írták az SVK házit, amiben Harry szívesen segített nekik, ha problémáik adódtak.
- SVK, átváltoztatástan, bűbájtan kész – sorolta Rebeka. - Jaj, ne, még nem fejeztem be a mágiatörténet dogám.
- Felvettétek a mágiatörit? - hitetlenkedett Harry.
- Igen, édes szívem, de szerinted azért, mert élvezem? Dehogy! - Ginny megcsókolta a fiú arcát. - Te kérted, hogy gyűjtsek infót az alapítókról, és ebben az évben csak rájuk koncentrálunk.
- És most bánatunkra Binns kitalálta, hogy írjunk egy három tekercses házidolgozatot egy hónap alatt valamelyik alapítóról – folytatta Alice. - Én Hugrabugról írtam, és már rég kész.
Harry kérdőn Ginnyre nézett.
- Természetesen Griffendél – szólt a lány. - Mit gondoltál, majd Mardekár „hőstetteit” fogom lefirkálni?
- Jaj, dehogy.
- Ginny, drága barátnőm, ugye segítesz? - nézett a lányra boci szemekkel Beka.
- Mond, mi kell még.
- Hát, egy befejezés... Hollóhátiról.
- Add ide nekem, már kívülről fújom az életét – sóhajtott Harry, és elvette a lánytól a dogát. - Érdekes megközelítés. Inkább a családjára, a szívéhez kedves személyekre és tárgyakra koncentráltál.
Hollóháti Hedvig, és féltestvére, Aphrodité (aki nevét a szépség és szerelem görög istennőjéről kapta) gyermekkorukban nagyon jóban voltak. Annak ellenére, hogy Aphrodité Görögországban élt, sokat találkozott nővérével, rendszerint úgy, hogy Hollóháti meglátogatta őt. Ilyenkor mindig felkeresték kedvenc szigetüket, Délosz szigetét, és élvezték a természetet. Hollóháti sokat tanult Aproditétól, főleg a Görög mitológia terén. Az alapító előszeretettel használt görög varázslatokat, és sokat beszélt a görög istenekről is. Bizonyos feltevések szerint Hollóháti végrendeletében az állt, hogy halála után Délosz szigetén temessék el, karkötőjével együtt. A becses ékszer a hölgy kedvence volt, minden ünnepségre felvette, elkápráztatva vele az előkelő, de irigy családokat. Viszont bárki kereste, sosem találta meg Hollóháti sírját, sem a felbecsülhetetlen értékű karkötőt...
- Rebeka – kezdte Harry, miután kétszer is végigolvasta a sorokat. - Mond csak, Hollóháti tulajdonképpen mikor halt meg?
- Ezt nem lehet megállapítani – rázta a fejét a lány.
- Rosszul fogalmaztam. Hollóhóti hamarabb halt meg, mint Aphrodité, vagy később?
- Úgy tudom, hamarabb.
Harry jelentőségteljesen Ginnyre nézett. - Hollóhátit valószínűleg Aphrodité temette el, Délosz szigetére. És teljesen biztos vagyok benne, hogy ott a karkötő is. - Harry megint Rebekához fordult. - Honnan szerezted ezt az információt?
- Öö... egy könyvtári könyvöl, azt hiszem. Miért?
- Meg tudod nekem mutatni?
- Nem értem, miért fontos ez, és hogy mire kell neked az a karkötő, de megmutatom.
Harry szinte futott a könyvtárig, és a három lány alig bírta követni.
- Drágám, kérlek lassíts – lihegte Ginny. - Nem hiszem, hogy öt perc fontos lenne.
A könyvtárosnő még mindig neheztelt Harryre, amiért behozta Leát akkor, de pár mogorva pillantáson kívül nem adta tudtára neki, hogy nem látja szívesen.
- Madam Cvikker – kezdte Rebeka mézesmázos hangon. - Megkeresné nekem, legyen szíves azt a könyvet, amit legutóbb kivettem. Tudja, amiben Hollóháti családjáról van szó.
- Sietek. - A könyvtárosnő pár perces keresgélés után egy vaskos könyvvel a kezében tért vissza. - Ez volt az, Miss. Andarson?
- Igen, igen – bólogatott hevesen a lány. Harry kikapta a könyvtáros kezéből a könyvet, és erősen koncentrálni kezdett. Nem kellett sok idő, maris érezni kezdte Voldemort jellegzetes mágiáját. Bár Harry nem értette, hogyan képes ennyi év után még azt is érzékelni, amit a sötét mágus csak a kezébe vett, ez most nagyon jól jött neki. Harry kikölcsönözte a könyvet, és a lányokkal visszament a szobába.
- Beka, nagyon sajnálom, tudom, hogy azt ígértem, segítek neked, de ez most nagyon fontos – nézett bocsánatkérően a lányra, aki csak megvonta a vállát.
- Nem olyan fontos, már csak pár centi hiányzik. Boldogulok.
Harry belelapozott a könyve, de fél óra után csalódottan vette észre, hogy nem tudott meg többet, mint a házi dolgozatból.
- Találtál valamit? - kérdezte Ginny.
A fiú megrázta a fejét. - Annyit tudok, hogy a sziget Görögországban van, a neve Délosz, és hogy Denem megtalálta. Éreztem , hogy ő is olvasta ezt a könyvet.
- Ész szerinted Denem a karkötőbe helyezte a… tudod mit? - Ginny közben kiemelte a kiságyból Leát, aki most ébredt fel. - Ne sírj, bogaram.
- Igen. Már csak az a kérdés, hogy hol találjuk a szigetet. Megkérdezem a Félvér Herceget. - Harry remekül választotta meg a szavait, nehogy Alice és Rebeka bármit is megsejtsen.
- Kicsodát? - vonta fel a szemöldökét Alice, de Ginny csak egy grimaszt vágott.
- El sem hiszem, hogy megbízol benne – csóválta a fejét a vörös hajú lány. Lea a karjaiban éppen anyja fürtjeit huzigálta. - Elvégre mégis csak elkövette azokat a bizonyos... hibákat, vagy nem tudom, minek nevezzem őket.
- Jól mondod, hibákat. De már megbánta, láttam az emlékeit.
- És honnan vagy benne biztos, hogy igazi emlékek voltak? - Ginny még mindig nem fejezte be a témát. - Mi van, ha...
Harry elvesztve türelmét, egy csókkal belé fojtotta a szót. - Felismerem a módosított emléket, volt már szerencsém olyannal is találkozni Dumbledore merengőjében. Most megyek, riadóztatom Hermionét és Ront, meg a kedves „barátunkat”, akiben annyira nem bízol.
Harry és barátai sebes léptekkel haladtak végig a Szellemszálláshoz vezető titkos alagúton, ugyanis itt beszéltek meg egy találkozót egykori bájitaltanárukkal, Perselus Pitonnal. Már sötétedett. Odaérkezve nem kellett sokáig várniuk, a férfi szokásos fekete talárjában és mogorva arckifejezéssel jelent meg előttük.
- Piton – biccentett Harry.
A férfi első meglepetésén túljutva viszonozta a köszönést, de Ronra és Hermionéra nem fordított különösebb figyelmet.
- Ajánlom, hogy fontos legyen, mert épp bájitalfőzés közben zavart az az átkozott érme – morogta Harrynek címezve.
- Fontos! Nem kertelek: tudjuk, mi az utolsó horcrux.
- Csakugyan? Mi lenne az?
- Hollóháti Hedvig karkötője, ami feltételezések szerint a boszorkány sírjában van, Délosz szigetén. Hallottál már róla?
Piton elhúzta a száját. - A Sötét Nagyúr fél órával ezelőtt adta nekem parancsba, hogy menjek el arra a szigetre, és figyeljek minden apró jelre, amíg mást nem mond.
- Egyedül?
- Nem, néhány amatőr halálfaló társaságában, de már elintéztem a dolgot, ők nem lesznek útban.
- Rendben. Ez nekünk előny lehet. Mivel Voldemort a kígyós eset után már számít arra, hogy rájöttünk a titkára, most kiküldi a legjobb embereit a helyszínekre, nem igaz? Ő maga pedig valószínűleg le fogja ellenőrizni a horcruxait. Sietnünk kell – morfondírozott Harry hangosan. - Talán három napunk lehet. Úgy sejtem, ezt a helyszínt hagyja utoljára, mivel ez tűnhet a legnehezebbnek. Reménykedem benne, hogy meg fogunk birkózni vele, de ahhoz még ma este el kell indulni.
Piton arcán furcsa arckifejezés futott végig, ahogy a fiút hallgatta. Logikusan következtet, és helyesen – gondolta. - Hamar átlátja a helyzetet, megfontolt és nyugodt, ezek mellett ő ismeri legjobban a Nagyurat. Talán nem is olyan reménytelen eset.
- Van terved? - nézett rá várakozóan Harryre a fekete taláros férfi.
Most Harryn volt a sor, hogy megdöbbenjen. Létezik, hogy Piton tőle vár megoldást?
- Ez egyértelmű – tárta szét a karját. - Minél előbb oda kell mennünk. Tudod, hol van a sziget?
- Igen, bár elég nehéz odajutni, mert csak mugli módon lehet megközelíteni. Legalább fél nap, ha nem több maga a hajóút.
- Nem lehetne egy környező szigetre hoppanálni, és onnan hajóval? - dörmögte Ron.
- Nem – rázta a fejét Hermione. - Ha nem tudod az úti célt, nincs meg a célirányosság, és lehetetlen a hoppanálás.
- Kitűnő, Granger, tíz pont a Griffendélnek – mosolyodott el enyhe gúnnyal a hangjában Piton.
A három barát rögtön a volt professzorra kapták a tekintetüket, és döbbenten bámultak, mintha azt mondta volna valaki, hogy a szurcsók egy kedves, szeretetreméltó, puha állatka.
- Csukjátok be a szátokat, ha még ma oda el akarunk indulni – váltott hangot Piton.
- Akarunk? Úgy érti... maga is jönni akar? - kiáltotta döbbenten Ron, mire Hermionétól csak egy lesajnáló pillantást kapott.
- Weasley, számolj tízig, mielőtt hülyeséget kérdezel. Mennem kel, mert a Nagyúr odaküldött, és amúgy is, ott nagyobb hasznomat veszitek, mint ha itt ülnék a kényelmes bájitallaboromba.
Ron elgondolkodott valamin, mert nem vette fel a gúnyos megjegyzés. - Görögországban van egy ismerősünk, boszorkány, voltunk is nála egyszer-kétszer. Ha kandallón keresztül eljutunk oda, már könnyebb dolgunk lesz...
- Akkor sem jó – tiltakozott Harry. - A minisztérium ellenőrzése alatt áll a hopp-hálózat. Voldemort emberei a nyomunkra bukkanhatnak.
- Akkor találj ki te valamit – morgott Ron dühösen.
- Miért nem ezzel kezdted? - Harry Piton felé fordult. - Illegális zsupszkulcs. Egy bonyolult varázslattal el lehet érni, hogy a Minisztérium ne érzékeljen semmit. A zsupszkulcs elvisz egy kikötővárosba, és onnan hajózunk.
- Rendben – bólintott Piton.
- Akkor megyek elrendezem a dolgokat a kastélyban, és egy óra múlva találkozunk ugyanitt – nézett Harry a férfira. - Addig találd ki, melyik városba megyünk, és melyik hajóra szálunk fel. Megfelel?
- Tökéletes. - Azzal mielőtt bármelyikük egy szót is szólhatott volna, a fekete taláros férfi dehoppanált.
- Na, akkor menjünk – adta ki a parancsot Harry. A három jó barát visszasietett a kastélyba, és míg Hermione vállalta, hogy keres egy bűbájt, minek segítségével megérthetik az idegen nyelveket, jelen esetben a görögöt, Ron önként jelentkezett, hogy összeszedi a fontosabb holmikat, többek között a kalandkészletet. Harry pedig elindult az igazgatói irodába, beszélni McGalagonnyal. Szerencsére útközben találkozott Bimba professzorral, aki épp néhány fiatal mandragórát lebegtetett a hármas számú üvegház felé, és megkérdezte tőle, mi a jelszó.
Harry az iroda ajtaja elé érve bekopogott.
- Tessék – szólt ki az igazgatónő szokásos szigorú hangján. Harry lenyomta a kilincset, és belépett.
- Jó napot, McGalagony professzor. Csak jöttem szólni, hogy meghatározatlan idei nem leszünk elérhetőék. Ezen kívül fontos lenne, hogy a Rend mindig készenlétben álljon, mert bármikor megtámadhatják a Roxfortot.
- Ezt honnan veszi? - kérdezte a tanárnő ijedten.
- Biztos forrásból. Voldemort már fél éve ezen ügyködik, és most is erőt gyűjt, sereget toboroz. Készüljenek fel a végső összecsapásra. Az ütközet valószínűleg a kastélyban lesz, tehát veszély esetén a diákok kimenekítésére használják a Szükség Szobáját, vagy a Roxmortsba vezető titkos alagutakat.
- Milyen... alagutakat?
- Itt egy térkép az iskoláról, megmutatja hogy ki hol járkál, és a titkos járatok is fel vannak rajta tüntetve. Ha be akarja kapcsolni, mondja azt: esküszöm, hogy rosszban sántikálok. Ha le akarja kapcsolni: csíny letudva. De ha a háborúnak vége, kérem vissza, Leának szüksége lesz rá.
McGalagony szótlanul forgatta a Tekergők Térképe egyik másolatát. - Esküszöm, hogy rosszban sántikálok. - a térképen elkezdtek feltűnni a Roxfort szobái, folyosói és diákjai.
- Csak még egy valamit kérek – folytatta Harry mosolyogva. - A térképet ne nagyon használja arra, hogy minél több büntetőmunkát tudjon kiosztani.
- Ezt te találtad ki?
- Nem – rázta a fejét Harry. - Apa, Sirius, Remus és Pettigrew. Ők voltak a tekergők. De most már mennem kell – nézett az órájára.
- Sok szerencsét – szólt utána az igazgatónő. - És köszönöm a térképet.
Harrynek ezután a közös szobájukba vezetett az útja. Ginny az ágyon feküdt, és a plafont bámulta, miközben Lea mellette békésen szunyókált.
- Szia kicsim – adott egy puszit Harry a lány arcára. - Mennem kell, megtaláltunk az utolsó horcrux helyét.
- Harry, biztos, hogy nem mehetek én is? - nézett rá könyörgően Ginny.
- Ismered a véleményem. Nem tárgyalok. - Harry fogta a hátizsákját, és a vállára akasztotta.
- Harry, vigyázz magadra – Ginny a férje nyakába csimpaszkodott, és forrón megcsókolta. - Még szükségünk van rád.
- Visszajövök, ígérem. Ha megtámadják az iskolát...
- Tudom, tudom – sóhajtott Ginny. - Menjek el, és hagyjam cserbe a többieket, és gyáván futamodjak meg. Érthető.
- Ginny, te is tudod, hogy nem veszíthetlek el.
- Miért, a többieket talán igen? - kérdezte élesen.
- A Többiek is elmenekülnek, beszéltem McGalagonnyal, megvan a terv.
- Hát, persze, a Nagy Terv – szólt idegesen. - Mindig van terv, de sosem valósul meg hibátlanul.
- Ginny – lépett közelebb Harry, és a kezei közé fogta szerelme arcát. - Ne csináld ezt. Tudod hogy mennyire szeretlek, és beleőrülnék, ha valami bajod esne.
- Tudom – sóhajtott. - És sajnálom, csak ideges vagyok amiatt, hogy megint elmész.
- Muszáj – Harry még egyszer megcsókolta a lány, aztán ölébe vette a kislányát. - Kicsi Lea, aztán majd vigyázz anyukádra, nehogy valami ostobaságot csináljon.
- Nem fogok – mosolygott Ginny, és átvette Leát Harrytől.
- Akkor én megyek. Ha baj van, próbáld meg a telepátiát. - Harry kilépett az ajtón. - Szia.
- Szia. Sok szerencsét.
Harry befordult a sarkon, és a könyvtár felé vette az irányt. Már egész távolról hallatszott, hogy valaki - vagy valakik- kiabálnak.
Harry már előre sejtette, hogy azok a valakik Ron és Hermione. Biztos összevesztek valami apróságon – gondolta kis mosollyal, de végül be kellett látnia, hogy az ügy egyáltalán nem apróság.
- Nem mondhatod meg, hogy mit csináljak – ordított Hermione. Harry közelebb érve megállapította, hogy a lány már sír.
- De megmondhatom, és meg is fogom mondani. Nem hagyhatom, hogy bajod essen. Nem és nem! - mondta Ron akaratosan.
- Tudok magamra vigyázni – hisztizett Hermione. - Együtt kezdtük el, együtt fejezzük be. Nem... nem teheted ezt velem...
- Mi történt? - szólt közbe Harry halkan, bár maga is sejtette, hogy mi a téma: az, ami már annyiszor megfordult közte és Ginny között is.
- Ron akadékoskodik – vágta rá Hermione.
- Hermione pedig nem gondolkozik – tette hozzá Ron dühösen.
- Ron meg akarja nekem parancsolni, hogy itt maradjak – folytatta Hermione szikrázó szemekkel.
- Mert az lenne legjobb neki és az ikreknek...
- Hát nem érted, hogy most nem fordulhatok vissza? - csattant fel a lány. - Megesküdtem, hogy Harryvel tartok a végsőkig, és segítek neki. Nem fogok itt maradni.
- Ronnak talán igaza van, Hermione – kezdte Harry félve. - Nem kellene kockáztatnod az életeteket. Majd boldogulunk Pitonnal.
- Oh, igazán? - villantotta rá a szemét a lány. - Mennyit tudtok a görög mitológiáról, csapdákról, szigetekről, varázslatokról? Utána néztem, abban a könyvben azt írta, hogy a sziget tele van mitológiai lényekkel, veszélyes csapdákkal.
- Ott van Piton... - szólt közbe Harry.
- És Pitonnak pont az lenne a hobbija, hogy a görög mitológiát tanulmányozza? Legyek szurcsók, ha szabadidejében görög meséket olvasott!
- Miért, te igen?
- Igen, képzeld – háborgott Hermione. - Nem hagyhattok itt! Menni akarok! Nem lesz semmi bajom.
- Nem, és kész! Téma lezárva. - Ron Harry kezébe adott egy papírdarabot. - Itt a bűbáj. Minden kész, indulhatunk.
Hermione csak hápogott tehetetlenségében. Majd fújt egyet, és ő is felkapta a táskáját. - Hát ha nem mehetek veletek, megyek egyedül. Úgy biztosan sokkal boldogabbak lesztek.
- Hermione, ne makacskodj – fogta le a lányt Ron.
- Ron, lás be, hogy reménytelen – sóhajtott Harry. - Add fel, Hermione sosem fog itt maradni. Legfeljebb majd nem engedjük a horcrux közelébe.
- Hát legyen – adta be a derekát a vörös hajú fiú. - De nem csinálhatsz semmi veszélyeset – fordult Hermione felé.
Piton már ott volt a szellemszálláson, amikor megérkeztek.
- Késtetek – szólt hűvösen.
- Igen, két percet – feleselt Harry. Elővett egy régi kötelet, és pálcáját ráirányította. - Segíts. Te csinálod a zsupzskulcsot, én a bűbájt, ami megakadályozza, hogy a minisztérium érzékelje.
- Háromra. - Piton is felemelte a pálcáját. - Egy, kettő, három...
Harry a bájitalmesterrel egyszerre kezdte mormolni az ősi varázslatot. Nehéz volt, és nagy koncentrációt igényelt, de Harry merte remélni, hogy megbirkózik vele. Aztán érezte, hogy sikerrel járt, mert leengedte a kezét.
- Szép munka volt – mondta Piton elismerően, és Harry megint elcsodálkozott a férfin, ma már sokadik alkalommal. Egészen normális lett mostanában.
- Köszönöm. Hát akkor mehetünk.
Mind a négyen egyszerre érintették meg zsupszkulcsot, és Harry erős rántást éreztek a köldökénél. Végül földet ért, és felsegítette Hermionét.
Sötét volt, és Harry nem sokat látott, de a tucatnyi hajóból meg tudta állapítani, hogy egy kikötőben vannak.
- Erre gyertek – intett Piton, és elindult az egyik irányba.
- Ilyenkor éjszaka is indul hajó? - kérdezte Harry.
- Egy mugli turista csoporttal megyünk, akik itt haladnak el. Ha meglátjuk a hajót, hoppanálunk a fedélzetre, és módosítjuk a személyzet emlékezetét. Ez viszonylag nagy munka lesz, de jobb dolgunk addig nincs.
Harryék kimentek a stégre, és várták az érkező hajót. Nemsokára kirajzolódott a hajó körvonala.
- Legjobb lesz, ha társashoppanálunk, hogy biztosan ugyanoda érkezzünk – figyelmeztette őket Piton. Ron és Hermione megfogták egymás kezét, majd Harryét is, míg a fekete hajú fiú belekapaszkodott Piton karjába. Egy pillanatig úgy tűnt, minden levegőt kiszorítanak Harry tüdejéből, de aztán a szorítás elmúlt, és mélyet szippantott a sós levegőből. A hajó fedélzetére érkeztek.
- Menjünk, és szerezzünk magunknak szobát – ajánlotta Hermione. Lementek a hajótestbe, ahol szerencsére a késői időpont miatt nem akadtak össze a személyzet tagjaival, sem az utasokkal. Végül találtak két – fejenként két személyes – szobát, ami üres volt.
- Na jó, akkor Ron és Hermione, ti mentek az egyikbe, mi meg a másikba – rendelkezett Harry.
Piton csak fintorgott egyet, míg Harry barátai megvonták a vállukat. Aznap este mind a négyüket hamar elnyomta az álom.
Szerző megjegyzése: Úgy érzem, nincs jól befejezve, de nem igazán tudtam mást kitalálni, mert csak itt tudtam elvágni a dolgokat, hogy ne legyen függővég (annyira). A folytatással pedig, ígérem sietek.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
