8. fejezet

Ledöbbentem, amikor megláttam, hogy beléptek a bárba a tegnapi idióták. Tudtam, hogy újra találkozni fogunk velük, de hogy ilyen hamar arra igazán nem számítottam. Hatan voltak, mindannyian fekete bőrcuccba öltözve, ahogy az a motorosokhoz illik. Beléptek a helységbe, de látszott rajtuk, hogy nem éppen biliárdozni jöttek ide. Minket kerestek, amihez ebédelés közben nem volt túl sok kedvem. Amikor kiszúrtak minket, rögtön elindultak felénk. Feltápászkodtam az asztaltól, és határozott léptekkel a bandavezér elé álltam, aki nem volt sokkal magasabb nálam, de kigyúrt teste miatt mégis okot adott arra, hogy féljek tőle.
- Örülök, hogy újra látlak. – szólalt meg a maga mély és morgó hangján.
- Ezt sajnos nem viszonzom. – válaszoltam neki.
- Jaj Kate, nézd, hogy rohan az idő. Mennünk kell. – sürgetett Dean, amikor hirtelen megjelent mellettem, és megpróbált elráncigálni.
- Sajnálom, de a lánynak maradnia kell. – jelentette ki a bandavezér – De ha te félsz, akkor menekülj csak. Rád úgy sincs szükségünk…
- Az egyetlen, aki fél, az te vagy. – mondta Dean, miközben abbahagyta a karom rángatását és közelebb lépett az ellenszenves férfihez.
- Jobb, ha félre állsz haver, különben megbánod. Nekünk csak a lányra van szükségünk.
- És megtudhatnám, hogy miért? – kérdeztem türelmetlenül.
- A képességeid miatt.
- És mit kezdetek vele? – faggattam, miután magamhoz tértem a döbbenettől, hiszen nem gondoltam volna, hogy tudnak rólam ilyen dolgokat.
- Később mindent elmagyarázunk, de most velünk kell jönnöd. – mondta a nagydarab fickó, majd felkapott a vállára, mint egy zsákot, és elindult kifelé.
Teljes erőmből rugdostam a hasát, ami körülbelül annyira lehetett hasznos, mint, egy sziklát kenőkéssel vagdosni. Persze ezerszer jobbnak tűnt, mintha nyugisan a vállán utazgatnék. Ahogy haladtunk kifelé, fokozatosan erősebben próbálkoztam, míg nem hirtelen megálltunk. Hallottam, hogy kinyílik az ajtó, de sajnos, hogy ki lépett be rajta, azt nem láttam, mert háttal voltam. Viszont abban teljesen biztos voltam, hogy valami ijesztőnek kellett lennie, ha ez a hat fickó, így ledermed tőle.
- Hé, mi történt? – kérdeztem, miután leálltam a kapálózással.
Még Dean és Sam is értetlen fejet vágott, szóval nem igazán tudtam elképzelni, hogy mi van a hátam mögött.
- Te meg mit keresel itt? – kérdezte a bandavezér.
- Nem elég nyilvánvaló? – mondta egy ismeretlen férfihang, majd csak annyit észleltem az eseményekből, hogy, aki eddig olyan erősen tartott, most hirtelen elengedett. Leestem a földre, miközben értetlenül néztem a motorosok főnökét. Elkerekedtek a szemeim, amikor rájöttem, hogy egy kés állt ki a homlokából, ahogy a többi rossz fiúnak is.
- Hm, szép dobás. – szaladt ki a számon az idegességtől.
- Köszönöm. – szólalt meg hirtelen az idegen férfi mellettem, akiről eddig azt hittem, hogy az ajtóban állt.
Fekete bőrkabátot viselt, egy sötét színű inggel, és nadrággal. A bőre sápadt volt, és teljesen eltért a haja színétől, amely a válláig lógott. A férfi, aki nem mellesleg, szinte már gyönyörű volt, kecsesen nyújtotta felém a falfehér kezét. Ekkor jöttem rá, hogy az illető egy vámpír, méghozzá az, akit az egyik látomásomban láttam. Udvarias volt tőle, hogy segíteni akart felállni, de én mégis a saját erőmből tápászkodtam fel, mégha iszonyatosan is fájdalmas volt.
- Ki vagy te? – kérdezte a hátam mögül Sam.
- Henrie Thompson. És ti kik vagytok?
- Sam és Dean Winchester. Ő pedig Katherine Robertson. – mutatott be minket Dean – Azt hiszem, lenne egy kis megbeszélni valónk, de jobb lesz, ha innen lelépünk. – tanácsolta, miközben szétnézett a bárban.
A földön hat, nem éppen étvágygerjesztő hulla a feküdt. Az a szerencse, hogy csak egyetlen szemtanú volt, és az is csak az öreg pénztáros bácsika.
- Én elintézem a pénztárost, ti gondoskodjatok ezekről. – mondtam, miközben a holttesteket néztem, majd elindultam a kasszához.
A mágiámnak volt egy olyan része, amit nem szívesen használtam. Képes voltam belelátni mások múltjába, jelenjébe, és jövőjébe, valamint el is tudtam venni az emlékeiket. Az utóbbit nem igazán használtam, mert rendkívül tisztességtelennek tartottam. Az, hogy engedély nélkül ilyet tegyek egy emberrel, nagyon ütközött az erkölcseimmel, viszont jelen esetben nem tehettem mást.
Odaálltam az idős férfi elé, és belenéztem a szemeibe. Nem tartott sokáig, amíg a szemkontaktuson áttörve bejutottam az elméjébe. Gondolatok és emlékek ezreivel találtam szembe magam, de nekem csak egyre volt szükségem. A külvilágot teljesen kizárva magamból, arra az egyetlen emlékre kezdtem összpontosítani. Amikor megtaláltam, visszarántottam magammal a valóságba, így az teljesen szerte foszlott, mint a köd.
Amint megszakítottam a szemkontaktust, az idős férfi elájult, de még idejében sikerült elkapnom a vállánál fogva. Kicsit ráhajoltam a pultra, így sikerült a kassza mögött lévő székbe ültetnem. Egy csöppet sem aggódtam a férfi miatt, mert tudtam, hogy öt perc után magához fog térni. Valószínűleg azt hiszi majd, hogy elszundított vagy ilyesmi.
Amikor hátra fordultam, már minden holttest nyom nélkül eltűnt. A fiúk hátul a sarokban, egy négyszemélyes, kerek asztalnál ültek, újdonsült ismerősünkkel, aki minden bizonnyal többet tud, mint mi.
- Kate mit csináltál az előbb? – faggatott Dean.
- Ne akard tudni. Inkább legyen elég annyi, hogy nincsen szemtanúja ennek az eseménynek. – válaszoltam, miközben leültem az egyik székre.
- Oké. Akkor térjünk vissza ehhez az egyre bonyolultabb ügyhöz.
- Remek ötlet. – támogattam – Szóval azt kizárhatjuk, hogy ezek a fickók démonok voltak.
- Démonok? – kérdezte nevetgélve Henry – Hogy jutott eszetekbe ilyesmi?
- Mondjuk, az a módszer, ahogyan megszöktek a börtönből.
- Azt a biztonsági őr tette, de már…
- Megölted. – fejeztem be a mondatát.
- Pontosan. Honnan tudtad? – érdeklődött Henry.
- Látomásomból, de ez most lényegtelen, inkább meséldd el részletesebben, hogy mit tudsz erről az ügyről.
- Rendben. Tehát már régebb óta nyomozok ezek után a fickók után. Nevezhetjük őket egy szektának is, azok alapján, amiket tettek. Például azt a rejtélyes gyilkosságot, ami miatt lecsukták őket, tényleg ők követték el. Hogy miért tesznek ilyesmit? Ezt az információt már nehezebben derítettem ki, szóval becsüljétek meg. Tehát, az a bizonyos gyilkosság egy áldozat volt egy démonnak, akit közösen szolgáltak. Ez a bizonyos munkájuk úgy zajlott, hogy ha valamit teljesítettek a démonnak, akkor kaptak cserébe valamit, mint például az erejüket is. Ja, és azt ki ne felejtsem, hogy az éjjeli őr is hozzájuk tartozott. Az ő segítségével szabadultak ki a börtönből.
- De akkor tulajdonképpen embereket öltél. – szóltam közbe.
- Ez igaz, de azt ne feledjük, hogy milyen embereket… Tulajdonképpen már nem voltak önmaguk, hiszen a démon irányítása alá kerültek. Csak szívességet tettem nekik.
- Szerintem lett volna más módja annak, hogy megmentsük őket, de most már mindegy. – mondtam dühösen.
- És azt tudod, hogy merre van a démon? – kérdezte Sam.
- Ha igen, akkor szerinted itt ülnék? Amúgy ez az ügy egyetlen buktatója… Az a szemét dög mindig más alakot öltött, és mindig máshol. Emiatt egyáltalán nem lehet a nyomára akadni.
- Ez így tényleg elég nehéz. – mondta Dean.
- Na és a sebezhetősége? – kérdeztem.
- Annyi tudok, hogy a csatlósai nélkül meggyengül, de másról még nem szereztem tudomást. – mondta Henry.
- Tehát most csak arra vagyunk képesek, hogy megkeressük az új szolgáit, és az egyiküket túszul ejtjük. Így szerezhetünk információkat. – tanácsoltam.
- Azért én megpróbálok valamilyen ismertetőt keresni a démonról, hátha ráakadok valamire. – ajánlotta Sam.
- Akkor most egy csapatban dolgozunk? – kérdezte Henry.
- Hát, ha már egy ügyön dolgozunk, akkor tartsunk össze. – válaszolt Dean.
- Ja, ez egyértelmű. Mára szerintem fejezzük is be ezt a megbeszélést, viszont holnap nyomozzunk együtt. – javasoltam, mivel már enyhén kimerített ez a hosszú nap.
- Jó ötlet. Találkozzunk itt reggel kilenckor. – mondta Dean.
- Rendben. – egyezett bele Henry – Akkor, viszlát honlap! – köszönt el, majd kivételesen emberi tempóban ment el.
- Én megyek, és utána nézek ennek a démonnak. - mondta Sam, majd elment.
- Kate… - kezdte Dean teljes komolysággal – még van egy befejezetlen ügyünk… Le kell játszanunk a biliárd partit. – mondta, és odasétált a biliárdasztalhoz.
Azt hittem valami komolyabb dolgot fog mondani, de a végén megkönnyebbülés mellett rájöttem, hogy Dean mégis csak Dean. Nem várhatok mást tőle. Utána mentem, majd ugyanúgy, mint tegnap este pénzfeldobással döntöttük el, hogy ki kezdi a játékot. Megint neki volt szerencséje, így már el is kezdte a golyók lődözgetését. Egész jó formában volt, mert majdnem egy kör alatt belőtte az összeset, amit neki kellett, de végül elhibázta. Én voltam soron, így megfogtam a dákóm, és célozgatni kezdtem a golyókat. Nekem sem volt okom panaszra, mert egy menet alatt belőttem mindet, majd elérkeztünk, ahhoz a részhez, ahol tegnap félbe szakítottak. A feketenyolcast kellett belőnöm. Elég egyszerűnek tűnt, de meglehetősen rá kellett hajolnom hozzá az asztalra. Becéloztam a golyót, de ekkor Dean megszólalt:
- Hm, jó a segged. – amint meghallottam ezt a mondatot, elbénáztam az ütést is, mire a fiú nevetésben tört ki. – Én nyertem. – jelentette be.
- De, ez csalás! – háborodtam fel.
- Nem is! Te is beszéltél hozzám néha.
- Jó, de nem azt mondtam, hogy jó a segged.
- Pedig mondhatnád.
- Na jó, de az ivóversenyt csak azért is megnyerem! – mondtam, és el is foglaltam az egyik széket a pultnál.
Dean kényelmesen elhelyezkedett a mellettem lévő kis ülésen. Hamarosan megjelent előttünk a pincér fiú, aki huncut kis mosolyokat közvetített Dean felé. Eszembe jutott, hogy milyen büszke volt tegnap este, amikor beállított a telefonszámával. Alig bírtam visszatartani a nevetésem, de végül sikerült megállnom, mivel Dean megrúgta a bokám. Egy-egy üveg sörrel nyitottuk meg az előre láthatólag hosszú versenyt, amivel hamarosan végeztünk is. Ezután következtek volna az erősebb italok, de szúró fájdalmat kezdtem érezni a sebemben.
- Ezt inkább halasszuk el máskorra. – mondtam, miközben lemásztam a székről.
- Kate ugye tudod, hogy ez mit jelent? – tette fel a kérdést Dean – Azt, hogy én nyertem. – mondta és diadalittasan felnevetett.
- De ez nem számít vereségnek, mivel csak időt…- fejeztem volna be a mondatot, de a zúzódásnál lévő bőr, mintha égni kezdett volna. A fájdalom olyan erősen tört rám, hogy képtelen voltam állva maradni, így összeestem. Dean erős karjaiban tértem magamhoz, amikor éppen az ágyamba tett bele.
- Jobban vagy? – kérdezte, miközben Sam a háta mögött ácsorgott.
- Azt hiszem…
- Meg kéne nézni a zúzódásod. – tanácsolta Dean.
Már nem érdekelt, hogy Sam is meglátja a sérülésem, így szó nélkül fel húztam egy kicsit a pólóm, hogy jól láthatóvá tegyem. Dean és Sam elkerekedett szemmel nézték a hasam. Tudtam, hogy nem egy szép seb, de mégis érdekelni kezdett, hogy miért bámulják így. Kíváncsian vetettem egy pillantást a hasamon lévő zúzódásba, amibe beleégett a ma délelőtt látott démon feje…