Belefáradtam saját gondolataimba, inkább visszatértem a Lavenderékkel közös hálóterembe. Ő és Parvati elmélyülten sugdolóztak, szinte észre sem vettek.

Ruhástól hanyatt vágtam magam az ágyamon és a baldachinos mennyezetet bámultam. Teljesen mindegy volt hová néztem, úgyis mindig csak ugyanazt láttam. Egy borostyán színű szempárt, egy erős kezet…

-          Szerinted nem helyes? – kezdtek elhatolni a tudatomig szobatársaim szavai.

-          Dehogynem, olyan szép szeme van! – sóhajtozott Parvati.

-          Igen, és nagyon kedves! – Lavender majdnem elfolyt a takarón.

-          Kiről beszéltek lányok? – nem mintha érdekelt volna, csak megszokásból kérdeztem.

-          Hát… nem hiszem el Hermione, hogy te nem is vetted még észre! – sikította Parvati.

-          Kit, az ég szerelmére? – csattantam fel türelmetlenül.

-          Lupin professzort! – Lavender olyan képet vágott, mint aki beszívott.

Na ne! Pont Lavender és éppen Lupin professzor kellene neki? Én megölöm ezt a libát! Esküszöm, hogy kikaparom a szemét! Mély levegőt vesz, háromig számol, kifúj! Csak nyugi! Valami igen érdekes képet vághattam, mert Parvati és Lavender összenevettek.

-          Jaj Hermione, ne izélj már, annyira szexi! – nyögte ki Lavender nagy nevetgélés közepette.

Kezdtem megérteni Pitont.

-          Nézd Lavender, Lupin is nagyon szigorúan veszi a házirendet. Ha hozzál kopognál be az éjszaka közepén kis áttetsző hálóingben, nem hajtana el üvöltve, mint Piton professzor, de egyből jelezné az igazgatónak. Vagy, ha rosszkor találnál menni, még meg is harapna!

Lavenderék elképedve bámultak rám, de én cseppet sem bántam. Hogy viselkedhetnek ennyire visszataszítóan! Ha Piton nem mondta volna el, hogy Lavender felajánlkozott neki, még most sem hinném el! Ezek senkit sem tisztelnek?

Felpattantam és lerohantam a klubhelyiségbe. Egy harmadikosnak segítettem megírni a bűbájtan leckéjét, míg Harryék vissza nem értek Roxmortsból.

Nevetgélve bújtak be a portrélyukon. Rögtön észrevettem hogy Ginny és Harry egymás kezét fogják, de úgy tettem, mintha meg sem láttam volna. Ron egy rakás édességet szórt az ölembe.

-          Jaj köszi, hogy nem felejtetted el, de tényleg elég lett volna néhány csokibéka! – nyomtam egy puszit az arcára.

Már nem tudtam rá haragudni, amiért egyszerre járt a két szobatársammal. Azok a tyúkok nem is érdemelnek jobbat!

-          Hermione! – Ginny félrerángatott egy sarokba. - Képzeld! Harryvel kettesben elmentünk sétálni és megcsókolt, azután arra kért, hogy járjak vele! Hát nem csodás? – a nyakamba ugrott és örömében majdnem megfojtott.

-          Végre! – sóhajtottam tettetett megkönnyebbüléssel. - Többé nem kell a hisztijeidet hallgatnom miatta – viccelődtem vele.

-          Na megállj csak! – húzta fel az orrát. - Leszel te még hasonló cipőben! – tréfásan megfenyegetett a mutatóujjával.

Ó, ha tudnád Ginny, hogy már benne is vagyok! Milyen jó is lenne, valakivel megosztani! De nem, ezt nem mondhatom el senkinek!

Harry is odasomfordált hozzánk és átölelte Ginny vállát.

-          Örülök, hogy végre elszántátok magatokat - kacsintottam rájuk.

-          Hermione, Remus meghívott egy teára. Örülne a társaságunknak. Azt üzente, hogy elég gyengének érzi magát a tegnapi éjszaka után. Gyere velem te is!

-          Oh nem, kösz Harry, de nekem még dolgom van!

-          Félreértettél – vigyorgott rám. - Ez nem javaslat volt. Remus határozottan kérte, hogy gyere te is. Végül is ma különórád is lett volna vele.

-          Igen, de biztos voltam benne, hogy elmarad. Épp azért... szóval a tegnapi éjszaka miatt. Gondoltam, hogy nincs valami jól.

-          Igen, de azért hiányzunk neki. A héten még nem is találkoztam vele. Úgy értem órán kívül. Szóval nyomás! - Harry intett a többieknek és kituszkolt a portrélyukon.

Lupin professzor már megterített, teával, szendviccsel és sütivel várt minket. Előző este épp ebbe az asztalba vágtam be a fejemet.  A gondolattól is kirázott a hideg.

-          Áh Harry, Hermione! Örülök nektek! Foglaljatok helyet! – sokkal jobban nézett ki, mint reggel, amikor otthagytam a kanapén.

-          Nymphadora is mindjárt itt lesz!

Leültem az egyik kandalló melletti fotelba, Harry pedig levágódott a kanapéra és négy üveg vajsört vett elő a zsebéből.

-          Kis kiegészítés az uzsonnához!

-          Oh, ez remek! Nekem mostanában nem volt időm ilyesmit vásárolni.

Valaki erőteljesen kopogtatott az ajtón.

-          Ez biztos Tonks – Harry felpattant és kinyitotta az ajtót.

Ő is nagyon kedvelte az aurorlányt, de sajnos nem ő volt a látogató.

-          Piton professzor, jó napot! – nem csak én és Harry voltunk meglepődve a váratlan vizit miatt, hanem Lupin professzor is.

-          Perselus, mit tehetek érted?

-          Te? Értem? – Piton elhúzta a száját. Dumbledore megkért, hogy hozzak neked erősítő főzetet – Lupin kezébe nyomott egy kisebb palackot, miközben tekintetét körbehordozta a helyiségen, arcára kiült a megvetés.

-          Potter gardedámnak van itt? – kérdezte alig hallhatóan, ámbár a maró gúny így sem hiányzott a hangjából.

Szerintem már csecsemőként is gunyorosan bömbölt a bölcsőjében.

-          Nagyon kérlek, ne kezd újra! – Lupin professzor fáradtan a hajába túrt.

Piton majdnem átdöfte a tekintetével, majd hirtelen megfordult és kicsörtetett az ajtón kis híján fellökve Tonksot, aki épp akkor érkezett meg. Szerencsére még idejében elkapta a lány karját, különben amilyen ügyefogyott, biztos hanyatt vágódott volna.

-          Perselus! Mi a fene ütött beléd? – méltatlankodott Tonks.

-          Kérdezd az ostoba barátodat! Választhattál volna arra méltóbbat is! – Piton hangja szinte sistergett.

Lupin csendben figyelte a jelenetet és közben a bajsza alatt mosolygott.