Vágyakozva nézegettem a tengerparti szigetek képeit. De jó is lenne ilyen helyen lakni... nagyon szerettem volna valami trópusi éghajlatra utazni. Ekkor különös dologra lettem figyelmes: a kép mozgott!! A tenger lágyan fodrozódott a finom szellőben, a felhők pedig lassan imbolyogtak ide-oda. Megráztam magam. Ez nem lehetséges! Azonban mikor megint a fotóra néztem, az már nem mozgott - hanem vakító fényt árasztott magából. Közelebb hajoltam - s a fényáradat abban a röpke másodpercben elnyelte a testemet.

-Hát ez nem igaz!! Ez egy centrifuga, Isten bizony!! - kiabáltam, mivel már egy jó ideje szédítően forogtam egy forgószél-szerű valamiben. Magamra néztem, hogy egyben vagyok-e még - és a szavam rögtön elakadt a megrökönyödéstől. Drapp színű szőr borított, fura végű farkam nőtt, a fülem pedig kb úgy nézett ki, mint egy spánielnek, csak sötét foltok voltak rajta. Közben lényegesen veszítettem a magasságomból is, hátamból pedig három vaníliaszínű tüske nőtt ki.

Legszívesebben ordítottam volna, ám a forgás véget ért és úgy éreztem, hogy vízbe estem. Pár pillanat múlva már sikeresen szárazföldet értem.

-Jó Isten! - egyszerűen NEM bírtam fölfögni, mi történik velem. Fölálltam és alaposabban is megszemléltem az új külsőmet. Nem is rossz....
-Tiszta Hawaii! - most vettem csak észre, hogy a hangom is kicsit más lett.
-Ki vagy te, lányom? - megfordultam, s rámeredtem az öregemberes hang tulajdonosára. Magamra néztem, majd az öregre. Ebben az alakomban egészen hasonlítok rá!
-Ahm...hát...én valójában....nem vagyok idevalósi...- szemem sarkából fölpillantottam a Valós Világra.
-Ember vagy? Illetve...voltál? - kérdezte. Aztán mindent elmeséltem neki. Hogyan kerültem oda, ki vagyok....közben ő is elmondta, hogy Vandigoo falu az otthona és hogy ő -és most már én is - egy Nativmon.
-Értem - szólalt meg ismét. Mint kiderült a neve Morgandin - nem szeretnél nevet váltani? A keresztneved te választod meg, a vezetéknevedet pedig még eldöntenénk. Mit szólsz?
-Nagyszerű! Csak mi legyen a nevem...legyen...mondjuk...a Lulu itt kedvelt név?
-De még mennyire! - mosolygott Morgandin.
-Remek! Mikor érünk a faluhoz?
-Nézz jobbra! - kuncogott. Eleget tettem a kérésnek és mikor megpillantottam a nádból készült kunyhókkal teli kis települést, tele fajtársokkal, majdnem elsírtam magam...