28. fejezet

A Báthori testvérek titka

Pár órával később Lia a kórházban ébredt. Néhány percbe beletelt még felfogta, hol van, és miért van ott. Fel akart ülni az ágyban, de a fájdalom belehasított a fejébe, majd egy erős kéz visszafogta.

- Jó reggelt Csipkerózsika! Hova? Hova? – kérdezte Robi a lánytól.

- Én csak… - kezdte a lány.

- Te csak szépen nyugton maradsz. Hány ujjamat mutatom? – majd hármat mutatott.

- Hármat.

- Jó! Akkor kövesd a fényt a szemeddel! – belevilágított a kis lámpájával Lia szemébe, hogy ellenőrizze a pupilláit. Lia engedelmeskedett. – Ez is rendben van.

- Báthori Júliának hívnak, és nem fogom, megmondani mikor születtem, mert ilyet nem illik kérdezni. Emlékszem mi történt. Nem szédülök, csak fáj a fejem. – darálta Lia a számára már annyira ismerős szöveget.

- Jól van, na! Látom, ismered az eljárást. 24 órás megfigyelésre bent tartunk a biztonság kedvéért. Megyek, szólok a bátyádnak, mert már halálra aggódta magát miattad.

- Meddig voltam eszméletlen?

- Körülbelül 3 órát. – azzal Robi kiment, majd pár perccel később Viktor jött be.

- Hála az égnek, nagyon aggódtam. – mondta Robi, miután leült Lia mellé.

- Tudod kemény fejem van. – mondta Lia megsimogatva Viktor arcát.

- Igen tudom, de nagyon nem tetszik, ahogy ezt mondtad. Mi jár a fejedben?

- Bent akarnak tartani megfigyelésre, de erre most nincs időnk. Attilának nem sok ideje van és rajtunk kívül senki más nem tudja megtalálni.

- Honnan szeded, hogy nem sok ideje van? Megérzés?

- Az. Szükségem lenne a segítségedre, de csakhogy tudd, akárhogyan is segítesz, vagy sem én mindenképpen megkeresem.

- Rendben segítesz, de csak akkor, ha nagyon óvatos leszel, és nem teszel semmit az én tudtom nélkül. Ismerlek mennyire fafejű vagy! – Egyezett bele Vik.

- Fel kell fednünk magunkat.

- Rendben. Előbb vagy utóbb úgyis ki kell derülnie mindennek. Szólok Robinak, hogy saját felelősségedre távozol. – majd felállt Lia mellől és kiment, az ajtónál járt mikor Lia utána szólt.

- Viktor!

- Igen? – fordult vissza a srác.

- Köszönöm!

- Van mit, húgocskám, van mit! – mosolygott Viktor.

Pár perccel később Robi, mint egy eszelős rontott be a kórteremben. Az elmúlt pár percben Lia újra és újra felidézte a raktárban történt utolsó perceket, mielőtt leütötték. Látta Attilát a földön feküdni, nyakában egy injekciós tűvel, aminek még a tartalma félig a tűben volt. A srác szeme pedig félig nyitva volt és a szemgolyója folyamatos mozgásban volt. Majd szinte érezte a tarkójára mért ütést. Ekkor csapódott az ajtó Robi után, Lia összerezzent.

- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni. De teljesen meg vagy őrülve? És ha valami komplikáció lép fel?

- Kedves, hogy ennyire aggódsz értem, de ha a bátyámnak nem sikerült lebeszélnie, neked sem fog.

- Rendben, de csak akkor, ha bármilyen baj van, azonnal szólsz!

- Megegyeztünk!

Egy órával később Lia eljött a kórházból, ennyi időbe telt még elintézték a papírokat.

- És most hova? – kérdezte Viktor a húgától.

- A tetthelyre. – válaszolta Lia.

- Biztos vagy benne?

- Nem, de muszáj.

- Rendben. Gyerünk! – majd beültek a Pétertől kölcsönkapott kocsiba.

- Megérkeztünk! - szólalt meg pár perccel később Viktor. – Biztos be akarsz menni?

- Igen, biztos. – kapcsolta ki a biztonsági övet Lia, majd bement az épületbe. Lépésről lépésre idézte fel az éjszaka eseményeit. A beszélgetésüket, a hülyéskedésüket.

- Én itt álltam mikor Attila felhívta Andrást. – mutatta a bátyjának. – És… - ment tovább. – itt feküdt Attila. – Lia végignézett a padlón. Erősen kirajzolódott a tű kupakja, majd egy vízcsepp a padlón. Lia fejében lejátszódtak az események.

- Attila itt állt. – mutatta. Majd felment egy lépcsőn, majd egy erkélyre állt. – A támadója pedig itt. Ez egy előre megtervezett támadás volt. – majd lement oda, ahol Attila állt. Felvette a tű tetejét. – Van nálad tasak?

- Van. – adta oda neki a kis tasakot, amibe a bizonyítékokat szokták rakni.

- Az én előrelátó és okos bátyám. – mosolygott Lia. Vik büszkén húzta ki magát. Egy zsebkendővel felitatta a vízcseppet a padlóról, majd ezt is bele tette egy külön tasakba. – ez pedig remélem a fecskendő tartalma, amit kispricceltek, mielőtt Attilába szúrták volna.

- Ezek szerint kell a laptopod is?

- Aha. – ment tovább Lia a raktárban. – Meddig tartott még ideértetek?

- Miután nem válaszolt egyikőtök sem András hívására, kb. 4 perc. – válaszolta Viktor.

- És 4 perc alatt hova lehet tűnni egy eszméletlen emberrel, feltűnés nélkül. – ekkor a padlón észrevett egy érdekes fél méteres kockát. – Hoppá! – nyitotta fel a csapóajtót. – Ide, ni! – mosolygott elégedetten most már Lia is.

- Most én mondhatom, az én okos hugicám!

- Köszi! Van nálad fényképezőgép? – mondta Lia mikor lement a csapóajtón, de akkor már Vik odanyújtotta a gépet a lánynak. – Még egy pont a tiéd! – lefényképezte a lábnyomokat, amik a padlón lerakódott porban voltak. Viktor is lement a lány után.

- Itt látszik, hogy valakit vonszoltak. Itt viszont van egy másik lábnyom…

- Amin látszik, hogy sántít az illető.

- Így van! Hova vezet?

- Nem tudom, majd meglátjuk. – végigmentek és egy parkolóban lyukadtak ki.

- Tehát innen könnyű eltűnni, főleg, hogy nem tudtunk semmilyen kocsiról.

- Nézd, kamerák! – mutatta Júlia a bátyjának.

- Akkor csak meg kell keresnünk a felvételeket. Gyerünk haza, kell Andrásék segítsége.

- És kell egy laptop is.

- Hazafele kivesszük a tiédet a széfből.

- A széfből?

- Csak nem gondoltad, hogy hagytam elégni a házban azt az értékes kütyüt? Beraktam a bank egyik széfjébe.

- Tényleg? – ölelte meg a bátyját. – Köszönöm!

- Igaz reménykedtem benne, hogy nem lesz rá szükséged.

- De sajnos van. Gyerünk haza. – Elindultak hazafelé, útközben kivették a laptopot is a bankból.

- Nem kapod meg! – mondta Liának Viktor, aki mohó kisgyerekként nyúlt a gép után. – Ismerlek jól. Ha most odaadom ki sem szállsz a kocsiból.

- Nem is!

- Lia?! Ismerlek már!

- Jól van, na! – durcáskodott a lány. Újra úton voltak ezúttal a következő állomás az otthonuk volt.

„Júlia és Viktor itthon van.” – írta ki a számítógép.

- Hol voltatok már ilyen sokáig? – kérdezte Alex.

- Aggódtatok? – kérdezte Viktor. – Sajnálom, szólhattunk volna.

- Sajnálom Lia, nem gondoltam, hogy ez lesz. – kért bocsánatot András Liától.

- Miért kéne megbocsátanom? Nem te tehetsz róla.

- De igen, mert én küldtelek oda benneteket. – válaszolta András.

- Szeretnénk egy BK gyűlést. – Kérte Viktor Alextől.

- Mikorra?

- Lia mennyi idő kell az elemzéshez?

- Kb. 2 óra, ha ideadod a gépemet.

- Rendben. Tessék! – adta oda a gépet Liának.

- Kösz! – mondta a lány, majd bekapcsolta a gépet és elemeztetni kezdte a zsebkendő tartalmát.

- Kb. 2 óra múlva lehet? – intézte szavait ismét Alexhez.

- Megoldható.

* * *

- András! Ráérsz pár percre? – kérdezte Lia 1, 5 órával később.

- Igen. – lépett Lia mögé a férfi.

- Ismerős összetevők? – András végigfutott a számítógép által kiírt listán.

- Persze. Ez egy nagyon bonyolult igazságszérum, az egyik legjobb és legerősebb.

- Te el tudnád készíteni?

- Igen! De nem mindenki tudná elkészíteni.

- Miért?

- Nagyon bonyolult recept, rettenetesen vigyázni kell az alapanyagok arányára és minőségére. Csak a legjobb természetgyógyászok tudják elkészíteni, csak ők tudják, mikor és melyik alapanyagot tehetik bele.

- Aranysárga folyadék?

- Igen miért?

- Mi a hatása?

- Ez a szer önmagában kevés. Ez csak a szérum magja. Először kell beadni, eszméletvesztést okoz, még beépül a szervezetbe. Így az emberi immunrendszer nem közömbösíti azonnal az igazságszérumot. Utána kell beadni a valódi szérumot.

- És az miként viselkedik a szervezetben?

- Pontosan nem tudom még nem használtam, de azt hiszem egy hallucinogén drogra hasonlít. Az ember azt hiszi, a barátai körében van és olyat is elmond, amit egyébként még a barátainak sem. Feloldja az effajta gátlásokat. Így ha helyes kérdéseket tesznek fel, mindent elmond. De kockázatos, mert az ellenszere nélkül halálhoz vezet, mivel a szervezet nem tudja előállítani az antitesteket ellene, az idegrendszer felmondja a szolgálatot.

- Mennyi idő az?

- Egy egészséges embernél 4 nap.

- És a fáradság mennyire befolyásolja a szer lefolyásának idejét?

- Talán 2 maximum 2 és fél nap.

- András, Lia itt van mindenki. – szólt nekik Alex.

- Kezdhetünk? – kérdezte Liától Viktor.

- Tőlem igen!

- Nos, hol is kezdjük. Mondjuk az elején. Kint voltunka helyszínen, ahonnan Attila eltűnt.

- Mi! De hát…

- Tudom, veszélyes, de van valami, amit még nem tudtok rólam, vagyis rólunk. – folytatta Lia.

- De tudjuk. – szólalt meg Anikó, a konyhaajtóban állva. – Azt, hogy ti vagytok a legjobb ügynökök és az egyetlen, akik megtalálhatják. A többi infót, majd később. – Anikó nemcsak, hogy megdöbbentett mindenkit hirtelen feltűnésével, de amit mondott, az az ő szájából rendkívül furán hangzott. Hiszen nála büszkébb és makacsabb nőt nem igazán ismernek, talán ez alól Lia volt az egyetlen kivétel. Az ő szájából ritkán hallottak az előzőhez hasonló dicséretet.

- Rendben. – folytatta Lia a mondandóját. – Szóval kint voltunk a helyszínen, találtunk pár érdekes dolgot.

- Például? – kérdezte Alex.

- Például egy fecskendő kupakot, amiből kiderült, hogy Attilának egy bizonyos tudatmódosító drogot adtak be és két napunk van megtalálni, mert be kell adni a szer ellenszerét. Valamint pontosan tudjuk azt is a bátyámmal, hogy előre kitervelt és biztosan Attila ellen irányuló támadás volt. Csak és kizárólag őt akarták elkapni.

- Ezt honnan tudod? – kérdezte Anikó.

- Az első jel erre, hogy csak Attilába fecskendezet a drogból, engem csak szimplán leütött. A második pedig az, hogy őt követte és figyelte még bent voltunk, nem pedig engem. Kérdésem a következők: Ki és miért tette? Attilának vannak ellenségei? – nézett Robira.

- Én… - jött zavarba a srác – Nem tudom, hirtelen senki sem jut eszembe, de nem barátsággal vált el mindenkitől a suliban.

- Össze tudnád írni a neveket? – kérdezte Viktor.

- Igen, azt hiszem.

- De ti is gondolkozzatok!

- Rendben.

- 48 óránk volt és abból már körülbelül 8 eltelt. Minden apró kis részletre szükségünk lehet. – mondta Vik.

- Oké maradjunk itt és kezdjük el. – utasította a csapatot Alex. – Te pedig pihenj le egy kicsit, mert rendkívül sápadt vagy. – szólt Liára.

- Rendben! – adta meg magát a lány, majd felment a szobájába és jó forró fürdővizet engedet magának. Beleült, majd nyakig elmerült a kellemesen forró vízben. A gondolatai a támadás körül jártak. Eszébe jutott az este, amikor Attila utánament, mikor el akart menni az országból. Lebukott a víz alá. „… én is részese voltam annak, aminek te csak én nem úsztam meg annyira könnyen. Azt mondták, lebénulok, azt mondták, nem tudok járni. Megölték a mennyasszonyom, mert szerettem, mert én szerettem…” – jutott eszébe Attila szavai. Annyira hirtelen csapott belé a felismerés, hogy elfelejtette, hogy a víz alatt van és kinyitotta a szemét, de egy mély levegőt is vett, aminek nagy fuldoklás lett a vége. Levegőért kapkodva, köhécselve ült fel a kádba, majd kipattant a kádból, futólag megtörülközve egy köntösbe bújva szaladt a konyhába. Ott a csapat halkan beszélgetett a lehetséges támadókról, mikor Lia megjelent nem kis megdöbbenést okozva.

- Ki okozta Attila balesetét? – kérdezte zihálva.

- A srácot Lacinak hívják. – válaszolt a kérdésre Robi.

- Ő ölte meg Karinát?

- Nem személyesen, de valószínű ő volt a felbujtó, mivel Attilának elmondta mikor felébredt a kómából és beszökött a kórházba és közölte vele…

- Ha a lány nem lehet az övé a másé se legyen. – fejezte be a mondatot Lia.

- Pontosan! Honnan…

- Mond csak, a sráccal mi lett? Orvos lett?

- Nem, ő a gyógyszer és természetgyógyász valaminek tanult.

- Elvégezte?

- Igen, azt hiszem.

- Még egy kérdés: nincs veleszületett rendellenessége?

- Mire gondolsz?

- Mondjuk a két lába nem egyforma hosszúságú, az egyik lába rövidebb, amit cipőben lévő protézissel pótoltak és emiatt enyhén sántít.

- Igen, ez tény, de nem veleszületett, hanem még első éves korunkban szenvedett egy motorbalesetet és csak úgy tudta megmenteni a lábát a professzorunk, aki mellesleg Attila tanítója volt, ha néhány cm-rel megrövidíti a lábát, és azt kapoccsal kapcsolja össze.

- Akkor meg van az emberünk! – sóhajtott megkönnyebbülve Lia.