Harry hajnali ötkor ért vissza a szobába, melyen Ginnyvel és a pillanatnyilag harcképtelen, felpeckelt szájú Spiróval osztozott.

Amikor belépett a szobába, Ginny felugrott a kanapéról. Eddig az idegességtől hiába próbált elaludni, és most kissé álmosan vetette magát a férfi karjába.

- Annyira aggódtam, Harry! – suttogta a varázsló nyakába. – Azt hittem, elkaptak!

- El is kaptak – vont vállat a kimerült férfi, aki még mindig túlzottan a disneylandi támadás hatása alatt állt ahhoz, hogy ugyanolyan lelkesedéssel ölelje vissza Ginnyt, ahogy az ölelte őt.

- És…? – kérdezte a lány, aki hirtelen teljesen ébernek érezte magát.

- Az én drága sógorom, Jaszon kis híján megölt – nézett Harry a kötelékeivel küszködő Spiróra – de a jó hír az, hogy kiderült: ő az a gazember, aki bajba keverte a húgodat. Nem én, megjegyezted?

Spiro rávicsorgott a szájpecken keresztül.

- Sikerült kikérdezned a könyvet? – tudakolta Ginny.

- Igen, de meglehetősen ködös választ adott. Csak annyit mondott, hogy kérdezzük meg Püthiát. Ha legalább tudnám, ki az a Püthia! Sok embert ismerek itt Görögországban, de természetesen nem mindenkit, egy Püthia nevű nőt pedig aztán végképp nem.

Harry Ginnyre sandított, és látta, hogy a nő remekül szórakozik rajta. – Mi az?

- Tényleg sosem figyeltél oda mágiatörténeten, igaz?

- Nemigen. Miért, kellett volna? Hermione úgyis mindig odaadta a jegyzeteit…

- De még az sem volt elég ahhoz, hogy elfogadható jegyet szerezz az RBF-en.

- Persze, hogy nem, amikor olyan ostobaságokat kérdeztek, hogy a liechtensteini boszorkánymesterek miért nem akartak csatlakozni a Mágusok Nemzetközi Szövetségéhez…

- Kiváló az emlékezőtehetséged, ha fel tudsz idézni nyolc évvel ezelőtti vizsgakérdéseket – jegyezte meg a lány. – Ha egy kicsit jobban figyeltél volna Binnsre, akkor arra is emlékeznél, hogy ki volt Püthia. Hatodéven említette, amikor a varázsló történelem nagy látnokairól beszélt. Még Trelawney dédanyját, Cassandra Trelawneyt is megemlítette.

- Bizonyára kissé el voltam varázsolva, amikor erről volt szó, mert még az sem rémlik, hogy valaha is beszélt nekünk jósokról – válaszolt Harry. – Lehet, hogy épp ’97 januárjában vagy februárjában mesélt róluk, amikor engem egészen más dolgok foglalkoztattak, történetesen… - a férfi hangja elhalt, és helyette Ginny fejezte be a mondatot:

- …a csaló. Mi is volt a neve? Linda, ugye?

- Igen – bólintott Harry.

- Linda… – ismételte a szót Ginny. Most, hogy már minden nyelven értett, egy német eredetű nevet is simán értelmezni tudott. – Kígyót jelent, nem igaz?

- És ha igen? – vont vállat Harry. – Beszéljünk inkább Püthiáról. Mi köze van a jósokhoz?

- Püthia volt az ókori Görögország legnagyobb jósa, és Delphoiban lakott. Tudod, hogy egész Görögországban a delphoi jósda volt a ’legmegbízhatóbb’?

- Megbízható? – horkantott Harry. – Én aztán egyetlen jósban sem bízom.

- És mégis elhitted, hogy Trelawney jóslata igaz Tudodk… - Ginny nem fejezhette be a mondókáját, mert Harry kézfeltartással jelezte, hogy ne beszéljen ilyesmiről Spiro jelenlétében.

- Tudod mit, Ginny? Szabaduljunk meg tőle! – ezzel Harry a megkötözött Spiróra szegezte a pálcáját, és kimondta rá az Exmemoriamot, majd eltüntette a testéről a köteleket. – Most már szabad vagy, Spiro. És emlékezz: Jaszon ejtette teherbe a húgodat… de úgyis ez lesz az egyetlen dolog, amire a találkozásunkból emlékezni fogsz…

Spiridon Papafotiu felállt, pislogott, kellemes húsvéti ünnepeket kívánt nekik, majd kitántorgott a szobából.

- Na, ezt elintéztük – vigyorgott Harry, és becsapta a görög fickó mögött az ajtót. – Szóval, hol is tartottunk? Ja, Voldemortnál… - elkomorult az arca. – Te még biztos nem tudod, Ginny, de visszatért… tegnap Marne-la-Vallében csapott le. Pontosabban a párizsi Disneylandben.

- Jaj ne…

- De, sajnos igen – hajtotta le a fejét Harry, és ledobta magát a kanapéra. – Tizenöt gyerek halt meg, és több százan megsérültek… - És mindez az én hibám – tette hozzá gondolatban.

- Pedig annyira reménykedtem benne, hogy meghalt – motyogta Ginny.

- Sajnos nagyon is él.

- Ezek szerint nem ölted meg.

- Sosem állítottam, hogy megöltem.

- De Trelawney jóslata szerint csak te vagy képes rá, nem igaz?

- Szerinte igen. Én viszont már nem vagyok benne biztos, hogy igaza van. Lehet, hogy ez is csak a szokásos képzelgései egyike volt.

- Talán igen – mosolygott szomorkásan a lány. – De talán Püthia tehetségesebb jós, mint ő…

- Szerinted menjünk Delphoiba és keressük meg ezt a Püthiát?

- Ha egyszer azt mondta a könyv…

- De hát… nem most mondtad, hogy ez a jósnő az ókori Görögországban élt? Gondolom már nincs életben, ha csak nem birtokol egy Bölcsek Kövét.

- Harry, Harry, Harry – rázta a fejét vigyorogva Ginny. – Néha olyan szörnyen okos tudsz lenni, hogy az elképesztő, ugyanakkor nem tudsz elvonatkoztatni bizonyos dolgoktól. A könyv azt mondta, keresd meg Püthiát. Ezen azt értette: menj el Delphoiba, ugyanis a delphoi jósda jósnői mindig Püthiának hívták magukat. Lehet, hogy a jelenlegi jósnőt valójában Hepzibachnak vagy Friderikának hívják, de a varázslókörök csak Püthiaként ismerik.

- Ó, értem. Tehát a ’püthia’ egyfajta cím. Mondd, szeretnél aludni egy kicsit, mielőtt elindulunk Delphoiba?

Mielőtt Ginny válaszolhatott volna, egy mély hang szólalt meg az ajtó túlsó felén:

- A Görög Varázsbűnüldözési Felügyelet nevében – KINYITNI!

Ginny összerezzent és Harryre nézett.

- A törvény nevében, kinyitni! – kiáltott egy másik hang odakintről.

Csikócsőr előrelendült, mintha át akarna törni az ajtón, hogy megtámadja Harry ’ellenségeit’.

- Csikó, ne! – Harry visszarántotta a hippogriffet. – Maradj nyugton és bízd rám az egészet!

- Mit akarnak tőled? – suttogta Ginny Harrynek.

- Gondolom le akarnak tartóztatni, mert megöltem azt a szicíliait.

- Kinyitni, vagy kénytelenek leszünk betörni az ajtót!

- Nem akarjuk, hogy kárt tegyenek Nikias tulajdonában, nem igaz? – szólt Harry, és mielőtt Ginny tiltakozhatott volna, kinyitotta az ajtót a görög varázsrendőrség előtt. – Fáradjanak be, uraim.

Három marcona-kinézetű auror lépett be, kivont pálcákkal.

- Nem valami fair pasas a főnökük, három embert küldeni egy ellen! – jegyezte meg csípőre tett kézzel Harry.

- Túl sokan vagyunk neked, Dursley? – vicsorgott az egyik auror.

- Épp ellenkezőleg, kifejezetten sértőnek találom, hogy csak hármótokat küldték utánam – válaszolt Harry, visszategezve az aurorokat.

- Pofa be, Dursley, és eszedbe ne jusson védekezni! – morogta az egyik mogorva fickó.

- Eszembe sem jutott – tartotta fel a kezét Harry, hogy megmutassa: nincs nála fegyver.

Az egyik auror Csikóra szegezte a pálcáját és úgy összekötözte egy bűbájjal, hogy szegény pára mozdulni sem tudott. – Csak hogy garantáltan védtelen legyél – vetette oda Harrynek.

- Nahát, ez igazán durva dolog önöktől, uraim! – nézett rájuk csúnyán Ginny. – Így bánni egy ártatlan állattal!

- Sajnálom, hölgyem, szükséges elővigyázatosság. És jobban tenné, ha nem avatkozna bele, ha nem akarja, hogy bűnrészességért letartóztassuk. Ami téged illet, Dursley, le vagy tartóztatva Anacleto Luceni meggyilkolásáért.

- Oké, vigyetek be, fiúk – válaszolt engedelmesen Harry, és odatartotta a csuklóit az auroroknak, hogy varázs-bilincset tegyenek rá.

Az egyik auror kinyúlt Harry felé egy pár fénylő bilinccsel (melyet varázslattal lehetett nyitni és zárni, nem pedig kulccsal), ám amikor Harry csuklójára akarta helyezni, Harry villámgyorsan kirántotta a pálcát a varázsló kezéből (az az idióta ugyanis egyszerre akarta a pálcával sakkban tartani és megbilincselni őt). A másik kettő azonnal Stuport kiáltott, de Harry elhoppanált arról a helyről, ahol egy tizedmásodperce állt, majd a két auror mögött jelent meg, és mind a saját, mind az aurortól elvett pálcával rájuk küldte a bénító átkot. Ahogy a két auror a földre hanyatlott, a harmadik dühösen meredt Harryre.

- Nyugi, nem bántom a haverjaidat, ha te sem bántasz engem – szólt a fiatalember.

- Egyszer úgyis elkapunk, Dursley – morogta az auror.

- Feltételezem, hogy egy Spiridon Papafotiu nevű pasas dobott fel… így van?

- Ez szigorúan bizalmas információ – vetette oda az auror. Harry egy pillanatig sem kételkedett tovább, hogy Spiro árulta be őt, minden bizonnyal azért, hogy bosszút álljon rajta, amiért ‘teherbe ejtette’ a húgát. Akkor viszont miért jött utána Spiro, és miért nem hagyta az egészet a rendőrségre? Ez a Spiro olyan fura egy alak…

- Lefogadom, hogy ő jelentett fel, miután elhagytam az országot – gondolkodott hangosan Harry. – És sajna, a ti letartóztatási parancsotok csak Görögországban érvényes, a görög varázsbűnüldözési felügyeletnek pedig nincs kiadatási megállapodása más országokkal… jaj, de kellemetlen…

- Igen, az – morogta az auror. – De most megint itt vagy, és biztos lehetsz benne, hogy el fogunk kapni! Bolondság volt a részedről, hogy visszajöttél, Dursley.

- Igen, bolondság, biztosan – értette egyet Harry. – Stupor.

- Harry…? – szólalt meg Ginny.

- Sajnálom, Ginny, de nem maradhatunk aludni, mert ezek szerint köröznek engem.

Ginny ásított és bólintott. – Akkor mihamarább el kell tűnnünk innen.

- De el ám. – Harry tett némi készpénzt az asztalra, és rábocsátott egy ’kizárólag Nikiasnak’ varázslatot. – Csak hogy egyik marcona barátunknak se jusson eszébe zsebre vágni – magyarázta, majd kiszabadította a megkötözött hippogriffet. – Ja, majdnem elfelejtettem: Confundus! – Ezzel az alélt aurorokra mutatott a pálcájával. – Egy kicsit kótyagosan fognak ébredni, és az anyukájukat fogják keresni, de ne aggódj, Ginny, semmi maradandó károsodást nem szenvednek. Gyere, induljunk Delphoiba.

- Szóval itt jártak tegnapelőtt – szólt Draco a reggeli napsütésben fürdő Dunát szemlélve. A folyón apró hajók cikáztak a neogótikus Parlament előtt. A parton néhány nagyobb hajó horgonyzott, melyek általában a Fekete erdőtől a Fekete-tengerig szállítanak utasokat. Az égen sirályok repkedtek, és el-eltűntek a habokban, hogy kis halakkal a csőrükben bukkanjanak ismét fel.

- Igen, itt – válaszolt Phaedra, aki a Halászbástya mellvédjének dőlt és egy apró szerkezetet nézegetett.

- És hol vannak MOST? – morgolódott Draco.

- Épp azon vagyok, hogy megtudjam, oké? – csattant fel a boszorkány, majd homlokráncolva ismét az apró gépezet tanulmányozásába merült. – Ez egy térkép-féleség, amely Harry helyzetét mutatja… vagyis, az egy nappal ezelőtti helyzetét. Ne nézz így rám, nem az én hibám, hogy a Követő Bűbáj percről percre gyengül!

Draco figyelte, amint a Föld képe eltűnik az apró mágikus monitorról, és a helyén megjelenik Európa, majd pedig Szerbia területére szűkül a keresési tartomány. – Aha, szóval Szerbiában vannak! – szólt a kelleténél kicsit hangosabban.

- Cssssh! Ne vond magunkra a figyelmet! – intette Phaedra. - Hadd higgyék a muglik, hogy egy mobiltelefont nézegetünk.

- Egy micsodát?

- Sosem tanultál mugliismeretet?

- Nem én – válaszolta fennhéjázón Draco. – Apám szerint egy Malfoynak méltóságán aluli ilyesmit tanulni.

A nő az égre emelte a szemét. – Úgy látszik, Harrynek igaza volt veled kapcsolatban.

- Miért, mit mondott rólam? Hogy gonosz és arrogáns vagyok?

- Nem egészen – rázta a fejét a nő olyan hevesen, hogy hosszú, hullámos fekete tincsei csak úgy röpködtek körülötte. – Szó szerint úgy jellemzett téged, hogy ’egy szánalmas, beképzelt barom’ vagy.

- Jaj, de hízelgő – fintorgott az ifjú Malfoy. – De én is ugyanezt mondhatnám el róla. Ráadásul még a feleségemet is megszöktette! Jaj, ha egyszer a kezem közé kerül, addig szorítom a nyakát, amíg szusz van benne!

- Én ugyanezt teszem a te feleségeddel – tette hozzá gonoszkás mosollyal Phaedra, majd ismét a térképre meredt. – Egyébként szerintem csak átutaztak Szerbián… van egy olyan érzésem, hogy Görögország az úti céljuk. Sejtelmem sincs ugyan, hogy Harry miért menne oda, de az az érzésem, hogy ott vannak. Sajnos estig nem derül ki.

- Remélem, nem akarod, hogy itt üljünk a babérjainkon, ha egyszer biztos vagy benne, hogy Görögországba mentek! – morogta Draco. – Én személy szerint azonnal oda akarok menni, és még napnyugta előtt el szeretném kapni őket!

- Mondd, tényleg ilyen nehéz a felfogásod? – kérdezte a nő. – Több mint egy nappal előttünk járnak, úgyhogy nem lehetünk benne teljesen biztosak, hogy tényleg Görögországba mentek, és még ha oda mentek is, akkor sem tudnánk, hogy hol keressük őket. Athénban? Korinthoszban? Korfun? Krétán? Rodoszon? Ezer különböző helyen lehetnek. Semmiféleképp sem kaphatjuk el őket még napnyugta előtt, ha csak nem maradnak több mint egy napig egy adott helyen, és ismerve Harryt, nem fognak. Főleg, mert tudja, hogy követjük… legalábbis szerintem sejti, hogy követem, hiszen tudja, milyen ragaszkodó típus vagyok. Ha Londonban maradt volna, addig nem hagytam volna el a várost, amíg meg nem győzöm, hogy jöjjön vissza hozzám. Az persze fel sem merült bennem, hogy esetleg lelép a feleségeddel…

- Hát, az bennem sem merült fel – mormolta a férfi. – Sosem gondoltam volna, hogy a feleségem valaha bárkivel is elszökne. Azt hittem, eléggé ’meggyőztem’, hogy ilyesmi eszébe se jusson…

- Talán megátkoztad? Vagy megzsaroltad? – érdeklődött Phaedra. Azok után, amit a férje Malfoyról mesélt neki, mindent kinézett volna a szőke férfiből.

Draco fintora láttán a nő elkacagta magát. – Szóval igen. Hmm… Harry mondta, hogy sosem tudtad elrejteni az érzelmeidet.

- Dehogynem tudom! – vágott vissza Draco.

- Ha tudnád, akkor most nem kiabálnál velem. Még Harry is ügyesebben titkolja az érzéseit, mint te.

- Méghogy ő?

- Igen. Régen nem ment neki valami jól, de megtanulta. Neked is meg kéne tanulnod uralkodni magadon, ha együtt akarsz dolgozni velem.

- Szóval most már azt is megmondod, mit tegyek?

- Én vagyok ennek a küldetésnek a vezetője – válaszolt a nő ridegen.

- Sajnálom, hogy ki kell ábrándítsalak, szivi, de nekem senki sem fog parancsolgatni!

Rejtélyes módon Phaedra jobb lába átcsusszant Draco lábai között, és a férfi a következő pillanatban a földön találta magát.

Néhány mugli járókelő érdeklődéssel fordult feléjük, mire Phaedra csak bájosan rájuk mosolygott. – Szegény férjem megcsúszott…

Draco homlokráncolva felkelt és leporolta a ruháját. A nő még Angliában azt javasolta neki, hogy húzzon mugli ruhát, nehogy magára vonja a muglik figyelmét, de a férfi szörnyen megalázónak tartotta, hogy ilyen göncöket kénytelen viselni. Az pedig, hogy még el is gáncsolják, egy kicsit túl sok volt. Mit képzel magáról ez a tyúk? Senki sem bánhat így egy Malfoyjal!

Miután gyilkos pillantást vetett a nőre (amitől Phaedra csak még szélesebben elvigyorodott), hátat fordított neki. Pont abban a pillanatban repült el felette egy sirály és megajándékozta egy adag guanóval.

Harry és Ginny Csikócsőr hátán elhagyta Athént.

- Tudod, folyton meglepsz… - szólalt meg két ásítás között Ginny, Harry előtt ülve a „nyeregben”. – Egyszerre három aurorral bántál el! Egy kicsit meg is ijesztesz. Mintha természetfeletti képességeid lennének…

Harry felnevetett. – Jaj, dehogy. Semmi olyan képességem nincs, amivel a többi boszorkány és varázsló nem rendelkezik. Az egész a gyakorláson múlik. A Körben olyasmiket tanultam, amit még az auror akadémián sem tanítanak. Kemény edzésen mentem keresztül, és bevallom, néha azon gondolkoztam, hogy feladom, főleg miután három napig nem hagytak aludni és az egész testemet rontás-nyomok borították… Még jó, hogy akkor nem láttál, szörnyen néztem ki… attól féltem, sosem leszek megint a régi, jóképű önmagam.

- Ki mondta, hogy jóképű vagy? – vigyorgott a lány, elfojtva egy újabb ásítást. – Egyébként miért hívtak Dursleynek az aurorok? Nem tudják, hogy kit kell valójában keresniük?

- Szerintem azért hívtak úgy, mert Spiro jelentett fel, ő pedig mindig Dudley Dursleyként ismert engem.

- Spiro látta, amikor… megölted azt a szicíliait?

- Nem, de már akkoriban is nagy esélye volt, hogy csatlakozhat a Körhöz, így gondolom valamelyik Kör-tag megemlítette neki. Spiro pedig, abban a hitben, hogy én rontottam meg a kishúgát, vissza akart vágni, és felnyomott a zsaruknál, noha a Kör többi tagja titokban akarta tartani Luceni halálát.

- Legszívesebben jól seggbe rúgnám ezt a Spirót! – morogta Ginny. – Vagy inkább egy másik testrészén, ahol a legjobban fáj… - javította ki önmagát két ásítás között.

- Hé, dőlj hátra egy kicsit és aludj a vállamon. Látszik rajtad, hogy nagyon rád fér, és még van két óránk, mielőtt Delphoiba érünk.

- És te? – kérdezte Ginny, Harry mellkasára hajtva a fejét.

- Miattam ne aggódj, én napokig elvagyok alvás nélkül.

- Éééértem – motyogta Ginny félálomban. – Harry?

- Igen?

- Miért tetted?

- Mit? Hogy megöltem Lucenit?

- Nem… hanem hogy visszajöttél… noha tudtad, hogy esetleg lecsuknak…

- Mert… - a férfi hangja elhalt, és úgy tett, mintha ő is ásítana, csak hogy megfelelő indokot találjon a hangja akadozására. – Mert… mert szeretlek – szólt egész halkan. Ginny azonban már nem hallotta, mert elnyomta az álom.

Valamivel reggel nyolc után Harry végre meglátta az egykori templom romjait. A föld felé irányította a hippogriffet, amely tompa puffanással landolt a templom-rom mellett.

Ginny felébredt az enyhe rázkódástól és pislogva körülnézett. Hirtelen nem tudta, hol van és mi történik.

- Jól aludtál, Csipkerózsika? – kérdezte Harry, lesegítve őt Csikócsőr hátáról.

- Igen, bár rám fért volna még százévnyi alvás – válaszolt álmosan a lány. – Viszont olyan szépet álmodtam…

- Miről álmodtál szépet?

- Hááát… - Ginny csibészesen rámosolygott – álmomban valaki azt mondta, hogy szeret engem.

- Remélem, nem Draco volt az – fintorgott Harry.

- Draco sosem tudná ilyen gyengéden mondani azt, hogy „szeretlek”.

- Miért, mondta ezt valaha is? – vonta fel a szemöldökét Harry. Egyszerűen nem tudta elképzelni, hogy Malfoy kiejti ezt a szót a száján.

- Igen, mondta – vont vállat Ginny. – De sosem volt valami meggyőző.

- Érdekes, én azt hittem, a Malfoyok nagyon meggyőzően tudnak hazudni – válaszolt a fiatalember, miközben egy közeli narancsfához kötötte Csikó kantárját.

- Szerintem nem hazudott – rázta a fejét a lány. – Az ő különös módján szeret engem, vagy legalábbis azt hiszi, hogy szeret. Ezért sem egyezett soha bele a válásba.

Harry sóhajtott. – A szerelem nevében kényszeríteni valakit, hogy veled éljen a legundorítóbb dolog, amiről valaha is hallottam. Talán tényleg azt hiszi, hogy szeret téged, de… az igazi szerelem nem arról szól, hogy bármi áron magunkhoz láncoljuk a szerelmünk tárgyát. Ez önző szerelem. Az igaz szerelem engedékeny… és önzetlen…

- Akárcsak az, hogy visszajöttél ide, ahol köröznek, csak hogy segíts nekem? – suttogta a lány, mélyen a férfi szemébe nézve.

- Izé… Csikó, nemsokára visszajövünk – szólt Harry, elfordulva Ginnytől.

- Lehet, hogy még hamarább jövünk vissza, mint várná, nekem ugyanis gőzöm sincs, hová kellene mennünk – jegyezte meg a boszorkány, méghozzá jogosan, ugyanis Delphoiból mindössze három kőoszlop maradt meg egy kör alakú emelvényen. A többi oszlopnak csak csonkjai maradtak, nagy részük apró darabokra törve hevert a fűben az emelvény körül.

- Te mondtad, hogy jöjjünk ide – emlékeztette Harry, felsétálva a Tholosz (a kör alaprajzú templom) lépcsőin. – De ha már itt vagyunk, talán nézzünk is körül. Találnunk kéne egy bejáratot, ha a jósnő még mindig itt dolgozik.

Körbejárták a romokat, de bejáratnak nyomát sem látták.

- Nem hinném, hogy bármit is fogunk itt találni – szólt Harry egy idő után, nekidőlve a Tholosz középső oszlopának. A kő hirtelen eltűnt a háta mögül, és az oszlop beszippantotta.

- Harry! – kiáltott Ginny, és beugrott utána az oszlopba.

- Áááááá! – sikította a lány, miközben egy sötét csúszdán zuhant lefelé. A csúszda aljában Harryn kötött ki.

- Ez a csúszda a Titkok kamrájára emlékeztet – jelentette ki Harry szárazon.

- Ne is emlékeztess – húzta el a száját Ginny, próbálva felkelni és közben nem rátaposni Harryre, ami a sötétben igen nehéz feladat volt.

- Mmmmm… ez finom, egy kicsit hagyd ott a kezedet… - motyogta a férfi.

- Harry Potter! Ha tudnám, hol van az arcod, felpofoználak!

- Ha én tudnám, hol van az arcod, megcsókolnálak – hangzott a válasz.

- Tényleg? – rebegte a lány.

- Nem – válaszolt Harry, pont amikor a fejük fölött kigyulladt egy rikító rózsaszínű nyíl, amely balra mutatott, épp eléggé megvilágítva a helyiséget ahhoz, hogy Harry és Ginny megállapíthassa, hogy egy üres folyosón állnak.

- Hát, most már legalább tudjuk, merre kell mennünk – jegyezte meg Harry, miközben felállt és kinyújtotta a kezét, hogy felsegítse Ginnyt a földről. A lány nem fogadta el a segítségét, hanem felkelt és egy ’ne játssz velem’ arckifejezéssel elsétált mellette.

Négy méterrel odébb ismét kigyulladt egy nyíl alakú lámpa-szerűség, amely ezúttal narancsszínű volt. Ezt követően egy sárga, majd egy zöldes nyíl mutatta az utat, végül pedig egy neon-kék, hatalmas tábla gyulladt ki a következő felirattal:

Isten hozta a Delphoi Jósdában!
Főlátnoknő: Atina Papadimitriu (nyugodtan hívja csak Püthiának)
Látnok-gyakornok: Heléna Menelaos (akinek a világon semmi köze a trójai Helénához)
Jósoltatni akar? Csak erre, kedves vendég, csak most, csak Önnek, két jóslat egy áráért!

- Ezek aztán tudják, hogyan reklámozzák magukat, mi? – jegyezte meg elismerően Harry. – Viszont ha a helyükben lennék, a Gorgó Gazette-ben, a Thébai Times-ban és a Jorgos Journal-ben is elhelyeznék egy-egy hirdetést. Akkor aztán csak úgy özönlenének ide a kuncsaftok.

- Szerintem nem akarják, hogy kiderüljön, hogy itt vannak – mondta Ginny. – Kr. u. 385-ben a keresztények bezáratták a Tholoszt és megtiltották a jósnak, hogy folytassa a tevékenységét. Püthiának ezután meg kellett találnia a módját, hogy a varázsló népek továbbra is ide járhassanak jóslatokért, viszont a muglikat távol kellett tartaniuk… Sajnos sem Binns, sem a Mágiatörténet könyv nem említette, hogy hol és mint rejtették el a jósdát a kíváncsi mugliszemek elől…

- Mindegy, lényeg, hogy mi megtaláltuk.

- És szándékotokban áll be is jönni, vagy inkább tovább csevegtek a folyosón? – hangzott egy kissé ingerült hang a hirdetőtábla alól nyíló ajtó mögül.

- Szerinted ez Püthia volt? – suttogta Harry Ginnynek.

- Gondolom igen.

- Szuper – forgatta a szemét a férfi. – Trelawney legalább senkivel sem kiabált. - Nos, hölgyeké az elsőbbség – ezzel kinyitotta az ajtót Ginny előtt, és betessékelte a lányt.

Belépvén Ginnynek az az érzése támadt, mintha egy puccos nightclubba tévedt volna, mondjuk a Moulin Rouge varázsló-változatába. A falakon körbe békákat, kígyókat és denevéreket ábrázoló jelek villogtak, akárcsak a nyilak a folyosón. A különös lámpák fényét csak a négy sarokban álló kerámiaedényekből szállongó lila füst homályosította el egy kissé.

Püthia egy vénséges vén anyóka volt. Az arcát ezernyi ránc szabdalta, fehér haja pedig itt-ott kikandikált a fluoreszkáló csillagokkal és holdakkal teleszórt fekete kendője alól. A gyakornoka, Heléna egyáltalán nem volt olyan csinos, mint a trójai Heléna, és Harry biztos volt benne, hogy ezért a nőért Paris herceg nem kockáztatott volna meg egy háborút.

- Izé… jó napot – üdvözölte Harry és Ginny a jósokat.

A köszöntés viszonzása helyett Püthia átható pillantást vetett rájuk, és így szólt: - Talán igazatok van, és tényleg hirdetnünk kéne magunkat az újságokban…

- De hát… Püthia! Hiszen titokban kell tartanunk a létezésünket! – ellenkezett Heléna.

- Igen, igen, a középkorban csak titokban működhettünk, de talán túl sokáig rejtőzködtünk… Manapság már nem áll fenn a veszély, hogy elégetnek a máglyán a jövendölésért… arról nem is beszélve, hogy a titkos működés nem valami jövedelmező. Olyan kevesen tudnak a létezésünkről, hogy alig vannak ügyfeleink! Igenis, reklámoznunk kell magunkat! – a jósnő Harryhez fordult. – Melyik újságok a legnépszerűbbek, fiatalember?

- Amennyire én tudom, a Gorgó Gazette – vont vállat Harry.

- Értem – bólintott a látnok. – És most, mit kívántok?

- Egy jóslatot, természetesen – válaszolt csípősen Ginny. Ő ugyan nem vette fel a Roxfortban a jóslástant, és Trelawenyt sem ismerte személyesen, de volt egy olyan érzése, hogy ez a Püthia még nagyobb csaló, mint Trelawney volt.

- Á igen, egy jóslatot – bólogatott mosolyogva a jósnő. – És, miről szóljon az a jóslat?

- Azt szeretnénk megtudni, hogy hogyan lehet felszabadítani valakit a Végzet Varázs hatalma alól – felelte Harry.

- A kis barátnődről van szó, ugye? – mutatott Püthia Ginnyre.

- Honnan tudja? – csodálkozott Ginny.

- Lehet, hogy szenilis vén denevér vagyok, kedvesem, de azért még jó a szemem, és láttam, hogy összerezzentél, amikor a fiatalember kiejtette az átok nevét – válaszolt a látnok.

- Nos, rendben, én vagyok az. Igazság szerint nem az én hajamra bocsátották rá az átkot, hanem valakiére, akit szeretek, és azzal zsarolnak… nekem pedig már elegem van, szabad akarok lenni! – mondta Ginny kétségbeesetten. – Tud segíteni?

Püthia kitartotta feléjük a csontos jobbját. – Tíz galleon vagy ötven euró, szívecském.

Harry és Ginny sötét pillantást váltott, majd Harry kiszámolta a tíz galleont, Püthia pedig mohó arckifejezéssel zsebre vágta.

- Na akkor, lássuk a medvét – szólt a jósnő, és intett Helénának, hogy hozzon oda neki egy kerámiaedényt, mely színültig tele volt vörösen izzó gyógyfüvekkel és falevelekkel. Püthia mélyeket lélegzett az edényből, majd a hatodik vagy hetedik levegővétel után transzba esett, és forogni kezdett a szeme.

- Nagyon meggyőzően csinálja, mi? – morogta Harry Ginnyek, aki már épp azon volt, hogy leszólja Püthia színészi képességeit, amikor a jósnő beszélni kezdett:


Délosz szigetén van az Istenek sora,
Az a hely Apolló, s Artemis otthona.
S bár a látogatót nem szívesen látják,
talán segítenek nektek a vén Párkák.

- És mi történik, ha megtaláljuk a Párkákat? – kérdezte Harry.

Bár sokára jön el a nap
a rab madár is szárnyra kap.
És a terméketlen földbűl
végre egy kis növény zöldül

Aztán nagy zűrzavar támad,
Fenyegető veszély árad.
A vesztest a mély lerántja
és a másik oldal várja


- Terméketlen föld? Növény? Vesztes? A másik oldal? Mit jelent mindez? – értetlenkedett Ginny.

- Sajnálom, drágám, de csak két jóslatot adhatok egy áráért, többet nem – felelte a jósnő, felébredve a transzból.

- És ha fizetnék magának még egy jóslatért? – kérdezte kissé vonakodva Harry.

Mohó arckifejezés ült ki Püthia arcára, de nyomban el is tűnt. – Sajnálom, kedvesem, de ugyanabban a témakörben csak két kérdésre válaszolhatok. Egyetlen jós sem képes többre. Viszont, ha valami egész másra vagytok kíváncsiak, akkor csak kérdezzetek. Persze csak miután… - a látnok sokatmondóan összedörzsölte a mutató- és hüvelykujját.

- Nem, köszönjük – felelte Ginny. – Akkor indulunk?

- Igen. Viszontlátásra, Püthia, Heléna – szólt a fiatalember, és Ginnyvel együtt otthagyta a látnoknőt.

Amikor az ajtó becsapódott a hátuk mögött, Harry Ginnyhez fordult: - Nem tudom eldönteni, hogy ez a Püthia csak egy kapzsi csaló, vagy tényleg tehetséges jós. A jóslatát sem tudom értelmezni. Az világosnak tűnik, hogy a rab madár te vagy, de ki a vesztes? – Harry ugyan sejtette, hogy ez a kitétel rá utalt, de vajon mi értett az az ostoba Püthia azon, hogy lerántja a mély és várja a másik oldal? Minek a másik oldala?

- Tényleg elég fura egy jóslat volt – értett egyet Ginny. Időközben elérték a csúszdát, és Harry apró lámpákat varázsolt a csúszda két oldalára, a csúszdára magára pedig hegymászócövekeket. A cövekekbe kapaszkodva lassan felmásztak a felszínre.

- Egyébként azt sem értem, miféle növényre utalt ez a nő – folytatta Ginny.

- Talán a Mimbulus Mimbletoniáéra? – viccelt Harry. – Mindegy, legalább megtudtuk, hogy hova kell mennünk, még akkor is, ha a jóslat maga elég ködös volt.

- Engem aztán nem lep meg, hogy ködös volt. Még mindig jobb, mint az, amit a lüdiai Kroiszosz kapott ugyanitt…

- Miért? Neki mit jósolt Püthia? – érdeklődött Harry, felérve a csúszda tetejére, amely egy vastag falban végződött.

- Meg akarta támadni Perzsiát, és azt kérdezte a jóstól, hogy mi történik majd, ha tényleg megtámadja Perzsiát. Püthia azt felelte neki, hogy egy nagy birodalom fog elesni. Kroiszosz örült a jóslatnak és megtámadta Perzsiát. – Közben Ginny is felért a csúszda tetejére, és együtt átléptek a falon. Egy percig mindketten pislogtak az erős napsütésben. – Kitalálod, hogy mi lett Kroiszosszal?

- Gondolom elvesztette a csatát, és a nagy birodalom, amely elesett, valójában az övé volt – válaszolta Harry.

- Okos.

A férfi csodálkozva nézett Ginnyre. – Nem mondod, hogy kitaláltam? Csak tipp volt, de tényleg…

- De jó tipp volt – mosolygott rá a lány, és a férfi kezébe csúsztatta a kezét, ahogy lesétáltak a Tholosz lépcsőin. – Köszönöm, Harry.

- Mit köszönsz?

- Azt, hogy kockára tetted a szabadságodat azzal, hogy visszatértél Görögországba… azt, hogy kockáztattad az életedet, amikor belopóztál a Kör főhadiszállására… és azt is, hogy kifizetted ezt a pénzsóvár Püthiát.

- Ne köszönj meg semmit előre, Ginny. Azt mondják, az balszerencsét hoz.

- Akkor majd akkor köszönöm meg, ha már szabad vagyok – felelte a nő, és egészen addig nem engedte el Harry kezét, amíg vissza nem értek a kipányvázott Csikócsőrhöz.

Megint nem függővég… de a következő már az lesz, ezt ígérem :D
Véleményeket kérek! :)

Következő