14. fejezet

– Perselus – biccentett Remus a varázsló felé, ahogy feltárult az ajtó.
– Mit akarsz?
Remus egy pillanatig nem szólt, csak figyelte az előtte állót. Perselus kialvatlannak tűnt, keserűnek és kétségbeesettnek.

– Azért jöttem, hogy beszéljünk. Bemehetek?
– Nem.
– Kérlek.
Perselus kis sóhajjal félreállt az ajtóból. Követte Remust a nappaliba és belerogyott Hermione foteljába. Hermione…
Remus leült a kanapéra és fürkészve nézte a férfit. Az állta a tekintetét, úgy tűnt, mintha semmi sem érdekelné már.

– Jól vagy? – kérdezte végül csendesen.
– Csodásan.
– Az látszik – Remus elhúzta a száját. – Hermionéról lenne szó.
– Most megleptél – Perselus lejjebb csúszott a fotelben.
– Tegnap nem jött el az esküvői próbára – kezdett bele mondandójába a kanapén ülő szőke varázsló. – Harry elment érte, aztán igencsak feldúlt állapotban tért vissza. Elmondta, hogy… nos, te is tudod, mi történt.
A másik csak bólintott. Végtelenül fárasztotta ez a beszélgetés és fájt is neki minden elhangzott szó, de úgy döntött végighallgatja Lupint, hátha így hamarabb megszabadul tőle, mint ha egyszerűen megpróbálná kidobni.

– Tonks elment Hermionéhoz és borzalmas állapotban talált rá, Perselus – folytatta szigorú arccal Remus. Perselus kicsit megfeszült és a kandallóra szegezte a szemét.
– De jól van? – préselte ki magából végül a kérdést.
– Most már megnyugodott. Molly elment hozzá és egész éjjel vigyázott rá. Most is tőle jövök. Nagyon erős lány.
– Igen, az – suttogta Perselus, aztán Remusra emelte a tekintetét. – Jobb lesz így neki, Lupin. Jobb lesz neki nélkülem.

Remus keményen nézett rá, majdhogynem haragosan.
– Nem lehetsz ilyen gyáva – mondta ridegen. A fotelben ülő kissé megborzongott ettől a hangtól. Még sosem hallotta Lupint így beszélni.
– Én nem…
– Hermione szeret téged – emelte fel a hangját Remus szigorúan. – Szeret téged mindennel együtt. Tudja, Perselus. Mindent tud rólad. Hogy ki voltál, miket tettél. És szeret.
Perselusnak elszorult a torka. Pislogott és újra a kandallóra szegezte pillantását.
– Ez nem ilyen egyszerű…
– Az isten szerelmére, kérlek, ne viselkedj úgy, mint egy meg nem értett mártír! – fakadt ki a varázsló. – Elég az önsajnálatból. És különben is – tette hozzá kissé megenyhülve – Akkor kellett volna gondolkodnod, mielőtt egyáltalán történt volna köztetek valami. Most már nem táncolhatsz vissza olyan egyszerűen.

Perselus felkelt a fotelből és az ablakhoz sétált.
– Te szereted őt? – hallotta a háta mögül a kérdést.
– Tudod, hogy igen.
– Akkor nincs is miről beszélnünk tovább – Remus megkönnyebbülten állt fel a kanapéról. – Ne veszítsd el őt, Perselus. Elfogad téged és ez mindennél fontosabb. Én már csak tudom…

Perselus tudta, hogy ha nem is teljesen, de Lupin és az ő helyzete nagyon hasonlít egymásra. Egy vérfarkas és egy ex-álhalálfaló… szép kis alakok vagyunk. És Tonks és Hermione.

Érezte, hogy Lupin megáll mellette.
– Nos? Elmész hozzá?
Perselus nem felelt, csak bólintott.
– Jól van – megveregette a vállát. Elindult kifelé, de az ajtóban megtorpant, mert egy halk hang megállította.

– Lupin? – visszanézett Perselusra. A férfi vonásai egészen nyugodtak voltak, békések. – Köszönöm.