Miközben futott, egyszer csak meglátott egy sötét repülő rókához hasonlító lényt, aki éppen a templom felé szállt. Gondolta utánanéz, milyen szerzet. A furcsa lény leszállt a templomnál majd megfordult.

- Láttam, hogy követtél. -szólalt meg igen mély hangon.
- Ki vagy te? -kérdezte Villemon.
- A nevem GothRenamon. És te ki vagy? Nem ismerlek én valahonnan?
- Villemon vagyok. És az én jelem van a combodon. Pedig nem hiszem, hogy valaha találkoztunk volna.
- Örülök hogy megismerhettelek. -mosolygott GothRenamon. De most be kell mennem.
- Nehogy bemenj! Ott van egy Angemon. Ha valóban olyan vagy, mint én akkor meg fog ölni.
- Nem fog. Engem nem bánthatnak a gyenge angyal digimonok. Csak gyűlölöm őket.

GothRenamon behúzta a szárnyait, majd bement a templomba. Villemon óvatosan követte, és észrevette, hogy egy ember is jön utánuk. Egy magas, hosszú fekete hajú fiú volt. Villemon valahogy nem félt tőle, sőt tetszett neki a közelsége.

- Oh, szia, kis macska digimon. - simogatta meg Villemon fejét. -Hát te?
- Ki vagy, ember? És mit keresel itt?
- A nevem Mikka. GothRenamon szelidítője vagyok.
- Szelidítő? Az meg mi?
- Én segítek neki harcolni és átalakulni. Amit persze még nem tud.
- Egy ember segít egy digimonnak harcolni? Ilyet se hallottam még.
- Pedig szerintem neked is lesz szelidítőd, ha itt vagy a mi világunkban. Na gyere, nézzük meg, hogy intézi el GothRenamon az angyalkát.

Villemon vigyorgott, majd Mikka után ment. Angemon éppen próbálta gyógyítani a fiú sebeit, de amint meglátta a vendégeket, azonnal felpattant.

- KIFELÉ SÖPREDÉKEK! -kiáltotta, miközben kitárta a szárnyait, hogy védje a fiút.
- Nem megyünk sehova! -feleselt Mikka. -Azért jöttünk hogy elintézzünk.
- Miért akarnál engem elintézni? Hiszen én egy angyal vagyok. Nézzetek magatokra! Egy rakás sötét alak! És ezzel az agyi szintedre is céloztam.
- Hallod ezt, GothRenamon? -kérdezte gúnyosan Mikka. -Sérteget minket az angyalka.

GothRenamon szeme elkezdett izzani, majd felrepült.

- HALÁLOS ESŐ! -a szárnyából millió kis vörös, izzó tüske repült ki, egyenesen Angemon felé. Angemon azonnal összeesett.
- Ez a támadás direkt az ilyen kis "jaj de jó fiú vagyok" digimonok ellen van, igaz GothRenamon? -nevetett Mikka.
- Mért tetted ezt? -kérdezte a másik fiú. A fénybe lépett, és azonnal megcsillant szőke, tökéletesre nyírt haja.
- Mert nem csípem az olyanokat, mint te!
- És csak azért támadsz ránk? Te nem vagy normális.
- TE NEM VAGY NORMÁLIS! Ha nem emlékeznél, miattad halt meg a bátyám!
- Miről beszélsz? -a fiú nagyon megszeppent.
- Két évvel ezelőtt éppen játszottál a hídon a hülye Patamonoddal. Csak úgy sugároztál a boldogságtól. A bátyám éppen a híd szélén állt és csodálta a vizet. Majd leugrottál a hídról, csak azért hogy átalakuljon a Patamonod. A bátyám meg akart menteni és utánad ugrott. Patamon viszont tényleg átalakult és elkapott téged. A bátyám viszont lezuhant a jéghideg vízbe. Meg is fulladt. Mikka szemeit ellepték a könnyek.
- Úristen. Sajnálom. -mondta a fiú. -Én ezt, nem is tudtam. Jóvátehetném valahogy?
- Hagyd hogy megöljem Angemont! Gyűlölöm az angyal digimonokat! És téged is!
Angemon felkelt, felkapta a fiút és elrepült.
- UTÁNA GOTHRENAMON! -kiáltotta Mikka.

Ekkor belépett a templomba egy lány. Villemon azonnal felfigyelt. Vittu volt az.