Hermione kissé megriadt, mivel a férfi szavainak komolyságát az arckifejezése is tükrözte. Amilyen gyorsan tudta, körbejárta a boltot, és beszerzett mindent, amire az elkövetkezendő egy hétben szükségük lehet.
- Mehetünk – szólalt meg Hermione fél órával később.
- Remek! Már azt hittem itt fogunk éjszakázni.
- Nem tudna csak egyetlen egyszer csöndben maradni?
- Ha nem csipkedi magát, és rövid időn belül nem tesszük bele a főzetbe a következő hozzávalót, akkor ígérem, hogy örökre csöndben maradok – vetette oda Piton.
Hermione már nem tudta magát türtőztetni, felemelt mutatóujjal sziszegte a professzora arcába:
- Ezt még egyszer meg ne halljam! Ha olyan veszettül bátor, és vágyik a halálra, akkor mi a fészkes fenéért nem vedelte be az összes kotyvasztott mérgét?
Piton sem türtőztette már magát. Megragadta Hermione karját, és az egyik polchoz nyomta a lányt.
- Ne merészeljen így beszélni velem! Azt sem tudja, hogy miket hord itt össze-vissza! Hallja magát kívülről? Azt akarja, hogy öngyilkos legyek? Akkor ígérem, megszerzem magának ezt az örömöt! Most pedig takarodjon előttem!
Hermione megrettent ezektől a szavaktól. Színtiszta gyűlöletet, és elszántságot látott bennük tükröződni. Amint azonban a kasszához ért, észrevette, hogy az eladó őket méregeti, és rádöbbent, hogy az előző jelenet nem volt épp észrevétlennek mondható. Gyorsan kifizette amit vásárolt, és a bolt előtt toporgó Pitonhoz ment.
- Menjünk haza!
- Ha nem bánja, én inkább kisétálnék annak a szemközti sziklának a tetejére, hogy Kegyed kívánságára a mélybe vessem magam.
- Ha még egy szót szól, esküszöm, hogy amint hazaértünk elkábítom, és addig nem szabadul, amíg át nem gondolja mindazt az ocsmányságot, ami a csökönyös agyában megfogalmazódik.
- Elkábítva kissé nehézkes lesz gondolkodni…
- Ne aggódjon, megtalálom a megfelelő megoldást a problémánkra. Valamivel csak engedelmességre tudom szoktatni. – Hermione már mosolygott a kialakult helyzet abszurditásán.

Piton nem szólt többet. Amint beértek a házba, a főzettel kezdett foglalatoskodni, és állandóan azon járt az esze, hogy ez nem lehet igaz. Mióta lett ez az okoska ilyen határozott. Arra gyanakodott, hogy valószínűleg csupán a tudata reagálja így le azokat a sokkos helyzeteket, melyekbe ő maga keverte a tanítványát.
Remek! Most már magamat okolhatom azért is, ha a Griffendél eminens tanulója megbolondul, vagy dühöngő hiszterikává válik – gondolta magában a férfi.

Hermione eközben a konyha másik végében főzött. A gondolatai az elmúlt órák eseményei körül forogtak. Nagyon megbánta azokat a mondatokat, amelyeket a professzora fejéhez vágott. Sebes tempóban kergették a fejében egymást a lehetséges kiengesztelő mondatok.
Végül csak némán megterített, tálalta a vacsorát, és halkan odahívta Pitont.
- Jó étvágyat!
- Nem gondoltam, hogy főzni is tud – jegyezte meg Piton.
- Nos, igazság szerint még csak párszor próbálkoztam – válaszolt Hermione egy félénk mosoly kíséretében.
- Meg vagyok döbbenve magán Granger! Nem oly régen még üvöltözött, és fenyegetőzött, most meg úgy mosolyog és rebegteti a szempilláit, mint egy ártatlan bárány – mondta Piton, ezzel a beszélgetést teljesen más irányba terelve.
Hermione nem válaszolt. Nem tudott mit. Érezte, hogy sokszor nem ura a saját kedélyállapotának, de mit vár tőle Piton? Gyilkos lett. Meghaltak a szülei. Üldözik őket, és itt van ez a furcsa helyzet…
Már több alkalommal érezte az elmúlt nap folyamán, hogy mennyivel könnyebb lenne elviselni ezeket a dolgokat, ha valaki a karjaiba zárná, és hosszasan ringatná, mint régen azt a szülei tették. De nem! Ő nem szülőkre vágyik. Őket senki nem helyettesítheti.
Egy ember kell, aki megérti őt, aki elfogadja ezek után is. Piton nem fogadja el. Sosem fogadta el. Hozzá hiába is fordulna. Ráadásul meglehetősen bizarr is lenne a szituáció. Piton karjaiban vigaszt keresni…
Hermione azonnal elvörösödött, amikor idáig ért a gondolatmenetében.
Mi az, hogy Piton karjaiban vigasztalódni? Édes Istenem! – azt sem tudta, hogy hova bújjon szégyenében.
Gyorsan befejezte a vacsorát, és neki állt a mosogatással bíbelődni, hátha az lefoglalja a gondolatait.

Piton furcsállta a lány viselkedését. Azért ekkora nem lehet az a sokk. Óvatosan felkelt a székről, és Hermione mögé sétált, majd a lány mellett berakta a mosogatóba a tányérját, ezzel sarokba szorítva Hermionét.
Hermione nem tudta hova fusson. Hatalmas volt a riadalma, és egyre csak az előbbi kép lebegett a szemei előtt: ő Piton karjaiban.
A férfi még jobban fokozta a helyzetet. Hermione füléhez hajolt, és lágyan belesuttogott:
- Mi a baj, kisasszony?
- Én… semmi… szóval… azt hiszem… kiengedne?
- Eszemben sincs. Nos?
Hermione nem mert Piton szemébe nézni, félt, hogy egy gyors legilimenciával azonnal lebukna. Azt nem engedi! Őt senki nem gúnyolhatja ki!
- Azonnal engedjen ki!
- Lám-lám, ismét micsoda határozottság! Kissé labilis a lelki állapota angyalom! – húzódott Piton szája gúnyos mosolyra.
Hermione megfordult, de rosszul tette. Az orruk majdnem összeért, és a professzora tekintetétől ismét elfelejtett mindent. Óvatosan Piton szájára pillantott, majd a teste mellett a pultra támaszkodó karjára, aztán ismét a szemébe.
Piton meglepetten figyelte ezt a kis közjátékot.
- Mit akar, Granger? – kérdezte egy ördögi vigyor kíséretében, bár a választ már sejtette.
- Én… szeretném… ha… - dadogta a lány.
Piton élvezettel folytatta volna a megkezdett kínzást, de az átok hatása elemi erővel mart a sejtjeibe. A kezei ökölbe szorultak, és a fogait csikorgatva kapaszkodott a pultba. Rövid időn belül az izmai azonban felmondták a szolgálatot, és a padlóra rogyott.
Az egész egy pillanat alatt történt. Hermione ijedten kapott Piton karja után, de ezzel csak azt érte el, hogy ő is a földre került.
- Uram! Mondjon valamit! Mit csináljak?
- Mindenek előtt fogja be! – sziszegte a férfi.
- Esetleg segíthetnék?
- Esetleg rám küldhetne egy Adava Kedavrát!
Hermione dühösen felpattant, és kiviharzott, de az ajtóból még visszafordult:
- Akkor szenvedjen csak!
Piton hosszú percekig a padlón térdelt még, mire összeszedte magát annyira, hogy felkeljen. A falnak támaszkodva eltámolygott a szobáig. Méterenként meg kellett állnia, hogy folytatni tudja az útját.

Hermione, miután ott hagyta Pitont a padlón, a fürdőbe ment, hogy hideg vízzel lecsillapíthassa az ereiben dübörgő vérét. Negyed órával később hallotta, hogy a professzora kinyitja az ajtót. Felemelte a fejét, és mindenre elszánt, kemény tekintettel nézett a férfire, amikor azonban meglátta annak szenvedő arcát, és remegő végtagjait, rögtön lecsillapodott.

Piton már csak suttogni tudott. De meg kellett tennie. Meg kellett kérnie a lányt. Ezt már nem tudja elviselni, és az sem segített, hogy néhány napja Voldemort órákig kínozta. A teste egyre nehezebben bírta az állandó fájdalmat. Tehát minden büszkeségét háttérbe szorította, és megszólalt:
- Hermione, kérem, kábítson el!
- Nem feküdhet napokig elkábítva.
- Kérem! Nem fogom túl élni. Múltkor, amikor megtagadtam Voldemort parancsát, órákig kínzott. Az izmaim nem bírják ki, míg elkészül a főzet, ha addig nem leszek nyugalmi állapotban. Így éberen csak feleslegesen feszítem őket.
Hermione tétovázott néhány pillanatig, majd minden további szó nélkül Pitonra emelte a pálcáját.
- Stupor!
Piton ismét összerogyott.
Hermione a professzora kábult testét az ágyra lebegtette, és a könnyeivel küzdve ő is az ágyra kuporodott, szorosan Piton oldalához