12. fejezet

Este Hermione egyedül üldögélt a vacsorának szánt pirítós felett. Nem volt étvágya. Túl sok ez nekem – sóhajtott fel. Harry és most még Perselus is… A férfi egész nap nem jelentkezett, és Hermione úgy vélte, még mindig mérges (mérges?) a gyerekügy miatt. Eltolta maga elől a tányért és a karjaira borult az asztalon.
– Hermione? – egy halk hangra riadt fel. Felpillantott és meglátta Perselust, ahogy a konyhaajtóban ácsorog.
– Szia – suttogta. A férfi nagyot nyelt és belépett a konyhába.

– Én… sajnálom – nem nézett a lányra, inkább a csempét tanulmányozta a lába előtt.
Hermione lassan felemelkedett a székről és odalépett Perselushoz. Kicsit bátortalanul átölelte. Amikor a férfi megérezte az ölelő karokat, végtelenül megkönnyebbülve húzta magához a lányt, fejét a göndör fürtök közé fúrva.
– Rémesen viselkedtem, bocsáss meg – súgta.


Amikor múlt este eljött Hermionétól, a feje kavargott, a szíve vadul vert. Most vége… elveszítetted őt, te ostoba! Hogy mondhattál ilyet neki? Ő hogy mondhatta azt nekem? Ledübörgött a lépcsőkön és kirontott az utcára. Ott aztán megtorpant. Egy gyerek… még sosem gondolt bele, mivel járhat, ha Hermione és az ő kapcsolata komolyra fordul. Márpedig már most is éppen elég komoly volt. Az idejét sem tudta, mikor aludt utoljára a Fonó sori lakásában.

Megborzongott, pedig a tavaszi este enyhe volt, szellő se rezdült. Majd otthon végiggondolom – határozta el, azzal körülnézett az utcán és mikor látta, hogy senki sincs a közelben, dehoppanált.

Az ágyán fekve ruhástól, kezében borospohárral aztán újra átgondolta a problémát. Én, mint egy gyerek apja? Az ötletet kissé ironikusnak érezte. Ő, Perselus Piton, exbájitaltanár, sok száz roxfortos diák rémálma most egy síró, védtelen kölyök apja legyen? Persze, Hermione azt mondta, nem terhes. De mi van, ha hazudott? A nők kiszámíthatatlanok. Felhajtotta a pohár alján lévő maradék bort, és felsóhajtott. Valójában – most, hogy jobban megrágja a dolgot – érthető, hogy a lány akar gyereket. Hiszen csak 19 éves, édes Merlin! Becsukta a szemét. Hát ez az. Az apja lehetne, ergo a még meg sem született közös gyereküknek a nagyapja… felnyögött, hasra fordult és fejét a párnába fúrta.

Szereted őt? – hallott egyszer csak egy vékony kis hangocskát a fejében. Egy hangot, amit már hetek óta nem. Ó, hát te vagy az? Igen. És? Mit akarsz? Szereted? Persze. Akkor egyszerű. Fogalmam sincs, miről beszélsz – förmedt rá Perselus. Ne légy ilyen éleselméjű – a kis hang teátrálisan felsóhajtott. Ha szereted, belemész a gyerekdologba. Meglátod, még élvezni is fogod. Azt kötve hiszem. Az ördögöcske nevetett.

Nem is vette észre, hogy elaludt, azt viszont annál inkább, amikor reggel elgyötörten, borostásan felébredt a verőfényes tavaszi napsugarakra. Kitámolygott a fürdőszobába és addig folyatta a fejére a vizet, amíg egészen ébernek nem érezte magát. Akkor törölközővel a nyakában visszaballagott a hálószobába és belerogyott a fotelbe. Eszébe jutott a tegnap este, de most, az új nap fényében egészen másként látta a dolgokat. Nem, a gyereket még mindig nem kívánta egyetlen porcikája sem, de Hermione… csúnyán viselkedett vele, otthagyta, mert egyszerűen megrémült. Bele sem mert gondolni, mit élhetett át a lány nélküle. Vajon nagyon dühös? Visszamehet még valaha?

Nem tudhatta, hogy Hermione abban a percben éppen egyáltalán nem törődik az egésszel, mert azzal van elfoglalva, hogy Ron Weasleynek kíméletesen beadagolja hónapok óta tartó viszonyukat.

Hermione mosolyogva nézte, ahogy Perselus Csámpással játszik a kanapén. A férfi kedvese ölébe hajtotta a fejét, elterült a kanapén és a vörös macska a hasára telepedett. Perselus egy cincogó cukoregeret lóbált a sárga szempár előtt, és akárhányszor Csámpás támadásba lendült volna, elrántotta előle az egeret.

– Szóval ennyi? – kérdezte Hermione, a férfi selymes, éjfekete haját simogatva. – Attól félsz, hogy öreg apuka leszel?
Perselus elhúzta a száját. Kezdte unni a témát, de hát ezt meg kellett beszélniük.
– Igen, valami olyasmi – Csámpás megelégelte a játékot, lesújtó pillantást vetett játszótársára és lehuppant a szőnyegre. – De azért… talán egyszer majd kipróbálhatnánk.
Hermione szíve nagyot dobbant.
– Rendben – bólintott végül.