Mint köztudott, a vajdasági Kishegyesről származó Rúzsa Magdi 2006-ban lett egy magyarországi televíziós énekverseny, a Megasztár harmadik szériájának győztese. Sokan szurkoltak neki határainkon innen és túl, nem csak kivételes hangjával, egyedi előadói stílusával, de kedves, póztalan személyiségével is elnyerte a közönség tetszését, szeretetét.

Ugyanezek az erények vezették sikerre a tavalyi nemzetközi megmérettetésen, a Helsinkiben rendezett eurovíziós dalfesztiválon is. Minapi salgótarjáni koncertjén ugyancsak ezt az arcát mutatva volt képes (vas)tapsra ragadtatni a József Attila Művelődési és Konferencia-központ színháztermét megtöltő publikumot. Ülve, állva és elegánsan mozogva másfél órán keresztül egyvégtében – play back és fél-play back technika nélkül – úgymond élőben énekelt végig tucatnyi magyar és angol nyelvű számot, nem pihent átöltözés címén s nem hívott vendége(ke)t sem műsorába. Vele volt viszont egy nagyszerű muzsikusokból álló zenekar, amelyik nem került ugyan háttérbe, de egy pillanatra sem furakodott az énekesnő elé. Teljes szinkronban működtek együtt.

– Járt-e már Nógrádban és tudja-e, hogy fellépése egyszersmind a Tarjáni tavasz nyitórendezvénye is? – tettük fel a kérdést Rúzsa Magdinak még a koncert előtt, a beéneklést követően.

– Az egész országban, minden megyében felléptem már, de itt most vagyok először. Tavalyi zsúfolt programomba már nem fért bele, hogy eleget tegyek a József Attila Művelődési és Konferencia-központ meghívásának. Bár ebben az évben újabb lemezem előkészületei, munkálatai miatt sokkal kevesebb koncertem lesz – az idén ez az első – ide feltétlenül el akartam jönni. Annál is inkább, mert tudtam a Tarjáni tavaszról és megtiszteltetésnek tartom, hogy az én szereplésemmel nyitják meg e művészeti rendezvénysorozatot. Egyébként is tetszik nekem a nógrádiak palóc tájszólása, bizonyára azért, mert az én beszédemben, szóhasználatomban is felfedezhető volt – és azt mondják, néha még mindig felfedezhető – hogy honnan származom.

– Két év alatt hogyan sikerült megszokni a szülőföldtől való távollétet és a képernyő, a színpad biztosította ismertséget?

– Gyorsan beilleszkedtem az új környezetbe, olyannyira jól érzem magam Budapesten, hogy otthonról hazamegyek, ha a Vajdaságba, családomhoz, szeretteimhez utazom. Az viszont eleinte furcsa volt, hogy lépten-nyomon megszólítanak az emberek. Kitaláltam egy módszert, úgy teszek, mintha jól ismerném az illetőt, aki beszédbe elegyedik velem…

– Minden jel arra mutat, hogy hamar megtalálta helyét a magyar zenei életben. Mit tenne, ha ne adj’ isten ezentúl nem léphetne fel vagy – ami még nagyobb baj lenne – nem is énekelhetne többet?

– A színpadi fellépéseket utcai szerepléssel, kalapozással pótolnám. Éneklés nélkül viszont már nehezen tudom elképzelni az életemet. Ha egy ilyen, számomra drámai helyzet állna elő, a sporttal próbálkoznék. Annak idején jó érzékem volt a kézilabdához és nem voltam tehetségtelen középtávfutóként sem. Persze nem ijednék meg a szakmai kihívástól sem, hiszen egészségügyi végzettségem van.

Szerencsére erre nincs szükség, s máris jöhet az újabb koncert, az „Egy aprócska régi, régi blues”-zal és készülhet tovább a második, magyar nyelvű, jobbára saját szövegekre épülő lemez…

– Milyen benyomásokkal távozik Salgótarjánból? – érdeklődtük közvetlenül a fellépés után a sugárzó arcú Rúzsa Magditól. – Csak felsőfokban tudok beszélni a közönségről. Fantasztikus hangulatot teremtettek. Öröm volt nekik énekelni. A most szerzett impulzusokból sokáig fogok erőt meríteni, építkezni. Mint már szó esett róla, most szerepeltem itt először, de remélem nem utoljára – válaszolt röviden, mert sietett: az üvegcsarnokban várta őt a rajongók, az autogramkérők sokasága.

Csongrády Béla