Piton ismét azon a kőpadon töltötte az éjszaka nagy részét, ahol előző nap is. A tervei körvonalazódni látszottak, halvány reménysugár ébredt benne.
Talán a lány van annyira okos, és felkészült, hogy együttműködjön. Együttműködni… micsoda érdekes megnyilvánulása ez az elméjének.
Megkérni a lányt, hogy miután ő megölte Malfoyt és Nottot, végezzen vele.

Amikor minden a helyére került a tervében, kiürítette az elméjét és megpróbálta az elé táruló világban még utoljára megkeresni az összes szépet, és elraktározni a képeket, érzéseket, illatokat, hogy erre gondolhasson majd néhány óra múlva a mellkasának szegeződő pálca előtt.
***
A téli Roxfortot mindennél gyönyörűbbnek tartotta. A vastag falak a biztonságot jelentették neki, az ég felé törő tornyok a szabadság hamis érzetével kecsegtették.
Lassan teletek a percek és arra gondolt, hogy még mit kellene megtennie ezen az utolsó napon. Talán elmehetne az anyja sírjához, sőt talán megkérhetné a lányt, hogy szóljon Dumbledore-nak, oda temessék el.
Vajon egy halálfalónak kijár az a tisztesség, hogy eltemessék? Dumbledore biztos megteszi.
Elindult Roxmorts felé. A temetőben hajnalig időzött az anyja sírjánál, és mindent elmondott ott az apró márványkeresztnek, amit az elmúlt 20 évben nem mert. Ironikusnak tartotta, hogy egy sírkőhöz beszél, de mindig szerette azt hinni, hogy a most fagyos föld alatt valahol ott az édesanyja, az egyetlen nő, akit igazán szeretett, és az egyetlen, aki őt is feltétel nélkül szerette.
Mikor úgy érezte, hogy képes magán uralkodni, visszatért a kastélyba, és írt egy levelet Dumbledore-nak. Nem tudott az idős mágus elé állni, tisztában volt vele, hogy ő ellenezné a tervét. Nem akart újabb érveket hallani, miért kellene megint engedelmeskednie Voldemortnak, és miért kellene életben maradnia.
***
Lassan felkelt a nap, eltelt a délelőtt. Minden csendes volt. Szombat lévén a diákok többsége a klubhelyiségekben töltötte a napot, néhányan a könyvtárban tanultak, páran a folyosókon sétálgattak, de a pincében csak egyetlen ember tartózkodott.
Piton minden holmiját összepakolta, és egy varázslattal átküldte a Fonó soron levő házába. A lakosztály teljesen üres és tiszta volt, mire az óra elütötte a hatot.
A férfi üzent a lányért, aki percre pontosan megjelent a bájitallaborban.
Piton már a nyitott ajtóban várta.
- Jó estét Ms. Granger!
- Jó estét professzor!
Piton nem mozdult, csak nézte a lányt. Vajon megteszi, amit kér, vagy nevetve közli vele, hogy megérdemli a szenvedést életének még az utolsó perceiben is? Nem, ő biztosan „megkegyelmez” neki.
A gondolatai közül Granger suttogása hívta vissza.
- Piton professzor, tudok valamiben segíteni? – kérdezte félénken.
- Igen! Jöjjön velem Granger!
A férfi az iskola kapuja felé vezette Hermionet, aki az utolsó pár méteren megtorpant. Piton csak néhány másodperccel később vette észre, hogy a lány lemaradt. Hátra fordulva látta, hogy Hermione megállt.
- Jöjjön Ms. Granger! – mordult rá a rémült lányra.
- Én… én… nem hagyhatom el az iskola területét… magával. – Az utolsó szót már csak suttogta.
Piton gúnyosan elmosolyodott.
- Értem! Attól fél, hogy Voldemort elé viszem.
Hermione szemében megvillant a félelem, de gyorsan rendezte a vonásait.
- Nem uram! Ön nem tenne ilyet!
- Ne álltassa magát Granger! Tudja, hogy halálfaló vagyok, és bármikor kaphatok olyan parancsot, hogy vigyem Voldemort elé. – Hermione ismét összerezzent, most már nem tudta elrejteni a félelmét. – Bár Voldemort magának nem sok hasznát veheti, talán csak „szórakoztatásra” kényszerítené.
- Ön nem tenne ilyet. – ismételte meg a lány remegő hangon.
- Tettem én ennél már csúnyább dolgokat is kislány! –Villant meg a férfi szeme. Egy lépéssel a lány előtt termett és megragadta a karját. – Mindazonáltal, valóban nem vinném Voldemort elé. Most pedig jöjjön!
Hermione nem szólt többet egészen addig, amíg a hoppanálás után meg nem pillantotta a szülei házát.
- Miért hozott ide professzor?
- Most elmondok magának bizonyos dolgokat, és szeretnék kérni egy szívességet. Három napja Voldemort magához szólított. Azt az utasítást adta, hogy faggassam ki az ön apját, majd öljem meg. – Piton látta, ahogy tanítványának a szemében ismét megvillan a félelem. – Gondolom arra már rájött, hogy a parancsot nem teljesítettem. Tegnap éjszaka ismét utasítást adott nekem, Malfoynak és Nottnak a szülei meggyilkolására. A támadást este nyolcra tervezzük. – Hermione teljesen elsápadt, szólni akart, de nem jött ki hang a torkán. – Múltkor a nappalira különböző védővarázslatokat raktam. Arra kérem, hogy mikor megérkezünk, Ön legyen a szüleivel ott, én igyekszem megölni Malfoyt és Nottot. A kérésem pedig az lenne, hogy miután végeztem a társaimmal, öljön meg engem.
Hermione felsikoltott.
- Ezt… nem kérheti! Nem tudom megtenni. Ne! Kérem!
- Vagy maga megteszi, és lehetőséget biztosít nekem a tisztességes halálra, vagy Voldemort előtt térden csúszva fogom végezni, undorító módon. Önnek semmi bántódása nem lehet, mert csak egy mocskos halálfalóval végzett.
- Ne uram! Ezt nem tehetem meg – suttogta a lány könnyes szemmel.
- Miért nem? Meséljek még magamról, hogy miket követtem el? Az talán segítene? Legyen elég annyi, hogy rengeteg ocsmány dolgot műveltem, amit maga el sem tudna képzelni. – Piton megragadta a lány karját és erősen megrázta. – Értse meg, hogy vagy maga kegyelmez meg nekem, vagy olyan halálom lesz, hogy azt még Voldemortnak is csak néhányan kívánnák.
Hermionenak megállíthatatlanul pörögtek a menekülési lehetőségek a fejében, de nem jutott eszébe semmi, amivel mindent elrendezhetne. Nem akarta, hogy a szülei meghaljanak, de azt sem akarta, hogy Pitont meg kelljen ölnie. Mindenáron a szabadulást kereste ebből a helyzetből. Végül arra jutott, hogy a férfit elkábítja, valami védett helyre viszi, és addig tartja akár megkötözve is, amíg jobb belátásra nem téríti. Majd a szülei segítenek neki. Ők mindenben mellette fognak állni. Felemelte a fejét és Pitonra nézett.
- Rendben professzor. Mindent megteszek, ami hatalmamban áll ahhoz, hogy ne szenvedjen többet.
- Mi az hogy többet? Miből gondolja, hogy eddig szenvedtem? Nem pusztán gyávaság, hogy nem merem vállalni a tetteimet a Nagyúr előtt?
- Nem uram! Ön soha nem lenne gyáva.
- Nagyon megtisztelő a meglátása kislány – mondta gúnyosan a férfi. –
Lenne itt még két dolog. Ezt a levelet adja át az igazgatónak, az estéről levő emlékeimet, pedig oda adom majd. – Azzal átnyújtott egy vastag borítékot a lánynak. – Az utolsó kívánságom, pedig az, hogy anyám mellé temessenek.
Hermione megremegett.
Hát tényleg ennyire komolyak a szándékai, már mindent előre eltervezett? Hogy tud ilyen higgadt lenni, amikor úgy tudja, hogy két órán belül halott lesz – tette fel magában az elkeseredett kérdéseket a lány.
Még soha nem érezte ennyire a férfi fájdalmát, mint ezek után a határozott mondatok után. Most már mindennél jobban meg akarta ismerni a professzorát. Akarta, hogy éljen. Vágyott rá, hogy segíthessen neki túllépni a múlton. Tudta, hogy az este folyamán végig azon lesz, hogy megmentse őt.
Piton meglátta az elszántságot Hermione szemében, és ettől megnyugodott.
- Mindent megbeszéltünk. Most menjen be, és cselekedjen az elhangzottak szerint. Hermione… köszönöm – mondta a férfi meglepően csendesen.
Hermione nem szólt csak biccentett, és elindult a ház felé.
Piton tudta, hogy elégedettnek kellene lennie, hiszen minden a kívánsága szerint alakult, de valahol nagyon mélyen csalódott volt. A lány ugyan tiltakozott, de meg sem említette, hogy a férfi nem bűnös, vagy hogy nem érdemli meg a halált azok után, amit a Rendért tett.