Miután magamra hagyott, tovább bontogattam az ajándékokat. Éppen belemarkoltam egy nagy doboz mindenízű drazséba, amit Harry-től kaptam, mikor egy kis arany tasak került a kezembe. Egy levél volt benne, és egy nagyon apró, díszes fadobozka. Először a levelet néztem meg.

Kedves Hermione,

A dobozban egy borostyánt találsz, amit Lengyelországban találtam egy öt évvel ezelőtti utam során.

A muglik hisznek benne, hogy életerőt kölcsönöz a tulajdonosának. Szerintem egyszerűen csak szép.

Boldog karácsonyt!

Remus Lupin

Majdnem megfulladtam a torkomon akadt drazsétól. Hitetlenkedve olvastam el újra, majd óvatosan végigsimítottam a karcsú betűkön. Furcsán bizsergette a bőrömet a gondolat, hogy ezt a pergamendarabot ő is érintette.

Kinyitottam a dobozkát. Egy babszem nagyságú, aranysárga kavics volt benne. Kivettem és a fény felé fordítottam. Épp olyan sárgán csillogott, mint Remus szeme. Talán tudatosan ajándékozott nekem olyasmit, ami mindig rá emlékeztet majd.  Gondolt rám, örömet akart szerezni nekem! Csak ez zakatolt a fejemben.

Nem is tudom miért, de potyogni kezdtek a könnyeim. Mintha egy láthatatlan kéz a szívembe markolt volna. Azt hiszem, valamit megsejtettem akkor, mert a kis követ szorongatva elhatároztam, hogy nem fogok lemondani róla. Nem tudtam mibe fog ez kerülni nekem, de ha várni kell rá, hát várok. Ha tennem kell érte, hát megteszem amit kell. Abban bizonyos voltam, hogy ha egy egész életen át keresek is, többé nem lesz alkalmam ilyen emberrel találkozni. Remus tévedett, mikor azt mondta, hogy nem csak egy esélyem van a boldogságra. Csak vele akarok boldog lenni. Rengeteg időm és lehetőségem van még elérni a szívét. Tonks? Nem, ő most nem érdekelt. Nyilván a szerelem okozta kedélyhullámzásnak volt köszönhető.

A karácsonyhoz természetesen óriási lakomák és csinos Weasley pulcsik dukáltak, mint minden évben, de ez is hamar elmúlt, mint ahogy minden jónak vége szakad egyszer. 

Két napig csak hógolyóztunk a parkban, vagy henyéltünk a kandalló előtt. A klubhelyiség szinte csak a miénk volt.

Az étkezéseknél egyszer sem találkoztam Remusszal, így nem volt alkalmam megköszönni az ajándékot. Legszívesebben azonnal elrohantam volna hozzá, mikor megkaptam, de vannak íratlan szabályok.

Tudtam, hogy Újév előtti éjjelen megtelik a hold és reméltem, hogy alkalmam lesz látni őt. Hacsak Piton nem akarja ismét a kezébe venni a dolgokat.

Reggel egy gyöngybagoly kopogtatására ébredtem. Beengedtem és gyorsan becsuktam utána az ablakot, hogy a viharos, téli szél ne  dermessze meg a szobát. Csőrében egy kis pergamendarabot tartott.

Miss Granger,

délután ötkor legyen a bájitaltanteremben. Házon kívül leszek, de a főzetet egyedül is el tudja készíteni. Minden hozzávalót meg fog találni a szekrényekben.

Piton professzor

Ez több volt, mint szerencse. Ez a levél számomra egyenértékű volt, egy hatalmas, aranypapírba csomagolt, masnis, utókarácsonyi ajándékkal egyenesen Pitontól. Repestem az örömtől, amiért nem kell vele töltenem azt a hosszú hat órát. Igaz, kissé kíváncsi voltam, mit csinálhat az iskolán kívül, ami ilyen sokáig tart, de ez a tudnivágyás sem tartott sokáig.

Az egész napot Ginny-vel kettesben töltöttük, mert Harry és Ron lementek a kviddics pályára gyakorolni. Kint nagyon hideg volt és erős szél fújt, de elképzelésük szerint ha ilyen időben jól megy nekik a játék, akkor semmi nem foghat ki rajtuk. Szerintem viszont csak hajlamosak az önsanyargatásra.

Öt előtt magamhoz vettem az előző alkalmakkal készített jegyzeteimet és leballagtam a pinceterembe. Üresen várt rám, ahogy Piton ígérte. Csak egy üstöt készített az asztalára, de minden mást magamnak kellett elővenni. Meglepően gyorsan repült az idő, szinte észre sem vettem. Elkészült a főzet és a bájitaltan tanár még mindig nem volt sehol.

Remek, legalább semmi sem húzhatja keresztbe a számításaimat!

Egy pohárba töltöttem a kellemetlen szagú, sűrű folyadékot és felvittem Remusnak. Kopogtam, mire elhaló hangon szólt ki.

- Szabad!

A szobában teljesen sötét volt, csak a kandalló magasra csapó lángjai nyújtottak némi fényt. Most is ott ült a fotelben, arcán látszott, hogy erős fájdalom gyötri. Átnyújtottam neki a főzetet, mire ő egy hajtásra megitta és azonnal összerázkódott.

- Nem tudnád valamivel ízesíteni? Mondjuk egy kis steakkel?

Jellemző, még ilyenkor is képes tréfálkozni!

- Azt hiszem, ez lehetetlen! Nem érné el a kívánt hatást – mosolyogtam rá.

Szeme lázasan csillogott én pedig önkéntelenül is megérintettem a homlokát.

- Köszönöm Hermione! Viszlát! – tolta el magától a kezem.

Bár érintése elutasító volt, nekem mégis jólesett.

- Lázas vagy, nem maradhatsz egyedül! Legalább szólhatnék valakinek…

- Viszlát, Hermione! – hangja halk volt, de parancsoló.

Szófogadóan elindultam az ajtó felé, majd mégis visszafordultam. Eszembe jutott az ajándék. Kérdőn és kissé türelmetlenül nézett rám.

- A borostyán… nagyon szép. Köszönöm, hogy gondoltál rám, Remus!

- Én köszönöm! – suttogta és elfordította a fejét.

Kint a folyosón, hátamat az ajtónak vetve álldogáltam még egy darabig. Vajon hogy értette? Mire mondhatta, hogy ő köszöni?

Már a Griffendél toronyban jártam, mikor eszembe jutott, hogy a jegyzeteimet lent felejtettem a bájital tanteremben. Féltem, hogy Piton szemétnek nézi és kihajítja őket és egyébként sem takarítottam még el magam után, ezért úgy döntöttem inkább visszamegyek. Ginny felajánlotta, hogy velem jön és én hálásan megköszöntem neki. A pince folyosói hátborzongatóak éjszaka.

Megkerestük a füzetemet, azután egy varázslattal rendet tettem a helyiségben.

- Huh, itt éjjel még hidegebb van, mint napközben. Szerintem fagypont alatt van a hőmérséklet! – Ginny a leheletével melengette a kezeit.

Tompa puffanást hallottunk Piton dolgozószobájából, majd egy halk sikolyt és újabb puffanást.  Mindketten megijedtünk.

- Most mit csináljunk? Benézzünk? Lehet, hogy valaki betört a kastélyba! – suttogta Ginny.

- Hát alig hiszem, hogy Piton tányérokat csapkod a földhöz és közben sikoltozik az élvezettől! – feleltem és elővettem a pálcámat.

Óvatosan az ajtóhoz léptem és lenyomtam a kilincset. Természetesen zárva volt.

- Alohomora! – suttogta Ginny, mire halkan kattant a zár.

Lassan, nagyon lassan kinyitottuk az ajtót és mindketten földbe gyökereztünk a küszöbön. A látvány, ami elénk tárult minden képzeletet felülmúlt.