-          Szerinted mi baja lehet? – kérdezte Tonks tűnődve Lupin professzortól.

-          Perselusnak? Még nem tudom biztosan, de majd csak kiugrik a nyúl a bokorból! – felelte furcsán jókedvűen. - Szerintem lássunk neki! Remélem, értékelni fogjátok, mert három varázslatot is végre kellett hajtanom, mire ez az uzsonna itt termett.

Körbekínálta a szendvicses tálcát és mindenkinek töltött teát. Éppen beleszürcsöltem a csészémbe, mikor váratlanul megszólított.

-          Mond Hermione, minden rendben veled? Nem rémlik egész pontosan, de mintha tegnap éjjel megsérültél volna – kérdően függesztette rám a tekintetét.

A forró ital a torkomra szaladt és majdnem beleprüszköltem a csészémbe. Még Harrynek sem beszéltem az elmúlt éjszaka eseményeiről. Szégyelltem magam miatta, de úgy tűnt a professzor szerint semmi rosszat nem követtünk el. Különben biztosan nem akarna mások előtt beszélni róla.

-          Hogyhogy? – nézett ránk értetlenül Harry. Mi történt tegnap éjjel, Remus?

-          Hermione késő este felhozta a farkasölőfű-főzetet Piton professzortól. Kicsit későn ért ide vele, mire megittam gyakorlatilag elkezdődött az átalakulásom. Kértem, hogy menjen el – itt rám mosolygott – de szegényt nagyon megrémítette a látvány. Ijedten hátrálni kezdett és felbukott az asztalban, beverte a fejét. Valószínűleg agyrázkódást kaphatott, mert nem bírt felkelni. Egyikünk sem tudott kimenni a szobából, hogy segítséget kérjen, ezért kényszerűségből összezárva töltöttük az éjszakát. Viszont mire reggel felébredtem egyszerűen eliszkolt! – tette hozzá somolyogva, mire én elpirultam.

-          Egek Hermione! Még én sem merek Remus közelében maradni, mikor átváltozik! Még úgyis félelmetes, ha tudatánál marad! – kiáltott fel Tonks. - Minden elismerésem, igazán bátor vagy!

-          Oh, nem – zavartan hajtottam le a fejem -, nem vagyok bátor, inkább rettenetesen féltem, főleg az elején. Először amiatt aggódtam, hogy elrontottam a főzetet és csak ártottam vele Lupin professzornak, utána meg azért hogy talán nem hatott – nem világosítottam fel róla, hogy cseppet sem volt félelmetes a szituáció, sokkal inkább izgalmas.

Vajon miért nem említette, hogy betakart és mellettem feküdt egész éjjel, míg vissza nem változott? Talán azt hiszi, hogy nem emlékszem rá? Vagy úgy véli, ez mégsem tartozik másokra? Talán ez mégis csak olyasmi volt, ami túlmutat a megengedetten?

-          Ha nincs tanítás, nyugodtan szólíthatsz te is Remusnak, Hermione. Kicsit furcsa, hogy Harry tegez, te pedig magázol – hangja felrázott a gondolataimból.

-          Köszönöm, Lu…Remus! Te is nyugodtan szólíts Hermionénak! – tréfával próbáltam feloldani a saját feszültségemet.

Minél közelebb engedett magához, annál gyötrőbbek voltak a saját érzéseim. Korábban, amikor még nem ismertem ennyire, amikor még csak a tekintete és a mozdulatai tartottak fogva… akkor még el tudtam hitetni magammal, hogy ez csak fellángolás és hamarosan túl leszek rajta. De ahogy múlt az idő és ő egyre közvetlenebbül viselkedett velem, kezdtem úgy érezni, hogy sosem szabadulok meg ettől az értelmetlen, kínzó szerelemtől. Harry fürkésző pillantására tévedt a tekintetem, ezért gyorsan elkaptam a fejem.

-          Hiába Remus, elszálltak az évek őszülő halántékod felett, ha a csinos, fiatal lányok már csókolommal köszönnek! – mókázott Tonks.

-          Fogd be, Nympha! – Remus kedvese képébe nyomott egy tejszínhabos sütit. - Tiszteld az idősebbeket, különben nagyon pórul járhatsz!

Tonks nevetve, prüszkölve hadakozott ellene, de nem sok sikerrel. Rövid idő múlva már a haja és a ruhája is csupa maszat volt.

-          Hihetetlen, hogy még enni sem tudsz rendesen! Menj és mosakodj meg!

Tonks felállt és kitapogatta az utat a fürdőszobáig, én pedig fájó szívvel figyeltem az évődő párost. Minek is álltatom magamat? Szerelmes vagyok belé, a lelkébe, a szemeibe, a mosolyába és a modorába. Imádom a kezét és a mozdulatait, tetőtől talpig minden porcikáját! Ez egyáltalán nem gyerekes fellángolás és igenis féltékeny vagyok Tonksra! Őrülten féltékeny! Képtelen voltam tovább nézni őket, elkaptam a fejem és zavaromban a szendvicsekkel kezdtem babrálni.

-          Hermione, ugye nem bánod hogy elmaradt a mai órád? Kedden majd bepótoljuk, rendben? – kérdezte tőlem Remus.

-          Nem gond, egyébként is azt hittem, hogy ma nem tanulunk mert… - inkább elharaptam a mondatot.

-          Mert nem leszek elég jó erőben hozzá? Hát ide nézz! – Remus játékosan megfeszítette vékony karját. - Még mindig úgy gondolod, hogy nem vagyok elég erős? – bohóckodott tovább. Nem láttad az előbb milyen könnyedén elbántam Nymphadorával?

Nem bírtam tovább, egyszerűen nem lehetett nem nevetni rajta.

-          Remus, honnan támadt ez a fékezhetetlen jókedved? – már Harry is vigyorgott.

-          Csodálom, hogy még nem tűnt fel, de ha túl vagyok a telihold éjszakáján mindig madarat lehet velem fogatni. Ilyenkor megünneplem, hogy újabb egy hónapig normálisan élhetek.

-          Ugye tudod Remus, hogy ezt nem úszod meg ennyivel? – Tonks jött ki a fürdőszobából és gyanúsan csillogtak a szemei.

-          Ó nem, nem is reméltem. Mond, miben sántikálsz kedvesem?

Tonks nem felelt, csak hirtelen előkapta és meglendítette a pálcáját. Olyan gyorsan történt, hogy mire magamhoz tértem, már tetőtől talpig eláztam. Az aurorlány gyakorlatilag egy vízágyút szabadított Remusra, de mivel elég közel ültem hozzá, engem is telibe talált. Szerencsétlen sorstársamat viszont egyenesen kisöpörte a fotelből. Gyanítom, hogy a varázslat ereje még Tonksot  is meglepte, mert ijedten térdelt le Remus mellé a földre.

-          Remus, nem ütötted meg magad?

-          Áuh… dehogynem! Segíts felállni, te gonosz boszorkány!

Harry olyan nevetőgörcsöt kapott, hogy szó szerint fetrengett a kanapén, én viszont még mindig ott ültem megkövülve, bőrig ázva. Vékony blúzom a bőrömre tapadt és kezdtem fázni. Csak Remus vette észre, miután nagy nehezen felkászálódott a földről, hogy nem ő volt az egyetlen áldozata Tonks idétlen tréfájának.

-          Te jó ég! Nézd meg Nympha, mit műveltél! – szólt tettetett felháborodással. Szegény Hermione jól befürdött veled!

Furcsán csillogó szemekkel bámulta kipirult arcomat, azután mintha lejjebb siklott volna a tekintete. Nem voltam benne biztos, talán meg sem történt. Lehet, hogy pusztán a fantáziám akarta elhitetni velem, amit látni véltem, hisz alig egy szemvillanásnyi ideig tartott és elfordította a fejét. Tonks felém fordította a pálcáját, hogy kimondja a szárító bűbájt, de Remus megfogta a kezét.

-          Hagyd kedvesem, majd inkább én! Az előbbiek alapján még egy sivatagi szélvihart is megélhetünk tőled!

Saját pálcáját használva pillanatok alatt megszárított.

-          Hermione, Harry! Azt hiszem jobb ha most mentek, még mielőtt helyrehozhatatlan kárt teszek bennetek – Tonksnak látható gyomorgörcsei voltak a nevetéstől. - Dumbledore örökre kitiltana a Roxfortból, ha megtudná mit műveltem. Annyira sajnálom, Hermione! Remélem, nem haragszol rám! Majd kitalálok valamit kárpótlásul!

Remus és Nymphadora kikísértek minket a folyosóra. Átkarolták egymást és integettek utánunk, míg el nem tűntünk a folyosón.

Milyen megható jelenet! Már megint jött az a jeges düh és lassan kúszott fel a gyomromból. Valójában nem csak haragot éreztem, hanem őrült féltékenységet is, de már rég tudtam hogy ezek az ostoba, erőszakos érzések nem belőlem fakadnak. Mélyeket lélegezve próbáltam visszaszorítani oda, ahonnan feltörtek, de ettől csak hányingerem támadt. Harry-vel szótlanul lépdeltünk egymás mellett, cipőm kopogása visszhangot vert a kopár folyosókon.

Már csak egy emelet választott el minket a Griffendél toronytól, mikor Harry hirtelen megragadta a karom és beráncigált egy tanterembe.