Hermione nem tudta eldönteni, hogy minél előbb vagy minél később jöjjön el a holnapután. Ha arra gondolt, hogy Harryék mennyit kérdezgettek, és milyen megjegyzéseket tettek, már alig várta, hogy szabaduljon, de aztán eszébe jutott, hogy akkor meg ott van neki Piton, így meg már nem várta annyira. Bár az akció teljesen titkos volt, barátainak elmondta, hogy milyen hír fogadta az igazgatói irodában.

Ron első megjegyzése a következő volt:

- Szereltess magadra lakatot, mert Piton ki tudja milyen civilben.

- Jó Ron fejezd be a hülyeséged, erre nincs szükségem. – mondta Hermione idegesen.

- De téged nem zavar a tény, hogy Pitonnal kell lenned ki, tudja meddig? – adta Ron alá a lovat Harry – Gondolom, aludnotok kell valahol, akkor egy szobába?

- Dehogyis! Csináljatok belőlem rögtön ágyast! – csattant fel a lány.

- Hermione ezek tények! – mondta Harry komolyan. – Ki tudja, mire kapjátok el Meta Gretát, adja magát, hogy hol húzzátok meg magatok, hol esztek, öltöztök, tisztálkodtok? Egyáltalán hogy kapjátok el?

- Ja – mondta Ron felélénkülve – mi lesz, ha Pitonra mondjuk, rátör a hasmenés, de neked is kell?

- Fúj! –dőlt ki Harryből. Hermione befogta a fülét és felpattant.

- Alig várom a holnaputánt, Ronald Weasley!

És ez csak egy volt azokból a beszélgetésekből, melyeket Hermione egyre kevésbé bírt cérnával. Mindez odáig fajult, hogy az utolsó roxforti délutánt és estét már a Griffendél-torony lányszobájában töltötte, és így legalább nyugodtan átgondolhatta, hogy mit vigyen magával a másnapi útra.  A másnappal kapcsolatban csak annyit tudott, hogy reggel öltözzön mugli ruhába, hatra menjen le a pincébe Pitonért, majd az igazgatói irodában eligazítást kapnak. Hermione ötkor ébresztette magát, felöltözött, és az előző este összepakolt holmiját bőröndjébe tette, majd elindult. Persze a klubhelységben fogadta őt Harry és Ron.

- Na, még milyen ocsmányságokat találtatok ki? – fogadta a fiúkat.

- Nekem eszembe jutott még pár, de Harry azt mondta, fogjam be. – poénkodott Ron.

- Hermione, nagyon vigyázz magadra! Ha bármi gyanúsat észlelsz, használt a pálcád, gondolkodás nélkül! – Harry inkább aggódott – és légy szíves írj nekünk levelet. És vigyázz azzal a vén kappannal!

- Jó megígérem, hogy nagyon vigyázok magamra és a „kappannal” is, és ne aggódjatok, mindenről beszámolok. De most már indulnom kell.

Megölelték egymást, mintha csak hétvégére búcsúznának, majd Hermione kimászott a portrén, de mielőbb becsukódott volna, még visszanézett.

- Majd’ elfelejtettem; Sherlock Holmes lesz a feladó! – azzal kacsintott és a portré bezáródott előtte.

- Ki az a Sherlock Holmes? – kérdezte Ron a homlokát ráncolva.

- Egy mugli regény nagyon okos nyomozója. – válaszolta Harry.

- És miért írna nekünk?

- Ron! Hermione álneve Sherlock Holmes. – mondta Harry Ron értetlen arckifejezését látva.

Hermione legyalogolt a pincébe. Az iskola csendes és néptelen volt. A pince így hajnalban olyannak tűnt, mint egy kripta. Próbálta kiszűrni a gondolatokat és képzelgéseket, amik az elkövetkezendő kalandból adódhatnak. Mikor Piton ajtajához ért, óvatosan bekopogott.

- Nyitva! – kiabált ki Piton. Hermione benyitott, és nyomban meglátta a professzort. Ő is mugli ruhát húzott, méghozzá egy fekete szövetnadrág, egy szürke ing és egy fekete zakó formájában, és épp a nyakkendőjét próbálta megkötni. A tükörből megnézte Hermionét, majd azt próbálgatta, milyen hosszúra hagyja a nyakkendő egyik végét, hogy rendesen meg tudja kötni.

- Segíthetek? – kérdezte Hermione. Piton a tükörből ránézett, majd gúnyosan elfintorodott. Csakhogy Hermione odaállt elé, és átvette a nyakkendő kötését.

- Remélem nem felejtette el, hogy egymásra leszünk utalva, és ilyenkor nem szégyen segítséget kérni. – mondta Hermione úgy, hogy egyszer sem pillantott fel a professzorra. Piton hagyta, hogy Hermione tegye a dolgát.

- Milyen szorosra húzhatom? – kérdezte dolga végeztével.

- Majd én. – Piton megnézte a nyakkendőt a tükörben, de hiába kereste rajta a hibát, azt bizony nem talált.

- Hogy tanult meg ilyen jól nyakkendőt kötni? – kérdezte a lányt.

- Apámnak mindig én kötöm.

- Néha Potter -ét és Weasley –ét is megköthette volna…

Piton is magához vett egy bőröndöt és elindultak az igazgatói irodába. Egyikük arcizma se mozdult, mikor beléptek a szobába, ahol várta őket Dumbledore, Caramel és Ollivander.

- Áh, jó reggelt. – mondta Caramel karikás szemei alól. – Szeretném, ha odaadnák a pálcáikat egy pillanatra a pálcamesternek, csak megnézi.

Hermione és Piton szó nélkül teljesítették a kérést, és mikor Ollivander átvette őket, a háta mögé nyúlt, megérintett egy díszes vázát, és hatalmas pukkanás közepette köddé vált.

- Na, na! Ezt nem teheti! – háborodott fel Piton.

- Pálca nélkül nem boldogulunk! – szólt dühösen Hermione.

- De hát maguk ugye muglik, azoknak meg nincs pálcájuk. – mondta Caramel olyan hangon, mintha valami gúnyolódó mondókát szavalna. – Ez a másik váza pedig Londonba visz, - mutatott egy üveg virágtartóra.

- Az útmutató; nem varázsolnak, nem csinálnak semmi olyat, amit a muglik „furcsának” tartanának. Minden héten a King’s Cross –on várja magukat egy Rend tag és addig írják össze, ha valamire szükségük van. Semmilyen varázslók által ismert helyre nem mehetnek, nem szállhatnak meg, nem ehetnek satöbbi, satöbbi. Ja és a legfontosabb, Meta Greta nélkül nem jöhetnek vissza a Roxfortba! A mielőbbi viszont látásra! – fejezte be a szónoklást Caramel és mint, aki jól végezte dolgát, távozott a szobából.

Piton és Hermione forrt a méregtől.

- Erről nem volt szó! – mondta ki végül Piton. – Dumbledore a pálcám nélkül én… nem tudom milyen muglinak lenni. Hogy vár így eredményt? – végső elkeseredésében csak ennyit vágott oda a néma Dumbledorehoz: - Mikor lesz miniszterváltás, nagyon megért már a cserére!

Hermione inkább lenyelte, amit gondolt. Mindketten megmarkolták a bőröndjüket és megérintették az üveg vázát, és a zsupszkulcs már repítette is őket a hideg széllel bélelt London egy elhagyatott sikátorába. Mikor megérkeztek, körbe néztek, hogy van-e valaki a közelben, de senkit nem láttak. Mindketten kabátot húztak.

- Keressünk szállást. – mondta Piton mogorván. Hermione csak bólogatott, mert London csúfos hidege kellet ahhoz, hogy ráébredjen, mibe is mászott bele. Mivel a zsupszkulcs a város peremén tette le őket, majd egy órát gyalogoltak egymás mellett néma csöndben, mire megpillantották a város külső kis utcáit. Ahogy beértek a centrumba, feltűnt nekik, hogy a bérgyilkosságok elhíresüléséhez képest milyen sok és mennyiféle nemzetiségű ember mászkál az utcákon. Aztán jött a következő megpróbáltatás, és akkor még nem is sejtették, hogy az egész napjuk elmegy majd egyetlen egy kérdésre.

- Van szoba kiadó? – kérdezte Piton egy kisebb motelben a pultos nőtől. Az felnézett a pletykalapból és mosolyt erőltetve így szólt:

- Nincs, tömve vagyunk! – majd olvasott tovább. Erre ők tovább álltak. Először felkerestek minden hasonló kisebb motelt és rendre mindenhol csak egy választ kaptak: „nincs, tömve vagyunk”

Fél kettőkor mind a ketten elég éhesek voltak már és egy gyors kajáldában ettek valami harapni valót. Mikor háromkor kifogytak a kis motelekből és lebujokból, mert mindenhol tömve voltak, akkor Piton már a hotelek felé vette az irányt. De mikor a második nagyobb hotel is azt mondta, hogy „nincs, tömve vagyunk”, Hermione átvette a szót.

- Bocsánat, de mi van itt, hogy sehol nem lehet szobát kapni?

- Kisasszony, angol futball liga van, most a héten vannak a döntők! – mondta lelkesen a recepciós férfi. – Ha eddig nem gondoskodtak szállásról, London centrumában már nem találnak.

Piton és Hermione teljesen kimerül volt a sok gyaloglástól és a rengeteg kudarctól. Egymásra néztek és míg Hermione szeméből a „most mi lesz?” –et lehetett kiolvasni, Pitonéból a „megölöm Caramelt!” vibrált.

- Egyet tudok ajánlani. –szólt újra a recepciós. – A nagybátyámé a hely, felírom a címet, szerintem ott lesz szoba.

Átvették a cédulát és egymás mellett továbbra is néma csendben bandukolva felkeresték a címet, ami egy elfekvő, vizes járdájú koszos kis mellékutcának a közepén állt. Kívülről nagyon leélt volt az épület, de mindkettejük bármit megadott volna érte, ha nem kellene tovább bolyonganiuk, mert itt van üresedés. Mikor beléptek, egy kis társalgó fogadta őket, pár borozgató cimborával, akik jól megnézték maguknak Hermionét. Piton kopogott a pultnál, és egyszer csak ki is jött egy hátsó ajtón a tulaj. Oldalra csúszott svájci sapkában és munkásruhában egy gnómnak is elmehetett volna.

- Van szoba kiadó? – kérdezte Piton. A tulaj végig nézett a férfin, majd Hermionén, aki kicsit hátrébb egy fotelben gubbasztott és vidoran így szólt:

- Van. Egy. De azt hiszem maguknak az is jó lesz! – és bőszen kacsintgatott Pitonra, mintha ezeréves barátok lennének.

- Mit jelent az, hogy egy? – kérdezte szúrós szemekkel a professzor.

- Hát egy ágy, egy fürdő. Romantikus kis sarok! – mondta még mindig örömittasan.

Piton hátra nézett Hermionéra aki teljesen fáradt volt és úgy belesüppedt a fotelbe, mintha hozzá varrták volna. Az agya dübörögte, hogy ilyen nincs, ez nem létezik!

- Elbűvöli a kislányt az a szoba, a célnak megfelel, ha érti, mire gondolok… - mondta a gnóm tulaj szinte kuncogva. Pitonnak most esett csak le. Szó nélkül hátat fordított, és kifelé menet odaszólt Hermionénak, hogy jöjjön. A tulaj úgy állt ott, mint akit pofon vágtak, és azt Hermione is észrevette. Piton után futott és rákiabált:

- Nem volt szoba?

- De…

- Akkor vegyük ki, mielőtt valaki lecsap rá!

- De csak egy szoba van… - mondta Piton úgy, mintha egy gyagyással beszélne – idézem a tulajt: egy ágy, egy fürdő.

- Kit érdekel? Én fáradt vagyok, és egy estét kibírunk, nem? Este hat óra van, nagyon elfáradtam, és nem érdekel, ha maga azon nyafog, hogy vajon mit gondol a tulaj rólunk!

Piton úgy érezte, Hermione a fejébe lát, és elkapta a tekintetét. Egy ideig álltak egymás mellett, mint két idegen, majd Hermione törte meg a csendet:

- Kérem! Legalább nézzük meg!

Piton nem szólt, csak vette a csomagját és visszasétáltak a pulthoz.

- Érdekelne a szoba. Megnéznénk. – mondta Hermione gyorsan. Ránézett a professzorra, aki a körülöttük lévő embereket méregette, akik viszont őket méregették sutyorogva. A tulaj elmosolyodott, de így még rondábbnak tűnt. Felvezette Piton és Hermionét a szobába. Mikor az ajtó kinyílt, az igaz, hogy hangulatos kis szoba fogadta őket. Mindennek egy kis narancssárga színe volt, és nem tűnt lelakottnak a motelhez képest. Egyből a szobában találták magukat, amiben egy ágy, egy kanapé, egy szekrény, egy asztal, két szék, és egy balra nyíló ajtó mögött a fürdőszoba volt fellelhető.

- Nos? Ugye jó lesz! – mondta a mosolygós rondaság.

Piton és Hermione egymásra pillantottak.

- Kivesszük. – mondta végül Piton.