- Hermione, hova mész? – tette fel a kérdést megszámlálhatatlanadszor Ron.

Az iskolaelső égre emelete a tekintetét.

- Természetesen a pincébe. Piton professzorral megbeszéltem, hogy ma este ő is ráér, és szeretkezni fogunk. Vagy a kádban vagy az íróasztalon, még nem döntöttük el…

- Blá, Hermione, ne már… Ha nem akarod megmondani, hogy kivel randizol, nekem, száz, de muszáj mindig elvenned az étvágyamat is? – nyafogott Ron, és kelletlenül letette a csokibékát. Harry is úgy festett, mint akit Margre néni gyomorszájon vágott a bőröndjével.

A lány ingerülten szusszantott egyet, és kimászott a portrélyukon.

Ron elkeseredve ledobta a pennáját.

- Most mit csináljunk, Harry? Hermione nélkül semmi értelme eszét írni.

A kis túlélő egy pillanatig még elgondolkodva nézte a könyvét, de kénytelen volt egyetérteni.

- Ez az anyagrész valóban piszok nehéz… Kár, hogy nem ma van a kviddicsedzés…

- Igen tudom – sóhajtotta Ron. Harry óvatosan felemelte a fejét, és körbenézett a klubhelységben, de senki nem figyelt rájuk.

- Emlékszel még arra, amit Sirius mesélt?

- Melyik részre? – kérdezett vissza egyszerre élénk érdeklődéssel és gyanakvással. Ha valamit Sirius talált ki, az veszélyes, ám roppant szórakoztató.

- Van a bájitaltankönyvben egy recept, amivel a festményeket életre keltik.

- És? Kit akarsz megfesteni?

- Csss! Senkit, te süket. Ha minden igaz, Sirius azt mesélte, hogy Piton annak idején módosított rajta egy keveset, és kémkedésre használta a képeket…. tudod, hogy akik a teremben voltak, mind festménynek látták, de akinél volt egy a képhez tartozó tükör, az látta mi történik a teremben…

- Zseniális – felelte Ron ingerülten. - Menjük le a pincébe és kérdezzük meg Pitontól, mit módosított rajta, és akkor kikémlelhetjük a Mardekár klubhelyiségét…

- Ron, te gyagyás, még mindig nálam van Piton bájitaltankönyve!

- Oké, szuper, de komolyan, mire jó ez a kémkedés? Azt hittem, míg kinyiffantottuk Voldemortot, már beleuntál.

- Nos nekem van egy olyan érzésem, hogy a lányok valami nagyon sötét és illegális dologra készülnek a fürdőjükben…

- Komolyan?

- Nem, de kitűnő duma, hogy meglessük őket, nem?

Ron elvigyorodott.

- Hol az a könyv?

---

Fél óra múlva a két fiú izzadó homlokkal ült a Szükség szobájában, egy gőzölgő üst felett.

- Öregem, akármit mondasz is, Piton egy zseni volt. Kár, hogy ezért a kis szórakozásért ilyen sokat kell gürizni – jegyezte meg Ron, és megtörölte izzadó homlokát. Mivel éppen aszúfügét pucoltak, a tenyere barna maszatot hagyott az arcán.

- Na ja – ismerte el Harry is, és feltolta a szemüveget a homlokára, hogy megtörölje az arcát. – De ha sikerül megéri…

- Naná, kár hogy ilyen sok aszúfüge kell. Mindegy, már csak kettő van…

Amikor az utolsó gyümölcsöt i kifordították a héjából, Harry elégedetten szemlélte a tálat.

- Na lássuk… azt mondja: Beletenni az aszúfügét. Megkeverni, ecsettel tükröt és képet megkenni. Csak az látja, aki megkeni. Három percig várni, és működik.

- Höh, tuti Piton nem erre használta…

- Az valószínű…amilyen kis zsíros hajú, idióta különc volt…. Lehet azt se tudja, hogy néz ki egy meztelen nő…

A bájital az üstben buggyant egy nagyot, és a könyv leírása szerint elérte az utolsó fázisát. Sötétbarnára váltott.

- Oké… most mi jön?

Harry az egyik lábáról a másikra lépett.

- Nem tudom… valahogy be kellene majd jutnunk a lányok zuhanyzójába, hogy használhassuk, de az átkozott rizikós lesz. Ha McGalagony megtudja… - Ron nyelt egyet. – Lehet, előbb tesztelni kellene, működik-e.

- Rendben… de hogyan?

- Alkalmazzuk mondjuk a klubhelyiségben lévő festményen…

---

- Kész – tette le Ron is az ecsetet. – Akkor már csak három perc?

- Elvileg igen… ha jól látom, azt írja, egy villanást fogunk látni a tükörben, és onnantól működni fog.

- Ezt megnézem magamnak…

A két griffendéles leült a kanapéra, és dermedten nézte hol tükröt, hol az óráját.

- Már nincs sok vissza…

- 5.. 4… 3… 2… 1

Az egész egy pillanatig tartott. A tükör éles fénnyel villant egyet, és a következő pillanatban Harry és Ron a klubhelyiséget látták.

- Harry, sikerül! – örömködött Ron. – Nézd, ott van mindenki! Ott van Dean, a sarokban Neville, még Csámpás is látszik, és… mi hol vagyunk? Nem a kanapén kellene ülnünk?

- Ron… Eddig ott ültünk. Most viszont benn vagyunk a képben.

- Nem… Ezt nem mondhatod komolyan, úgy értem…

Ron hátrapillantott, és maga mögött meglátta azt a könyvespolcot, ami előtt az a boszorkány szokott olvasni, akinek a képét a kísérlethez kiválasztották. És legnagyobb fájdalmára a polc nagyon is valódinak tűnt.

- A francba…

Harry nekifeszítette a tenyerét a vászonnak. Semmi, mintha egy láthatatlan falnak nyomta volna.

- Ron! Valahogy muszáj kijutnunk innen! Holnap kviddicsmeccs!

Ron még sokkal jobban elsápadt.

- El tudod képzelni, mit szólnának a Mardekárosok, ha meglátnának itt?

- Kit érdekel, a meccset kell megnyernünk!

- Igaz... De ki tud kiszabadítani minket?

- Meg kellene keresni Dumbledoret… nem akarok Pitonhoz menni, ha egy mód van rá.

- Ja. Tízmillió mínuszpont a Griffendéltől, és Lumpsluck is rájönne, honnan lettél olyan kis bájital…

- Én is tudom! Keressük meg Dumbledore-t…

---

- Mit ért azalatt, hogy nincs itt? – kérdezte Harry elkeseredetten.

Phineas Nigellus unottan simogatta a kecskeszakállát.

- Általában azt, hogy máshol tartózkodik, hogy nincs jelen az irodájában, hogy elment valahová. Szabadon választott.

- És hová?

- Miért kéne egy hisztis tizenéves orrára kötnöm? Semmi közötök hozzá, hogy az igazgatónak mi dolga van máshol…

- Talán mert ő az egyetlen, aki segíthet?

- És miért akarna? Ja persze, Albus is Griffendéles. – Mélyet sóhajtott.

- Lehet, hogy mi is ki tudunk találni valakit – kotyogott közbe Armando Dippet. – Mi is igazgatók voltunk annak idején. Szóval mondjátok csak, hogy kerültetek ide? Megátkoztak benneteket?

- Nem egészen…

Phineas felhúzta az egyik szemöldökét.

- Nos, izé, készítettünk egy bájitalt, és nem teljesen az volt a hatása, mint vártuk…

- És honnan szedtétek a receptet? – érdeklődött Dyllis. – Én majdnem minden bájitalkönyvet ismerek az iskolában, és nem emlékszem ilyenre.

- Nos… izé, Piton professzor régi bájitaltankönyvébe volt beleírva…

- És ti meg kipróbáltátok?

- Nos, hát.. igen…

- Milyen Griffendéles – ásított Phineas Nigellus. – Semmi önálló gondolat, még ha hülyeségre van szükségük is egy mardekáros után mennek…

Az egykori griffendéles igazgatók és igazgatónők azonban olyan pillantásokat vetettek rá, hogy jobbnak látta elhallgatni.

- Nos, nem hinném, hogy olyan nagyon kellemetlen itt – szólalt meg Dyllis. – De ha nagyon vissza akartok jutni, keressétek meg Piton professzort, ő biztos tudni fogja az ellenszert…

- Én a helyetekben most nem zavarnám… - szólalt meg Phineas a kesztyűjét nézegetve. – De ti tudjátok…

Dyllis az égre emelte a tekintetét.

- Miért kell mindig úgy tenned, mintha te tudnál valamit?

- Ha megbocsátatok, nekem van jobb dolgom, mint ezekkel foglalkozni – azzal kisétált a keretéből.

- Ha nektek lennék – kommentálta Dippet professzor – arra indulnék. Van egy kép Perselus laboratóriumában, ami egy erdőt ábrázol. Ha ott nincs, akkor próbáljátok az irodáját, ott egy kártyaparti függ…

- Köszönjünk – Harry megragadta Ron karját, és elráncigálta.

---

Harry tanácstalanul állt a kártyázó varázslók előtt.

- Te látsz valamit?

- Ha! Te csaltál! Az ott már az ötödik ász a kezedben!

- Nem én látom… Lehet, hogy Piton is elment?

- Nem csaltam! Te számoltál rosszul! Különben is, már hatodszor dobtál dámát!

Harry megkocogtatta az egyik varázsló vállát.

- Elnézést, nem tudja véletlenül itt van-e Piton professzor?

- A hálójában – mormogta a varázsló. - Ott is van egy kép, ha jól tudom, egy nappalit ábrázol, még nem voltam ott. Na akkor Sam, hogy is volt az a hat dáma?

- Pont te beszélsz? Hiszen a te széked alól vettem el!

Harry és Ron észrevétlen továbbléptek a következő képbe.

Piton valóban a hálószobájában volt. Csakhogy nem egyedül.

A szoba közepén állt, egy karosszék előtt, Harryéknek háttal, és egy nőt tartott a karjaiban. A lányból nem látszott sok, mivel a bájitaltanár magasabb volt nála, de elégedett nyögésekkel tudatta, hogy élvezi, ha a feneke gömbjeit simogatják.

Harry és Ron annyira megdöbbentek, hogy teljesen leblokkoltak a csodálkozástól, és tágra nyílt szemmel meredtek az előttük álló meztelen párra.

Piton szája lassan elhagyta a lány ajkait, és megindult a fülcimpája felé. A partnere, hátrahajtotta a fejét, és még szorosabban magához húzta a bájitaltanárt.

- Igen… oh, Perselus - suttogta.

Harry nem akart hinni a fülének. Mintha Hermione hangját hallotta volna. Döbbenten Ronra pislogott, aki ugyanolyan ijedten nézett vissza rá. Amikor a tekintetét ismét a szobára vette, Piton szája már a lány nyakán haladt lefele, aki az ujjait a fekete hajba fúrta. Valóban Hermione volt az!

Ron a meglepetéstől egy ijedt, csuklásszerű hangot hallatott, de senkinek nem tűnt fel, ugyanis Perselus nem állt meg, és idő közben már Hermione egyik mellbimbóját kényeztette. Hermione elhalóan nyöszörgött, Piton pedig egy gyengéd mozdulattal hátratolta, és leültette a fotelbe.

- Perselus, ne hagyd abba…- suttogta, de a bájitaltanár nem válaszolt. Ehelyett tovább körözött a nyelvével a lány mellbimbója felett, a másikat pedig az ujjai közé csippentette, és simogatni, masszírozni kezdte.

- Ezt nem hiszem el – suttogta Ron, és képtelen volt levenni a szemét a kibontakozó jelenetről.

- Hermione mindvégig igazat mondott – tette hozzá Harry.

Piton ajkai azonban egyre lejjebb vándoroltak, és Hermionének mind gyakrabban elakadt a lélegzete. Vágyakozón előbbre tolta a csípőjét, Piton pedig halkan kuncogott.

- Türelmetlen Griffendélesek…

- Perselus… mmm… kérlek….

Az iskolaelső széttárta a lábait, Piton pedig gyengéden megcsókolta a belső combját.

- Muuuommm… - nyöszörgött türelmetlen várakozással Hermione, és a saját keze indult meg a szeméremdombja felé. Mielőtt azonban elérhette volna, Perselus, gyengéden, de erőteljesen megragadta a csuklóját, és visszahúzta. Hermione egy nehéz sóhajjal visszaernyedt a fotelbe, és lecsukta a szemeit. Piton lassan de biztosan haladt a cél felé. Amikor elérte az iskolaelső szeméremdombját, az már csillogott a nedvességtől. Először lassan végigsimított rajta, majd a bal keze két ujjával széthúzta a csillogó redőket. Hermione alig tudott uralkodni magán. Apró, ösztönző mozdulatokkal Piton szája felé lökte a csípőjét. A bájitaltanár közelebb hajolt, és rálehelt. Hermione vágyakozó türelmetlenséggel kinyitotta a szemét.

- Perselus…

- Türelem… - felelte, gondosan ügyelve, hogy a lány érezze a forró levegőt, amit kilehelt. Mielőtt azonban tiltakozhatott volna, Piton kiöltötte a nyelvét, és végigsimította a csiklóját. Hermione halkan felsikkantott, és az ujjait ismét Piton hajába fúrta.

- Oh… igen, Perselus… mmmm….

Harry érezte, hogy egyre kevésbé fér el a nadrágjában. Tudta, hogy menniük kellene, hogy ez nem fair Hermionével szemben, de nem tudta levenni róla a tekintetét. Óvatosan oldalra sandított. Ron is úgy nézte Hermione meztelen testét, ahogy ívbe feszült, ahogy a saját melleit kezdte simogatni, mintha megbabonázták volna. Szándékosan nem akarta észrevenni, hogy a másik is ott van. Harry végül úgy döntött, jobb, ha nem gondolkodik. Már úgyis minden vér elhagyta az agyát…

Visszafordította a tekintetét a szoba felé.

- Oh, igen Perselus, mindjárt, mmm ne hagy abba… ahhhh – a sóhaj csalódott volt.

Perselus megváltoztatta az ingerlés ritmusát, és Hermione ismét visszahanyatlott a székbe, anélkül, hogy elérte volna az áhított megkönnyebbülést. Piton azonban egy pillanatra sem állt meg. Hermione hamarosan ismét nyöszörögni kezdett, és hol ökölbe szorította a kezét, hol kinyújtotta az ujjait, a fejét hátra vetette.

- Igen, Perselus, nagyon jó… mmmm…

Láthatóan egyre nagyobb volt benne a feszültség, a bőre gyöngyözött a verítéktől. Harry diszkréten helyreigazította a szerszámát, és biztos volt benne, hogy sosem fog tudni ugyanúgy nézni sem Pitonra, sem Hermionére.

Hermione ismét kezdte előre tolni a csípőjét, Piton felé, és egy re görcsösebben kapaszkodott.

- Igen, mindjárt, mindjárt..

A bájitaltanár azonban úgy vélte még mindig nincs itt az ideje a megkönnyebbülésnek. Ismét ritmust váltott, és Hermione ideges, frusztrált sóhajjal visszahanyatlott a székbe, ugyanakkor a karfát nem engedte el. Hamarosan azonban Piton az egyik ujját Hermionébe vezette, aki az érzésre elégetetten felnyögött. Perselus behajlította az ujját egy kicsit, majd kinyújtotta, úgy ingerelte a lány hüvelyének belő falát. Hermione szó szerint remegni kezdett. Az arca kipirult, szinte égett, a fejét pedig ide-oda dobálta. Az addigi megjegyzései összefüggéstelen nyögésekké váltak.

- Perselus… kérlek… nem bírom már… mmm ahhhh!

- Istenem – suttogta Harry.

Úgy tűnt, Hermione felért a csúcsra. A két fiú döbbenten nézte, ahogy Piton nevét nyöszörögve élvez. A teste kontrolálatlanul rángatózott, az arcán valami földöntúli, leírhatatlan kifejezés ült.

-… Ha én lennék erre képes…

Ron csak artikulátlanul nyögött valamit, és le sem vette a tekintetét Hermionéről, aki lassan kezdett visszatérni a valóságba. Kinyitotta a szemét, és mosolyogva előrehajolt, hogy megcsókolja az előtte térdelő bájitaltanárt. Lassú volt és gyengéd, és elégedetten simogatta Piton hátát.

- Az íróasztalon, vagy a fürdőkádban? – kérdezte végül.

Piton csillogó szemekkel a lányra nézett.

- Az íróasztalon. Csak attól tartok, hogy ezután minden bájitaltanórán fel fog állni, ha az asztalra nézek, és eszembe jutsz.

Hermione kuncogott, de közben felállt, és Pitonnal kézen fogva megindult asz asztal felé.

- Legalább lesz valami izgalmas is az órán… azon kívül, hogy Neville felrobbantja az üstjét…

Piton torokhangon hörgött egyet.

- Hermione, ha nem bánod most nem akarok Longbottomra gondolni…

- Ahogy gondolod, Perselus – felelte, és fél kézzel masszírozni kezdte Piton fenekét, aki láthatóan élvezte a kitűntetett figyelmet. Hamarosan magához rántotta a lányt egy újabb szenvedélyes csókra, Hermione azonban nem hagyta abba, amit elkezdett. Harry nem volt biztos benne, hogy valaha is elérik-e az íróasztalt.

Piton elégedetten nyöszörgött, majd levegő után kapkodva megtörte a csókot.

- Az... asztalhoz… - suttogta rekedten.

Hermione odalépett, és egy mozdulattal a földre söpört mindent. Piton fájdalmasan elfintorodott.

- Hermione, közel három délutánba került, mire az iratokat elrendeztem…

A lánynak fennakadt a szeme.

- Perselus, én… nem tudtam. Nagyon sajnálom…

Piton arcán egy ördögien gonosz mosoly terült szét.

- Azt hiszem, Miss Granger, ennek a megfelelő büntetést kellene maga után vonnia…

- Igen professzor…

- Mire vár? Hasaljon fel az íróasztalra…

Hermione várakozóan követte Piton utasításait.

- Szét a lábakat, Miss Granger…

A bájitaltanár lassan simogatni kezdte a lány combjait, miközben a férfiasságát ütemesen Hermione fenekéhez dörzsölte. Harry olyan messziről is hallotta, hogy Hermione alig pár perc múlva ismét nyögdécselni kezd.

- Oh… igen... Perselus, kérlek…

Úgy tűnt, a bájitaltanár is kezdi elveszíteni az önuralmát, ugyanis gondolkodás nélkül megragadta a farkát – és a méreteit látva Harrynek hirtelen elillant minden vágya. Ha ezt mások is tudnák, nem denevérnek, hanem farkasnak hívnák…

Csakhogy még mindig nem hatolt be Hermionébe. Mindössze a szeméremajkai közé helyezte a szerszámát, és szeretkezést imitáló mozdulatokkal előre-hátra lökte magát, miközben Hermione nyakát csókolgatta, akinek ismét el-elakadt a lélegzete

- Perselus… - nyögte elhalóan, mire Piton egy gyors, könnyed mozdulattal beigazította magát.

- Ah, igen…- nyögte az iskolaelső elégedetten- Olyan hatalmas, olyan teli…mmm Perselus…

- Áh. Hermione…szűk, forró, és csak az enyém…

Láthatóan már mindketten túl voltak azon a ponton, hogy egymást tovább ingereljék. Harrynek fogalma sem volt, Piton hogy csinálja, de Hermione minden egyes döfésnél felsikkantott, mintha Piton eltalált volna egy ideget, ami egyre gyorsabban röpítette a csúcs felé. A bájitaltanár két keze a lány csípőjét markolta.

- Perselus… én... mindjárt…

- Gyerünk, Hermione… értem… nekem…

A lány tovább nyöszörgött, Piton egyik keze pedig elhagyta a csípőjét, és kis köröket rajzolva az oldalán lassan elérte a mellét. Először az egészet a tenyerébe fogta, és gyengéden megszorította, mint aki a súlyát próbálgatja. Hermione remegő hangon nyöszörgött valamit, de nem tudta kivenni, mit akarhatott. Hamarosan Piton a hüvelykujjával simogatni kezdte a mellbimbót, amitől Hermione sikítva elélvezett, és erőtlenül a padra rogyott. Piton torokhangon hörgött valamit, amikor Hermione hüvelye rángatózva összeszorult körülötte, de becsukta a szemét, és továbbra is ütemesen Hermionéba lökte magát.

Az iskolaelső zihálása lassan ismét alábbhagyott, és ismét el-elakadt a lélegzete. Piton a kezét ismét lecsúsztatta a csípőjére, de ott nem állt meg. Hermione hasát kezdte simogatni, majd egyre lejjebb kalandozott, és megmarkolta a lány szeméremdombját – legalább is annyit, amennyit tudott belőle. Hermione elégedetten felnyögött, és ismét hátradobta a fejét.

- Igen, Perselus…mmmááá…

A bájitaltanár ujjai rátaláltak a csiklóra, és ütemesen masszírozni kezdték.

- Gyerünk, Hermione – hörögte – már…nem bírom sokáig…gyerünk…velem együtt…

Hermione keze a saját mellére tévedt, és folytatta, amit Piton nem is olyan régen abbahagyott.

Harry nem győzött azon csodálkozni, hogy a Mardekár házvezetője hogy bírja ilyen sokáig. Ő maga úgy érezte, mindjárt szétdurran, pedig ő csak szemlélője volt az eseményeknek.

Hermione remegni kezdett, és a szabad kezével olyan erősen markolta az asztalt, hogy szinte elfehéredtek az ujjai.

- Perselus… én… oh…

Hátracsapott fejjel becsukott szemmel, halkan nyöszörögve adta át magát a gyönyörnek. Piton sem bírta sokáig. Még párat lökött előre, de Hermione rángatózó hüvelye őt is magával repítette. Harry csodálkozva nézte, ahogy egy pillanatra sem áll meg, és minden egyes lökésre nyöszörögve lövellte a magját Hermionéba.

- Igen… Perselus…

A folytonos mozgásnak köszönhetően Harry hamarosan látta, ahogy kettejük nedvei Hermione combján kezdenek lefele kúszni…

Az utolsó döfés után Piton fáradtan Hermionére roskadt, és zihálva hevertek egymás karjában.

Harry elérkezettnek látta az időt, hogy lelépjek. Megragadta Ron karját, és rántott rajta egyet. A legkisebb Weasley, mint akit hipnotizáltak, követte.

Több képen át szótlanul haladtak, a saját gondolataikba mélyedten, míg Ron megszólalt:

- Tudod mi a legrosszabb az egészben? Hogy Hermione végig igazat mondott… semmit nem vethetünk a szemére…

- Nem Ron – felelte rekedten. – A legrosszabb, hogy azt sem kérdezhetjük meg, hogy miért éppen Piton. Amit láttunk az, több mint elég indok, hogy miért…

- És most mit csinálunk?

- Mi egyebet tehetnénk? Megvárjuk, míg Dumbledore visszajön, és soha senkinek nem mondjuk el, amit láttunk, mert Piton leátkozná a golyóinkat…

Ron nyelt egy nagyot, és egyetértett Harryvel.

- Szerinted még ma este kipróbálják a fürdőkádat is?