13. A bûnbeesés

– És Éva elhitte az ördögnek ezt a hazugságot?

– Éva nem sejtette, hogy az ördöggel beszél, viszont, – sajnos, – ô is kíváncsi volt, mint mi annyian, és szerette volna tudni, mi a jó és mi a rossz. Az ördög érezte, dolgozik Évában a kíváncsiság, ezért gyorsan a kezébe nyomott egy almát, hogy nagyobb legyen a kísértés. Éva beleharapott, érezte, nagyon jó íze van. Az ördög pedig megszólalt.

– Amíg nem ettem ebbôl az almából észre sem vettem, milyen szép vagy.

Éva elpirult, de a hízelgés jól esett neki. Elszaladt Ádámhoz, hogy ô is vegye észre, milyen szép. Ádám éppen aludt. Éva azt is meglátta: Ádám is nagyon szép férfi! Gyorsan felébresztette és beleharaptatta az almába. Ádám is érezte az alma finom ízét és egészen másmilyennek látta Évát, mint azelôtt.

– Éva! Te gyönyörû vagy! – mondta csodálkozva.

Éppen itt tartottak, amikor meghallották a Jó Isten lépteit. Észrevették, hogy ruhátlanságuk – ami eddig fel sem tûnt – teszi ôket egymás számára eddig ismeretlenül széppé. Rájöttek, hogy ez is a jó és a rossz közötti különbség ismeretével függ össze Hamar leveleket téptek a fügefáról, és maguk köré kötötték, hogy elrejtsék meztelenségüket.

A Jó Isten csak csóválta a fejét, látva ezt a nagy sietséget.

– Hol vagy Ádám? – kérdezte a fügefa másik oldaláról, mintha nem is látná a lázasan öltözködôket.

– Elbújtam, mert hallottam lépteidet és mi meg meztelenek vagyunk.

– A Jó Istennek nagyon rosszul esett, amit ezután tapasztalt. Ádám és Éva most már tudott különbséget tenni jó és rossz között és ahelyett, hogy vállalták volna szófogadatlanságuk következményét, egymásra mutogattak. Ádám azt mondta:

– „Az asszony adott nekem a fáról gyümölcsöt, akit te rendeltél mellém! Azért ettem!”

Éva sem ismerte el a kíváncsiságát, hanem ô meg a kígyóra mutogatott:

– „A kígyó vezetett félre, azért ettem.”

Mondta is a Jó Isten fejét csóválva:

– „Lám az ember olyan lett, mint egy közülünk. Ismeri a jót és a rosszat!” – de azonnal a rosszat választja.

Lucifer a gyôzelem büszkeségével vigyorogva himbálódzott a fa ágán.

– Ne hidd, hogy gyôztél!- szólt rá a Jó Isten. Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, ivadékaid és az ô ivadékai közé. Szét fog tiporni téged, hiába kapdosol a sarka után, te hason csúszó, porevô féreg.

Ádám és Éva lehorgasztott fôvel álltak a Jó Isten elôtt nevetséges fügelevél ruhájukban.

A Jó Isten terveiben szerepelt, hogy az emberek képesek legyenek választani a jó és a rossz között, hiszen e szabad választás nélkül egész életük felelôtlen élvezet lett volna az Éden kertben. Pedig Ô rájuk akarta bízni a teremtés folytatását. De ezt a tudást Ô akarta átadni nekik, nem bízta volna az ördögre.

– Most tehát választottatok, ettôl kezdve viselnetek kell minden tettetek következményét – mondta nekik a Jó Isten, miközben gyorsan ruhát teremtett nekik bôrbôl a komikus levelek helyett.

Az Édent bezárom elôttetek, mert a tiltott gyümölcs elfogyasztásának ez az egyik következménye. Nagyon nehezen éltek majd, hiszen eddig csak a készet fogyasztottátok. Ettôl kezdve neked Ádám, arcod verítékével kell elôteremtened, amit meg akartok enni, amit magatokra vesztek, amiben laktok. Ha jól választasz munka közben, életetek egyre könnyebb lesz. Ha rosszul választasz, olyan lesz a föld, mintha átok sújtotta volna.

Ádám felemelte a fejét és megkérdezte:

– Istenem! Mit jelent az, hogy meghalunk?

– Attól, hogy magatokra vettétek ezt a bûnt, amivel megszegtétek a tilalmamat, a te életed és az utódaid élete is végessé vált. A halál azt jelenti, addig tart küzdelmed a földön, amíg vissza nem térsz a földbe, amelybôl formáltalak. Bizony Ádám! Porból vettelek, és a porba térsz vissza!

A Jó Isten ezután így szólt Évához:

– Éva! Ez a döntésetek rád rója a legnagyobb felelôsséget! Érezni fogod az emberteremtés kínját. Megsokasítom terhességed kínjait. Fájdalmak közepette szülöd gyermekeidet, de tiéd lesz az anyaság öröme is. Szépségeddel fogva tarthatod a férjedet, de meg fogsz öregedni, és akkor növekszik majd benned a félelem, hogy kiszolgáltatott vagy a férjednek.

– És Te, Jóságos Istenünk, többé nem is segítesz bennünket? – kérdezték szinte egyszerre

– Szeressétek egymást jóban, rosszban és majd akkor érzitek, segítek nektek. Ha nem szeretitek egymás, azonnal megjelenik majd Lucifer, és mint most is, tanácsokkal lát el benneteket. Tanácsai átmeneti könnyûséget, végsô soron sokkal nehezebb életet okoznak. A lelketeket akarja megszerezni örök kárhozatra. Ezért ha valami nehezen megy, ne adjátok meg magatokat, küzdjetek és mindig a jóra törekedjetek.

 Azzal eltûnt Ádám és Éva elôl a Jó Isten, eltûnt az Éden, ott maradtak ketten valahol a teremtett világban, ami szép volt, de nem annyira, mint az Éden, gazdag is, de nem kínálta ingyen egyetlen gyümölcsét sem.

– Anyukám! Ez nagyon szomorú történet volt. De ugye ti nagyon szeretitek egymást. Ugye nem haragszik rád az apu, amiért az az Éva evett a tiltott almából.

– Nagyon szeretjük egymást és tapasztalhatjuk, hogy a Jó Isten is nagyon szereti az embereket. Amióta kijöttünk a paradicsomból, nagyon sok mindent mi, emberek teremtettünk meg. A föld szinte már nem is hasonlít arra, amilyenre a Jó Isten teremtette. Azután kétezer évvel ezelôtt bekövetkezett az is, amit a Jó Isten ígért, hogy az asszony ivadéka széttapossa az ördög ivadékainak a fejét.

– Mi történt kétezer évvel ezelôtt?

– Megszületett Betlehemben a Megváltó, Mária és József családjában.

– Hiszen ezt ismerem! Karácsonykor is beszélgettünk errôl, Jézuska szeretetérôl. Mesélj újra róla is.

. – Sor kerül erre is, de most aludjunk. Gyere, tedd a fejed ide a karomra… Aludj szépen kis virág…

14. Az áldott állapot

– Anyukám! Tényleg megsokasította a Jó Isten a terhesség kínjait?

– Én még nem voltam terhes. Háromszor voltam viszont áldott állapotban, – emlékezve a Szûz Anyára, – amikor új életet hordoztam a szívem alatt. Nekem ez az állapot nem volt kín, nem volt teher, inkább csupa öröm volt, csupa reménység.

– Nem is fájt, amikor megszülettünk?

– De fájt. Amikor ekkora lehettem, mint te most, én is megkérdeztem Kati mamát, a nagyit, fájt-e amikor megszülettem? Anyukám magához volt, mint én most téged és azt mondta.

-” Ha a betegség fáj, az szörnyû is lehet, mert nem tudod, ki, mikor és mivel szünteti meg a fájdalmat, meggyógyulhatsz-e egyáltalán? A betegség fájdalma maga a reménytelenség. Az áldott állapot nem betegség. Amikor fáj, pontosan tudod, mi történik, miért fáj. Azt is tudod, amint megszületik a várva várt gyermek, a fájdalom úgy száll el, mintha soha ott sem lett volna és átadja a helyét a határtalan szeretetnek és a boldogságnak. A szeretet a legcsodálatosabb jelenség kislányom – mondta Kati mama. Nincs mennyisége.”

– Mégis el kell osztanotok közöttünk!

– Csak az idônket vagyunk kénytelenek osztani, mert a szeretet nem kell, és nem is lehet. Amikor megszületett a bátyád, a nôvéred, nagyon szerettük ôket. Amikor te megszülettél, téged is nagyon megszerettünk és ettôl nem lett kevesebb az a szeretet, amit irántuk éreztünk. És ha megszületik a negyedik gyermekünk, akkor sem kaptok kevesebb szeretetet, legfeljebb egy kicsivel kevesebb idô jut egy-egy gyermekünkre, de ti majd pótoljátok az egymással töltött idôvel.

– Lesz még egy testvérem?

– Lesz.

– És tényleg nem félsz a fájdalomtól?

– Tényleg nem! Emlékszel rá, amikor Ágoston bácsiéknál voltunk?

– Emlékszem! Nagyon sok gyerek volt ott és vagy öt pocakos anyuka.

– No látod! Annyira nem félünk a szülés fájdalmaitól, hogy boldogan vállalkozunk rá újra és újra. Amikor jöttünk hazafelé, én majd elepedtem egy kisbabáért. Ti elôttünk szaladgáltatok, mi pedig megbeszéltük az apuval, hogy lesz még egy gyermekünk. Még nem nagyon lehet látni rajtam, de ha ide teszed a füledet és figyelsz, már meghallhatod, hogy él itt benn valaki, aki a te újabb testvéred lesz. Kati mama különben is azt mondta, ha egy kicsit nyögdécselsz szülés közben, az még segíthet is, de csak az sikítozik, meg kiabál, aki nem figyel arra, ami történik, aki nem segít a gyermeknek, hogy megszülessék. A legtöbb asszony így érzi. Nyögdécselnek egy kicsit, azután átengedik magukat a határtalan szeretetnek és boldogságnak.

15. Hogyan született Jézus?

– Apu! Hogyan született a Jézuska?

– Szerintem az volt az elsô „apás szülés”.

– Az meg milyen?

– Most gyere ide az ölembe, mert úgy el fog önteni engem a szeretet, hogy nem bírom, ki ha nem szoríthatlak magamhoz. Az „apás szülés” ugyanis olyan, mint ahogyan te születtél.

– Van „anyás szülés” is?

– Évezredeken át szinte csak olyan volt. Az anyukák úgy szülték a gyermekeket, mintha az csak rájuk és a gyermekekre tartoznék. Volt és van olyan asszonyi foglalkozás, hogy „szülésznô” – magyarul „bába-asszony” a neve, – akik nagy gyakorlattal, hozzáértéssel segítettek vagy segítenek világra hozni a gyermeket. Az utóbbi idôben azonban, – hála a Jó Istennek, – az apukák is segíthetnek az anyukáknak, amikor megszülik közös gyermeküket.

– Te is segítettél?

– Segítettem. Fogtam a vállát, amíg nyomott téged kifelé, törölgettem a homlokát és becézgettem. De azt hiszem, az „apás szülés” is az anyukák lelki érzékenységének köszönhetô. Amikor a bátyus született, még nem mehettem be anyucihoz. Már majdnem árkot tapostam a szülôszoba elôtt, annyit rohangáltam le s-föl. Nem tudtam, mi történik benn, és a világ legfölöslegesebb emberének éreztem magam. Sôt! Még alapos bûntudat is kínozott, hiszen mindezt én okoztam anyucinak. Amikor elmeséltem neki, jóságosan megsimogatta a hajam, és azt mondta: Legközelebb ott szülök, ahova bejöhetsz majd te is, és akkor segíthetsz nekem. Hidd, el nem vagy te fölösleges, még a szülésnél sem.

– A Szûz Anya is odaengedte Józsefet?

– Nem tudom, de azt gondolom, nem volt más választása. Hiszen megérkeztek Betlehembe, amely zsúfolásig tele volt emberekkel a népszámlálás miatt. Mária és József idegen volt a városban, azt sem tudták hol lakik egy bába. Szállást sem kaptak, kénytelenek voltak meghúzni magukat egy barlang-istállóban. Azt hiszem nem volt más, aki segítsen Máriának, csak a férje, József. De ez egy kicsit bonyolultabb esemény volt, mint a nôvéredé, vagy a te születésed.

– Szóval nem meséled tovább, mert úgysem érthetném.…

– Kérlek, ne fordulj duzzogva a fal felé. Olyannak ismersz engem, mint aki elhallgat elôled bármit is?

– Jó, visszamászom az öledbe.

– Hol is kezdjem.… Jézus emberként élt a földön harminchárom évet, de örökké volt, van és ott lesz a Jó Isten jobbján. Emberi életének kezdete és vége eltér a miénktôl, hiszen Szûz Mária a Szentlélektôl fogantatva lett áldott állapotban. Élete végén pedig feltámadott, ami nekünk még csak megígért lehetôség. Az írástudók fôképpen az elsô különbségbôl arra következtettek, hogy Jézus az eredendô bûn, – az engedetlenség bûne – nélkül fogant, Máriát tehát nem sújthatta a Jó Isten büntetése, hogy megsokasított fájdalommal szüljön.

– Anyu is azt mondta, szó sincs büntetésrôl. De ha nem úgy szült, akkor hogyan szült?

– Errôl az írástudók sok mindent kigondoltak már. Én azt gondolom, ha Jézus vállalta a mi megváltásunkért a teljes emberi sorsot, ha magára vállalta mindannyiunk bûneit, az elképzelhetô legszörnyûbb halált, nem hiszem, hogy éppen a születés élményét ne élte volna át, hiszen az is lehet szenvedés a gyermeknek is, nemcsak az édesanyának. Azt sem gondolom, hogy a Jó Isten meg akarta volna fosztani Máriát minden édesanya legnagyobb élményétôl, a gyermek megszületésétôl. Az is lehet, hogy az emberek félreértik a Jó Isten üzenetét a szüléshez kötôdô büntetésrôl, de az nem lehetséges, hogy a Jó Isten csak azért cselekedjék valamit, mert „írva vagyon!”

Amikor te születtél, anyuci pocakjára rátettek elektronikus érzékelôket és kihangosították a sugárzott jeleket. Én akkor kezdtem el sírni, amikor meghallottam a szíved dobogását, amely minden toló fájdalomnál megváltozott. A könnyeimtôl alig láttam a fejecskédet, amely a Teremtô Isten bölcsessége következtében, képes volt egy kicsit az orsó alakját felvenni, hogy sem te, sem az anyuci ne szenvedjetek többet a kellônél. Errôl senki sem tud mesélni, mit érzett, amikor megszülték ôt. Te sem emlékszel rá, mert akkor még nem vagyunk tudatos lények. Jézus talán tudott volna errôl is beszélni, hiszen isteni örökkévalóságában bizonyára átélte, hogy véges emberi létében éppen mit érez, amikor születik. De nem beszélt errôl! Ez, szerintem, azt bizonyítja, hogy éppen olyan drága tudatlan kis csecsemôként jött világra, mint te és a többi gyermek. Neki is az volt az elsô és legnagyobb gondja, hogy minél elôbb anyatejhez jusson, – Mária nagy-nagy örömére.

Szerintem József is sírt, amikor Jézus megszületett, mert azt a megható, megrendítô csodát másképpen nem is lehet átélni.

– Azért ennyire ne szoríts apucim, mert én is mindjárt sírok. Sokáig sírtál?

– Dehogy! Amint felváltottál te és rázendítettel a sírásra, anyu boldogan nevetni kezdett, én is abbahagytam a sírást és futottam a szülésznô után, aki átvitt a másik szobába „ellátni” téged, mert akkor már egy percre sem akartam elszakadni tôled. Most pedig aludj szépen angyalkám…

16. Húsz-húsz kalauz

– Azt mondja a bátyánk, hogy a Jó Isten nemcsak az embert bízta meg a teremtés folytatásával, hanem maga a világ is állandóan teremti önmagát, új hegyek, szigetek, sôt volt idô, amikor új földrészek is születtek.

– Hát ez meg hogyan lehet?

– Azt mondja a bátyánk, amikor a Jó Isten megteremtette a világot, megteremtette azokat a törvényeket, szabályokat is, amelyeket a világnak be kell tartania, ha mûködni akar.

– Sajnos, ezt nem értem.…

– Én is ezt mondtam a bátyánknak. Erre kihívott az udvarra és megkérdezett, játszunk-e „húsz-húsz kalauzt”?

Kétszer sem kellett kérdeznie, már össze is fogódzkodtunk és forogtunk.

– Ha én most kimásznék az ágyból, mi is „húsz-húsz kalauzoznánk” egy kicsit?

– Gyere gyorsan! Húsz-húsz kalauz.… húsz-húsz kalauz.…

– Ez nagyon jó! Csak fogjál szorosan, el ne engedj, mert akkor elesem!

– Bújj az ágyba! Ugye jó volt?! Azt mondta a bátyánk, képzeljem el a világot, amint „húsz-húsz kalauzt” játszik. A nap fogja a kezét a többi bolygónak, fogja a föld kezét is, és ha bármelyik elengedné a másikét, akkor mindannyian elesnénk. De ilyen nem fordul elô, mert betartják a Jó Isten által megszabott szabályokat. Azt mondta a bátyánk a Jó Isten legfontosabb szabálya, hogy soha sem szabad elengedni egymás kezét.

Azt kérdezte a bátyánk, tudom-e mi történne, ha leesne a szandálom, és elbotlanék?

– Hú! Nagyon nagyot estetek volna mindketten.

– A bátyánk nevetett és azt mondta ilyen véletlen esetek bármikor elôfordulhatnak, például elszakad a föld cipôfûzôje és elbotlanak a bolygók…

– Jaj de butákat mond a bátyánk! Hiszen a földnek nincs is cipôje!

– Az nincs, de „húsz-húsz kalauzolás” közben sok meteorral, – ezek száguldó bolygó-darabocskák –, találkozik és ilyenkor a földön akár tragikus események is bekövetkezhetnek. Állítólag egy ilyen összeütközés következtében haltak ki a dínók és más óriáshüllôk, meg óriási növények.

– És vannak földrengések, árvizek, meg szélviharok, láttam a tévében, milyen hatalmas pusztítást végez a tenger, ha egy hatalmas hullám kicsap a partra.

– Azt mondta a bátyánk, régen az emberek nem tudtak a szabályokról, nem tudták, mi okozza például a cunamit, amikor kicsap a tenger a partra, és rendszerint mindent azzal magyaráztak, hogy haragszik rájuk a Jó Isten. Persze ha valami jó történt velük, akkor is a Jó Istennek adtak hálát. Pedig a világ a Jó Isten által megszabott szabályok között mozog, változik, és azt mondja a bátyánk, ha egy vulkán kitör a tenger alatt, és létrehoz egy új szigetet, akkor nem a Jó Isten büntette meg a megfôtt halakat, hanem érvényesültek a megállapított szabályok. A szabály ugyanis az, – mondta a bátyánk, – hogy a forró vízben megfô a hal, akár fazékban, akár tengerben van a forró víz.

Azt mondja a bátyánk, bizonyára egy ilyen természeti katasztrófa emléke maradt fenn a vízözön bibliai történetében is.

17. A vízözön elôzményei

– Azt mondta a bátyánk, mielôtt mesélnék a vízözönrôl, elôbb beszélgessünk a Jó Isten megismerésérôl. Az emberek mindig is nagyon szerették volna megismerni a Jó Istent, de nagyon sokszor félreismerték. A félreismerés közben olyan dolgokat is neki tulajdonítottak, ami a Jó Istenrôl elképzelhetetlen, különösen mióta ismerjük Jézust. Ezért azt mondta a bátyánk, hogy idézzek fel egy beszélgetést az utolsó vacsoráról, ahol az egyik tanítvány, Fülöp, azt kérte Jézustól: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, s az elég lesz nekünk.”

– Ugye meg tudta mutatni a Jóságos Istent!

– Meg bizony! Jézus ugyanis így válaszolt Fülöpnek: „Már oly régóta veletek vagyok, és nem ismersz? Aki engem látott, az Atyát is látta.”

Már pedig ha Jézus és a Jó Isten azonos, – mondta a bátyánk, – el tudod-e képzelni, hogy a Jó Isten kijelenti Noénak: „Elhatároztam, hogy elpusztítok minden lényt a földön, mivel a föld az emberek miatt megtelt gonoszsággal.” Hiszen Jézus annyira szerette a gyermekeket! Hogyan határozhatná el, hogy a felnôttek gonoszsága miatt eltörli a gyermekeket is?

– Ugye Jézus nagyon szereti a gyerekeket! Ugye vigyáz ránk!

– Bizony nagyon szereti, ezért a bátyánk szerint a vízözön így történhetett.

A Jó Isten tudta nélkül semmi sem történik a földön. Ô elôre látta, hogy nagy tragédia közeleg, hatalmas áradásra lehet számítani. Elôre figyelmeztette az embereket a közelgô katasztrófára, mert szerette ôket bûneik ellenére is. Az emberek sokasága azonban valóban tele volt gonoszsággal és leszoktak arról, hogy odafigyeljenek arra, amit a Jó Isten mond nekik. Lucifer pedig, – mondta a bátyánk –, arra buzdította az embereket, ne higgyenek a Jó Isten üzenetének.

18. Noé a vízözön hajósa

– Élt viszont egy igaz ember, akit Noénak hívtak, aki hitt Isten figyelmeztetô szavának. A Jó Isten meg akarta elôzni a katasztrófa következményeit, de a szabályok érvényesülésébe nem akart beavatkozni, mert annak bizonyára még súlyosabbak lettek volna a következményei. Ezért elmondta Noénak, hogy a hatalmas áradattal szemben hogyan védekezzék.

– Készíts – mondta – egy hatalmas bárkát, (megadta a pontos méreteket is) amely több emelet magas legyen, hogy ne csak te férj el benne családoddal, hanem mindazok az állatok is, amelyeket beviszel magaddal, az ô élelmükkel együtt. Sajnos minden el fog pusztulni, ami kívül marad, de veled szövetséget kötök, hogy megmenekülj. A tiszta állatokból hetet-hetet, a tisztátalanokból kettôt-kettôt vigyél magaddal.

Noé hozzá is fogott az irdatlan nagy bárka építéséhez. Az emberek odajártak röhögni a szorgalmasan dolgozó Noéhoz, hiszen a közelben sehol sem volt olyan víz, amitôl a veszély bekövetkezhetett volna. Noé azonban inkább törôdött a Jó Isten útmutatásával, mint a gúnyolódó, Lucifer bujtogatta emberekkel. Amikor elkészült, beterelte a Jó Isten útmutatása szerint az állatokat a bárkába és maga is beszállt családjával együtt. A vízözön elôtt hét nappal szálltak be. Behallatszott kívülrôl a gúnyolódók csúfolódása. Noé azonban nem törôdött velük, gondozta az állatokat és imádkozott az Istenhez. Hét nap elteltével zuhogni kezdett az esô, olyan volt, mintha a föld alól és a levegôbôl egyaránt törne fel a víz.

– Mintha nem is választotta volna el a Jó Isten a boltozat feletti vizeket a boltozat alattiaktól?

– Bizony, negyven nap és negyven éjszaka egyfolytában zuhogott az esô és törtek fel a mélység forrásai. A hatalmas bárka hamarosan imbolyogni kezdett, majd felemelkedett a hullámok fölé. A víz tizenöt könyöknyivel, – ez annyi lehetett, mint a hálószobánk közel háromszoros magassága –, felülemelkedett még a hegyek csúcsain is. A víz nagyon sokáig áradt! Kereken öt hónap telt el, amíg a bárka végre megállt az Ararát hegyén.

Ez egy csodálatosan szép, kúpszerû vulkán, annak a vidéknek a közelében, ahol valamikor az Éden-kert is volt. Noé természetesen nem szállt ki azonnal a bárkából, hiszen csak a bárka feneklett meg a hegyen, de körben mindenütt vizet láthattak. Kinyitott egy ablakot és kiengedett elôször egy hollót, majd egy galambot, de mindegyik visszatért, mert nem talált annyi száraz helyet, ahol leszállhatott volna. A második galamb hét nap múlva már egy zöld olajággal tért vissza, újabb hét nap múlva kiengedett galamb pedig vissza sem jött. Noé errôl tudta, hogy véget ért a vízözön, egy évvel és tíz nappal a kezdete után.

19. A szivárvány

– Amikor Noé félretolta a bárka ajtaját és látta, hogy a föld száraz, a Jó Isten is arra biztatta, hogy családostól és a megmentett állatokkal együtt, szálljon ki a bárkából. Amint kiszálltak, a Jó Isten azt mondta:

– „Minden élôlény, amely veled van, a madarak, az állatok, a földi csúszómászók menjenek ki, nyüzsögjenek a földön, legyenek termékenyek és szaporodjanak el a földön.”

– Nagyon nehéz lehetett egy évig a bárkában gondozni, etetni minden élôlényt! Egyszer az állatkertben láttam, amikor enni adtak az oroszlánoknak. Szegény Noénak rengeteg állatot kellett beterelnie csak azért, hogy a két oroszlánt, meg a két tigrist, meg a két farkast és a többi ragadozót etetni tudja, több mint egy évig.

És akkor még ott voltak az elefántok! Akkora, de akkora halom szénát falnak fel minden nap!

– Hálás is volt Noé, amiért véget ért a nagy megpróbáltatás! Azonnal oltárt épített a Jó Istennek. Minden tiszta állatból és madárból fogott, és égôáldozatot mutatott be az oltáron.

– Mit mutatott be?

– Égôáldozatot.…

– Csak nem rakta a tûzre a megfogott állatokat?

– De rárakta bizony.

– És ez tetszett a Jó Istennek, tetszett volna Jézusnak, hogy elégetik azokat a szegény állatokat?

– Én is megkérdeztem a bátyánktól. Ô azt mondta soha nem olvasott arról, hogy Jézus égôáldozatot mutatott volna be az Atyának. Pedig Ô igazán ismerte! Ô egészen más áldozatot rendelt. De Noé azt hitte, a Jó Isten szereti az égô hús illatát. Az emberek ezer éveken át hitték, hogy az Istennek élôlényeket kell elégetni, vagy más módon feláldozni az oltáron.

– És mit szólt a Jó Isten, amikor meglátta, megérezte a füstöt?

– A bátyánk szerint azt mondta magában: „Lám az ember jót akar, de az emberi szív ifjúkorától kezdve hajlik a rosszra. Mostantól fogva, amíg a föld áll, nem szûnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka.”

– Noénak nem is szólt semmit?

– Biztosan megköszönte fáradozásait Noénak és a fiainak és azt mondta: „Szivárványt helyezek a felhôkbe: ez legyen a szövetség jele köztem és a föld között. Ha összegyûjtöm a föld felett a felhôket, és a szivárvány megjelenik a felhôkön, akkor megemlékezem szövetségemrôl, ami fennáll köztem és köztetek meg minden élôlény és test között. A víz nem válik többé vízözönné,

20. Az áldozat és ima.

– Azért kértem, hogy ma este mesélj nekem, mert te biztosan tudod, szerette-e Jézus az égôáldozatot, vagy sem?

– Az emberek túlnyomó nagy többsége hisz valamilyen isten létezésében. Amikor Jézus élt, talán milliónyian hittek a mi egyetlen és igaz Istenünkben. Ma már, éppen Jézust követve, sokszor százmillióra tehetô az Egyetlen, Örökkévaló, Igaz Isten követôinek száma. De akkor, a többség, más és sokféle isten létezésében hitt. Állatok, elképzelt szörnyek, növények, kövek és szobrok népesítették be az emberek elképzeléseit isteneikrôl. Tudod-e ki, vagy mi a „bûnbak”?

– Ezt hallottam már.… Ne szólj, hadd gondolkozzam!… Tudom! Bauman Peti!

– Bauman Peti? Hogy-hogy?

– Amikor Bauman Évi a földhöz vágott egy poharat és azt mondta, hogy azért, mert Peti meglökte, akkor az óvó néni azt mondta, ne csinálj bûnbakot Petibôl, inkább mond meg az igazat. De Évi nem mondta meg, így Peti bûnbak maradt.

– Ez nagyon érdekes! Képzeld el, a zsidók régi szertartásai szerint volt az engesztelés napja, amikor bikát és bakot kellett áldozni a fôpap és a nép bûneiért kiengesztelésül. Az áldozatra szánt bak fejére „ráolvasta” a fôpap Izrael egész népének bûneit, majd a bakot kivitte valaki a pusztába Azazelnek, az ördögnek. A bûnbak így elvitte magával az összes bûnt az ördögnek.

 Az elképzelt isteneknek szánt áldozatok bemutatását, a nagyobb hatás kedvéért, mindenféle mágikus, titokzatos hókuszpókusszal kísérték, értelmetlen, de varázserejûnek hitt szövegetek énekeltek, mormoltak vagy kiáltoztak. Áldoztak tehát és „imádkoztak”.

Az áldozat és imádság nagyon hasonló volt más istenek hívôinek az áldozásaihoz. Amit most elmondok, az már jóval Jézus feltámadása után történt.

Szent Pál apostol, Barnabás, – az antiochiai egyház tanítója –, társaságában Lisztra nevû helységben tanította a zsidókat és a görögöket. Pál meglátott a hallgatósága között egy béna embert, aki születése óta nem tudott lábra állni. Hallgatta Pál beszédét és olyan nagy hatással volt rá, hogy Pál látta rajta, elég erôs a hite ahhoz, hogy meggyógyuljon. Ott, mindenki füle hallatára, szeme láttára felszólította a béna embert:

– „Állj rá egyenesen a lábadra!”

A béna ember talpra ugrott és tudott járni. Ennek a csodának azonban nem várt következménye lett. Amikor ugyanis a tömeg látta, mit tett Pál a béna emberrel, likaoniai nyelven kiabálni kezdték, hogy az istenek szálltak le hozzájuk emberi alakban. Barnabásban azonnal felismerni vélték legfôbb istenüket Zeuszt, Pálban pedig Hermészt, a kereskedôk, a tolvajok és az utasok istenét, mivel ô vitte a szót.

A városka elôtt álló Zeusz templom papja azonnal felkoszorúzott egy bikát, hogy a néppel együtt áldozatot mutasson be Barnabásnak és Pálnak, a földre szállt görög isteneknek.

– Ez aztán a siker! Pál, mint a „tolvajok istene!” Hogy viselkedett Barnabás és Pál az áldozat alatt?

– Kétségbeesésükben megszaggatták ruhájukat, és a tömegbe vetették magukat. „Emberek!” Mit csináltok? – kiabálták. Mi is éppen olyan emberek vagyunk, mint ti és éppen azért jöttünk, hogy forduljatok el bálványaitoktól az élô Istenhez”.

Ezek után sokan megtértek és tömegesen fogadták el az új hitet.

– Aha! Ez volt akkor Pálnak és Barnabásnak az igazi siker! De még mindig azt szeretném tudni, Jézusnak mi volt a véleménye az égôáldozatokról?

21. Az úri imádság

– Add a kezed, tedd ide a kezembe, és imádkozzunk együtt, ahogyan Jézus tanított imádkozni bennünket:

     „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,

     szenteltessék meg a neved,

     jöjjön el az országod,

     legyen meg az akaratod,

     mint a mennyben, úgy a földön is.

     Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma,

     s bocsásd meg a vétkeinket,

     amint mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezôknek.

     És ne vígy minket kísértésbe,

     hanem szabadíts meg a gonosztól.”

Jézus még azt is hozzáfûzte:

„Ha megbocsátjátok az embereknek, amit vétettek ellenetek, mennyei Atyátok is megbocsát nektek. De ha nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg bûneiteket”

Ugye szép és egyszerû imára tanított bennünket Jézus?

– Igen, ez nagyon szép.

– Az imádságot tanító Jézus ezekkel a szavakkal vezette be a tanítást.

-” Tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielôtt még kérnétek. Ti így imádkozzatok:”

Jézus tehát szükségtelennek tarthatta mindazokat az áldozati formákat, zagyva szövegeket, magamutogató imádkozásokat, amelyek az egyetlen igaz Isten követôi körében is sokszor hasonlítottak más isteneknek bemutatott áldozatokhoz, imádságokhoz. Még az oltárhoz vitt ajándék esetében is fontosabbnak tartotta az Istennek tetszô magaviseletet, mint magát az ajándékot.

– „Ha ajándékot akarsz az oltáron felajánlani – mondta Jézus, – és ott eszedbe jut, hogy embertársadnak valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár elôtt, menj, elôbb békülj ki embertársaddal, azután térj vissza és ajánld fel ajándékodat.” Nem kétséges tehát, hogy a kibéküléssel nagyobb örömöt okoznak Istennek, mint a felajánlott ajándékkal…

– Most pedig aludj szépen angyalkám.… De miért vagy szomorú?

– Azért, mert ha a felajánlott ajándék egy tiszta madár, vagy állat volt, akkor ezután megölték azt és elégették.… Azt mond meg apu: Tetszett-e ez Jézusnak?

2

2. Az Oltáriszentség alapítása

– Jézus ezért is szerethette nagyon a gyermekeket! Ezért a következetes, jóra törekvô tisztaságért. Te azután nem hagyod, hogy ne válaszoljak a kérdésedre, ha úgy érzed, Jézus valamit másképpen gondolhatott, mint azt a mi felnôtt elôdeink gondolták!

– Te mit válaszolsz?

– Jézusnak nem tetszett az égôáldozat. Alaposan meg is változtatta a Jó Istenhez fûzôdô kapcsolataink kifejezését!

– No ugye! És mit csinált?

– Amit most elmondok, az akkor történt, amikor Jézus már egészen biztosan tudta, hogy megöletik ôt a fôpapok, éppen azért, mert egészen másmilyennek hirdette Izrael, a kiválasztott nép kapcsolatát a Jó Istennel, mint ahogyan azt a fôpapok, a farizeusok, az írástudók tanították.

Jézus a Niszán hónap közepén esedékes pászka ünnepre – ez a mai húsvéti ünnepünk elôdje, – tanítványaival Jeruzsálembe érkezett. A pászka ünnepét úgy ünneplik, hogy bárányt sütnek húsvéti vacsorának, kovásztalan kenyeret esznek, és megisznak négy-négy pohár bort.

A tanítványok nem tudták, hogy ez a húsvéti vacsora egyben az utolsó is, amit Jézussal együtt tölthetnek el. Ezt csak Jézus tudta, és az ôt eláruló karioti Júdás, aki már megállapodott a fôpapokkal és a templomôrség vezetôivel, hogy kiszolgáltatja nekik Jézust ezen az estén. Jézus azt is tudta, keresztre feszítik és embernek elviselhetetlen kínzások után meghal. Ô azt is tudta, ez az utolsó véres áldozat alapozza meg az Új szövetséget. Ezt sem azért szenvedi el, hogy ezzel a régi hit szerint kedvébe járjon az Istennek, hanem éppen azért, hogy a korábbihoz képest, egészen új szövetséget hozzon létre, kiontott vérével megpecsételve ezt a szövetséget, amely nemcsak a kiválasztott nép, hanem minden ember számára nyitva áll, aki követi ôt az Atya szeretetében és az emberek szeretetében.

A vacsora során tehát új áldozatot mutatott be, az Oltáriszentség megalapításával.

Fogta a harmadik kehely borát, hálát adott és a tanítványainak nyújtotta: „Osszátok el magatok között. Mondom nektek: Nem iszom a szôlô termésébôl addig, amíg el nem jön az Isten országa. „A tanítványok nem értették, mirôl van szó, pedig most következett az Oltáriszentség megalapítása, amelyben máig jelen van Jézus. Ez a legszentebb titok, amely Isten országának a lelki középpontja

Jézus tehát kezébe vette a kenyeret, hálát adott, megtörte és a tanítványoknak nyújtotta ezekkel a szavakkal:

-„Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.”

Ugyanígy a vacsora végén fogta a negyedik kehely bort, és azt mondta:

-„Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak.”

– De hiszen ezt minden vasárnap hallom a tisztelendô bácsitól a szentmisén!

– Jól emlékszel. Látod, ezzel a csodálatos dologgal, a kenyérbe és borba rejtôzött Oltáriszentséggel váltotta fel Jézus a régi véres áldozatokat, amikor minden fiúgyermek véres körülmetélésével, további véres és égôáldozattal kellett megerôsíteni az Istennel kötött szövetséget.

– Apu! Úgy örülök, hogy megéreztem, Jézust és a Jó Istent másképpen szerethetjük, mint a régiek. Ugye, hogy jól éreztem?

– Tudod, mit mondott errôl Jézus?

– „Bizony mondom nektek, hogy aki Isten országát nem úgy fogadja, mint a gyermek, az nem jut be oda, mert ilyeneké az Isten országa.”

– Kérlek apu, igazítsd meg a takarómat, mert a lábamnál jön a huzat…

23. „Az Úr Jézus megszületett…”

-Akkor most már folytassuk a történeteket a megszületett Jézuskával.

-Az mondta a bátyánk, hogy Jézus születésének éjszakája egészen különös volt.

 Miután megszületett a kis Jézus, bepólyálták, Mária megszoptatta és altatót énekelt neki édes hangján:

         „Édes fiacskám, kicsiny magzatom.

         Drága kis arcod megcsókolgatom

         Jöjj, feküdj a karomba,

         elringatlak dalommal…

         Aludj édes gyermek.

         Angyal ígérte jöveteledet.

         Szentlélek adta drága életed.

         Aludj Uram, kisfiam,

         anyád ringat boldogan…

         Aludj édes gyermek.

         Rád vár már régen egész Izrael.

betakargatta Máriát és a Jézuskát. Kinézett az istállóból. Betlehemben olyan csend volt, mintha mindenki aludna, vagy még inkább feszülten, lélegzet visszafojtva figyelne valamire. Az istálló felett, mintha nem is az égen lenne, szárnyas csillag ragyogott, annak a fénye világította be az istállót. József lelkében megkönnyebbüléssel fordult vissza kedvesei felé. Érezte, a nagy esemény szerencsésen bekövetkezett, megszületett a Megváltó. Mária és a Jézuska aludt. József óvatosan elvette Jézuskát és a friss szénával kibélelt jászolba fektette. Újra gondosan betakargatta Máriát is és a gyermeket is. Mosolyogva nézte, amint a bánatosan szép szemû tehénkék és a szamár a jászol mellé álltak, hogy párás leheletükkel melegítsék az újszülöttet.

Lám, ôk is érzik, az Úr gyermeke megszületett –, gondolta. Egy kicsit ô is dúdolgatott a jászolnál.

         „Szép fehér gyapjú lám a takaród.

         A mi családunk lesz az otthonod.…

         Vigyázunk rád, szeretünk,

         Megváltónkként nevelünk.

         Aludj édes gyermek.

Még mindig dúdolgatva összehúzta köpenyét.… Észre sem vette, mikor aludt el.

– Ó gyönyörû, szép, titokzatos éj!… Nagyon szeretnék Jézuskáról álmodni valami nagyon szépet.

– Akkor most igazán szép álmokat kívánhatok… Aludj szépen angyalkám…

24. „Ne féljetek pásztorok.…”

– Jézus születésének éjszakája szokatlanul hûvös éjszaka volt. A Betlehem melletti kopár legelôkön a pásztorok tüzet raktak, és a tûz körül melegedve, beszélgettek gazdákról, pásztorokról.

A legidôsebb pásztor közben kitartóan figyelt Betlehem felé. Látta, hogy az égen egy csillag egyszerre csak fényesedni kezd, és mintha közeledne is.

– Nézzétek azt a csillagot! Ilyen csodát még nem láttatok!

Mindannyian lenyûgözve nézték az egyre nagyobbodó csillagot. Hamarosan láthatóvá lett, hogy „szárnyas” csillag, nem egyszerû üstökös, ami valahol a messzeségben csóvát húzva maga mögött jót vagy rosszat, – a közhiedelem szerint többnyire rosszat, háborút, éhínséget, döghalált –, jelent. Ez nem üstökös volt, hanem barátságos fényû, nemcsak csóvás farokkal, hanem ölelô karhoz hasonlatos oldalsó szárnyakkal is ragyogó csillag. Egyik pásztornak sem jutott eszébe, hogy ez valami rosszaságot adna hírül. A csillag megállt Betlehem felett és nem mozdult.

– Be jó lenne tudni mit jelent ez az égi tünemény!… – sóhajtotta az egyik fiatal pásztor.

– Megtudták?

– Azt mondta bátyánk, hogy éppen akkor megszólalt mögöttük egy mélyen zengô barátságos hang, amely olyan váratlan volt a csodálkozók számára, hogy mindannyian összerezdülve fordultak a hang irányába.

– Én is nagyon megijedtem volna!

– Ne féljetek pásztorok! Nagy örömet hirdetek! – szólt hozzájuk az angyal. Nagy öröm ez nektek és az egész népnek, mert Dávid városában megszületett Megváltótok, Krisztus, az Úr! Menjetek és hódoljatok neki.

– Mirôl ismerjük meg? Hol találjuk? – kérdezték egymás szavába vágva a pásztorok.

Az angyal mosolyogva mutatott a Betlehem felett ragyogó szárnyas csillagra.

– Ez lesz a jel. Találtok ott egy kisgyermeket jászolba fektetve, bepólyálva, Ô a ti Megváltótok.

Az ámuló pásztorok elôtt a csoda még nem ért véget. Megnyílt az ég és angyalok sokasága vette körül az örömhírt hozó angyalt és gyönyörû énekszó hangzott:

„Dicsôség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek.”

– Énekeljük el, hiszen ezt megtanultuk karácsonykor!

A pásztorok is, mintha mindig is ismerték volna a mennyei seregek énekét, maguk is együtt énekeltek az angyalokkal. Az angyalok lassan visszatértek a mennybe, és ott maradtak a pásztorok lenyûgözve a csodálatos élménytôl. A megilletôdött csöndet a legidôsebb pásztor törte meg.

– Menjünk el Betlehembe, hadd lássuk, amit az Örökkévaló, a mi Istenünk, ilyen csodálatosan adott tudtunkra.

– Siessünk! Ne késsünk! – mondták a többiek is, miközben gyorsan sajtot, juhtúrót, tömlôben frissen fejt juhtejet raktak tarisznyáikba és elindultak Betlehem felé.

Már hajnal felé járt, amikor Betlehem kihalt és csendes utcáin járva a csillag útmutatását követve rátaláltak a barlang-istállóra. Megálltak a bejáratnál és meghatódva látták, hogy valóban egy gyermek fekszik a jászolban, pólyába takarva. Barmok állnak körülötte és leheletükkel melengetik. A szénán összekuporodva aludt egy gyönyörû fiatal asszony, mellette pedig köpenyébe burkolódzva egy férfi, aki a pásztorok érkezésére azonnal felébredt. Gyorsan felállt, de a legidôsebb pásztor suttogva szólt hozzá:

– Ne félj tôlünk, a Megváltó dicsôítésére jöttünk.

Mária elé, a takaró mellé, lerakták a sajtot, a gomolyatúrót, tömlôben a frissen fejt juhtejet, majd a zavart csendet megtörve egyikük énekelni kezdte az angyaloktól tanult csodálatos éneket:

„Dicsôség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek.” A szárnyaló ének alatt felébredt Mária, azonnal ölébe vette a kis Jézust, aki mintha nem is pár órával elôbb született volna, mosolygott.