Drága Fiam!

Lily és én reméljük, hogy sosem kell ezt olvasnod, ám ha mégis ezt teszed, azt jelenti, hogy barátunknak, Sophiának igaza volt, és mi halottak vagyunk.
Sophia Wainwright egy kedves barátunk, aki egyben látó is. Az ő tanácsára felszámoltuk és eladtuk az összes varázslóvilágbeli érdekeltségünket. Az összes pénzünket számos ismeretlen mugli üzletbe fektettük, amelyek, idővel kinövik magukat, felvirágoznak, és több pénz hoznak, mint el lehet képzelni. Szintén Sophia tanácsára utasításokat hagytunk bizonyos vállalatokba történő befektetésre a jövőben.
Harry, fiam, ha ezt olvasod, azt jelenti, hogy a varázslóvilág hátat fordított neked, és te éppen készülöd elhagyni azt. Remélem, hogy ez nem fog eljönni, de Sophia barátunk még sosem tévedett. Tehát ennek tudatában szeretnénk megkönnyíteni a távozásod.
Amerikában van egy kedves, hat hálószobás, három fürdőszobás, kétemeletes ház, amiről senki nem tud. Bűbájok alá van rejtve, tehát senki nem találhatja meg a varázslóvilágból. Szintén védi Fidelius bűbáj, itt alul áll a ház címe, hogy te megtalálhasd. Csakis azoknak mutasd meg, akikben megbízol, hogy nem árulnak el téged. A titokgazda egy kedves, Tinker nevű házimanó. Ő félig házimanó, félig tündér, és elég sokáig fog élni. Ne kérdezd, hogy történhetett, fiam, mikor nekem is rémálmokat okoz. Csak fogadd el, és lépj tovább. Tinker veled lehet egész életeden át, és valószínűleg még a gyerekeidében is, ha lesznek.
Harry, az akarom, hogy tudd, anyád és én büszkék vagyunk rád, nincs rá semmi mód, hogy szégyenkezzünk, vagy csalódottak legyünk, amiért elmész. Teljesen megértem, hogy nem vagy képes tovább abban a világban maradni, amelyik annyira megbántott.
Biztos vagyok benne, hogy csodálkozol, hogyha előre tudunk a te helyzetedről, akkor biztosan tudnunk kell a halálunkról is. Tudunk, fiam. Tudjuk, hogy meg fogunk halni, de a mi halálunk évekig tartó relatív békét fog elhozni. Ez egy olyan dolog, amin túl kell esni. Csakis miattad aggódunk. Lépéseket tettünk, hogy Sirius legyen a gondviselőd, mivel ő a keresztapád. Remélem, jó életed lesz vele. Nem tudjuk, mikor fog elárulni a varázslóvilág, vagy hogy miért, csak azt tudjuk, hogy megtörténik. Remélem, hogy Sirius vagy Remus segítségével békét találhatsz mindezek után. Biztosítsd azt a két betyárt a szeretetünkről, tudom, hogy számukra szintén nehéz lesz.
Biztos vagyok benne, hogy mostanra már tudsz a rád vonatkozó jóslatról. Hagyd figyelmen kívül! Tudd meg, hogy Voldemort valóban el fog pusztulni, de nem általad. Sophia elmondta, hogy a legyőző „az, aki bír a növények szeretetével”. Fogalmam sincs, mit jelenthet, de az nem te leszel. Hát menj, légy szabad, és csináld azt, amit akarsz. Élj úgy, ahogy akarsz, a varázslóvilág terhe nélkül. Édesanyád és én nagyon szeretünk téged, és sosem lehetünk büszkébbek rád, mint ebben a pillanatban.
Minden szeretetünkkel,
Szerető szüleid,
James és Lily Potter
Durango, CO

Harry felnyúlt, hogy letörölje a szeméből hulló könnyeket. Átnyújtotta a levelet Perselusnak, hogy elolvassa, és férfi meglepetten nézett rá. Harry biccentett a fejével, és Perselus átvette a papírt. Harry figyelte a férfi arcán megjelenő arckifejezéseket, és amikor végül letette, Harryre nézett. – Szabad vagy – mondta boldogan.
Harry bólintott, és elmosolyodott. – Az vagyok. Voldemort elpusztul, de nem általam. Ha jól veszem ki, Neville lesz az, aki megöli őt. Ennek van egyedül értelme, mivel mi vagyunk azok, akikről a prófécia beszél. Nincs már más, amiért maradnom kell. Nos, rajtad kívül.
Perselus komolyan nézett rá. – Harry, tudod, hogy miattam nem kell maradnod. Bármikor elmehetsz – mondta.
Harry megrázta a fejét. – Te vagy az utolsó barátom, Perselus, és nem hagylak el. Nem, veled fogok maradni a legvégéig. – Harry nézte, ahogy Perselus szeme egy röpke pillanatra felragyogott, mielőtt félrenézett, hogy visszanyerje nyugalmát.
Harry visszafordította figyelmét a készséges koboldra. – Azt akarom, hogy az összes pénzem, vagyonom és befektetésem egy mugli bankba legyenek átutalva, Jamison Ronald Granger névre. Az összes varázslóvilágbeli ingatlan szintén erre a névre legyen átírva, és el akarom rejteni a varázslóvilág elől. Az eredeti papírt meg akarom tartani, és az összes másolatot elpusztítani. Ne legyen semmilyen másolat az enyémen kívül. Azt akarom, hogy az összes Potter névre utaló nyom megsemmisüljön. Nem akarom, hogy a varázslóvilágból bárki is képes legyen megtalálni. Egy vérrel megírt, és általad szignált vérszerződést akarok arról, hogy soha senkinek nem beszélsz arról, hogy hol vagyok, mit csináltam itt, hogy egyáltalán jártam itt, és hogy mi az új nevem. Arra az esetre, ha a varázsvilág aggódna, Harry James Potter eltűnt a föld kerekéről – magyarázta.
Ampók ránézett, és apró mosollyal bólintott. – Rendben, Mr. Potter, így teszek. Ha megtenné, hogy itt vár rám? – kérdezte Ampók, és Harry bólintott. Figyelte, ahogy az apró kobold felkel az asztalától, és kisétál az irodából.
Perselus és Harry egy órát várt, miközben beszélgettek. Arról társalogtak, hogy mit fog csinálni Harry az új életében. Most, hogy Harry gazdag volt, a munka nem lehetett gond. Harry arra gondolt, hogy befektethet az Államok varázslóvilágában, és meglátja, mit tudnak ajánlani. Tudta, hogy az amerikai varázsvilág jóval szerteágazóbb, és kevésbé ellenőrzött. Nem akart teljesen elszakadni a mágiától.
Ampók visszatért az irodába, és leült az asztalhoz. – Nyitottam az ön számára egy számlát Durangoban, Colorado államban Jamison Ronald Granger néven. Egy másik számlát a Bank of America bankban Denverben. Több mint egy milliárd amerikai dollárja van mugli pénzben, és a durangoi bank nem volt elég nagy ahhoz, hogy fedezze azt. Szintén intézkedtem néhány, az új nevére szóló mugli személyazonosítóról – magyarázta. Kinyitott egy tekercset, és kihúzott néhány tételt. Átnyújtotta azokat Harrynek, aki átvette. – Ez a jogosítványa, ez a brit igazolványa, ez a társadalombiztosítási kártyája és ez az útlevele. Miután ön angol állampolgár, szintén szüksége van zöldkártyára. Ezt az egyet kétévenként meg kell újítani. A megújítása miatt nem kell aggódnia. Ha bármire szüksége van, kérem, küldjön egy baglyot, és megszerzem önnek – tájékoztatta őt Ampók.
Ampók szintén adott Harrynek egy eredeti iratot a tranzakciókról. Átnyújtotta azokat Harrynek. Harry nézte, mint égeti el Ampók a másolatokat, és aztán átadta a megírt vérszerződést. Harry elvette, és elégedetten nézett rá. Ránézett a koboldra és elmosolyodott. Kinyújtotta a kezét, hogy kezet rázzon a kobolddal, és Ampók meglepetten nézett rá. Tulajdonképpen nem volt hozzászokva az effajta megbecsüléshez. Ampók megrázta a kezét, és Harry tiszteletteljesen bólintott felé. – Öröm volt veled dolgozni, Ampók. Nem tudom, hogy a koboldtársadalom törődik–e vele vagy sem, hogy Voldemort végül el lesz pusztítva. Csak nem én leszek az, aki megteszi. Talán be kéne biztosítanotok, hogy a birtokaitok biztonságban legyenek, csak azzal, hogy a biztonságos oldalon vagytok.

Egy másik bólintással Harry elhagyta az irodát, és Perselus követte őt. Együtt sétáltak ki a bankból, és Perselus Harryre nézett. – És most hova? – kérdezte.

– Úgy vélem, Ollivanderhez kéne mennünk. Szükségem van egy új pálcára – válaszolta Harry elgondolkozva.

Útjukat a pálcakészítő boltja felé vették. Elhaladtak az ikrek üzlete mellett, és Harry hirtelen megtorpant. Szórakozottan nézett a boltra.

– Ha én befektetek egy üzletbe, és ők bevesznek csendestársnak, perbe foghatom őket, ha a pénzem utáni részesedés sosem került a számlámra? – kérdezte hangosan Perselustól, és a bájitalmester egy töprengő pillantást vetett rá. Körülnézett, és meglátta, hogy a Weasley ikrek állnak a boltjuk ajtajánál, és szomorúan néznek Harryre.

Perselus elmosolyodott, mikor rájött, miben mesterkedik Harry. – Igen, teljesen biztos vagyok benne, hogy beperelheted őket mindenért, amivel tartoznak neked – felelte. – Ha ehhez hozzávesszük azt a tényt, hogy te vagy a Fiú, Aki Túlélte, és téged börtönöztek be ártatlanul, a minisztérium örülne, ha örömet szerezhetne a megmentőjüknek. Valószínűleg többet is megszerezhetnél. Lehet, hogy neked adnák az üzletet kompenzálásképpen.

Harry egy ronda vigyort vetett az ikrekre. – Észben fogom tartani. – Boldogan nézte, ahogy az ikrek elsápadnak, arcukon rémült kifejezés tűnik fel, és visszasietnek a boltba, nem kétség azért, hogy módot találjanak arra, hogy megállítsák Harryt, nehogy elvegye a boltjukat.
Harry felvihogott, és újra elindult az utcán. Végül elérték Ollivander üzletét, és Harry belépett. Körülnézett az apró, sötét boltban, megpróbálta megtalálni a furcsa idős férfit, aki a bolt tulajdonosa volt.
– Á, Mr. Potter. Azon tűnődtem, láthatom–e újra. Felteszem, egy új pálcáért jött? – érdeklődött Mr. Ollivander, mikor előjött a polcok mögül.
– Nem, azért jöttem, hogy helyes faágakkal játsszam – felelte szarkasztikusan. – Mit gondol? – gúnyolódott.
Mr. Ollivander meglepődve nézett rá, majd félresöpörte a megjegyzést. – Ha kérhetném, nyújtsa előre a pálcás kezét, Mr. Potter. Ha jól emlékszem, jobb kezes, igaz?
Harry bólintott, kinyújtotta karját, és figyelte, hogy a férfi elkezdi megmérni. Harry tudta, hogy megnőtt a keze azóta, hogy először járt itt, így türelmesen várta, hogy a férfi tegye a dolgát. Miután Mr. Ollivander készen volt, az idős férfi a polcok mögé sétált, számos dobozt kezdett előpakolászni. Magával hozta azokat a pultra, és Harry végigpróbálta az összeset, de úgy tűnt, egyik sem működött.
Harry csendesen felsóhajtott. Ez eltarthat egy darabig – gondolta bosszúsan.
– Nem kell aggódni, nem kell aggódni. Minden varázslónak megvan a pálcája. Minél idősebb lesz, annál jobban megnő az ereje. Az, ami gyermekként nem működött, mostanra nagyszerű pálca lehet – mondta Mr. Ollivander vidáman. Keresgélt, de még minden nem talált pálcát Harry számára. Megállt, és elgondolkodva nézett Harryre, mielőtt megszólalt. – Azt hiszem, megvan. Elnézést egy pillanatra, amíg megszerzem.
Az agg férfi visszasietett a bolt hátsó részébe, és elkezdett kotorászni a dobozok között. Harry hallotta, amint magában motyog. Végül hallott egy ’Aha! Megtaláltam!’ – kiáltást a bolt hátuljából, és férfi visszasietett a terembe.
Mr. Ollivander letette a dobozt, és kinyitotta. Harry csodálkozva nézett a pálcára, és tudta, megtalálta az övét. Felemelte a fehér pálcát, és suhintott vele. A pálca felvillant és ragyogni kezdett, és Harry érezte, hogy a mágiája fellobban, majd lenyugszik. A pálca abbahagyta a ragyogást, és Harry kérdően nézett az elragadtatott férfire. – Miből készült? – kérdezte.
– A fa amerikai fehér körte. Nagyon erős és rugalmas. Egy bennszülött amerikai sámán megbűvölte és megszentelte. Hármat szentelt és bűvölt meg, és adta oda az üknagyapámnak ajándékként. Mind a három különböző fából készült, különböző a magjuk, és az első kettő már meg is találta a varázslóját, de ez az egy sosem talált magának gazdát, egészen mostanáig – magyarázta Mr. Ollivander vidáman.
– Mi a magja? – kérdezte Harry.
– Baziliskus szív – válaszolta mosolyogva Mr. Ollivander.
Harry megdöbbenve nézett rá. – Tényleg?
– Igen, Mr. Potter. Ez egy nagyon hatalmas pálca. Úgy vélem, a megfelelő kézbe került. Viselje gondját.
Harry bólintott, és kifizette a pálcát. Egy apró intéssel Harry és Perselus elhagyta a boltot.
– Most hova? – kérdezte Perselus.
– Szükségem van egy pár új ruhára – állapította meg Harry.
– Rendben, akkor találkozzunk a Foltozott Üstben, mikor végzel. Be kell szereznem egy pár dolgot – mondta Perselus. Harry beleegyezett, és elindult, hogy beszerezze a ruháit.

O–––––––o–––––––o––––––––O

Perselus megfordult, és elindult az ellenkező irányba. A patikába ment, ahol összeszedett néhány elkészítendő bájitalhoz szükséges összetevőt. Kihasználta az idejét, mivel rájött, eltarthat egy ideig, míg Harry készen lesz a ruhavásárlással. Lehajolt egy üvegcséért, és összerándult a testében érzett fájdalomtól. Egyenletesen lélegzett a fájdalom alatt, és várta, hogy alábbhagyjon, mielőtt lassan továbbindult. A fájdalomrohamok egyre gyakoribbá váltak.
Megpróbálta eltitkolni Harry elől, de tudta, hogy nem végez túl jó munkát. Látta, ahogy Harry jó néhányszor aggódva pillant rá.
Rádöbbent, hogy pont akkor, amikor úgy érezte, készen állna a halálra, talált valamit, amiért élhetne. Sosem tudta, milyen kedves ember Harry, mivel sosem vette a fáradtságot, hogy megismerje, amikor gyerek volt. Az utóbbi néhány hétben közel kerültek egymáshoz, és Perselus úgy tartotta, hogy a fiatalember a legjobb barátja, az egyetlen barátja.
Úgy gondolta, szomorú lenne, ha élete végén találna egy ilyen barátra, de nevetnie kellett a sors iróniáján. Perselus megrázta a fejét, és további összetevők után nézett. Nagyszerű lenne, ha ez működne, de ha nem, akkor Harry sohasem kell, hogy megtudja.
Perselus kifizette a hozzávalókat, és kisétált az üzletből. Céltalanul sétált az utcán, amikor szeme megakadt az Uklopsz Bagolyszalonon. Harry napokkal ezelőtt tett egy megjegyzést, hogy beszerez egy baglyot. Perselus elgondolkodva nézett az üzletre. Harry nagyon szerette Hedviget, mivel első barátja, Hagrid vette neki. Még ha az az ember többé már nem is volt Harry barátja, Harry mindig szeretettel és sóvárogva gondolt Hedvigre.

Összeszedte magát, átsétált az utcán, és belépett a szalonba. Keresztülsétált a bolton, de úgy tűnt, nem találta meg, amit akart. Nem akart Harrynek egy szimpla öreg baglyot szerezni. Olyasmit akart, ami Harryt Perselusra emlékezteti, miután ő elment. Rászánta az idejét, és tovább nézelődött. Csalódott lett, mikor rájött, itt semmi nem volt. Megfordult, hogy kimenjen a boltból. Megriadt, és visszaugrott. Az ajtóban, pontosan előtte ott állt az üzlet tulajdonosa. A férfi bagolyszerűen nézett rá, és megkérdezte. – Segíthetek?

– Nem, itt semmi nincs, amit akarok. Elnézést – állapította meg Perselus, és kezdte megkerülni a boltost. Megállt, mikor a bolt tulajdonosa utánanyúlt, és finoman megragadta a karját.
A tulajdonos ránézett, és kíváncsian megkérdezte. – Pontosan mit keres? Lehet, hogy segíthetnék.
Perselus elgondolkozva nézett a férfire, mielőtt bólintott. – Baglyot keresek egy barátom számára. Az előző baglya elpusztult, és szüksége van egy másikra, de én nem csak egy másik baglyot akarok. Egy intelligens baglyot akarok, olyan baglyot, amelyik társasághoz is nevelt, és képes a levelet is kézbesíteni – magyarázta.
A tulajdonos megértően bólintott. – Mmm… értem a problémát. Nem sok ember szerez be annál többre egy baglyot, minthogy levelet kézbesítsen. Jöjjön velem, van néhány madaram hátul, amelyek érdekelhetik önt. Azok elég intelligensek, de nem teszem ki őket a szalon első részébe. Ahogy mondtam, nem sokan érdeklődnek társaság iránt.
Perselus kíváncsian követte a férfit az üzlet hátsó részébe. A boltos ránézett és azt mondta. – Szánja rá az idejét. Van még némi tennivalóm, szóval keressen meg, ha megtalálta azt az egyet, amit keres.
Perselus besétált a terembe, meglátott jó néhány baglyot és megállt. Ránézett egy fehér bagolyra, amelyik majdnem pontosan úgy nézett ki, mint Hedvig. Úgy döntött, elmegy amellett a bagoly mellett. Egy különböző baglyot akart Harrynek, nem egy másikat, Hedvig helyett. Kételkedett benne, hogy bármely bagoly helyettesíthetné Hedviget Harry szívében. A fehér bagoly mögött meglátott egy barna baglyot, de még az sem az volt, amit akart.

Komolyan elgondolkodott, hogy megveszi a hóbaglyot, visszafordult és megmerevedett. Ott ült a szoba sarkában, az árnyékban egy hatalmas, fekete bagoly. Egy darabka fehér sem volt rajta. Hatalmas sárga szeme egyenesen ránézett, és izgatottan rázta meg a testét. Gyönyörű volt. Lenyűgözötten sétált a bagolyhoz, és nézett rá. – Hát, nem egy jóvágású pasi vagy – bókolt neki lágyan. A bagoly egyetértően huhogott fel, és Perselus elmosolyodott.

– Eljönnél velem haza? A barátomnak keresek egy baglyot. Boldog lenne, ha lenne egy másik baglya, aki társaságul szolgálna neki. Tényleg hiányolja azt a másik madarat, amelyik elpusztult. Készen állsz, hogy itt hagyd ez a helyet, és találj egy másikat, ahol élj? – kérdezte, miközben az állatot dédelgette.

A madár izgatottan huhogott, és Perselus összekapta magát. – Maradj itt, visszajövök a tulajdonossal.

Kiment a szobából, megkereste a boltost, és izgatottságában gyakorlatilag maga után vonszolta a férfit. Rámutatott a fekete bagolyra, mire a férfi éles pillantást vetett rá. – Maga az a démonfajzatot akarja? – kérdezte szkeptikusan. – Nincs túl jó modora. – A bagoly is, és Perselus is a férfire nézett, és férfi hátrált párat. – Sose bánja, pont megfelelőek lesznek egymás számára. Rendben, akkor fogja a madarat, és kövessen.

Perselus a bagoly felé fordult, és felemelte karját. A bagoly rárepült a karjára, felsétált rajta, és elhelyezkedett a vállán. Perselus türelmesen megvárta, míg a bagoly elhelyezkedett. Kisétált az üzlet területére. Felkapott egy helyes fekete vasrudat, amire a bagoly izgatottan huhogott. Talált egy óriási sárgaréz kalitkát, hogy abban szállítsa a baglyot. Minden tételt sorra vett, és letette őket. Fizetett a bagolyért, és a többi tételért, majd összezsugorította azokat, és a zsebébe tette.

Kifelé a boltból eldöntötte, hogy kivesz egy szobát a Foltozott Üstben, ahol Harry és ő elkölthetik a privát ebédjüket. Izgatott volt, és remélte, hogy Harrynek tetszik majd az ajándéka.

Harry bebotorkált a Foltozott Üstbe, és fáradtan ásított. Utált ruhát vásárolni. Csak remélte, hogy nem kell sokáig várnia Perselusra. Eltelt már pár óra, hogy szétváltak, de a nő a ruhaboltban olyan izgatottá vált a ténytől, hogy Harrynek szüksége van egy új ruhásszekrényre, hogy teljesen becsavarodott. Hagyta, hadd élje ki magát. Megadta a nevét és a helyet, ahova elküldje a ruháit, majd kifizette. Szórakozottan hagyta el az üzletet, míg a boszorkány döbben tekintettel nézett rá. Sose tudta meg, hogy Harry Pottert öltöztette.

Harry újból felkuncogott az emlékre, majd körülnézett Perselus után. Nem látta őt sehol és megmerevedett. Biztos, hogy Perselus még vásárolt. Még mindig körbe tekintgetett, mikor valaki megérintette a vállát. Megfordult, és meglátta Tomot a kocsma tulajdonosát, aki rámosolygott. – Mr. Potter, uram – üdvözölte halkan, nem akarva felhívni a többi vendég figyelmét. – Piton professzor szeretné, ha csatlakozna hozzá ebédre a 23–as szobában. A második emeleten van.

– Köszönöm, Tom – felelte Harry, és felsétált az emeletre.

Megtalálta a szobát, és megpróbálta kinyitni az ajtót, de az zárva volt. Megzavarodva, Harry bekopogott az ajtón, és beszólt. – Perselus? Harry vagyok. Nyisd ki az ajtót, be van zárva.

– Egy pillanat, Harry – válaszolta Perselus. Harry mozgást hallott a szobában, és megmarkolta a pálcáját. Nem tudta biztosra, mi folyik, de gyanús volt, hogy az ajtó zárva volt. Az ajtó kattant, és kinyílt, és Harry óvatosan nézett a homályosan feltűnő férfire.

– Miért volt zárva az ajtó? – kérdezte.

– Eldugtam az ajándékod – felelte Perselus.

Harry arca felragyogott. – Te vettél nekem ajándékot. Mi az? – kérdezte mohón.

Perselus szélesebbre tárta az ajtót, és beeresztette Harryt az ajtón. Harry körülnézett, de nem látott semmi oda nem illőt. Megfordult, szembenézett a barátjával, és izgatottan ugrándozni kezdett. – Szóval, hol van? Megkaphatom most? Fogom szeretni? Fogom... – leállt, mikor Perselus feltartotta kezét, hogy megelőzze a kérdéseket. Kuncogott Harry mohóságán.

Perselus kicsit idegesen nézett Harryre. – Általában nem csinálok ilyesmit, szóval remélem, hogy tetszeni fog. Nem akartam pótolni őt, érted, csak azt gondoltam, szeretnél egy másikat. Ha nem tetszik, visszavihetem, és szerezhetek másikat, de tényleg szeretném, ha kedvelnéd, mert én igen, és azt akartam, hogy legyen valamid, ami emlékeztet rám, mikor én elmegyek – fecsegett Perselus. Harry meglepve és szórakozottan nézett rá. Sosem látta még Perselus ilyen idegesnek.

– Biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog, akármi is az. Most mutasd meg – követelelőzött vigyorogva Harry.

Perselus bólintott, elővette pálcáját és eltűntette az illúzió és némító bűbájt, ami körülvette a baglyot. Harry nézte, hogyan tűnik elő a madár. Még egy pillanatig állt, majd odasétált az állathoz. A bagoly türelmetlenül ránézett és huhogott. Komolyan huhogott, és Harry kezdett elmosolyodni. Lassan előrenyúlt, és megsimogatta a bagoly fejét. – Ó, Merlin, hát nem vagy gyönyörű? – kérdezte szelíden Harry. A bagoly büszkén felfújta magát. Harry kuncogni kezdett, és a madár és Perselus is ránézett. Szűkölni kezdett a nevetéstől.
Miután lehiggadt, Perselusra mosolygott.

– Köszönöm, Perselus. Tökéletes baglyot szereztél nekem, hogy emlékezzem rád. Pont úgy néz, ahogy te – mondta Harry kuncogva. Megsimogatta a baglyot, és csodálattal nézett a hatalmas, fekete madárra. Nem hitte, hogy látott ezelőtt fekete baglyot. Kétségkívül szépséges volt. – Imádom. Nagyon köszönöm – mondta Harry tisztelettel, és egy hatalmas mosolyt adott a férfinek. Láthatta, hogy Perselus ellazul, mikor Harry elfogadta a baglyot.

Perselus az asztalhoz sétált, és leült. – Úgy vélem, megebédelhetnénk, mielőtt visszatérünk a Roxfortba.
Harry ásított, és bólintott. – Ez jó volna. Rendelnél ebédet, míg használom a fürdőszobát? Rendelj, amit akarsz. – A szobaajtó felé indult, és kilépett rajta. Néhány perc múlva visszatért, és látta, hogy az étel az asztalon van. Gyomra megkordult, úgyhogy átsietett a szobán, és leült. Enni kezdett, beszélgetett Perselusszal a ruhavásárlás élményéről, és többször átnézett a még elnevezendő bagolyra.

Évek óta először Harry elégedett volt.

Néhány hónappal később Harry a kanapén ülve olvasott, mialatt Nara fejét simogatta. Harry még mindig kuncogott Perselusszal folytatott vitáján a bagoly elnevezése miatt. Harry Perselusnak akarta elnevezni barátja iránt érzett tisztelete miatt, de Perselus elutasította. Futottak egy kört emiatt, és Harry duzzogott is. Ez akkor történt, mikor J.R.R. Tolkien könyvét, a Gyűrűk Urát olvasta, és ráakadt a tünde nevek listájára. Megdöbbenésére, Perselusnak is volt megfelelője. Egy komisz mosollyal közölte Perselusszal, hogy a bagoly neve Naracion, röviden Nara lesz.

Piton, megzavarodva a Harry arcán feltűnt eltökéltségtől, beleegyezett, és sosem tudta meg, honnan szedte Harry a nevet. Harry kuncogott az emléken, és megugrott, mikor meghallotta, hogy egy fáradt hang megkérdezi. – Miért nevetsz?

Harry Perselusra nézett, mosolya elszállt. – Nincs különösebb oka – válaszolta.

Perselus felmorrant, és becsukta a szemét. Harry elveszti a barátját, ez már nyilvánvaló volt. Az utóbbi két hónapban Perselus haja teljesen fehér lett. Ez volt Perselus testi hanyatlásának mellékhatása. Alig tudott állni, arról nem is beszélve, hogy mozogjon. Perselus számára minden mozdulat fájdalmas volt, fájdalomcsillapító főzettel volt begyógyszerezve. Perselus végül tájékoztatta az igazgatót az állapotáról, mikor egy nap szó szerint képtelen volt felkelni az ágyból, hogy tanítson. Az igazgató feldúlt volt. Harry sosem tudta meg igazán, hogy azért mert egy barátot fog elveszíteni, vagy azért, mert egy kémet veszít el a Voldemort elleni folytonosan tomboló háborúban.

Voldemort megkísérelte néhányszor elkapni Harryt, de elhibázták. Harry ritkán jelent meg nyilvánosság előtt, jobban szeretett távol maradni a varázslóvilágtól. Némileg optimista volt a sikeres bevásárló útja miatt, úgyhogy egyedül ment el a Czikornyai és Patzába. Alig volt az üzleten belül, mielőtt bámulók és riporterek hemzsegtek körülötte. Alig tudta megmenteni az életét, mondta drámaian Perselusnak, aki csak a szemét forgatta és horkantott. Harry átduzzogta az egész napot, egészen addig, míg Perselus meg nem ígérte neki, hogy elmegy vele néhány könyvet venni. Harry elmosolyodott a Perselusszal eltöltött másik emlék kapcsán.

- Harry – szólította meg Perselus halkan.

Harry felnézett Perselusra. – Igen? – kérdezte.

– Az ágyamba tudnál segíteni? Nagyon fáradtnak érzem magam – felelte Perselus, és kimerültség hallatszott hangjában.

Harry bólintott, és letette a könyvét. A kanapéhoz sétált, ahol Perselus feküdt, lehajolt, és gyöngéden felemelte a férfit. Perselus az utóbbi hónapban nagyon sokat fogyott. Olyan sovány és gyenge volt, hogy Harrynek nem okozott problémát, hogy felemelje őt a kanapéról. Becipelte Perselust a szobájába, és letette az ágyra. Betakarta takaróval, és megbizonyosodott róla, hogy a vékony test melegben van. – Szükséged van bájitalra? – kérdezte Harry aggódva.

Perselus bólintott, és az apró éjjeliszekrényre mutatott, amely az ágya mellett állt. – Igen, ott van a fiókban egy bájital. Ideadnád nekem? – kérdezte.

Harry kinyitotta a fiókot kihúzott belőle egy bájitalos üvegcsét. Gyöngyfehér volt és fényesen ragyogott. Harry átnyújtotta Perselusnak, aki lenyelte. Perselus elégedetten felsóhajtott. – Nem hiszem, hogy problémám lesz az alvással. – Perselus gyengéd arckifejezéssel nézett fel Harryre. – Ugye tudod, hogy már nem fog sokáig tartani? – kérdezte.

Harry szája megremegett, miközben bólintott a fejével. – Tudom, Perselus, tudom – mondta szomorúan.

Perselus gyengéden rámosolygott, olyan mélyet sóhajtott, ami még nem okozott számára fájdalmat, majd álomba merült. Harry visszatartotta a késztetést, hogy sikoltson az egész helyzet igazságtalansága miatt. Megveregette a férfi karját, és kisétált a hálószobából. Nem ment messzire, arra az esetre, ha Perselusnak szüksége lenne rá.

Harry leült a fotelbe, megpróbálta visszatartani könnyeit, és visszagondolt az elmúlt pár hónapra. Keresztapja és a vérfarkas soha többé nem közeledtek felé. Alkalmanként láthatta megtört szívű keresztapját a kastély körül, amint szomorúan nézi őt, de nem tudta magát rávenni, hogy érdekelje. Megmondta a keresztapjának, hogy sosem volna képes megbocsátani neki. Amennyiben Sirius nem akart neki hinni, az az ő gondja.

Miután a Weasleyk látták a Siriusszal történt jelenetet, Mollyt kivéve nem voltak elég bátrak ahhoz, hogy közeledjenek felé, de elég volt néhány éles szót az arcába vágni Ronról, meg hogy szégyellje a családját, és ő sem közeledett többet felé. Az ikrek nyugtalanul figyelték őt minden alkalommal, mikor látták, annak biztos tudatában, hogy el fogja venni tőlük az üzletüket. Harry szórakozottan kuncogott, tudva, hogy neki nincs szüksége az ő boltjukra, de azok nem tudják ezt.

Az igazgató megpróbálta rávenni Harryt, hogy fejezze be az iskolát, de Harry csak egy gúnyos mosolyt vetett az igazgatóra, és megmondta neki, hogy nem érdekli. Dumbledore megfenyegette, hogy elmegy a minisztériumba, és törvényileg fogják kényszeríteni arra, hogy befejezze az iskolát, mire Harry nevetve azt mondta, hogyha ezt megteszi, akkor Németországba távozik, ahol az iskolát a Durmstrangban fejezheti be. Az igazgató, aki nem volt biztos abban, hogy Harry hazudik-e vagy sem, meghátrált. Amióta Perselus rosszabbul lett, Harrynek meg sem fordult a fejében, hogy bárhova is elmenjen. Ott volt számára Perselus, aki segített neki a fontosabb tananyagokban, amiket elmulasztott. Bájitaltan, Sötét Varázslatok Kivédése és Rúnaismeretek. Perselusnak szüksége volt valamire, amivel elfoglalhatja magát, mikor nem tudott tovább állni, hogy készíthesse bájitalait.

Harry az ajkába harapott, hogy fel ne sírjon. Sosem tudta, hogy ennyire meg fogja szeretni a férfit, mikor négy hónappal ezelőtt azt az ígéretet tette, hogy segít neki. Merlin nevére esküdött, és be is fogja tartani, nem számit, milyen fájdalmas volt. Sosem állna készen Perselus halálára, de tudta, hogy hamarosan be fog következni. Hálás volt az időért, amit együtt töltöttek.

Miután Perselus meghal, Harry elhagyhatná a varázslóvilágot. Megvolt a lenyomozhatatlan nemzetközi zsupszkulcsa, a nyakában lógott egy kígyó formájában. Perselus készítette el számára a zsupszkulcsot, és napokig szenvedett vele, míg elkészült. Harry könyörgött neki, hogy ne tegye, de Perselus makacs volt. Harry nem utasíthatta vissza a férfinek ezt a cselekedetét, amely elvihetné a varázsvilágból. Így hát köszönetképpen törődött Perselusszal, miután ő elkészítette a zsupszkulcsot.

Miután Perselus meghal, Harry Coloradóban levő otthonába megy. Perselus vele ment, hogy leellenőrizze a házat. Harry azonnal beleszeretett. Nagy, sárga, kétemeletes ház volt. Veranda vette körül az egész házat, és hatalmas kert terjeszkedett a ház hátsó részén, amely tele volt gyógyfüvekkel és zöldségekkel. A ház elején virágoskert volt, színes virágok tengerével. Harry kedvenc helye a ház hátsó részén levő udvar volt. Élő virágsövény vette körül a területet, körbezárva és ezzel elrejtve azt. Szép kilátás nyílt a coloradói hegyekre, és a levegő friss és tiszta volt.

Harrynek mérföldekre nem volt szomszédja, és a ház végétől délre eső hatalmas erdőben vadállatok éltek. Perselus szintén beleszeretett, és azzal ugratta Harryt, hogy az alagsor csodálatos hely egy bájitallabor berendezésére. Harry nevetett, de élvezetett okozott neki, hogy a ház melletti pincében egy valódi bájitallabort találtak.

Harry behunyta a szemét, és elbóbiskolt, addig, míg egy reszkető hang meg nem szólította őt. Felugrott a fotelből, a hálószobába ment, egyenesen az ágyhoz, ahol leült. – Mi van, Pers? – kérdezte.

– Itt az idő, Harry – válaszolta Perselus, kissé rémült szemmel.

– Ne – szűkölte Harry és megragadta Perselus kezét. – Még olyan sok tennivaló, és mondanivaló van. Még nem állok készen, hogy elbúcsúzzak tőled, Pers. Még nem vagyok kész, hogy elmenjek.

Perselus kuncogott, reszkető kézzel felnyúlt, és megsimogatta Harry arcát. – Ez egyszer azt kívánom, bárcsak ne kéne elmennem, Harry. Az utóbbi néhány hónapban a legjobb barátommá váltál, akit csak kereshettem volna. Teljessé varázsoltad az életem, olyan módon, amit ezelőtt sosem ismertem. Hiányozni fogsz, Harry – mondta lágy mosollyal.

Harry sírni kezdett. – Azt a buta baglyot utánad neveztem el – bökte ki.

Perselus elkezdett nevetni, és azt felelte. – Tudom, Harry. Tudod, olvastam a könyvet. Tudom, mennyit jelent számodra Nara, és tudom, mennyire én utánam akartad elnevezni – zihálta fájdalmasan, felületesen lélegezve, kezével szorosan markolva Harryt. – Egyetlen dolgot kérek tőled, Harry – kérte lihegve.

– Bármit barátom, tudod – válaszolta Harry szipogva.

– Ne felejts el. Emlékezz rám a szívedben, Ron és Hermione mellett. Tudd, hogy akárhol is vagyok, figyellek téged, ugyanúgy, ahogy Ron és Hermione. Csak gondold el, az örökkévalóság maradékát egy Weasleyvel és Mindenttudóval fogom eltölteni – ugratta Perselus.

Harry erre könnyes szemmel, összeszűkült torokkal felnevetett. Perselus elkezdett levegő után kapkodni. Rádöbbenve, hogy Perselus Harry miatt küzd a maradásért, halkan suttogta.

– Pihenj most, Perselus. Itt az idő, hogy megpihenj. Már elmehetsz. Örökké emlékezni fogok rád. Béke legyen veled, barátom, béke legyen veled. – Ott ült, fogta Perselus kezét, miközben a bájitalmester vett egy lélegzetet, majd még egyet, egészen addig, míg végül nem vett több levegőt. Harry várt, reménykedett egy újabb lélegzetvételben, de szívében tudta, hogy Perselus eltávozott.

Szorosan összepréselve Perselus kezét, Harry hangosan zokogni kezdett. Karjába vette Perselus testét, és hintázni kezdett, előre és hátra; tudta nem számít, mit csinál, barátja nem tudja kinyitni a szemét és ránézni, vagy ragaszkodó idióta kölyöknek hívni. Sosem fogja hallani a férfi gonosz nevetését, vagy látni, hogy a meleg fekete szemek jókedvvel és kedvességgel telnek meg. Harry nem tudta, meddig feküdt ott zokogva. Nem volt tudatában semminek, amíg egy kezet nem érzett a vállán. Felnézett, és az igazgató szomorú tekintetét pillantotta meg.

Ajka remegett, könnyek gördültek le az arcán. – Elment, igazgató úr. A barátom elment – mondta remegő hangon. Lenyelt egy újabb zokogást, és folytatta. – Azt akarta, hogy a kúriájában temessék el két napon belül. Nem akar nagy, körülményes ceremóniát, csak egy egyszerűt. Csak azt akarja, hogy megemlékezzenek, ez minden. Csak hogy emlékezzenek – mondta Harry szomorúan, miközben lenézett legjobb barátja testére.

Dumbledore a feldúlt fiatalemberre nézett, és gyengéden mosolygott. – Nem hiszem, hogy ez problémát fog okozni, Harry. - A fiú zavarodottan bólintott, tekintete még mindig a halott barátja arcán nyugodott.

Az igazgató finoman elhúzta Harryt Perselustól. – Hagynod kell, hogy a minisztérium emberei megállapítsák a halálát, és felkészítsék a temetésre. – Harry szipákolt, és beleegyezően bólintott.
Dumbledore kivezette a szobából, el a minisztériumi dolgozók mellett. Mikor Harry elhagyta a szobát, ők megkezdték a munkájukat.

Harry elveszetten nézett körül a szobában. Nem tudta, mit tegyen. Az utóbbi hónapban Perselus gondját viselte, és most hogy ideje az ő kezében volt, nem tudott vele mit kezdeni. Türelmetlen volt, hogy távozzon. Még két nap, és elmehet. Nem volt semmi, ami tovább itt tartsa.

Hirtelen az igazgató felé fordult. – Miután Perselust eltemettük, egy sajtókonferenciát akarok összehívni. Itt az idő, hogy tegyek valamit a varázslóvilág számára. Annyira aggódtam Perselus miatt, hogy nem akartam semmi mást, hogy eltérítsen. Itt az idő, hogy szóljak a varázslóvilághoz. Megígértem Perselusnak, hogy megteszem – mondta Harry határozottan.

– Természetesen, Harry – felelte csendesen Dumbledore. Harry látta, hogy Dumbledore megpróbálja elrejteni örömét, és magában nevetett. Ó, hogy meg fogsz lepődni, te vén szörnyeteg – gondolta Harry. Emlékezett a Perselusszal folytatott vitára a varázslóvilágnak nyújtandó távozó beszédről. Perselus javasolta, hogy tartson sajtókonferenciát. A bájitalmester úgy gondolta, hogy ez egy kedves módja lesz, hogy mindenkinek istenhozzádot mondjon. Az arcán megjelenő megvetés és gúny láttán, és ahogy mondta, Harry nevetésben tört ki. A tény, hogy Harry sajtókonferenciát ad, azt jelenti, hogy tele lesznek vele az újságok. Minden újság jelen akar majd lenni. Harry megígérte Perselusnak, hogy megteszi. Harry szomorúan kacarászott magában. Érted teszem, Pers, ahogy megígértem – gondolta sóvárogva.

Harry arrébb sétált az igazgatótól, és leült a kanapéra. Betekerte magát a takaróba, amit Perselus használt. Érezhette barátja illatát, és vigasztalva érezte magát. Körülnézett a szobában, és hálás volt, amiért nem kellett azért aggódnia, hogy összepakolja Perselus dolgait. Már elvégezték és félrepakolták őket. Harry felnyúlt, és megérintette a nyakláncot, amit Perselus adott neki. Ez egy másik olyan darab volt, amelyik Perselus szeretett nagyapjáé volt. Mikor Harry megkérdezte, hogy miért ad neki olyan dolgokat, amik a nagyapjáé voltak, Perselus szégyenlősen rámosolygott, és azt mondta, olyan valakinek adja azokat, akivel törődik, és a nagyapja helyeselné.

Harry halkan sírni kezdett, és elkezdett hintázni előre és hátra. Hiányolta a barátját, éppen annyira, mint Ront és Hermionét. Vigyázzatok, Persre, srácok. Tényleg ő a legjobb barát, akitek valaha csak lehet.

Két nappal később napos, ragyogó idő volt. A madarak vidáman csiripeltek, és a hőmérséklet kellemes meleg volt. Harry utálta. A tükör előtt állt, és megpróbált civilizáltan kinézni, ahogy Perselus nevezte. Nem tudta magát rávenni, hogy érdekelje, hogyan néz ki. Meggyőződött róla, hogy fekete talárja rendben van, és haját a Perselustól kapott ezüst csattal fogta össze. Az arcán levő sápadtságtól vagy vörös szemétől nem tudott megszabadulni. Azok a két napja tartó alváshiánytól és a sírástól alakultak ki. Megvonta a vállát, és elfordult a tükörtől. Kisétált a hálószobából, utoljára nézett körül a csupasz nappalin. Ez volt az utolsó alkalom, hogy valaha látja. Narát már átküldte a házba a ruhákkal, és a személyes dolgaival együtt. Amint vége a temetésnek, megtartja a sajtókonferenciáját, és aztán szabad lehet. Szabad, hogy élhesse az életét. Annyira vágyott rá, hogy itt legyen Perselus, és láthassa. Ez csakis Perselus segítségével valósulhatott meg.

Harry felsétált a lépcsőkön az emeletre, és belépett a Nagyterembe, ahol az igazgató és a keresztapja várták. Figyelmen kívül hagyta keresztapját, bólintott az igazgatónak, és együtt kisétáltak a Nagyteremből. A bejárati ajtóhoz mentek, és elhagyták a kastélyt. Túlhaladtak a védőbűbájokon, és az igazgató elővett egy öreg zoknit. Harry megérintette, és a zsupszkulcs aktiválódott.
Harry kíváncsian nézett körbe a környezetén. Egy temetőben volt, távolban egy nagy vidéki kúriát láthatott. Kicsit kíváncsi volt, hogy néz ki Perselus háza, de ez nem volt elég, ahhoz hogy elnapolja terveit. Harry követte az igazgatót és a keresztapját valahova, ami templomnak látszott. Körülnézett, és megfigyelte, hogy az épületnek nagy, boltíves mennyezete van. A hatalmas, gyönyörű, színezett ablakok kígyókat és sárkányokat ábrázoltak. Az épület minden oldalán padok álltak sorban, a padokon fehér virágok függtek. Harry fehér gyertyákat láthatott, amelyek véletlenszerűen voltak elhelyezve körbe a teremben. A fehér szín emlékeztető volt a feltámadásra. Az épület első részében egy nagyméretű fehér márványból készült oltár volt felállítva. Az oltáron feküdt Perselus koporsója, amelyik szintén fehér volt. Harry kuncogott. Perselus gyűlölné ezt. Ő olyan férfi volt, aki a feketét szerette.

Harry lassan sétált Perselus koporsójához. Szeme elhomályosodott a könnyektől, ahogy lenézett legjobb barátja arcára. Úgy tűnt, mintha Perselus csak aludna. A varázslat, amelyet a varázsló társadalom használt a temetésein, sokkal kifinomultabb volt, mint amit a muglik végeztek a halottaikon. A holttestek tartósító bűbájokkal voltak kezelve, így azt egy évig meg lehetett mutatni. A tartósított testet egy tiszta védőképernyő mögé helyezték a sírjukban, így a holttest látható volt a temetés után. Tradíció volt, hogy a tetem látható egy évig. Sok boszorkánynak és varázslónak idő kellett hozzá, hogy eljöjjenek és megnézzék a holttestet. Amikor letelt az egy év, a védőképernyő eltűnt, és mind a koporsó, mind a síremlék véglegesen bezárult. Akkor a tartósítóbűbáj elenyészik, és bomlásnak indulhat a holttest.

Harry lehajtotta a fejét, és a könnyek kihullottak a szeméből. Szipogott egy kicsit, majd Perselusra nézett. – Nem foglak elfelejteni, barátom – suttogta lágyan.

Elfordult a koporsótól, és lehajtott fejjel leült a padba. Figyelmen kívül hagyta a körülötte levő embereket. Néhány perccel később, végül rávette magát, és körülnézett. Láthatta a roxforti tanárokat, a Főnix Rendjének tagjait, és néhány embert, akit Harry nem ismert.
Harry szomorkás szórakozottsággal rázta meg a fejét. Perselus utálta volna ezt. Ha ez az ő döntése lett volna, csakis az igazgatót és Harryt akarta volna a temetési szertartáson.

Miután az emberek leültek, az igazgató az épület elejéhez ment. Komoran nézett rájuk, majd beszélni kezdett.

– Barátaim, egy jó ember távozott. Perselus Piton nem volt udvarias ember, sem barátságos férfi, de jó ember volt. Ő volt az a férfi, aki éveket töltött, hogy vezekeljen a múltban elkövetett tévedései miatt. Egy férfi volt, aki több mint húsz évig kémkedett a világos oldalnak. Ezen a napon gyászoljuk és emlékezünk az elmúlására. Emeljük fel a hangunkat együtt, ahogy az elmúlás igéit mondjuk – hirdette az igazgató.

Az épületben minden hang csendes kántálásba kezdett.

„Szerettünk, te halott vagy,
De nem vagy egyedül.
Mi itt vagyunk veled,
A kedves halott vár reád,
Szeretetből távozol, és
Szeretetbe érkezel.
Egyedül szeretetet
Vigyél magaddal,
A szeretetünk elkísérhet téged
És megnyitja az utat.”

A hangok elhalkultak, és Dumbledore számos nevet hívott ki. – Harry Potter, Rémszem Mordon, Minerva McGalagony, Kingsley Shacklebolt, és Amelia Bones, ha megkérhetnélek, gyertek fel, és álljatok körbe a koporsó körül.

Odasétáltak a koporsóhoz, és kört formáltak. Dumbledore meggyújtott néhány füstölőt. Édeskés fűszag lengte körül a termet.

– A víz által, a föld által, a tűz által, a levegő által, a lélek által legyen ez a kör úgy megkötve, ahogy mi kívánjuk! Úgy legyen!* – kezdte Dumbledore.

Esdeklem hozzád, Ó hatalomnak köre, hogy vedd körbe az igazság, a szeretet és az öröm találkozási helyét.
Nyújts védelmet minden baj és betegség ellen, határvonalat az emberek világa és a hatalmas egyetlen királysága között. Légy védőbástya, amely megőrzi, és magában tartja az energiát, amelyet összegyűjtenek belőled. A Sötét Úrnő és a Sötét Tanist nevében. Úgy legyen.

Dumbledore odahajolt a fekete gyertyák fényéhez, amely körülvette a koporsót.

– Ó erőknek gyertyája mutasd meg ennek a körnek a tudást és az igazságot, amelyben minden erő lakozik. Úgy legyen.

Aztán meggyújtotta a fehér gyertyákat. – Ó fénynek gyertyája küldj tovább mindnyájunkat, hogy dicséretet érdemlő és igaz dolgokat cselekedjünk. Úgy legyen.

Előrehajolt, és meggyújtotta az utolsó, barna színű gyertyákat. – Ó anyának gyertyája, akinek mindnyájan azért élünk, hogy viszonozzuk, amit adnunk kell. Úgy legyen.

Észak és Dél, Kelet és Nyugat hatalmas védelmezői, a ti erőtöket hívjuk most. Legyetek itt a körünkben, és csatlakozzatok szertartásunkhoz. Úgy legyen – zengte újra dallamosan Dumbledore.

Szólunk a Sötétség Úrnőjéhez, a Banyához, az Aratóhoz, a Vigasztalóhoz és az Élet és Halál Nővéreihez. Legyetek velünk és csatlakozzatok szertartásunkhoz. Úgy legyen. Sötét Tanist, ki Caer Sidiben lakol, hozzád kiáltunk, Üdvözítők az Élet és Halál kapujánál. Legyetek velünk és csatlakozzatok szertartásunkhoz. Úgy legyen – kiáltotta Dumbledore.

Azért gyűltünk ma össze, hogy búcsút vegyünk attól, aki megkezdte utazását az életből a halálba. Azért gyűltünk ma össze, hogy szólítsuk az ősöket, akik előttünk távoztak, hogy legyenek velünk, és vegyenek részt a szertartásunkban. Szólítjuk az Úrnőt és az Urat, hogy csatlakozzanak hozzánk szertartásunkban. Szólítjuk a Föld, a Levegő, a Tűz, és a Víz elemeit, hogy legyenek ma itt velünk.

Az ajándékok megkönnyítik utadat és irányítják lépteid, az ajándékok képessé tesznek, hogy átkelj a hídon, és az ajándékok megáldanak, amikor egyszer elhagyod a Lelkek országát az újjászületés végett az Élet Országa felé. Beajánljuk ezeket az ajándékokat az Újjászületés Üstjébe – mondta Dumbledore.

Jelt adott Harrynek, hogy helyezze el ajándékát az oltáron.
Harry egy apró növényt helyezett a fehér lapra, és beszélni kezdett. – Felajánlom ajándékul az édes borsót. Mindig emlékeztethet téged a barátságunkra. Tudd, hogy sosem leszel elfeledve. Áldást reá! – suttogta fájdalommal telve.

Minerva az oltárra tette ajándékát. – Felajánlom ajándékul az illatos macskamentát. Emlékeztethet téged bármilyen boldogságra, amiben részed volt és lesz az új életedben. Áldást reá! – mondta szipákolva.

Rémszem az oltárra rakta az ajándékát, és rekedtesen beszélni kezdett. – Felajánlom ajándékul a cickafarkot. Megadhatja azt a bátorságot az elkövetkező életben, amiben eddig is részed volt. Állandó éberség, barátom. Áldást reá! – mondta ünnepélyesen.

Kingsley elhelyezte ajándékát az oltáron. – A szerecsendiót ajánlom ajándékul. Legyél olyan egészséges az elkövetkező életben, amilyen most nem lehettél. Áldást reá! – mondta dübörgő hangon.

Amelia rátette ajándékát az oltárra. – A hamut ajánlom fel ajándékul. Légy boldog a következő életben. Áldást reá!

Dumbledore elhelyezte ajándékát az oltáron, és gyengéden megsimogatta. – A gardéniát ajánlom ajándékul. Legyen olyan béke az elkövetkező életedben, amilyenben most nem volt részed. Áldást reá!

Együtt kezdtek el beszélni. – Felajánljuk neked ezeket az ajándékokat, Perselus Piton. Hozzanak rád áldást most és mindörökké. A víz magával ragadhatja és megtisztíthatja érzelmeid. A tűz fényesen megvilágíthatja a lelkedet a másik világban. A föld kényelmet és békét adhat az Ő karjaiban. Az Ősök világítsák meg utadat. Istennő ölelje a lelkedet. Isten irányíthatja újjászületésed. És a körforgás visszahozhat téged ide. A Vidámság szétoszlik, Áldott legyen, és a Vidámság újra megjelenik.

Dumbledore átvette a szertartás további részét, mikor újra beszélni kezdett. – Észak és Dél, Kelet és Nyugat védelmezői, köszönjük körük részesei voltatok. Baj nélkül térjetek vissza, ahonnan jöttetek. Úgy legyen.
Ez a kör nyitva van, de sosem törve. A Sötétség Istenének és Sötétség Istennőjének áldása tanítson az élet értékére. Úgy legyen! – mondta Dumbledore.
Mindannyian elhátráltak a koporsótól, Harry lehajtott fejjel próbálta megállítani könnyeit. Most, hogy a temetés véget ért, minden olyan befejezettnek látszott. Már nem volt semmi, ami tovább itt tartsa őt.
Hamarosan itt volt az ideje a sajtókonferenciának, és azután elmehet abból a világból, amelyik annyi fájdalmat okozott neki. Megkönnyebbültséget érzett, hogy végre szabad lesz.
Harry az igazgatóra várt, aki a többi Rendtaggal beszélt. Az űrbe bámult, amikor megérezte valaki jelenlétét maga mellett. Megfordult, és látta, hogy a keresztapja az. – Mi van, kutyafajzat? – kérdezte hidegen.

– Hallottam, hogy beszélni fogsz a varázslóvilághoz. Ez azt jelenti, hogy kezded megbocsátani a tévedéseinket? – kérdezte reménykedve Sirius.

Harry előrehajolt, úgy sziszegte. – Nem ebben, vagy a következő életben, keresztapám. – Megkerülte a férfit, és elindult az épület ajtaja felé. Hallotta, hogy az igazgató utána szól, de Harry nem foglalkozott vele. Kilépett az épületből a fénylő napsütésre, és mély levegőt vett. Az épület nyomasztó volt. Nekidőlt az építménynek, és várta az igazgatót. Néhány perccel később a férfi kijött, és
körbenézett. Dumbledore szeme felcsillant, amikor meglátta, hogy Harry az épületnek dőlt.

– Készen állsz a sajtókonferenciára? – kérdezte, és Harry bólintott. – Caramel miniszter úr izgatott volt a sajtókonferencia miatt, és úgy döntött, hogy a minisztériumban tartja, ha ez neked is megfelelne? – kérdezte barátságosan fénylő szemmel Dumbledore.

Harry nemtörődöm módon megvonta a vállait, de belül vidámság táncolt benne. A minisztérium, akármilyen hülye indokból, nem alkalmazott védőbűbájokat a zsupszkulcsok ellen. Drámai módon távozhatok, Perselushoz méltón – gondolta szórakozottan.

Dumbledore bólintott, és előhúzott egy másik zoknit. Harry megérintette, és a zsupszkulcs a minisztériumba vitte őket.
Körülnézett, és látta, hogy jó néhány újságíró már ott volt. Azok izgatott suttogásba kezdtek, mikor ő feltűnt. Látta a sebesen közeledő minisztert, és enyhén rávigyorgott a férfire.

– Á, Mr. Potter, Harry. Hívhatlak Harrynek? – kérdezte izgatottan a miniszter.

– Nem, maga tehetségtelen balfácán, nem teheti – mondta Harry, és a szoba elcsendesedett. Visszafojtott egy kuncogást, és rájött, hogy túl sok időt töltött Perselusszal. A miniszter zavartnak tűnt, és Dumbledore rosszalló pillantást vetett rá. Harry csak gúnyosan mosolygott rájuk.

– Szóval, hol van a többi újságíró? – kérdezte hidegen.

– Már bármelyik pillanatban itt lehetnek – válaszolta Caramel idegesen. – Á, már ott is vannak. Ha megbocsát, üdvözölnöm kell őket. – Harry szórakozottan nézte, ahogy Caramel buzgón elsietett Harrytől.

– Igazán, Harry, muszáj volt ezt tenned? – kérdezte szigorúan Dumbledore.

Harry hűvösen nézett rá. – Csak azért, mert maga a seggét nyalja, nem jelenti azt, hogy én is azt fogom. Nem vagyok senki ölebe, Dumbledore, sem a magáé, sem a miniszteré.

Arrébb lépett a döbbent férfitől, és bólintott egy pár újságíró felé. Elment a szoba egyik sarkába, hogy ott várjon, míg készen vannak.

– Szia, Harry – üdvözölte egy hang mellőle.

Megfordult, és látta, hogy Luna Lovegood áll mellette. Ő egyike volt azoknak, akik hittek neki. – Luna, mit csinálsz itt?

– Apámnak dolgozom újságíróként. Mivel az összes újságírót idekéretted, hát én is itt vagyok. Elmész, ugye? – kérdezte álmodozó hangon.

Harry meglepetten, majd szórakozottan nézett rá. – Elfelejtettem, hogy te néha látsz olyan dolgokat is, amiket mások nem.

– Mmm… igaz. Minden jót kívánok neked, Harry. Nem tudom azt mondani, hogy hibáztatlak, amiért elhagyod a világunkat. Nincs sok minden többé, amit felajánlhatunk, igaz? – kérdezte csendesen. Álmodozó szeme körbepásztázta a szobát. Harry lustán tűnődött, hogy mit látott ott.

Harry megrázta a fejét. – Nem, nincs. Mivel barát voltál, hadd mondjak el egy apró titkot. Voldemort el fog pusztulni, csak nem általam – suttogta.

– És ezt honnan tudod? – kérdezte kíváncsian.

– Fogjuk rá, hogy egy látótól, és maradjunk is ennyiben. – Luna beleegyezően bólintott. Az igazgató áthívta, és Harry Lunára nézett. – Jó volt téged újra látni, Luna.

– Viszlát, Harry – mondta a lány lágyan.

Harry elsétált a különös lánytól, fellépett az emelvényre, ahol Dumbledore várt rá. Az agg férfi ragyogó mosolyt villantott rá, és Harry visszafogta magát attól, hogy rámorduljon.

A riporterek felé fordult, és vadállatiasan elmosolyodott. A riporterek ijedtükben megborzongtak, és nyugtalan mocorgásba kezdtek.

– Varázsló társadalom varázslói és boszorkányai, ezt a konferenciát egy barátom kérésére tartom, aki két nappal ezelőtt meghalt. Ő javasolta, hogy beszélnem kéne a varázslóvilághoz, és tudassam, mit fogok legközelebb csinálni. Ezennel megragadnám ezt a lehetőséget, hogy szóljak néhány szót – kezdte Harry.
– Hat évig rohadtam az Azkabanban, míg maguk kényelmesen ültek az otthonukban, annak biztos tudatában, hogy én voltam a gyilkos. Tévedtek. Azt hitték, hogy most, hogy már kinn vagyok, és mindenki megbocsátott nekem, hálásnak kéne lennem. Tévedtek. Sosem foglalkoztak azzal, hogy megkeressék a valódi gyilkost, mert ez túl kényelmetlen lett volna. Maguk nem egyebek, mint birkák, és túlságosan is készségesek ahhoz, hogy kövessék azokat, akiknek számít a véleménye – mondta megvetően.
A riporterek még jobban nyugtalankodtak, mikor rájöttek, hogy a dolgok nem abba az irányba mennek, ahogy ők gondolták. Dumbledore homlokát ráncolva nézett Harryre, és Caramel rémülten nézett rá. Harry csak vigyorgott.

– Évekig hősnek állítottak be, majd elmebeteg bolond fiúnak, aki hazudik Voldemort visszatéréséről. Ismét tévedtek. Évekig hallgatnom kellett Caramelt, miként hazudik mindnyájuknak Voldemort visszatéréséről. Ő még a varázslóvilág tudomása előtt tudta, hogy Voldemort visszatért, de túlságosan aggódott a hatalma miatt, így mindnyájuknak hazudott, és ez miatt emberek haltak meg.
– Az újságírók összesúgtak, és Harry az izgő–mozgó miniszterre bámult. Visszafordult a pódium elé, és folytatta beszédét.

– Létezik egy prófécia, amely szerint én leszek a varázsvilág hőse. Ez azt állítja, hogy én fogom legyőzni Voldemortot, vagy meghalok. „Közeledik az egyetlen, aki diadalmaskodhat a Sötét Nagyúr fölött… azoknak születik, akik háromszor dacoltak vele, és a hetedik hónap halála szüli… és a Sötét Nagyúr egyenrangúként jelöli meg őt, de benne olyan erő lakik, amit a Sötét Nagyúr nem ismer… és egyikük meghal a másik keze által, mert nem élhet az egyik, míg él a másik… az egyetlent, aki diadalmaskodhat a Sötét Nagyúr fölött, a hetedik hónap halála szüli…”

Harry hallotta az újságírók döbbent zihálását, és látta a kábult pillantást Dumbledore arcán. Nem feltételezte, hogy Harry meg fogja osztani a jóslat tartalmát az egész varázslóvilággal, amelyet így már Voldemort is ismerni fog.

– Itt vagyok, hogy újra elmondjam, tévedtek. Nem vagyok a megmentőjük. A legkevésbé sem törődöm vele, ha kivétel nélkül mindenki meghal. Ez a világ nem tett semmit, csak évekig bántott és szenvedést okozott. Ami engem illet, mindnyájan elmehetnek a pokolba. Mosom kezeim, és üdvözlöm Voldemortot ebben a szánalmas világban. Remélem, hogy ez megtanítja magukat, hogy óvatosnak kéne lenniük, hogyan bánnak másokkal, vagy az még később seggbe fogja marni magukat – mondta Harry gúnyosan mosolyogva.

Ha azt hitték, meg fogom menteni mindnyájukat, tévedtek. Az egyetlen ember, aki eddig itt tartott a varázsló világban, halott, és nincs rá okom, hogy maradjak. Elmegyek, és soha többé nem jövök vissza. Mostantól foglalkozzanak maguk a saját problémájukkal. A pokolba mindnyájukkal – morogta. Rávicsorgott a döbbent újságírókra. A dolgát elvégezte. Túl nagy kár, hogy Perselus nem láthatta.
Harry hátralépett a pódiumról, és nézte, ahogy a káosz eluralkodik. Látta, hogy Luna rámosolyog, és bólintott neki. Dumbledore felé fordult, és rávigyorgott. – Nem vagyok többé a fegyvere, igazgató úr – csicseregte Harry vidáman. – Keressen más pancsert. – Nézte, ahogy Dumbledore ott ül, döbbent arccal, és önelégülten elmosolyodott.
Harry felnyúlt, megragadta a zsupszkulcsot, amely a nyakában lógott, és azt suttogta: Haza. Eltűnt, és soha többé nem tért vissza a varázslóvilágba.

EPILÓGUS

Harry az elülső verandáján ült, és a kávéját iszogatta. A nappal már estébe fordult, és az ég vöröslött a lemenő naptól. Elégedetten sóhajtott fel. Mióta elhagyta a varázslóvilágot, az utóbbi két hét volt a legjobb az életében. Egyedül csakis arra vágyott, bárcsak megoszthatná ezt a pillanatot Ronnal, Hermionéval, és Perselusszal. Volt egy olyan érzése, hogy ők figyelik őt, és helyeslik.

Egy huhogást hallott, és felnézett. Nara ágaskodott a veranda fakerítésén, és Harry felnevetett. – Mi van, fiú? Ma borzasztóan feszengően viselkedsz. – Előrehajolt és megsimogatta a baglyot. Nagyon hiányzott neki Perselus. Hiányolta szarkasztikus megjegyzéseit, jeges tekintetét, apró, szégyenlős mosolyát, mikor Harry dicsérte őt. Harry hátradőlt és felsóhajtott. Tudta, hogy a fájdalom végül lecsillapodik, és ő nem érzi tovább azt, mintha egy kő volna a gyomrában, de addig időre volt szüksége – időre, hogy emlékezzen, és időre, hogy gyászoljon, mint tette azt Ronnal és Hermionéval.

Harry újabbat kortyolt kávéjából, és azon nyomban fulladozni kezdett, mikor egy hangot hallott a háta mögül.

– Tudod, ha én a Sötét Nagyúr volnék, te már halott lennél.

Harry megmeredve ült, majd lassan megfordult, és maga mögé nézett. Nem tudott segíteni rajta, hitetlenkedve bámult az alakra, aki az árnyékban rejtőzködött.

– Perselus? – kérdezte döbbenten.

– Hello, Harry – üdvözölte a férfi vigyorogva.

Harry felállt, és a férfire fogta a pálcáját. – Nem tudom, ki maga, de Perselus Piton halott. Én magam láttam a holttestet – vicsorogta mérgesen. Dühös volt, hogy valaki a legjobb barátjának tetteti magát. Megesküdött, hogy varázslómódon fizet neki vissza.

Perselus kuncogott Harry kirohanásán. – Láttad a testet. Az pusztán egy áttranszfigurált test volt, hogy mindenkit megtévesszen – tájékoztatta őt.
– Miért? Hogyhogy életben vagy? Ott voltam, Perselus, hallottalak meghalni, láttalak meghalni – mondta reszkető hangon.
Perselus arckifejezése megenyhült a megbánástól. – Meghaltam Harry, ne gondold, hogy nem, de mielőtt meghaltam bevettem egy bájitalt, emlékszel? – kérdezte.
Harry bólintott, emlékezett a gyöngyfehér bájitalra, amit Perselus azelőtt ivott meg, mielőtt meghalt. Perselusra nézett, és zavartan mondta. – Emlékszem
Perselus rámosolygott, és magyarázni kezdett. – Azon a bájitalon hat hónapon keresztül dolgoztam. Nem tudtam, miért, hisz azon a ponton már készen álltam a halálra. Csak a békémet akartam, de akkor beléptél te az életembe, és életemben először élni akartam. A legjobb barátommá váltál, akit csak valaha is akartam; a családommá váltál. Így hát folytattam a munkát a bájitalon, és sosem hagytam, hogy tudomást szerezz róla, arra az esetre, ha mégsem működik – magyarázta nyugodtan, mikor Harry elkezdte ráncolni a homlokát.
– Elintéztem a pénzügyeimet, átváltottam a pénzemet mugli pénzzé. Megterveztem a házimanómmal, hogy cserélje ki a testem egy transzfigurált testre. A házimanó az én testemet a kúriára vitte, és elrejtette azt, arra várva, hogy felébredek–e vagy sem.
– Mi volt az a bájital? – kérdezte Harry.
– Egy nagyon ritka főzet, amelynek bonyolult az elkészítése. Rengeteg ráfordításba kerül. Életrekeltőnek hívják. Egy nagyon erős gyógyítófőzet, és roboráló. A halál órájában kell bevenni, és nem mindenki tudja, mikor fog meghalni, de én tudtam. Inchről inchre érezhettem a testemben, és mikor az idő közel volt, bevettem a bájitalt – magyarázta Perselus.
Harry mérges volt. Ránézett Perselusra és követelte. – A francba, miért nem mondtad el nekem? Ott lettem volna veled, várva, hogy segítsek.
Perselus sajnálkozó pillantás vetett rá. – Tudom, hogy ott lettél volna Harry, pont ezért nem mondtam el neked. Abban sem voltam biztos, hogy a bájital működne–e. Nagy esélye volt, hogy nem hat. Nem akartam felkelteni a reményeid, csak azért, hogy meghiúsuljon, amikor nem teszi a dolgát – magyarázta nyugodtan.
Harry egy ideig még zúgolódott, de vonakodva beismerte, hogy megértette. – Szóval, hogy működik? – kérdezte kíváncsian.
– Akkor, amikor a tested meghal, a bájital egy nagyon erős tartósító varázslatot szór a testre, amely így nem kezd el bomlani. Aztán a főzet elkezdi meggyógyítani a sérült szöveteket, és visszaállítja a testet a korábbi állapotába. Miután befejezte a munkáját, a bűbáj, amely a bájitalhoz lett adagolva, életre kelti a testet, apró energiát ad a szívnek, hogy stimulálja, és újra verni kezdjen. Ha ez működik, akkor a személy visszahelyezhető az életbe, ha nem, akkor a bájital hibás, a tartósító bűbáj leoszlik, és a test bomlásnak indul.
Szerencsés voltam, hogy nekem működött – mondta Perselus mosolyogva.
– Akkor mit csinálsz itt? Biztos vagyok abban, hogy az igazgató boldog volna, ha látna téged – csattant fel Harry feszülten.
– Én halott vagyok a varázslóvilágban, Harry. A házimanómon kívül senki nem tudja, hogy életben vagyok. Szabad vagyok; szabad, hogy éljek, mentes a kémkedéstől, szabad, hogy azt tegyek, amit akarok. Így hát ide jöttem. Most azt akarom tudni, hogy van-e egy szobád még valaki számára? Hallottam, hogy van egy csodálatos bájital laborod – ugratta Perselus.
Harry csészéje összetört a padlón, miközben ő Perselusra vetette magát. Keményen megölelte a férfit, és próbálta visszatartani a zokogást, amely kitörni készült. – Hiányoztál – mormolta. – Elveszettnek éreztem magam a barátom nélkül. Sosem tudtam, hogy képes vagyok megszeretni valakit ennyire három és fél hónap alatt. Te megtestesítetted mind a legjobb barátom, a mentorom, és az apám alakját – mondta neki remegő hangon.
Perselus körülfonta karjait Harry körül, és megölelte őt. – Nekem is hiányoztál. Három nappal ezelőtt ébredtem fel, és ez volt az első hely, ahol lenni akartam, de túl gyenge voltam. Szükségem volt néhány bájital segítségére, hogy megerősítsem a testem, de olyan hamar, amilyen hamar képes voltam, idejöttem. Rendben van ez, Harry? – kérdezte Perselus idegesen.
– Tökéletesen tudod, hogy rendben – válaszolta Harry bőszen.
Hátralépett, és Perselusra nézett, aki kilépett az árnyékból. Harry szeme döbbenten szélesre tágult, miközben magyarázta. – Perselus, a hajad.
Perselus öntudatosan nevetgélt. – Ahogy mondtam, a bájital az előző állapotába restaurálja a testet. Úgy vélem, sosem realizáltam, milyen sok sérülést okozott nekem Voldemort – mondta búsan.
Harry hitetlenkedve bámult a férfire. Perselus úgy nézett ki, mint húsz évvel ezelőtt. A haja már nem volt hófehér, visszaváltozott feketére, kicsit vastagabb volt, mint előtte. Ahol eddig zsíros volt, most fényesen ragyogott. A szeme és a szája körüli ráncok, amelyeket a fájdalom és a stressz okozott, elmúltak, sokkal fiatalabbá téve őt. Szeme csillogott, és Perselus elégedettnek tűnt.
Harry örömmel nevetett fel, és újra megölelte a férfit. – Boldog volnék, ha velem maradnál. Tudod, hogy elég szoba van számodra, és az undok bájitalaid számára – ugratta vigyorogva.
Perselus játékosan ráncolta össze homlokát, és halkan kuncogva rácsapott Harry karjára. Harryben felvetődött egy gondolat, és elhúzódott Perselustól, óvatosan nézve rá.
– Mi a helyzet a Sötét Jeggyel? A bájital szintén meggyógyította? – kérdezte kíváncsian.
Perselus elmosolyodott, és felgyűrte inge ujját. A bőr csupasz és sima volt. Sehol semmi jele nem volt a Sötét Jegynek. Harry finoman megérintette a karját, és elmosolyodott.
– Ó, Perselus, ez nagyszerű! – kiáltott fel vidáman.
Perselus egyetértően mosolygott. – Nem a bájital volt, ami eltűntette a jegyet. A halálom okozta. A Voldemorthoz fűződő kapcsolatom megtört, mikor meghaltam. A Sötét Jegy csak egyfajta tetoválássá vált, és a bájital eltűntette. Boldog vagyok, hogy megszabadultam a jegytől.
Harry rámosolygott, és halkan suttogta. – Boldog vagyok, hogy visszatértél.
Perselus ölelésbe fonta őt, és visszasúgta. –– Ahogy én, Harry, ahogy én.
Csendben álltak együtt, sose látva egy vöröshajú fiú és egy barna bozontos hajú lány szellemalakját. Ott álltak együtt, karjuk átkarolva egymás körül, elégedetten mosolyogva az ölelkező alakokra. – Szeretünk téged, Harry. Béke legyen veled – suttogták és utolsó mosollyal eltűntek.


VÉGE