Shagan üres tekintettel bámulta gőzölgő kávéját. Haja vizesen, csapzottan lógott szemeibe, nyakában törülközője, ölében macskája. Gondolatai vonatként zakatoltak fejében, bűntudat szorította össze torkát.
Nem volt híve az egyéjszakás kalandoknak, annak meg pláne, hogy egy olyasvalakivel feküdjön le, aki vele él és még csak nem is szereti. Illetve szereti - javította ki magát - baráti szinten. Nem máshogy.
Kora mocorogni kezdett az ágyban és néhány hosszúra nyúlt perc után a takaróba csavarva magát, kilépett a konyhába. Álmosan pislogva nézett a férfire, majd leült vele szembe és állát az asztalra fektetve nézte a kacskaringós mintákat a bögrén.
Nem szóltak egymáshoz. Shagan néha megemelte bögréjét, hogy belekortyoljon az éltető folyadékba, Kora ilyenkor követte tekintetével mozdulatát. Loki dorombolva nyalogatta szája szélét, ahogy a kávé illatát szimatolta. A hűtő néha felköhögött.
- Öhm... - szólalt meg hirtelen Shagan. Kora felpillantott rá. - Én.. én...
- Te?
- Hát... Szóval... - dadogott a férfi. Idegesen nyelt egyet és inkább bögréjével kezdett el babrálni. Kora elmosolyodott a férfi zavarán. - Szeretnék bocsánatot kérni - bökte ki végül. A lány értetlenül vonta fel szemöldökét.
- Miért is?
- A tegnap estéért. Nem kellett volna úgy leteperni téged.
Kora elképedt, majd hangos nevetésben tört ki. Shagan megszeppenve pislogott.
- Drága Shagan, talán neked nem volt jó?
- De, nagyon is jó volt, csak... - húzta fel vállát. - Nem szeretek valakivel úgy együtt lenni, hogy nem érzek iránta semmit. Meg az ilyen egyéjszakás kalandoknak semmi értelme. A nő csak eszközként van kezelve, hogy kielégítse a férfi vágyait, nem mint egyenlő félként.
A lány belefojtotta rázkódó nevetését a takaróba és hatalmas, csodálkozó szemeket meresztett a férfira.
- És mégis, ki volt az, aki annyira felhúzott, hogy nem bírtad tovább ezt az idióta önmegtartóztató életmódot? - vigyorgott a lány. - Arra nem gondoltál, hogy esetleg direkt akartam megkeféltetni magam?
Shagan döbbenten nézett Korára, aki felkacagott.
- Jaj, nehogy komolyan vedd! Nem hittem, hogy ennyire beindulsz. Apropó - húzta ki magát. - Nem láttad a kéknyuszis bugyimat? Mosni kéne, és nem igazán tudom, hogy merre jár...
- Ööö... - vörösödött el Shagan. Rövid képsor villan be neki arról a bizonyos alsóneműről... - Utoljára akkor láttam, amikor lerágtam rólad...
- Lerágtad - guvadt ki a lány szeme. - Te. Lerágtad rólam a bugyimat.
- Na jó, inkább foggal való letépésnek nevezném - kortyolt bele kávéjába a férfi, hogy elrejtse a pirulása mellé társuló vigyort. Kora megdörgölte szemeit.
- Onnét kezdve, hogy eljutottunk az asztalig, semmire sem emlékszem...
- Nekem is csak a bugyis eset az utolsó...
- Aha... - gondolkozott el a lány, majd hirtelen mozdulattal átnyúlt az asztal fölött, kikapta Shagan kezéből a bögrét, felhajtotta a kihűlőfélben lévő kávét és elviharzott zuhanyozni. Shagan megcsóválta a fejét és kikanalazta a kávé után visszamaradt cukrot. Loki könyörgő szemekkel bámult rá, így sóhajtva tartotta a macska orra elé a bögrét, hogy kinyalogathassa.
- Éhenkórász - dörmögött, majd macskástul-bögréstül bevonult a szobába felöltözni. - Csak siess, mert megyünk anyához - komorodott el, ahogy eszébe jutott a beszélgetés, ami a vad éjszakához vezetett. Loki nyávogott egyet, mikor gazdája lepakolta az íróasztalra és elkezdett a ruhásszekrényben túrni.
Épp azon vacillált, hogy vajon melyik inge, vagy pólója lenne az, amelyikben nem döglik meg a hőségtől, mikor vízcsobogás és rettenetesen hamis kornyikálás szűrődött ki a fürdőből. Shagan arca megrándult a hangok hallatán és ránézett a füleit billegtető Lokira.
- Mondd csak, cicus, miért szeretnek a nők fürdés közben énekelni? - kérdezte, majd mivel a macska nem válaszolt, egy ujjatlan ing mellett döntött. Talán nem fog ráolvadni a vonaton.
-...és ha éjjel nem találsz rám, rám találsz majd máskor...
Shagan elfintorodott, zsebre vágta mobilját és pénztárcáját, majd bedörömbölt a fürdőszobába.
- Kora, a kulcsot nem láttad?
- ...persze, hogyha a világ összeDŐŐŐŐŐŐŐŐL!!!!! Tessék?
- Azt kérdeztem, nem láttad a kulcsot?
- De, benn van a hűtőben! Mikorra érsz haza?
- Fogalmam sincs - morgott a férfi, miután kivette a tej szomszédságában heverő kulcscsomót. - Talán olyan hatra itthon leszek.
- Addigra szerintem már én is. Érezd jól magad, akkor is, ha a lelked oly nehÉÉÉÉÉÉÉÉZ!!!!
Shagan megcsóválta a fejét, felmarkolta a macskát, majd behúzta maga mögött az ajtót.
A liftben a falnak dőlve várta, hogy az elinduljon lefelé, mikor egy sportcipőbe bújtatott láb és egy hozzá tartozó vézna test vágódott be a fülkébe. Loki ijedt nyervogással ugrott fel Shagan nyakába, aki meglepetten mérte végig az egyetemista srácot.
- Csak nem késésben? - érdeklődött udvariasan, mire Johnny fújtatva dobta fel hátára táskáját.
- De! És a mai szemináriumot el sem lóghatom, mert vizsgaanyagot veszünk... Hova mész?
- Anyához - húzta le a hajába kapaszkodó macskát kezeibe. - Beszélnem kell vele erről-arról.
- Aha... - bólogatott a srác, majd kajánul elvigyorodott. - Hallottam, jó éjszakád volt.
- Mondhatni. De nem mondok neked semmit, mert még elkezdesz kombinálni.
- Én?! Talán pletykás vagyok?
- Igen, az - bólintott Shagan, majd kilépett a liftből és sietősen indult a buszmegálló felé. Johnny levakarhatatlanul loholt utána, a Korával töltött estéjéről faggatva a férfit. Az ingerülten fordult felé, mikor már a buszon voltak és a fiú kérdései egyre tolakodóbbakká váltak.
- John, idefigyelj...
- Utálom, ha Johnnak hívnak!
- Nem érdekel - simogatta meg macskáját a férfi. - Semmi közöd ahhoz, hogy mit, mikor, hogyan és kivel csinálok.
A srác megszeppenten hallgatott.
- Továbbá, szeretném, ha befejeznéd ezt a modortalan faggatózást. Lehet, hogy te szereted tudni, hogy ki kivel kavar, de ez esetben tartsd meg magadnak. Nem mindenki szereti, ha kifecsegik az életének részleteit. Persze, ha bulvárújságírónak készülnél, ez a fajta kíváncsiság még jó is lenne, de egy építészmérnöknek nem áll jól. És itt leszállok - hagyta faképnél a srácot, mikor a busz lefékezett a pályaudvar előtt és leugrott a járműről. - Figyelj a profokra, nagy tudású emberek.
Johnny elképedve nézett a parkoló autók között szlalomozó férfi után, majd sértődötten levágta magát egy megüresedett helyre.

Shagan sóhajtva dőlt hátra a vonaton, nem törődve a vele szemben ülő fiatal hölgy kuncogásával, mikor megvakarta Loki füle tövét. A macska kíváncsian nézte az ablak előtt elsuhanó épületeket, néha összerezzenve, mikor a vonat megrázkódott a váltók fölött. Gazdája ilyenkor tenyerét az állat hátára helyezte, aki egyből megnyugodott és farkát maga köré tekerve simult a kézhez. A férfi mosolyogva simogatta, majd nyilalló fejét hátrahajtotta és lehunyta szemeit...

Zihálva futott fel a meredek dombon. A levegőt hangos robajok reszkették meg, a láthatár narancsszínben izzott. Látta a domb tetején álló magas alakot, aki mereven bámult a horizont messzeségébe és attól tartott, nem sikerül elérnie hozzá...
- Hyondar! - kiáltott, mikor a férfi megmozdult. Az hátrapillantott köpönyeges válla fölött és szája megvető fintorba rándult.
- Mit akarsz?
Végre felért a dombtetőre és fújtatva dőlt előre. Tekintete végigsöpört a domb alatt elterülő, lángokban álló falun, szemébe könny szökött, mikor megpillantotta a még épen álló templomtornyot.
- Hagyd abba... - egyenesedett fel és fejét felszegve, szemeit Hyondar sötétkék szemeibe fúrva folytatta. - Nem ártottak neked. Még csak a területedet sem sértették meg.
A férfi felvonta szemöldökét, majd intett egyet. Shaganban bennrekedt a levegő, arcába mintha párnát nyomtak volna, a színek egy pillanatra összekeveredtek. Hyondar fensőbbséges mosolyra húzta ajkát, és lehajolt a térdre rogyott férfihoz.
- Látod... - suttogott a fülébe. - Ennyi az emberi élet... Csak egy intés...
- Miért? - csurogtak végig Shagan forró könnyei arcán, ahogy nézte a falu csöndes romjait. Egy lélek sem mozdult, a halotti csendet csupán a tűz pattogása törte meg. - Mi szükség volt erre? Miért kell nektek mindig, mindent elpusztítani?! - ugrott fel és megragadta Hyondar köpenyét. - Válaszolj! - rázta meg a démont. Az lesöpörte magáról a férfi kezeit és ellépett tőle.
- Elvettél tőlem valamit...
- Sosem volt a tiéd!
- ...és ezt megbosszultam - igazgatta meg ruháját Hyondar. - Én is elvettem tőled valamit, ami fontos volt neked.
Shagan megremegett, körmeit tenyerébe vájta. Tombolt benne a düh, de túl gyáva volt ahhoz, hogy kieressze. A démon látta ezt és bólintott.
- Látom, tudod, hol a helyed, szutyok. Mert te csak egy kis piszok vagy... egy szolga, egy szolga szolgája! Aki még arra sem érdemes, hogy szóba álljak vele - mérte végig a férfi a könnyező Shagant, majd sarkon fordult és lobogó köpennyel eltűnt az árnyékok között.
Shagan fejét ingatva nézett utána, majd a szétrombolt falu felé fordította tekintetét. Elgyengülve indult el, le a dombról. Nem gondolt semmire, holdkórosként tette egymás után lábait, minden egyes lépte dübörögve visszhangzott fejében.
Elhagyta a legszélső házakat... Perzselte bőrét az izzó levegő, lángot lélegzett, szemébe pernye ment... Nem törölte ki. Elmosódott foltokként érzékelte a földön heverő, házfalnak dőlt holtakat. A templomtorony keresztje lángolt, az épület fala viszont fehér volt, akár a hó. Belépett a tokjából kiszakadt ajtó mellett és végignézett a padokban kuporgó testeken. Senki nem mozdult, mikor elcsukló hangon megszólalt.
- Valaki... Van még itt valaki?
- Csak te... - felelt egy hang a fejében. - Csak te vagy itt, Látó...
Lassan megfordult és botladozó léptekkel indult a kijárat felé. Fehér folt öltött alakot a templom előtt. Gyermekként, csukladozó sírással hajtotta fejét a magas férfi mellkasára.
- Vigyél magaddal... - könyörgött a szőkének. - Veled akarok lenni, nem akarok egyedül maradni...
- Sss... - simított végig Shagan ajkán Kalas. - Nem jöhetsz...
- Miért? Mivel érdemeltem ki ezt? Miért kellett mindenkinek... meghalni...
- Nem halnak meg... - ölelte át a férfit szorosan. - Te még megmentheted őket, Shag...

...ville megálló következik - recsegett egy durva hang a hangszóróból. Shagan szemei felpattantak és értetlenkedve nézett körbe. Hogy kerül ide, mi történt? Tekintete megakadt a távolban kiemelkedő fehér templomtornyon, ami mintha izzott volna... De gyorsan kipislogta az álom nyomait szeméből és ránézett az előtte ülő nőre, aki a száját tátva bámulta.
- Valami gond van? - kérdezte gyanakodva. A nő összerezzent és megrázta fejét.
- Ó, nem, dehogyis, csak olyan furcsa volt a szeme... Olyan... Zöld.
- Mivel zöld - jegyezte meg epésen a férfi és kibámult az ablakon. A vonat lassítani kezdett, hogy beguruljon a kihalt állomásra. Shagan - a szívbajt hozva Lokira - felugrott, mikor észbekapott, hogy neki itt kell leszállnia, és valósággal levetette magát a szerelvényről, macskáját magához ölelve. Loki hevesen tiltakozott a hirtelen ébresztő miatt, de mikor meglátta a számára hatalmas járművet, megszeppenve húzta össze magát és nagyokat pislogva figyelte, ahogy a gép lomhán meglódul. Shagan mosolyogva túrt bele bundájába és a kijárat felé vette az irányt.

A falu az állomáshoz hasonlóan kihalt volt. A házak redőnyei le voltak eresztve, mindenki menekült az aszfaltot puhító hőség elől, csupán egy-egy nyelvét lógató kutya loholt el a férfi mellett, az árnyékokat kutatva.
- Ilyenkor utálom, hogy az anyám a falu túlsó végén lakik - fortyogott Shagan és kigombolta ingét. Loki kiugrott kezéből és peckes léptekkel, lábait magasra emelgetve parádézott mellette. Gazdája elmosolyodott. - Cica, le ne égjen a lábad, mert nincs kedvem krémezni a tappancsaidat.
A macska, mintha értené a férfi szavait, egy hosszú szökkenéssel az út menti füvön termett és vigyorogva nézett fel. Shagan megcsóválta a fejét és mosolyogva haladt tovább a főút legvégén várakozó kisebbfajta kúria felé.

A kertkapu engedelmesen tárult ki előtte. Loki könnyedén felszökkent kezébe, kíváncsian nézve a kerítés tetején ücsörgő kőoroszlánt. A férfi megsimogatta a macska fejét.
- Még mindig tetszik, igaz? - kérdezte tőle. Loki megbillegtette a füleit. - Nem is tudom, nekem már kiskoromban is piszok giccses volt - lépett fel a bejárathoz és bekopogtatott. Néhány perc múlva egy negyvenes éveiben járó hölgy nyitott ajtót és homlokráncolva nézett rá.
- Mrs. Wilfron nem fogad senkit.
- A fia vagyok.
- Befele - morgott a Shagan számára ismeretlen házvezetőnő és félreállt az ajtóból. A férfi belépett mellette és körbenézett a jókora előszobában.
- Willard hol van? - kereste a folyton láb alatt levő mindenest. A nő megrántotta a vállát.
- Fogalmam sincs, ki az a Willard. Két hete vettek fel, valami szenilis vénember helyére.
- Ő volt Willard - morgott Shagan és letette macskáját a földre. - Nézz körbe a konyhában, Susienak biztos van valamije számodra - lökött kicsit rajta, majd a házvezetőnőre nézett, aki fintorogva követte tekintetével a fekete szőrgolyót. - Anya merre van?
- A szobájában, gondolom - intett a nő fejével az emelet felé vezető lépcső felé. Shagan biccentett és felügetett édesanyja szobájához.

- Szia, anya - lökte be az ajtót a férfi és körbenézett a csinos szobában. Az idősödő nő a hatalmas ablak előtt állt és lendületes mozdulatokkal dörgölt egy ezüsttálcát.
- Nocsak! - kiáltott fel ingerülten, mikor fia belépett. - Mit akarsz?
- Ne durcáskodj - ült le Shagan az ágyra. - Csak gondoltam, meglátogatlak.
- Persze - húzta el a száját a nő. - Hogy aztán pénzért könyörögj.
- Nincs szükségem a pénzedre - morgott a férfi. - És mielőtt elkezded felemlegetni a rendőrséges ügyet, nem keveredtem bele semmi törvényszegésbe - folytatta sietősen. A nő lecsapta a tálcát az asztalra.
- Akkor meg mit akarsz? Azért nem szoktál kijönni, hogy megkérdezd, hogy vagyok.
- Talán nem változtathatok a szokásaimon? - szegte fel fejét dacosan Shagan. - Hogy vagy?
- Pocsékul! Megfáztam, el kellet küldenem Willardot, mert összekeverte a szívgyógyszert a lázcsillapítóval, fel kellett vennem azt a némber Katherine-t és a drágalátos nővéred is üzent!
- Tényleg? - vonta fel szemöldökét a férfi. Anyja dühös bólogatásba kezdett és a kezébe nyomott egy cetlit. Shagan hangosan felolvasta. - New Yorkban vagyok stop. Nincs pénzem stop. Terhes vagyok stop. Kéne 100.000 stop. Claire.
- 100.000... - nézett fel a cetliből. - Mit keres egyántalán New Yorkban?
- Honnét tudjam azt? - kérdezett vissza hisztérikusan anyja. - Egyszercsak jött ez a cetli, hogy most azonnal küldjek neki pénzt. És még terhes is... Nem mintha nem örülnék az unokának, de azt sem tudja, ki az apja.
Shagan összeharapta ajkait, és óvatos mozdulattal visszahelyezte az asztalra a táviratot.
- Anya...
- Most jön az, hogy nagy baj van otthon, le fognak tartóztatni és nincs pénzed kiváltani magad?
- Nem, erről szó sincs! - védekezett. - Bőven van pénzem a számlákon, szóval nem emiatt jöttem.
- Hát akkor?
- Hát... Szóval... - babrált ujjaival idegesen. Nem volt mersze egyenesen megkérdezni édesanyját, így kissé bizonytalanul kezdett bele. - Szóval...
- Bökd már ki.
- Tudod, mostanában sokat gondolkodtam ezen és nem is tudom, hogy kérdezzem meg...
- Drága Shaganom, az anyád vagyok, nekem nyugodtan kiöntheted a szíved - váltott hangnemet a nő és a férfi mellé ült. - Nem harapom le a fejed.
- Tudom - motyogott. - Csak nem tudom, hogy fogsz reagálni.
- Nem haragszom meg akkor se, ha azt vallod be, hogy esetleg titokban megházasodtál, mert ennek még örülnék is...
- Nem, anya nem erről van szó - szakította félbe. - Nem szándékozok megházasodni.
- Jézusom, meleg vagy?!
- Anya! - csattant fel méltatlankodva Shagan és rámeredt anyjára, aki már kezét összetéve imádkozott fia lelkiüdvéért. - Csak azt akartam megkérdezni, hogy nem volt-e esetleg egy futó kapcsolatod, aminek az eredménye én vagyok!
A nő lélegzete elakadt két Miatyánk között és döbbenten meredt rá fiára. Végül vijjogó hangon kezdett kiabálni, a szoba közepére pattanva.
- Mégis, minek képzelsz te engem?! Én hithű katolikus asszony vagyok, aki tiszteli az Urat és a Szentírást, betartja a Tízparancsolat összes törvényét és... - elakadt. Fia rezzenéstelen tekintettel bámult rá, már megszokta az effajta kitöréseket. - A te apád William Wilfron, a Wilfron család leszármazottja, aki...
- Aki minden bizonnyal terméketlen volt, tekintve, hogy 8 év próbálkozás után sikerült csak összehozni. Már, ha ő az apám.
- Egyszer. Két évvel a születésed előtt - vetette oda neki anyja, majd sértetten kivonult a szobából, magára hagyva maga elé meredő fiát.
- Szóval mégse tiszteli annyira a házasság szentségét... - morogta maga elé a férfi, hosszas hallgatás után. - De legalább az biztos, hogy nem zabi vagyok.
Felsóhajtott és lehajolt besettenkedő macskájáért. Loki hozzányomta kezéhez orrát és duruzsolni kezdett. Gazdája mosolyogva simogatta meg, majd lesétált anyja után.

- Anya... - szólította meg a konyhában pakolászó asszonyt. - Nem akartalak megsérteni.
- Nem sértettél meg - felelt hevesen a nő. - Megértem... Tudni akarod, miért zöld a szemed.
- Hát... Ezért is.
- Miért, mi van még? - kérdezett vissza élesen. - Igenis, apád fia vagy, törődj bele!
- Apa talán látta a jövőt? Mert én igen.
- Eh, hülyeség - fordult felé anyja. - A jóslás csupa sarlatán dolog. Nincs semmi valóságalapja.
- Szerintem viszont van - felelt halkan a férfi. A nő megcsóválta fejét.
- Már kiskorodban is nagy volt a fantáziád.
- Szerinted szívesen fantáziálok arról, hogy emberek halnak meg? - húzta maga elé a süteményes tálat Shagan. Loki kíváncsian szimatolta meg az illatozó édességeket, majd beleharapott a darabba, amit gazdája felé nyújtott. Mrs. Wilfron hápogva nézett a macskára, aki önelégült pillantásokkal méregette, miközben eltüntette a süteményt.
Shagan elmosolyodott.
- Hogyhogy kirúgtad Willardot? - váltott „kellemesebb” témára. - Mit csinált? A gyógyszer-összekeverésen kívül
- Megvénült - morgott a nő. - Nagyapádat is ő pelenkázta, túl idős volt már ahhoz, hogy felügyelje az egész házat.
- Csak 79 volt.
- Az épp elég. Szükség volt már a vérfrissítésre.
- Hány szolgáló is van jelen pillanatban? - kérdezte a férfi. Édesanyja felvonta szemöldökét.
- Hogy jön ez ide? Amúgy csak három.
- Susie, Janet és a mogorva házvezetőnő.
- Mrs Mochant.
Shagan újabb süteményt nyújtott macskájának, Mrs. Wilfron szemöldöke megrándult.
- Mi lenne, ha nem a macskáddal etetnél meg mindent?
- Édesszájú a szentem - vigyorgott a férfi. - Otthon meg nem tartok süteményt, csak cukrot a kávéhoz. Habár, Kora mostanában mintha hozott volna neki valami csokit - tűnődött el. Anyjának szemöldöke egészen hajvonaláig szaladt.
- Ki az a Kora?
- Találkoztál már vele, nem? - pillantott rá csodálkozva. - Amikor összefutottunk a rendőrség előtt. Az a tinédzser lány.
- Shagan, ugye nem csinálsz semmit vele?
- Anya, Kora már elmúlt 18, szóval, ha akarnék... - ingatta meg fejét mosolyogva.
- Veled él? - faggatózott a nő, csillogó szemekkel. Shagan gyanakodva húzódott vissza.
- Igen, velem él, de nem, mint a barátnőm. Ő csak egy haver számomra.
- Fiam, fiam, nincs olyan, hogy férfi-nő barátság - vágta rá Mrs. Wilfron kioktató hangnemben. Shagan elpirult, mire anyja eltátotta száját. - Csak egy haver?!
- Egyéjszakás kaland.
- És veled él.
- Mit kell ezen problémázni? - tárta szét kezeit a férfi. - Ő mászott rám!
- Védekeztetek egyántalán?
Shaganban egy pillanatra megállt az ütő és mereven bámulta anyját. Próbált visszaemlékezni az előző éjszaka eseményeire, de akárhogy igyekezett is, arra nem emlékezett, hogy óvszer lett volna a kezében.
- Kurva életbe! - káromkodta el magát, mire anyja jókora nyaklevest osztott ki neki.
- Válogasd meg a szavaid! Az Úr színe előtt vagy!
- Anya, hagyd már abba ezt a szentfazék modort! - csattant fel Shagan. Loki összehúzta magát gazdájának dühös hangja hallatán. - Felnőtt férfi vagyok, nincs szükség arra, hogy folyton kioktass, hogyan is kéne viselkednem! Te is tudod, hogy mennyire utálom ezt az egész hitgyülekezet dolgot! - felkapta a süteményt csócsáló Lokit és heves léptekkel elindult a kijárat felé. Anyja döbbenten bámult utána, majd indulatosan felkiáltott.
- Most persze menekülsz! Mindig menekülsz, ha valami bánt!
- Jelen pillanatban leginkább az bánt, hogy nem akarok szülő lenni! - perdült meg a férfi és villogó szemekkel nézett anyjára. - És ha zavar, hogy úgy élem az életem, ahogy akarom, akkor jobb, ha most lelépek!

Sebes léptekkel hagyta maga mögött a kúriát, magában átkozva saját meggondolatlanságát és édesanyjának túlzásba vitt vallásimádatát. Macskája értetlenül loholt mögötte, kapkodva tappancsait a forró betonon.
Forró fuvallat söpört végig a falun, vöröses port fújva szét az utcákon. Shagan kidörgölte a homokot szeméből és könnyezve pislogott a nem messze tőle álló templomra. Megszédülve torpant meg; egy pillanatra mintha ismét álmát látta volna, a lángoló templomot... De csak érzéki csalódás volt.
- Shagan? Shagan Wilfron? - csendült egy fiatalos hang a háta mögött. A férfi megpördült és ránézett a háta mögött álló nőre, aki hatalmas szemeket meresztve nézett rá, öt év körüli kisfia kezét szorongatva. - Te vagy az?
Shagan értetlenül bámult, majd emlékei közül felbukkant egy fiatalos arc...
- Jeannie?
- Már azt hittem, fel sem ismersz... - jegyezte meg epésen a nő, mikor Shagan átölelte. Jeannie kisfia csodálkozva nézett fel a férfira.
- Te ki vagy, bácsi?
Shagan elengedte a nőt és lenézett a kisfiúra.
- Édesanyád gyerekkori barátja. Shagan a nevem - nyújtotta kezét a gyerek felé. - Te ki vagy?
- Shane - rázta meg mosolyogva a fiúcska a felé nyújtott kezet. - Leszel a papám?
Shagan lélegzete bennrekedt mellkasában és rápillantott a földet szuggeráló nőre.
- A papája...?
- Meghalt... - motyogta Jeannie. - Rendőr volt és belekeveredett egy lövöldözésbe.
- Oh... Részvétem - fogta meg a nő vállát Shagan szeretetteljesen. Az szomorkás mosollyal söpörte le magáról a férfi kezét.
- Nem szükséges, rég volt már. De te. Hat éve felém se toltad a képed.
- Hát... Ne haragudj - vakarta meg tarkóját a férfi pironkodva. - Teljesen bevackoltam magam a városba és nem igazán vágytam ide ki.
- És sikeres képregényrajzoló lettél - a nő hangjában büszkeség csendült és elindult a templom felé. Shagan követte.
- És ezt miért így mondod?
- Mégis, ki tanított meg rajzolni?
- Te, de ez nem azt jelenti, hogy tiéd a dicsőség.
- Dehogynem! - vigyorgott Jeannie és Shane után kiáltott, aki Loki nyomában szaladgált előttük. - Shane, ne menj messzire!
- Rendben, mama! - kiáltott vissza a fiú. Shagan mosolyogva csóválta meg a fejét.
- Igazán aranyos kisfiú.
- Kiköpött apja. Az is folyton nyüzsgött - nevetett Jeannie és belökte a templom mellett levő temető kapuját. Shagan megtorpant és hátrált néhány lépést.
Jeannie csodálkozva pillantott a férfire, aki elborzadva nézte a sírok között álló szőke férfit, aki most feléjük indult... Füle zúgni kezdett, ahogy közeledett...
- Shagan, te nem látogatod meg apádat? - hallotta Jeannie magas hangját. Elrántotta tekintetét Kalasról és levegőért kapkodva meredt rá a nőre, aki aggódva fogta meg a homlokát. - Valami baj van? Elsápadtál...
A férfi megrázta fejét és nyelt egyet. Érezte, ahogy Kalas elsétál a háta mögött, finoman végigsimít felkarján, de Jeannie ebből mit sem vett észre.
- Látogasd meg... - simult hozzá a szőke. - Van mit mondania neked... - Shagan nyakán puha ajkak időztek el egy pillanatra, hogy aztán elszakadjanak tőle. A férfi megpördült, de Kalas távolodó alakja addigra már semmivé foszlott.
- Shagan... Shagan... SHAGAN!
- Tessék? - rezzent össze a rajzoló és visszafordult barátnőjéhez. Jeannie durcásan húzta össze szemöldökét.
- Mi van veled? Furcsán viselkedsz.
- Te... Te nem láttad? - bökött arra, amerre Kalas eltűnt. Jeannie megrázta a fejét.
- Nem láttam semmit, te viszont olyan vagy, mint valami részeges holdkóros. Esetleg rászoktál valami drogra? - vágott rémült arcot. Shagan megrázta a fejét és válasz helyett inkább belépett a temető kapuján. Jeannie furcsállva figyelte bizonytalan járását, mellyel apja sírkövéhez imbolygott.
- Szerbusz, apa... - suttogta, lenézve a sírkőbe faragott feliratra:
William Wilfron
Született: 1945. május 15.
Meghalt: 1993. Január 9.
Itt csak a teste fekszik.
Kinyújtotta kezét és ujjait a hideg kőre helyezte.
- Mit akarsz? - kérdezte halkan. - Mit akarsz tőlem?
A felirat mintha elmosódott volna, Shagan pedig holtra váltan kapta el kezét a sírtól. Szemei tányér méretűre tágultak, ahogy a betűk alakot öltöttek...
Nem várok tovább.
- Loki... - szólította remegve macskáját és hátrálni kezdett. - Loki!
A kis fekete szőrcsomó kelletlenül szakadt el az őt simogató Shanetől és mormogva ballagott a falfehér férfihez, aki azon nyomban felkapta és rohamléptekkel száguldott ki a temetőből, nem törődve Jeannie kiáltásával.

Zakatoló szíve csupán akkor nyugodott le, mikor már a vonaton ült és az teljes sebességgel vitte őt a város felé. Macskája sértődötten ült mellette, minden szőrszálával érzékeltetve, hogy ő bizony még maradt volna játszani újdonsült barátjával.
Shagan tenyerébe temette arcát, gondolatai úgy kergették egymást, akár a vonat, mely otthona - és talán végzete - felé tartott.
Furcsa, ambivalens érzések ragadták magukkal... Vágyott arra, hogy láthassa a szőke férfit, ugyanakkor rettegett is tőle. Félt, hogy mi lesz, ha magával viszi, de szerette volna látni a fátyol túloldalát, megtudni, mi az oka Kalas érdeklődésének... És főleg, honnét kapja az álmait.
Teljesen elfeledkezett anyjával történt vitájáról, lelkében most sokkal inkább a szorongás az ismeretlentől, mintsem aggódás egy apró botlás miatt kapott helyet.

- KORA! - rontott be a benzinkút boltjába. Macskája valósággal lobogott mögötte, hiába kapaszkodott a férfi ingébe összes karmával. - Hol van Kora? - vágódott be a pénztár elé, jó néhány vásárló méltatlankodását kiváltva ezzel. A pult mögött álló lány csodálkozva nézett rá.
- Szabadnapot vett ki, azt mondta, a barátjával lesz ma...
- Hol lakik?
- Ki?
- A barátja! Most azonnal beszélnem kell vele!
- Ne haragudjon, Shagan, de fogalmam sincs róla - ingatta meg a fejét a szöszi. - Mindenesetre jó lenne, ha nem tartaná fel a vásárlókat.
- Beszélnem kell vele!
- Mi lenne, ha felhívná? - adott tanácsot a lány. - A mobilját sosem kapcsolja ki.
A férfi meghökkenve nézett rá, majd kitapogatta zsebében a kis szerkentyűt, ami teljesen kiment fejéből. Széles mosollyal áthajolt a pulton és hirtelen felindulásból cuppanós puszit nyomott a pénztáros arcára, aki ledöbbentve nézett az elviharzó rajzoló után.

- Halló, Kora? - lihegett a telefonba, miközben házának lépcsőin loholt fölfele. Nem volt türelme megvárni, amíg a lift leérkezik a 10.-ről.
Meglepetésére azonban egy mély férfihang válaszolt.
- Nem, itt Reagan. Ki maga?
- Kora ott van?
- Ki maga?
- Shagan Wilfron, Kora lakótársa. Ő ott van?
- Itt - adta át a kagylót Reagan a lánynak.
- Kora, sürgősen beszélnünk kell!
- Shagan, higgadj le... Mi a baj?
- Kalas, Kalas a baj! - állt meg pihenni a lépcsőfordulóban, valahol az 5. emelet környékén. - Egyszercsak megjelent a semmiből és el fog jönni értem!
- Shag, mi lenne, ha ezt kicsit bővebben is kifejtenéd?
- Kora, kérlek, gyere haza, majd itthon! - zihált pánikolva. A lány hangjában aggódás csendült.
- Shagan, nyugi. A város túlsó felén vagyok, el fog tartani egy ideig, amíg visszaérek. Zárkózz be, húzd be a függönyöket, kulcsold be az ajtót és feküdj le.
- Siess...
- Oké, sietek, csak ne legyél berezelve. Kalas nem mindenható, a csukott ajtón még ő se tud keresztülmenni. Loki ott van?
- Igen, itt - cirógatta meg Shagan a nyakába kapaszkodó macskát, aki jó hangosan belenyávogott a telefonba, jelezve jelenlétét.
- Akkor jó - nevetett fel Kora. - Shagan, kapcsold majd be a tévét, ha felérsz.
- Minek? - kotort kulcsa után a férfi a lakásajtó előtt állva.
- Ne akadékoskodj már. Kapcsold be és kész.
- Jó-jó... - sóhajtott fel és belökte a lakásajtót. Loki leugrott válláról és kiszaladt az aprócska erkélyre.
- Bekapcsoltad már? - türelmetlenkedett Kora. Shagan idegesen mordult fel.
- Fenébe, Kora, most léptem be a lakásba, mi lenne, ha nem pattognál?
- Akkor csak maradj meg magadnak! - sértődött meg a lány és kinyomta a telefont. A férfi beleharapott ajkába és körbenézett a felforgatott lakásban. Itt egy gyűrött ing, ott egy póló... Olyan érzése volt, mintha nem is egy nővel élne egy háztartásban. Igaz is, Korára nem mint nőre nézett, hanem mint barátra... Leszámítva a nemrégiben történt esetet.
- Bassza meg, erről teljesen elfeledkeztem - nyögött fel a férfi és megcsóválta a fejét. - Mindegy, majd ha hazaér, beszélek a fejével. Loki, gyere be - lépett az erkélyajtóhoz, hogy becsukja. Macskája értetlenül nézett fel rá, majd kelletlenül bekullogott és helyet foglalt a tévével szemben.
- Önök most az ötórai híreket látják a Gelton csatornán. A bemondó: Michael Johans - zengett fel a készülék hangja, mikor Shagan leült elé. A hírolvasó hatalmas bájvigyort villantott fel, majd zörgött kicsit papírjaival és belebámult a kamerába.
- Üdvözlöm a kedves nézőket. Meglepő fordulatot vett a Mary-Sue repülőgép-anyahajó ügye. Az ügyben nyomozó Rockert felügyelő szerint terrorcselekmény okozta a 4258 ember halálát, egyes feltételezések szerint a rakétatámadás mellett bombákat is elhelyeztek a fedélzeten. A nyomozás azonban még nem zárult le, további fejlemények lehetségesek.
Fokozott lavinaveszélyre figyelmeztetnek a hegyekben, ezért kérem mindazokat, akik az északi hegyekbe menekülnek a hőség elől, ne hagyják el a kijelölt turistaútvonalakat és sípályákat.
A mexikói Madeirában lezárult a polgármester-választás. Alfredo Gonzales magas fölénnyel nyert, a szavazatok háromnegyedét ő vitte el. Kissé elbátortalanító dolog azonban, hogy miután kihirdették győzelmét, a rendőrség egy bérgyilkost fogott el egy közeli házban. A szóvivő szerint egy ismeretlen telefonáló az Egyesült Államokból értesítette őket...
Shagan elhúzta a száját és átkapcsolt egy másik csatornára.
- De legalább most hallgattak rám...
Macskája megbillegtette farkát és hangos dorombolásba kezdett. Gazdája elmosolyodva vette ölébe, majd rémült kiáltással felpattant, mikor csörögni kezdett farzsebében a mobilja.
- Üdv, Mr. Wilfron - szólt bele a készülékbe egy mély, reszelős hang. - Itt Hicks.
- Hicks? - gondolkodott el a férfi, hol hallotta ár ezt a nevet. - Hicks felügyelő?
- Igen. Ha jól sejtem látta a híradó néhány elemét.
- I-igen - ült vissza Shagan. - De miért érdekli?
- Maga volt az a telefonáló, igaz?
- Hát... Igazából igen - vallotta be. A nyomozó hangja megkönnyebbült.
- Ennek örülök. Csupán azt akartam mondani, hogy ejtettünk mindennemű vádat és gyanút maga ellen.
- Oh... - lélegzett fel a rajzoló. - Hogyhogy?
- Mondjuk úgy, forró nyomon vagyunk. Nemrégiben látták a maga által leírt Kalast a városban.
Shagan felszisszent, mire a nyomozó hangja kiélesedett.
- Esetleg tud valamit az illetőről?
- Nem, nem igazán - vágta rá, talán kissé túlságosan is gyorsan. A nyomozó hangjában gyanakvás csendült, de nem erőltette a dolgot.
- Ez esetben elköszönnék. Visszhall.
- Visszhall... - motyogott és ölébe ejtette a kezét.
Kalas már a városban van. Rettegnie kéne, hogy mit akar tőle. Hiszen Kalas azt akarja. De ő, Shagan, mégse fél. Csupán bizonytalan... és kíváncsi. Félelmei elmúltak...

- Szia Shagan! - vitorlázott be az ajtón Kora és a bezárt erkélyajtó előtt ácsorgó férfi nyakába vetette magát.
- Az istenért, Kora, mi lenne, ha megkímélnél az efféle érzelemkitörésektől?! - csattant fel a kis híján fellökött rajzoló és lefeszegette nyakából a lány karjait. - Szerbusz.
- Na, mesélj, mitől rezeltél be ennyire - huppan le Kora az ágyra és elnyúlt rajta. Shagan kipillantott az erkély előtt kavargó fekete felhőre, majd leült a lány mellé.
- Kalas utánam jött Shagville-be.
- Az jó... Mit akart?
- Ma este értem jön... Apropó, van valami...
- Ne válts témát - intette le az ágyon fekvő a férfit. - Mit csinált?
- Kijött a temetőből, odasétált hozzám és azt mondta, hogy látogassam meg apám sírját.
- És?
- Mit és? - értetlenkedett Shagan. - Bementem.
- Azt valahogy gondoltam. Miért akarta, hogy bemenj?
- Mert a síron keresztül üzent, hogy nem vár tovább. Bár, az jó kérdés, hogy hogyan csinálta... - vakarta meg fejét. - De van itt valami fontosabb...
- Igen, tényleg van! - csillantak fel a lány szemei. Shagan hátrahőkölt és hevesen rázni kezdte a fejét.
- Nem.
- Honnan tudtad, hogy eldöntendő kérdést akarok feltenni? - csodálkozott Kora. Shagan megrántotta a vállát.
- Ismerem ezt a tekintetet. Most viszont én beszélek - reccsent rá a felháborodni készülő lányra. - Ugyebár mi tegnap nem védekeztünk.
- Hogy? - vonta fel szemöldökét értetlenül a mágus.
- Tudod, tegnap. Kisebbfajta orgia, óvszer nélkül.
Kora arca megnyúlt, majd röhögőgörcsben tört ki. Shagan meghökkenve húzódott hátra.
- Mi olyan vicces ezen?
- Semmi, semmi - legyintett a lány. - Ne aggódj emiatt, tablettán élek.
- Akkor jó - lélegzett fel a férfi. Szinte hallani lehetett, ahogy a kövek legördültek szívéről, könnyedén felugrott és lezuttyant íróasztala mellé. Kora felvonta szemöldökét.
- Nem is aggódsz Kalas miatt?
- De, aggódok.
- Nem látszik.
- Már nem pánikolok - rántott egyet vállán Shagan. - Lehiggadtam, gondolkodtam egy kicsit és arra a következtetésre jutottam, hogy nem érdemes. Kalas nem megölni akar, hanem elvinni.
- És az nem elég?! Baszd meg Shagan, az az alak egy pszichopata!
- Én ebben nem vagyok olyan biztos - komorodott el a rajzoló és kezébe vette az asztalán heverő rajzot Kalasról. A vonaton álmodott képek jutottak eszébe... Vajon mit vehetett el a démontól? És Kalas... Mi történhetett vele? És hogyan lehetne megakadályozni a történteket?
- Figyu, Shagan... - szűrődött be gondolatai közé Kora elmélázó hangja. Felnézett.
- Nem.
- Még végig se mondtam! - engedte ki ujjai közül hosszú tincseit a lány és izzó tekintettel nézett lakótársára, aki szigorúan nézett vissza rá.
- Akkor sem. Ide ne jön semmi és senki.
- Honnét tudod, hogy...? - tátotta el a száját a lány. Shagan megvonta a vállát.
- A nővérem pont olyan, mint te. Ismerem már ezt a kifejezésmódot.
- ÉS? Mit akarok?
- Idehozni valakit - morgott a férfi. - De ha nem tűnne fel, már ketten is sokan vagyunk. Bocsánat, hárman - nézett le a méltatlankodva purrogó Lokira. Kora felpattant és dühtől szikrázó szemekkel meredt Shaganra.
- Csak néhány napról lenne szó!
- Nem úgy volt, hogy szakítottatok? - kérdezte érdektelenül a férfi. Kora elnémult, majd könnyekben tört ki.
- Hogy lehet valaki ennyire... ANTISZOCIÁLIS??? - zokogott fel, majd sarkon fordult és az ajtót teljes erővel bevágva, elviharzott. Shagan döbbenten bámult az ajtóra és a lány után rohant.
- Kora! - kiáltott utána, de az addigra már elindult a lifttel lefele. - Az istenit! - káromkodta el magát a rajzoló, visszasietett lakásába, feltépte a csukott erkélyajtót és áthajolt a korláton, keresve heves lakótársának ismerős alakját az odalenn kavargó tömegben. AZ azonban nem bukkant fel, így Shagannak megalapozott gyanúja volt arra, hogy vagy a hátsó bejáraton hagyta el a házat, vagy bekéredzkedett a házmesterhez - egy 22 éves, rendkívül jóképű fiúhoz.
Dühösen szívott egyet fogán, majd felkapta lába körül tekergő macskáját és bevonult a szobába.

Üres tekintettel bámult valami ostoba akciófilmet a tévében - nem igazán fogta, miről szól -, monoton mozdulatokkal simogatta macskáját - aki élvezkedve hevert ölében -, és egyre idegesebben várta vissza Korát, aki órákkal azelőtt lelépett. Nem értette, miért várja ennyire a lányt, hiszen az már majdnem felnőtt nő, tudja, mit csinál... Legalábbis majdnem mindig.
Hűvös szél söpört végig a szobán, megzörgetve a papírokat az íróasztalon. Shagan felállt és becsukta az erkélyajtót, még mielőtt kifújja értékes rajzait az ablakon. Loki álmosan emelte meg fejét, majd nyújtózott és kivonult a konyhába, megtölteni üresedő bendőjét. Shagan szeretettel nézte a kis fekete szőrcsomót, és ledőlt ágyára.
Fejére húzta a Korától illatozó takarót, hogy ne hallja az ablaknak feszülő szél zörgését, de nem segített. Sőt, mintha még erősebben hallotta volna, így sóhajtva lökte le magáról a takarót, felkapott néhány könyvet és kitámasztotta az ablakot.
A csillagok üzenete - állt a kupac tetején levő könyv borítóján. Shagan elgondolkodva pillantott ki az égre, de egy pillanattal később már átkozta magát, hogy miért tette. Ugyanis csillagok helyett csupán egy fenyegetően kavargó fekete felhőt látott, ami dühösen váltogatta formáját és színét, miközben erőszakosan próbálta befúrni magát a férfi ablakain és erkélyajtaján.
Shagan riadtan lépett hátra, mikor a felhő az eddigieknél is határozottabban rohamozta az üveget... Sikerrel. A könyvek félrecsúsztak, apró rést nyitva a tomboló szélnek és felhőnek, ami azonnal betüremkedett a lakásba.
Shagan a félelemtől kővé dermedve állt a szoba közepén, mikor a felhő kavarogni kezdett előtte és lassan körbeölelte. A feketeség rátelepedett lelkére, pusztító, gonosz érzések rohanták meg... Sikoltva tépte ki magát a felhő szorításából és fejét fogva térdre rogyott.
Gyilkolni akart, látni mások rettegését, összetörni a lelkeket, életeket rombadönteni...
- Nem! - kiáltott, levegő után kapkodva. - Ezek nem az én érzéseim... - zihált. A feketeség ismét szorítani kezdte, ő pedig remegve állt fel. Száját összeszorítva küzdött ellene, de a felhő ismét térdrekényszerítette...
Dühödt nyávogást hallott. Bűnös vágyai semmivé foszlottak, pont, mint a felhő, ami gúzsba kötötte. Kimeredt szemekkel nézett macskájára, aki villogó tekintettel meredt rá.
- Loki... - nyújtotta felé kezeit, az állat azonban fenyegetően morogni kezdett és hátrált. - Loki... Én vagyok az, a gazdád! - kiáltott rá, a macska viszont megingatta fejét és egy hosszú ugrással az asztal tetején termett. Shagan feltápászkodott, térdei viszont összecsuklottak. Fogait összeszorítva kapaszkodott meg a szekrényben és belenézett Kora kinnhagyott tükrébe. És megértette macskája félelmét.
Szemei nem a megszokott kékeszöld árnyalatban csillogtak, hanem a zöld egy egészen hihetetlen árnyalatában. Nem volt se sötét, se világos - inkább egyszerre mind a kettő. Végigsimított holtsápadt arcán... Szemei előtt felvillant egy kép. Shagville templomának lángoló tornya... Megrázta fejét és kinézett az ablakon. A fekete felhő ismét békésen kavargott, mintha csak egy második rohamra készülne.
- Loki... - fordult bizalmatlan macskájához. - Én vagyok az. Shagan...
Az állat összehúzta szemeit és hátrálni kezdett. Shagan megállt az asztal előtt és lenézett a fekete szőrgombócra.
Düh kerítette hatalmába... Dühös lett a macskára, amiért fél tőle, meg akarta neki mutatni, hogy ő a gazdája, neki kell engedelmeskedni, és ha engedelmes, nem bántja... De az állat rémült nyikkanása magához térítette, mikor megragadta.
Úgy engedte el, akár a forró vasat. Elhátrált tőle és megállt a szoba ajtajában.
- Ne... Ne haragudj, Loki... Nem akartalak bántani - esedezett bocsánatért. Loki kilépett az asztal szélére és lenézett a fal tövébe csúszott rajzolóra.
Shagan hirtelen nagyon aprónak érezte magát... Macskája fölé magasodott, büszke tekintettel méregette, ő pedig azt kívánta, bárcsak széttépné ez a fenevad, mert nem bírja elviselni a szégyent vele szemben...
A fekete felhő békésen kavargott, befúrva magát a szobába, néha magához ölelve a férfit, majd odadobva macskája kifürkészhetetlen tekintete elé...
- Shagan... - úszott be a férfi elé egy szürke szempár. - Gyere.
Shagan felnézett az előtte guggoló Kalasra.
- Hogy kerülsz te ide? - kérdezte erőtlenül, mire a másik elmosolyodott.
- Megvan rá a technikám. Gyere - fogta meg Shagan karját és talpra húzta. A rajzoló nekitántorodott a férfi feszes testének. Loki átmenekült Kalas másik vállára. - Mi történt, Shagan? - kérdezte aggódva Kalas, kisimítva egy hajtincset Shagan nyirkos homlokából.
- Megtámadott a felhő... - köhögte amaz. Kalas arcán düh suhant keresztül, majd magához ölelte a sötéthajú férfit.
- Jól van, jól van... - suttogta a fülébe, majd intett a körülöttük kavargó feketeségnek, ami beterítette és elnyelte őket...