Este nyolc órakor Piton a megbeszélt helyen várta Malfoyt és Nottot. A sötétben három csuklyás alak hoppanált. A férfi egy pillanatra megijedt, de utána rögtön felrémlettek benne Voldemort előző éjjeli szavai, hogy egy halálfaló jelölt is velük tart.
Amikor a három álarcos alak odaért, és leemelték a csuklyáikat, Piton felismerte az újoncban a tanítványát, Draco Malfoyt. Most már az idegesség kerítette hatalmába. Hogyan vehette be a halálfalók közé Voldemort ezt a gyereket?
- Jó estét tanár úr! Csak nem meglepődött? – vigyorgott Draco.
- Nos nem gondoltam, hogy ily’ hamar képesnek érzi magát, eme gyönyörű hivatásra.
- Nocsak! Mi ez az ováció? Tegnap még szent meggyőződésem volt, hogy megvetsz minket – szólt az idősebb Malfoy.
- Elég a dumából! Nem ezért jöttünk! Előre Piton! Tied a pálya! Ismét bizonyíthatod a hűségedet – vetette oda Nott.
Piton gyomra megremegett. Most mitévő legyen? Dracot nem akarja megölni, de ha nem teszi harcképtelenné, akkor a fiú végez vele.
***
Hermione, miután beért a házba, tájékoztatta mindenről a szüleit, és bezárta őket a nappaliba, ő pedig a lépcsőfordulóban húzta meg magát, ahol szemmel tarthatta a bejáratot. Mikor látta, hogy a halálfalók közelednek a professzorával, összeszorult a szíve. Mi lesz, ha mindannyian meghalnak? Ő még élni akart, még annyi mindenre nem volt ideje.
A gondolatai hamar elszálltak, amikor meglátta Draco Malfoyt.
- Ez a görény meg mit keres itt? – morgott magában.
Azonnal rájött, hogy nem rejtőzködhet, közbe kell lépnie. Amikor kivágódott az ajtó, lerohant a hallba. Malfoy a lépcső aljában állt és Hermionera szegezte a pálcáját.
- Hello, Granger. De jó, hogy te is itt vagy! – vigyorgott Draco a lányra.
- Vedd kezelésbe a kis fruskát! – szólt az idősebb Malfoy a fiának.
- Obstructo! – ordította Hermione, és Draco máris az étkező padlóján találta magát.
Nott emelte a pálcáját, hogy végezzen a lánnyal, de Piton rászólt, hogy hagyja Dracot szórakozni.

Hermione Dracoval párbajozott az ebédlőben, míg Nott és Malfoy felvágtattak az emeletre. Piton Nottot a fürdőben kapta el, és mondta ki rá az Adava Kedavrát. Luciussal azonban nem volt ilyen szerencséje. Párbajozás közben visszajutottak a hallba. A szőke férfi védte magát, amennyire tudta, de Piton két pálcával harcolt ellene. Csupán egy utolsó kiáltásra maradt ereje.
- Draco menekülj! Piton áruló.

A fiú épp egy sebző átkot szórt Grangerre, aki nem tudta kivédeni azt, és a padlóra rogyott.
- Megölöm azt a vén denevért! – ordította Draco.
Lucius éppen akkor rogyott össze, mikor a fia kilépett a hallból. Szemeit utoljára még a fiára emelte, aztán végleg kihunyt bennük a fény.
Dracoban azonnal tombolni kezdett a gyűlölet, a pusztítani akarás. Ezért bosszút áll! Bosszút kell állnia! Ez a két mondat zakatolt a fejében.

Piton nem figyelt eléggé. Épp az őt eltalált egyik átkot hatástalanította, amikor Draco lefegyverezte, majd rászórta a sóbálványátkot és odakötözte a lépcsőhöz.
- Nem lesz könnyű halála, professzor. Gondoskodom róla, hogy jól szórakozzon, mielőtt megölöm. A fiú berobbantotta a nappali ajtaját, és azonnal megölte Hermione szüleit, aztán eszelős mozdulatokkal visszatért az ebédlőbe.
- Lásd kivel van dolgod, Granger! – Draco meglendítette a pálcáját, begyógyította Hermione sebeit, aztán megkötözte és kivonszolta a hallba.
Piton ijedten kapta a szemét a szőke mardekáros kezei között vergődő lányra.
- Engedj el, te görény! Nem mersz ellenem kiállni?
- Nem merek? Nem gondolod Granger, hogy miután sikerült téged lefegyvereznem, és megkötöznöm nem sok eséllyel indulsz?
Hermione beleharapott a fiú kezébe, hátha úgy van némi esélye a menekülésre, de Draco rögtön pofonvágta. A lány a földre esett, közvetlenül a szabadulásért küzdő professzora lábai elé.
- Élvezi drága professzor? Nem gondoltam volna, hogy képes egy griffendélest védeni, és lám mégis az életét kockáztatta a kis sárvérűért. Ha most igazán jól akarnék szórakozni, egy Imperioval bármire kényszeríthetném, bár állítólag azt képes megtörni, úgyhogy nem kockáztatok. Inkább én szórakoztatom magát.
Draco megragadta Hermione karját, felrántotta a földről és a falhoz nyomta, majd miután, úgy érezte, hogy biztosan tartja, levette róla az átkot.
- Miért nem kapálózol Granger? Úgy jobban élvezném! Mondd én leszek az első?
- Álmodban Malfoy! - Hermione előrántotta a pálcáját, amit a földön fekve vissza tudott szerezni és Draco nyakához nyomta. – Adava Kedavra!
Csupán egy pillanat volt, és a mardekáros holtan rogyott össze a lány lábai előtt.
Hermione néhány pillanattal később feloldotta a sóbálványátkot a tanáráról, és levette róla a mágikus köteleket.
- Hogy van professzor?
- Ez elég buta kérdés volt kisasszony.
-A kérdés nem volt butább, mint az ön kérése. Remélem, tisztában van vele, hogy nem fogom megölni, és azt sem engedem, hogy Voldemort elé menjen. Ha kell, erőszakkal, és átkokkal tartom vissza – mondta határozottan a lány.
Piton nem akart hinni a fülének. Mi ütött ebbe a csitribe?
- Most pedig hívom a szüleimet, és azonnal eltűnünk innét.
Hermione már elindult a nappali felé, amikor Piton észbe kapott, és megállította.
- Draco berobbantotta az ajtót, és megölte a szüleit – mondta olyan hangnemben, mintha épp egy bájitalreceptet közölt volna.
Hermione megmerevedett, és üveges tekintettel nézett fel a tanárára. Nem találta a szavakat. Az nem lehet, ő ilyenre nem emlékszik, vagy legalább éreznie kellett volna valamit…
- Nem! Biztos, hogy rosszul látta! – A lány ismét megindult a nappali felé, de most már a férfi a karját is megragadva tartotta vissza.
- Ne menjen be!
- Látnom kell a saját szememmel. Kérem, engedjen – suttogta.
Piton végül elengedte. Besétált a nappaliba, ahol az anyja, és az apja a valóban ott feküdtek a padlón, kimeredt szemekkel, merev végtagokkal.
Hermione nem fogta fel a történteket, egy gondolata sem volt, az érzései még nem reagáltak, az agy hevesen tiltakozott. Úgy mozgott, mint egy gép. A szüleit egymás mellé fektette, lecsukta a szemeiket, majd visszament a hallba.
- Mehetünk!
Piton nem értette a lányt. Azt hitte sírni fog, üvölteni, ahogy régen ő tette. Nem. Hermionen nem látszott semmi.
- Maga esetleg mehet vissza a Roxfortba, én maradok, és megvárom, hogy az aurorok, vagy rosszabb esetben Voldemort és emberei ide érjenek.
- Erre most nincs időnk! Azt mondtam, hogy velem jön, és ha esetleg úgy látom jónak, még mindig megölhetem – kiabált rá a professzorára Hermione.
- Micsoda kecsegtető ajánlat! Csak nem azt képzeli, hogy maga mellett élek rettegésben arra várva, hogy mikor óhajt végezni velem?
- Pont erről van szó! Hát nem érti, hogy nem akarok végezni magával? Merlinre! Nincs az égvilágon senkim, és most öltem meg az egyik évfolyamtársamat! Vagy jobban szeretné, ha bérelnénk egy közös cellát Azkabanban? Azt hallottam egész jó ott a hangulat, mióta a dementorok Voldemort talpát, illetve egyéb testrészeit nyalják.
- Maga… - Piton épp vitába akart szállni, amikor meghallották a hoppanáláskor keletkező pukkanásokat.
- Erre most nincs időnk! Menjünk már! – ordította Hermione.
Piton odalépett a lányhoz, és magához rántotta. Már felkészült a hoppanálásra, amikor a berobbant bejárati ajtóból egy álarcos halálfaló átka eltalálta. Érezte, hogy sisteregni kezd a bőre, megpróbált még erősebben koncentrálni, és eltűnni, mielőtt egy újabb átok eltalálhatta volna.
Hermione, miután ismét szilárd talajt érzett a lábai alatt, pár pillanatig még csukott szemmel kapaszkodott a tanárába, hogy erőt gyűjtsön. Piton, azonban minden erejét összeszedve próbált szabadulni a lány szorításából. Mikor Hermione a rosszullétét csillapodni érezte, kinyitotta a szemeit, és egy ósdi rozoga házat pillantott meg.
- Hol vagyunk?
- A házamnál – halotta a tanára rekedt hangját.
- Megsérült professzor?
- Igen. – Piton nem habozott sokat, ismerte az átkot. Azonnal közölte a tényeket a diákjával. – A bájitalt magának kell elkészítenie, mert maximum egy órán belül el fogom veszíteni az eszméletemet. Addig megpróbálok minden szükségeset összepakolni, de segítenie kell. Szükségünk lenne egy helyre a mugli világban legalább addig, amíg fel nem épülök, vagy amíg meg nem halok.
Hermione önkéntelenül ismét közelebb lépett Pitonhoz, aki ezt észrevéve hátrálni kezdett.
- Van egy háza a szüleimnek Írországban – mondta a lány.
- Az tökéletes lesz. Most jöjjön.
Piton feltörte a védővarázslatokat, és belépett a több mint egy évtizede nem látott házba. Egy varázslattal begyűjtötte a Roxfortból átküldött csomagjait, a roxforti laborjából magához hívta a bájitalhoz szükséges hozzávalókat, majd előkereste az anyja régi ruháit, és egyéb dolgait, aminek Granger majd a hasznát veheti. A hasznosnak vélt könyveket is bedobozolt, és mindent lekicsinyített. Hermione addig, a még használható bájital hozzávalókat rakta össze, amire a ház konyhájának egy polcán bukkant.
- Jöjjön! - Hallotta Piton gyenge hangját fél órával később a háta mögül.
- Mi ez az átok professzor?
- Ez egy hosszú és bonyolult átok. A lényege, hogy először a külső szöveteket, majd a belső sejteket bontja. Ellenszer nélkül lassú, fájdalmas halál. Az első stádiumban gyengül a szervezet, aztán bomlanak a bőrszövetek, közben eszméletvesztés, majd egy nap múlva gyötrő izomfájdalmak jelentkeznek, de tudatvesztés már a halálig nem következik be. A bájital négy nap alatt készül el. A fájdalmakat maximum öt napig lehet kibírni. Az első fázis a legfontosabb, aminek az elkészítésénél én nem tudok ott lenni, ha majd ismét magamhoz térek, megpróbálok segíteni. A könyveket, amire szüksége lehet, és a receptet beleraktam a rózsafa ládába. Abban talál minden mást is, amit önnek készítettem össze. Ez pedig… édesanyám pálcája. Használja ezt, mert az Önét be tudják mérni. Rózsafa, unikornis szőr maggal, tizenegy hüvelyk. – A lány kezébe nyomta a pálcát. – Most menjünk. Oda tud mindkettőnket vinni?

Hermione végig megfeszített figyelemmel hallgatta a professzor rideg szavait, végül minden hozzáfűzni való nélkül bólintott.
A lány vezetésével hoppanáltak Írországba.
Mikor megérkeztek, Pitonnak még annyi ideje volt, hogy minden holmijukat eredeti méretre visszaállított, aztán ott a bejáratnál összecsuklott.