Fátyol

Másnap reggel nem tudta, mire riadt fel. De miután kipislogott a délutáni verőfénybe, rádöbbent: semmire. Semmire az égvilágon. Nem az álmára (amiben félig üres koktélpoharak táncoltak kézen fogva egy fekete macskával és egy elmosódott körvonalú alakkal), se nem arra, hogy macskája teljes hosszában elnyúlva dorombolt a mellkasán, de még a mobiljára sem, aminek kijelzőjén erőszakosan villogott a nem fogadott hívás jele.
- Jézusom... - morogta, szeme elé emelve óráját. - Vasárnap van... Ma nyomtatják ki a kötetet... - visszaejtette kezét maga mellé és felbámult plafonjára. Macskája bandzsítva nézett rá, majd lustán visszafektette fejét Shagan meztelen mellkasára. - Menthetetlenül le fogok égni a nagyközönség előtt - morogta, visszagondolva gyatra vonalaira. Macskája nem válaszolt, hanem folytatta a dorombolást.
- Te, semmirekellő szőrgombóc - vakarta meg Loki füle tövét, majd hirtelen felült. Macskája méltatlankodva ugrott le mellkasáról. - Kalas - nyögött fel a férfi és visszaemlékezett tegnapi beszélgetésükre. Felpattant és kiszaladt az aprócska erkélyre, hogy alaposan körbenézhessen, azonban először nem vett észre semmi különöset. A szemközti irodaház üvegein visszatükröződ napfény ugyanúgy vakította, odalent az utcán ugyanúgy nyüzsögtek a járókelők és a kocsik.
Aztán pillantása a házak között lebegő, furcsa ködre esett. A sötét felhő ide-oda kavargott, mintha nem tudna megállapodni, egy pillanatra kinyújtózott, hogy aztán egészen más irányba sodródjon tovább.
Shagan tátott szájjal bámulta a jelenséget. Megrázta fejét, pislogott néhányat és ismét ránézett, a köd azonban még mindig ott kavargott.
Loki hangosan nyávogva hívta őt, jelezve, hogy farkaséhes. Shagan elszakította tekintetét a sötét felhőről és felkapta macskáját.
- Te is éhes vagy, mi? - kérdezte tőle, miután saját hasa is hangosan kezdte követelni a napi táplálékadagot. Macskája kiugrott kezéből és két lábra emelkedve nézte, ahogy gazdája az asztalon megtöltötte tálkáját. - Nyugi, kapod már - intette le az állatot Shagan, mikor az elkezdett felkapaszkodni nadrágja szárán.
Loki morogva esett neki adagjának. Shagan megcsóválta fejét a macska hirtelen jött falánkságán és szélesre tárta hűtőjét - amiben jellemző módon, csupán macskakonzervek és rég lejárt felvágottak voltak.
- Basszus... - morgott és lenézett csámcsogó macskájára. - Mindegy, amúgy is beszélnem kell Korával...
Macskája teli szájjal pislogott fel rá, majd nyelt egyet. Shagan egy pillanatra úgy érezte, mintha az állat mondana valamit, amit ő nem ért. Végül zavarodottan megrázta fejét és előkotort egy elképesztően gyűrött inget szekrényéből.
- Loki, majd jövök - zárta be maga mögött az ajtót, nem törődve Loki sértett mormogásával.

Az utcára lépve nyugtalanság töltötte el. A felhő egyre csak kavargott a fejük fölött, mások által észrevétlenül. Shagan idegesen bámulta, mikor arra várt, hogy a lámpa zöldre váltson, tekintetét sokan követték.
- Szép napunk van, ugye? - szólította meg egy öregasszony. - Csak hát nagyon meleg...
Shagan értetlenül bámult rá, majd rájött, hogy a nő nem látja a felhőt.
- Ja, igen - bólogatott. Az idős hölgy egy ráncos mosolyt villantott rá és pipiskedve lelépett a járdáról. Shagan elgondolkozva nézett a villogó zöld fényre, majd észbekapva sietett át az úttesten.
A benzinkút boltjában a szokásos hideg fogadta. Borzongva állt meg az ajtóban, de a kávéautomata mellett ácsorgó, keresztrejtvényt fejtő férfi pillantására inkább beljebblépett és a hűtőpult felé vette az irányt.
- Szia, Kora - pakolta le a felvágottakat és kenyeret a lány elé. Az felvonta szemöldökét.
- Áruld már el nekem, Shagan, miért ide jársz bevásárolni? Egy megállónyira van a szupermarket, ami még olcsóbb is...
- Beszélni akartam veled - szakította félbe a lányt, aki lendületes mozdulatokkal húzta le a holmik árát.
- Hallgatlak.
- Tegnap találkoztam Kalassal.
- Ühüm... Kalassal... - dünnyögött Kora, majd kiejtette a kezéből a kenyeret. - KALASSAL?! Te... Kalassal... Találkoztál? - sikított. Shagan riadtan ugrott hátra és csitítgatni kezdte a lányt.
- Ne ordíts, nem olyan nagy szám...
- Nem a fenét nem nagy szám, az az alak egy pszichopata! - ordított. A férfi a kávéautomata mellett abbahagyta a keresztrejtvényfejtést és fülelni kezdett. Kora elvörösödve nézett körbe, majd odavakkantotta a férfinek, hogy vegye át a helyét és Shagan kezét megragadva, berángatta őt a raktárba, majd leszorította egy ládára. A férfi meghökkenten vette észre a lány szemében csillogó sárgás foltokat. - Beszélj, mit csinált veled Kalas? - ült le vele szemben Kora. Shagan széttárta kezeit.
- Beszélgettünk.
- Beszélgettetek. Az az agyalágyult olyat is tud?
- Furcsa dolgokat mondott... Azt, hogy nem látok át a fátylon és...
- Úristen... - sápadt el Kora. - Ugye nem...
- Mit nem?
- Nézz a szemembe - hajolt hirtelen előre a lány, hogy Shagan közelről belebámulhasson a szemeibe. - Milyen színeket látsz benne?
- Mi? - értetlenkedett a férfi. - Miért fontos a szemed színe?
- Csak mondd már!
- Jól van, na - nézte a sokszínű íriszt a rajzoló. - Barna, zöld, egy kis kék, sárga pöttyökkel.
Kora sóhajtva dőlt hátra és megtámasztotta fejét egy dobozban.
- Ezek szerint átlátsz a fátylon.
- Mi ez a fátyol pontosan?
- Ööö... - Kora körbepillantott és tekintete megállapodott a raktárt figyelő kamerán. - Ezt jobb, ha nem itt beszéljük meg.
Shagan pislogott egyet, majd biccentett és feltápászkodott.
- Amúgy is éhes vagyok és nincs kedvem Lokit sokáig egyedül hagyni. A végén még felforgatja a lakást.
Kora elmosolyodott és kilépett a raktár ajtaján. A pult mögött álló férfi kíváncsian nézett a párosra és sokat sejtetően elvigyorodott.
- Reggie, ne gondolj semmi rosszra - morgott rá Kora. - Shagan a fiúkat szereti.
Reggie vigyora azonnal lefagyott arcáról és inkább a vásárlókkal kezdett foglalkozni. Shagan felháborodva loholt a lány után.
- Mi az, hogy a fiúkat szeretem? Te is tudod, hogy heteró vagyok!
- Kavarást akarsz? Mert akkor visszamegyek és megmondom neki, hogy tévedtem, és akkor egyből jön a kombinálás, hogy mit csináltunk mi ketten a raktárban.
- Beszélgettünk.
- De ő csak azt látta, hogy berángattalak.
- De én akkor se...!
- Majd leszel, ha Kalas további látogatásokat tervez hozzád. És reménykedem, hogy nem tervez, mert az fatális lenne számodra is és a birodalom számára is.
Shagan összezavarodva rázta meg a fejét és körbenézett az út szélén. Szeme sarkából látta a kavargó fekete felhőt, ami még mindig nyugtalansággal töltötte el. Eldöntötte magában, hogy ez lesz a legelső dolog, amit megkérdez Korától, amint belépnek lakása ajtaján.

- Min gondolkozol?
Shagan felkapta a fejét. Kora szemei furcsa fényben játszottak, ahogy a lift lámpájának természetellenes fénye rájuk vetült.
- A felhőn - dünnyögte. Kora felvonta a szemöldökét.
- Milyen felhőn?
- Azon a feketén. Ami itt lebeg a házak között.
- Nem értem, miről beszélsz? - rázta meg a lány a fejét, majd kioldalazott a liftből, ami erőteljes zökkenéssel állt meg. - Amennyire én láttam, az égen sincs felhő, nemhogy a házak között.
- De én látom - erősködött a férfi és belökte lakása ajtaját. Loki hangos nyávogással sietett eléjük. - Meg is tudom mutatni - pakolta le a kezében tartott holmikat az asztalra és intett a lánynak, hogy kövesse őt az erkélyre. Az kíváncsian lépett ki és a Shagan által mutatott irányba nézett, de megrázta a fejét.
- Sajnálom, de nem látok semmit.
- Nem? - a férfi értetlenül nézte a kavargó felleget. - De... Akkor én miért látom?
- Fogalmam sincs, Shagan. De szerintem azt kéne megbeszélnünk, hogy mit keresett nálad Kalas. Meg miért látsz keresztül a fátylon.
- Igen, igen... - fordult be a szobába a rajzoló és felvette íróasztaláról a szőke férfi arcképét. - Azt hiszem, miatta. Csinált valamit a fejemmel... - húzta végig ujját halántékán. Egy pillanatra mintha Kalas ujjait érezte volna végigsimítani halántékán, de az érzés szinte azonnal szertefoszlott.
Kora szemöldökét összevonva nézte a férfit.
- Mit mondott?
- Hát... Hogy esetleg néhány dolgot másképp fogok látni... Hogy te is onnét jöttél, ahonnét ő...
A lány gúnyosan felhorkant.
- Nem egészen... Folytasd.
- Emlegetett egy Árnyékvilágot is, amit nem teljesen értek. Pontosabban értem, hogy mi az, csak... El tudnád magyarázni, hogy mire utalt?
Kora felsóhajtott és leült az ágyra. Loki egyből az ölébe ugrott, hangosan dorombolva követelte a simogatást.
- Tudod, az ősidőkben kétfelé szakították a világot - kezdett bele nagy levegővétellel. - Addig káosz uralkodott, az emberek, a gilethianok és a noxienek folyton folyvást békétlenkedtek, háborúztak.
- Várj - állította le Shagan a lányt.. - Mik azok a gile... gilethianok és noxienek?
- Hát... - gondolkodott Kora. - A legegyszerűbben mágusoknak és démonoknak lehetne őket fordítani. Igazából a mágusok nem az emberi értelemben vett mágusok, hanem a jó megtestesítői. Mindenki egyenlő, szeretet van és béke. Míg a démonok...
- A gonosz?
- Pontosan. Na szóval, miután a világ kéfelé szakadt, a mágusok egy fátylat húztak az emberek világa köré, hogy a démonok ne bánthassák őket.
- De... Akkor Kalas hogy juthatott ide? Mert ő a démonokhoz tartozik, ugye?
- Kalast hagyjuk későbbre - emelte fel kezét a lány. - Ő egy kicsit más tészta.
- Aha - bólogatott a férfi és figyelmesen hallgatta Korát.
- Ne úgy képzeld el az Árnyékvilágot, mint az országhatárokat. Inkább, mint... Rétegeket. Mint valami süteményt, Tudod, egy réteg tészta, egy réteg krém, egy réteg tészta és így tovább. Vagy tégla, malter, tégla, malt...
- El tudtam képzelni - mordult fel a férfi. Kora bájos vigyort villantott fel és folytatta.
- Az első réteg az emberek világa, amiben most vagyunk.
- Föld, túlvilág?
- Pontosan - bólintott rá a lány. Shagan leült vele szemben. - Viszont nem lehet ennyire elkülöníteni, hiszen a kettő igencsak egybemosódik. Szóval a másik rétegből át lehet mászkálni az emberekébe is.
- A fátyol nem akadályozza meg?
- Nem, a fátyol csak azt akadályozza meg, hogy az emberek tudjanak rólunk.
- De hát... Az előbb azt mondtad, hogy a fátyol azért lett felhúzva, hogy a démonok ne bánthassanak minket.
- Eredetileg valóban azt a célt szolgálta - bólintott a lány és megsimogatta az ölében ücsörgő Lokit. - De aztán az őseink látták, hogy az emberek félnek mindentől, ami kicsit más és tűzzel-vassal irtják őket. Gondolok itt a kereszténység által kiirtott vallásokra, a feketék üldöztetésére, az indiánokra, a boszorkányüldözésekre...
- Boszorkányok nem léteznek.
- Dehogynem - mosolygott Kora. - Kevesen vannak és megtanulták befogni a szájukat.
Shagan meglepetten nézett rá, majd megrázta a fejét.
- Mindegy.
- Valóban az.
- Tudod, Kalas azt mondta, hogy rajtam áll vagy bukik egy birodalom sorsa.
Kora felkapta a fejét és döbbenten meredt rá a férfire. Tátogni kezdett, mint valami hal, majd felcsattant.
- És ezt miért nem mondtad még?!
- Nem kérdezted - felelt nyugodtan Shagan. A lány elvörösödött és ingerült ciccegést hallatott. Loki felkapta a fejét és még hangosabb dorombolásba kezdett. - Milyen birodalom van az Árnyékvilágban?
- Két birodalom van, a mágusoké és a démonoké.
- És gondolom a kezdetektől fogva háborúznak egymással.
- Hát... - húzta el a száját a lány. - Tulajdonképpen igen. A démonok rá akarják erőltetni az akaratukat a mágusokra, hogy bekebelezhessék az emberek világát, bűnbe taszítva mindent. A mágusok pedig vissza akarják szorítani őket, mindent úgy akarnak hagyni, ahogy van.
Shagan előredőlve hallgatta Korát. Furcsának találta, úgy érezte, sokkal közelebb áll hozzá, mint előtte bármikor. A lányban és benne van valami közös és ez valamiért boldogsággal töltötte el. Végre nem érezte magát különcnek, akinek nincs párja, akire mindenki egy kis ellenérzéssel néz.
- És nekem kikhez kéne húznom? - nézett elgondolkodva a lányra, aki kissé meghökkent a kérdéstől.
- Hogy-hogy kikhez kéne húznod?
- Ha már rajtam áll, hogy melyik oldal fog győzedelmeskedni...
- Ugyan, Shagan, ez hülyeség - csóválta meg a fejét. - Valóban nagyon hasznos dolog, hogy látod a jövőt, de nem függ tőled semmi. Csak a képességed miatt kapcsolódsz valamilyen szinten hozzánk.
Shagan csalódottan dől hátra. Már éppen kezdte remélni, hogy a lány hisz benne, de csalódnia kellett.
- Akkor beszéljünk Kalasról - morgott rosszkedvűen. - Ha már az Árnyékvilághoz nincs közöm.
Kora arca megrándult a sértődött szavak hallatán, majd nagyot sóhajtva bólintott.
- Mit akarsz róla tudni?
- Mindent - nézett bele a lány szemeibe a férfi. - Mindent az égvilágon. Ki ő, mi ő, honnan jött, mit csinál, hány éves...
- Elég nehéz lesz - jegyezte meg Kora és lenézett a macskára. - Kalasról jóformán semmit sem tudni.
- Én azért szeretném, ha elmondanád, azt, amit tudsz róla.
- Jó - motyog Kora kissé kelletlen fintorral. - A családnevét nem tudni, és amióta az eszemet tudom, Zakhyel mellett van.
- Zakhyel?
- A démonok uralkodója.
- Értem.
- Annyit tudni, hogy habár szolgaként él a démonok között, nem szolgának tekintik, inkább végrehajtónak, kémnek.
- Mi ő?
- Jó kérdés. Biztos, hogy nem démon és nem is mágus, de még csak nem is ember. Valamiféle keverék.
- Mintha valami kutyáról beszélnél.
- Lehet - felelte szárazon a lány. Shagan érdeklődve fürkészte.
- És honnét tudod, hogy nem démon és nem is ember?
- Hát... - Kora arca a piros legfeltűnőbb árnyalatát öltötte fel, Shagan elmosolyodott.
- Intim?
- Hát ööö... Igen. Egyszer csak felbukkant a lakásomban és megfektetett.
Shagan elvigyorodott.
- Csak úgy? És abból, hogy megfektetett, honnét tudod, hogy micsoda?
- A démonoknak van egy jellegzetes foltjuk a tarkójukon - hadarta el a lány és gyorsan barna hajának függönye mögé rejtette paradicsomszínű arcát. Shagan hátradőlt a székén és a plafont kezdte bámulni.
- Neki pedig nincs.
- Aha - bólogatott Kora és gyorsan folytatta. - Embernek pedig a képességei miatt.
- Milyen képességek? - kapta fel a fejét a férfi és várakozóan vonta össze szemöldökét. Kora zavartan nézett rá és válaszolt.
- Hát... Igazából nem tudom. Meg tud győzni másokat és könnyedén tud bizalmat kelteni bennük, ugyanakkor egy hidegvérű gyilkos...
- Valóban?
- Igen - bólintott a lány. - Nem érdekli mások élete, hogy milyen fájdalmat éreznek, csak az, hogy neki jó legyen.
Shagan megrázta a fejét és szóra nyitotta a száját.
- Tudod, tegnap először megijedtem tőle, nem tudtam mit akart. Aztán sarokba szorított és levette a szemem elől a fátylat és simogatni kezdett - fintorgott a férfi. Kora megütközve nézett rá.
- És hagytad?
- Nem mertem ellenkezni - tárta szét kezeit. - Mondjuk, nem mondta el, hogy mit akart...
- Biztos? Nem említette, hogy miért?
- Nem - rázta a fejét. - Beszélt egy kicsit az Árnyékvilágról, meg hogy hogy kapcsolódom hozzá, de mást nem.
- Biztos?
- Száz százalék - jelentette ki Shagan határozottan. Kora felsóhajtott és mélyen belenézett a férfi zöldes szemeibe.
- Attól tartok, vissza fog jönni. Jobb, ha a közeledben maradok.
- Ez hogy érted? - bámult rá a férfi. Kora megrántotta a vállát.
- Hozzád költözöm néhány napra.

Másfél órával a lány kijelentése után Shagan szaggató fejfájással hevert az ágyán és macskája torkát simogatta, elrévedő tekintettel. Loki mancsait mellkasa alá fordítva, behunyt szemmel élvezte a cirógatást és gazdájának mély hangját.
- Tudod, Loki, teljesen össze vagyok zavarodva... Korán még kevésbé tudok kiigazodni, mióta megtudtam ezt a fátylas dolgot... Az egyik pillanatban mintha botránkozna, a másikban meg már nem is érdekli...
Mutatóujját most a macska orrán húzta végig, finoman hozzáérve a fekete bajszokhoz. Loki prüszkölve rázta meg a fejét és ásítva nézett bele holdszemeivel Shagan zöldeskék tekintetébe...

A telihold oszlopok között becsorgó fénye szinte túlvilágivá tette a sápadt égitestet figyelő férfi arcát. Szürke szemei felizzottak, mikor hirtelen elfordult és sietős léptekkel elindult a folyosó túlvégén álló masszív tölgyfaajtó felé. Fekete köpönyege vészjóslóan hömpölygött utána, fürge léptei halkan koppantak a sötét márványon, hatalmas termetű párduc szegődött nyomába, akire rá se hederített.
Az ajtó vaspántjai megzördültek, ahogy a férfi szálas teste nekifeszült és kitárta, épp csak annyira, hogy befurakodhasson a résen. A párduc semmivé foszlott, hogy aztán az ajtó túloldalán testet ölthessen.
Az előcsarnokban lobogó tűz visszatükröződött Kalas szürke szemeiben, vörösre festve a pupillája körül kavargó hajszálvékony csíkokat. Tekintete végigsöpört a csarnokon, a puha faliszőnyegeken, a bíbor drapériákon, a falra helyezett kardokon...
- Kalas - hallatszott egy halk hang az egyik ablakból. A szőke férfi felvonta szemöldökét.
- Zakhyel...
- Hol voltál?
- Nem érzem szükségesnek az orrodra kötnöm - felelt élesen Kalas. A démon nem fordult felé, csak bámult ki az ablakon. A párduc halk mordulással lépett mellé és megbökte orrával a férfi kezét.
- Valóban nem szükséges, mindenesetre értékelném, ha elmondanád - Zakhyel hangja halk volt és nyugodt, mégis volt benne valami, amitől Kalas szóra nyitotta száját.
- Elintéztem azt az aprócska tüskét vizeinken és meglátogattam a Látót.
Zakhyel megpördült. Méregzöld szemeiben nem látszottak érzelmek, ajkának apró rándulása azonban arra sejtetett következtetni, hogy örül a híreknek.
- Tudod, Kalas, néha úgy érzem, túlságosan is engedékeny vagyok veled szemben...
- Ha nem lennél engedékeny, sok minden nem úgy lenne, ahogy van...
- Ebben igazad van - húzta szolid mosolyra száját a démon és lenézett a nála kicsivel alacsonyabb férfi szemeibe. - Mennyi ideje vagy a szolgálatunkban, Kalas?
- Honnét számítva? - kérdezett vissza a férfi. - Hogy anyámmal együtt idehurcoltatok, vagy hogy bekerültem a szolgáid közé, csak, mert kikészítettem egy egész századot? Mert ha az előbbi, akkor 254 éve, ha az utóbbi, akkor csak 201.
- Az hosszú idő... - nézett elmerengve Zakhyel a férfira, majd hirtelen visszafókuszált annak arcára és intett neki, hogy lépjen hozzá közelebb. - És, mesélj, milyen ez a Látó?
- Kicsit félénk - ült le az ablakba Kalas. A démon mellételepedett és kezeit nézve hallgatta. - De tehetséges.
- Valóban? - fordította tekintetét Kalasra Zakhyel. - És ez miben nyilvánul meg?
- Megéli az álmait. Legalábbis én erre következtettem abból, hogy képes emlékezni rájuk. És gyönyörűen rajzol.
- Ő is művészlélek... - mosolyodott el a démon. Kalas bólintott.
- Erőteljesen. Kicsi, rendetlen szoba, üres hűtő és macska.
- Macska? - vonta fel a szemöldökét a zöldszemű. - Bepróbálkoztál nála?
- Be, hát - vigyorodott el szélesen Kalas. - Látnod kellett volna az arcát, amikor hozzáértem.
- Egyszer még baj lesz ebből - csóválta meg a fejét a démon. - Néha a nők felé is elnézhetnél. Aroiesék már teljesen ki vannak éhezve.
- Zakhyel... - fintorgott a férfi. - Tudod, hogy van ez. A libáknak egyszer bevágja az ember a lompost, aztán évekig hallgathatja, hogy így megszégyenítettél, meg úgy megszégyenítettél... Arról nem is beszélve, hogy akár egy sivítozó kiskölyök is kisülhet belőle. Aroiesék meg amúgy is a tieid.
- Ebben igazad van - mosolygott Zakhyel és méregzöld szemeivel belenézett a párduc borostyánszínű szemeibe.
Kalas nem válaszolt, hanem kibámult az ablakon.
- Lenne egy feladatom számodra - szólalt meg rövid hallgatás után a démon. Kalas érdeklődve pillantott rá. - Hozd el nekem a Látó fejét.
A szőke férfi arca döbbenetet tükrözött, majd száraz hangon szólalt meg.
- Úgy érted... Öljem meg?
- Igen, úgy értem - bólintott Zakhyel. Kalas megrázta a fejét.
- De... Mi van, ha esetleg a mi oldalunkra tudnánk fordítani és akkor felhasználhatnánk a céljaink elérése érdekében?
- Kalas, ne szegülj ellenem - dörmögött nyugodtan a démon. - Végezz vele és kész.
Kalas szemeiben pillanatnyi riadalom költözött, majd helyét ravaszkás csillogás vette át.
- Zakhyel, miért van az, hogy a többi szolga már kapott valamilyen ajándékot, én viszont még semmit?
A férfi meghökkent a hirtelen témaváltástól és gyanakodva kérdezte:
- Ez most hogy jött ide?
- Csak mert szeretnék ajándékot kapni... - Kalas úgy nézett a démonra, mint valami kisgyermek, aki egy tűzpiros játékautóért könyörög. A démon megcsóválta a fejét.
- Tényleg túlságosan engedékeny vagyok, ha rólad van szó - Kalas arcán szikrázó mosoly terült szét. - De ahhoz ragaszkodom, hogy a szemem előtt legyen.
- Rendben - hajolt meg a szőke és sarkon fordult. Fekete köpenye lobogva követte a magában vigyorgó férfit.
A párduc felnézett Zakhyelre. Sárga szemei gyanakvóan csillantak meg...

Loki hangos nyávogással ugrott le az ágyról, Shagan pedig összezavarodva nézett körbe. Hangos puffanás tudatta vele, hogy Kora érkezett meg, illetve csupán a táskája repült keresztül a lakáson, a lány csak az ajtó teljes erőből való bevágása után.
- Hé! - méltatlankodott a férfi. - Berendezés marad!
- Bedöglött az a rohadt lift! - tajtékzott Kora és nagy zajjal feltépte a hűtőt. - Minek kellett a nyolcadikra költöznöd? És miért nem tartasz a hűtőben kólát?
- Mert utálom - morgott Shagan és feltápászkodott. Szédülve és fejfájással küszködve támaszkodott neki az ajtófélfának. - Megint álmodtam. Adj egy fájdalomcsillapítót.
Kora kidugta a fejét a hűtő ajtaja mögül és rámeredt a férfira.
- Émmiém mem szólmtál emlőbb? - kérdezte a szájából kilógó kiflin keresztül. Shagan értetlenül pislogott.
- Ezt meg tudnád ismételni?
A lány bólogatni kezdett és gyorsan betömte szájába a kifli maradékát.
- Szóval... - nyelt néhányat. - Miért nem szóltál előbb?
- Mert berontottál ide, mint valami orrszarvú és egyből letámadtad a hűtőmet - morgott a férfi, halántékát fogva. - De a fájdalomcsillapítómat még mindig nem kaptam meg.
- Ja, persze - vágta ki ismét a lány a hűtő ajtaját és egy dobozt nyomott Shagan kezébe. - És, mit láttál?
- Kalast és Zakhyelt...
- MI?
- Ne ordíts, így is szétrobban a fejem.
- Mesélj.
- Igazából nem volt semmi komoly.
- Shagan...
- Mi van?
- Kalas ide fog jönni?
- Honnét tudod?
Kora lapos pillantást vetett a férfire és felkapta a lába körül keringő Lokit.
- Látszik rajtad. Nézd, azért költöztem ide, hogy távoltartsam tőled azt az alakot.
- Minek?
- Mert veszélyes! És nem tudom, mit akar tőled!
- Én viszont igen - nézett a lányra szúrósan. - El akar vinni, vagy megölni.
- Elvinni vagy megölni - ismételte Kora. - Te tényleg ennyire nagy marha vagy?!
- Igen - vonta meg a vállát Shagan. - Mivel tőled nem tudtam meg azt, amit akartam, megkérdezem tőle.
A lány sértődötten szegte fel állát és elvonult a mosdóba, macskástul. Shagan megcsóválta a fejét és leült asztala mellé dolgozni.