Majd te is meglátod, la garci. És most már nincs kecmec, állj meg, ülj le, ma gono ti iada, serro lasso (engem nem érdekel, ahogy akarod), lazulj el, és ne gondolj semmire. Ígérem, nem tart sokáig.

Angela szorongva engedelmeskedett. Leült a hideg kőpadlóra, és várta az elméje megszállását.

A kín váratlanul tört rá. Összeroskadt, ujjai begörbülve kerestek valami kapaszkodót, tehetetlenségében a földet kaparta. Alig bírta visszafogni kiszakadó sikolyát. Olyan érzés volt, mintha kétfelé húznák a koponyáját, az hosszában kettényílna, és valami csupasz kézzel belenyúlna az agyába és kotorászna benne. Kínban forgott a földön, míg a szúró-égető-vájkáló fájdalom a szemébe is átkúszott. Már épp feladta volna a küzdelmet, hogy fájdalmát sikollyal tompítsa, mikor a szörnyű érzés hirtelen megszűnt. Egészen pontosan megváltozott. Osztozkodott a gondolatain és látásán Samaellel: ez olyasmi érzés volt, mintha meztelenül állna a másikkal szemben, és semmit se tehet a vizsgálódó tekintet ellen.

Lassan föltápászkodott, és remegő lábakkal a falnak támaszkodott. Vett pár mély levegőt, hogy lecsendesítse a tüdejét.

  Jól van, la garci. – dicsérte meg Samael. Jól viselted a megszállást. Ez tetszik nekem, kevesebb az olyan ember, la svi sa damor (mint a fehér holló), aki ép ésszel átvészeli. Mikor először megláttalak, még magam se voltam teljesen biztos benne, hogy kibírod.

  Hát ez remek. Eszerint akár meg is őrülhettem volna.

Samael kuncogott. Idegesítő volt, mintha két centire vihorászna a fülétől. És nem lehet elhallgattatni, hiszen ott van a fejében.

  Érzem, ahogy a haragod áramlik benned, la garci. Nagyon… érdekes vagy. Érdekesebb, mint feltételeztem.

Angela érezte, hogy emlékei kíméletlenül rostálásra kerülnek. Próbálta az elméjét eltakarni, de ez így lehetetlen volt. Ahogy ott felbukkant a Herceg, Samael egy pillanatra megakadt.

   Hát őt meg honnan ismered?

  Nem ismerem. Megmentett, mikor kicsi voltam, és tett nekem egy ígéretet…

   Igen, azt tudom…

  …és semmi más. De te úgy beszélsz, mintha ismernéd. Ki vele, ki ez?

  Morto hona tua. (Tudja a halál.), mondta Samael, és elsöpörte Angela további kérdéseit.

Tovább peregtek az emlékek, Angela közben tapogatózott a fal mentén előre. Balra ment, mert a mágus erre irányította.

Samael megtorpant a lovak, a fuvolaszó és Brom emlékénél, de csak a legutóbbira tett megjegyzést.

  Nicsak, egy Lovas.

  Ó, jaj…

  Mi az? Attól félsz talán, hogy rohanok a királyhoz, de va informacion? Csak felfigyeltem erre az érdekes kis tényre. Mellesleg nem szolgálom a királyotokat.

  Akkor kit szolgálsz?

  Nem szolgálunk mi senkit, la garci.

Kis idő múlva, mikor egy elágazásnál jobbra fordultak, Angelában megfogalmazódott egy újabb kérdés.

  A gondolatbeszéd arra van, hogy megértsük egy idegen nyelvű lény szavait is. Akkor hogy lehet, hogy én nem értek mindent, amit mondasz?

  Mert ez egy nem létező nyelv. Összesen hárman használjuk.

  Aha.

Elértek egy hármas kereszteződéshez. Samael nem tudott dönteni, végül így szólt:

  Hát jó, tegyünk egy egyszerű kis practitiont. Ezután majd te is meg tudod majd egyedül csinálni, hasznos kis varázslat.

  Ugye nem fáj?- kérdezte Angela nem kis aggodalommal.

  Nem. -nyugtatta Samael. Tényleg nem.

A lány halálra szántan rábólintott.

  És mi lenne ez?

Samael kis ideig gondolkodott, hogy a legjobban nevezze meg a varázslatot, amit elvégezni készülnek. Angela érezte, hogy a mágus megpróbál szót találni rá. És mást is érzett. Samael olyan… furcsa volt. Nem a viselkedése, azt még el tudta volna fogadni, de olyan kiegyensúlyozatlannak tűnt. Valami hiányzott belőle.

  Elme-kiterjesztés, ez az,  talált rá végre Samael a tökéletesre. Mental koverdion, nem tudom hogy fordítani.

  És mire jó?

  Kifürkésszük az összes itt lévő embert, méghozzá egyszerre. A gondolatai alapján felismerjük a te Quorenedet, és akkor már könnyen megtaláljuk.

Meg se várta, hogy Angela beleegyezzen. A lány csak annyit érzett, hogy mintha egyszerre sugárirányban kiterjedne a… szelleme? lelke? gondolatai?, és mint egy nagy tóban, érzékelte a különböző hullámú elméket. Megdöbbent. A legtöbb elkínzott embereké volt, őrültek is akadtak, mind itt, a Vallatóházban. Aztán voltak brutális, primitív elmék- a katonák. Még a jegyzőt is érzékelte, aki eléggé fáradtnak tűnt. Angelát elbűvölte a képesség, ide-oda ugrált a különböző emberek közt, de Quorent egyelőre nem ismerte meg. Ám ekkor megtámadta őket valami- két elme megérezte, hogy figyelik őket, és rájuk rontottak. Samael megszűntette a kiterjesztést, Angela váratlanul visszazuhant a testébe.

  Amikor veszélyről beszéltem, ilyesmire gondoltam, mondta Samael. Kicsit se tűnt ijedtnek.

Angela viszont bepánikolt.

  Tudják, hogy itt vagyunk! Elkapnak és megölnek!

  Ne félj már, la garci! Nem találnak meg, azt se tudják, ki és hol nyújtotta ki a gondolatait, úgyhogy ne aggodalmaskodj.

Kis ideig elhallgatott, majd újra megszólalt. Angela esküdni mert volna rá, hogy a mágus szélesen vigyorog.

  Kitaláltam valamit. Hihetetlenül jó képességed van a mágiához, és látom, valamennyit tanítottak is neked. Arra gondoltam, hogy én szívesen tanítanálak tovább- de ahhoz még egy megfelelési próbát ki kell állnod.

A lányt balsejtelem fogta el. Samael még inkább vigyorgott.

  Bizony, la garci: ha kijutsz innen, nélkülem, akkor elfogadlak tanítványommá. Ha Quorent is hozod, az még jobb.

  És ha nem akarok tanítvány lenni? Csak innen…

  Van választásod? vihogott a mágus. Sok szerencsét, la garci! Ha ezt megcsinálod, esküszöm, igazi boszorkányt faragok belőled.

  Ne! Én…

De hiába. A fájdalom most enyhébb volt: mintha valami szöges buzogányt húznának ki a fejéből. Samael magára hagyta Angelát.