-          …és a szemei! Ha látnád!

Azt hiszem még sosem telt ennyire lassan az idő.

-          …annyira kedves, mindig mosolyog…

Három órán keresztül hallgattam, ahogy Demelza erényeiről és szépségéről áradozott.

-          …és olyankor mindig csillognak a fogai…

Semmi más dolgom nem volt mint néha közbeszúrni, hogy „igen” vagy „öhöm”.

-          …olyan, mint egy gyöngysor!

Csak félóra volt hátra, de már iszonyúan untam az egészet. Kezemet a szám elé szorítva igyekeztem elnyomni egy ásítást.

-          Ő a legtündéribb, legdrágább…

Ron hirtelen elhallgatott.

-          Hermione, te nem hallottad?

-          Mit?

-          Valami furcsa zajt. Mintha fentről jönne!

-          Csak téged hallottalak…

-          Nem! – vágott közbe. Figyelj!

Mindketten füleltünk és valóban tompa puffanások hallatszottak a fejünk fölül. Előhúztuk a pálcánkat és elindultunk felfelé a lépcsőn. A folyosón nagyon gyenge volt a világítás, de nem mertünk fényt gyújtani. Egymás mögött osontunk szorosan a fal mellett. Ron hirtelen megdermedt én pedig majdnem orra buktam benne.

-          Odanézz Hermione, te is azt látod, amit én?

-          Jaj Ron, mi van ha ezek Voldemort emberei? Valahogy szólnunk kellene Dumbledore professzornak!

-          És gondolod, hogy épp itt akarnának egymással párbajozni?

A folyosón két alak állt egymással szemben és valóban párbajoztak. Az átkok leginkább a vastag kőfalba csapódtak, ez okozta a tompa puffanásokat.

Próbáltam kivenni hogy kik lehetnek azok, de az álmosságtól már alig láttam.

-          Hallgasd! Valamiről beszélnek! – ragadta meg a karomat Ron.

Ronnak igaza volt, a két alak alig hallhatóan, suttogva beszélt egymással, de az még így is érzékelhető volt, hogy minden szavukat indulat fűtötte.

-          Az ott Piton professzor! – hasított belém a felismerés.

-          Igen, és a másik Lupin professzor! Ezt nem hiszem el! Ezek a folyosón gyilkolják egymást az éjszaka közepén? – hitetlenkedett Ron.

-          Ssh! Hallod miről beszélnek?

Azok ketten nem voltak kispályások. Egyetlen varázsige sem hagyta el a szájukat, mégis csak úgy záporoztak a különböző színű fénycsóvák. Piton eltalálta Remus karját, mire az fájdalmasan felszisszent, de nem maradt adós. Egy pillanat múlva Piton már földig görnyedve tántorgott.

-          Tudod Perselus, az a te bajod, hogy féltékeny vagy! Előbb vagy utóbb muszáj lesz szembenézned önmagaddal!

-          Nevetséges vagy! Semmi okom a féltékenységre! – Piton dühödten egyenesedett fel.

-          Ó, dehogyisnem! Csak egy gond van, hogy elúszott a hajó, mire észrevetted magad!

Piton egy átkot küldött Remus felé, de ő lazán félreszökkent.

-          És te nem haboztál rögtön le is csaptál rá! De neked nem elég, hogy egy szép, fiatal lány a tiéd lett! Most már a diákjaid felé kacsingatsz! Ez már egyenesen beteges! Vajon mit szólna, ha ez tudná? Még akkor is ennyire odalenne érted?

Nem láttam az arcukat, de Pitonból szinte érzékelhetően áradt a gyűlölet. Remus azonban nem ijedt meg tőle, csak könnyedén felnevetett.

-          Most igazán úgy viselkedsz, mint egy ostoba hősszerelmes! Nagyon jól tudod, hogy soha nem kezdenék ki a diákjaimmal, egyébként sem hozzám szoktak bekopogtatni az éjszaka közepén. Ami pedig Nymphadorát illeti, sokkal jobban tennéd, ha vele beszélnél, ahelyett hogy itt acsarkodsz!

-          Fordulj fel, Lupin! – sziszegte Piton.

Pálcája egy piros fénycsóvát lőtt ki Remus felé, de ő sikeresen elhárította, majd megcsóválta a fejét.

-          Te sosem adod fel, igaz? – suttogta. - Capitulatus!

Piton vagy két métert repült és a hátsóján ért földet.

-          Ha megbocsátasz, most szeretnék visszavonulni!

-          Ne gondold, hogy ezzel vége! – Piton feltápászkodott és a távozó Lupin után kiáltott.

Megérintettem Ron vállát.

-          Tűnjünk el innen! Ha észrevesz, itt helyben kifiléz minket! – suttogtam, amilyen halkan csak tudtam.

Ron bólintott, majd óvatosan elkezdtünk hátrafelé araszolni, a lépcsőn már úgy rohantunk le és egy Ron által ismert titkos folyosón tértünk vissza a klubhelyiségbe.

-          Pfúú – Ron kövér izzadságcseppeket törölt le a homlokáról -, hát ez nagyon éles helyzet volt! Ha én ezt holnap elmesélem Deannek!

-          Eszedbe ne jusson! Felejtsd el! Szerinted hogy reagálnának, ha kiderülne, hogy kilestük őket? Inkább menjünk aludni!

Persze egész éjjel nem bírtam lehunyni a szemem. Fejemben kezdett összeállni a kép.