Ginny-vel a kandalló mellé telepedtünk egy halom könyv társaságában, pedig sejthettem volna, hogy nem hagy majd tanulni.

-          Te Hermione! – szólalt meg tíz percnyi csend után. - Szerinted Harry vonzódik hozzám?

-          Igen, Ginny – fel sem emeltem a fejem a számmisztika tankönyvből, éreztem ahogy a barátnőm képén széles mosoly terül el.

-          Azt hiszem féltékeny – folytatta zavartalanul. - Tegnap nagyon csúnyán nézett, mikor Dean átkarolta a vállam.

-          Igen, ez várható volt, mivel valószínűleg bolondul érted, csak a körülményei eddig gátolták az érzelmei felismerésében – talán kicsit gúnyos voltam, de éreztem, ahogy a torkomon felkúszik a már jól ismert fojtogató düh.

Mélyeket lélegeztem és igyekeztem a számok rejtélyére koncentrálni. Sinistra professzor rengeteg házi feladatot adott fel. További tíz perc múltán Ginny újfent megszólalt.

-          Hermione, tudtad, hogy Lavender és Parvati szakítottak Ronnal?

-          Szerintem épp ideje volt, már így is fél méterrel a talaj fölött járt.

-          Nem igazán viselte meg. Már aznap összejött Demelzával.

-          Mi? Hát ez hihetetlen! – mélyet lélegeztem és próbáltam megnyugodni.

-          Ja, és Luna összejött Neville-lel.

-          Ennek igazán örülök. Szép pár lesznek – végre sikerült visszaszorítani a kellemetlen érzést és mosolyogva néztem fel. - Hihetetlen, hogy mindez az orrom előtt zajlott és én észre sem vettem! Remélem nem hanyagoltalak el titeket mostanában!

-          Ugyan, nem gondold, hogy felrónám neked, hogy nem vagy naprakész a szerelmi életünkből! – kuncogott fel.

Ginny lehajtotta a fejét és belemélyedt a sötétvarázslatok kivédése tankönyvébe. Erről azonnal eszembe jutott Lupin professzor és a Piton professzorral folytatott furcsa beszélgetése.

-          Hermione… - kis szünetet tartott amitől rossz előérzetem támadt – te észrevetted, hogy már csak te vagy egyedül? Úgy értem a baráti körünkből.

-          Hová akarsz kilyukadni? – kaptam fel gyanakodva a fejem.

Imádom Ginny-t, de még egy ilyen kérdés és esküszöm megskalpolom!

-          Úgy értem… szóval neked senki nem tetszik?

-          Nem, nem igazán.

 -      Pedig néha pont úgy viselkedsz, mint aki szerelmes… -

·         Ginny túl sokat kockáztat!

-          Mi? Felejtsd el! Itt minden fiú annyira éretlen!

-          Aham.

Harry és Ron kissé letörten tért vissza a klubhelyiségbe. A mecset a mardekárosok nyerték negyven – százötvenre.

-          Tudtátok, hogy jövő szombaton lesz az első roxmortsi hétvége? – újságolta Ron, miután megnézte a hirdetőtáblát.

-          Aha, már láttam – feleltem és elkezdtem összeszedni a könyveimet.

-          Hé, nem igazán vagy feldobva! – Harry nagyon meglepődött. Nem akarsz lemenni a faluba?

-          Nem is tudom, valahogy nincs kedvem.

-          Ginny, neked lenne kedved eljönni velem? Megnézhetnénk a Szellemszállást.

-          Nem is rossz ötlet Harry – felelte Ginny közömbös hangon, de a szeme ragyogott, mint az arany.

-          Az klassz – kotyogott közbe Ron –, nekem Demelzával lesz randim. Mehetnénk négyesben.

Elhallgatott és mindhárman zavartan néztek rám.

-          Semmi gond! – feleltem a kimondatlan kérdésre. - Már mondtam, hogy most nem igazán akarok kimozdulni.

Elköszöntem tőlük és felmentem a hálótermekhez vezető lépcsőn. Még hallottam, ahogy Ginny suttogva odaszól Harry-nek.

-          Aggódom miatta, olyan furcsán viselkedik mostanában. Lehet, hogy ez is a Voldemortos rémálom miatt van?

-          Nem, már év eleje óta ilyen – felelte Harry csendesen.

-          Te ma mész különórára Pitonhoz, ugye? – kérdezte tőlem Ron átváltoztatástanon, miközben egy libát igyekeztünk bársonnyal kárpitozott zsámollyá változtatni.

-          Igen, remélem élve megúszom – súgtam olyan halkan ahogy csak tudtam, de McGalagony professzornak denevér hallása lehet.

-          Miss Granger, Mr. Weasley, az én órám nem nyugdíjas klub! Beszéljék meg később, ha kérhetném!

Ebéd után még visszamentem a Griffendél toronyba, hogy megcsináljam az aznap feladott hatalmas mennyiségű házi feladatot – a tanárok még mindig képtelenek voltak lazítani, McGalgony professzor például egy nyolcvan centis házi dolgozatot kért hétfőre – de  ötkor már ott kopogtam a pinceterem ajtaján.

Piton professzor az asztala fölé hajolt és valamit aprított éppen.

-          Jöjjön csak be Granger! – fel sem nézett. - Már elkezdtem. Remélem nem bánja – persze hangjában nyoma sem volt a kedvességnek. Ugyanolyan gúnyosan beszélt, mint máskor.

-          Miben segíthetek, professzor úr? – kérdeztem félénken.

Mostanában sosem lehetett tudni, mire számíthatok.

-          Az elméletet nyilván elsajátította már a fellelhető könyvtári könyvekből, már csak gyakorlatra van szüksége. Jöjjön ide és öntsön két csepp piócavért az üstbe, majd keverje meg kétszer balra!

Órákon át dolgoztunk, de egy árva szót sem szólt hozzám, azonkívül hogy keverjek, aprítsak, várjam ki míg felforr. Késő este volt, mire elkészült a főzet és ő egy pohárba töltötte mint legutóbb, majd a kezembe nyomta.

-          Viheti! – az ajtó felé terelgetett és szinte kilökött a folyosóra.

Már biztosra vettem, hogy kettőnk közül valaki őrült. Piton az utóbbi időben láthatólag hozzám hasonló kedélyhullámzási problémákkal küszködött. Pedig ő nem is tett utazást Voldemort elméjében. Szóval ő az esélyesebb. Egész idő alatt az arcára volt írva, hogy szeretne mihamarabb megszabadulni tőlem.

Végigsiettem a folyosókon a gusztustalan, fortyogó főzettel és bekopogtam Lupin professzorhoz.

-          Szabad! – szólt ki erőtlen hangon.

Most is ott ült a kandalló előtt. Egy vastag házikabát volt rajta.

-          Ez már saját készítés? – mosolyogni próbált, de nem igazán sikerült neki. Látszott rajta, hogy nagyon kimerült és fájdalmak gyötrik.

-          Nem egészen, még csak segédkeztem benne – ahogy a kezébe adtam rögtön felhajtotta az italt, majd megborzongott.

-          Most jobb, ha mész! – suttogta, de valami furcsa fintorba torzult az arca és elejtette a poharat.

-          Rosszul érzi magát, Lupin professzor? – nagyon megijedtem.

Attól tartottam, hogy valamit elrontottam a főzet készítésnél és Piton sem vette észre. Nem, az lehetetlen! Kizárt, hogy Piton ne vette volna észre, ha hibázom!

Becsukta a szemét és mozdulatlanul feküdt, nagyon lassú volt a légzése, mellkasa alig emelkedett. Odaléptem hozzá és megérintettem az arcát.

-          Professzor úr, hall engem? – lehet, hogy túl későn értem ide ezzel a nyamvadt löttyel?

Lassan kinyitotta felnézett rám. Szeme fehérje véreres volt, szembogara szokatlanul sárgán világított.

-          Menj már el! Most! – épp csak lehelte a szavakat.

Mozdulni se volt időm, megkezdődött az átváltozás.