-          Összecsomagoltatok mindent? – kérdezte Ginny, bár ezt igazából célzásnak szánta.

Ron utazóládája ugyanis még mindig csak félig bepakolva hevert a földön.

-          Anya azt írta, hogy reggel kilenckor indulunk a Grimmauld térre. Lennél szíves már összepakolni azt a pár holmit? Nem értem miért okoz neked ez mindig ekkora nehézséget.

-          Mi lenne ha segítenél, ahelyett, hogy piszkálsz? – morgott Ron.

Ginny elhúzta a száját, majd felpattant az ágyról. Beleszórta a ládába Ron még földön heverő holmiját, majd lezárta a fedelet.

-          Kész! – vigyorgott a bátyjára.

-          Te teljesen megőrültél! Most minden ruhám össze fog gyűrődni!

-          Ne hisztizz már Ron! – csattantam fel. – Semmivel nem lesznek gyűröttebbek, mint eddig. Kész disznóól van nálad!

Ron duzzogva vonogatta a vállát és lement a klubhelyiségbe, mi pedig egy jót nevettünk Ginnyvel.

-          Lányok, remek hírem van! – Harry rontott be az ajtón.

-          Érdeklődve hallgatunk, drágám! – évődött vele Ginny.

-          Megúsztuk a Kóbor Grimbuszt! Kandallón át megyünk a Grimmauld térre, Dumbledore irodájából.

-          Huh, ez tényleg jó hír! Earnie túl dinamikusan vezet. Szerintem közveszélyesnek kellene nyilvánítani!

-          Nos készen álltok? A Grimmauld téren a Weasley házaspár fog várni titeket.

-          Ön nem jön velünk, Dumbledore professzor?

-          Nem, a karácsonyi vacsorát nem hagyhatom ki, majd késő este megyünk utánatok McGalagony professzorral együtt.

Harry belemarkolt a hopp-porba, a kandallóba szórta, mire felcsaptak a zöldes lángok. Ő belépett közéjük és jól érthetően kimondta:

-          Grimmauld tér!

Őt Ginny követte, majd Ron és végül én is utánuk mentem.

A konyhába érkeztünk, ahol már Mrs. Weasley várt ránk. Először és mindenekfelett Harry ölelte meg, aztán sorra vett mindannyiunkat.

-     Hagyjátok a csomagjaitokat, előbb megmutatom a házat! – azzal máris a konyha ajtaja felé   terelgetett minket. Már az előszoba gyanánt használt hosszú folyosón elállt a lélegzetünk. Lényegében nem sokat változtattak a házon, ám mégis. A falakról levakarták a foszladozó tapétát és krémszínűre festették. A padlót felfényezték és új szőnyegeket terítettek le. A doxy-fészekként szolgáló függönyök helyett is újakat tettek fel. A bútorokat kipolírozták és új kárpitot húztak rájuk. Minimális volt a változás, mégis mintha egy egészen másik házban jártunk volna. Az előtérből még az esernyőtartó troll-lábat is eltűntették és csodák csodájára, Mrs. Black portréja helyén egy tükör lógott a falon.

-          Hová tűnt az a sápítozó festmény? – kérdezte Harry meglepetten. – Még Siriusnak sem sikerült leszedni a falról.

-          Nos… ami azt illeti elég radikális módszert alkalmaztunk. Egyszerűen… felgyújtottuk a képet – felelte Mrs. Weasley pironkodva. – És miután eloltottuk a lángokat, egy tükröt illesztettünk a keretbe.

-          Zseniális! – kiáltotta Harry. – Már korábban is megtehették volna! – vigyorgott az asszonyra.

-          Nos, hogy tetszik a ház? Azt hiszem lakható lett.

-          Csodálatos Mrs. Weasley. Nagyon tetszik!

-          Várjatok, a szalont még nem is láttátok! Ott tartjuk majd az eljegyzést, gyertek! – Mrs. Weasley máris megindult a szalon felé, mi pedig engedelmesen követtük.

Harry, Ron és Ginny rögtön az ajtóban megtorpantak, ezért egy ideig mindent eltakartak előlem és utólag azt kívántam, bárcsak egy így is maradt volna. Amit látnom kellet ugyanis, az teljes mértékben felkészületlenül ért.

Sokszor elképzeltem már magamban milyen lesz, ha végre újra találkozom majd Remusszal, de erre még a legrosszabb rémálmomban sem gondoltam volna.

A szalonban már többen is tartózkodtak. Ott volt Alastor Mordon, aki az ablak előtt álldogálva beszélgetett Shacklebolttal, Tonks az egyik asztalnál sakkozott Mr. Weasleyvel. Bill és Fleur a kanapén csókolóztak elmerülten, míg Remus egy fotelben ült, mellette a karfán… egy vörös hajú nő terpeszkedett.

Éreztem, ahogy a lábaim megroggyannak, arcomból kifutott a vér.

Szerencsére Harry, aki épp akkor fordult hátra, észre vette, hogy valami nincs rendben. Odalépett hozzám és átkarolta a vállamat, még mielőtt Remus észrevett volna minket.

-          Nyugi, szedd össze magad! – szűrte a fogai közt.

Időszakos zűrzavar támadt, mire mindenki üdvözölt mindenkit. Harry egyenként köszönte meg a rendtagoknak, hogy segítettek helyrehozni a házat. Remus is felállt, hogy köszöntsön bennünket, de a vörös hajú nő nem tágított mellőle.

-          Örülök, hogy újra látlak Hermione!

Remus kezet fogott velem, majd Harryt is üdvözölte.

-          Kedvesem, be sem mutatsz a gyerekeknek? – negédes hangja szinte fizikai fájdalmat okozott a dobhártyámnak.

-          Ó, hogyne! Balbina ők a volt tanítványaim. Hermione Granger és Harry Potter, aki egyben a házigazdánk is.

-          Nagyon örülök! Milyen bájos gyerekek!

Harry elhúzta a száját, de oldalba löktem, hogy türtőztesse magát.

-          A nevem Balbina Bowles és Remus közeli barátja vagyok – kacsintott rám, miközben én meg tudtam volna fojtani.

Remus egy pillanatig zavartan nézett rám, majd inkább Harryvel kezdett beszélgetni. Valamit motyogtam a nőnek arról, hogy fontos dolgom van és kisomfordáltam a szalonból. Nem hiszem, hogy valaki is észrevette volna a távozásomat.

A valaki alatt természetesen Remust értettem.

Visszamentem a konyhába a táskámért, de annak már csak hűlt helye volt.

-          A csomagjait keresi, kisasszony?

-          Dobby! Te hogy kerülsz ide?

-          Dobby is segített rendbe tenni a házat Harry Potternek! Harry Potter nagyon jó ember! – cincogta vékony hangon a kis házimanó. – Dumbledore igazgató megengedte, hogy Dobby a Roxfort konyhája helyett egy ideig itt dolgozzon.

-          Ez nagyon kedves volt tőled, Dobby! – feleltem meghatva. – Harry biztosan örülni fog, hogy ilyen jó barátja vagy.

-          Harry Potter a barátjának tart engem? – sipította. – Ó, milyen megtiszteltetés, milyen öröm!

Dobby a könnyekig meghatódott.

-          Jöjjön kisasszony, megmutatom a szobáját, a holmiját már felvittem! – szipogva törölgette a szemét és nekiiramodott a folyosón, fel a lépcsőn.

A második emeltre vezetett fel az egyik folyosó végi szobához, majd egy  csattanással eltűnt.

A szoba kicsi volt, de tiszta és hasonlóképp felújított, mint a földszinti helyiségek.

Hirtelen elkezdtek folyni a könnyeim, mintha valaki megnyitott volna egy csapot. Hogy tehette ez velem? Miért hozta magával ezt a nőt? Csak engem akar távol tartani, vagy komolyan érdeklődik iránta?

Valaki halkan kopogtatott az ajtómon, mire én kapkodva letöröltem az arcomat.

-          Szabad!

-          Hermione, beszélhetnénk? – Remus állt az ajtóban. – Már mindenütt kerestelek.

-          Dobby megmutatta a szobámat – feleltem magyarázatképp. – Gyere beljebb!

-          Oh, nem köszönöm! Csak egy percre zavarnálak.

Felálltam és közelebb léptem az ajtóhoz.

-          Miért sírtál?

-          Nem sírtam, csak belement valami a szemembe.

-          Értem – láttam a szemén, hogy nem hisz nekem. - Csak azt akartam tudni, hogy jól vagy-e. Már nagyon régen láttalak.

-          Igen, remekül vagyok, köszönöm! – igyekeztem megőrizni büszkeségem utolsó morzsáit. Veled minden rendben? Nem gyengültél le nagyon a farkasölőfű- főzet nélkül?

-          Oh, Perselus minden hónapban elkészíti és áthozza nekem. Tudod, ott lakom a Tiltott Rengeteg túloldalán. Harry már biztos mesélte.

Csak bólintottam, mire ő zavartan beletúrt erősen őszülő hajába.

-          Balbinát csak két napja ismertem meg… itt, ebben a házban. Nem igazán nevezném közeli barátomnak.

-          Azt hiszem, nem tartozik rám a tanáraim magánélete – feleltem, bár tisztában voltam vele, hogy szavaim elutasítóan hangzanak. – Úgy értem, hogy…

-          Igazad van. Sajnálom, nem akartalak zavarni.

-          Te soha nem zavarsz! – suttogtam és hangom visszapattant a záruló ajtóról.

Idejött csak azért, hogy tudassa velem, semmi köze ahhoz a vörös némberhez én pedig elüldöztem. És még én hittem magam felnőttnek.

Megkerestem a folyosón található egyetlen fürdőszobát és megmostam az arcomat, majd visszamentem a konyhába. Mrs. Weasley azonnal munkára fogott, minden segítő kézre szüksége volt. Rengeteg ételt készítettünk a vezényletével, csupa finomságot, majd feldíszítettük a szalont.

Közben a Weasley-ikrek is előkerültek. Hoztak magukkal egy óriási fenyőt és felállították az egyik sarokban és csupa Weasley Varázsvicc-féle termékkel díszítették fel. Persze ezt csak mi vettük észre, mert a rendtagok mással voltak elfoglalva. Jöttek-mentek és mindannyian Dumbledore-ral akartak beszélni.

-  Fred, ha elrontjátok Piton eljegyzését, minket fog halálra gyötörni! – kiabált velük Ginny, de ők csak vihogtak és sugdolóztak.

Bill és Fleur a konyhában álló óriási asztalt átvarázsolták a szalonba. Ron és Harry pedig megterítettek. Hatra minden és mindenki készen állt a nagy eseményre.

A szalonban gyülekeztünk és talpig dísztalárban, kezünkben egy pohár itallal beszélgettünk. Egy sötétkék, térdig érő, bársony ruhát vettem fel, ékszerként pedig azt a láncot viseltem, melyen a Remustól kapott borostyán lógott.