Macska karom, macska izom, macska puszi, tejhatalom!

Ott álltam a Gonden-nel szemben. Az alakom, és úgy éreztem, mintha az akaratom is megváltozott volna. Mostmár pénzre, és csillogásra vágyok. És, a cél velem szemben áll. Ekkor a csípőm jobb oldalához nyúltam. Ott volt egy kötél, és egy pisztoly is, amivel kilőhetem. Először is egy Lámpa oszlopot céloztam meg. Felhúztam magam az oszlopra, majd kitörtem az izzóját, és  a többi Goldenhez közelét is. Jöhet a feladat. Az utsó lámpáról átugrottam az üzlet tetőére. Ismerős szagot fújt felém az éjjeli szellő. De nem törődtem vele. Mire nem jók a macskakörmök…? A tetőablakon lyukat vágtam, a kötelet az egyik lámpához kötöttem. Indulás! A kötél végén egy kört kötöttem. Úgy nézett ki, mintha egy lasszó lenne. Bele bújtam a körbe, magamra szorítottam, majd fejest ugrottam a feladatba. Szó szerint. Fejjel lefelé csüngtem, a kötélen csak a csípőm tartott. Körbenéztem, majd egy kamerával tökéletesen szembetaláltam magamat.  

-        Nicsak… - puszit nyomok a levegőbe – Niko mindenkit pusszant! Mew! És most; Sayonara!

Kiütöttem a kamerát. A falhoz himbáltam, majd ellöktem magam a következő kamera felé. Az összesen végig csináltam ezt. Kezdjük a pénztárral. Úgy meg tekertem magam, h a csípőmön át tartva, átpördültem, és a fejem, szinte a fenekemet érintette. Igaz, a szoknya kicsit idegesített, h lebezi a fejemet, de ez lényegtelen. A két lábammal fogtam a szákot, a két kezemmel meg a pénzt pakoltam. Non sok pénzt…! Jöhetnek az ékszerek. Vagy 5 nyakláncot a nyakamba pakoltam, és még azon kívül egy csomó karkötőt a kezemre, bokaláncot a lábamra, és a farkam végére is egy pár ékszert. A zsák tele volt. Hirtelen vki elvágta a kötelet, de hála a cica képességeimnek talpra estem. Kis neszt hallottam, de nem láttam senkit, így, gyalog folytattam a bolt fosztását. Már csak a kirakatban lévők hiányoztak. Na meg, a raktárban is biztos van még egy-két aranycucc. Újra neszt hallottam, megfordultam de nem láttam senkit. Ekkor vki hátulról összefogta a karjaimat, és a szákot is kivette belőle.

-        Sajnálom cicus, de most cserélünk… - mondta egy srác

-        Hm… Cserélünk…? Hát képes lennél egy ilyen aranyos kis cicától elvenni a saját maga által elrabolt ékszereket…?

-        A válasz; igen.

-        Biztos…? Nem akarsz inkább egyezkedni…? – Mondtam hízelegve.

-        Nem igazán. – vágta rá a fiú

Erre gondoltam egyet. A kezem bár meg volt kötve, de ez nem állított meg. A srácra nyomultam, és úgy löktem a falnak, majd hízelegni kezdtem. Igaz a kezem a hátam mögé volt kötözve, de mire megy egy macska hajlékonyság nélkül…? Átemeltem a fejem felett a kezemet, majd a srác szemeláttára húztam ki belőle könnyedén a csuklómat. Utána a srácra feküdtem, és úgy folytattam.

-        Még egyszer megkérdezem, lenne kedved egyezkedni…?

-        Non meggyőző vagy cicus, de nekem többet érnek az ékszerek, egy éjszakánál.

-        Hm… Rendben Kaito.

A srác itt lepődött meg, mikor kimondtam a nevét. Lassan lemásztam róla, majd mosolyogva hátráltam pár lépést.

-        Honnan tudod a nevemet…? – kérdezte a srác

-        Hááát… Elég butuska tolvaj lehetsz, ha a személyidet is magaddal hozod… - mutattam fel a pénztárcáját

-        De hisz az…

-        A farzsebedben volt. Még szerencse, h szoknyákon nincs olyan, ugyeee…? Különben már te is lelepleztél volna. – mondtam kinyújtott nyelvvel

-        Most megfogtál. Van egy ötletem.

-        Nekem is! És biztos egyre gondolunk. Én odaadom a személyidet, te meg a zsákot. Rendben…?

-        Nem egészen erre gondoltam…de…

Ekkor már meguntam a várakozást. Volt még nálam kötél, most egy ház falának lőttem a végét, ismét belebújtam a végébe, és Kaitonak hintáztattam magam. A vállánál tartottam magam, levettem a maszkját, majd egy puszit nyomtam az arcára.

-        Vigyázz a személyidre – adtam a kezébe – és akkor én is vigyázok az ékszerekre. – vettem ki a kezéből a zsákomat – És, kössz, h felvilágosítottál. Hamarosan én is személyit kapok, és legalább már tudom, h sose hozzam magammal egy akcióhoz.

-        Mi…? Te még csak 13 vagy…?!

-        Igen. 13 éves, a balszerencse száma. Ohh, és fekete macska is. Úgy látszik ezért volt ez a betörésed peches.

-        Bátor cicus vagy. Még csak maszkot sem hordasz…

-        Nincs rá szükségem, engem úgy sem tudnak elkapni.

Ellöktem magam a tetőablak felé, majd megfordultam, és a kötél végén lévő hurokba léptem.

-        Hogy, ne kelljen annyit gyönyörködnöd abban, h a szoknyám semmit sem takar. Egyébként, Niko vagyok!

Puszit fújtam felé, majd egy tőrt dobtam a riasztó rendszerbe.

-        Hopszi… Így nehezebb lesz megszöknöd… És, jó a lopott kocsid!

Még egy utsót rákacsintottam a srácra, majd leléptem. Ott hagytam a kötelem, mindent, és egyenesen hazafele tartottam. Közben a srác is megoldotta. Kirúgta az ajtót, beugrott a kocsijába, majd elhajtott, nem sokkal utána megérkeztek a rendőrök is. Kaito egy kisebb üldözéssel megúszta. Én meg addig…? Tiszta Hawaii! Egy ház tetejéről néztem végig a műsort, majd elégedetten, Kaito maszkjával a kezemben haza mentem. És végre nem gyalog, busszal vagy hasonlóval, hanem én magam igazi légtornászi ügyességgel szökkentem, egyik tetőről, lámpáról, kerítésről, a másikra. Az életben egyszer szabadnak éreztem magam. Az sem érdekelt, mit tettem. Csak élveztem az éjszakát.

Kora hajnalra hazaértem. Majd szétszórva az ékszereket a szobámban azok között aludtam el. És Kaito…? Hát, ő is hazaért, az egyetlen, amit szerzett, egy puszi nyom az arcán, és, h új autót lopott. Mikor hazaért azonnal elrejtette a kocsit. Levette a tolvajcucca felsőjét, amit az ágyra dobott majd nadrágját is, és egy törülközőt a derekára kötve ment tusolni. A tus alatt behunyt szemmel a tusolórózsa felé fordulva, én jártam az eszében. Apropó. Ez az a srác volt, aki megmentett még délután. Mostmár értem, h mért támadt az az előérzetem, h ugyanazt akarjuk. Ugyanarra a helyre akartunk betörni. Végül is, annyi baj legyen, legalább a mai éjszakát nem felejti el. Legalábbis addig, míg nem találkozunk újra… Inkább nem írom le a tus alatti látványt, de azt megmondom őszintén, h Kaito vizesen is ugyanolyan jól néz ki. Szal, igen, rám gondolt, h milyen kis üdesz tojvajocka vok! És még csak 13 éves! – Hatalmas Egó-val – Egy 13 éveshez, képest ez azért teljesítmény! Jólvan, bocs, elkalandoztam, visszatérve, a peches, jóképű, álom tolvaj pasira, Okés, befejezem a rizsálást, szal visszatérve Kaitora:

 Azért látszott, h van némi haszna a tolvajkodásából. Legalábbis tippem szerint. Egy elég nagy házban lakott. És kutyái is voltak. Rá gondolni is rossz! Vagyis… szeretem a kutyákat, de ezeken látszott, h nem barátkozós típusúak. Tényleg, azóta észrevette-e már, h…

-        A fene! Az a csaj lenyúlta a maszkomat!

7.              Úgy látszik, igen. Észrevette… -

-        Nem igaz, nincs tartalék… A fene… meg kell keresnem a csajt… Vhogy… Vagy csak újra, össze kellene futnunk…

Kaito, még egy ideig gondolkozott, azt viszont már ne kérdezzétek, h miről, csak vmin törte a fejét. És, úgy kábé olyan 4-re el is aludt. Persze, ilyenkor én már javában újónnal szerzett kincseim között húztam a lóbőrt. Másnap reggel mákom volt, mivel jött a hétvége, így lustulhattam. Úgy kábé délután 3-kor ébresztett fel a család zaja. Öcsém rohangált és kiabált, apám éppen a fejét ordította le, h aludni akar, én meg csak aludtam tovább. De nem sokáig, gyors felkaptam a fejemet, és ahogy csak tudtam elkezdtem pakolgatni az ékszereket, vissza a zsákba, majd a zsákot, a párnám alá dugtam, hátha nem kezdenek el kutakodni. Shana is megvolt. Éreztem. Szó szerint, hiszen rajtam dagasztott alvás közben. Leszedtem magamról, majd amint már mondtam, eldugtam a zsákot. Utána kíváncsiságból, még egyszer, visszanéztem a tükrömbe, hátha megint meglátom azt a csajt.

-        Ohayooooo Rieeeeeee!!!!!!!!!!!!!!!! – kiáltott az apám, meg öcsém

-        Áááááá! – én meg totál meglepődtem

Még nem is lett volna baj, h meglepődök, de…

-        Rie, jól vagy…? – kérdezte az apám

-        Igen, mért ne lennék…? – kérdeztem leplező tekintettel

-        Csak mert… - mutatott felém az öcsém – Vmi van a fejeden, és mintha farkad lenne…

-        He…?

Most nyeltem egy bazi nagyot, majd a fejemhez, és a fenekemhez nyúltam. Előbújtak a füleim, és a macskafarkam, csakugyan, ahogy az öcsém mondta. Itt szakadt el a cérna, dobás indul! Minden létező mozdítható dolgot a fiúk felé dobtam. Majd becsaptam az ajtót. Egy madzaggal kikötöttem a tolóajtó fogóját, így kinyitni lehetetlen. Beálltam a tükröm elé, majd addig bambultam, míg unalmamban el nem dőltem. Pár percet ott feküdtem majd tényleg ideges lettem.

-        Nem igaz! Niko, jelenj már meg!!!

-        Most mit kiabálsz?! – jelent meg a tükörben – Mit akarsz…?

-        Elő jöttek a macskás dolgaim!

-        Ja, ez a baj – mosolygott – tán megijedtél…? Vagy non ideges vagy…? – kérdezte

-        Sztem mind2…

-        Csak nyugodj, le, és kész, egyébként, ne várd, h a tükörbe nézel, és rögtön engem látsz! Nem akarom, h szebbet láss, mint vagy…

-        De hiszen, te én vagy…

-        Az részletkérdés… Nya, Cya! Ja, am sztem be akarnak jönni…

Niko az ajtó felé mutatott még egy utsót. Én meg nagy levegőt vettem, és próbáltam lenyugodni. Eltűntek. Igaza volt. Kinyitottam az ajtót, és minden egyes tárgyat, amit kihajítottam, a képemben láttam viszont.

-        Ez az! Visszaküldtük a bombát! – csapott össze apa, és öcsi

-        A családban maradt… - nyögtem

Persze, a „támadás” után segítettek mindent a helyére hajigálni. Majd össze-vissza röhögve, végre olyan 4 óra körül, leültünk az asztalhoz, REGGELIZNI. Igen, kicsit furi, de hétvégenként így vhogy mennek itt a dolgok. Megsúgom; Nem nehéz alkalmazkodni hozzá!

To Be Contiuned…