Megijedve a Bájitalok Mesterének mély hangjától Hermione visszabámult rá.

-         Úgy gondolom, hogy ha figyelembe vesszük a halálom körülményeit ÉS a tényt, hogy letettem volna a RAVASZt, HA nem halok meg , elég kell, hogy legyen az ön számára, hogy megegyezésre jussunk – érvelt makacsul. – Be kell, hogy vallja, elég meggyőző voltam. A legtöbb új szellem szomorúan és depressziósan jön vissza. Közismert, hogy a hely, ahol meghaltak, többnyire használhatatlanná vált. Csinálhattam volna ugyanezt az osztálytermével.

-         És én bizonyos határok közé szoríthattam volna – vágott vissza Piton durván.

-         Csak oda kényszeríthetnek vissza, ahol meghaltam. – Még mindig őt bámulva, felemelkedett a levegőbe, és ellebegett a régi asztalához. – Ami körülbelül itt volt, ugye? Ideláncolhatna, professzor, ahonnan mindig elsuttoghatnám a tanácsaimat a Longbottom-féléknek, akik hátralévő napjaiban bejönnek azon az ajtón!

-         Rendben van! – ordította Piton. Az ökölbe szorított keze lassan elernyedt. – Leteheti a RAVASZ-vizsgáit, Miss. Granger… amint meg tud emelni egy pennát, hogy leírja a válaszait.

Hermione az elborzadástól csak tátogni tudott.

-         De azt nem tudom megcsinálni.

-         Nem? Kár.

A közönye teljesen egyértelmű volt, és halványan elmosolyodott, ahogy kézbe vette a pennáját, és belemártotta a piros tintába. A lány legszívesebben elátkozta volna, amiért ilyen jégszívű.

&&&&&

A klubhelység lassan elcsendesedett, Hermione pedig nézte, ahogy Harry és Ron sakkoznak egy utolsót a hálószobában. Seamus Finnigan hangja szűrődött fel a lépcsőktől, amint éppen hamisan énekel Lavendernek és még néhány fiatalabb lánynak, de a vége felé már igencsak elvesztette a lendületét. Dean Thomas hangosan horkolt az ágyán, még mindig a talárjában. Neville-t viszont akkor látták utoljára, amikor kisompolygott a portrén a hollóhátas barátnőjével, aki egy kis ötödéves lehetett, de már évekkel társai előtt félreeső helyeken csókolózott.

Néhány gyorsan elrepülő óra múlva már a vonaton lesznek, egyenesen London, az Odú, és a jövőjük felé tartva. Hermione csak annyit tehetett, hogy fenntartotta a nemtörődömség álarcát, és halkan beszélgettek, valamint próbált lelkes lenni, amint Harry elmesélte a sokféle munkalehetőséget, amit felajánlottak neki, vagy amint Ron nem volt képes választani a saját vágya között, hogy megtanulja az átoktörést, mint a bátyja, vagy segítsen az apjának a Minisztériumban.

-         Szóval a zsíros hajú denevér nem engedi? Valahogy nem vagyok meglepve. Annyira rá vall, hogy inkább kivonja magát a teendők alól, csak hogy ne kelljen többet csinálnia a kötelességénél. – Harry Piton iránti utálata még mélyebb lett a fárasztó bájitaltan vizsga után.

-         Szellem lennél akkor is, ha letennéd a RAVASZ-okat, nem? – kérdezte Ron félig odafigyelve, amint éppen leütötte Harry védekező lovát.

-         Nos, azért nem tudtam továbblépni, mert nem teljesítettem néhány fontos életcélomat az életemben. Ha most nem tudom megcsinálni, itt ragadok.

Hermione megrázta magát, majd hátradőlt a semmibe, mivel csak névlegesen ült le Ron mögött a székére. Csak az ülés elejének egy részét foglalta el, és előrehajolt, ahogy az előbb tanulmányozta a sakkbábukat.

-         Nick azt mondta, hogy ő félt a haláltól – szólt készségesen Harry. – Úgy gondoltam, hogy ha egyszer szellem vagy, akkor nincs választásod, hogy változtass.

-         Talán – mondta Hermione egy sóhajjal. – Oké. Akkor soha nem fogom letenni a RAVASZ-vizsgáimat. Majd csak hozzászokok a gondolathoz.

-         Volt valami más is, amit még el akartál intézni? Úgy értem a RAVASZ-okon kívül? – kérdezte Harry, miközben csak felületesen figyelt a táblára, ahol éppen az egyik bástyáját közelítette Ron területe felé.

-         Nem olvasott el minden egyes könyvet a könyvtárban – morogta Ron, ahogy összevont szemöldökkel nézte a táblát.

Megmozdított egy bábut, de aztán meggondolta magát, és visszahúzta.

Hermione a fiú hátára grimaszolt.

-         És most már el sem tudom. Nem tudok olvasni, hacsak valaki nem hagy kint egy könyvet.

-         Miért nem? – kérdezte Ron szórakozottan. – Le tudsz ülni, nem? Miért tudna a hátsód olyat csinálni, amit a kezed nem?

Egy hosszú pillanatig Hermione csak tátott szájjal tátogni tudott, mielőtt lenézett volna a székre, amin éppen ült.

-         Szent hokedli! – jelentette ki undorodó hangon. – Hogy dolgozhat fel az agyad egy problémát ilyen tisztán, aztán fejezhet ki ilyen kegyetlenül?

-         Nem’tom. Mindig ez van – vallotta be Ron zavartalanul. – Sajnálom, pajtás. Sakk.

Harry lenézett a táblára, oldalra döntötte a fejét, mielőtt jelentőségteljesen a futó felé bólintott volna, ami a tábla egyik oldalán állt lesben. Az erre büszkén lépkedve elindult előre, leütötte Ron királynőjét a buzogánya egyetlen lendítésével, aztán összefonta a karjait, és rábámult a vele átlósan szemben lévő királyra.

- Sakk-matt – jelentette ki Harry. – Jó játék volt, tényleg.

Amíg Ron beazonosíthatatlan, furcsa hangokat adott ki, addig Harry Hermionét vigasztalta.

-         Kell lennie valamilyen megoldásnak, Hermione. Láttam régebben, ahogy a Szürke Hölgy kárpitokat ráz, és Binns professzor is mindig kijavítja a házijainkat. Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy el is olvassa, de le szokta osztályozni. Valamilyen módja kell, hogy legyen, hogy a szellemek fizikailag mozgathassanak tárgyakat.

-         Igen, nézd csak meg Hóborcot. Állandóan hülyéskedik a tárgyakkal – kapcsolódott be Ron is, amikor sikerült elfogadnia a vereséget, még ha nem is örömmel, csak egy fanyar grimasszal. – Csak ki kell találnod, hogy hogyan.

Beletéve a bábukat a tartóba, Harry feltette a játékot Ron bőröndjének a tetejére.

-         Nagyon sok időd lesz, hogy kitaláld, amikor mi már nem fogunk itt akadékoskodni. – A próbálkozása a viccelődésre kudarcba fulladt, és csendesen becsukta a bőröndjét. – Hiányozni fogsz, Hermione.

-         Ti is nekem – válaszolt a lány, bátran mosolyogva, miközben figyelmeztette magát, nehogy könnyekben törjön ki.

Visszanyerte a lélekjelenlétét, amíg a fiúk bepakolták a maradék holmijukat, eltéve mindent a szobából, ami arra utalt, hogy ott éltek az elmúlt hét évben. Azt is kibírta, amikor Harry elmagyarázta Hedvignek, hogy hogyan kézbesítsen levelet egy meghatározott helyre, nem pedig egyénnek, mint ahogy Félig Fejnélküli Nick ajánlotta nekik.

A lelki nyugalma kitartott azon a rövid úton is, amíg felpakoltak mindent a vonatra reggel az állomáson, amikor is mindenki összevissza rohangált és ölelgetett mindenkit, és megígérték egymásnak, hogy mindenképpen tartani fogják a kapcsolatot. Addig bírta ki, amíg a vonat el nem indult, gomolygó fehér gőzt eregetve maga után, majdnem olyan színűt, mint a lány kísérteties talárja, és Harry és Ron integető karja vissza nem húzódott a fülkéjükbe. Aztán Hermione könnyei utat találtak, és bemenekült a sötét árnyékba a harmadik emeleti folyosón, oda, ahol hármuk kalandjai elkezdődtek, és ahol most végül kizokogta magát.