5.fejezet - Helluva Gal



Érezte, hogy Viorica fel akar törni, nem sokáig bírta visszafogni.
- Lord Black! Jelenj meg! Életet adok neked! - mondta Viorica.
Lord Black először halványan, majd mind jobban előtűnt.
- Miért hívtál életre? - kérdezte.
-Szeretnék megszabadulni Sayerától. Örökre! - válaszolt mosolyogva.
- A lányomról beszélsz - harsogta Black.
- A lányodról, ki a jót szolgálja, s mint ő én, és a lányod vagyok, erejét elnyomta, nem kért belőle, én örömmel elfogadom mindkét oldali erőt. De ő nem engedi, addig még él, nem tudom a tejes erőmet használni.
- Csak úgy uralhatnád mindkét erőt, ha még Sayera gyermekkorában eldöntötte volna, hogy melyik oldalra ál.
Viorica kivette a lényeget, erősen koncentrált, majd mind fiatalabb lett. Pár perc elteltével egy kislány ült a hintán, 10 év körüli, hosszú derékig érő rézszőke, szeme ezüstös, ruhája zöld, körbeöleli alakját, haját egy zöld pánt tartotta féken - Ki vagy? - kérdezi mosolyogva Blacket.
- Senki! - feleli Astit ki ebben a pillanatban jelent meg. A kislányhoz szalad, s átöleli.
- Black, tűnj innen! - kiáltott lányát szorongatva.
- Hadd válasszon Sayera - és mosolygott hozzá.
Martin ebbe a percbe érkezet,érthetetlenül nézetszét,Astiton akadt meg a tekintete.
- Sayera? - kérdezte kissé ijedten.
- Nem fiatalember, én Sayera édesanyja vagyok, Ast... Bastet - mondta mosolyogva.
- Nem Astit?
- Honnan tudja?
- A lányától, Ő - és a Lordra mutat -, bizonyára Lord Black Sayera igazi apja.
- És ön kicsoda? - kérdezte Astit.
- Én? Martin Wry - s meghajol -, porzsaru, szolgálatára. Hol van Sayera?
- Itt - s a kislányt mutatja.
- He? - kérdi.
- Viorica viszaváltozott Sayera gyerekkori képébe, hogy a gonosz oldalára állítsa. De amíg én élek, nem hagyom - mondja dühösen. Sayera haja befeketedik, szeme lilás-vöröses lesz, ruhája szintén vörös. Kezében rubinköves tőr. Astit szorosan magához öleli lányát hátha akkor nem változik át. Viorica is szorosan tapad hozzá, majd a mellkasába mártja a tőrt. Astit nem engedi, szorosabban öleli, mintha nem akarná elengedni, közben a kislány újra a régi. Zöld ruhája piros foltos lett anyja vérétől. Astit lehanyatlik.
- Anya - zokogja Sayera s anyja testére borul. Martin odaszaladna, Astit kezét felemeli majd a férfi felé mutat, védőburokba zárja őt. A kislány felnéz, szemében düh lobban, de mintha a szél fújná el, eltűnik, amikor Martinra néz.
Odasétál, úgy tűnik mintha valamit terelgetne el maga elől.
- Martin? - kérdezi, majd belép a burokba.
- Ki tudsz vinni? - kérdez vissza.
Sayera bólint, megfogja Martin kezét majd kilépnek, a burok eltűnik.
- Mit hajtottál el magad elöl?
- Anya lelkéért jöttek.
Lord Black Sayerához sétál, át akarná ölelni, de Martin eléje lép. Black rávigyorog, majd egy legyintésel méterekkel arrébb repíti. Átöleli lányát, a kislány tiltakozna, lökdösi, karmolja, úgy tűnik, hogy kilép a saját testéből. Háttal neki Viorica állt.
Közben ismét érett önmaga lett.
- Qven Black! Jelenj meg! Életet adok neked! - szólt a szintén eredeti korában levő Viorica.
- Ne merészeld! - ordította dühösen Sayera. Szeme felizzott majd már csak egy fényes valamit lehetett látni. A lány kilépett belőle. Haja vöröses-barna, lapockájáig ér, egy része különös kontyba van összefogva, amit egy gyönyörű hajtű tart össze.
Szeme ezüstös, lila színnel körülrajzolva, szája barackszínű, felében lilás-kék színű liliom. Ruhája szintén barackszínű, hosszú lábát nem látni, mellénél sötétebb árnyalatú rózsa díszeleg, a ruha ujjai kézfejét is takarják. Hátán liliom-piros-kék színekben pompázó íj van. Egész megjelenésében olyan, mint egy harcos hercegnő.
- Qven Sayera - mondta elhűlten Viorica.
Sayera kihúzta a hajtűt, majd az íjhoz illesztette, mint egy nyilat. A hajtű meghoszabodott, vége egyre élesedett, végül kardformát vett fel. Becélozta Vioricát. És lőtt. Viorica halálsikolyt hallatott, majd a porfelhő mögül vérfagyasztó nevetés hallatszott. Épen és egészségesen sétál Martinhoz és a kardot átfúrta rajta.
- Ne ...őt ne! - mondta elfúló hangon Sayera. Odaszaladt a férfihoz.
- Nem lesz semmi baj, meggyógyítalak - szipogta a lány. Martin rámosolygott, megfogta a kezét s a szívéhez rakta.
- Ne sírj, összekönnyezed az arcomat - mondta a fejével a lány ölében, Sayera megpróbált mosolyogni, de csak egy fintorra futotta.
- Figyelj, ez nekem kicsit magas, szóval ne sírj, inkább tégy valamit Viorica ellen, aztán ha kikezeltek elmebaj ellen, elveszlek, jó? - kérdezte a kissé már így is elmebajos zsaru. Qven Sayera bólintott, csókot lehelt Martinra majd búrába zárta őt. Térdre hullott, majd kezét szorosan összezárta.
- A bosszút vágyom Qven Viorica és Lord Black számára - mondta eltökélt hangon, kezét a földhöz érintette majd arrébb állt.
Egy lány jelent meg, 14-15 éves, haja dereka alá ér, fekete és egyenes, elöl két tincs az arcába hullik, szeme vöröses, bőre hófehér, smink, festék nincs rajta, mégis szép az arca, szép, de szomorú.
Ruhája egy fekete kimono, amin piros-sárga-kék-barack színű virágok vannak, de csak a jobb ujján és a ruha alján.
- Üdvözöllek Helluve Gal! - mondta Sayera. Kezében két fekete szalmabábu jelent meg, nyakuk körül piros madzag.
- CSak akkor kívánd a bosszút, ha ismered a feltételeket. Tudod jól, hogy az átok visszaüt és halálod után te is az örök kárhozatra jutsz. Oldd ki a szalagokat és megkötöttük a kapcsolatot. Elfogadod a szerződés feltételét Qven Sayera? - kérdezte a Pokoli Lány.
- Elfogadom - s kioldotta a szalagot a két bábu nyakán, madzagok elszakadtak!
- Ilyen még nem történt, Enman Ai kisasszony mi legyen? - kérdezte egy nő Helluve Galt. A nő kora talán 25-28 körül lehetett, ruhája szintén kimono, bár színesebb, rózsaszín-narancs-zöld-kék színű, minta nincs rajta, haja szintén fekete kotyba fonva áll a fején, szeme kékes-sárga.
- A bosszú beteljesül Makoto, de a lelke nem hozzánk kerül - mondta a Lány.
Jobb kezét felemelte, a virágok kiáramlottak a kimonoból, s elleptél Blacket és Vioricát. A virágok kezekké és testekké változtak, és egyre lejjebb húzták őket.
- Elismeritek bűneiteket? - kérdezi Makoto.
- Megbántátok tetteiteket? - kérdezi a Ai.
- Nem, mindent élvezettel és nagy örömmel tettünk - kiabálta Viorica, s próbált szabadulni.
Enman ismét felemelte a kezét.
- Földön bolyongó sötét lelkek, bánatot, szomorúságot hoztatok rá. Bűneiteket nem ismeritek el, megbánást nem éreztek. Bosszút kívántak nektek, s megkapjátok - mondta a Pokoli Lány, s visszahúzta a kezét, a furcsa lények egyre lejjebb húzták Vioricát és a Lordot.
- Kíváncsiak vagytok, milyen a halál? - kérdezte egyhangúan, majd folytatta. - Ez az út a pokolba vezet.
S eltűnt a nővel, Blackkel és Vioricával együtt, még egy utolsó halálüvöltést lehetett hallani.