Finom selyemköntös suhogó hangja hallatszott a kihalt folyóson. Hideg tekintetû férfi haladt végig rajta lendületes léptekkel. Arcizmai megfeszültek és örül neki, hogy az, aki az imént megzavarta, nem találta az ajtó elõtt, mert ebben a pillanatban bárkit képes lett volna darabokra tépni puszta kézzel akárkit.

Draco próbált hûvösséget magára erõltetni több kevesebb sikerrel. Hamarosan elérte a nappalit, ahol egy öreg köpcös varázsló fogadta.
- Nagyon örülök, hogy újra látom Malfoy úrfi.
- Én nem különben Moris.
- Elnézést, hogy megzavartam- hajtotta le a fejét az öreg.
- Nem történt semmi, de mondja el, miért kellett idejönnöm?
- Egy hölgy keresi önt.
- Kicsoda?
- Nem árulta el a nevét, de azt mondta, hogy beszélni akar önnel.
- Leellenõrizted ugye?
- Természetesen, nincs nála semmi más csak a pálcája, de azt a dolgozószobájában úgyse használhatja.
- Dicséretre méltó, majd szólok apámnak, hogy duplázza meg a bérét.
- Ahogy kívánja uram- hajolt meg a férfi.
- Oh és a feleségemnek vigye fel az egyik manó a vacsorát!- intézkedett Draco.
- Rendben van.
Draco lement a földszintre, majd benyitott az egyik díszes tölgyfaajtón. Kicsi helyiség volt, amiben rengeteg könyv, egy kényelmes bõrkanapé, néhány fotel és egy hatalmas íróasztal foglalt helyet. A függöny mellett egy fekete taláros nõi alak állt. Kecses kézmozdulattal érintette meg a nehéz bársonyfüggönyt, s a szobába beszökõ fény megcsillant a gyûrûsujját ékesítõ gyémánton.

A férfi összehúzta magán a selyemköntöst, majd megköszörülte a torkát. A nõ ezt hallva megfordult és levette a csuklyáját. Hosszú mézszõke haja laza kontyba volt fésülve és néhány smaragd pillangó formájú csattal ékesítették. A nõ szeme halványkék árnyalatú volt, arca fehér, akár a frissen hullott hó, az ajkai pedig vérvörösen pompázott, akár egy drága porcelánbabának. Draco visszataszítónak találta ezt a vörös színt, egyáltalán nem illett a lányhoz. Gyanakodva nézett a lány szemébe, és már tudta, hogy valami rosszban sántikál.
- Margaret - szólalt meg színtelen hangon.
- Oh Draco végre megtaláltalak- mondta kétségbeesetten és közelebb próbált menni, de Draco elfordította a fejét, majd leült az íróasztal mögötti székre.
- Hogy találtál meg?
- Ez most nem fontos.
- De igen is az.
- Van egy ismerõsöm, aki a zsupszkulcsok...
- Akkor már értem. Mit akarsz?
- Nem számítottam rá, hogy ilyen hûvösen fogadsz.
- Mégis mit vársz?- kérdezte Draco nevetve.
- Azt hittem...
- Margaret, ha jól emlékszem, akkor otthagytál az oltár elõtt.
- Nem így akartam, hidd el, csak tudod...
- Minek jöttél?
- Hogy talán, hogy esetleg...- habozott a lány.- Lehetne köztünk még valami.
- Oh szóval a nagy szerelmed nem elégít ki rendesen.
- Nem ilyen házasságra számítottam- buggyant ki egy hatalmas könnycsepp a szemébõl.
- És te feldúlnád az enyémet?
- Nem lehetsz boldog egy sárvérûvel- nevette el magát a lány.- Neked egy aranyvérû nõ kell.
- Na ide figyelj! Ne merj így beszélni a feleségemrõl! Lehet, hogy kényszerházasság a miénk, de méltóbb a Malfoy névre nálad. Tudod nagy szívességet tettél nekem.
- Miért? Hiába mondod azt, hogy mennyire méltó a nevetekre, akkor is egy sárvérû marad.
- A Sötét Nagyúr vére is kering az ereiben, gyakorlatilag a lánya és ha továbbra is ilyen hangon beszélsz róla, még a fülébe is juthat.
- Engem az érdekel, hogy elfogadod-e az ajánlatomat?
- Természetesen nem.
- Miért?
- Mert undorodom tõled és kérlek távozz!
- De...- kezdte a lány.
Draco megfogta a Margaretet a karjánál fogva és kiráncigálta a folyosóra. Nem akart vele túlságosan durván bánni, épp csak annyira, hogy nyomatékot adjon szavainak és többet ne lássa a lányt. Nem sajnálta egy percig sem.

Az ifjú Malfoy kitárta a hatalmas bejárati ajtót, majd kilökte a volt menyasszonyát rajta, és a hatalmas ajtó durván bevágódott. Draco sátáni mosollyal az arcán indult visszafelé az emeletre. Valahogy könnyebbnek érezte magát, végre sikerült elégtételt vennie és ez szinte az egekig röpítette.

Lendületes léptekkel haladt végig a kongó folyosón egészen a hálószobáig. Szíve majd' kiugrott, amikor meglátta feleségét a baldachinos ágyon feküdni egy selyemtakaró alatt. Hermione békésen szuszogva aludt és Draconak nem volt szíve felébreszteni. Inkább õ is odafeküdt mellé és megpróbált elaludni.

***

A nap már magasan fent járt az égen, amikor az ifjú házasok ébredezni kezdtek. Hermione nagyot nyújtózkodott, és észrevette, hogy Draco karja a dereka köré volt fonva. Elmosolyodott és megcirógatta a fiú orrát, aki ettõl furcsa, de nagyon aranyos fintort vágott. Mintha valamit mormogott is volna, viszont azt Hermione nem értette.

Kicsit lejjebb csúszott az ágyban, hogy közelebb legyen férjéhez. Milyen különös?- gondolta. Nem olyan rég legszívesebben felkötötte volna az elsõ fára Malfoyt, most meg itt fekszik mellette és várja a csókjait. Pedig a mentális betegségek nem voltak gyakoriak a családjában, legalábbis õ így tudta, szóval magyarázat semmiképpen nem volt erre a helyzetre, se az érzésekre.

Továbbra sem volt szerelmes a szõkeségbe, csak próbált valami élvezetet is találni a házasságába. Nagyon sóhajtott, amikor arra gondolt vajon barátai, mit szólnának ehhez, de sajnos most más idõk jártak. Voldemort vére keringett az ereiben, karján ott volt a kígyót formázó heg, ami talán soha sem fog eltûnni. Tulajdonképpen talán jót is tett vele Voldemort. Többet nem kell bujkálnia és mindene meglesz élete végéig, csupán egy dolog volt, ami aggasztotta: a szerzõdés.

Abban lehet valami, ami biztos nem fog neki tetszeni, ezt a zsigereiben érezte, de Dracot nem tudta rávenni, hogy mutassa meg neki. Talán valahogy mégis csak sikerülne és akkor egy ideig teherbe se kellene esnie. De ahogy a dolgok állása mutatta az ifjú Malfoy nagyon igyekezett, hogy véghezvigye a szerzõdés ezen részét. Csak ezek az állandó megzavarások eddig mindig meghiúsították az akciót.

Hermione finoman végigsimította Draco arcát, aki egy kicsit megemelte a fejét, a lány közelebb húzódott hozzá és lágyan megcsókolta. Jól esett neki ez az érzés. Úgy érezte most elõször tartozik igazán valakihez, még akkor is, ha régen egyáltalán nem voltak jóban és néha még most is marják egymást. Nem akarta tudni hosszú távon milyen kapcsolat lesz köztük, inkább a jelent akarta élvezni egy mardekáros halálfalóval. Nos az egész egy képtelen és abszurd dolog, de mást nem tudott tenni, csak bele kellene végre nyugodnia, és semmi furcsát nem találni ebben.
- Jó reggelt!- ébredezett Draco.
- Neked is jó reggelt!
- Mit álmodtál?- érdeklõdött.
- Azt, hogy lefejeztettek téged- vigyorgott a lány.
- Nagyon vicces kedvedben vagy ma reggel. Biztos sok tréfa répát ettél.
- Miért kellett elmenned tegnap?- tudakolta kíváncsian.
- Hívatlan vendégünk volt- ásított egyet a fiú.
- Kicsoda?
- Miért vagy ilyen kíváncsi?
- Azt mondtad „vendégünk” és nem azt, hogy „ vendégem”. Szóval ki volt az?
- A volt menyasszonyom.
- Aki otthagyott az oltárnál?
- Az- mondta hidegen.
- Okos lány- viccelõdött.
- A szeretõm akart lenni.
- Akkor mégis csak buta. És mit mondtál neki?
- Nemet, aztán kidobtam.
- Ugyan miért?
- Mert van nekem egy kis feleségem, meg egy szemét szerzõdésem és azt hiszem ennyi bõven elég indok, hogy kidobjam azt a ribancot.
- Oh milyen kötelességtudó férjecském van- adott egy cuppanós puszit Draco arcára, majd hozzátette-, három üres szobámban se találnék ilyen férjet mint te.
- Ugye ezt most bóknak kéne vennem?
- Vedd aminek akarod.
- Én mást akarok.
- Mit akarsz?
- Kávét és cigit- nyögte fáradtan.
- Cigit nem kapsz.
- Miért?
- Egészségtelen.
- És akkor mi van?
- Nem tesz jót neked. Bár ha beteg akarsz lenni csináld.
- Gonosz nõszemély, ugye az örökségemre fáj a fogad?
- Csak is.
- Nem kapsz egy knutot se belõle. Mind a gyerekeinké lesz.
- Még egyet se hoztál össze édesem- nevetett a lány.
- De ez még változhat- mondta Draco és közelebb húzta magához a lányt.
- Meglehet.
- Miért jöttél hozzám?- kérdezte hirtelen.
- Mert kényszerítettél?
- De dönthettél volna úgy, hogy inkább meghalsz.
- Akkor megölik a családodat- mondta Hermione. - Nem vagyok gonosz és elég volt a vérontásból.
- Ez igaz. És ha kényszer nélkül kértelek volna meg?
- Beléd meg mi ütött?
- Nem tudom- sóhajtott Draco. - Sok mindent érzek, gondolok, teszek, de nem tudom te jól fogod-e érezni magad így.
- Ez a végzetünk, sorsunk vagy hívd aminek akarod- sóhajtott Hermione. - De nem bánkódom miatta. Vagyis próbálom elfogadni.
- Sajnálom- szólalt meg halkan Draco.
- Mit?
- Hogy elfogtalak az erdõben.
- Magadnak fogtál el- nevetett a lány. -Lásd be a Nagyuradnak irtó fekete a humora.
- Vén kígyó.
- Hogy beszélsz a pártfogómról?- nevette el magát Hermione.
- Csak ne hívd apának, mert menten elhalálozik.
- Olyan gonosz vagy.
- Családi örökség- vonta meg a vállát Draco.
- Áh értem már, ez mindent megmagyaráz.
- Nagyon megváltoztál Roxfort óta- tûnõdött a férfi.
- Sok választásom nem volt- mondta a lány.- Néha az embernek fel kell adnia pár elvét, hogy élni tudjon.
- Van benne valami- szólt Draco és végigsimította a lány kígyót formázó sebén a kezét.- Mi szeretnél ma csinálni?
- Nem azt mondtad, hogy tovább utazunk?
- Attól még csinálhatunk ezt-azt- mondta huncutul és megcsiklandozta a lány oldalát.
- Most ne.
- Miért ne?
- Mert most nincs kedvem- mondta a lány és felkelt az ágyból, majd elindult a fürdõszoba felé.
Draco egy hatalmasat sóhajtott, aztán fáradtan temette arcát a párnájába.

***
A nap vidám nappali fénye játékosan bekúszott az impozáns nappaliba. A kandallóban vidáman lobogott a tûz, de teljesen feleslegesen, legalábbis elsõ látásra így tûnhet egy külsõ szemlélõnek. Draco egy pohár vörösborral a kezében járt fel s alá. Homlokán gyöngyöztek az izzadtság cseppek. Az órájára nézett, és mérgesen hajtott fel egy újabb kortyot. Lassan kinyílt az ajtó, majd belépett rajta Hermione.
- Hát itt vagy?
- Aha- mondta egykedvûen és kiürítette a borospoharat.
- Ne igyál annyit!
- Nem csoda, hogy iszom, elvettelek feleségül.
- Nagyon szellemes vagy. Tulajdonképpen mire vársz?
- A zsupszkulcsunkra.
- Akkor most mégis tovább megyünk?
- Hát persze, mondtam én ilyet hogy nem?
- Jól van, jól van ne húzd fel magad inkább nézz utána dolgoknak vagy valami.
- Rendben- morogta durcásan és szórt némi hop-port a kandallóba, majd egy nõ arcképe jelent meg a tûzben.
- Zsupszkulcs Felügyeleti Osztály, miben segíthetek?
- Zsupszkulcs foglalásunk volt két személyre mára és nem érkezett meg a kellõ idõpontban- mondta Draco mérgesen.
- Azonnal kapcsolom az Utazási Osztályt.
- Rendben.
- Utazási Osztály. Miben segíthetek?- kérdezte egy fiatal gyakornok, akinek elég vékonyka hangja volt.
- Zsupszkulcs foglalásunk volt két személyre mára és nem érkezett meg a kellõ idõpontban- ismételte meg újból Draco.
- Szabad a nevét?- tudakolta a hölgy.
- Draco Malfoy.
- Sajnálom Mr Malfoy, de a foglalását törölték.
- Ugyan ki?
- A felesége.
- Miért nézel rám így?- kérdezte Hermione, nem értett semmit sem az egészbõl.
- Miért kell neked folyton szabotálni a terveimet?- förmedt rá Draco.
- Semmi közöm nincs ahhoz az átkozott kulcshoz oké.
- Oh nyilvánvalóan nincs.
- Elvette a bor a maradék józan eszedet is? Mikor lett volna lehetõségem ezt mûvelni? Ott feküdtem melletted egész éjjel.
- Ezt csak azért mondod, hogy mentsd magad.
- Uram, ha megnyugodna egy percre, megbeszélhetnénk egy más idõpontú zsupszkulcsot.
- Magának kuss legyen! Ha nem látná a drága feleségemmel beszélek.
- Olyan fafejû vagy Malfoy- morogta Hermione.
- Te meg egy önfejû liba, aki folyton megakadályoz abban, hogy végre túl legyünk azon az átkozott nászéjszakán.
- Még, hogy én akadályozom meg. Nem az én ismerõseim és volt võlegényeim zavarnak meg téged- ment hozzá közelebb a lány és a szemeivel szinte ölni tudott volna.
Eközben a kandallóban a segítõ szándékú hölgyet, már csak percek választották el attól, hogy elnevesse magát.
- Elegem volt.
- Azt hiszed nekem belõled nem? Olyan korlátolt és hülye vagy, hogy arra már szavakat sem találok. Miért nem hiszel nekem?
- Én...én... fogalmam sincs.
- Akkor vésd már bele a kis fejedbe, hogy nem én voltam, nem is akartam lemondani.
- Pedig nem akartál jönni.
- Az istenért hozzád se akartam menni, mégis a feleséged lettem.
- Az egészen más.
- És szerinted melyik nõ nem akar elmenni Hawaiira errõl az istenverte helyrõl?- tette csípõre a kezét a lány és Draco erõs gondolkodásra késztette az elõbbi mondatával.
- Igazad van hiszek neked- adta be végül a derekát.
- Hála Merlin szent nevének, hogy végre valami értelem is felszikrázott abban a sötét agyadban.
- Ha tovább szemtelenkedsz, akkor bezárlak a boros pincébe- sziszegte Draco és összehúzott szemöldökkel meredt a lányra, aki egy szikrányi ijedséget sem mutatott. Hermione jelentõségteljesen hátradobta göndör fürtjeit és szúrós szemmel nézett Dracora.
- Puhány vagy te az ilyesmihez.
- Majd csak figyeld meg, hogy nem.
- Akkor elbúcsúzhatsz attól a gondolattól, hogy büszkén a Nagyurad elé állj egy örökössel- bökte meg az ujjával a fiú mellkasát.
- Megbeszélhetnénk ezt késõbb?- ajánlotta fel Draco, most már kicsit lecsendesedve.
- Rendben.
- Akkor szeretnénk egy zsupszkulcsot igényelni- fordult a kandalló felé.
- Természetesen- sóhajtott egy hatalmasat a nõ és azonnal neki látott a munkájának.
Hermione még mindig paprikás hangulatban ült le az egyik kanapéra. Már elege volt ebbõl az egész helyzetbõl. Persze, hogy nem õ volt. Egész eddig mást sem csinált csak szenvedélyes, erõs vággyal várt végre arra, mikor fogja beteljesíteni férje a házassági kötelezettségeit. Aztán belegondolt, mit szólnának a régi barátok, ismerõsök, ha most hallanák. Egy pillanatra kirázta a hideg. De hát maga is beláthatta nincs más lehetõsége.

Viszont az a vágy, amit Draco iránt táplált egyre erõsebb és elsöprõbbé vált. És ahogy a céltudatos szürke szemekbe nézett jólesõ bizsergés futott végig a testén és nem akart elmúlni. Nem is akarta, hogy elmúljon. A harag, a büszkeség és az utálat már sehol sem volt. A régi ellentétek közül egy sem jutott volna az eszébe. Csak egy férfit látott Draco Malfoyban és nem egy halálfalót.

Miután Draco befejezte a társalgást, de még mindig szúrós szemmel nézett feleségére. Hermione megforgatta a szemeit és így szólt:
- Még mindig azt hiszed én voltam igaz?
- Nem hinném, hogy több nõt is el vettem volna, úgyhogy te vagy a feleségem.
- Mit akarsz? Igazságszérumot vegyek be, hogy végre elhidd nekem? Miért nem tudsz legalább egy cseppet bízni bennem?
- Máskor is keresztbe tettél már nekem.
- Most egészen más helyzetben vagyunk.
- Veszélyesebb kiszolgáltatott helyzetben.
- Akkor miért nem akartad inkább azt, hogy a szél fütyüljön a talpad alatt?- érvelt a lány.
- Még fiatal vagyok a halálhoz.
- Akkor miért engedted az ellenséged az ágyadba?
- Mert csak így maradhatok életben és néha jól jön egy nõ, hogy melegítse a hátam.
- Áh szóval most már humorizálsz is. Én azt hittem dühös vagy.
- Az is vagyok!- mondta durcásan.
- Feltételezhetnéd egyszer, hogy nem én voltam?
- Akkor ki?
- Nem tudom talán valamelyik volt szeretõd vagy menyasszonyod vagy valami meleg barát vagy fogalmam sincs.
- Nincsenek meleg barátaim!- mordult fel.- Én a nõket szeretem
- Tényleg? Akkor...
- Ne kezd megint ezt a nászéjszakás dolgot mert esküszöm nem állok jót magamért.
- Mit csinálsz? Végre befejezed, amit már milliószor elkezdtél?
- Fogd be a szádat, vagy én fogom be!
- Úgysem fogod megtenni- hergelte a lány továbbra is Dracot.
- Befejezhetnéd végre!
- Majd akkor ha nem engem gyanúsítasz.
- Akkor kire gondolhatnék?
- Mondjuk a Mary vagy Meredith vagy Margaret vagy milyen nevû exnõdre- mondta ki undorodva.
- Mi van csak nem féltékeny vagy?
- Én dehogy, de ha van nõ, aki nagyon keresztbe akar neked tenni, akkor az õ.
- Igazad van-mondta egy kis hatásszünet után Draco. - Ne haragudj!
- Végre- sóhajtott a lány.- Mikor is érkezik az az átkozott zsupszkulcs?
- Fél óra múlva- morogta Draco és felvette az asztalról a Reggeli Prófétát, majd egy fotelben kényelmesen elhelyezkedve olvasni kezdte.
- Remek- mondta a lány és elindult kifelé a nappaliból.
- Hová mész?
- Vissza a hálószobába.
- Menjek én is?- kapott az alkalmon hirtelen Draco és rögtön elfelejtette az elõbbi veszekedést.
- Várd inkább a zsupszkulcsodat- vetette oda neki Hermione.
Draco értetlenül nézett rá, de Hermione nem törõdött vele, sarkon fordult és határozott léptekkel elhagyta a helyiséget.

***

Fél óra múlva Draco egy ronda olajoskannával a kezében indult Hermione keresésére. Mogorva képe elárulta, hogy rangon alulinak találja ezt a zsupszkulcsot és teljesen biztos volt benne, ezért még reklamálni fog. No meg kifizetteti a drága fehér ingét, ami tiszta olaj lett. Homlokán kidudorodtak az erek, és mikor végigsimította szõke haját, még mérgesebbé vált.

Mikor beért a hálószobába, nem szólt semmit csak karon fogta a feleségét, aki meglepetésében egy árva szót sem tudott szólni,még a különös olajfoltot se tudta szóvá tenni a férje hajában. A zsupszkulcs mûködésbe lépett.
Szörnyû egy utazás volt. Valamiféle harmadosztályú zsupszkulcs lehetett, legalábbis Draco így gondolta. Még egy fekete pontot hozzáírt a listához, amit szándékában állt el is küldeni az ügyvédjének. Szédültek mind a ketten. Hermione aléltan kapaszkodott Dracoba, aki szintén nem nézett ki túl jól. De próbálta megtartani feleségét.

Hamarosan elkezdett körvonalazódni az úti cél. Draco elõször azt hitte rosszul lát, de aztán amikor egyre közelebb értek, tudatosult benne, hogy ez nem valami vízió. Gyorsan a pálcáját kezdte el keresni, de nem volt elég gyors. Egy hatalmas kiáltással körítve landoltak a mocsárban és derékig belesüppedtek.
- Oh, hogy az a sárkányhímlõs, jó kurva anyját annak, aki ezt a tetves kulcsot megcsinálta- dühöngött Draco.
- Ne mozogj!- szólt rá Hermione, aki elég közel volt hozzá.
- Nekem te ne parancsolgass!- sziszegte Draco.
- Használod is azt az átkozott pálcát vagy csak dísznek van a kezedben?
- Jajj fogd már végre be a szád! Gondolkodnom kell.
- Felõlem- mondta Hermione és próbált nyugton maradni, nehogy még lejjebb süllyedjen.
- Most meg miért nézel rám így?
- Mert nem csinálsz semmit.
Draco újfent mérgesen nézett, majd kilõtt pár szikrát a pálcájából, mire Hermione megcsóválta a fejét.
- Nem vagy a túlélés mestere igaz?
- Mirõl beszélsz? Éppen most kértem segítséget.
- Varázsló vagy az isten áldjon meg. Nem tudnál valahogy kiszabadítani magunkat innen?
- Most nincs hozzá kedvem.
- Menj ám a jó büdös francba Draco Malfoy a hülye vicceiddel! Mi van, ha senki nem vette észre a jelzést?
- Valaki csak észrevette.
- Te tényleg ekkora barom vagy? Vagy csak teteted?
- Mit akarsz tõlem? Gõzöm sincs róla, hogy milyen varázsigét használjak, ami mindkettõnket kihúz innét. Sajnálom, de ez van.
- Jaj te süsü, akkor miért nem szólsz? Add ide a pálcádat!
- Eszemben sincs- vágta rá Draco.
- Nem vagyok vevõ a humorodra, de ha egyszer innen kikerülünk elevenen megnyúzlak.
- Nincs is nálad kés.
- Találékony nõ vagyok. Add ide a pálcád!
- Persze aztán lelépsz engem meg itt hagysz.
- Igen aztán én magyarázkodjak az édes, kedves Nagyuradnak, hogy miért is fulladtál bele a mocsárba.?
- El voltál vele nagyon az esküvõn.
- Csak táncoltunk és elmesélte, hogy Nagini hamarosan anyai örömök elé néz.
- Mi van?- kérdezett vissza Draco
- Megbuggyant.
- Az a fogatlan kígyó elõbb fog meghalni, mint szaporodni.
- A jelen helyzetben a fogatlanságot kivéve ez rád is igaz- csipkelõdött Hermione.
- Hagyd már abba!
- Akkor add ide a pálcád!
- Nesze vidd!
- Oh bocsáss meg, hogy meg merem menteni a sárkánytrágyát se érõ életedet.
- Ne jártasd a szádat asszony, hanem csináld az azt átkozott bûbájt, mert visszaveszem a pálcám és azt nem úszod meg szárazon!
Hermione szúrós szemekkel nézett Dracora, majd elmondta a varázsigét. A férfi várakozóan nézett a lányra, aki csak sejtelmesen elmosolyodott. Nem sokkal késõbb mozogni kezdett a sártenger és egy hatalmas robbanás kíséretében az ifjú házaspár felszállt a magasba. Ám a földet érésük ebben az esetben, már sokkal jobb helyen történt, mint az elõzõ alkalommal. Az óceán kék vízébe pottyantak mind a ketten.

Draco és Hermione fuldokolva jött a felszínre, majd miután magukhoz tértek az elsõ sokkhatás után mindkettõjük elnevette magát.
- Ügyes voltál kislány- mondta Draco.
- Köszönöm a dicséretet Mr Malfoy- nevetett Hermione.
A férfi magához ölelte a feleségét és a nap legszenvedélyesebb csókjával jutalmazta meg. A lány egész testében remegett és nem csupán a hûvös víztõl. Mindkettõjüket hatalmába kerítették érzéseik. Egymás homlokát összeérintve mosolyogtak egymásra. Már nem érdekelte õket a veszekedés, az az átkozott zsupszkulcs sem, ami megtréfálta õket.

A párost körülölelték az azúrkék hullámok, amik a part felé irányították õket. A nap ragyogó fénye megcsillant a vízfelszínen és mintha folyékony arannyá változtatta volna az olykor zabolázatlan óceán habjait. A távolban hawaii zene szólt és édes virágillatot hozott magával a lenge szél.