Ez a történet Marietsy tulajdona. A fordítás az író engedélyével történt.
Link az eredeti történethez: http://www.fanfiction.net/s/2745869/1/Consequences
Összegzés: Harry Pottert megvádolták Ron és Hermione halálával, és az Azkabanba küldték. Végül, miután ártatlansága bebizonyosodott, szabadon bocsátották. Belefáradva a varázslóvilág árulásába és képmutatásába, úgy dönt, hogy távozik. Tényleg végigcsinálja?
Figyelmeztetés: Piton/Potter barátság, OOC viselkedés, Sirius és Dumbledore bírálása, Enyhe erőszak, és durva nyelv.
Fordította: herika
Átnézte: Stormbird, akinek ezúton is hálásan köszönöm a segítségét.
A Harry Potter Univerzum, és a benne szereplő szereplők J.K.Rowling tulajdonát képezik. Én csak kölcsönvettem őket magam, és mások szórakoztatására.

Elsötétített folyosón lépkedtek, figyelmen kívül hagyva az elhagyott ajtókon túlról érkező sikoltásokat és nyögéseket. Mindketten csendesek voltak, és elmerültek gondolataikban. Nem tudták, mit fognak találni, és ez mindkettőjüket félelemmel töltötte el.
Sirius Dumbledore–ra nézett, és felsóhajtott. Hat év telt el, mióta utoljára látta a keresztfiát. Emlékezett az elárult pillantásra Harry arcán, mikor az aurorok kivonszolták tárgyalóteremből, miközben a gyűlölet és a megvetés kiáltásai követték őt. Sirius bensője fájdalommal telt meg, mikor visszaemlékezett, hogy ő is egyike volt azoknak, akik gyűlölködve kiabáltak a fiúval. Sosem fogja elfelejteni azt a fájdalmas pillantást Harry arcán, mikor Sirius azt kiáltotta, hogy meg kellett volna halnia, amikor Voldemort meggyilkolta a szüleit. A szégyenérzet túlcsordult rajta, megtorpant, és megpróbált levegőhöz jutni, ahogy az érzései elárasztották őt.
Egy kezet érzett a vállán és felnézett az igazgatóra. A férfi szomorúan ránézett, és megnyugtatásképpen gyengéden megszorította a vállát. Sirius vett egy reszkető lélegzetet, és továbbindult Harry cellája felé.
Hat évvel ezelőtt a Minisztérium megvádolta Harryt legjobb barátai,
Ron Weasley és Hermione Granger meggyilkolásával. A tanárok találtak rá a holttestek fölött állva, pálcával a kezében, arcán kábult pillantással. Az ezt követő tárgyalás egy elsietett komédia volt, amit Caramel miniszter arra használt, hogy megszabaduljon a Fiútól, Akit Túlélte. Senki nem adott esélyt Harrynek, hogy megmagyarázza, mi történt. A bizonyítékok magukért beszéltek. Harry pálcája, amely mutatta az Adava Kedavra átkot bizonyítékként szolgált, és Harry állt a testük fölött. Ez tiszta és lezárt ügy volt. A harag, amit a varázsvilág érzett megmentőjük árulása miatt elsöprő, volt: vért követeltek.

Mindenki, akit ismert: a Weasley család megmaradt tagjai, Sirius, Remus, Dumbledore, még Hagrid is megtagadta Harryt. Senki nem volt, hogy megmentse őt, és a bíróság életfogytig tartó azkabani büntetésre ítélte. Hat év telt el, és Harry Potter neve még mindig gyűlöletet és megvetést hozott mindenki arcára.

És akkor valami elképzelhetetlen történt. Egy halálfaló rajtaütés során sokan meghaltak, de a Rend és pár auror jó néhány halálfalót elkapott. Rémületükre köztük volt Ginny Weasley is. Veritaserummal kérdezték ki, bevallotta, hogy ő ölte meg a bátyját és Hermionét. Elmondta nekik, hogy miután Harry kikosarazta őt, csatlakozott Voldemorthoz. Gyötrődését harag váltotta fel, amiért Harry visszautasította, és úgy döntött, hogy megfizet érte.
Egy tervvel ment Voldemorthoz. Terve egyszerű volt. Csapdába csalni Harryt, elérni, hogy mindenki ellene forduljon, és szenvedjen. Mi élvezet lenne abban, hogy megölje, ha helyette évekig gyötrődhetne? Örömére Voldemort beleegyezett a tervbe, és Ginny ellopta Harry pálcáját, majd megölte Ront és Hermionét. Elkábította Harryt, visszavonszolta a hálókörletbe, ahol eleresztette a varázslatot. Aztán zagyválóátkot szórt a fiúra, hogy mikor az észhez tér, ne tudjon rájönni, mi történt. Végül Ginny az igazgatóhoz szaladt egy kiabálásról és harcról szóló mesével.
Az igazgató és számos tanár épp időben érkezett, hogy lássák, ahogy Harry feláll a földről, felveszi a pálcáját, és zavartan körülnéz. Harry sosem tudta meg, mi találta őt el. Ginny visszament Voldemorthoz, és tájékoztatta a sikeréről. Megünnepelték a kegyelemtől történő elesését, és boldogan nevettek, miközben a varázslóvilág hátat fordított az Aranyifjúnak. A világ sosem ismerte volna meg a tervet, ha nem nincs akkora szerencséjük, hogy elfogják Ginny Weasleyt.
Amikor a Weasleyk megtudták, mit tett Ginny, kiborultak. Saját családjuk egyik tagja meggyilkolta a család másik tagját, és szétrombolta egy olyan fiú életét, akit maguk közül valónak éreztek. Molly Weasley vigasztalhatatlan volt, míg Arthur a szemük előtt vált megtört öregemberré. A bűntudat elárasztotta a család többi tagját is, mikor rájöttek, hogy sohasem adtak lehetőséget Harrynek, hogy megmagyarázza, vagy hogy törődjenek azzal, hogy felfedjék az igazságot. Csak imádkoztak, hogy a fiú képes legyen nekik megbocsátani a tévedésüket.

Mindez Siriusnak volt a legkeményebb, hiszen neki is megvolt a saját tapasztalata az árulásról. Ő is volt hasonló helyzetben, mégis hátat fordított keresztfiának. Nem volt ott, hogy segítsen Harrynek, arcul köpte a fiút, és megütötte, mikor ő az ártatlanságát bizonygatta. Nem hitt a keresztfiának, és ez szétszaggatta őt belülről, amikor visszagondolt reakciójára. Miután Dumbledore elmondta neki, a döbbenettől lemerevedett, képtelen volt arra, hogy felfogja, amit hallott. Remus vele volt, és a vérfarkas vonított a fájdalomtól és a szégyenkezéstől. Ez kapóra jött Pitonnak, hogy gúnyos megjegyzéseket tegyen a hír hallatán, amely felébresztette Siriust a révületéből. Piton még mindig a gyengélkedőn volt, hogy kiheverje az átkot, amit Sirius küldött rá. Sirius imádkozott az összes istenhez, hogy adjon neki esélyt arra, hogy Harry megbocsátásáért könyöröghessen.

A két férfi végül megállt egy ajtó előtt, és várták, hogy az őr kinyissa azt. Amikor az ajtó feltárult, Dumbledore beóvakodott a cellába, majd a földön ülő ember látványára rémülten torpant meg. Harry vékony volt. Csontjai kiemelkedtek, a bordái kilátszottak. Haja hosszú volt, érintette a földet és úgy nézett ki, mintha évek óta nem érintették, vagy nem tisztították volna meg. Gubancos és mocskos volt, és bogarak mászkáltak benne. Bőre sebes és heges volt; úgy tűnt, mintha a körmeit vájta volna bele a bőrébe. Dumbledore még a gondolatba beleremegett. Végül Harry arcára pillantott, és ziháltan kapott levegő után, mikor meglátta Harry szemét. Hegek voltak körülötte. Olyan volt, mintha Harry megpróbálta volna kitépni a koponyájából. Tompa volt és üres, az életnek semmi jele nem volt benne. Dumbledore fájdalmasan, és bűntudattól gyötörve nyögött fel. Hat év az Azkabanban megtette azt, amire Voldemort nem volt képes; összetörte Harryt. A fiúból nem maradt semmilyen jel, amire Dumbledore emlékezett. Már nem volt az a mosolygós, nevető fiú, aki olyan szenvedélyes volt a barátaival, a fogadott családjával és a kviddiccsel kapcsolatban.

A fiúhoz sétált, és lekuporodott mellé. – Harry, Albus Dumbledore vagyok. Hallasz engem? – kérdezte lágyan az megtört férfi. Figyelmen kívül hagyta a Sirius felől érkező zihálást, és tovább beszélt Harryhez.

– Itt az ideje, hogy hazamenjünk. Már tudjuk, mi történt. Tudjuk, hogy nem te gyilkoltad meg Ront és Hermionét. Ginny Weasley volt. Bosszúból ölte meg őket. Azt akarta, hogy szenvedj, amiért visszautasítottad a közeledését. Értesz engem, Harry? – kérdezte Dumbledore szelíden.

Harry továbbra is a semmibe meredt. Szemében szikrája sem volt a felismerésnek, vagy a tudatosságnak. Dumbledore felsóhajtott és felállt. Sirius felé fordult, és lassan megrázta a fejét. Sirius nyöszörgött, és az igazgató mögé sietett. Leguggolt és megfogta Harry kezeit. – Harry, Sirius vagyok. Mindent sajnálok, de most végre szabad vagy. Elviszlek a Roxfortba, és miután Poppy megvizsgált, hazajöhetsz velem. Tudom, hogy valószínűleg gyűlölsz engem, de mostantól a gondodat viselem, kölyök. Annyira sajnálom, Ágaska – suttogta Sirius.

Harry szeme megrebbent, és egyenesen Sirius felé fordult. Siriusnak elakadt a lélegzete, megdöbbent, és izgatottan suttogta. – Ez az, Harry, én vagyok, Sirius. Gyerünk, láthatsz engem, valóban itt vagyok.

Harry szeme ráfókuszált Siriusra, és üresen bámulta. Majd a szeme hideggé vált, és hangja, sikoltozástól rekedt hangon, mely berozsdásodott, mivel nem használta, suttogta:

–Sirius?

– Igen, kölyök? – kérdezte buzgón a férfi.

– Szörnyeteg! Gyűlöllek, és remélem, szörnyű, fájdalmas halált halsz – sziszegte Harry, és szemeiben őrült fény lobogott. Harry rávetette magát a férfire, és elkezdte fojtogatni Siriust. – Dögölj meg, Sirius, dögölj… – motyogta ismétlődően, és egy köpet repült a szájáról. Szeme tébolyultan nézett Siriusra, és arcát gonosz, utálatos vigyor töltötte el. Sirius levegő után kapkodott, miközben Harry őt fojtogatta, tekintete rémült volt. Túlságosan el volt foglalva azzal, hogy döbbenten nézzen Harryre, semhogy megpróbálja lefejteni Harry kezeit a torkáról.

Dumbledore figyelte, ahogy Sirius Harryhez beszél. Úgy tűnt, mintha eljutott volna Harryhez. Ledöbbent, mikor Harry azt mondta Siriusnak, hogy gyűlöli őt, és lefagyott, mikor Harry ráugrott Siriusra. Belekerült néhány pillanatba, mielőtt Dumbledore elég tisztán tudott gondolkozni ahhoz, hogy előkapja pálcáját, és eszméletlenné varázsolja Harryt. Harry az oldalára rogyott, és Sirius mellett landolt. Dumbledore odament hozzájuk, hogy ellenőrizze Siriust. Sirius egy másodpercig az eszméletlen Harryre nézett; kortyokban nyelte a levegőt. Felnézett Dumbledore–ra. – Gyűlöl engem – mondta a férfi gyászos hangon. – Megpróbált megölni, igazgató úr. Azt hiszem, Harry megőrült. – Sirius könnyekre fakadt.

Dumbledore szomorúan nézett Siriusra. – Lehet, vagy csak időre van szüksége, hogy rendbejöjjön. Még ne adjuk fel a reményt, Sirius. Először is ki kell vinnünk őt innen, aztán meglátjuk, mi fog történni.

Sirius megnyugodott, és kitörölte a könnyeket a szeméből. Összeszedte erejét, hogy talpra álljon, és Dumbledore a kezét nyújtotta, hogy felsegítse őt a padlóról. Pálcájának egy intésével, és egy elmormogott „Mobilicorpusszal” kisétáltak a cellából Harry Potter utánuk lebegő testével együtt. Az igazgató remélte, hogy a dolgok jobbra fordulnak, de volt egy olyan érzése, hogy a dolgok java csak most kezdődött el.

Sirius Harry ágya mellett ült, és fogta keresztfia kezét. Nézte a sovány fiút; gondolatai összekuszálódtak. Nem tudta túltenni magát a Harry szemében látott pillantáson, mikor megtámadta Siriust. Bolondul remélte, hogy Harry annyi év eltelte után még mindig ugyanaz marad, de Harrynek nem volt animágus alakja, hogy segítsen neki. Sirius lehunyta szemét, és mélyet sóhajtott. Nem számít, mi történt, nem fogja elhagyni Harryt. Át tudná segíteni ezen, és remélte, hogy minden rendbe jön.

Egy kezet érzett a vállán és megfordult, hogy Remusra nézzen, aki mellette állt, és aggódva nézett rá. – Rendben vagy, Tappmancs? – kérdezte.

– Megvagyok, Holdsáp. Csak nem azt vártam, amit ma láttam. Nem tudom, miért. Személyesen tudom, milyen az Azkabanban. Habár én szerencsés voltam. Ott volt az animágus alakom, hogy segítsen nekem. Harrynek nem. Azt hittem, már elértem hozzá, amikor megtámadott engem. Túlságosan döbbent voltam, hogy megvédjem magam. Nem kellett volna. Gyűlöl engem, Holdsáp, és minden joga megvan hozzá.

– Minden rendben lesz, Tappmancs. Túl fog rajta jutni, és meg fog neked bocsátani. Ez az, amit Harry tesz – mondta Remus megnyugtatóan.

A két férfi egy horkantást hallott maguk mögül, és mikor megfordultak, látták, hogy Piton sétál az ágyhoz egy fiola bájitallal a kezében. Gúnyosan jegyezte meg feléjük. – Ha hisztek ebben, akkor ti ketten még ostobábbak vagytok, mint gondoltam. Elfordultatok tőle, elárultátok, az arcul köptétek, és azt mondtátok neki, hogy meg kellett volna halnia, amikor kisbaba volt. Ti tényleg annyira hülyék vagytok, hogy azt gondoljátok, hogy ez a fiatalember meg fog nektek bocsátani? – kérdezte Piton megvetően. Gonoszan felnevetett és azt mondta:

– Csak azt remélem, itt leszek, amikor megmondja nektek, hogy menjetek a pokolba.

Sirius rávicsorgott a férfire, és Piton gúnyosan vigyorgott vissza rá. – Nyughass, kutya, vagy rád csapjak az újsággal? – kérdezte, és Harryhez lépett. Kihúzta a dugót a fiolából, finoman kinyitotta a száját, és ledöntötte a tartalmát a torkán. Megmasszírozta Harry torkát, hogy arra kényszerítse, hogy lenyelje a bájitalt, majd visszalépett, és megvetően nézett a két férfire. – Tápláló bájitalt adtam neki, hogy segítsen visszanyerni a súlyát, és némi energiát nyújtson. Több hétig lesz ezen a bájitalon, mivel annyi súlyt vesztett. Vagy Poppy, vagy én fogjuk beadni neki. Poppy úgy döntött, hogy itt tartja néhány napig, hogy időt adjon a testének, hogy az alkalmazkodjon a bájitalhoz. Mikor magához tér, átköltözik egy privát szobába, ahol további bájitalokat fogunk neki adni. Aztán a móka elkezdődik – mondta gonosz vigyorral, és méltóságteljes lépésekkel magára hagyta a két dühös embert.

– Utálom őt, Holdsáp – mordult Sirius, és Holdsáp azt felelte: – Tudom, Tappmancs, tudom. –Nem akart hinni Pitonnak, de úgy vélte
Piton rámutatott a lényegre. Ők elárulták Harryt, és nem lesz könnyű elérni, hogy megbocsásson. Mindössze annyit tehetnek, hogy megpróbálják.

Harry felnyögött, mikor megmozdult; az egész teste fájt. Meleget érzett maga körül, és megmerevedett. Évek óta nem érzett meleget. Agya elkezdett pörögni, és azon töprengett, mi történt. Kinyitotta a szemét, és körülnézett. Fényes, fehér falat látott, amely homályos volt, mivel nem volt rajta a szemüvege. Szeme megállapodott a mellette levő alakon, és rábámult Siriusra. Összeráncolta szemöldökét, ahogy egy emlékre összpontosított. Pislákolt benne egy homályos kép, ahogy Sirius és az igazgató meglátogatta őt az Azkabanban. Emlékezhetett, hogy megtámadta Siriust, és puszta kézzel próbálta megfojtani a férfit. Azt kívánom, bárcsak megöltem volna ezt a hátamba kést döfő szörnyeteget – vicsorgott magában.

Üvegcsörrenést hallott, és körülnézett. Látta, hogy Piton sétál felé egy üveg bájitallal. Bár a férfi alakja homályos volt, de ugyanolyannak látszott, mint amire Harry emlékezett. Talán kicsit szürkébb a szélek körül, de ugyanaz a kellemetlen arckifejezés ült az arcán. Harry őszintén elmondhatta, hogy nem utálta ezt a férfit. Piton sosem fordult ellene; sosem ócsárolta őt, sosem inzultálta őt, sosem ütötte meg őt, és sosem mondta neki, hogy bárcsak halott volna; nos, legalábbis nem jobban, mint szokta. Bár Harry nem tudta, hogy Piton hitt–e a bűnösségében vagy sem, sosem bántotta Harryt, így Harry őt el tudta viselni.

Piton odalépett hozzá, és letette a fiolát az ágy mellé. Ránézett Harryre, és meglepetésében tágra nyílt a szeme. Ránézett az intenzív zöld szempárra, amelyek mélyrehatóan tanulmányozták őt.

– Üdvözlöm, Mr. Potter – köszöntötte őt nyugodtan.

Harry tekintete egy pillanatra megkeményedett, aztán némileg ellágyult. – Piton – krákogta. – Úgy veszem ki, a Roxfortban vagyok.
Piton meglepetten nézett rá. – Elhitették velem, hogy megőrültél.
Harry megvetően horkantott fel. – Ne higgyen el mindent, amit hall, Piton. Lehetek zavarodott, de messze vagyok az elmebetegtől. – Egy pillanatra megállt, mielőtt folytatta. – Na jó, rendben, talán egy kicsit őrült.

Piton rávigyorgott. – Úgy hallottam, megpróbáltad megölni a keresztapádat – mondta szórakozott pillantással.

Harry a fogát vicsorgatta, miközben szeme dühvel telt meg. – Az a szemét megérdemelte. Nagy kár hogy az öreg szörnyeteg megállított. Legalább valódi okom lett volna, hogy az Azkabanban maradjak. Természetesen egy körözött bűnözőt tettem volna félre, szóval megtettem volna a kötelezettségemet, mint a varázslóvilág egy tagja – mondta gúnyosan.

– Sajnos tisztázva lett minden vád alól, mikor három évvel ezelőtt elfogták Pettigrew–t – mondta Piton grimaszolva.

Harry felhorkant. – Képzelem – csattant fel. Elfordította fejét, hogy a székben alvó férfire nézzen. – Mit keres itt ez a bolhás korcs, és miért nem ébredt még fel? – kérdezte hidegen.


Piton gonoszul nevetett fel. – Poppy belekényszerített egy altató bájitalt – mondta. – Az, hogy miért van itt, nos, úgy gondolja, hogy esedezhet a bocsánatodért, és azt te meg is adod majd neki.
Harry felé fordult, hitetlenkedő arckifejezéssel. – Viccel velem? – kérdezte.

Piton megrázta a fejét. – Attól tartok, nem. Mind ő, mind az az ostoba vérfarkas azt hiszi, hogy meg fogsz nekik bocsátani. Megpróbáltam tudatni velük, hogy nem vagy olyan szánalmas, de hát ők csak ostoba griffendélesek – mondta undorodva.

Egyszer, réges–régen, tiltakozott volna a sértést hallva, de most, nem tehetett róla, de egyetértett Piton értékítéletével. Ha azt gondolták, hogy, hogy meg akart nekik bocsátani, akkor hatalmas megrázkódás előtt állnak. Nincs az a pénz, hogy Harry bárkinek is megbocsásson.

Harry rámeredt egykori tanárára és azt mondta – Köszönöm.

Piton meglepetten nézett rá. – Miért? – kérdezte.

– Nem tudom, hogy elhitte–e, hogy bűnös voltam–e vagy sem, nem is igazán érdekel, de maga sosem támadt nekem, és sosem változtatta meg a velem kapcsolatos viselkedését. Ugyanúgy szarként bánt velem, mielőtt Ron és Hermione meghaltak, és noha ez bántott valamennyire, sosem kezelt másképpen a haláluk után. Maga az egyetlen azok közül, akiket ismerek, akiben félig meg tudok bízni. Tudom, hogy azt fogja nekem mondani, amit hallanom kell, függetlenül attól, hogy akarom–e hallani vagy sem – magyarázta Harry.

Piton döbbenten nézett rá. Sosem gondolta, hogy ilyet hall. Lenézett a vékony, zavaros tekintetű férfire, és rövid mosolyt villantott rá. – Sosem hittem, hogy képes voltál a gyilkosságra, Potter. Sok minden voltál: arrogáns, ellenszenves, kényszeres szabály-áthágó, és egy faragatlan kölyök, de sosem voltál gyilkos, különösen nem, amikor ez a két barátodra vonatkozott. Lehet, hogy nem kedveltelek, Potter, de még én is felismerem az igaz barátságot, ha látom.

Harry nagyot nyelt, és félrenézett. Behunyt szemmel suttogta: – Köszönöm.

Álmos volt, és azon volt, hogy újra visszaaludjon, amikor Piton hangja éberré riasztotta.

– Még nem aludhatsz el, Potter. Be kell adnom neked egy bájitalt.

Harry Pitonra nézett, és megkérdezte: – Mi ez?

– Csak egy egyszerű tápláló bájital. Azóta kapod, mióta visszahoztak az Azkabanból. Segít a testednek, hogy visszaszerezze az elvesztett súlyt, pótolja az elvesztett vitaminokat, és tápanyagokat, amiket nem kaptál, míg az Azkabanban voltál – magyarázta Piton.

– Ó – jegyezte meg Harry.

Piton átnyújtotta neki a bájitalos üvegcsét. Harry kinyitotta a fiolát, és ledöntötte a tartalmát. Vágott egy fintort a keserű íz miatt, majd visszaadta Pitonnak az üres üveget. – Nos, ez ízletes volt. Mióta vagyok itt? – kérdezte kíváncsian.

– Négy napja. Szerencséd volt, hogy akkor ébredtél fel, mikor csak én vagyok itt. Poppy jelenleg a Szent Mungóban ellenőriz egy beteget, és Dumbledore a minisztériumban tartózkodik – tájékoztatta őt Piton.

Harry bólintott megértése jeléül, és szeme kezdett elnehezülni. Ránézett Pitonra és azt mondta: – Legközelebb tudna nekem szerezni egy szemüveget? Szart sem látok.

Hatalmasat ásított, és villámgyorsan elaludt.

Piton elgondolkodva nézett az alvó férfire. Volt egy olyan érzése, hogy a dolgok kezdenek érdekessé válni.

Következő alkalommal Harry hümmögő hangokra ébredt. Körülnézett a zaj forrását kutatva, és Madam Pomfreyt találta étkezni ágyának takarójánál. Megmozdult, és a nő felnézett rá.

– Á, Mr. Potter, szóval felébredt. Remek. Értesítem az igazgatót. Ezalatt be kell vennie ezt a bájitalt – mondta vidáman.

Harry gyanakodva nézett a nő kezében tartott bájitalra, és a javasasszonyra nézett. – Szart sem fogadok el magától, hölgyem – köpte mérgesen.

A nő meglepetten, és enyhe bűntudattal húzódott vissza. – Biztosíthatom róla, Mr. Potter, hogy ez egyáltalán nem ártalmas.

Harry felült, megragadta a bájitalt, és a földhöz vágta, ahol az összetört. Visszanézett Madam Pomfrey–re, úgy sziszegte: – Szart sem fogadok el magától. Betűzzem le magának, vagy annyira hülye?

– Mr. Potter, én biztosíthatom… – kezdte, de Harry közbevágott. – Nem bízom magában, hülye kurva. Emlékszem, mikor legutóbb megpróbált segíteni nekem, és biztosíthatom róla, hogy nem adhat nekem semmi olyat, amit be is vennék. Meg fogja bánni, ha megpróbálja leerőltetni a torkomon.

Madam Pomfrey nagyot nyelt, és elhátrált Harrytől. Megijedt attól a dühös fénytől, amelyek azokból a szemekből csillogtak. – Rendben, Mr. Potter. Tájékoztatom az igazgatót, hogy ébren van – mondta idegesen.

Harry csúfondáros mosolyt eresztett meg felé. – Azt akarom, hogy Piton is itt legyen. – csattant föl.

– Pitont? – kérdezte zavartan.

– Ne kérdezzen, csak tegye – mordult, és szeme zölden villogott a dühtől.

Madam Pomfrey bólintott, és elsietett, hogy értesítse az igazgatót.

Harry gyengén hanyatlott hátra a párnára, és felsóhajtott. Már magát a tényt is gyűlölte, hogy beszélnie kellett a nővel. Emlékezett, amikor legutóbb ’segített’ neki. Miután a tanárok a gyengélkedőn őrizetbe vették Harryt, egy csapatnyi hetedéves griffendéles tért be, hogy verésben részesítse őt. Madam Pomfrey leállította őket, és Harry hálás volt, azt gondolta, hogy segíteni akart neki. A javasasszony egy bájitalt adott neki, és azt mondta, ez segít meggyógyítani a sérüléseit, de helyette a főzet komoly fájdalmat okozott. Megtámadta testének idegeit, és minden alkalommal, amikor csak megmozdult, extrém fájdalmat okozott. Több percig sikoltozott, miközben Madam Pomfrey ott állt, és gonoszul vigyorgott rá.

Azt mondta neki, hogy több büntetést érdemel, amiért megölte a barátait, és ha tőle függne, olyan bájitalt adna neki, amelyik tartósan gondját viselné. Amikor végül belefáradt abba, hogy a sikoltozásait hallgassa, odaadta neki az ellenszérumot. Sosem fogja megbocsátani a nőnek ezt a gonosz tettet, és semmilyen mód nem volt rá, hogy azt akarja, hogy a nő megérintse őt.

Az igazgatóra, Pitonra, és valószínűleg a keresztapjára való türelmetlen várakozásban, behunyta a szemét, és megpróbált pihenni. Harry ajka eltorzult a megvetéstől keresztapja és az ő öleb vérfarkasának a gondolatára. Harry fáradt volt, nem kimondottan fizikailag, hanem mentálisan. Belefáradt a képmutatásba, a hazugságokba, belefáradt a harcolásba. El akarta hagyni a varázsvilágot. Ez a világ nem hozott számára mást, csak fájdalmat, szenvedést, és mihelyt esélye lesz rá, elhagyja. Már nem érdekelte őt senki más ebben a világban. Bebizonyították magukról, hogy megbízhatatlanok, és nem különösebben izgatta, ha Voldemort mindnyájukat megölné.

Az Azkaban megváltoztatta Harryt; már nem volt többé az a naiv, ártatlan fiúcska, aki azelőtt volt, mikor a Minisztérium tizenhat évesen börtönbe vetette őt. Évek álltak rendelkezésére, hogy gondolkozzon és megtanulja, hogyan gyűlölje azokat, akik a varázslóvilágban éltek. Eldöntötte, ha valaki képes bebizonyítani ártatlanságát, és kiszabadítja őt a börtönből, elhagyja a varázslóvilágot. Felőle mindenki elmehet a pokolba. Habár tudta, óvatosnak kell lennie. Tisztában volt vele, hogy Dumbledore és a minisztérium nem hagyná, hogy távozzon. Az ő agyukban ő volt a megmentőjük; ő volt a megkívánt személy, hogy megölje Voldemortot. Harry komoran elmosolyodott. A minisztérium és Dumbledore tévedésben voltak, ha azt hitték, hogy mostantól érdekelni fogja őt a problémájuk. Voldemort – ha olyan nagyon akarja –, megszerezheti a varázslóvilágot. A legkevésbé sem érdekli, ha az egész társadalom elpusztul. Néhányan lehet, hogy kegyetlennek hívják őt, amiért ezt gondolja, de nem érdekelte. Nem fogja kockáztatni az életét egy olyan világért, amely hátat fordított neki. Ez nem érte meg neki.

Harry neszt hallott, és kinyitotta a szemét, és látta, hogy az igazgató, Piton és a keresztapja az ágya mellett állnak. Tiszteletteljesen bólintott Piton felé. – Történetesen nem tudja, hol szerezhetnék egy szemüveget, ugye? – kérdezte.

Piton már nyitotta a száját, hogy válaszoljon, amikor Sirius közbevágott. – Miért ezt a zsíros hajú szemetet kérdezed? Én szerezhetek neked – mondta buzgón.

Harry figyelmen kívül hagyta keresztapját és várakozón nézett Pitonra. Piton elvigyorodott, és előhúzott egy szemüveget a talárja zsebéből. Átnyújtotta Harrynek, aki mosolyogva köszönte meg neki. Ráhelyezve arcára, a világ hat év óta először állt fókuszba. Az igazgatóra nézett, és észrevette, hogy a férfi szemei elvesztették csillogásukat. Dumbledore öregnek és fáradtnak látszott.

Bűntudattal és szomorúan nézett Harryre. Átpillantott keresztapjára, és észlelte, hogy a férfi haja rövid volt, és a halántékánál őszült. Szeme körül mély ráncok húzódtak. Öregebbnek és kimerültnek látszott. Sirius reménnyel a szemében nézett rá, és Harry gyűlölködve viszonozta. Figyelte, mint hagyja el a remény Sirius szemét, majd a férfi félrenézett.

Harry végül Pitonra nézett, és észrevette, hogy a férfi sokkal idősebbnek néz ki, mint előzőleg gondolta. Soványabb volt, az arca beesett, és új barázdák voltak a szeme és a szája körül. Hajában fehér csíkok futottak. Habár Piton még mindig fiatalnak számított a varázslók között, a kémkedéssel töltött évek és Voldemort kínzásai megtették a magukét.

Elgondolkozva ráncolta össze homlokát, mielőtt megszólalt. – Szarul néz ki.

Piton rábámult. – Nos, te sem nézel ki jobban – csattant fel.

Harry rávigyorgott, és már nyitotta a száját, hogy válaszoljon, mikor
Sirius félbeszakította. – Harry, miért beszélsz ehhez a szeméthez? Tudod, hogy én is itt vagyok – szűkölte.

Harry újra figyelmen kívül hagyta keresztapját, és az igazgatóra nézett. – Feltételezem, megtalálta Ginnyt? – kérdezte. – Ez lehetett az egyetlen módja, hogy kikerülhettem az Azkabanból.

Az igazgató meglepetten ránézett, és megkérdezte. – Tudtad, ki ölte meg Ront és Hermionét? Hogyan?

– Egy, maga említette nekem az Azkabanban, kettő, víziók – felelte Harry lassan, mintha egy gyermekhez beszélne. – Három, Ginny meglátogatott engem az Azkabanban, hogy megossza velem az örvendetes híreket. Balszerencsémre, mivel senki nem akart hinni az ártatlanságomban, képtelen voltam elmondani bárkinek is. Feltételezem, az a kurva hamarosan a pokolban fog megrohadni? – kérdezte.

Dumbledore bólintott és felelte. – Tegnap megkapta a csókot.

– Hát, szebb nem is történhetett volna egy elmebajossal – motyogta Harry.

Piton kuncogott, és Harry felvigyorgott rá. – És még engem gondoltak őrültnek – mondta Harry vigyorogva.

– Francba, Harry, ne vegyél engem semmibe. Nem értem, miért kell beszélned ahhoz a zsíros fejű haláfalóhoz, de most már mellőzheted. Itt vagyok, és muszáj, hogy beszélj velem – kiabálta Sirius.

Harry megfordította a fejét és lassan Siriusra nézett. Szeme dühtől fénylett, és Sirius idegesen harapta be ajkait. – Én nem felejtettem el, mit mondtam neked az Azkabanban. Gyűlöllek, és ha tehetném, megölnélek, ott, ahol állsz. A szüleim szörnyű tévedést követtek el, mikor téged választottak a keresztapámul. Nem tettél semmit azon kívül, hogy bántottál. Szégyellem, hogy egyáltalán ismerlek téged. Számomra meghaltál, Sirius Black. A mai naptól kezdve sosem fogom kiejteni a neved. A pokol égessen el – mordult.

Sirius összerándult, mintha Harry megütötte volna. Hátrált egy lépést és döbbenten meredt Harryre. – Ne, Harry. Sajnálom. Kérlek, meg kell, hogy bocsáss nekem. Sosem akartam… – kezdett könyörögni

– Mit nem akartál sosem csinálni, kutyafajzat? Sosem akartál leköpni? Sosem akartál megütni? Sosem akartad azt mondani, hogy bárcsak meghaltam volna? Kérlek, állj ott, és sorold a szánalmas kifogásaid. Meséld el, milyen félreértett voltál, hogy milyen túlságosan lobbanékony voltál. Kérlek, mondd el, hogy nem úgy gondoltad, de most már itt vagy, készen arra, hogy a gondomat viseld. Mondd el, milyen egyéb hülye kibaszott kifogásaid vannak, melyek igazolják a tetteid! Te tudtad, kutyafajzat, tudtad, milyen az, amikor elárulnak téged – mondta Harry hidegen, szeme zölden ragyogott a haragtól. – Te tudtad, mégis elárultál.
Tudtad, hogy én vagyok Voldemort első számú ellensége, és mégis a legkisebb mértékig sem találtad gyanúsnak, hogy hirtelen engem vádolnak a legjobb barátaim meggyilkolásával? Azt a két embert, akik a világot jelentették számomra? Ők még nálad is többet jelentettek nekem. A családomnak tekintettem őket, mégis azt gondoltad, semmi baj sincs a ténnyel, hogy én öltem meg őket? Milyen hülye vagy te, kutyafajzat? Hadd mondjam el neked, ha én lettem volna a te helyedben, mindent megtettem volna, ami csak a hatalmamban áll, hogy kitaláljam az igazságot. Foggal és körömmel harcoltam volna, hogy tisztázzam a neved, és ez az, amiben mi különbözünk, kutyafajzat.

Tulajdonképpen azt hittem, szeretsz engem. Úgy gondoltam rád, mind a családomra. Nyilvánvaló, hogy szart sem jelentek neked. Mára már te sem jelentesz nekem semmit, kutyafajzat, te, vagy akár a szánalmas vérfarkas ölebed. Már törvényesen is nagykorú vagyok, és nincs több keresnivalód az életemben. Kérlek, menj el, és többé ne gyere vissza. Nem akarlak látni többé. Ha muszáj, el fogok menni a minisztériumba, és panaszt nyújtok be ellened. Biztos vagyok benne, hogy most többre fogják tartani a drágalátos megmentőjük boldogságát – mondta Harry csúfondárosan. Figyelte, miként omlik össze a keresztapja előtte, és a lelki gyötrődés miként terült szét az arcán. Harry nem érzett semmi mást, csak utálatot a keresztapja iránt.

Elfordult, és elkapta Piton pillantását. Szórakozottnak és megértőnek tűnt. Harry rávigyorgott, majd felnézett az igazgatóra. Az csalódottan nézett Harryre, és Harry hidegen nézett rá vissza.

– Mit akar, vén szörnyeteg? Kifogásolja a szavaimat? Itt fog állni, és arra kér, hogy helyesen cselekedjem? Hogy bocsássak meg a hülye seggfej keresztapámnak? A nap, amikor neki megbocsátok az lesz, amikor megbocsátok magának, és mivel ez nem fog egyhamar megtörténni, jobb, ha nem tartja vissza a lélegzetét. Emlékezzen erre, Dumbledore, nincs szükségem magára. Magának és a szánalmas varázslóvilágnak van szüksége rám, hogy megmentsem a seggüket Voldemorttól. Emlékezzen a próféciára, vénember. Nekem nem kell megölnöm őt. Ülhetek a valagamon, és semmittevésbe burkolózhatok. Nincs semmi okom, hogy bármelyiküket megmentsem. Szóval, ha nem akarja, hogy hátradőljek, és nézzem, hogyan halnak meg mindannyian, jobban teszi, ha eltűnik a szemem elől. Nincs szükségem a maga baromságaira sem. Nem akarom látni többé sem magát, sem a kutyafajzatot. Jobban szeretném, ha Piton viselné a gondomat, mert ha az a kurva megérint engem, annyi fájdalmat fogok neki okozni, hogy azt kívánja, bárcsak halott lenne – csattant fel, mikor észrevette, hogy a javasasszony Piton mögé somfordált.

Piton ránézett, meglepve Harry hangsúlyától, és megkérdezte. – Mit tett veled Poppy?

– Azon a napon, amikor letartóztattak, olyan bájitalt adott nekem az a szajha, amely az egész testemet fájdalommal töltötte meg. Olyan volt, mintha crucio alatt lennék. Nem tudtam megmozdulni anélkül, hogy ne sikoltozzam, ő meg egész idő alatt ott állt, és vidáman vigyorgott. Nem igaz? – kérdezte a szégyenkező nőtől.

Mindannyian rémülten fordultak a nő felé, és ő pironkodva fordult el.

Harry keserűen nevetett fel. – Ó, most meg vannak rémülve. Biztos vagyok benne, hogy akkor el lettek volna ragadtatva a tettétől. Ne legyenek olyan álszentek. Akkor nem tettek volna semmi többet, csak megtapsolták volna. Hisz nem ez az, amit minden áruló megérdemel? – köpte.

Sirius a fiú felé fordult, és könyörögni kezdett. – Kérlek, Harry, én nem tudtam. Sajnálom, amit mondtam, amit tettem. Kérlek, adj nekem még egy lehetőséget. Jobbra fordíthatnám a dolgokat kettőnk között. Tudom, hogy megtehetem. Kérlek, csak még egy esélyt!

– Megvolt az esélyed – sziszegte Harry –, és te eltoltad. Az esélyek ideje lejárt.

Sirius szeme könnyekkel telt meg, és kezét Harry karjára fektette. Ő megmerevedett, és a szobában lévő üveg rázkódni kezdett, mikor Harry szeme zöld tűzzel kezdett izzani. Erős pulzálást érzett az erejében, és Sirius keresztülrepült a szobán. – Soha többé ne érj hozzám. Nem bírlak elviselni a közelemben. Tűnj el, és ne gyere vissza soha többé. Maga is vénember, és vigye magával az a kurva boszorkányt is! – kiáltotta Harry. Lihegett a dühtől, és az ágy melletti asztalon a pohár összetört. Dumbledore Siriushoz sietett, és felsegítette a megzavarodott férfit. Poppyval együtt kisiettek a gyengélkedőből. Harry nem tudta tovább fékezni dühét, és tüdeje szakadtából sikoltozott. A gyengélkedő valamennyi üvege betört, bájitalok folytak szanaszéjjel a padlón. Az ágyak elrepültek, a kereteik alaktalan dolgokká torzultak. A padló széthasadt, és az ajtók kirobbantak a tokjukból. A forgószél, ami végigsöpört a gyengélkedőn hirtelen elállt, és Harry az ágyra rogyott, nehezen szedve a levegőt. Döbbent arckifejezéssel nézett körbe a tönkrement gyengélkedőn. Pitonra pillantott, aki egy pajzsot emelt, hogy megvédje magát a repülő üvegektől, és gyengén felmorrant.

– Nagyon ciki – mondta, majd elájult.

Piton körbenézett a megsemmisült gyengélkedőn, majd a fiúra pillantott, és felsóhajtott. Már tudta, hogy volt képes ez a fiatalember annyiszor legyőzni a Sötét Nagyurat. Azt is tudta, miért volt része Harry a próféciának. Ha elérné, hogy a fiú igazán berágjon a Sötét Nagyúrra, akkor semmi nem maradna a férfiből. Piton lehajolt, és karjába nyalábolta a fiút.

Megfordult, és kisétált a gyengélkedőből. Kint összetalálkozott az igazgatóval és Poppyval, miközben kisétált a folyosóra. Egy másodpercre megállt, és rájuk nézett. – Lehet, hogy vissza akarnak menni, és feltakarítani a gyengélkedőt. Potternek volt egy kis dührohama – mondta Piton szórakozottan. – Magammal viszem őt a szobámba, és gondját viselem, mivel egyiküket sem akarja elfogadni. További jó napot. – Piton feléjük biccentett, és folytatta útját lefelé a pincébe. Bemondta a jelszót az ajtaján levő festménynek, és Pottert a vendégszobájába vitte. Gyengéden az ágyra fektette Pottert, leeresztette a takarókat, és betakarta az eszméletlen férfit. Levette Potter szemüvegét, és az ágy melletti éjjeliszekrényre tette. Meggyőződött róla, hogy Potter kényelmesen fekszik, egy rövid pillantást vetett a férfire, majd megfordult, és elhagyta a szobát.

Harry lassan ébredezett. Felnyögött fájdalmában, mikor megmozdította a lábait. Mi történt? – tűnődött kábán. Annyira fáj minden. Megátkoztak? Harry szeme megrebbenve nyílt fel, és körülnézett az ismeretlen szobában. A falak sötétvörösek voltak, diófaborítással. A sarokban egy hatalmas, begyújtott márványkandalló volt. Körülnézett, Harry egyetlen ablakot sem látott. Egy sötét, mégis barátságos szoba volt. Körülnézett egy óra után, és meglátta a szemüvegét az ágy mellett, az éjjeli szekrényen. Előrehajolt, hogy megszerezze, és a mozdulattól felnyögött fájdalmában. Felszisszent, és ezúttal sokkal óvatosabban mozdult, nyújtózkodva, hogy elérje a szemüvegét.

Megragadta, és a párnára hanyatlott. Felvette a szemüvegét, és hatalmasat ásított. A fürdőszobába kellett mennie, de fogalma sem volt, hogy az merre van. Fontolóra vette a lehetőségeit, és úgy döntött, nem tudna tovább várni. Legyűrte a takaróit, és elkezdett kikászálódni az ágyból. Minden mozdulat olyan volt, mintha éles kést döftek volna belé. Nem tudta, mi okozta ezt a fájdalmat, de remélte, hogy nem megint ő volt.

A lába éppen akkor érintették a padlót, amikor a szobaajtó kivágódott. Meglepetten nézett fel, és látta, hogy Piton áll az ajtóban. – Mit képzelsz, mit csinálsz? – csattant fel karbafont kézzel a bájitalmester, majd rábámult, és várta, hogy hazugságon kapja őt.

– Muszáj eljutnom a fürdőbe – nyafogta Harry.

– Ah, megkeresheted a fürdőszobát, miután bevettél néhány bájitalt – tájékoztatta őt Piton.

– Mi történt velem? Miért fáj mindenem annyira? – kérdezte Harry.

– Elvégeztél egy csipetnyi pálcanélküli varázslatot. Az elfojtott érzelmeid kiáradtak, és romba döntötted a gyengélkedőt. Már eleve gyenge voltál, és az összeset kiadva, a varázslás cseppet sem segített neked. Jelentősen lenulláztad a mágiád. Voltaképpen kiégettél egy biztosítékot, ha pontosan emlékszem erre a mugli mondásra. Most légy jó fiú, és vedd be a bájitalaidat – mondta Piton előrenyújtva a bájitalos üvegcséket.

– Ez a tápláló bájitalod, ez a másik az energiafőzeted, ez pedig fájdalomcsillapító főzet. Feltételezem, szükséged van egyre? – kérdezte Piton ravaszkásan, és feltartotta a világoskék bájitalt.

Harry nyomatékosan bólintott, és mohón megmarkolta a fájdalomcsillapító főzetet. Kinyitotta és lenyelte. Beletelt néhány másodpercbe, mielőtt hatni kezdett. Harry megkönnyebbülten sóhajtott fel, mikor a testében érzett fájdalom lassacskán eltűnt.

Sokkal jobban érezte magát. Lenyelte a többi bájitalt, és várakozóan nézett Pitonra. Az idősebb férfi türelmetlenül sóhajtott. – Kövess – utasította. Harry kimászott az ágyból, és kisétáltak a hálószobából, keresztül a nappalin. Piton megállt egy ajtó előtt, kinyitotta, és arrébb állt, hogy beeressze Harryt. – Ha már úgyis itt vagy, miért nem frissíted fel magad. Biztos vagyok benne, hogy rád férne egy fürdő. – mondta Piton.

Harry őrült bólogatásba kezdett, és sóvárogva nézett a fürdőkádra. Évek teltek el azóta, hogy utoljára megfürdött. Megállt, és a válla fölött kérdezte. – Mennyi ideig voltam az Azkabanban?

– Hat évig – jött a váratlan válasz Pitontól. Harry lenyelt egy darabnyi mérget, és a fürdőhöz lépett. Megtöltötte forró vízzel, és amikor teljesen teli volt, levette a ruháit és belelépett. A víz forró volt, és Harry felszisszent. Leült, hátradőlt, és elégedetten felsóhajtott. Az izmai, amelyek évek óta fájtak, ellazultak, és Harry érezte, ahogyan a meleg szétáramlik a testében. Boldogan nyöszörgött, és lehunyta a szemét. Percekig áztatta magát, mielőtt úgy döntött, hajat mos. Körülnézett a kád környékén, és a sarokban számos sampont és balzsamot talált. Megfogta az üveget és kinyitotta.

Kókusz illatúnak érezte. Markába öntött egy keveset, és elkezdte besamponozni a haját. Valaki nyilván tisztító varázsigét használt, hogy ne maradjon gubancos. Harry le akarta vágni, de emiatt ráért aggódni később is. Leöblítette, majd még egyszer megmosta, mielőtt rátette a hajbalzsamot. Miután végzett a hajával, elkezdte megmosni a testét. Jó párszor megmosta, mielőtt úgy érezte, elégedett vele. Leeresztette a kád koszos vizét, és újratöltötte. Ezúttal puszta élvezetből áztatta magát. Lehunyta szemét és elbóbiskolt. Nem tudta, meddig aludt, mielőtt Piton bedörömbölt az ajtón, felébresztve őt. – Mi az? – kiáltotta bosszúsan a zavarásért.

– Kész vagy? Már benn vagy pár órája – válaszolta Piton, és hangjában aggodalom csendült.

– Jól vagyok. Pár percen belül kint vagyok – kiabálta ki Harry.

Hallotta, hogy Piton felmorran, és elsétál az ajtótól.
Harry észrevette, hogy a víz kihűlt. Úgy gondolta, ideje kimászni belőle. Elrúgta magát a kádtól, és felállt. Körülnézett, és talált egy köntöst az ajtó hátoldalán lógni. Megfogta, és meglepetésére ráillett. Talán Piton hagyta itt, amíg szunyókáltam, vagy egy házimanó. Nem túlzottan érdekelte, megfordult, és leeresztette a kádat. Egy ásítással az ajtó felé fordult, és kisétált a fürdőszobából.

– Hé, Piton, tud hajat vágni? Muszáj megszabadulnom ettől a tetves hajtól – mondta, és felnézett. Megállt, és homlokráncolva nézett a díványon ülő férfire. Pitonra sandított, és megkérdezte. – Van bármilyen ruhája, amit kölcsönözhetnék? Nincs semmi, amit viselhetnék. Úgy hiszem, Molly elpusztította az összes cuccomat. Nem, mintha számítana. Nőttem is valamennyit, és fogytam is. Feltételezem, ez történik, ha valakit börtönbe vetnek. – Harry megfigyelte, hogy az igazgató pislog párat. Élvezetet talált benne, hogy kényelmetlen helyzetbe hozza Dumbledore–t.

Piton szórakozott szemmel nézett rá. – Kikészítettem számodra néhány ruhát a hálószobában. Mikor elég jól leszel, elviszlek az Abszol útra, ahol beszerezhetsz magadnak elég ruhát, és talán egy új pálcát – mondta.

Harry megmerevedett, és szólásra nyitotta száját, de aztán ráébredt, hogy Dumbledore ül a kanapén. Nem teszi meg az igazgatónak, hogy megismerje terveit. Nagy sóhajtásnyi levegőt vett, és azt mondta. – Rendben, ha muszáj.

Piton csúfondárosan elmosolyodott, és azt felelte. – Valóban, muszáj. Nem fogom hagyni, hogy élősködj rajtam. Nagyfiú vagy, és van a saját pénzed. Képes vagy gondoskodni saját magadról.

Harry rávigyorgott. – Hát persze, morgolódó – mondta gúnyolódva.
Piton rábámult, és az igazgató megköszörülte torkát. – Harry – kezdte.

– Mr. Potter – csattant fel Harry.

Az igazgató zavartan nézett rá. – Tessék? – Kérdezte.

– A nevem Mr. Potter. Használja. Csakis a barátaim hívhatnak Harrynek, és maga nem tartozik közéjük. Ha nem képes megadni az illemet, akkor nincs miről beszélnünk – mondta Harry hidegen.

– Nos, rendben, Mr. Potter. Én szívesen… – kezdte újra Dumbledore, de Harry félbeszakította őt.

– Van bármi köze, a minisztériumhoz? – kérdezte Harry hűvösen.

– Nos, nem – válaszolta Dumbledore zavart arckifejezéssel.

– Kapcsolatban van a pénzemmel vagy a családi állapotommal? – kérdezte Harry.

– Nem – felelte Dumbledore.

– Akkor nincs miről beszélnünk. Nem akarok beszélni az iskoláról, a varázsló világról, Voldemortról, a Weasleykről, a kutyafajzatról vagy az öleb vérfarkasáról. Nem óhajtok beszélni megbocsátásról, a kötelességemről, a jóslatról, arról, hogy mi történt a gyengélkedőn, vagy a szánalmas kísérleteit hallgatni arra, hogy megszerezze mások számára a bocsánatom. Más szavakkal, igazgató úr, nem akarok beszélni magával. Utálnám, ha lerombolnám Piton szobáját, de megteszem, ha megérint, beszél hozzám, vagy megpróbálja kikényszeríteni, hogy itt maradjak. – Harry Pitonra nézett. – Fáradt vagyok – mondta. – Megyek, és lefekszem. Ha megtenné, tudassa velem, mikor szolgálják fel a vacsorát. – Ezzel elhagyta a szobát, és mérgesen becsapta maga mögött az ajtót. Még az után is, hogy elmondta neki, az igazgató azt gondolja, hogy körözhet itt, és beszélhet hozzá, mintha semmi nem történt volna. Alig várom, hogy elhagyjam ezt az istenverte helyet. Gyűlölök itt lenni, és minél gyorsabban elhagyom, annál jobban fogom magam érezni – gondolta Harry.

Piton figyelte, ahogy Potter a hálószobájába robog, és becsapja az ajtót. Visszafordult a döbbent igazgatóhoz, és rávigyorgott. – Úgy tűnik, Potter még nem áll készen a megbocsátásra – mondta Piton.

Dumbledore megrázta a fejét. – Be kell ismernem, nem hittem volna, hogy ilyen nehéz lesz elnyerni a bocsánatát – mondta.
Piton ránézett, arca hitetlenkedést tükrözött. – És ez volt az első tévedése – mondta. – A második azt, ha azt hiszi, bármilyen bocsánatot is elnyer. Akár most azonnal megmondhatom, hogy ez lejárt lemez. Sosem fog megtörténni.

Dumbledore ránézett. – Úgy gondolja, el fog futni? – kérdezte komolyan.

Piton felhorkant. – Aligha. Bár utálja magát, és azt a korcsot meg a vérfarkast, de imádja a mágiát, és kétlem, hogy hagyná, hogy Voldemort rátegye a kezét a varázslóvilágra. Ahhoz ő túlságosan is griffendéles. Potter egy hős – csúfolódott. – Meg fogja tenni a kötelességét, de a maga módján fogja megtenni. Még az is lehetséges, hogy végül mindenkinek megbocsát. Nem hiszem, hogy elképzelhető, de megtörténhet.

Dumbledore nagyot sóhajtott. – Tudom. Tudom, hogy Harry nem hagy minket cserben. Tartozik azzal a varázslóvilágnak, hogy megmentse, és meg is fogja tenni. Csak túl nehéz nézni, milyen állapotban van. Annyira mérges mindenkire – mondta szomorúan.

– És nem úgy gondolja, hogy megvan hozzá minden joga, hogy mérges legyen? – kérdezte Piton összeszűkült szemmel.

Dumbledore pislogott. – Úgy gondolom – értett egyet. – Csak remélem, hogy nem engedi túlmérgesedni. A fiú könnyen a barátai nélkül maradhat. Minél gyorsabban belátja ezt, annál jobb. Mennem kell. Meg kell nyugtatnom Siriust. Nagyon kiborult Harry beszéde után.

Piton felhorkant, és az igazgató éles pillantást vetett rá. – Utánanéz a fiúnak, igaz? Tudassa velem, ha bármire szüksége van – mondta Dumbledore és Piton bólintott. Figyelte, ahogy az igazgató elhagyja a szobát. Amikor az ajtó becsukódott, Piton arckifejezése ijesztővé vált.

– Ó, igen, a fiú el fog szaladni, és én segíteni fogok neki – mondta lágyan.

– Miért – kérdezte egy hang a háta mögül, és mikor megpördült, látta, hogy Potter döbbenten néz rá.

Piton felsóhajtott. – Az igazgató elvárja, hogy megmentsd őket, most, hogy kijutottál az Azkabanból. Ez a kötelességed; tartozol a varázslóvilágnak – felelte gúnyosan Piton. – Egy rakás hipokrita, akik bizalmukat egy gyerekbe vetették, majd hátukat fordították, mikor úgy vélték, hogy az megölt valakit. Most, hogy bebizonyosodott, hogy mégsem, elvárják, hogy újra magára öltse a megmentő köpenyt, megmentse azokat, akik ellene fordultak. Miért maradnál, Potter? – kérdezte Piton.

Harry a fejét rázta. – Nem terveztem, hogy maradok. Csak meglepődtem, amiért kész nekem segíteni.

– Tizenegy évig voltál a varázslóvilág megmentője. Elvárták, hogy évről évre szembeszállj a Sötét Nagyúrral. Néztem, mint süllyedsz egyre mélyebb depresszióba, és taszítasz félre mindenkit Weasley és Granger kivételével. Hat évet töltötték a pokol mélyén egy oly bűntett miatt, amit nem te követtél el, pusztán azért, mert könnyebb volt téged okolni, mint megkeresni a valódi bűnöst. A te időd itt lejárt, Potter. Itt az idő, hogy a magad életét éld, és hagyd a varázslóvilágot az övéire. Eljött számukra az idő, hogy megtanulják, milyen élni mankó, vagy megmentő nélkül – magyarázta Piton.

Harry egy pillanatig Pitonra bámult, mielőtt keskeny mosolyt villantott felé. – Mi a helyzet magával? – kérdezte. – Ha én elmegyek, maga ugyanakkora veszélyben lesz, mint mindenki más, ha nem nagyobban. Bár a varázslóvilág maradéka nem érdekelne, nem akarom itt hagyni magát. Maga sosem árult el.

Piton meglepetten nézett rá, mielőtt elmosolyodott. – Köszönöm az aggodalmad, Potter. Értékelem, de nem kell aggódnod értem. Attól tartok, a helyzet az, hogy én sem leszek itt sokkal tovább.

Harry zavarodottan nézett rá. – Mire gondol? – érdeklődött.

– Haldoklom, Harry. Maximum négy hónapom van hátra. A Sötét Nagyúr kínzással töltött évei végül megtették hatásukat. A testem összetört, és semmi és senki sincs, aki tehetne ellene. Az utolsó célom ebben az életben az, hogy meggyőződjek arról, te rendben leszel, mielőtt meghalok – magyarázta Piton.

Harry kábultan állt. Valamilyen oknál fogva, a gondolat, hogy Piton haldoklik, felzaklatta.

– Biztos benne, hogy semmi és senki nincs, aki tehetne valamit? – kérdezte.

Piton megrázta a fejét. – Biztos – válaszolta. – Még nem mondtam meg Dumbledore–nak, mert valahogy megpróbálna megmenteni, és őszintén szólva, Potter, belefáradtam. Azzal, hogy a gondodat viselem, letudom a tartozásom apád felé. Végre meghalhatok, és békére lelhetek.

Harry komoran bólintott. – Megértem. Mókás, hogy akkor találtam ki, hogy kedvelem, mint embert, amikor megtudtam, hogy haldoklik. Azt kívánom, bárcsak jobban megismerhettem volna. Ha ez magának is megfelel, szívesen magával maradnék a végsőkig. Addig elrendezhetem magam, és amikor meghal, én is elhagyhatom a mágikus világot. Ez Dumbledore–nak is hamis biztonságérzetet nyújtana arról, hogy még nem szaladtam el – mondta Harry vigyorogva.

Piton kuncogott. – Határozottan van benned mardekárosság. Örülnék a társaságodnak, Potter. Úgyis időre van szükséged, hogy jobban legyél, és a vagyonod után nézz. Jó ötlet lenne átvinni egy mugli bankba, ha nincs olyan gondolatod, hogy visszatérj ide.

Harry egyetértően bólintott. - Ez jó ötlet lenne – mondta. Harry összedörzsölte kezeit, és vidáman csacsogta. – Éhes vagyok, és szükségem van táplálékra. Azután pedig további alvásra. Még mindig elég gyenge vagyok.

Piton bólintott, és egy házimanót szólított. Megrendelte a vacsorát két személyre, és amikor eltűnt, Piton Harryre nézett, és lágyan suttogta. – Köszönöm, Potter.

Harry meglepetten nézett rá. – Mit? – kérdezte.

– Hogy velem maradsz, azt hiszem. Jó érzés tudni, hogy nem maradok egyedül a legvégsőkig – magyarázta Piton lágyan.

Harry elmosolyodott, és bólintott. – Nagyon szívesen. Mivel pedig maradok, hívhatna Harrynek.

– Te meg engem Perselusnak – válaszolta Piton mosolyogva.

Eltelt jó néhány hét, és a két férfi annyi időt töltött egymással, amennyit csak tudott. Harry szedte a bájitalait, evett, pihent. Rémálmai voltak arról, hogy az Azkabanban van. Érzelmei ingadoztak, és számos olyan pillanat volt, amikor képes lett volna a legegyszerűbb dolgok miatt is könnyekre fakadni. Szintén rémülten sikoltozott volna dolgok miatt, amiket egyedül ő láthatott, de Perselus ott volt, hogy segítsen neki. Végül a jelenetek száma csökkent, és Harry érzelmei kezdtek megnyugodni. A jó ételek és bájitalok segítségével magára szedett némi szükséges súlyt. Végül kezdett egészségesen kinézni. Perselus segítségével elkezdte tervezni, hova menjen a bájitalmester halála után. Szüksége volt egy helyre, ahol nem találnak rá, mert tudta, mihelyt eltűnik, világméretű kutatás indulna utána.

Perselus mesélt neki egy lenyomozhatatlan zsupszkulcsról, amelyet el lehet készíteni, de rengeteg mágiába, és számos napba telik létrehozni. Perselus felajánlotta, hogy elkészíti, amint Harry talál egy helyet, ahol élhet.

Az igazgató több alkalommal lejött a hetek folyamán, hogy megpróbáljon beszélni Harryvel, de Harry nem vett róla tudomást. Perselus elmondta Harrynek, hogy Black ordibált és üvöltözött vele, Perselust okolta, hogy távol tartja tőle a keresztfiát, kényelmesen megfeledkezve arról, hogy Harry mondta neki, soha ne homályosítja el az ajtónyílását újra. Harry bosszankodva megrázta a fejét egykori keresztapja bohóckodása miatt. Soha nem gondol másra, csakis saját magára – gondolta undorodva.

A Weasleyk szintén beállítottak Perselushoz azzal a kéréssel, hogy lássák őt. Megmondta, hogy továbbítja kérésüket, de Harrytől függ, hogy eldöntse, akarja–e látni őket vagy sem. Azóta, hogy Ron elment, Harrynek nem volt semmi oka, hogy lássa őket. Ők ugyanúgy nekitámadtak, és Harry már nem akart velük semmit sem kezdeni a továbbiakban. Számára nem létezett senki a varázslóvilágban Perseluson kívül, aki érdekelte volna, és őt is el fogja veszíteni néhány hónapon belül. A gondolat fájdalmat okozott Harrynek. Sose hitte volna, hogy képes olyan gyorsan kötődni a férfihoz, de Perselus a legjobb barátjává vált, a mentora, és egy fajta apafigura lett egy személyben. Tudni, hogy néhány hónapon belül el fogja veszíteni, sírásra késztette, de nem tehette. Erősnek kellett maradnia Perselus miatt. Láthatta, milyen fájdalmai voltak a férfinek, és tudta, hogy Perselus utálná, ha szánakozva nézne rá. Így hát Harry elfojtotta érzelmeit, és annyi időt töltött a barátjával, amennyit csak tudott.

Harry felnézett, amikor Perselus beóvakodott a szobába. Rámosolygott Harryre. – Itt az ideje egy kis vásárlásnak. Szükséged van másik pálcára, némi új ruhára, és talán egy bagolyra. – Hedviget Bill Weasley ölte meg Ron halála után egyfajta megtorlásként. Ez volt a másik dolog, amit sosem volt képes megbocsátani Weasleyéknek.

– Rendben – válaszolta Harry fanyarul. Harry félretette könyvét, és felállt a székből. Kiment a fürdőszobába és rendbe tette a haját. Elválasztotta és összecsatolta. Belenézett a tükörbe, és elégedetten bólintott. Perselus végül levágta Harry haját, miután undorodva hozzávágta a fésűjét, és szónokolva közölte, hogy nem tud vele mit kezdeni. Harry megtartott valamennyit a hosszából, és most válláig ért. Elválasztotta, és egy csattal, amit Perselus adott neki, összefogta. Valódi ezüst volt, kígyóval metszett. Nagyon szép volt, és amikor Perselus elmondta, hogy még a nagyapjáé volt, Harry még többre becsülte. Számtalan beszélgetésük során Harry megtudta, hogy Perselus mélységesen szerette a nagyapját, ami az ajándékot még értékesebbé tette Harry számára.

Harry kilépett a fürdőszobából, és Perselusra nézett. – Kész vagyok – mondta.

A fekete hajú férfi követte Perselust ki az ajtón, fel a lépcsőkön, a főfolyosóra. Harry remélte, hogy nem futnak össze a keresztapjával, de volt egy olyan érzése, hogy a férfi csak az alkalomra vár, hogy megtalálja őt.

Együtt sétáltak kifelé a kastélyból, át a roxforti birtokon. Mielőtt elérhették a kaput, kutyaugatást hallottak. Harry megmerevedett, megfordult, éppen jókor, hogy egy hatalmas fekete kutya által elterüljön a földön. A kutya éppen arcul nyalni készült, amikor Harry megfogta a kutyát és ledobta magáról. Perselus segített neki felállni, és Harry undorodva nézett a kutyára. Felnézett a férfire, aki a kutya mögött baktatott, és mérgesen felmordult. Figyelte, miként változik a kutya a keresztapjává. Sirius felé rohant, hogy megölelje, de Harry behúzott neki egyet.

Black a földre zuhant, és döbbenten nézett Harryre. Meglátta az őrült dühöt a keresztfia arcán, és nagyot nyelt. Hirtelen megijedt attól az embertől, akivé a keresztfia vált. Harry lenézett Siriusra. – Úgy vélem, azt mondtam, ne zaklass újra. Az hittem, azt mondtam, hogy a vérfarkas ölebedet se hozd magaddal. Még egy ilyen egyszerű dolgot sem tudsz megtenni. Ez olyan tipikus tőled. Senkire nem gondolsz, csakis magadra. Hagyj végre békén, vagy legközelebb többet is teszek annál, hogy bemázoljak neked. Úgy tűnik, nem hiszed, hogy komolyan gondoltam a fenyegetéseimet, pedig igen. Tartsd magad távol tőlem, kutyafajzat – csattant fel Harry hidegen. Megfordult, hogy elmenjen, amikor egy kiáltást hallott maga mögül.

Sirius felállt, és ráordított Pitonra. – Ez mind a te hibád, te zsíros szemétláda. Ha nem rejtegetted volna őt el előlem, már rég megbocsátott volna nekem. – Sirius előhúzta pálcáját, és megcélozta vele Pitont. – Cruc…– kezdte volna kiáltani, de

Harry gyorsan megfordult, és elkapta Sirius kezét. Megcsavarta, és Harry egy reccsenést hallott. Nem akarta eltörni, de most nem igazán érdekelte. Sirius felsikoltott fájdalmában, és Harry megragadta Sirius pálcáját.

A törött csuklót a kezében tartva, összeszorította és nézte, ahogy keresztapja újból felsikolt. Előrehajolt, és fenyegetően felmordult. – Ha még egyszer megpróbálod bántani Perselust, pokoli jó okot fogok szolgáltatni a minisztériumnak, hogy visszaküldjenek az Azkabanba. Érj csak hozzá, és meg foglak ölni. Komolyan mondtam, hogy számomra halott vagy. Nem Perselus volt az, aki távol tartott tőled, én voltam az. Semmit sem akartam tőled. Hagyj engem békén, a pokolba is, vagy a törött csuklód eltörpül majd, mire végzek veled. – Harry elejtette Sirius kezét, és hidegen nézte, mikor a vérfarkas odafutott, hogy segítsen Siriusnak.

Harry undorral az arcán nézett a vérfarkasra. – Tüntesd el ez a szánalmas korcsot innen, és légy biztos, hogy többé ne zaklasson engem. Ez az ostoba senkit nem hibáztathat saját magán kívül. Én nem fogok megbocsátani azoknak, akik hátat fordítottak nekem. – Ezzel megfogta Sirius pálcáját, és kettétörte. A darabokat a földre hajította. Körülnézett, és észrevette, hogy a Weasleyk rémülten néztek rá. – Legyen ez egy lecke azoknak, akik a megbocsátásomért akartak könyörögni. Sohasem fog megtörténni. Ne vesztegessék az időmet, vagy az övékét. – Harry megfordult, és egy jelentős pillantással Pitonhoz sétált. Átsétáltak a kapun, és elhagyták a védőbűbájokkal védett területet.

Sirius felnyögött fájdalmában, mind fizikailag, mind érzelmileg. – Elvesztettem őt, Holdsáp, elvesztettem őt – mondta, és könnyekre fakadt.

Holdsáp lehajtotta fejét, és könnyek folytak a szeméből. Nem tudta, hogy Sirius fel fog–e épülni ebből.

Harry átsétált a védelmen, és Perselusra nézett. – Tudod, fogalmam sincs, hogy kell hoppanálni. Nem igazán tanultam bármit is, amíg az Azkabanban voltam.

Perselus rámosolygott. – Tudatában vagyok, ezért van zsupszkulcsom. A Roxfort körüli bűbájok blokkolják a zsupszkulcsokat. Mivel azonban már túl vagyok rajtuk, képesek vagyunk használni ezt. – Perselus előhúzott egy üres fiolát, és kitartotta Harry elé, hogy megérintse. Harry megérintette, és a köldökénél érezte azt a húzó érzést, ami jelezte, hogy a zsupszkulcs aktiválódott. A Gringotts előtt tűntek fel, és Harry kissé rosszul érezte magát. – Említettem már, hogy utálom a zsupszkulcsokat? – kérdezte, kicsit elzöldült arccal.

Perselus egy gonosz mosolyt villantott fel. – Talán egyszer vagy kétszer – mondta vigyorogva.

Harry felhorkantott, és fellépkedett a Gringotts lépcsőin. Amikor a bankon belül voltak, odamentek a legközelebbi koboldhoz. Harry felmutatta a koboldnak a kulcsát. – Beszélnem kell valakivel a számlámról – mondta.

A kobold barátságtalan pillantás vetett rá, mielőtt elment. Harry türelmetlenül várta a kobold visszatérését. Észrevette, hogy a kobold visszafelé tart felé, mögötte egy másik kobolddal, aki valahogy ismerősnek tűnt.

– A nevem Ampók. Miben segíthetek? – kérdezte a kobold.

– Ez személyes jellegű, amely titoktartást igényel – felelte Harry.

A kobold átható pillantást vetett rá, mielőtt pillantott. – Kövessenek – mondta, majd elsétált Harry és Perselus mellett, akik követték őt.

Egy ajtóhoz léptek, majd egy meglehetősen nagy irodába mentek. Ott számos festmény volt a koboldfelkelésről, és az egyik egy családi portrénak tűnt. Ampók megérintette az üveget, és elmotyogott néhány szót. Harry érzett egy villanásnyi mágiát az üvegből, majd semmi. Kíváncsian nézett körül, de nem látott semmi változást.

Ampók az asztalhoz ült, és rájuk nézett. – Egy biztonsági bűbájt helyeztem fel, hogy elbátortalanítsam a hallgatózókat. Mit óhajtanak? – érdeklődött.

Harry hátradőlt a székben és hűvösen nézett a koboldra. – Egy listát kérek az összes pénzemről, és minden olyan üzletről, amely a családom tulajdona, vagy részesedett belőle. Külön listát kérnék olyan házakról, amelyekről senki nem tud, azokról, amelyek feltérképezhetetlenek. További segítséget fogok kérni, miután átnéztem a vagyoni helyzetemet – magyarázta.

A kobold bólintott, és intett az ujjával. A mellette levő fiók kinyílott, és odarepült hozzá. Előhúzott belőle egy nagy tekercset, aztán egy kisebbet. Mindkettőt Harry elé tette az asztalra.

Harry magához vonta őket, és először a nagyobbikat nyitotta ki. Padlót fogott birtokainak számát látva. Gyorsan túljutott rajta, és rájött, hogy az összes üzlet mugli érdekeltségű. Ez Harry számára értelmetlennek látszott. Miért nem voltak varázsvilágbeli üzleti ügyei a családjának? Felnézett a koboldra, és rákérdezett. – Hogy lehet, hogy az összes vagyonom és birtokom mugli ügylet? – Harry szeme szinte kiugrott a helyéről, mikor Microsoft és AOL befektetéseket látott meg. A Microsoftot még megértette, de az
AOL 1985–ig meg sem lett alapítva. Hogy tudtak pénzt befektetni abba a bizonyos üzletbe?
– Hogy keletkezett néhány befektetés? Az AOL–t 1985–ben alapították; a szüleimet 1981–ben gyilkolták meg. Ennek így semmi értelme, ráadásul ott van az a tény, hogy az az üzlet muglikhoz kapcsolódik. Hol vannak a varázsló üzletek? – kérdezte Harry zavarodottan.Ampók újra kinyitotta a fiókot, és kivett belőle egy másik tekercset. Kinyitotta, és elkezdte átfutni, mielőtt egy másik papírt vett elő, és elolvasta. Letette, és Harryre nézett, mielőtt válaszolt. – Az összes varázsbeli érdekeltséget eladták 1980–ban. Ugyanabban az évben a Potterék harminc kis nevű, viszonylag ismeretlen mugli vállalkozásba fektettek be. Ez néhány szoftvercég, biztosítási ügynökség, és tervező vállalkozás volt. Adottak voltak az instrukciók, mikor kell befektetni a következő üzletbe, mint amilyen az ön AOL befektetése.
– De miért? – kérdezte zavartan Harry.Ampók felkapott egy borítékot, és Harrynek adta. Ő elvette, kibontotta, és elkezdte olvasni. Szeme meglepetten kerekedett el attól, amit olvasott.