4. fejezet

Hermione lassan kimászott az ágyából és elindult a tölgyfaajtóhoz. A "kedvenc" Mardekárosa már ott várta.

- Már éppen ideje, hogy ideértél! - mondta flegmán a fiú.

- Fogd be! Inkább induljunk! - felelt a lány mérgesen.

- Nekem te ne parancsolgass! - válaszolt rá a fiú felháborodottan.

- Ha nem tetszik valami, akkor menj el! Lehet, hogy a te családod csak aranyvérűekből áll, de én nem fogok neked ugrálni! - felelete a lány ingerülten, majd kiviharzott az ajtón.

A Mardekáros még egy ideig szemlélte távolodó alakját.

- Jönnél már?! - fakadt ki újból a lány.

A fiú elindult és mikor már a Griffendéles mellé ért válaszolt:

- Csak nem félsz sárvérű? - kérdezte gúnyosan a fiú.

- Nem, nem félek! Nincs szükségem a védelmedre! Csak nem fogok helyetted is dolgozni, ebben a fagyban!!

- Hú, Granger nagyon mérges! Tudtad, hogy milyen vadító vagy, mikor mérges vagy? - kérdezte a fiú mosolyogva. Hogy kérdezhettem ilyet?! Még azt hiszi bókolni akarok! Hogy lehetek ilyen hülye??

- Menj a fenébe! - ripakodott rá a lány, majd sebes léptekkel elindult.

- Várj, már Granger! - kiáltott a fiú neki.

A lány megállt, majd megfordult, és szembe találta magát egy szürke szempárral.

- Mi az? Talán félsz? - kérdezte gúnyosan a Griffendéles.

- Nehogy azt hidd! Egy Malfoy sosem fél! Az a gyengeség jele! Csak nem értem minek rohansz, az idő úgysem fog gyorsabban telni!

- Ó, milyen bölcs lett hirtelen valaki! Csak tudd, azért rohanok, mert benn is van még dolgunk, meg persze nagyon sötét és hideg van!

- Én szóltam, hogy a parkban is járőröznünk kell!

- Nem lehetne most már, hogy végre befogd?? Mára már nagyon elegem van belőled! Nem elég az órákat veled tölteni, még az éjszaka is járőröznöm kell veled!! Szóval légyszíves hagyjál mára végre békén!! - rivallt rá a lány.

- Sajnos nem tehetem, azzal szívességet tennék neked! - vigyorodott el gonoszan a fiú.

- Menj a pokolba!

Ezek után gyorsan telt az idő. Mikor végigjárták az emeletet az óra már hajnali kettőt ütött. Mind a ketten rohantak a szobájukba. Hermione még mindig dühösen, Draco pedig elégedetten feküdt le az ágyába.

Reggel elég fáradtan ébredtek a prefektusok. Hermione reggele ugyanúgy telt mint a tegnapi. Miután elkészült, lement a Nagyterembe, ahol nem ültek sokan.

A prefektusi asztalnál két nem kívánt személy is ült. Az első gondolata az volt, hogy majd visszajön később, de erőt vett magán és odasétált az asztalhoz.

- Nocsak, a kis sárvérű! - kezdett bele Parkinson.

Mione csak egy pillantást vetett rá majd hozzálátott a reggelijéhez.

- Jól aludtál, Granger? - kérdezte mosolyogva a fiú.

- Semmi közöd hozzá, Malfoy! - felelt a lány.

- Áh, a kis sárvérű Granger ma bal lábbal kelt fel!

- Mi az már kora reggel is ilyen bunkó, görény és flegma vagy? - kérdezte gúnyosan Hermione.

- Hogy mered sértegetni Dracocicát, te pimasz kis sárvérű?! - kezdte védeni Parkinson Malfoyt.

- Oh tényleg? Mit szólt a drága menyasszonyod, a szerelmedhez, akit Trelawney jósolt? Mert állítólag nem Parkinson az! - kérdezte diadalittas mosollyal a Griffendéles lány.

- Az a boszorka azt sem tudja mit beszél! - tört ki Draco egy kicsit megilletődve.

- Az én Dracom csak engem szeret és ha vége a sulinak és ha beállt halálfalónak, akkor majd elvesz feleségül! - folytatta Pansy.

Még mit nem! Ne is álmodjon, hogy elveszem feleségül!

Hermione nem tudott magában tartani egy hangos nevetést, de folytatta a beszélgetést.

- Igen? És ezt ki mondta? Ő vagy te? - kérdezte Mio még mindig nevetve.

- Semmi közöd hozzá! - teremtette le Pansy Hermionét.

A kis Granger, hogy rátapintott a lényegre! Nem véletlenül ő a legokosabb ebben az iskolában! De már megint dicsérem és rajta agyalok! Ugyan Draco, hisz ez csak egy sárvérű!! - próbálta magát meggyőzni a Mardekáros.

- Na jó! Mentegetőzz tovább a szerelmeddel, Malfoy, te pedig Parkinson, álmodozz, míg megteheted! - azzal felállt és győzelemittasan elindult a szobájába.

Hermione 10 perccel az óra kezdete előtt már lent volt a vadőr kunyhója előtt. Gondolta tesz még egy sétát a tónál. Mire visszaért, már mindenki ott volt.

- Kíváncsi vagyok idén milyen vadállatot akar nekünk bemutatni! - hallotta Ron hangját a lány.

- Sziasztok! - köszönt a lány.

- Szia Hermione! - köszöntek a fiúk is.

- Hol voltál? Nem láttunk a reggelinél!

- Kicsit korábban keltem és előbb lementem! Aztán pedig kijöttem.

- Aha. - mondta Ron. - Képzeld! Harry lett a kviddics csapatkapitány!

- Tényleg? Gratulálok Harry! - ölelte meg barátját Mione.

- Szóval nem sokára már a különszobámba fogok lakni! - mondta vigyorogva Harry.

A beszélgetést nem tudták folytatni, mert megérkezett a vadőr.

- Szervusztok! - köszönt vidáman a vadőr. - Ma egy kis ismétléssel fogunk foglalkozni. Meg kell neveznetek az állatokat, majd a társaitoknak röviden be kell mutatni.

A diákok nem nagyon örültek neki, hiszen tudják, hogy a legtöbb állat nem veszélytelen.

Az óra viszonylag gyorsan eltelt. Nem kellett sokáig menniük, hisz a következő órájuk gyógynövénytan volt a Hugrabugosokkal.

Mint minden évben, Justin most is ott volt, Harry mellett.

Ezután dupla SVK jött a Mardekárosokkal. Az első órán kikapták az előző napi dolgozatokat. Nem nagy meglepetésre, Harryé és Hermionéé lett a legjobb.

Különböző pajzs és védekező bűbájt gyakoroltak.

A bájital óra már nem volt annyira kellemes. Piton leosztályozta a tegnap elkészített eltűntető főzetet. A két legjobb Hermionéé és Malfoyé volt. Piton mint mindig, ott vont le pontot a Griffendéltől, ahol csak tudott. Persze ezen a Mardekárosok nagyon jól szórakoztak. Óra végén be kellett adni a dolgozatokat a bájitalokról. Ezután már csak egy átváltoztatástan órájuk volt. Tanárnő bemutatta az emberi transzformációt. És erről kért két tekercses dolgozatot.

Harryék nem kis megkönnyebbülésére, végre elmehettek a Nagyterembe ebédelni. Nem sokat beszélgettek, ha mégis akkor, arról, hogy Piton milyen szadista tanár.

De aztán Ginny megszólalt.

- Lesz ma nálam egy összejövetel. Eljöttök?

- Én megyek. - válaszolt Mio.

- Nekünk még van egy-két elintézni valónk Harryvel.

- Kár. Na, mindegy! Akkor vacsora után! Sziasztok!

- Szia!

A nap további része tanulással telt.(Kivételesen Ronéknál is) Vacsora után az estét Ginny szobájában töltötték. Már csak Miora kellett várni. De aztán kopogtak.

ŰŰKopogására az ajtó szinte azonnal kitárult,Hermione volt az! És odabent népes társaság fogadta: Hannah, Blaise, Draco, Tony, és a házigazda, Ginny.
- Nahát! Ezért érdemes volt várni! – rikkantotta Tony elismerő pillantást vetve a lányra.
- Köszönöm… – pirult el kissé Hermione. – De miért kellett rám várni?
- Csak azért, mert a fiúk hoztak neked kaját a konyháról, mivel nem voltál vacsorázni. Nem jó éhesen menni őrjáratra – mondta Ginny.
- Köszi, hogy gondoltatok rám – mondta a lány, majd leülve elvett egy szendvicset. – Mi a ma esti téma?
- Semmi különös, csak úgy dumálunk – mondta Hannah.
- Mit gondoltok, a többiek is összejárnak? – kérdezte Tony.
- Nem hinném – felelt Blaise.
- Miből gondolod? – nézett rá Ginny.
- Csak abból, hogy mivel mi itt beszélgetünk, ők kénytelenek a klubhelységeket felügyelni.
- Tehát ebből kifolyólag – kezdte Draco –, mint iskolaelső, köteles vagyok felhívni a figyelmeteket a feladatra, és jelezni, hogy holnap nem tartunk klub-délutánt, hanem ti szépen a klubhelységeitekben lesztek.
- Persze, te könnyen mondod! Neked és Hermionénak nem kötelező – játszotta a felháborodottat Tony – Ti annyit ültök itt és dumáltok, amennyit csak akartok.
- Azért ez nem így van – sietett a válasszal Hermione –, nekünk is kell tanulni, nem csak lébecolunk az órák után…
- És nekem a jövő héttől kviddics, ami legalább heti három este, szóval nekünk sem fenékig tejfel… – fejezte be a fiú Hermione mondatát.
- Na de attól még, hogy több dolgunk lesz, összejárhatnánk, nem? – fűzte tovább a témát Ginny.
- Hát, nem tudom, ki hogy van vele, de nekem nagyon bejönnek ezek az esték – dőlt hátra Hermione mellett Tony, de félúton megállt a mozdulatban. – Hermione! Mi ez az illat! – hüledezett a fiú.
- Mi…? Ja, hát… gyöngyvirág – mondta a kissé zavarban lévő lány.
- Na, na, na! Csak nem megkörnyékezni a barátnőmet! – lengette meg ujját Ginny.
- Miért? – vette poénra Tony – Jó nő! Hé, szivi! – fordult Hermionéhoz. – Nem akarsz idebújni egy kicsit?
Erre a kérdezett prüszkölve köpte ki a töklevet, majd nevetve köhögni kezdett, és eltartott pár percig, mire megnyugodott.
- Hát te tényleg nem vagy százas, Tony! – mondta elhaló hangon Hermione, mikor már átjárta a levegő a tüdejét.
- Én? – kiáltott fel méltatlankodva Tony. – Mi az, hogy nem vagyok százas? Hát kinek nézel te engem, kisanyám? Nem kellek? – játszott tovább a hollóhátas fiú – Akkor te se kellesz, te céda! Ne is könyörögj…
- Jaj, ne csináld már! – szállt be Hermione is a játékba – Ígérem, jó kislány leszek, csak most az egyszer még engedj vissza! – könyörgött a fiúnak szempilláit rebegtetve. A többiek vigyorogva figyelték a jelenetet, kíváncsian, mi fog kisülni belőle.
Tony megint végigmérte Hermionét, mint aki azon gondolkodik, megbocsásson-e, majd elfordult a lánytól
- Nem! Elutasítottál, most már menj, ahova akarsz! – azzal karba fonta kezeit maga előtt, orrát az égnek emelte, mint akit vérig sértettek.
- Hé, kislány! – hallották Blaise hangját – Én szívesen látlak! – vigyorgott a fotelból. Hermione egy pillanatra meglepődött a mardekároson, de felállt a kanapéról, majd kicsit illegetve magát a fiúhoz sétált, leült a karfára, átkarolta a nyakát, végül Tony felé fordulva nyelvet öltött az ál-sértődöttre.
- Na! Látod, te hálátlan? – vigyorgott Blaise a lány karjai mögül – Nekem a legjobb…
- Nekem viszont kettő van! – rikkantott Tony maga mellé rántva Ginny és Hannah kettősét.
- Hé! – nézett körbe Draco, mint akiben most tudatosul a kialakult helyzet – Nekem meg semmi? Tartsam nektek a gyertyát? Na azt már nem! – ugrott fel a fotelből, és megjátszott haraggal nézett Tonyra.
- Én nem adok neked nőt, haver! – csóválta a fejét a fiú, mikor megértette, mit vár tőle az iskolaelső. – Ne is álmodj! Kell mind a kettő!
A lányok már alig bírták megállni nevetés nélkül, de még tartották magukat a végkifejletet várva.
- Nem adod a nőt? – kérdezte szemöldökét felvonva Draco, majd a következő pillanatban már dirigálni kezdett. – Tony! Elengeded Hannaht, de rögtön, és átengeded Blaise-nek. Mivel iskolaelső vagyok, így Hermione, mint iskolaelső, nekem jár, és ő, mint gyenge, és alázatos nő, nem ellenkezhet velem! – azzal megragadta Hermione karját, finoman tépte ki Blaise nyakából, lehetőséget hagyva a lánynak a visszakozásra, majd amikor látta, hogy az továbbra is hajlandó játszani, elhurcolta magával a fotelig, ahol is az ölébe vonta.
Hermione nem állította le a játékot, már csak azért sem, mert jól szórakoztak a lányokkal a fiúk marakodásán.
- Mi az, hogy te vagy az iskolaelső! – háborgott Blaise felugorva, aki a meglepetéstől némán tűrte, hogy megfosszák a szerzeményétől. – Az enyém! Én szereztem!
- Az lehet, hogy szerezted – vont vállat Draco –, de most már nálam van, és én nem vagyok olyan béna, hogy hagyjam, hogy visszavedd – majd védelmezvén tulajdonát, átfogta a lányt karjaival, így az annyira közel került hozzá, hogy ő is érezte bódító gyöngyvirág-illatát.
- Látod, haver? – szólt csúfolódva Tony Blaise-nek – Ezt bebuktad! Na, eredj, te cafka – lökött kicsit Hannah derekán, hogy elindítsa a kisemmizett fiú felé –, szórakoztasd a barátomat, legyen jó neki is.
- Tudod, mit? Tartsd meg a csajt, komám, nekem nem is kellett igazán – mondta Blaise Dracóra nézve, és Hannaht maga után húzva elindult a saját foteljéhez, majd leült a lánnyal együtt. Hermione felé fordulva tettetett sértettséggel még hozzátette – Úgyis lelép tőled is ez az áruló liba…
Itt szakadt el a cérna, és mindenkiből kirobbant a röhögés. Draco annyira nevetett, hogy amint hátravetette magát a fotelban Hermionéval a karjaiban, az ülőalkalmatosság engedett a lendületnek, és felborult. Hermione kisebb sikítással élte meg a zuhanást, minek hatására keresztben terült el a mardekároson, és még percekig nem tudott lekászálódni a fiúról, mert egyre csak nevettek. Ginny lecsúszott a kanapéról, annyira kacagott, és húzta magával Tonyt is. A másik fotel még hősiesen tartotta magát, de nem küzdhetett a sorsa ellen, és egy fájdalmas reccsenéssel lábát törte, minek következményeként Blaise és Hannah kiborult belőle. Már mindenki a földön volt, és ki ahogy tudott, próbált szabadulni a fogságból, amit társa elkeveredett végtagjai jelentettek. Nagy nehezen aztán mindenki megtalálta a kiutat, és levegő után kapkodva próbáltak megnyugodni.
- Ez aztán az ősember-feeling… – hörögte Tony – aki kapja, marja. Ősállat…
- Jaj… fááááj a szááám – sírta Ginny arcizmait próbálgatva, ami már szinte begörcsölt a nevetéstől.
- Nahát, nahát… mit nem hallok! – éledt újra Tony.
- Na, állj le, jó! Ma már nem bírok többet! – szólt rá Hannah, akiben még mindig nem járt rendesen a levegő.
- Egyben vagytok? – kérdezte Tony a Hermione-Draco kettőstől. – Ti estetek a legnagyobbat.
- Ja, én megvagyok, de azt hittem, kitört a nyakam, amikor a fotel földet ért – mondta a fiú a tarkóját dörzsölgetve.
- Semmi bajom, csak kicsit meglepődtem, amikor a fotel elindult velünk – válaszolt Hermione is.
- Ez jó volt – hallották Blaise hangját is, akinek már normalizálódott a légcseréje.
- Hé! Mennyi az idő? - kiáltott fel Hermione – Az őrjárat!
- Mindjárt tíz óra - mondta Blaise.
- Induljunk, mert McGalagony kitekeri a nyakunkat – mondta Draco, azzal felkelt a földről.
- Hé, ősemberek gyöngye! Nem segítenéd fel a gyenge és alázatos nőt, ha már a földre vitted? – szólt utána Hermione háborogva.
- Az ősemberek elég modortalanok, de lásd, milyen vagyok… – azzal kezét nyújtotta a lánynak, és felsegítette a földről.
- Igazán köszönöm. Látod? Az ősasszonyok nem modortalanok – vigyorgott Hermione. – Nektek meg takarodó – szólt Ginny felé fordulva. – Na, Frédi és Béni, menjünk – intett a fiúknak, majd megindult Draco és Blaise előtt a folyosóra.
Hermione még bement a szobájába majd elindult az őrjáratra. Remélem Malfoy nem fogja azt hinni, hogy megbocsátottam neki minden bűnét! Azt várhatja! Inkább nem is szólok hozzá! Remélem belőle is csak a vajsör beszélt! És abban is bízok, hogy, mai bent történt, tényleg csak játék volt!