Arca és alakja átformálódott, testén mindenütt szürkés szőrpamacsok jelentek meg. Alig egy perc múltán már hatalmas farkasként kuporgott a fotelben. Kissé furcsán festett házikabátban, de valahogy nem volt kedvem mosolyogni. Rémülten hátráltam, de valamiben megbotlottam és hanyatt estem. A fejemet beüthettem valamibe, mert egyszerűen minden elsötétül előttem.

Forró levegőt éreztem az arcomon és a fejemben lüktetett a fájdalom. Lassan kinyitottam a szemem. A forró levegő Lupin professzor lehelete volt. A házikabát már nem volt rajta. Mikor észrevette, hogy magamhoz tértem hideg orrával kezdett bökdösni. Előbb az arcomat, majd a karomat. Arra próbált rávenni, hogy keljek fel a földről. Már nem féltem, tudtam, ha a főzet nem érte volna el a kívánt hatást, én már rég nem élnék.

Nagy nehezen felültem, de rögtön szédülni kezdtem, így jobbnak láttam, ha a földön maradok.

-          Sajnálom, professzor úr – suttogtam kétségbeesetten, szemeimből előtörtek a könnyek – képtelen vagyok felállni. Nagyon rosszul érzem magam.

Szerencsére értette, amit mondtam. Épp úgy, ahogy abban az álomban. Most, hogy jobban megnéztem, külsőleg is pont olyan volt.

Hányingerem támadt, de megpróbáltam leküzdeni. Nyilván agyrázkódást kaphattam, amikor bevertem a fejem. Kezemmel próbáltam kitapogatni, óriási dudor éktelenkedett a bal halántékom mögött. Hát ez remek! Lupin farkassá változott, ezért nem hagyhatja el a szobát, én viszont mozdulni sem tudok, mert rögtön émelyegni kezdek. Itt kell éjszakáznom a földön, összezárva egy vérfarkassal!

Lupin teljesen szelídnek tűnt. Igaz, hogy fel-le rohangált a szobában, és időnként engem is körbeugrált. Úgy viselkedett, mint egy kölyökkutya, nyilván az izgatottság miatt. Iszonyú álmosság tört rám, képtelen voltam ébren maradni. Fél szemmel még láttam, ahogy fogai közé veszi a levedlett házikabátot és odaráncigálja hozzám. Megpróbált betakarni. Jaj, de kedves! Még ebben a szörnyű helyzetben is gondja van rám.

Miután ezzel végzett odatelepedett mellém és csak nézett rám.

Nem tudom mennyi ideig alhattam, de amikor kinyitottam a szemem már hajnalodott. A szobán félhomály uralkodott, alig láttam valamit. A fejem még mindig irtózatosan fájt, de legalább az émelygés elmúlt. Lassan felültem és Lupin professzort kerestem. Az asztal melletti díványon feküdt és mélyen aludt. Nagyon kimeríthette ez az éjszaka, főleg mivel már előtte sem volt igazán jó bőrben. Már visszaváltozott és fel is öltözött. Inget és nadrágot húzott.

Nagyon halkan, hogy fel ne ébresszem, odamentem és ráterítettem a házikabátot. Annyira sápadt és elgyötört volt az arca, még így álmában is. Nem is tudom hogy történt, csak úgy végigsimítottam a homlokát. Szeme megrebbent, de nem ébredt fel. Itt volt az ideje a távozásnak.

Felmentem a gyengélkedőre Madam Pomfrey-hoz és azt mondtam neki, hogy megbotlottam a lépcsőn, leestem és beütöttem a fejemet. Természetesen elhitte és néhány perc alatt eltűntette a dudort és adott fájdalomcsillapítót is.

-          Jaj gyermekem, miért keltél fel ilyen korán, hiszen szombat van, nem kell órára menned! Látszik is, hogy még fáradt vagy, biztosan ezért botlottál meg a lépcsőn is. – sopánkodott és pedig helyeslőleg bólogattam.

Gondoltam annál hamarabb szabadulok.

-          Talán itt kellene, hogy tartsalak egy napra, hogy biztosan rendbe jöjj!

Na, azt aztán nem! Eszemben sincs egész nap a gyengélkedőn senyvedni!

-          Köszönöm, de már kutyabajom! – feleltem és gyorsan eliszkoltam.

A klubhelyiség még üres volt és Lavenderék is mélyen aludtak. Úgy tűnt, senki nem vette észre az éjszakai kimaradásom. Letusoltam, átöltöztem és volt még időm aludni egy órácskát. Épp Harry-vel és Ronnal egy időben értem le a klubhelyiségbe.

-          Sziasztok! Jöttök reggelizni?

-          Naná! – felelte Ron. - Nem gondoltad meg magad?

-          Nem, köszi! Inkább tanulok.

Reggeli után csatlakozott hozzánk Ginny és Demelza is, én pedig elkísértem őket a parkon át, egészen a nagy kapuig.

-          Hozzatok nekem néhány csokibékát! – kiabáltam utánuk, majd elsétáltam Hagrid kunyhójáig.

Gondoltam, meglátogatom egy tea erejéig, de nem volt a kunyhójában, sem a környékén. Talán a Tiltott Rengetegben mászkált, ki tudja? Olyan hideg szél fújt, hogy nem volt kedvem várni rá. Inkább visszamentem a Griffendél toronyba, magamhoz vettem néhány könyvet és beültem a könyvtárba. Azt a sötét sarkot választottam, ahol legutóbb Lupin professzor meglepett és ahol nyugodtan egyedül maradhattam a gondolataimmal. A tanulást egyáltalán nem mondtam komolyan, de a többieket ezzel tudtam a leggyorsabban lerázni. Nem vágytam mások, csak a saját ábrándjaim társaságára. Hiába igyekeztem elfojtani a tanárom iránti vonzalmat, az egyre inkább elhatalmasodott rajtam. Korábban mindig boldog voltam és elégedett a helyzetemmel, most azonban bármit megadtam volna azért, ha legalább tíz évvel idősebb lehettem volna. Sajnos csodák nincsenek!

Felsóhajtottam és találomra belelapoztam egy könyvbe, aztán rögtön félre is dobtam. Meddő próbálkozás!

Valahogy muszáj úrrá lennem a helyzeten! Teljesen világos, hogy nem várhatok semmit egy olyan férfitól, aki nagyjából húsz évvel idősebb nálam, ráadásul a tanárom is! Ki kellene vernem a fejemből! Ez az egyoldalú szerelem úgy perzsel, mint a pokol tüze!

Nem is értem, Lavender például folyton valaki másba zúg bele. Nálam miért nem így működik? Miért nem tudok beleszeretni mondjuk Ronba, vagy abba a jóképű hollóhátas terelőbe? Bárkibe, csak ne épp a tanáromba!