50. Ábrahám alkudozik az Úrral

– Amikor Ábrám apja, Terach elindult Úr városából, magával vitte Lót nevû unokáját is, aki Ábrám unokatestvére volt. Ettôl kezdve Ábrám és Lót együtt vándoroltak. Nyájaik azonban akkorára növekedtek, hogy pásztoraik gyakran összevesztek. Ábrám ezért azt ajánlotta, amikor visszatértek Egyiptomból, „Ne legyen vita köztem és közted, hiszen testvérek vagyunk. Válj el tehát tôlem, ha te balra mégy én jobbra, ha te jobbra mégy én balra.” Lót látta a hegyrôl a Jordán folyó egész síkságát, amely olyan volt, mint Isten kertje. Lót tehát a Jordán egész síkságát választotta. Ábrám pedig Kánaán földjén lakott.

A Jó Isten ekkor ígérte Kánaánt Ábrahámnak és utódainak és akkor ígérte meg azt is, hogy Sára, egy év sem telik bele, fiút szül majd.

Ez az ígéret megismétlôdött akkor is, amikor egy forró napon Ábrahám sátra bejáratánál üldögélt, felpillantott és három férfi állt elôtte. Ábrahám azonnal felismerte az Urat és kísérôit. A zsidó szokások szerint azonnal vizet hozatott, hogy megmoshassák lábukat, az árnyas fa alá invitálta vendégeit és gondoskodott megvendégelésükrôl. Sára eközben a sátor bejáratánál hallgatózott. Az Úr azt mondta Ábrahámnak:

– „Egy év múlva, ha erre járok, már fiad lesz Sárától”.

Sára nevetgélve hallgatta és magában azt mondta: Most legyen még szerelmi örömöm, amikor már megöregedtem? Az Úr elôtt azonban semmi sem marad rejtve és így szólt Ábrahámhoz:

-” Miért nevet Sára és miért gondolja: Valóban szülni fogok még, jóllehet öreg vagyok? Van, ami az Úrnak lehetetlen?”

– Aha! Akkor ezért volt lehetséges Sára nénibôl kívánatos húgot csinálni?

– Látod, ez lehetséges. A három férfi azonban nem azért jött, hogy megerôsítse az Ábrahámnak tett korábbi ígéretet. A Jordán völgyében volt két város, Szodoma és Gomorra, amelyekben az emberek nagyon rosszak voltak és vétkeztek Isten ellen. Ôk most azért jöttek, hogy személyesen gyôzôdjenek meg arról, valóban bûnnel telített-e ez a két város. Ha igen, az Úr terve az volt, hogy elpusztítja mindkét várost lakóival együtt. Ábrahám elkísért ôket és megpróbált közbenjárni érdekükben. Ráadásul Szodomában lakott unokatestvére Lót is.

– Uram! Valóban el akarod pusztítani a gonoszokkal együtt az igazakat is? Talán akad ötven igaz ember. Kérlek, értük kegyelmezz meg a többieknek is. Az Úr megígérte a kegyelmet. Valószínû, hogy mindketten tudták, nem lesz annyi igaz ember, mert Ábrahám tovább alkudozott. Ha csak negyvenöt lesz, ha csak negyven, ha csak harminc, ha csak húsz, ha csak tíz lesz? Az Úr megígérte, akkor is megkegyelmez a városoknak és eltávozott. Ezek után a két angyal megérkezett Szodomába és azonnal Lóttal találkozott, aki a jó zsidó szokások szerint fogadta vendégeit. Az angyalok tapasztalhatták, milyen romlott a város. „Még nem tértek nyugovóra, amikor a város férfiai, fiatalok és öregek, az egész nép az utolsó férfiig körülvették a házat” és követelték, adja ki Lót a vendégeit. Lót nem adta. Az erôszakoskodóktól csak úgy tudtak szabadulni, hogy a vendégek vaksággal verték meg a támadókat, így azok nem találták meg Lót házának bejáratát.

– Álljunk csak meg? A házat körülvevôk között voltak nôk és gyermekek is?

– Errôl nem szól az írás.

– Közöttük is mindenki bûnös volt a férfiakkal együtt, az újszülöttek és a csecsemôk is? A kislányok és az öreg nénikék is?

– Errôl sem szól az írás.

– Azt hiszem igaza volt Jézusnak. Ezek nem ismerik igazán az Atyát…Itt valamit félremagyaráznak…

51. Lót menekülése.

– Azt mondta a bátyánk, ne kérdezzük tôle, honnan lett a tûz- és kénesô.

– Miért?

– Azt mondta, mert nem tud rá válaszolni, hiszen Szodoma és Gomorra környékén sehol sincs vulkán.

– De kén- és tûzesô volt?

– Ja persze! Hát még el sem mondtam, hogyan pusztult el a két város…

Amikor hajnalodott, az angyalok siettették Lótot, hogy hozzátartozóival együtt meneküljön a városból, mert el fogják pusztítani. Azt tanácsolták, ha van a városban más hozzátartozója is, azokat is hívja és vigye magával.

– Volt neki hozzátartozója?

– Csak két veje volt, pontosabban két lányának a két vôlegénye, de azok azt hitték tréfál velük Lót és nem hitték el a város közelgô pusztulását, ezért nem mentek velük.

– Ezért a kis hitetlenségért el is pusztultak?

– El bizony! Az angyalok azt mondták Lótnak, siessen a hegyek közé, de ô inkább a közeli városkába, Coárba akart költözni. Jó, mondták az angyalok, költözz oda, csak siess már, mert amíg biztonságban nem leszel, mi nem pusztíthatjuk el a várost és vissza se nézzetek, mert szörnyû lesz a két város pusztulása. Gyorsan kivezették Lótot, feleségét és két lányát a városon kívülre. Éppen felkelt a nap, amikor jött a tûz- és kénesô, Lót pedig, felesége nélkül megérkezett a városba.

– Hova lett a felesége?

– Nem fogadott szót, visszanézett és sóbálvánnyá változott.

– Mert kíváncsi volt?

– Igen. Ez lett a büntetése.

– Kérdezni szabad?

– Csak azt ne kérdezd, amit a bátyánk megtiltott.

– Mert akkor én is sóbálvánnyá változom?

– Dehogy is, te csacsi! Nem egyforma minden kíváncsiság és nem egyforma minden tilalom. Ha valamit Isten tilt meg, azt nem szabad megszegni. Ha megszeged, annak a következményei is súlyosabbak.

– Ezt tudom, Éva kíváncsisága miatt vagyunk itt, Lót felesége pedig még itt sincs, mert kíváncsisága miatt sóbálvány lett.

– Azt mondta a bátyánk, elôbb kell gondolkozni, még mielôtt a tilalmat megszegnénk.

– No de, ha nem tudunk gondolkozással sem rájönni honnan lett a kén és tûzesô?

– Akkor arra kell gondolnod, amit az Úr mondott Sárának: Van-e valami ami az Úrnak lehetetlen? Ábrahám is kíváncsi volt, mert kiment arra a helyre, ahol elvált az Úrtól és lenézett Szodomára és Gomorrára. De már csak azt látta, hogy a városok helyén a földbôl füstgomolyag száll fel, amely hasonlított az olvasztó kemence füstjéhez.

– És ô nem vált sóbálvánnyá?

– Ô nem, mert neki senki sem tiltotta meg, hogy megnézze, mi lett a büntetés eredménye.

– Aha! Tehát kérdezni, nézni szabad, de ha megtiltják, akkor már nem.. Megkérdezem azért a bátyánkat, itt nem a szabályok miatt pusztult-e el a két város, mint amikor a vízözön volt, csak az egészet ráfogják a Jó Istenre. Én bizony, úgy érzem, igaza volt Jézusnak, nem ismerték igazán az Atyát…

52. Ábrahám áldozata

– Be jó apu, hogy te jöttél! Most milyen történet következik?

– Azért jöttem, mert az egész Bibliában egyedülálló égôáldozatról lesz szó. A mi Jóságos Istenünknek ugyan mutattak be égôáldozatot, de soha senkinek eszébe sem jutott, hogy embert áldozzon fel az oltáron. Más, korabeli képzelt Istenek oltárán bizony gyakori volt az emberek feláldozása. Ma már ismerjük, hogy a görögöktôl a Dél-Amerikában élt majákig megszámlálhatatlan sokasággal áldoztak fel embereket, fôképpen fiatal lányokat. A Kréta szigetén élô Minotaurusznak, a bikafejû szörnyetegnek is leányokat kellett küldeni áldozati ajándékként és a maják is kegyetlen áldozatokat mutattak be fiatal lányokkal.

– A mesében is van ilyen, amikor a gonosz sárkánynak áldozzák fel a lányokat, amíg nem jön egy hôs vitéz, egy kóbor királyfi és le nem gyôzi a sárkányt.

– Sajnos voltak hosszú évszázadok, évezredek, amikor ez nem volt mese. A mi Istenünknek áldozati ajándékként az elsôszülött fiúkat ajánlották fel, de nem égôáldozatul, hanem Isten szolgálatára, papi teendôk ellátására. Ez a szolgálat inkább kedvezô, mint hátrányos volt a fiúkra nézve. Isten rendelése szerint még ezt az áldozatot is meg lehetett váltani.

Ezért teljesen egyedülálló, amikor Isten próbára akarta tenni Ábrahámot és így szólt hozzá:

– „Vedd egyetlen fiadat, akit szeretsz, Izsákot, menj Morija földjére s ott mutasd be égôáldozatul azon a hegyen, amelyet majd megnevezek neked.”

– És Ábrahám ment?

– Másnap reggel Ábrahám korán fölkelt, fát hasogatott az égôáldozathoz, fölnyergelte szamarát, szólította két szolgáját és magával vitte fiát Izsákot, és elindultak. Három napig mentek, mentek, amíg Ábrahám meglátta a hegyet, amit az Úr megjelölt. Akkor a szolgákat otthagyta a szamarakkal, maga pedig Izsákkal elindult. Izsák vitte a fát, Ábrahám pedig a kést és a tüzet. Izsák megkérdezte apját:

– „Lám itt a tûz és a fa, de hol a bárány az égôáldozathoz?”

– Ábrahám azt válaszolta, Isten majd gondoskodik bárányról és mentek tovább.

Amikor megérkeztek a helyre, amelyet Isten mondott Ábrahámnak – én voltam ott, láttam a követ, ahol mindez a hagyományok szerint megtörtént, – Ábrahám oltárt épített, az oltárra rakta a fát, megkötözte fiát és a fára tette.

Ne sírj angyalkám! Nem öli meg a fiát! Amikor már emelte a kést, az Úr angyala rászólt, hogy ne ártson a fiának. „Most már tudom, féled az Istent és egyetlen fiadat sem tagadod meg tôlem” Ábrahám föltekintett és meglátott egy kost, amely hibátlan volt és szarvával beakadt a bokorba. Ezt a kost áldozta fel égôáldozatul a fia helyett. No ne sírj! Látod? A Jó Isten mindenkire vigyáz!

– Apu! Ez nagyon rossz próbatétel volt. Te szereted a Jó Istent?

– Nagyon szeretem.

– Engem is szeretsz?

– Téged is nagyon szeretlek.

– Ha a Jó Isten kérné, hogy áldozz fel, feláldoznál?

– Nem. Nem áldoználak fel. Jézus segített bennünket abban, hogy ha azt érezném, ilyen kérés érkeznék hozzám, az egészen biztos csak elhallás lehetne.

– De ha nem lenne elhallás, ha téged is próbára akarna tenni?

– Akkor én elbuknék a próbán, mert nem emelnék kezet rád.

– Nagyon jó, hogy a Jó Isten nem kér ilyen próbát és az is nagyon jó, hogy te ennyire szeretsz. Most akkor mondd, hogy szép álmokat angyalkám és én nagyon nyugodtan alszom majd.

53. Nyugodtan aludtál?

– Jól aludtál? Nyugodt álmod volt?

– Nagyon jól aludtam és azt hiszem nem álmodtam semmit. Te is jól aludtál?

– Nagyon keveset aludtam, felkavartál a tegnapi kérdéseiddel.

– Te Apu! Csak nem változtattad meg a véleményedet? Hát mégis feláldoznál?

– Nem! Nem áldoználak fel. Ettôl továbbra is nyugodtan alhatsz. Csak eszembe jutottak gondolatok a Prédikátorok és a Bölcsességek könyvébôl

– Nekem is elmondod ezeket?

– A dolog nem olyan egyszerû…

– … elmondod vagy nem mondod?

– mégis elmondom, bár éppen arra figyelmeztet az egyik érdekes gondolat, hogy mindennek meg van a maga ideje az ég alatt, így van ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak.

– Akkor most legyen ideje a szólásnak.

– Az is olvasható a Prédikátorok könyvében, hogy” Ne szóljon elhamarkodottan a szád, és a szíved ne siessen a szóval Isten elôtt,…Mert ki tudná elôre megmondani, hogy mi lesz? Nincs ember, akinek ez hatalmában volna,… senki sem ura a halál napjának.”

– Akkor lehet ideje annak is hogy feláldozzál?

– Mai ismereteim szerint az a legkisebb veszély, hogy a Jó Isten kérne tôlem ilyen áldozatot. De mit teszek majd, ha nagy leszel és bejelented, hogy ejtôernyôs, vagy mûrepülô akarsz lenni? Ha autóversenyzô, rendôr, tûzoltó vagy katona, ha légtornász, ha mélytengeri búvár akarsz lenni, esetleg vadakat terelô juhász, cirkuszi állatszelídítô? Vállalhatjuk-e a kockázatát egy repülôútnak? Naponta milliók ülnek repülôre, hajóra, vonatra, szállnak be autójukba, ülnek motorra, kerékpárra, lóra, mert abban bíznak, úgysem éri ôket baj. Ha gyógyíthatatlan, fertôzô betegségeket gyógyító orvos akarsz lenni? Ha az életedet nem Istenért akarod kockáztatni, hanem a pillanatnyi sikerért, a másik ember megmentéséért, vagy hazafias kötelességbôl a hazádért? Akkor is ilyen határozottan jelenteném ki, hogy nekem drágább az életed, mintsem megengedjem a veszélyes sportok, foglalkozások vállalását?

– Ha meg semmit sem engedsz meg, akkor megöl az unalom.

– Végül így is feltehetjük a kérdést: Istennek áldozzam-e az életemet, vagy inkább az unalomnak?

– Ha áldozat nélkül nem lehet, akkor természetesen Istennek.

– Bízzunk abban is, hogy okoskodásunkat is megbocsátja a Jó Isten. Áldozatvállalás nélkül ugyanis nem lehet élni. Arra kell törekedni, hogy vállaljunk áldozatot, mindig ha kell, de lehetôleg ne váljunk áldozattá. Bíznunk kell Istenben, hogy áldozatvállalásaink során mindig idôben érkezik majd a kos, amely felment bennünket az áldozattá válás gyötrelmeitôl. Bízzunk Isten könyörületességében és kíméletében, hiszen ô még azokkal a kegyetlen gyermekgyilkosokkal, azokkal a szülôkkel is kíméletes volt Kánaánban, akik saját kezükkel gyilkolták a gyámoltalan lelkeket.

– Ilyen is volt?

– A Bölcsességek könyve azt írja voltak ilyen „szégyenletes varázslataik és gyalázatos titkos szertartásaik”.

– Apu! Ugye nagyon jó, hogy Jézus megmutatta nekünk a szeretô, a jóságos, a kíméletes Istent?

– Azt hiszem, ez a legjobb…

54. Ismét megjelent

az Úr angyala

– József már nagyon várta ezt az álmot.

– Újra jött az Úr angyala?

– Igen és így szólt Józsefhez:

– „Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját és menj Izrael földjére, mert meghaltak, akik a gyermek életére törtek.”

– Azonnal indultak?

– Amikor menekültek, akkor azonnal indultak, amint az angyal szólt. Most azonban már nem lehetett olyan egyszerûen elindulni. El kellett adniuk a házukat a benne lévô berendezési tárgyakkal együtt. József befejezte azokat a munkákat, amelyeket ácsként elvállalt, majd a szerszámait is eladta. A „fogd a gyermeket” sem volt olyan egyszerû, mint akkor, hiszen Jézus már nagy fiú volt, nem kellett „fogni” annál inkább fogni kellett testvéreit. Meg kellett tudni, mikorra szervezôdik karaván, melyhez csatlakozva elindulhatnak Názáretbe. Az angyal ugyanis figyelmeztette Józsefet, legyen óvatos, mert Jeruzsálemben Heródes egyik életben hagyott fia, Archelausz uralkodik, ezért Jeruzsálemtôl távol ismét Názáretben akartak letelepedni. Ez azt jelentette, hogy Migdóltól közel háromszáz kilométert kell utazniuk, amíg Názáretbe érkeznek.

– Volt közvetlen karaván Názáretbe?

– Azt mondta a bátyánk, az akkori utazást úgy képzeljük el, mintha nem volna menetrend a vonatok számára. Aki elindult, annak fogalma sem volt arról, mikor érkezik meg a céljához. Nem lehetett tudni, lesz e azonnal olyan karaván, amelyre „át lehet szállni”. A bátyánk megmutatta a térképen – nézd csak, itt van a Bibliában, – hogy elôször olyan karavánt kerestek, amellyel Gázáig eljuthatnak. Ha szerencséjük volt, találhattak olyan karavánt is, amely Cezareába igyekezett és akkor ahhoz csatlakozhattak. Onnan még karavánt kellett keresni, amely Tiberiász felé indult és attól már csak Názáret mellett kellett búcsút venni.

Azt mondta a bátyánk, ezek olyan utazások voltak, amelyeken nem lehetett elôre feladni a csomagokat. Józsefnek szamarakat kellett vásárolnia, vagy tevéket bérelnie tevehajcsárokkal együtt, és minden állomáson le, majd elinduláskor újra vissza kellett pakolni a csomagokat. Ezért adott el József mindent Migdólban, hogy minél kevesebb csomaggal utazzanak. Legkönnyebben a pénzt lehetett szállítani, de arra nagyon kellett vigyázni, mert ha rablók jönnek, még az életüket is elvehetik! Ezért is utaztak karavánokban, hogy sokaságukkal elriasszák a rablókat.

Nagy volt a csábítás, hogy kerülô utat tegyenek és útba ejtsék Jeruzsálemet. A zsidóknak minden évben legalább háromszor fel kellett keresniük Jeruzsálemben a templomot, hogy áldozatot mutassanak be az Úrnak. Mózes törvénye szerint „Soha ne gyere üres kézzel,” azaz elô volt írva, milyen ajándékot kell a különbözô alkalmakkor hozni. József és családja már évtizede nem tudott eleget tenni a törvénynek, nem kereshette fel a templomot. Most mégis úgy döntöttek Máriával, hogy elôbb mindenükkel érkezzenek haza Názáretbe és majd onnan keressék fel csomagok nélkül, csak gyermekeikkel és az ajándékaikkal az Úr templomát. Izraelben, mint már Zakariás történeténél elmondtuk, csak ez az egy templom volt. Zsinagóga azonban több is volt, itt ismerkedtek a Tórával, tudós rabbik tanították a többieket Mózes törvényeire, de ezekben áldozatot nem mutattak be, ezek nem voltak templomok.

– Szerencsésen megérkeztek Názáretbe?

– Vigyázott rájuk a Jó Isten. A gyerekek nagyon élvezték az utazást, hiszen még autóban, vagy vonaton utazni is érdekes, képzelheted, milyen izgalmas volt akkor tevén, szamáron utazni végig Kánaánon. Szerencsésen hazaérkeztek.

55. A tizenkét éves Jézus

a templomban

– Visszatelepülésük után valószínûleg többször is elutaztak Jeruzsálembe, erre utal Lukács evangélista, amikor azt írja, „Szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvéti ünnepekre.” Ahogy mi a bátyámmal kiszámoltuk, amikor Jézus tizenkét éves volt, másodszor vagy harmadszor lehetett húsvétkor Jeruzsálemben. Különös örömmel ment a templomba, hiszen földi értelemben is közvetlen közelségben érezhette magát az Atyához. Jézus a maga tizenkét évével nagyfiúnak számított. Így fordulhatott elô, hogy amikor a húsvéti ünnepek után elindultak vissza Názáretbe, nem vették észre, hogy Jézus nincs velük. Jézus már bizonyára nem a szamáron ülve utazott, mint a kicsik, hanem a többi nagy fiúval hol itt, hol ott tûnt fel a karavánban gyalogosan. Az elsô napon tehát nem is keresték ôt a szülei, hiszen sokan utaztak együtt rokonok és ismerôsök. Másnap azonban, amikor kiderült, hogy közöttük sincs, Mária és József visszafordultak Jeruzsálembe, keresni Jézust.

– Én azonnal a templomba mentem volna megkeresni ôt.

– Elindulásuktól számítva a harmadik napon érkeztek vissza Jeruzsálembe, természetesen elmentek a templomba is és ott találták Jézust, ott ült a tanítók között, kérdezte ôket és beszélt velük.

Mária és József meghatódva figyelték egy darabig, ahogyan Jézus és a tanítók beszélgettek. József nagyon büszke volt Jézusra, hiszen nagy tudását abból is meríthette, amit tôle hallott. Amikor menekültek, nem vihettek magukkal szent iratokat.

– Volt nekik?

– Hát ez az! Azt mondta a bátyánk, nem is nagyon lehetett nekik ilyen, hiszen akkor még nem ismerték a könyvnyomtatás módszereit. A leírt gondolatok úgy terjedhettek, hogy kézírással lemásolták hosszú papirusztekercsekre. Van itt a Bibliában egy kép, amelyen a Tóra-tekercs hossza negyven méter. Akkor ugyanis még a könyvkötést sem ismerték. Jó ha egy-egy zsidó közösségben egy-egy ilyen tekercs volt. Ezt a zsinagógában tartották és ott a tanítók ebbôl tanították a közösség tagjait Mózes törvényeire.

Migdólban valószínûleg nem volt zsinagóga, Jézus tehát Józseftôl és Máriától tanulhatott meg mindent. Gondolhatod, ôk milyen gondosan tanították Jézust, hiszen tudták a Megváltót tanítgatják. Visszaérkezésük után Jézus már a názáreti zsinagógában is tanulhatott. Tudjuk, hogy ott volt ilyen Tóra-tekercs, hiszen késôbb Jézus maga is tanított belôle a zsinagógában.

– Megdicsérték Jézust mostani okosságáért?

– Nem. Mária kérdezte meg tôle: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Lásd, apád és én szomorúan kerestünk.” Jézus válasza igazai kamasz és Isten Fia válasz volt:

– Azt mondta: „De miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgában kell fáradoznom?”

– József és Mária ôrizték a király titkát és úgy tettek, mintha nem értenék igazán Jézus válaszát. Kézen fogták tehát, és ô engedelmesen követte ôket. Nem véletlenül írta róla Lukács evangélista, hogy tovább „gyarapodott bölcsességben, korban s Isten és emberek elôtti kedvességben.” – ami egy kamasznál nagy szó!

– Mirôl beszélgetett Jézus a tanítókkal?

– Látod, ezt nem tudjuk. Még a bátyánk sem tudta kitalálni.

– Kérdezzük meg aput, ô talán tudja.

– Holnap akkor mi is jövünk történetet hallgatni.

50. Ábrahám alkudozik az Úrral

– Amikor Ábrám apja, Terach elindult Úr városából, magával vitte Lót nevû unokáját is, aki Ábrám unokatestvére volt. Ettôl kezdve Ábrám és Lót együtt vándoroltak. Nyájaik azonban akkorára növekedtek, hogy pásztoraik gyakran összevesztek. Ábrám ezért azt ajánlotta, amikor visszatértek Egyiptomból, „Ne legyen vita köztem és közted, hiszen testvérek vagyunk. Válj el tehát tôlem, ha te balra mégy én jobbra, ha te jobbra mégy én balra.” Lót látta a hegyrôl a Jordán folyó egész síkságát, amely olyan volt, mint Isten kertje. Lót tehát a Jordán egész síkságát választotta. Ábrám pedig Kánaán földjén lakott.

A Jó Isten ekkor ígérte Kánaánt Ábrahámnak és utódainak és akkor ígérte meg azt is, hogy Sára, egy év sem telik bele, fiút szül majd.

Ez az ígéret megismétlôdött akkor is, amikor egy forró napon Ábrahám sátra bejáratánál üldögélt, felpillantott és három férfi állt elôtte. Ábrahám azonnal felismerte az Urat és kísérôit. A zsidó szokások szerint azonnal vizet hozatott, hogy megmoshassák lábukat, az árnyas fa alá invitálta vendégeit és gondoskodott megvendégelésükrôl. Sára eközben a sátor bejáratánál hallgatózott. Az Úr azt mondta Ábrahámnak:

– „Egy év múlva, ha erre járok, már fiad lesz Sárától”.

Sára nevetgélve hallgatta és magában azt mondta: Most legyen még szerelmi örömöm, amikor már megöregedtem? Az Úr elôtt azonban semmi sem marad rejtve és így szólt Ábrahámhoz:

-” Miért nevet Sára és miért gondolja: Valóban szülni fogok még, jóllehet öreg vagyok? Van, ami az Úrnak lehetetlen?”

– Aha! Akkor ezért volt lehetséges Sára nénibôl kívánatos húgot csinálni?

– Látod, ez lehetséges. A három férfi azonban nem azért jött, hogy megerôsítse az Ábrahámnak tett korábbi ígéretet. A Jordán völgyében volt két város, Szodoma és Gomorra, amelyekben az emberek nagyon rosszak voltak és vétkeztek Isten ellen. Ôk most azért jöttek, hogy személyesen gyôzôdjenek meg arról, valóban bûnnel telített-e ez a két város. Ha igen, az Úr terve az volt, hogy elpusztítja mindkét várost lakóival együtt. Ábrahám elkísért ôket és megpróbált közbenjárni érdekükben. Ráadásul Szodomában lakott unokatestvére Lót is.

– Uram! Valóban el akarod pusztítani a gonoszokkal együtt az igazakat is? Talán akad ötven igaz ember. Kérlek, értük kegyelmezz meg a többieknek is. Az Úr megígérte a kegyelmet. Valószínû, hogy mindketten tudták, nem lesz annyi igaz ember, mert Ábrahám tovább alkudozott. Ha csak negyvenöt lesz, ha csak negyven, ha csak harminc, ha csak húsz, ha csak tíz lesz? Az Úr megígérte, akkor is megkegyelmez a városoknak és eltávozott. Ezek után a két angyal megérkezett Szodomába és azonnal Lóttal találkozott, aki a jó zsidó szokások szerint fogadta vendégeit. Az angyalok tapasztalhatták, milyen romlott a város. „Még nem tértek nyugovóra, amikor a város férfiai, fiatalok és öregek, az egész nép az utolsó férfiig körülvették a házat” és követelték, adja ki Lót a vendégeit. Lót nem adta. Az erôszakoskodóktól csak úgy tudtak szabadulni, hogy a vendégek vaksággal verték meg a támadókat, így azok nem találták meg Lót házának bejáratát.

– Álljunk csak meg? A házat körülvevôk között voltak nôk és gyermekek is?

– Errôl nem szól az írás.

– Közöttük is mindenki bûnös volt a férfiakkal együtt, az újszülöttek és a csecsemôk is? A kislányok és az öreg nénikék is?

– Errôl sem szól az írás.

– Azt hiszem igaza volt Jézusnak. Ezek nem ismerik igazán az Atyát…Itt valamit félremagyaráznak…

51. Lót menekülése.

– Azt mondta a bátyánk, ne kérdezzük tôle, honnan lett a tûz- és kénesô.

– Miért?

– Azt mondta, mert nem tud rá válaszolni, hiszen Szodoma és Gomorra környékén sehol sincs vulkán.

– De kén- és tûzesô volt?

– Ja persze! Hát még el sem mondtam, hogyan pusztult el a két város…

Amikor hajnalodott, az angyalok siettették Lótot, hogy hozzátartozóival együtt meneküljön a városból, mert el fogják pusztítani. Azt tanácsolták, ha van a városban más hozzátartozója is, azokat is hívja és vigye magával.

– Volt neki hozzátartozója?

– Csak két veje volt, pontosabban két lányának a két vôlegénye, de azok azt hitték tréfál velük Lót és nem hitték el a város közelgô pusztulását, ezért nem mentek velük.

– Ezért a kis hitetlenségért el is pusztultak?

– El bizony! Az angyalok azt mondták Lótnak, siessen a hegyek közé, de ô inkább a közeli városkába, Coárba akart költözni. Jó, mondták az angyalok, költözz oda, csak siess már, mert amíg biztonságban nem leszel, mi nem pusztíthatjuk el a várost és vissza se nézzetek, mert szörnyû lesz a két város pusztulása. Gyorsan kivezették Lótot, feleségét és két lányát a városon kívülre. Éppen felkelt a nap, amikor jött a tûz- és kénesô, Lót pedig, felesége nélkül megérkezett a városba.

– Hova lett a felesége?

– Nem fogadott szót, visszanézett és sóbálvánnyá változott.

– Mert kíváncsi volt?

– Igen. Ez lett a büntetése.

– Kérdezni szabad?

– Csak azt ne kérdezd, amit a bátyánk megtiltott.

– Mert akkor én is sóbálvánnyá változom?

– Dehogy is, te csacsi! Nem egyforma minden kíváncsiság és nem egyforma minden tilalom. Ha valamit Isten tilt meg, azt nem szabad megszegni. Ha megszeged, annak a következményei is súlyosabbak.

– Ezt tudom, Éva kíváncsisága miatt vagyunk itt, Lót felesége pedig még itt sincs, mert kíváncsisága miatt sóbálvány lett.

– Azt mondta a bátyánk, elôbb kell gondolkozni, még mielôtt a tilalmat megszegnénk.

– No de, ha nem tudunk gondolkozással sem rájönni honnan lett a kén és tûzesô?

– Akkor arra kell gondolnod, amit az Úr mondott Sárának: Van-e valami ami az Úrnak lehetetlen? Ábrahám is kíváncsi volt, mert kiment arra a helyre, ahol elvált az Úrtól és lenézett Szodomára és Gomorrára. De már csak azt látta, hogy a városok helyén a földbôl füstgomolyag száll fel, amely hasonlított az olvasztó kemence füstjéhez.

– És ô nem vált sóbálvánnyá?

– Ô nem, mert neki senki sem tiltotta meg, hogy megnézze, mi lett a büntetés eredménye.

– Aha! Tehát kérdezni, nézni szabad, de ha megtiltják, akkor már nem.. Megkérdezem azért a bátyánkat, itt nem a szabályok miatt pusztult-e el a két város, mint amikor a vízözön volt, csak az egészet ráfogják a Jó Istenre. Én bizony, úgy érzem, igaza volt Jézusnak, nem ismerték igazán az Atyát…

52. Ábrahám áldozata

– Be jó apu, hogy te jöttél! Most milyen történet következik?

– Azért jöttem, mert az egész Bibliában egyedülálló égôáldozatról lesz szó. A mi Jóságos Istenünknek ugyan mutattak be égôáldozatot, de soha senkinek eszébe sem jutott, hogy embert áldozzon fel az oltáron. Más, korabeli képzelt Istenek oltárán bizony gyakori volt az emberek feláldozása. Ma már ismerjük, hogy a görögöktôl a Dél-Amerikában élt majákig megszámlálhatatlan sokasággal áldoztak fel embereket, fôképpen fiatal lányokat. A Kréta szigetén élô Minotaurusznak, a bikafejû szörnyetegnek is leányokat kellett küldeni áldozati ajándékként és a maják is kegyetlen áldozatokat mutattak be fiatal lányokkal.

– A mesében is van ilyen, amikor a gonosz sárkánynak áldozzák fel a lányokat, amíg nem jön egy hôs vitéz, egy kóbor királyfi és le nem gyôzi a sárkányt.

– Sajnos voltak hosszú évszázadok, évezredek, amikor ez nem volt mese. A mi Istenünknek áldozati ajándékként az elsôszülött fiúkat ajánlották fel, de nem égôáldozatul, hanem Isten szolgálatára, papi teendôk ellátására. Ez a szolgálat inkább kedvezô, mint hátrányos volt a fiúkra nézve. Isten rendelése szerint még ezt az áldozatot is meg lehetett váltani.

Ezért teljesen egyedülálló, amikor Isten próbára akarta tenni Ábrahámot és így szólt hozzá:

– „Vedd egyetlen fiadat, akit szeretsz, Izsákot, menj Morija földjére s ott mutasd be égôáldozatul azon a hegyen, amelyet majd megnevezek neked.”

– És Ábrahám ment?

– Másnap reggel Ábrahám korán fölkelt, fát hasogatott az égôáldozathoz, fölnyergelte szamarát, szólította két szolgáját és magával vitte fiát Izsákot, és elindultak. Három napig mentek, mentek, amíg Ábrahám meglátta a hegyet, amit az Úr megjelölt. Akkor a szolgákat otthagyta a szamarakkal, maga pedig Izsákkal elindult. Izsák vitte a fát, Ábrahám pedig a kést és a tüzet. Izsák megkérdezte apját:

– „Lám itt a tûz és a fa, de hol a bárány az égôáldozathoz?”

– Ábrahám azt válaszolta, Isten majd gondoskodik bárányról és mentek tovább.

Amikor megérkeztek a helyre, amelyet Isten mondott Ábrahámnak – én voltam ott, láttam a követ, ahol mindez a hagyományok szerint megtörtént, – Ábrahám oltárt épített, az oltárra rakta a fát, megkötözte fiát és a fára tette.

Ne sírj angyalkám! Nem öli meg a fiát! Amikor már emelte a kést, az Úr angyala rászólt, hogy ne ártson a fiának. „Most már tudom, féled az Istent és egyetlen fiadat sem tagadod meg tôlem” Ábrahám föltekintett és meglátott egy kost, amely hibátlan volt és szarvával beakadt a bokorba. Ezt a kost áldozta fel égôáldozatul a fia helyett. No ne sírj! Látod? A Jó Isten mindenkire vigyáz!

– Apu! Ez nagyon rossz próbatétel volt. Te szereted a Jó Istent?

– Nagyon szeretem.

– Engem is szeretsz?

– Téged is nagyon szeretlek.

– Ha a Jó Isten kérné, hogy áldozz fel, feláldoznál?

– Nem. Nem áldoználak fel. Jézus segített bennünket abban, hogy ha azt érezném, ilyen kérés érkeznék hozzám, az egészen biztos csak elhallás lehetne.

– De ha nem lenne elhallás, ha téged is próbára akarna tenni?

– Akkor én elbuknék a próbán, mert nem emelnék kezet rád.

– Nagyon jó, hogy a Jó Isten nem kér ilyen próbát és az is nagyon jó, hogy te ennyire szeretsz. Most akkor mondd, hogy szép álmokat angyalkám és én nagyon nyugodtan alszom majd.

53. Nyugodtan aludtál?

– Jól aludtál? Nyugodt álmod volt?

– Nagyon jól aludtam és azt hiszem nem álmodtam semmit. Te is jól aludtál?

– Nagyon keveset aludtam, felkavartál a tegnapi kérdéseiddel.

– Te Apu! Csak nem változtattad meg a véleményedet? Hát mégis feláldoznál?

– Nem! Nem áldoználak fel. Ettôl továbbra is nyugodtan alhatsz. Csak eszembe jutottak gondolatok a Prédikátorok és a Bölcsességek könyvébôl

– Nekem is elmondod ezeket?

– A dolog nem olyan egyszerû…

– … elmondod vagy nem mondod?

– mégis elmondom, bár éppen arra figyelmeztet az egyik érdekes gondolat, hogy mindennek meg van a maga ideje az ég alatt, így van ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak.

– Akkor most legyen ideje a szólásnak.

– Az is olvasható a Prédikátorok könyvében, hogy” Ne szóljon elhamarkodottan a szád, és a szíved ne siessen a szóval Isten elôtt,…Mert ki tudná elôre megmondani, hogy mi lesz? Nincs ember, akinek ez hatalmában volna,… senki sem ura a halál napjának.”

– Akkor lehet ideje annak is hogy feláldozzál?

– Mai ismereteim szerint az a legkisebb veszély, hogy a Jó Isten kérne tôlem ilyen áldozatot. De mit teszek majd, ha nagy leszel és bejelented, hogy ejtôernyôs, vagy mûrepülô akarsz lenni? Ha autóversenyzô, rendôr, tûzoltó vagy katona, ha légtornász, ha mélytengeri búvár akarsz lenni, esetleg vadakat terelô juhász, cirkuszi állatszelídítô? Vállalhatjuk-e a kockázatát egy repülôútnak? Naponta milliók ülnek repülôre, hajóra, vonatra, szállnak be autójukba, ülnek motorra, kerékpárra, lóra, mert abban bíznak, úgysem éri ôket baj. Ha gyógyíthatatlan, fertôzô betegségeket gyógyító orvos akarsz lenni? Ha az életedet nem Istenért akarod kockáztatni, hanem a pillanatnyi sikerért, a másik ember megmentéséért, vagy hazafias kötelességbôl a hazádért? Akkor is ilyen határozottan jelenteném ki, hogy nekem drágább az életed, mintsem megengedjem a veszélyes sportok, foglalkozások vállalását?

– Ha meg semmit sem engedsz meg, akkor megöl az unalom.

– Végül így is feltehetjük a kérdést: Istennek áldozzam-e az életemet, vagy inkább az unalomnak?

– Ha áldozat nélkül nem lehet, akkor természetesen Istennek.

– Bízzunk abban is, hogy okoskodásunkat is megbocsátja a Jó Isten. Áldozatvállalás nélkül ugyanis nem lehet élni. Arra kell törekedni, hogy vállaljunk áldozatot, mindig ha kell, de lehetôleg ne váljunk áldozattá. Bíznunk kell Istenben, hogy áldozatvállalásaink során mindig idôben érkezik majd a kos, amely felment bennünket az áldozattá válás gyötrelmeitôl. Bízzunk Isten könyörületességében és kíméletében, hiszen ô még azokkal a kegyetlen gyermekgyilkosokkal, azokkal a szülôkkel is kíméletes volt Kánaánban, akik saját kezükkel gyilkolták a gyámoltalan lelkeket.

– Ilyen is volt?

– A Bölcsességek könyve azt írja voltak ilyen „szégyenletes varázslataik és gyalázatos titkos szertartásaik”.

– Apu! Ugye nagyon jó, hogy Jézus megmutatta nekünk a szeretô, a jóságos, a kíméletes Istent?

– Azt hiszem, ez a legjobb…

54. Ismét megjelent

az Úr angyala

– József már nagyon várta ezt az álmot.

– Újra jött az Úr angyala?

– Igen és így szólt Józsefhez:

– „Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját és menj Izrael földjére, mert meghaltak, akik a gyermek életére törtek.”

– Azonnal indultak?

– Amikor menekültek, akkor azonnal indultak, amint az angyal szólt. Most azonban már nem lehetett olyan egyszerûen elindulni. El kellett adniuk a házukat a benne lévô berendezési tárgyakkal együtt. József befejezte azokat a munkákat, amelyeket ácsként elvállalt, majd a szerszámait is eladta. A „fogd a gyermeket” sem volt olyan egyszerû, mint akkor, hiszen Jézus már nagy fiú volt, nem kellett „fogni” annál inkább fogni kellett testvéreit. Meg kellett tudni, mikorra szervezôdik karaván, melyhez csatlakozva elindulhatnak Názáretbe. Az angyal ugyanis figyelmeztette Józsefet, legyen óvatos, mert Jeruzsálemben Heródes egyik életben hagyott fia, Archelausz uralkodik, ezért Jeruzsálemtôl távol ismét Názáretben akartak letelepedni. Ez azt jelentette, hogy Migdóltól közel háromszáz kilométert kell utazniuk, amíg Názáretbe érkeznek.

– Volt közvetlen karaván Názáretbe?

– Azt mondta a bátyánk, az akkori utazást úgy képzeljük el, mintha nem volna menetrend a vonatok számára. Aki elindult, annak fogalma sem volt arról, mikor érkezik meg a céljához. Nem lehetett tudni, lesz e azonnal olyan karaván, amelyre „át lehet szállni”. A bátyánk megmutatta a térképen – nézd csak, itt van a Bibliában, – hogy elôször olyan karavánt kerestek, amellyel Gázáig eljuthatnak. Ha szerencséjük volt, találhattak olyan karavánt is, amely Cezareába igyekezett és akkor ahhoz csatlakozhattak. Onnan még karavánt kellett keresni, amely Tiberiász felé indult és attól már csak Názáret mellett kellett búcsút venni.

Azt mondta a bátyánk, ezek olyan utazások voltak, amelyeken nem lehetett elôre feladni a csomagokat. Józsefnek szamarakat kellett vásárolnia, vagy tevéket bérelnie tevehajcsárokkal együtt, és minden állomáson le, majd elinduláskor újra vissza kellett pakolni a csomagokat. Ezért adott el József mindent Migdólban, hogy minél kevesebb csomaggal utazzanak. Legkönnyebben a pénzt lehetett szállítani, de arra nagyon kellett vigyázni, mert ha rablók jönnek, még az életüket is elvehetik! Ezért is utaztak karavánokban, hogy sokaságukkal elriasszák a rablókat.

Nagy volt a csábítás, hogy kerülô utat tegyenek és útba ejtsék Jeruzsálemet. A zsidóknak minden évben legalább háromszor fel kellett keresniük Jeruzsálemben a templomot, hogy áldozatot mutassanak be az Úrnak. Mózes törvénye szerint „Soha ne gyere üres kézzel,” azaz elô volt írva, milyen ajándékot kell a különbözô alkalmakkor hozni. József és családja már évtizede nem tudott eleget tenni a törvénynek, nem kereshette fel a templomot. Most mégis úgy döntöttek Máriával, hogy elôbb mindenükkel érkezzenek haza Názáretbe és majd onnan keressék fel csomagok nélkül, csak gyermekeikkel és az ajándékaikkal az Úr templomát. Izraelben, mint már Zakariás történeténél elmondtuk, csak ez az egy templom volt. Zsinagóga azonban több is volt, itt ismerkedtek a Tórával, tudós rabbik tanították a többieket Mózes törvényeire, de ezekben áldozatot nem mutattak be, ezek nem voltak templomok.

– Szerencsésen megérkeztek Názáretbe?

– Vigyázott rájuk a Jó Isten. A gyerekek nagyon élvezték az utazást, hiszen még autóban, vagy vonaton utazni is érdekes, képzelheted, milyen izgalmas volt akkor tevén, szamáron utazni végig Kánaánon. Szerencsésen hazaérkeztek.

55. A tizenkét éves Jézus

a templomban

– Visszatelepülésük után valószínûleg többször is elutaztak Jeruzsálembe, erre utal Lukács evangélista, amikor azt írja, „Szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvéti ünnepekre.” Ahogy mi a bátyámmal kiszámoltuk, amikor Jézus tizenkét éves volt, másodszor vagy harmadszor lehetett húsvétkor Jeruzsálemben. Különös örömmel ment a templomba, hiszen földi értelemben is közvetlen közelségben érezhette magát az Atyához. Jézus a maga tizenkét évével nagyfiúnak számított. Így fordulhatott elô, hogy amikor a húsvéti ünnepek után elindultak vissza Názáretbe, nem vették észre, hogy Jézus nincs velük. Jézus már bizonyára nem a szamáron ülve utazott, mint a kicsik, hanem a többi nagy fiúval hol itt, hol ott tûnt fel a karavánban gyalogosan. Az elsô napon tehát nem is keresték ôt a szülei, hiszen sokan utaztak együtt rokonok és ismerôsök. Másnap azonban, amikor kiderült, hogy közöttük sincs, Mária és József visszafordultak Jeruzsálembe, keresni Jézust.

– Én azonnal a templomba mentem volna megkeresni ôt.

– Elindulásuktól számítva a harmadik napon érkeztek vissza Jeruzsálembe, természetesen elmentek a templomba is és ott találták Jézust, ott ült a tanítók között, kérdezte ôket és beszélt velük.

Mária és József meghatódva figyelték egy darabig, ahogyan Jézus és a tanítók beszélgettek. József nagyon büszke volt Jézusra, hiszen nagy tudását abból is meríthette, amit tôle hallott. Amikor menekültek, nem vihettek magukkal szent iratokat.

– Volt nekik?

– Hát ez az! Azt mondta a bátyánk, nem is nagyon lehetett nekik ilyen, hiszen akkor még nem ismerték a könyvnyomtatás módszereit. A leírt gondolatok úgy terjedhettek, hogy kézírással lemásolták hosszú papirusztekercsekre. Van itt a Bibliában egy kép, amelyen a Tóra-tekercs hossza negyven méter. Akkor ugyanis még a könyvkötést sem ismerték. Jó ha egy-egy zsidó közösségben egy-egy ilyen tekercs volt. Ezt a zsinagógában tartották és ott a tanítók ebbôl tanították a közösség tagjait Mózes törvényeire.

Migdólban valószínûleg nem volt zsinagóga, Jézus tehát Józseftôl és Máriától tanulhatott meg mindent. Gondolhatod, ôk milyen gondosan tanították Jézust, hiszen tudták a Megváltót tanítgatják. Visszaérkezésük után Jézus már a názáreti zsinagógában is tanulhatott. Tudjuk, hogy ott volt ilyen Tóra-tekercs, hiszen késôbb Jézus maga is tanított belôle a zsinagógában.

– Megdicsérték Jézust mostani okosságáért?

– Nem. Mária kérdezte meg tôle: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Lásd, apád és én szomorúan kerestünk.” Jézus válasza igazai kamasz és Isten Fia válasz volt:

– Azt mondta: „De miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgában kell fáradoznom?”

– József és Mária ôrizték a király titkát és úgy tettek, mintha nem értenék igazán Jézus válaszát. Kézen fogták tehát, és ô engedelmesen követte ôket. Nem véletlenül írta róla Lukács evangélista, hogy tovább „gyarapodott bölcsességben, korban s Isten és emberek elôtti kedvességben.” – ami egy kamasznál nagy szó!

– Mirôl beszélgetett Jézus a tanítókkal?

– Látod, ezt nem tudjuk. Még a bátyánk sem tudta kitalálni.

– Kérdezzük meg aput, ô talán tudja.

– Holnap akkor mi is jövünk történetet hallgatni.