10. fejezet

Teltek a hetek és Hermione egyre jobban aggódott Harry miatt. Nem tudta, hogyan tálalhatná a fiúnak mindazt, ami közte és Perselus között történik úgy, hogy barátja ne legyen dühös és csalódott. Minél közelebb került kedveséhez, minél több időt töltöttek együtt annál nehezebb volt a döntés. Mindig egyel több nap tolult az eddig titkoltak mellé. Mikor mondja el neki? Egy év múlva? Vagy soha? Nem, az nem lehet. Harrynek tudnia kell és meg kell próbálnia el is fogadnia a dolgot. Ilyenkor azonban mindig eszébe jutott a fiú arca azon a novemberi estén… Nem tudta, mit gondolhat a barátja, mert azóta alig találkoztak, s ha mégis, akkor Harry udvariasan, bár Hermione szerint kissé hűvösen viselkedett vele. Ez pedig még inkább elbátortalanította a lányt.

Közben az élet ment tovább, beköszöntött a tavasz és egy áprilisi hétvégén Remus Lupin és Nymphadora Tonks bejelentették az eljegyzésüket. Az esküvőt júniusra tűzték ki.

– Hát nem csodálatos? – lelkendezett Hermione este, mikor a vacsorát készítette. Perselus kinézett az Esti Próféta mögül.
– Ne mondd, hogy meglepődtél.
Hermione csúnyán nézett a férfira.
– Ne légy ilyen. Te nem is örülsz.
– De.
Hermione a szemét forgatta és inkább a vacsorával foglalkozott.

Aztán mikor már az asztalnál ültek, újra előhozta a dolgot.
– Ki kellene találnunk, mi legyen a nászajándék.
– Hermione, még több mint két hónap van az esküvőig.
– Igen, de ha most nem találom ki, akkor kapkodás lesz a vége.
Perselus felsóhajtott és tovább evett.
– Vehetnénk nekik mondjuk…
– A Hold titkai című jóskönyvet? – humorizált a férfi, miközben felemelte borospoharát.
– Ha-ha. Talán egy bölcsőt – merengett Hermione.
– Ó, jön a farkaskölyök?
– Nem tudom, miért vagy ilyen undok – mondta sértődötten a lány, azzal felkelt és elvette a férfi elől a félig teli tányért.
– Még nem fejeztem be a vacsorát – jött a felháborodott tiltakozás.
– Nem is fogod. Egyébként nem, nem lesz gyermekáldás, legalábbis amennyire tudom. De Tonks biztosan elmondaná nekem. Mindenesetre egy bölcső…
– Kedves és finom célzás lenne – fejezte be csípősen Perselus. Odalépett a tányérjával ácsorgó Hermionéhoz és kivette kezéből a vacsoráját.
– Köszönöm, drágám – azzal kivonult a nappaliba, hogy ott fejezze be az evést.

Hermione elpakolt, aztán a férfi után ment. Letelepedett a kandalló előtti fotelben immár olvasó Perselus lábaihoz és fejét annak térdére hajtotta.
– Már nem vagyok undok? – kérdezte kis mosollyal a szája sarkában a varázsló.
– De igen – Hermione szórakozottan simogatta a mellé somfordáló Csámpást. A bölcső ötlete eszébe juttatott valamit, amit most nem tudott magában tartani.
– Perselus? – szólt halkan és kissé idegesen.
– Mondd.
– Mit szólnál, ha nekünk egyszer… szóval, tudod…
– Nem.
– Hát, ha… gondolom majd nekünk is lesz… persze csak, ha te is akarod.
– Minden bizonnyal akarom – jött a gunyoros válasz.
– Tényleg? – Hermione felnézett a férfi arcára. Az felsóhajtott.
– Fogalmam sincs, miről beszélsz. Kérlek, ne táncolj az idegeimen.
– Lehet, hogy – vett egy nagy levegőt a lány – egyszer nekünk is lesz egy… kisbabánk?

Az utolsó szót éppen csak elsuttogta. Perselus szeme elkerekedett.
– Egy micsodánk?
– Ugyan, Perselus, ne mondd, hogy még sosem jutott az eszedbe – Hermione összeráncolta a szemöldökét.
– De mondom – a férfi hitetlenkedve nézett a lányra. Aztán valami ijesztő gondolat ötlött fel az agyában.
– Hermione, ugye nem vagy…
Hermione kihúzta magát és kissé hirtelen vágta rá.
– Nem vagyok terhes, ha erre vagy kíváncsi.
Pár másodpercig farkasszemet néztek egymással. Aztán Perselus felkelt a fotelből és lenézett a lányra.
– Most hazamegyek – mondta és már indult is az előszoba felé, mint akit kergetnek.
– Menj csak! – kiáltotta utána Hermione bosszúsan.

Nem értette, mi ütött a férfiba. Ennyire megijedt volna a lehetőségtől, hogy egyszer talán apa lehet majd belőle? Úgy tűnik, igen. Hermione valójában egészen eddig az estéig nem gondolt komolyan a gyerekekre, de most… hirtelen úgy érezte, ez egy fontos dolog.

De Perselus reakciója… bizonyára sosem jutott még eszébe, hogy belőle valaha is egy gyermek apja lehet. Hiszen olyan sokáig volt egyedül. A lány felsóhajtott és Csámpás tiltakozó ficánkolásával mit sem törődve magához ölelte a macskát.

Éjjel álmatlanul forgolódott az ágyában. Harry dolgán rágódott, használhatatlan tervek sokaságát eszelte ki sorban. Talán elvihetné Perselust egyik hétvégén a Rendtagok közös ebédjére az Odúba. Mrs. Weasley úgyis folyton ezzel rágta a fülét.
– Ha Perselus egyszer eljönne, biztosan Harry sem merne megjegyzéseket tenni ennyi ember előtt.
Hermione úgy vélte, lehet, hogy Harry megjegyzéseket nem, de valami mást egészen biztosan tenne. Például, megölné Perselust.

A lány fejére húzta a mellette fekvő párnát. Hirtelen megérezte a férfi illatát és azonnal megnyugodott. Eszébe jutott Ron. Igen, először vele kell beszélnie, hiszen ő ismeri a legjobban Harryt, ő majd ad tanácsot a kínos helyzettel kapcsolatban. Holnap el is megyek hozzá – határozta el. Elégedetten fordult az oldalára, magához szorította Perselus párnáját és elaludt.