S.O.S szerelem

Szerzők: Szárnyaszegett és Vivus (schweiger)
Béta: Lord Blendi

A három jó barátnő épphogy beért a terembe. Körülnéztek, és leültek a szokásos helyükre. Már mindenki bent volt a terembe, kivéve a rettegett professzor. Alig, hogy helyet foglaltak, már meg is érkezett Piton.

Szokásos fekete talárját viselte. Fekete szemeivel végignézett az osztályon, néhány pillanatig összeszűkült szemmel vizsgálta a triót. Nem kedvelte őket túlságosan. Jó tanulók, tehetséges bájitalkészítők, de Griffendélesek. Az a tény, hogy a Griffendélbe tartoztak, bőven elég volt ahhoz, hogy elnyerjék Piton ellenszenvét. Arról már nem is beszélve, hogy minden órán leveleztek. Sajnos egyetlen egyszer se tudta nyakon csípni őket. Már nagyon az idegeire mentek. Főleg a trió legvadabb tagja, Judy. A tegnapi kis akciója betett szegény derekának. És most persze ott ül és álszentül néz rá. Mi lenne, ha a drága évfolyamtársai tudnák, hogy a kis seprűlovas a Roxfort rettegett, zsírós hajú szeméttel tölti az éjszakáit. És milyen éjszakáit. Hm…

Belenézett a lány zöldeskék szemébe, mire az látványosan elpirult. Óriási erőfeszítések árán tudta megállni, hogy ne mosolyogjon rajta. Bele, sem mert gondolni, hogy mennyit rontana az a jó hírén, jobban mondva a rosszhírén. A végén mindenki nyugodtan ülne be az órájára, és elmaradna a szokásos adrenalin szintnövelés.

A lány hamar rendezte arcvonásait, és rávillantotta legszebb vigyorát imádott professzorára.
„Ezt nem hiszem el. Már megint kezdik.” Morgolódott magába a mellette ülő, szőke hajú szépség.

– Judy, hagyjátok már abba, ha így folytatjátok, biztos észreveszi valaki.

– Vivus hagyd, úgyse hallgat rád. Inkább meséljetek, mi volt tegnap? – kezdett bele Hermione, de egy fagyos hang belé fojtotta a szót.

– Miss Granger, ha befogná a száját! Büntetőmunka, mind hármójuknak.

– Na, tessék, ezt jól elintézted! Inkább levelezzünk. – suttogta a harmadik „démon”.

– Óra utáni szünetben itt maradnak, és megtudják, hogy mi is lesz a feladatuk.

– Tessék Hermione! – suttogta tettetett bosszúsággal Judy.

– Lassan mindennap, büntetésben fogok ülni Pitonnál! – a végén már mosolygott.

– Ha nem fejezik be a szívélyes társalgást, akkor a büntetőmunka mellett pontot is fogok le vonni!
A trió hirtelen elhallgatott.

– Most pedig, ha a három grácia hagyja, megmutatom önöknek a mai feladatot – mondta, majd elfordult, hogy felírhassa a receptet a táblára.

Közben Judy egy apró pergamenen levelet kapott Vivustól.

„Büntetésben ülsz nála, mi? – állt a papír fecnin. – Nincs egy kicsit mazochista hajlamod?”

– Meg lehet, de nézd a jó oldalát. Ha jól tudom, ma jön be Mr. Malfoy. Biztos örülnél neki, nemde? – kaján vigyorral az arcán fordult Piton hátsója felé. Mármint felé.

– Közöd? Vigyázz, mert beverem a fejed. Nem érdekel, hogy a barátnőm vagy. – firkantotta dühösen a papír fecnire a választ, s már adta is tovább.

– Na, na, csak óvatosan…. Úgy látom Mr. Malfoy az ilyen harcias vadmacskákat, szereti, mint amilyen te vagy.

Vivus a kezében szorongatta a pálcáját, hogy megátkozza a másikat.

Judy gyorsan visszakapta a papírt, hogy elnézést kérjen a barátnőjétől, de balszerencsére pont akkor fordult meg Piton.

– Kérem azt a levelet. – hangzott a vészjósló hang.

– Őőő. Milyen levelet? – kérdezte még ártalmatlanabbul Judy.

– Miss Fenson – kezdte hideg, élces hangon. – maga is jól tudja, miről beszélek.

Vivus kikapta a levelet a lány kezéből, és pálcáját hozzátartva elégette a levelet.

– Még is mit képzel magáról Miss Crow? Ellenszegül a parancsomnak? 200 pont a Griffendéltől, és meghosszabbítom a büntetőmunkájukat – mosolyodott el gúnyoson, majd hozzáfűzte – Nálam.

A terembe csak úgy tapintani lehetett a csöndet. Még Draco Malfoy is felnézett a pad alól, ahol éppen a legújabb „Boszi kalauz az ágyon innen s túl” című hetilapot olvasta. Ránézett barátnőjére, a mindig eminens Hermione Grangerre. Az viszont tanácstalanul nézett vissza rá. Barátnője, még soha nem szegült nyíltan ellent egy tanárnak, főleg nem Pitonnak. A mellette ülő Judy arcából, ítélve nagy bajban voltak. Pedig, ha már Judy is megijed a szeretőjétől, akkor nagy pácban vannak.

– Válaszolna a kérdésemre, Miss?

– Nem.

– Nekem így is jó – vonta meg a vállát Piton – majd ráförmedt a többiekre – Maguk meg a legjobb tudomásom szerint kaptak munkát! Álljanak neki! – majd mikor látta, hogy senki nem kezdi el készíteni a bájitalt, még idegesen hozzátette: – Most!

Nekiállt járkálni a padok közt, most még a szokásosnál is többet kritizálta mások munkáját. Odaért Judyékhoz.

– Miss Fenson – morogta idegesen – túlságosan is nagyra aprította a kamillagyökeret.
A lány beharapta a szája szélét, nehogy visszaszóljon a férfinak.
– A bájitalt közepes lángon kell főzni, nem pedig nagyon – folytatta – Előbb legyen szíves, tanuljon meg olvasni, csak utána jöjjön vissza az órámra.

A lány mindeddig lehajtotta a fejét, nem akarta, hogy a szeretője lássa, hogy mennyire bántja őt a szavai. Most azonban hirtelen a férfi szemébe nézett.

– Rendben! – csattant fel – Rendben! Itt sem vagyok, nem kötelező nekem bájitaltanra járnom.

– Miss, hagyja abba ezt a gyerekes kirohanást!

– Maga szerint, ez gyerekes?

– Igen – felelte a férfi.

– Jó, akkor nem kell tovább elviselnie, a gyerekes viselkedésemet. Viszlát!

– Ennek meg mi baja? – hajolt közelebb Hermione Vivushoz.

– Nem tudom, de menjünk utána. Én már rosszabbul nem járhatok – vont vállat a szőkeség és barátnője után indult. Már az ajtónál járt, mikor egy mérges kiáltás megállásra késztette.

– Maga mégis mit csinál Miss Crow?! Azonnal üljön vissza a helyére, vagy az igazgatóiba fog kikötni! Maga is Granger! Megáll az eszem.

– Nem, nem ülök. És vigyázzon jobban a fejére, sajnálatos lenne, ha nem tudna többet tanítani. Na, viszlát – és kilépett a teremből, barátnője mit volt, mit tenni követte. Tudta, hogy nagy baj lesz belőle, de nem gondolta volna, hogy ekkora.

„Eszement tyúkok, mégis mit képzelnek? Nyíltan visszabeszélni, ellenkezni?! És még Judy is, ilyen gyerekes viselkedést se láttam tőle. Ez a pokolfajzat Crow meg tűrhetetlen. Ha most felvisszem az igazgatóhoz, abból nagy galiba lesz. Arról nem is beszélve, hogy Lucius megöl, ha a spinének baja lesz.”

– Ne nézzenek így! – csattant rá a diákokra, miközben a pálcáját idegesen forgatta a kezében – Aki az óra végére nem készül el a bájitallal, az büntetőmunkát fog kapni.

***

A két lány szinte futva ment végig a folyosókon. De Judyt sehol sem látták.
– Szerinted, merre lehet? – kérdezte zihálva Hermione, vagy negyedórányi rohangálás után.
– Nem tudom – felelte Vivus – Szerinted mitől bukott ki annyira? Történt valami köztük? – kérdezte aggódva.
– Elképzelni sem tudom – vonta meg a vállát a másik lány – Ezt csak tőle tudhatjuk meg. Jut eszembe – szólt néhány pillanatnyi hallgatás után –, ma megint jön Mr. Malfoy?
– Igen – felelte Vivus kaján vigyorral az ajkán – Csak egy a gond, hogy nem hiszem, hogy Piton ezek után fedezni fog minket – ráncolta a homlokát.

– Rossz lehet, hogy csak ritkán tudtok találkozni. Én nem bírnám sokáig Draco nélkül – mondta távolba révedő szemekkel a lány.

Kicsengettek az óráról.

Perselus Piton alig lépett ki a bájitalteremből, máris azt kívánta, bárcsak tovább tartott volna az előző órája.
– Drága barátom, beszélnünk kellene – üdvözölte Lucius Malfoy az egyre idegesebb férfit.
– Lucius, hát te itt? Nem úgy volt, hogy jövő héten jössz be?
„Ezt is most ette, ide a fenne. Nem hiszem el, az istenek nem szeretnek engem.”
– Nem, beszélnem kell Dracoval, és van, khm… más dolgom is. Hogy ment a mai óra, a Griffendél–Mardekár csoporttal?
– Ne is kérdezd, a drága kincsed olyan cirkuszt vert le, hogy az igazgatóiba kellene vinnem.
– Ki, Draco? Mit csinált?
– Nem. A másik – mondta jelentőségteljesen a bájitalmester.
– Hát, akkor ne vidd! – ez inkább parancs volt, mint kérés. És ezt mindketten tudták.

– 10 pont a Hugrabugtól, Miss Bones! Ne rohangáljon a folyosón, ha nem akarja, hogy legközelebb 100 pontot vonjak le!
– Minden rendben van? – kérdezte Lucius Malfoy.
– Persze, minden a legnagyobb rendben – vicsorogta a másik – Az előbb három diák rontott ki az órámról, amikor nem volt rá semmi okuk! Ha tehetném, kirúgnám őket.
– Ismerlek, nem fogod megtenni, mert…
– Ezt itt fejezd be! Merlinre is, a folyosón vagyunk!
– Ha téged ez ennyire zavar – szabadkozott a másik.
Piton elindult a folyosón, de csak nagyon nehezen tudott utat törni magának a diákok sokaságán. Közben fejével intett az idősebbik Malfoynak, hogy kövesse. Sorra kinyitotta a tantermek ajtaját, egy ürest keresett, nagy nehezen talált is.
– Szóval mi történt az órádon?
– A csodálatos grácia szokásos elfoglaltságát űzte, egymás közötti fecsegésre és levelezésre használták ki az időt. Elkértem tőlük a levelet, jobban mondva, megpróbáltam, de elégették. Utána még nekik állt feljebb!

– Hmm….
– Hmm? Csak ennyit tudsz mondani? A kis cafkád, nyíltan ellenszegült nekem, amikor meg rászóltam elégette a bizonyítékot és…
– Fogd be! Ezt még egyszer meg ne halljam!
– Mit? A kis cafkát? Mert mi lesz? – gúnyolódott Piton a másikon.
– A drágalátos igazgatódhoz fogok menni, és bepanaszolom, hogy az egyik diákját hágod, úgy naponta hányszor is? Kétszer? Háromszor?
– Nem tennéd.
– Honnan veszed? Megvan hozzá a kellő hatalmam, és protekcióm.
– Nem fejeztem be – s folytatta az előbb elkezdett mondatát – Nem tennéd, mert nem tudod, hogy a drága feleséged, hogy tűrné az újabb árulást. Nem beszélve a miniszterről. Mennyi évet is számolnak egy gyerek megrontásáért, az Azkabanban? Tízet, netalántán huszat?
– Ez rád is ugyanígy elmondható! Szóval jobb, ha hamar kitalálsz valamit.
– És ha, most megbocsátasz, meg kell keresnem egy diákot.
– Jobb, ha elgondolkodsz a hallottakon, én addig elmegyek, megnézem Dracot. Valami fontosat akar mondani. Délre az irodádban találkozunk – aztán egy kecses kézmozdulattal kinyitotta a terem ajtaját, magára hagyva a feldúlt professzort.

„Most mégis, mi a fenét csináljak? Először is megkeresem ezt a három hülyét. Hosszú lesz ez a nap, már előre érzem, csak ne fussak össze az igazgatóval.”

Már legalább egy órája kereste őket, és már–már feladta a keresést, amikor végül rájuk akadt, a birtok egyik eldugott részén.
Valami furcsa volt. Túlságosan is furcsa.
Mikor közelebb ért, látta, hogy az egyik lány a fűben hever. Meggyorsította a lépteit. Judy volt az.
– Mi történt? – kérdezte, próbált semleges hangnemben beszélni.
– Nem tudjuk – rázta meg a fejét Vivus – Egyszer csak rosszul lett.
– Értem – motyogta Piton csak úgy maga elé.
– Mi baja van? – kérdezte Hermione.
– Maga szerint én tudom, Miss Granger? – kérdezte, miközben kitapintotta a lány pulzusát, ami túlságosan is szaporán vert. Abnormális volt. Nem szólt egy szót sem, ölébe kapta a lányt, majd gyors léptekkel elindult a kastély felé.

Jó negyedóra múlva már mindhárman a gyengélkedőn ültek, a lány ágya mellett.
A keze remegett a dühtől, s közben egy gyors pillantást vetett az órára.
– Elmondanák, mi volt az egész az órámon? – mondta, szinte suttogva a szavakat.
– Mire gondol?
– Milyen párbeszéd fojt maguk közt?
– Semmi köze hozzá – sziszegte Hermione.
– Ide figyeljen…
– Nem! Maga figyeljen ide! – csattant fel Vivus – Semmi köze nincs a magánéletünkhöz!
– Nincs? – vonta fel a szemöldökét Piton – Ha én nem segítenék magának, akkor már rég lebuktak volna Luciusszal. Nem járhatnának össze egymással, hogy kielégítsék a vágyaikat. Tudja, csak egy szavamba kerül, és a felesége megtudja…

– Maga szerint érdekel? Maga egy áldott nagy seggfej, csak kihasználja Judyt.
– Még is mire érti ezt? – a professzor fején egy ér már vészesen kiemelkedett – Különben is milyen hangnemet használ velem szemben?
– Vivus kérlek, hagyd, Judy nem örülne, ha elmondanád – fogta meg barátnője kezét Hermione.
– Mit titkoltok előlem? Mi ez az értelmetlen beszéd? És…

Ekkor lépett be a terembe a Madam Pompfrey. Ahogy végignézett az egybegyűlteken, valahogy mindegyiküket kirázta a hideg.
– Miss Crow, kérem, idehívná McGalagony professzort? Maga pedig, Miss Granger, az igazgató urat.
– De hát…– közbe akartak szólni a gyerekek, de a nő tartózkodó hangja megállította őket.
– Most! Piton professzor elmondaná, hogyan talált rá a kisasszonyra?
– Persze. Kint feküdt az udvaron, a földön, mikor odaértem, a társai azt mondták, hogy csak úgy egyszerűen összeesett. Letérdeltem mellé, és kitapintottam a pulzusát. Nagyon gyors volt. Aztán fogtam, és felhoztam ide.
– Értem.
– Mi történt? Mi a kisasszony baja? – aggodalmaskodott a férfi.
– Sajnálom, de addig, amíg Albus és Minerva nem ér ide, nem mondhatok semmit.

– Legalább annyit mondjon, hogy súlyos–e, az ég szerelmére Pomfrey!
– Megmondtam – mondta határozottan a nő – hogy nem mondok addig semmit
– Jól van – vetette oda a férfi – hallgasson akkor.
Nekiállt idegesen járkálni a szobában.
– Perselus, hagyja abba, kérem – szólt végül a nő.
– Nem tudom.
– Ideges?
– Hogyne lennék az!? – csattant fel a professzor – az előbb lett rosszul az egyik diákom.
– Mióta szokott téged érdekelni a diákjaid hogyléte? – érdeklődött összeszűkült szemekkel a gyógyító.
– Mert…
Nem tudta befejezni kinyitódott a kórterem ajtaja, de nem négyen, hanem öten léptek be rajta.
– Áh, Lucius – szólalt meg Piton, kissé csalódottan – látom végül megtaláltál.
– Nehezen, de sikerült, amint látod – vetette oda a szőkeség – Nem voltál az irodádban – nem kérdés volt.
– Rosszul lett az egyik diákom, sajnálom.
– Áh, látom rosszul lett szóval az egyik khm diákod.
– Elhagynád a gyengélkedőt végre? Itt csak a betegek, a tanárok, a gyógyító és a hozzátartozók tartózkodhatnak. Legjobb tudomásom szerint te egyike sem vagy Miss Fensonnak.
– Megyek is – mondta élcesen. Szemében különös fény csillant. Biccentett a jelenlévők felé, majd útját az ajtóhoz vette – Miss Crow, legyen szíves, jöjjön velem. Beszélni szeretnék önnel.
A lány furcsán nézett rá, de végül követte a szeretőjét. A férfi egyenesen a szükség szobájába vezette.

– Ez mégis mi volt, Albus? – aggodalmaskodott Minerva.
– Nem tudom. De először is Miss Fenson miatt vagyunk itt. Pompy, miért hívatott?
– Igazgató úr, elég súlyos gondba vagyunk. Nem tudom, lehet, hogy meg kellene várnunk, míg a hölgy magához tér.
– Még is mi a fészkes baja van?! – akadt ki Perselus.
– Na de kérem – sipítozott az ápoló, de a teremben lévők is mind megdöbbentek.

– Mi ez a hangzavar? Hol vagyok? Igazgató úr? – ébredezett a lány.
– Kedvesem kérlek, idd ezt meg.
– Pompy, megtudhatom, hogy miért is kellett ilyen sürgősen idejönnünk?
– Igen igazgatóúr. Miss Fenson gyermeket vár.

Ekkor hangos csörömpölés szakította félbe a nő beszédét. A szoba másik végében a professzor idegességében, amit persze senki se látott rajta, feldöntötte az egyik szekrényt.

– Minden rendben van Perselus? – hallatszott az igazgató mély hangja.
– Persze – felelte a férfi, kissé ideges hangon – Bocsássanak meg, de most mennem kell – mondta, majd választ se várva, magukra hagyta őket.
Végigsietett a folyosón, ahol egy diák sem tartózkodott, mindenki más az óráján volt.
Legszívesebben elfutott volna. Bele, sem mert gondolni abba, hogy most apa lesz. Nem. Túl váratlan volt az egész.
Ő nem szereti a lányt – próbálta önmagát nyugtatni – Nem. A lány sem szereti őt. Azok az esték csak arra voltak jók, hogy kiéljék, legalábbis csillapítsák vágyukat.
De aggódott érte, félt, hogy mi van vele. Lehet mégis? És ahogy a lány ránézett… Nem tudta. Nem volt tisztában az érzéseivel.
Hátát nekivetette a folyosó hideg falának és csak bámult a semmibe.
– Merre lehetnek Luciusék? – tűnődött el, próbálta elterelni gondolatait a lányról – És, mit keresett az a Malfoy a lánynál?
Sóhajtott egyet. Még egy kérdés, a sok százhoz, amikre nem tudta a választ.
Útját a lakosztálya felé vette.
Odalépett az italos pulthoz, és elővett egy üveg Lángnyelv whiskyt. Igen, ez kell most neki!

– Lucius, beszélnünk kell…– nyögte elhaló hangon Vivus.
– Majd később, ezt biztos jobban fogod élvezni – nyalta meg a lány ajkait, s már kezdte kigombolni a blúzát, mikor a lány, mindkettőjük legnagyobb bánatára, eltolta magától.
– Kérlek, fontos.
– Ezt nem hiszem el, egy hétig nem láttalak, és most akarsz beszélgetni. Akarlak, testestül lelkestül. Most! – és megragadta a lány karját.
– Improvica! – mondta ki az első átkot a lány, ami az eszébe jutott. A férfi a közeli ágyhoz lett kötözve, míg száját egy fekete selyemkendő takarta el.
– És most szépen meghallgatsz! De, hogy neked is és nekem is jó legyen, egy kicsit. Óh… – húzta végig kezét a férfi már–már ágaskodó pálcáján – Kicsit játszunk. Ezt szeretem!
– Khm…
– Mit mondasz drágám? Vegyem le? – a férfi fejbólintását figyelmen kívül hagyva, elkezdte egyre ritmikusabban dörzsölni a férfi szerszámát – De én még nem akarom, előbb végighallgatsz.
– Szóval, először is Piton zsarolni próbált, és ez nagyon nem tetszik nekem. Csinálj valamit, szerintem te se örülnél, ha Narcissa megtudná a mi kis titkunkat – húzta végig nyelvét a csupaszfelsőtesten. Minden egyes mozdulatával, csípőmozgásával egy–egy kisebb remegés futott végig Luciuson. – Másodszor, kell a segítséged. A Nagyúr látni kíván, segítened kellene, kijutni az iskolából. Értesz? Leveszem a kendőt, de ha egy olyan szó is hagyja el a szád, ami nekem nem tetszik, akkor visszarakom.

Egy bólintást kapott válaszul. A lány szép lassan levette a kendőt, mire a férfi első hozzáfűznivalója az volt: – Boszorkány.

 Grafikák a történetünkhöz: