9. fejezet

Megdöbbenve figyeltem a hasamba égett démon fejének a körvonalait, de ezzel nem voltam egyedül, mivel Sam és Dean szinte visszatükrözték az arckifejezésem. Visszanéztem a hasamra, amin úgy tűnt mintha a seb átalakult volna egy friss tetoválássá, de ugyebár az kizárt dolog. Lehetséges, hogy egy sokkal erősebb démonnal állunk szembe, mint ahogy azt gondoltuk.
- Mit jelenthet? – tettem fel a kérdést, amely minden bizonnyal mindhármunk fejében ott motoszkált.
- Hamarosan kiderítjük, de szerintem jobb lenne, ha most pihennél. – válaszolt végül Dean egy hosszabb csend után.
Követtem a tanácsát, mivel rettentően kimerített ez a hosszú nap. A sok esemény miatt egy ideig csak forgolódni tudtam az ágyamban, de végül elnyomott az álom.
Arra ébredtem fel, hogy valaki rázogatja a vállam. Lassan kinyitottam a szemem, így láttam, hogy Sam az. Amikor látta, hogy teljesen visszarángatott az álmomból, elengedte a vállamat, és egy kicsit hátrébb lépett.
- Dean lement Henry elé a bárba, és azt mondta, ébresszelek fel.
- Értem. – mondtam rekedtesen hangon - Azt hiszem, most egy kicsit megmosakszom. – mondtam, miközben kimásztam az ágyamból és egy adag tiszta ruhával elindultam a fürdőszobába.
Igyekeznem kellett, ezért nagyon gyorsan letusoltam és belebújtam az utazástól gyűrött gönceimbe. Egy fekete ujjatlan felsőt vettem fel és egy farmert. A gatya nagyon jó anyagból készült, így kényelmesen tudtam benne bármit csinálni. És, hogy fokozzam a gatya jó tulajdonságait meg kell említenem, hogy nem úgy néztem ki, mint egy csöves, mivel egy elég csinos darab volt. Felül egy sötét top volt rajtam, ami meg a kedvenceim közé tartozott, mivel szinte minden ruhámhoz passzolt.
Amint kész lettem az öltözködéssel, még beiktattam egy villámgyors fésülködést és fogmosást, és elhagytam a fürdőt. Szétnéztem a szobában, de Deanék még nem érkeztek meg. Sam az egyetlen szabad kis folton ült az ágyán, mivel körülötte papír halmok voltak, no meg a laptopja.
- Jutottál valamire? – kérdeztem tőle, mire hirtelen felpillantott a monitor mögül.
- Áh, még nem. – mondta zavarodottan, mivel annyira belemélyült a számítógép világába, hogy észre se vette, hogy kijöttem a fürdőből.
Mielőtt bármi másról tudtunk volna beszélni kinyílt a szobaajtó. Belépett rajta Dean, akin látszott, hogy nem sokat aludhatott éjszaka, mert eléggé nyúzott volt az arca. Udvariasan előre engedte Henryt, aki teljesen úgy nézett ki, mint tegnap. Természetesen más ruha volt rajta, de valahogy olyan deja vu érzésem támadt, mivel a haja ugyanúgy állt, és ugyanúgy fénylett, akárcsak amikor először megláttam. A bőre szokásos falfehér volt. Ahogy ránéztem az jutott eszembe, hogy ő sose fog megváltozni. Örökké így fog kinézni. Lényegtelen, hogy tíz vagy ezer év telik majd el, ő mindig ilyen lesz. Körülötte szinte minden kicserélődik, de ő maga nem tud majd megújulni. Hát egy biztos: soha nem lennék a helyében. Inkább leélem a saját rövid, eseménydús életem, minthogy a végtelenségig folytassak egy másikat.
Amíg a gondolatok csak úgy cikáztak a fejemben, bementünk a konyhába, mert ott kényelmesen elfértünk az étkező asztal körül. Miközben csendben azon gondolkoztuk, hogy mivel is kezdjük el a tanácskozást, megkordult a hasam.
- Azt hiszem, összedobok valamit. – mondtam.
Felálltam a székemről és a fiúkat kikerülve benéztem a hűtőbe. A tojás volt a legehetőbb dolog, amit találtam. Igazából csak rántottát tudok készíteni, szóval nem volt semmi problémám az egésszel. Hamar elkészítettem a saját ízlésem szerinti reggelim, amiből annyit csináltam, hogy mindenkinek jutott. Mondjuk csak azért, mert Henry nem kért belőle, hiszen ő nem ilyesmivel táplálkozik.
- Tehát lenne egy kisebb problémánk. – kezdtem el, miközben felálltam a finom reggelim mellől, és megmutattam Henrynek a hasamon lévő körvonalakat.
- Ez bizony tényleg baj. – mondta, miután gyorsan visszaigazítottam a felsőm.
- Tudod, mit jelenthet? – kérdeztem reménykedve.
- Igen, de előre szólok, hogy nem jót. – készített fel, mire abba hagytam a bizakodást - Ez a jel, ami megjelent rajtad, ide vezeti a démon új szolgálóit, mivel te lettél az új főszolgája. Így most már kapcsolatban állsz a démonnal, ugyanis bármire tud téged kényszeríteni. Lehet, hogy az a terve, hogy végezzen veled, de előfordulhat az is, hogy másra akar használni.
- És tudunk valamit tenni ellene? – kérdeztem idegesen.
- Hogy kinyírjuk a démont. – válaszolta Henry.
- Ez remek. – mondtam ironikusan, mire megint csönd támadt közöttünk.
- Szerintem, jól jön ez a jel. – szólalt meg Sam – Így legalább elvezet minket a démonhoz, vagy legalábbis a csatlósaihoz.
- Jó persze, de ezerszer veszélyesebb is az egész. Akár arra is ráveheti Katet, hogy öljön meg minket. – mondta Dean.
- De, amikor Clevelandben voltunk, ki tudta zárni a démont a fejéből. – akadékoskodott Sam.
- Egyrészt az egy gyengébb démon volt, másrészt egy jel állandó kapcsolatot jelent. Nem lehet ellene védekezni. Egy ideig talán tudok vele küzdeni, de nem a végtelenségig. – magyaráztam.
- Tehát egyelőre csak annyit tudunk tenni, hogy várunk. – mondta Dean csüggedten.
- Szerintem meg inkább nyomozni kéne az új csatlósok után. – javasoltam.
- És mégis hogyan? Vizsgáljuk meg az összes lakost, hogy kiderítsük kinek nőtt ötszörösére az ereje? – kérdezte Dean.
- Hát nem pont úgy gondoltam. – mondtam egy sokat sejtető mosollyal, majd felálltam az asztaltól.
Kis idő után egy Pittsburgh térképpel és a borostyánkőből készült ingával a kezemben tértem vissza a fiúkhoz. Leültem a székemre és elegendő helyet csináltam a papírlapnak az asztalon.
- Ezt most nem mondod komolyan Kate? – kérdezte Dean.
- De igen! Ezzel megkereshetjük a városnak azokat a pontjait, ahol erős mágiát használnak. Így leszűkítjük a területet, amit át kell vizsgálnunk. – mondtam, mire senki nem szólalt meg, így hozzá kezdtem a kutatáshoz.
Első feladatom az volt, hogy kapcsolatot teremtsek köztem és az inga között. A bal tenyeremet felfelé fordítottam. A jobb kezemmel megfogtam a madzagról lefüggő borostyánkőből készült ingát és a másik kezem fölé emeltem. Körülbelül tíz másodperc elteltével az inga körözni kezdett a levegőben, amely azt jelentette, hogy meg van közöttünk a harmónia. Ezután feltettem magamban a kérdést: hogyan jelzed, ha erős mágiát érzékelsz? Erre az inga felelete az volt, hogy az órajárásával megfelelő irányba kezdett forogni. Így már teljesen készen álltam a kutatáshoz, miközben a fiúk csendben, teljes figyelemmel kísérték minden mozdulatom. A zsinórt a hüvelyk és a mutatóujjam közé fogtam, úgy, hogy minden ujjam lefelé állt. Ellazítottam magam, és kicsit lejjebb engedtem a csuklóm, mivel fontos, hogy ne legyen egy vonalban a könyökömmel. A térkép jobb sarka fölé emeltem az ingát, majd szépen lassan elindultam vele balra. Türelmesen vártam, hogy mikor fog jelezni az inga. Amikor már majdnem elértem a papír bal sarkáig, megkaptam az első jelet. A területet bekarikáztam egy piros filccel, és így tettem a többi hárommal is, amit a következő öt percben találtam. Utána be is fejeztem a kutatást, mert az inga nem jelzett több helyet, így szépen letettem az asztalra.
- Na, ahogy látom, négy különböző helyszín van, és mivel pont annyian vagyunk, így oszolnunk kell. – vázoltam a tervem.
- Oké. Enyém a Mellon Park, mert azt a környéket jól ismerem. – mondta Henry.
- Én elvállalom a Duquesne Egyetemet. – jelentette be Sam.
- Jó, én a bárt választom. – mondta Dean lelkesen, mire Sammel határozott nemet mondtunk, mivel rögtön eszünkbe jutott, hogy valószínűleg nem a munkára koncentrálna.
- Jól van, na. – mentegetőzött Dean.
- Tied a könyvtár, és enyém a bár. – tisztáztam a dolgokat.
Mindannyian elláttuk magunkat fegyverekkel, és elindultunk a hosszú útra. Deannek könnyű dolga volt, mert ő közlekedhetett autóval. Henrynek se lehet oka panaszra a gyorsasága miatt, de Sam és én mehettünk busszal. Hamar elválltak az útjaink, mert a bár és az egyetem nem egy környéken voltak.
A fárasztó buszutazás után, elgémberedett lábakkal indultam el a szórakozóhely felé. Amíg odafele tartottam, elgondolkoztam azon, hogy lehet, hogy jobb lett volna valami információt szerezni erről a kis helyről, nehogy túl nagy meglepetés érjen, de most már lényegtelen.
Ahogy sétáltam egyre kevésbé gondoltam arra, hogy itt bármi démonit fogok találni, mivel a környék tele volt játszóterekkel, és gyerekekkel. Amint odaértem a bárhoz, kiderült, hogy egy egyszerű kávézóról van szó. Átkoztam magam, amiért nem Deant küldtem ide, hiszen biztos voltam benne, hogy semmit nem fogok itt találni, és a végtelenségig ülhetek itt.
Mindenesetre, azért bementem a közepes méretű presszóba, aminek egész jó hangulata volt, kivétel pár tejszínhab alakú széket. Nyilvánvaló volt számomra, hogy a fiatalabbak szokták igénybe venni, mert a többi épeszű embernek nincs kedve egy olyan valamibe ülni. Így hát szétnéztem a helységben egy üres asztal után kutatva, és végül kiszúrtam egy ablak melletti helyet, amire rögtön lecsaptam. Alig volt időm kényelmesen elhelyezkedni, mert megjelent a pincér.
- Mit hozhatok?
- Egy kávét.
- Tejszínnel?
- Ööö, igen. – vágtam rá gyorsan, hogy végre eltűnjön az irritáló férfi.
Remek helyem volt az ablak mellett, mert így az utcát is könnyedén szemmel tudtam tartani. A kávémat, ami mellesleg nagyon finom volt, pár perc múlva ki is hozták. Miközben rabul ejtett a fekete lötty frissítő íze, a tömeget pásztáztam.
Több mint két órát ültem feleslegesen, mivel semmilyen démoni nyomra nem bukkantam. Nem szólított le senki, olyan szöveggel, hogy „bocsi, most mennünk kell, mert fel kell áldoznunk téged”, ezért úgy döntöttem, hogy elindulok a fogadóba. A visszafele út kevésbé tűnt hosszúnak, mivel időm nagy részét azzal töltöttem, hogy egy gyanús lányt figyeltem. Abban biztos voltam, hogy nem a démon csatlósa, de azt valószínűnek tartottam, hogy ő az, aki ezen a területen mágiával foglalkozik. Ezt onnan tudtam meg, hogy, amikor felszállt a buszra, véletlenül neki mentem, és kiborult a zacskója, amiben rengeteg gyógynövényt cipelt. Persze tudom, hogy sokan használhatnak hétköznapi emberek is ilyesmit, de ő a legkülönlegesebb fajtákat vitte a kis motyójában. Végül semmi szokatlant nem láttam rajta, így arra a következtetésre jutottam, hogy csupán egy ártatlan boszorkány.
Elsőként értem vissza a fogadóba, így kihasználva az időt, edzettem egy kicsit. Amióta eljöttem Clevelandből, hiányozni kezdett a reggeli egy óra futás. Csodával határos módon a hasam egyáltalán nem fájt, sőt a zúzódásnak is nyoma veszett, ellenben a démon fejjel, ami ott éktelenkedett rajta. Próbáltam nem törődni a gondjaimmal, így inkább átöltöztem egy kényelmes göncbe, majd elkezdtem bemelegíteni. Körülbelül negyed órát ugróköteleztem, majd fekvőtámaszokat csináltam. Utána következett a hasizom erősítés, miközben még mindig rettentően örültem, hogy elmúlt a zúzódás nyilalló fájdalma. Miután úgy éreztem, hogy kimozogtam magam, megnyújtottam az izmaim, majd elmentem lezuhanyozni.
A rövidke edzés, és a tusolás után remekül éreztem magam. Már nagyon hiányzott egy kis testmozgás és most végre kiélhettem magam. Miután kijöttem a fürdőből nem sokkal később megérkeztek a fiúk is.
- Na találtatok valamit? – kérdeztem reménykedve.
- Egy perverz öreg nagymamán kívül semmit. – dünnyögte Dean – El akart csábítani a varázserejével, de időben észbe kaptam. Most képzeljétek el, mi lett volna, ha nem? Fúj…
- Na jó, ezt inkább megpróbálom elfelejteni. – mondtam, miközben grimaszoltam – Sam, te ugye rábukkantál valamire?
- Azt hiszem igen. Beszélgettem egy-két egyetemistával, és kiderült, hogy alakult egy hat fős banda csupa olyan tanulóból, akik tanárok kedvencei voltak.
- Voltak? – kérdeztem vissza értetlenül.
- Hát megváltoztak egy kicsit, mivel újabban elkezdték szívatni az alsóbb éveseket, visszaszólnak a tanároknak, pedig előtte szinte nem is szóltak senkihez. A többi diák is felettébb furcsának tartja őket, szóval én rájuk gyanakszom…
- Hát eddig ez tűnik a legvalószínűbbnek. – gondolkodtam el - Ugyanúgy hatan vannak, no meg mi ösztönözné őket, hogy ilyen hirtelen változtassanak a hozzáállásukon?
- Pontosan. Henry te találtál valamit? – kérdezte Sam.
- Semmi különöset. – válaszolta kurtán.
- Hát én meg szívesebben találkoztam volna azzal az öreg nagyival. Az a hely teljesen tiszta volt. Sütött a nap, a gyerekek játszottak a játszótéren… Az inga csupán egy boszorkány csajt jelzett, akibe a buszon ütköztem bele. – magyaráztam.
- Tehát akkor azok a stréber kis egyetemisták lesznek. – tapintott rá a lényegre Dean.
- Hát a logika azt diktálja… - támogattam.
- Azt javaslom, hogy nézzünk szét jobban az egyetemen, és szerezzük meg a gyanúsítottak címét. – mondta Henry, mire mindhárman csak bólogattunk.
Szerencsére most nem kellett buszoznunk, mert rendelkezésre állt Dean fekete kocsija. A két Winchester előre ült, így Henry és én hátul foglaltunk helyet.
Az út nem volt túl hosszú, de a lábaim mégis elgémberedtek egy csöppet. Kikászálódtam a kocsiból és szemügyre vettem az egyetemet kívülről. Szép nagy épület volt, tele diákokkal, mint az lenni szokott. Valahogy mégis rossz érzésem támadt a hellyel kapcsolatban. A kisugárzása tehette talán, de nem voltam benne biztos.
- Na szerintem megint oszolni kéne, mert elég sok idő lenne, míg együtt átkutatnánk ezt a helyet. – javasolta Sam, amibe mindannyian beleegyeztünk.
Nekem az egyetem legalsó szintje jutott, ahol éppolyan rend és tisztaság uralkodott, mint az épület bármely részében. Csendesen sétálgattam a folyosókon, amiken még mindig rengeteg diák mászkált. A nagy sürgés-forgásban észrevettem a földön egy összetört szemüveget, így lehajoltam, hogy fölvegyem. Amikor felálltam, úgy kezdtem tovább sétálni, hogy a szemüveget vizsgálgattam, így neki mentem valakinek.
- Sajnálom. – kértem bocsánatot, amikor ránéztem a srácra.
- Odafigyelhetnél jobban is. Mégis kinek képzeled magad? – kötözködött a fiú, majd ellökött, és tovább indult a folyosón.
Miután felálltam a földről követni kezdtem, hiszen enyhén szólva gyanúsnak tűnt. Könnyű volt elvegyülni a hatalmas tömegben, így nem vett észre egyáltalán. Határozott lépteivel haladt a folyosón, amin egyre csak fogytak el a diákok, mivel az épület egy kihaltabb részéhez érkeztünk. Amikor már egyetlen diák sem volt, megálltam és egy nagy szekrény mögé bújva figyeltem, hogy merre tart a srác. Végül lement egy lépcsőn, így az alagsorba jutott, ahova kis idő elteltével észrevétlenül követtem. A fiú még utoljára szétnézett majd bement egy terembe, ahonnan hangok szűrődtek ki. Óvatosan odasettenkedtem és benéztem az ajtó üveg részén.
Öt fiú tartózkodott a teremben, ahol rengeteg gyertya égett, és egy furcsa jel volt felrajzolva a padlóra. Két fiú kisétált a képből, majd egy minden erejével szabadulni akaró lánnyal tértek vissza. Rögtön leesett, hogy áldozni készülnek, mivel az egyik fiú egy jó nagy kést tartott a kezében. A helyzet megmagyarázta a szemüveget is, amely minden bizonnyal az ártatlan lányé. Már be akartam rontani, hogy segítsek az áladozaton, de ekkor valaki hirtelen megragadott hátulról és magához húzott.
- Már vártunk téged Kate. – mondta egy ismerős hang, miközben próbáltam kibújni a szorításából.