..::Kaleido Fanfictions::..
Ezüstös csillogás by:Doroty
Ezüstös csillogás by:Doroty : Ezüstös csillogás

Ezüstös csillogás

  2008.02.17. 10:53

1 rész

Ezüstös csillogás by:Doroty
 
Egy lány szaladt a zuhogó esőben. Végig a színpad előtti folyosón, berontva, mint valami faltörő kos, egyenesen főnöke irodájába.
-Itt vagyok főnök, hívatott.-mondta a lány zihálva, és csuromvizesen.
-Ahh...már megint késtél. Kalos aznap furán viselkedett. Kedves volt mindenkivel, és látszott rajta, hogy valamit forgat a fejében.
-Holnap partyt szervezek, és kaptok egy hét pihenőidőt, fel kell készülni egy nagyobb előadásra.-mondta a főnök palástolva érzelmeit, hogy végre ő is pihenhet egy kicsit.
-Jajj, de jó!!-kiáltott Sora, és nem sok híja volt, hogy a főnöke nyakába ugorjon.-Máris megyek, és vásárolok valami ruhát, mert nincs göncöm, amit felvehetnék.-azzal a lány elrohant, főnöke pedig csak mosolygott buzgóságán.
-Mia! Mia! Hol vagy, gyere gyorsan!!-kiabált Sora barátnője lakásán, mután berontott.
-Jesszusom, Sora, megijesztesz, ugye nincs semmi baj?!-Mia meglepetten állt a szoba ajtajában, amelyet annyira szeretett. Innen jött minden ichlete, és itt írta legjobb darabjait is.
-Ugyan, miért lenne baj? Holnap party!! Gyere, most azonnal vásárolnunk kell valami normális göncöt!
-Na, de...-de ennél többet nem mondhatott, mert barátnője már vonszolta ki az ajtón, még ebben a ronda időben is.
-Sora! De hiszen szakad az eső!-méltatlankodott Mia jogosan. De Sora nem engedett, taxit hívott, és már úton is voltak a legközelebbi bolt felé.Mikor megérkeztek, Sora azonnal lecsapott a koktélruhákra, illetve a kisestélyikre.
-Óóhh, nézd, Mia, milyen szép! És ez is! Ehhez vajon milyen cipő illene??-ilyen, és ehhez hasonló kérdésekkel bombázta Miát, akinek a haja égnek állt már, de Sora kérésére, ittmaradt, és véleményezte a ruhákat.
-Szerintem ne ezt vedd meg, ez nagyon öregít. És a cipő amit kiválasztottál, nem is illik ehhez.
-De a vörös illik a feketéhez, nem??-kérdezte Sora, aki a vörös cipőt nem akarta semmiért sem lecserélni.
-De igen, illik hozzá, de a fekete, mint mondtam, öregít, nem áll jól neked.
-Azt hiszem igazad van... Hmm, akkor mit szólnál ehhez?
-Sora...ehhez megint nem illik a cipőd. Még félóra nézelődés után megállapodtak egy könnyű anyagú, kellemesen a testhez simuló, halványkék, és zöldben játszó ruhában, amihez végül is nem a vörös cipőt vették meg, hanem egy kényelmes sarut, lévén, hogy nyár van. Miután hazavitték a cuccokat, Mia hazament, mondván, hogy elfáradt. Elköszöntek, majd Sora is hazaindult. Útközben a holnap esti partyn gondolkodott.
-Olyan szép ez a ruha, Mia igazán tud vásárolni. Máskor is őt hívom el. Vajon...-tovább nem gondolkozhatott, mert nekiment Leonnak, aki meglepődötten állt.
-Ohh, szia Leon, jössz holnap a partyra?-kérdezte Sora a szokásos kedves, érdeklődő hangnemén. Leonnak egy gondolat futott át a fejében...
-Elmegyek, de ne várd, hogy végigbulizzam az estét, mert nem szeretek bulizni.-Leon a szokásos hideg hangnemén beszélt Sorához.
-Rendben, ne bulizz, de ha nem leszel ott, akkor...-itt a lány zavarba jött, mert nem tudta mivel fenyítse be a férfit, aki kérdőn felhúzta a szemöldökét, és csak annyit kérdezett:
-Akkor...?
-Őőőőmm...akkor...én...ááh mindegy, úgysem tudlak megijeszteni...-mondta legnagyobb zavarában a lány, aki jelen pillanatban átkozta magát, hogy ilyen badarságot mondott, annak az embernek, akit mindennél fontosabbnak tart.
-Rendben, akkor holnap a partyn. És remélem elmondod, mit szerettél volna tegnap.-Leon szokásától eltérően a lányra mosolygott. Sora meglepődött ezen a kedves gesztuson, és elgondolkodva ment tovább.
-Jó éjt, Leon!
-Jó éjt, Sora!-mindketten elindultak lakásaik felé. Sorának egyre csak az járt a fejében, hogy Leon rámosolygott.
-Vajon miért mosolygott rám, megint csak szórakozik? De olyan ellenállhatatlan volt a mosolya, még ha csak egy félmosoly volt is...Legszívesebben...-ismét megszakították gondolatmenetét, hiszen hazaért közben, és fürödni készült, amikor-mint mindig-megjelent Fantom, és invitálást kért a kádba, Sora mellé. Sora annyira elgondolkodott, hogy csak akkor vette észre Fantomot, amikor félig le volt vetkőzve, és épp a csapot akarta megnyitni.
-Mi az Sora, észre sem veszel??-ebben a pillanatban egy éles sikoltás...
-Fantom!!! Te...te...mit keresel itt? És honnan jöttél elő?? És mért vagy itt? Tűnj el innét! AZONNAL!!!-kiabálta dühösen Sora.
-Jójó, megyek, de ne kötözz meg...
-Nem is rossz ötlet...-mondta sokat sejtető vigyorral Sora. Azzal fogott egy kötelet, és kikötötte az ablakba, mondván, hogy kint szebb panoráma van, mint a fürdőben.
-Sora!! Kérlek, engedj el! Nem teheted ezt velem!-de ekkor a lány már meg sem hallotta e szavakat, mert szerelmére gondolva, elmerült a jólesően forró fürdőben.
30 perc ázás után Sora teljesen felfrissülve kilépett a fürdőből, elengedte Fantomot, és bezuhant az ágyba. Leonra gondolva aludt el, és éjjel vele is álmodott, egy furát. Leon futott Sora felé, de nem érte el, eközben Sora is ment volna felé, de nem bírt ő sem megmoccanni...
Másnap reggel későn ébredt, Fantom rázta fel álmából, hogy nem igaz, hogy nem veszi észre, hogy kopognak.
-Sora, kelj már fel! Valaki keres téged! Sora nem mozdult, csak mikor Fantom újra a fülébe kiabált. Felemelte a párnát, és teljes erőből a hangforrás felé dobta, aki a falnak csapódott a párnával együtt. Majd szemét felnyitotta, mert már ő is hallotta, hogy kopognak, és őt szólongatják.
-Sora! Sora! Gyere már, siess, ez sürgős!!!! Mia, és Anna kiabált, a még mindig ébredező Sorának.
-Jövök, jövök-nyögte egy álmos hang, majd lassan kibotorkált az ajtóhoz. Amikor kinyitotta, barátnői lerohanták.
-Sora, azonnal velünk kell jönnöd!! Óriási ruhaválság van nálunk, nincs amit felvegyünk, és este itt a party!!-a lányok kétségbe voltal esve, de nagyon. Ekkor Mia szólalt meg:
-Olyan hülye voltam tegnap, hogy nem vettem én is valami ruhát, pedig volt ott annyi szép nyári, és kényelmes ruha...-Sora ezeket egy ásítással jutalmazta.
-Ne haragudjatok lányok, de egy kicsit még várnotok kell.
-Jó, jó, várunk, persze, majd gyere el, ha kész vagy!-ezekkel a szavakkal búcsúztak barátnői Sorától.
-Na most aztán jó nagy pácban vagyok, én nem ezt terveztem a délutánomra...Valahogy le kéne mondanom...De azzal megsértem a lányokat...Nem nem mondhatom le...Vagy mégis?? Nem tudom...-Gondolkozás helyett letusolt jó hideg vízzel, hogy felfrissüljön. Kilépve a fürdőből döntött, még ha hirtelen döntés is volt: lemondja a csajokkal a vásárlást. Már csak egy indok kellett.
-Fantom! Gyere elő!
-Itt vagyok. Mit szeretnél?
-Adj tippet, hogy milyen indokok mondhatnék a lányoknak, amit el is hisznek. Le akarom mondani a vásárlást.
-Ez gonoszság.
-Tudom, de nincs mit tenni, nem ezt terveztem a délutánomra, és tudod, milyen makacs vagyok!-eközben a lány már készült is egy könnyed edzésre, de persze előtte még elmondja a lányoknak az indokot, amiért nem szeretne menni a vásárlásra. Feltéve ha Fantom olyat mond...
-Nem tudok értelmeset. Talán rosszullét? Vagy egyszerűen megmondod nekik az igazat? Más ötletem nincs.
-Ezek nem rosszak. És igazad lehet, meg kéne mondanom nekik az igazat, még ha ezzel el is szomorítom őket. Kösz, Fantom, én akkor megyek, és megmondom nekik!
-Nincs mit! Szívesen segítek bármiben, ha kell. Sora még a válla felett visszakiáltott:
-Kösz tényleg!-és kiviharzott a lakásból, egyenesen barátnői lakása felé. Mikor odaért lelkes fogadtatás várta.
-Sora, már alig vártunk! Na fel vagy készülve egy nagy shoppingra?-Mia lelkes volt, mint mindig, ha valami jó ötlete támadt.
-Őőőő, az a gond lányok, hogy én nem ezt terveztem a délutánra, csak reggel amikor jöttetek, még kissé álmos voltam, hogy átgondoljam, mit tervezek mára...Kérlek ne haragudjatok, de nem tudok ma elmenni, remélem meg tudjátok oldani nélkülem is.
-Ó, Sora, ezt nem mondod, komolyan? Pedig már kezdtük beleélni magunkat, hogy milyen jó lesz hármasban...Na mindegy, ha te nem ezt tervezted, akkor ez ellen nincs mit tenni.-Ana szomorúan nyugtázta Sora mondanivalóját.
.És természetesen nem haragszunk.-tette hozzá Mia.
-Köszönöm lányok, és még egyszer sajnálom. Akkor este a partyn találkozunk!-és kiment barátnői lakásáról. Elment gyakorolni, bár maga sem tudta, hogy miért. Mikor a terembe ért, még az angyaltrapézok fogadták, hiszen a Hattyúk tavára még pár nappal ezelőtt is gyakoroltak. Erről eszébejutott ismét Leon.
-Vajon eljön a partyra? Annyira szeretném, de Leont ismerve, tuti nem jön el. Bárcsak eljönne...-ezek a gondolatok jártak agyában, miközbe sorra csinálta a szaltókat,és pörgéseket, csodálatosan mozgott a levegőben angyalhoz méltóan. Csupán improvizált, de akkor is elbűvölte az ajtóban álló férfit. Igen, Leon végig figyelte Sorát, aki még mindig a trapézokon ugrált.
-Sora Naegino...te vagy az a lány, akivel el tudnám képzelni mind a jelenemet, mind a jövőmet...elvarázsolsz, de erről mintha tudomást sem vennél, minduntalan olyanokat cselekedsz, úgy mozogsz, hogy a szívembe lopod magadat...Belédszerettem, de nem is tudom, miért...a vonzó külsőd? Vagy az érzésekkel teli belsőd miatt? Nem tudom, mindenesetre nem tudlak elengedni magamtól, a szívem rabja maradsz...-a férfi ezzel félbehagyta gondolkodását és elindult hazafelé. Nem szerette a lányt nézni, de csak azért nem, mert félt, hogy érzései kiülnek az arcára, félt, hogy ezt a lány meglátja, és evvel elijeszti...hiszen pont most gondolt arra, hogyan kerülhetne egy árnyalattal közelebb hozzá. Eközben a lány, aki szintén Leonra gondolt, befejezte aznapi gyakorlását, elindult hazafelé, hiszen negyed 2 volt, füllesztő meleg, és még el szeretett volna készülni időben a partyra.
                                                                                                                                                ****
Este fél 8. A Nap még csak most készül lemenni. Egy lány izgatottan várja már, hogy elteljen az a fél óra, és mehessen a partyra. A lányokkal megbeszélte, hogy 8 óra előtt öt perccel találkoznak a színpad előtt. Már mindennel kész volt. Felvette azt a zöldes-kékes ruhát, amit még Miával választott ki, hozzá a kényelmes sarut, szemeit hasonló színekkel hangsúlyozta, mint ruhája, száján enyhén rózsaszínes szájfény csillogott. Haját lazán feltűzte, de kihagyott pár tincset, ami szabadon lógott. Amikor belenézett a tükörbe, nem ismerte meg magát. Fantom is elismeréssel nyugtázta.
-Gyönyörű vagy, Sora. Remélem amint hazajössz, egy forró zuhannyal kezdesz, és........-sajnos nem fejezhette be, mert Sora villámló szemekkel nézett rá, és azzal fenyegette, hogy bezárja a szekrénybe.
-Fantom, most ne idegesíts fel, mert szeretnék jókedvűen végre bulizni egyet! Ha pedig nem hagyod ezt, akkor irány a szekrény!
-Jó, jó abbahagyom, csak ne zárj be!-kérlelte Fantom. Sora eközben az ujjaival dobolt az asztalon, és várta, hogy elteljen az idő 8 óráig. Közben egyfolytában Leonra gondolt
-Vajon eljön? Óóó annyira szeretném, ha eljönne, és látnám... És ha eljön, akkor milyen ruhában fog jönni? Biztos valami elegánsban, de végülis mindegy, engem így is úgy is elvarázsol... És kivel fog jönni? Nem tudok arról, hogy valakinek elígérkezett volna, bár nála semmit nem lehet biztosra tudni. Remélem May nem fog ráakaszkodni, ó az a fruska, mindig ott lebzsel a közelében.-úgy elgondolkodott, hogy ismét majdnem elkésett volna, ha Fantom nem szól neki, és zökkenti vissza a saját világába.
-Sora! Azt hiszem ideje lenne indulnod, a barátnőid, már biztosan várnak rád!
-Óh, igazad van Fantom. Köszönöm, hogy szóltál. A lány még egyszer ellenőrizte, hogy minden a helyén van-e, aztán sietve elindult. Fantomnak igaza volt, a lányok már várták.
-Sziasztok!
-Szia Sora! Akkor indulhatunk?
-Persze! Lányok, milyen csinosak vagytok! Ugye, hogy nélkülem is ment a vásárlás?
-Köszönjük. Igen, jól ment, de veled jobban ment volna. Na mindegy, most induljunk a partyra!
-Rendben!-és a lányok belevetették magukat a partyba. Rögtön lecsaptak a pult szélére, ahol közel voltak a mosdóhoz, de ugyanakkor rendelhettek bármikor bármit, és ez "csendesebb" környék volt, erre nem voltak olyan sokan. Sora minduntalan a bejáratot figyelte, és ezt barátnői szóvá tették.
-Sora, idegesnek tűnsz, valami baj van?
-Nem, nem, dehogy, csak....-itt hirtelen abbahagyta, mert még barátnőinek sem mondta el, hogy szereti Leont. Úgy gondolta megbotránkoznának rajta.-Csak...figyelem, hogy mikor ki jön...-mondta zavarában a lány. Barátnői furán néztek rá, de nem szóltak semmit, nem akarták Sora kedvét elrontani azzal, hogy kíváncsiskodnak. Így folytatták tovább hárman a cseverészést, és figyelték, hogy ki milyen ruhában van, majd éles kritikákat szabtak ki minden egyes ruhadarabra.
-Jézusom, látjátok, mennyire ki van vágva? Ez már gusztustalan! Nem is beszélve arról, hogy egyáltalán nem áll jól neki...-Miából ömlöttek a szavak, amin barátnői csak kuncogtak.
-És milyen színű ez a kisestélyi?? Ennél undorítóbb színt nem láttam. Igazán kirikít a társaságból...-így teltek a percek, Sora teljesen megfeledkezett Leonról. Apropó...
Leon 8 után pár perccel érkezett, és Sora nem vette észre. Ő viszont annál inkább. Hiába volt mellette May, aki az utolsó percekben csatlakozott Leonhoz, miután meglátta közeledni, őt akkor is Sora bűvölte el, és senki más. Nem bírta levenni a szemét róla. Nézte boldog arcát, ahogyan barátnőivel beszélget, nézte hibátlan testét, amit az a gyönyörű ruha takart, miközben May elvezette az épület szélébe, egy csendes sarokba. Most az egyszer hálát adott az égnek, hogy May ide vezette, hiszen innen tökéletes rálátása volt Sorára. May valamit csacsogott a ruhákról, meg, hogy rendel-e koktélt, de Leon nem figyelt, valami más jobban megragadta.
Eközben Soráék tovább fecsegtek, egészen addig, amíg, amíg Ana észre nem vett egy furcsa dolgot.
-Nézzétek, Leon itt van, és May-el jött. Az a csaj nagyon rá van akaszkodva. Szerintetek Leon hajt rá? Áááá, biztos nem, hisz nem az esete...-Sorában meghűlt a vér, ahogy Ana szavait hallgatta. Egyszerűen nem bírt megfordulni, hogy lássa őt. Iszonyú féltékenység tört ki belőle, de ezt próbálta leplezni. Eléggé el volt bambulva, nem is figyelt arra, amit a lányok mondanak neki. Gondolataiba mélyedt, de olyannyira, hogy csak akkor tért magához, mikor Mia megrázta a vállát.
-Sora! Sora! Válaszolj már! Mi bajod van??
-Mi?...Kérdeztetek valamit? Bocsi, csak kicsit elgondolkodtam...
-Igen, azt látjuk...Minden rendben van?
-Persze, jól vagyok, nincs semmi baj.-a lány megpróbált visszatérni a party hangulatához. Megivott pár koktélt, és jókat nevetett Miával, és Anával, amikor a nyitott ajtóra esett tekintete.
-Telihold van ma. Milyen szép. Most legszívesebben kimennék, és belemerülnék a nézésébe...De jelen pillanatban itt kell lennem. Vajon Leon beleegyezne, ha elhívnám egy sétára a tengerparton?? Áhh, szívesebben van May-el...-az ilyen és ehhez hasonló gondolatait elhessegette magától, hisz még a végén nem tud uralkodni magán, és elhívja tényleg egy sétára...Kb. 10 óra körül járhatott az idő, amikor a másik oldalon Leonnak azon járt az agya, hogy el kell hívnia Sorát, mert még egy percet nem bír ki May-el.
-El kell hívnom, látnom kell közelebbről is, érezni akarom az illatát...-Leonon jóleső bizsergés futott végig, ahogy ezek a gondolatok cikáztak agyában. Nem bírta levenni a lányról a szemét, egyfolytában csak nézte, nézte, miközben azon agyalt, hogy hogyan kéne elhívnia.
-Ezaz, egy sétára, az biztosan tetszene neki, hiszen multkor is láttam ahogyan kiment és a Holdat bámulta. Ma is telehold van, biztos szívesen jönne ki velem....-elhatározásra jutott, majd így szólt Maynek:
-May, megbocsátasz egy percre?-de meg sem várta a lány válaszát, már útban volt Sora felé. A lányok észrevették, és szóvá is tették.
-Nézzétek, Leon erre jön, vajon mit akarhat?-Sora is hátranézett, de talán nem kellett volna, hiszen, szinte ott volt már a közvetlen közelükben.
-Sziasztok, elrabolhatom Sorát néhány percre?-Leon a szokásos hűvös hangnemében beszélt, Sorát mégis elvarázsolta ez a kellemes mély hang, és amikor meghallotta, hogy Leon vele szeretne lenni, nagyot dobbant a szíve, és hirtelen azt sem tudta, mit mondjon.
-Őőőő, hát nem is tudom, lányok, mehetek?-zavarában nem jutott más eszébe, amit mondhatna. A lányok mosolyogva, és lelkesen válaszoltak.
-Persze, nyugodtan, de siessetek!
-Rendben, sietünk.-mondta Leon, majd kézen fogta Sorát, és kivezette a helyiségből, aki kétségbeesve nézett vissza a lányokra, mintha segítséget várna tőlük.
-Sora, ezt nem szabadott volna! De annyira szeretnék vele lenni, és olyan jó illata van, megőrülök, ha a közelébe kerülök...-elengedte magát, és hagyta, hogy Leon vezesse. A szél enyhén fújt, és Sora ruhája lengedezett a szélben. A lány is, és Leon is megigézve nézte a teleholdat, egészen addig, amíg el nem értek Leon kedvenc helyére, egy szélcsendes sziklaszirthez a tengerparton. Sora nem tudott betelni a férfi látványával. Csak nézte. Olyan gondolatok jártak a fejében, hogy milyen lenne most azonnal nekiesni, és szeretni... De ezeket a gondolatokat elűzte a fejéből, és helyette megszólította őt. Mindeközben Leonnak is valami ilyesmi járt a fejében, ő is alig bírt magával, és kósza gondolatok jártak a fejében, mint például az, hogy milyen lenne, ha most felvinné a lakására, és azt csinálná vele, amit akar... De Sora kizökkentette gondolatmenetéből, hiszen egy kérdést tett fel neki.
-Ez a kedvenc helyed?
-Tessék?-Leont hirtelen érte-Szóltál valamit?
-Csak annyit kérdeztem, hogy ez a kedvenc helyed?-Sora melegen nézett az elbűvölő szürke szempárba.
-Igen. Régen fedeztem fel ezt a helyet, és megtetszett. Azóta ide járok gondolkodni, vagy ha nincs jókedvem. De ezt más nem tudja. Most mondj el te is egy titkot!
-Mégis milyen titkot? Nekem nincsenek titkaim. Vagyis van, de azt.........-hirtelen abbahagyta, mert rájött, hogy meggondolatlan volt, hogy ezt kimondja. Mire észbe kapott, addigra Leont éppen eléggé furdalta a kíváncsiság, hogy vajon mi lehet az a titok.
-Igen, kérlek fejezd be!
-Az nem lenne sem neked sem nekem jó, azt hiszem.-Leon ekkor közelebb hajolt Sorához, majdnem összeért az arcuk, de csak ennyit kérdezett:
-Miért nem szeretnéd elmondani? Kérlek a valós indokot mondd meg!-Sora csak nézte azt a szempárt, amibe oly sok ideje szerelmes volt. Alig tudta megállni, hogy itt helyben meg ne csókolja a férfit.
-De... akkor sem mondhatom el, mert...-könnyek gyűltek a szemébe, lehajtotta fejét, és csak annyit mondott:-Mert...az nem lenne jó egyikünk számára sem...
Leon keze lágyan Sora arcához ért, és végigsimított rajta. A lány gerincén melegség futott végig.
-Nem...nem bírom ki...olyan csábító, és érzéki... meg kell.......-Sorának teljesen elborult az agya, szemei vadul csillogtak, és egy gondolat járt csak a fejében.
-Sora...ugye elmondod?-szólalt meg Leon szinte suttogva. Sora szeméből kicsordult egy könnycsepp, majd nagy hévvel odahajolt a férfioz, és megcsókolta. Leon nem ellenkezett, hisz ő is akarta csókot. Nyelve beférkőzött a lány szájába, és ott jártak őrült táncot. Úgy tűnt soha nem akarják abbahagyni. Sora szakította meg a csókot, majd zihálva csak annyit mondott:
-Szeretlek, Leon, az életemnél is jobban!-újabb könnycseppek csordultak ki szeméből, majd ismét megszólalt.
-Tessék, megtudtad a titkomat, most boldog vagy?-nem mert Leon szemébe nézni. A Férfi odahajolt, lágy csókot lehelt a lány puha ajkaira, magához hútza, majd csak ennyit mondott:
-Igen, teljesen boldog vagyok, boldogabb, mint bármikor, hiszen itt van a karjaimban az a lány akiről, akiről oly sok ideje álmodom...-Sorának még a lélegzete is elakadt, ahogy Leon szavait hallgatta.
-Leon....-szorosan hozzábújt a védelmező karokba, amelyek soha nem akarták elengedni. A következő pillanatban ajkuk ismét összeforrt, majd a puha homokra dőltek. Ajkukat egyszerre hagyta el a szó:
-Szeretlek...
Onnantól kezdve tudták, ez az éjszaka hosszú lesz.....
                                                                                                                            Vége...

 

  
Szerkesztők             

Szerkesztés: Ducky
Design: Voda

Kaleido Star             

Minden nap 20:00-kor az 
A+ műsorán. Valamint hétköznap

22:55-kor és hétvégén 23:00-kor.

Kedvencek               

Kaleido Page /
/
Anime Fanfic Style /
/
Sissy-SoraLeon /

Infó | Te is? 

Navigation               

xxMenüxx
xxFanficekxx
xxHentaixx
xxViccesxx
xxLove Storyxx
xxHalálxx
xxDon't Copy!xx

Link Us                      



Még több?

Chat                           

( Légyszíves kúltúrált módón írjatok a chat-be, normális 21. századhoz méltóan. Nem szeretnék káromkodásokat látni benne. )



Verseny                    

Jelenleg nincs meghírdetett verseny az oldalon


 

xSzámlálóx
Indulás: 2007-01-27
 
xBejelentkezésx
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Az utóbbi idõkben komolyan foglalkoztat a retro játékok árainak robbanása. Errõl írtam egy hosszabb cikket.    *****    Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK